Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

A 307.

Nem egy esztendő végén készítek leltárt, mint az a kereskedelemben oly megszokott, hanem egy esztendő múltán év végi számvetést teszek, nem az év végén leltározom a maradékot, hanem leltárt veszek, év végit, mégpedig: mit, mennyit és hogyan? Lehetne e leltár oly tréfás is, hogy megírnám őszintén a 307. megjelenése után e lapnak, mennyi jelzőm fogyott és mennyi maradt, hány közhelyet használtam,el/ és fel, és mennyi a záró leltár e téren, amivel „áthúzódok” az idei esztendőre. Megírhatnám csendes derűvel, némi öngúnnyal és még több malíciával, hányszor írtam valamit, csak azért, mert írás a mesterségem, és hányszor azért,.mert írás a hivatásom. Csinálhatnánk statisztikát, még mindig önkritikaszámban, hogy hány ilyen, vagy olyan rangú vezető nevét írtam le csak azért, mert vezető, mert még mindig kéretlen rabszolgája vagyok a felesleges protokollnak. Holott immár túlnyomó többségének — hiszem, hogy így kell lennie — a haja szála is az égnek áll, ha minden ok nélkül olvashatja a saját nevét. Mert már sehová sem mehet el n/ugodtan és nyugodt magánemberként. Egyszóval sok minden tréfás dolgot megírhatnék, minthogy túl vagyunk a 307. megjelenésen. Ám semmi kedvem olcsón téfálkozni.

De olcsón meghatódni sem, persze. Inkább azon tűnődni van hajlandóságom, hogy mi jót, mi rosszat írtam én az olvasónak. A zsurnaliszta a társadalom levelibékája. Nos, hol álltam, hol „írtam” én azon a bizonyos létrácskán: esőt, rossz időt jeleztem-é, avagy szakadatlan napsütést? Amikor az ember így visszagondol az egy esztendőre, az első számtól felmérve az évet az újságok krónikás útján, az egyéni bánatokon és a családi örömökön kívül, összeveti munkáját a társadalom igényeivel és önmaga lehetőségeivel is. Nos, sikerült-e mindazt megértetnem mikró és makró társadalmammal, amit néha jómagam is csak éreztem, mintsem értettem, s mindazzal, amit hittem, tudtam, s amiben hinni, s amiről tudni mindenkinek azt jómagam is oly fontosnak tartottam?

Az év végi leltáramban, ügy érzem, nem rossz az egyenleg, még akkor sem, ha egy csodaország zsurnalisztájaként adtam hírt a napokról, harsonáztam a holnapi tennivalók ügyében. Csodaország ez bizony! Mert csakis a csodákban volt eleddig egy olyan, amelynek kormánya, pártja szinte összetett kezekkel könyörgött, hogy higgyék el. nagy a gond, sok a gond, még félig sem, nemhogy fenékig lenne tejfel az élet. Minden valamirevaló ország népe ilyenkor természetszerűleg pánikba esik. Mi vicceket gyártunk helyette! Minden ország állampolgára megesküszik ilyenkor rá, hogy ő ezt előre megjósoltá. Nálunk megharagszanak a kormányra, hogy mit riogatja feleslegesen és mindig az embereket. Azt évek óta tudjuk — nem is kell előre megírnia az újságnak —, hogy az új esztendők elején ennek-annak — ugye — felemelik az összegét: az árakét is, a bérekét is. Am, ha őszintén a szívünkre tesz- szük a kezünket, elismerhetjük azért, hogy az utóbbi fentebb és elébb jár, mint az előbbi. Mármint a bérek szintje az árak szintjénél. De ma már jószerint ez sem idegesít senkit. Társadalmi méretekben semmiképpen sem. Legfeljebb arról folyik a totózás, hogy mit és mennyivel. Bár az is igaz, hogy aki eltalálta, hogy miket és mennyivel, az nem lelkendezik az örömtől.

Egyszóval ilyen ország ez.

