Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-05 / 4. szám

A rádió az egészségünkért Torna tanulóknak és dolgozóknak O I 1976. januárjában hangzott föl először a Petőfi rádióban a jól ismert szignál, amely néhány perces tornára hívta az ország dolgozóit. 1977. szeptemberétől a munkahelyi testneveléshez az iskolai jel­ző is járult, már a műsor címében jelezve a Magyar Rádiónak azt a — nyugodtan mondhatjuk — világszerte egyedülálló kezdeményezését, hogy a hét minden napján — szombat kivételével — a rá­dión keresztül segítik tanu­lóink és dolgozóink tested- lését. — A műsor indításával az volt a célunk, hogy csökkent­sük a munka során fellépő fáradtságot, segítsük a dol­gozók egészségének védelmét. Ehhez járul később az GTSH és az OM jogos óhaja, hogy programunkat a tanuló- ifjúságra is kiterjesszük, se­gítséget adva ezzel testneve­lőinek. Ügy véljük, hogy a műsor betölti feladatát: nem­csak napi egy alkalommal nyújt testedzési programot, de a gyakorlatanyag össze­állításával segítjük a testne­velők, _ sportszervezők saját anyagának összeállítását is. Tervünk, hogy a gyakorlat­anyagokat lemezen vagy magnószalagon kiadjuk, ter­vezzük az adások szombati bevezetését is — mondta Roska Miklós, a Magyar Rá­dió rovatvezetője. A rádiótorna nagy népsze­rűségnek örvend: mintegy 40 „A körvonalak már kialakultak...” Carlos Alberto Lacoste, a VB szervező bizottság elnöke is nyilatkozott a labdarúgó­világbajnoki sorsolásról. Vé­leménye szerint Argentína, az NSZK és Brazília kieme­lése egyértelmű, vita csak a negyedik kiemelt csapattal kapcsolatban van. Ide Olasz­ország az első számú esélyes, de figyelembe kell venni a VB második helyezett Hol­landiát is. Ha viszont Hol­landia előlép legutóbbi VB helyezése alapján, akkor ugyanezt Lengyelországnál is mérlegelni kell, tekintve, hogy ők a legutóbbi VB bronzérmesei. — Különböző elképzelések­ről tárgyalunk még — mon­dotta Lacoste —, de a kör­vonalak azért már kialakul­tak. Argentína kerülne az első, az NSZK a második, Brazí­lia a harmadik és előrelátha­tólag Olaszország a negyedik csoportba. így Mexikó és Peru csak a második és ne­gyedik csoportban kaphatna helyet, hogy elkerüljék föld­részük képviselőit. Ausztria, Franciaország, Spanyolor­szág Skócia, Svédország és Hollandia közül 2—2 kerülne az első és a harmadik cso­portba, 1—1 pedig a máso­dikba és a negyedikbe. Ma­gyarország, Lengyelország, Irán és Tunézia kerülne még külön-külön csoportba. Lacoste ismételten hangoz­tatta, hogy mindezek még csak tárgyalásokon vetődnek fel, végső döntések a kieme­lés rendjéről két nappal a hivatalos sorsolás előtt vár­hatók. ezren vesznek részt ebben az országos, közös testedzésben. Fotóriporterünk egy-egy helyszínről hozott „igazolást.” A budapesti Ampullagyár üvegcsiszoló műhelyében (ké­pünk) a kezdettől fogva tor­násznak a dolgozók a rádió műsorára. Különösen nagy segítség a rádiótorna ott, ahol nincsenek meg a testne­velés optimális feltételei. A főváros gimnáziumai elősze­retettel használják fel az adás összeállításait, nemcsak a műsor ideje alatt, de mag­nóról bejátszva a tanítás más időszakában is. Az egyenként 9 perces adá­sok felvétele több órás, ne­héz munkát kíván. Akiknek csak a hangját hallják a hallgatók: a