S hogy ilyen, abban bizony nékem Is részem van, a 307 megjelenésnek is vétke és dicsősége, úgyhogy jószerint nem kell szégyellenem az egyenleget: a gondok iránt kissé tamáskodó, a jövőbe nagyon is hittel bízó nép olvasta a magyar sajtót szűkebb hazámban is. Folytathatnám a sort immár statisztikai tényekkel is: hányszor kellett felháborodnom a közvélemény megbízatásából, s hányszor háborodtam fel, azt hívén, hogy teszem ezt a közvélemény nevében; hányszor szidtam az építőipart, a közlekedést, a kereskedelmet, és hányszor a magyar labdarúgást? És hányszor a minisztériumot? Mert szűkebb hazámban, és szűkebb hazánkban immáron az a bátor szokás, hogy a minisztériumot azt lehet szidni, bírálni, mert az messze van, de ami közelebb és közvetlenül van, azt nem illik. Vagy nem merjük. Még okkal sem! A pápát szidjuk, a papot nem! Régi jó pápista szokásunk lám megmaradt. És hogy megmaradt, az bizony év végi leltáramnak nem válik a díszére, tudom jól.

Lapozom képzeletemben is, a valóságban Is a több mint háromszáz újságpéldányt. Valami sajátos és varázsos

életük van ám ezeknek az újságoknak: újjászületnek az

' idővel. Ez a mai újság holnapra már tegnapi, de egy év múl- ; va, tíz év múlva ismét izgalmas, friss olvasmány lesz. A ' napok egymást követő és egymást látszólag szürkére oltó : története az újsághasábokon egy idő múlva, mint történe- : lem születik újjá. A napok gondosan vezetett jegyzőkönyve izgalmas fóliánssá, országnyi méretű, és végső soron a valóságról hűen szóló társadalomregénnyé áll össze.

Ez is az egyenlegem jó oldala. Büszke vagyok rá, bár egyetlen levélnek nem érdemes hencegnie, hogy ő a lombkorona. Bár az is igaz, hogy az ilyen egyetlen levelekből lesz koronásán zöld és dús még a hatalmas tölgy is.

Milyen is az én számvetésem? Nincs is nékem olyan,

; most veszem észre, most a 307. megjelenés után. Közős az ; én számvetésem, egyforma az egyenlegem, megegyezik az I év végi leltáram, ím az év végén hazám minden állam- ; polgáráéval: volt jó is, rossz is, de a rossz az kevesebb.

; És lesz jó is, rossz is, de az utóbbi remélhetőleg még ke- ! vesebb, mint tavaly.

Truditur dies diae: az egyik nap tolja a másikat Az ! egyik év is a másikat. Az 1978. sarkában, már születése > pillanatában ott ólálkodik a 79. is. Éljük meg, írjuk meg

l együtt.

Németh Endre:

Táj

(Linómetszet)

B

z óév és az új esztendő fordulóján megkérdeztük közéletünk néhány neves képviselőjét, hogy saját munka- területén 1977-ben mit tartott az év kiemelkedő eredményének, sikerének, mi az, amivel előbbre léptünk, amivel gazdagítottuk a világot

DR. BERECZ JÄNOS, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője:

— A Magyar Népköztársaság aktív, kezdeményező nemzetközi tevékenységet folytatott 1977-ben. Külpolitikánkat, a XI. kongresszus határozatainak szellemében, a proletár internacionalizmus és a békés egymás melett éles elvei vezérelték. Elvi alapokon nyugvó kiegyensúlyozott magatartásunk tovább növelte tekintélyünket a világ országai körében.

Országunk, népünk alapvető érdekeinek megfelelően sokoldalúan fejlesztettük együttműködésünket a Szovjetunióval. Kapcsolataink kiemelkedő eseménye volt Kádár János és Leonyid Brezsnyev júliusi krími találkozója, valamint a pártós kormányküldöttségünk részvétele a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának szovjetunió- beli ünnepségein.

A testvéri szocialista országokkal való kapcsolataink erősítését szolgálta a Kádár János vezette párt- és kormányküldöttség berlini látogatása, Kádár János és Nicolae Ceausescu Debrecenben, illetve Nagyváradon lebonyolított találkozója, a Gustav Husak vezette csehszlovák párt- és kormány- küldöttség magyarországi útja, Kádár János és Joszip Broz Tito megbeszélései a jugoszláviai Bellyén, valamint Edward Gierek és Piotr Ja- roszevicz magyarországi látogatása.

Pártunk és kormányunk tovább erősítette szolidaritását a tőkés és a fejlődő országok marxista-leninista pártjaival. Ennek szellemében zajlottak le Kádár János és Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, illetve Kádár János és Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára között a budapesti tárgyalások. Ebben az évben hazánkban jártak a mexikói, a kolumbiai, a chilei, az iráni. a perui, a brazíliai és a venezuelai testvérpártok főtitkárai.

A nemzetközi enyhülés folyamatának elményítése, a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködése, a helsinki záróokmány elveinek végrehajtása, az európai biztonság megteremtése érdekében jelentős esemény volt Kádár János olaszországi és NSZK-beli látogatása. Ezeket a célokat szolgálta Rudolf Kirschläger osztrák -M'amfö magyar- országi útja, Lázár György

Újévi

nyilatkozatok

Gazdagítottuk a világot

norvégiai, finnországi és

ausztriai, illetve Raymond Barre, francia miniszterelnök magyarországi látogatása.

Hazánk aktívan, javaslat- tévőén vett részt a belgrádi európai biztonsági és együttműködési értekezlet munkájában és más többoldalú tárgyalásokon.

TASNÄDI EMIL,

az Országos Találmányi

Hivatal elnöke:

— 1977-ről szólva azt kell mondanom, hogy nem vagyunk elégedettek. Miért? Egyrészről, mert előttünk is világosan kibontakozik a magyar népgazdaság helyzete, azok a problémák, amelyek sürgetően követelik a műszaki-tudományos ered- nyek fejlesztését. Feladatunk, hogy közelítsünk a világszínvonalhoz. Az, hogy itt sikerül-e jelentős előrehaladást elérnünk, megszabja a magyar népgazdaság alakulását az elkövetkezendő évtizedben. A magyar találmányok száma azonban évek óta stagnál, s ezért sem vagyunk elégedettek.

Nemcsak a találmányok mennyisége nem kielégítő, de a már meglevők hasznosításával is sok a gond.

Arni viszont örömet jelent számunkra, az az újítómozgalom. örülünk annak a fejlődésnek. amelyet 1977-ben is tapasztaltunk, s amely évek óta egészséges, egyenletes, felfelé ívelést mutat. Az újítások gazdasági-műszaki- megvalósulása is szervesen kapcsolódik a szocialista brigádmozgalomhoz és az újítótevékenységhez.

Az elmúlt időszakban erősödik a felismerés, hogy Magyarország a szellemi szükségletek terén nem képes önellátásra, be kell kapcsolódnunk a szellemi termékek nemzetközi forgalmába,

rendszeressé kell tennünk a licencek vásárlását Ennek kedvező hatása van mind a piaci tevékenységre, mind a gazdasági életre. A tudománypolitikai irányelvek,

valamint az ennek alapján született és születendő intézkedések sokat ígérnek.

Találmányaink közül az idén is a hagyományos területek jártak elől. A gyógyszeripar, a mezőgazdaság és az elektronika az a terület, ahol hazánkban az elmúlt évben is a legjelentősebb ereclmíuj v-k szülei lek

A tudományos-technikai forradalom ma már alig enged teret az egyéni alkotóknak, egyedi találmányoknak. Ma csoportok végzik a kutatásokat és a találmányok nagy része a szükségletek kielégítésének része.

SZABOLCSI MIKLÓS,

akadémikus:

1977-ben a nyelv- és irodalomtudományok területén igazán jelentős esemény történt: augusztusban Nyíregyházán megalakult a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság.

Legalább fél évszázada

már, hogy felmerült egy ilyen társaság alapításának terve, most pedig. hosszú évek gondos, előkészítő munkája után sikerült a terv megvalósítása. Olyan nemzetközi tudományos egyesület alakult meg, amely a magyar nyelvvel, irodalommal és néprajzzal foglalkozó kutatókat és egyetemi-főiskolai oktatókat egyesíti, dolgozzanak bármely táján is a világnak.

Látszólag pusztán szervezeti intézkedésről van s?ó; valójában sokkal többről! A magyar nyelvvel, irodalommal és néprajzzal foglalkozók eredményeit eddig csak közvetett úton kerültek be a nemzetközi vérkeringésbe: egymás munkásságáról sem szereztek időben, rendszeresen tudomást. A nemzetközi tudományos egyesületekben sem volt képviselete az említett tudományoknak. Az új egyesülettől azt reméljük, hogy mindezeken a kérdéseken — természetesen nem egyszerre, hanem évek munkájával — segíteni tud majd. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság csatlakozik majd az irodalmárok, nyelvészek, néprajzosok nemzetközi egyesületeihez, s így az UNESCO társadalom tudományi hálózatához. Évi bibliográfiát szándékozik kiadni magyar nyelven; később pedig színvonalas idegen nyelvű tudományos folyóiratot; tanácskozásokat, ankéto- kat rendez. Mindezzel pedig bekapcsolódik a nemzetközi tudományos élet vérkeringésébe; eredményeit rendszeresen bemutathatja a világnak.

A magyar társadalom-tudományok eddig is sokat tettek azért, hogy egységben lássák a hazait és a külföldit, a nemzetit és nemzetközit és ugyanakkor segítsenek megismertetni mindazt, ami magyar. Az új tudományos egyesület munkája hozzájárulhat ahhoz, hogy az eddiginél szervezettebben és hatásosabban tudjunk dolgozni, így a magunk eredményeivel tudjuk gazdagítani a világ kultúráját, és az ezzel foglalkozó tudományágakat.

DR. SZATHMARI ISTVÁN,

az Országos Testnevelési és

Sporthivatal elnökhelyettese:

— A magyar sport idei v.vJinényei közül számtalan

nemzetközi sikert említhetnénk, mégis én azt a nagyszabású összefogást és együttműködést említeném elsősorban, amely az elmúlt évben hazánkban a gyermek- és ifjúsági sport javítására, fejlesztésének gyorsítására irányul.

Aligha van nehezebb, felelősségteljesebb, és persze há- lásabb feladat, mint az, hogy már gyermekkorban

megalapozzuk, ifjúsági korban kifejlesszük azokat a fizikai képességeket, edzettségi szintet, amely a harmó- nikusan fejlett ember életében ma már nélkülözhetetlen. Az idén indult „Edzett ifjúságért” mozgalom ugyan még csak az első lépéseken jutott túl, de mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy ez az év a testnevelés és a sport társadalmi méretű fejlesztésére irányuló munka új szakaszát hozta meg. Ügy vélem, sikerült olyan testedzési rendszert kidolgoznunk, amely élményt ad, vonzó, és követelményeiben megfelel az élenjáró, korszerű nemzetközi gyakorlatnak.

Gazdagodtunk sportlétesítményekkel is. Sportudvarok, kispályák, edzőtermek, sőt uszodák és jégpályák is készültek el — többségükben társadalmi munkával. — Ezek a magyar sport, elsősorban a tömeglestnevelés új lehetőségeit nyitják meg hazánkban.

DR. HAHN LÍVIA,

az IBUSZ főosztályvezetője:

— Igazi, „turistaévet” zártunk az idén is: több tízezer magyar turista jutott el

— nemcsak a szomszédos országokba, de Tokióba, Havannába, és New Yorkba is

— ugyanakkor hazánk határait 1977-ben 12 millió

külföldi lépte át, s ismerkedett hazánk természeti szépségeivel, kultúrájával, népünk életével. *

E „népvándorlás” nem lett volna lehetséges, ha a turistákat hazánkban nem a nyugodt politikai légkör, a jó közbiztonság fogadja. Hazánk aktív külpolitikája hozzájárult az államközi és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez a tőkés országokkal és a fejlődő világgal.

Megváltozott az érdeklődés iránya: a látogatók ma már meg akarják ismerni társadalmi törekvéseinket, gazdasági fejlődésünket, az emberek életét is. Egyre többen ismerkednek Kodály világhírű zenepedagógiai módszerével, a magyar konyha titkaival, mind tőben érdeklődnek a mgyar üzemek, termelőszövetkezetek, tevékenysége iránt, s kanadai szociológusok például rendre a Fóti Gyermekvárosba kérnek látogatást.

Ügy véljük, az elmúlt évben sikerrel tettünk eleget a kívánságoknak, s idegenforgalmunk a jövőben is mindjobban segíti majd népünk és más országok népei kö- zötti kapcsolatok fejlődését.

/