mikrofon előtt Antal József, a Testnevelési Tudományos Társaság főtit­kára, a zongoránál Bánházi Ottóné, és aki a gyakorlatot bemutatja Phurné Antalffy Zsuzsa testnevelő. Szöveg: Major Árvácska Kép: Németh Ernő QŒzÀajg, txaJAóf} újj met kmánmtlz minden kedves vásárlónknak Eger és vidéke ÁFÉSZ Kérjük azokat a T. Fogyasztókat, akik lakásuktól különálló pincéjükben, vagy hétvégi házukban villamos energiát vételeznek Eger, Noszvaj, Ostoros, Novaj, Andornaktálya területén, szíveskedjenek Eger, Sas út 5. szám alatt az ÉMASZ egri kirendeltségén az alábbi adatokat egységárváltozás miatt bejelenteni: vételezési hely megnevezése, fogyasztásmérő gyári száma, állása, tulajdonos neve, lakáscíme. Fáradozásukat köszöni az ÉMASZ V. egri kirendeltsége! 1978-ban fogyasszon több túrót, ie;et, tejterméket, új termékünket a Keresse a Kisker.- és ÁFÉSZ-üzletekben! ALLAS Mindennemű Kép­írást lakásomon vál­lalok. Leveleket a kö­vetkező címre ké­rem. Sike Imrén é, Eger. Rákóczi u. 64. V/16. INGATLAN Gyöngyös, Csalo­gány út 18. I. eme­let 1+2 félszobás la­kásom eladnám. Ér­deklődni Debrecen, Pallagi út 5. Tele­fon : 12-298. Vennék készpénzért Egerben 4 emeletes épületben 2 szoba összkomfortos szö­vetkezeti. vagy OTP-s lakást. „3 emeletig” ieligére az egri hirdetőbe. Jó fekvésű, kertes családi ház igényes­nek- eladó. Eger, Le­nin út 203. Egerszalókon Petőfi üt 4. szám alatt le­vő családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Trenka Istvánnál, Ady Endre út 11. szám alatt. Eladó 2 szoba össz­komfortos OTr»-örök- lakás készpénz + OTP átvállalással. Eger. Remenyik Zs. 15. fsz. 1. Berta Já­nos. Háromszoba össz­komfortos házrész kiadó irodának, vagy munkásszállásnak. Eger. Mária út 2. sz. (ablakok Széche­nyi utcára néznek) ..1978” ieligére az egri hirdetőbe. Egerszalók, Kossuth út 169. sz. alatti csa­ládi ház kerttel el­adó. Ugyanott szo­babútor is eladó. Az andornaV 'lyai út mentén 390 így- szögöl hétvégi cert eladó. Érdeklődi, le­het: Eger, Vörös­marty út 13. sz. dél­után 16 órától. JÁRMŰ M 2l-es Volga-' katrészek eladó c. Eger. Kacsapart 1. rv/34. ZU rendszámú FU t 126-os eladó. Kál, Főút felső 21. VEGYES Sífelszerelés marker 3-as kötéssel, 160 cm-es inlovlécoel, 38-as botossal origi- náltan eladó. K*ss,‘ Epp>r. Sértek a r»n «. Hízók eladók. Eger, Gyóni G. 34. Hart­man. — Ikarusz 211. típusú autóbuszt felajánlunk eladásra 2 éves, újszerű műszaki állapotban. Megtekinthető: MEFAG Fatelep. petőfibányai üzemünknél. Ügyintéző: Gépesítési ea., Erdőgazdaság, Eger, Kossuth L. út 18. Tel.: 11-30. Telex: 63354. A „FÉMMUNKÁS” VÁLLALAT ÉPlTÉS-SZERELÉSI ÜZEME vas-fémszerkezeti lakatos, hegesztő, építőgépszerelő szakmában ipari tanulókat felvételre ✓ keres. Vidékről jelentkező tanulók részére kollégiumi ellátást biztosítunk! Előjelentkezéseket elfogadunk! Jelentkezés, részletes tájékoztatás: 1139 Budapest. XIII., Teve u. 12—16. Munkaügyi osztály. Január 9-től ismét árusit gyöngyösi ti kisáruházunk A VOLT NŐI, FÉRFI, GYERMEK KÉSZRUHAK, DIVATCIKKEK BÖRDÍSZMÜARUK ÉS KALAPOK, MÉTERÁRUK ÉS LAKÁSTEXTÍLIÁK FELFRISSÍTETT KÉSZLETÉVEL, SZÉLES VÁLASZTÉKKAL VARJA ÖNT IS RUHÁZATI KIS ÁRUHÁZUNK! NYITVA: 8—18.00 óráig, szombaton: 8—13.00 óráig. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom