Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-27 / 23. szám

NEB-dosszié Mire költünk huszonötmilliót? Mérlegen a béren kívüli juttatások Utóvizsgálat keretében ér­dekes témát elemeztek a né­pi ellenőrök, akik megyénk harmincnégy minisztériumi, tanácsi és szövetkezeti válla­latánál arra kerestek választ, hogy az elmúlt esztendők so­rán miként alakultak, ho­gyan fejlődtek a béren kí­vüli szociális, és kulturális juttatások. Többek között fel­mérték a gyermekintézmé­nyek, az üzemi étkezés, az üdültetés helyzetét. Munká­jukat a szocialista brigádok tagjai is segítették Ezenkí­vül számíthattak az SZMT közgazdasági osztályának sokoldalú támogatására. TÖBB PÉNZ Az utóbbi években számos nagy jelentőségű, s a dolgo­zók érdekét szolgáló társada­lompolitikai intézkedés és irányelv született. Ezeket ál­talában komolyan vették, s igyekeztek minél maradékta­lanabbal valóra váltani. En­nek köszönhető, hogy meg­fontolt terveket! készítettek, amelyek pontosan megszab­ták a cselekvés menetrend­jét. Jóval több pénzzel gaz­dálkodhattak mint korábban. Huszonnégy üzemnél 1975- ben 21 215 000 forintot költ­hettek a munkások jogos igényeinek teljesítésére. 1976-ban viszont már hu- szonnégymillió-hétszáztizen- háromezret használtak fel. Ez örvendetes, az azonban korántsem megnyugtató, hogy olykor a törődésre leg­inkább rászorulókról feled­keznek meg. Majd mindenütt a rendel­kezéseknek megfelelően ké­pezték a jóléti és kulturális alapot, s a felosztás elveit és arányait a kollektív szerző­désben rögzítették. Sajnos nem gondoltak erre a Révai Nyomda Egri Gyáregységé­nél valamint a Heves me­gyei Édes- és Sütőipari Vál­lalatnál. ' A kívánságok feltérképe­zése még nem tökéletes. Ez vonatkozik például az óvo­dai elhelyezésre, a lakásvá­sárlási hozzájárulás odaíté­lésére. Igaz, a tájékozódás a szakszervezeti bizalmiak fel­adata, ám ennek nem min­dig tesznek eleget, s így a valóságtól eltérő kép alakul­hat ki. Ezért kellene az eddi­ginél is körültekintőbben te­vékenykedniük. MILYEN AZ EBÉD? Nem növekedett az üzemi étkezés iránti érdeklődés. El­sősorban ott veszik igénybe ezt a szolgáltatást, ahol meg­felelőek a körülmények, s jó a koszt; Az Egri Közúti Épí­tő Vállalatnál személyen­ként hat forint — azaz vi­szonylag magas összegű — az üzemi hozzájárulás, s a saját konyha nyersenyagnor- mája pedig csak 10 forint negyven fillér. Ezért jelent­keznek mind többen. Az Ön­tödei Vállalat megyeszékhe­lyi telepén viszont romlott az ebéd minősége, s így so­kan visszaléptek, s inkább otthonról hoznak hideg en­nivalót. A változó munkahelyeken dolgozók sincsenek már olyan mostoha helyzetben mint valaha. Több helyütt — így a Heves megyei Tanácsi Építőipari és az Egri Közúti Építő Vállalatnál — kiszál­lítják a meleg ételt. Ez a gyakorlat a Hevesi Állami Gazdaságnál is, ahol erre a célra két korszerű étkezőko­csit vásároltak. A vizsgált gazdálkodási szervek közül mindössze ket­tő tart fenn óvodát illetve bölcsődét. A tanácsi kezelé­sű intézmények igen zsúfol­tak. Bevált gyakorlat az, hogy a fejlesztést anyagi hozzájárulással könnyítik meg. Lassan általánossá vá­lik az, hogy a kommunista szombatok, a különböző tár­sadalmi munkák bevételét szintén erre fordítják. Tennivaló azért akad, mert például 1977 első félévében megyénkben több mint ezer apróság felvételi kérelmét kellett elutasítani. Csökkent az üdültetésben részt vevők száma. Ennek — többek között — az is oka, hogy a SZOT-beutalók nagy része nem a főidényre szól, s emiatt — erre is sor került néhány szövetkezetnél — még jutalomként se fogadták el ezeket. A hatvani Építő Ksz-nél 1976-ban négy, ta­valy két üdülőjegyet nem használtak fel. A Könnyű­ipari Gépgyártó Vállalat egri 10-es számú Gyáregységénél 1977-ben ötvenkilencből ti­zenhat nem talált gazdára. Az viszont kedvező, hogy mind több házaspár illetve sokgyermekes család veheti igénybe ezt a kedvezményt. KIRÁNDULÁS, TÁRSASUTAZÁS A kultúra sem sokadrangú téma, hiszen a felkeresett üzemek 1976-ban 1 338 009, 1977-ben pedig 3 461 000 fo­rintot áldoztak erre a célra. Új tévésorozat A tervezés, a felosztás mi­kéntje arról vall, hogy mennyire veszik komolyan a közművelődési törvényt, s mit tesznek annak helyi megvalósításáért. Még jelen­leg is sok pénzt emészt fel a számos kirándulás, társas- utazás, s az is előfordul, hogy a vendéglátás kiadásait is a művelődésre szánt ösz- szegből fedezik. Az Egri Do­hánygyárban huszonnyolc, a Hevesi Állami Gazdaságban ötvenezer forintot költöttek el így, nem gondolva arra, hogy ez szabálytalan dolog. A sport, a testedzés min­denütt közkedvelt, s támoga­tására nem is sajnálják az anyagiakat. Az viszont to­vábbra is elszomorító, hogy a dolgozók széles rétegét nem vonják be ebbe a moz­galomba, pedig a szakszer­vezet, a KISZ megszervez­hetné a sok érdeklődőt von­zó házi és területi bajnoksá­gokat. Oktatásra, továbbképzésre 1976-ban 6 897 000 forintot adtak. Ez 19,3 százalékkal magasabb mint 1975-ben volt. Ez jó hír, az viszont ko­rántsem az, hogy a nyolc osztályt el nem végzett fizi­kai dolgozók száma változat­lanul jelentős. A népi ellenőrök elkészí­tették azokat a javaslatokat is, amelyek a gyorsabb üte­mű fejlődést segítenék elő. Hangsúlyozzák az átgon­dolt tervezés fontosságát. Kiemelik: feltétlenül javítani kell a szociális ellátással kapcsolatos belső informá­ciós rendszer színvonalán. Ha nem maradna el az ala­pos igényfelmérés, a külön­böző bejelentések, kérések pontos számon tartása, ak­kor a jelenleginél sokkal át­gondoltabban, megfontol­tabban, célszerűbben költe­nék el azt a huszonötmilliót. Pécsi István 28ő népi eUnür Nett a fiatalok aránya Ülést tartott az egri járási­városi NEB Az egri járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság tegnapi ülésén az elmúlt esztendőben végzett munkát értékelték. A bizottság sokrétű és felelős­ségteljes tevékenységében je­lentős szerep jutott a lakos- sági_jellátás ellenőrzésének. Áz ülésen egyebek mellett megvitatták az élelmiszer, iparcikk és tüzelőanyag, a la­kosság szempontjából fontos minőségi és mennyiségi szint­jének helyzetét. Fontos feladata a NEB-nek például az is, hogy a város­ban, illetve a járásban meg­vizsgálja a külföldi kikülde­tések jogosságát. Ez utóbbiról csak ez év júniusában készül el a jelentés, tudniillik a té­ma sokkal több figyelmet és munkát igényel annál, mint ahogyan azt a vizsgálatok megkezdésekor gondolták. A lakossági ellátás terüle­tén javulás tapasztalható, jól­lehet, akadnak még problé­mák. Ezek közé tartozik, hogy az ÁFÉSZ-ek egyesítése után a csatlakozott területeken „óvatosságból” csökkentették a készletet néhány boltegy­ségben, amely átmenetileg akadályozta az igények fo­lyamatos kielégítését. A NEB vizsgálatainak eredménye­ként egyebek mellett a szil­vásvárad! 222 számú, vegyes­bolt készletét 800 ezer forint­ról 860 ezer forintra növelték. A Népi Ellenőrzési Bizott­ság idei feladatai tulajdon­képpen nem térnek el a tava­lyiaktól, vagyis továbbra is a lakosság, tehát valamennyi­ünk jobb, kényelmesebb éle­tét hivatott ellenőrzéseivel, javaslataival biztosítani. Neurózis „A neurotikus ember tulajdonképpen adaptációs zavarben szenved, mind nehezebben tud egyensúlyba kerülni önmagá­val és a környező világgal. Híjával van a munkának, vagy a pihenésnek, sőt az örömmel együtt járó feszültségek elvisel­hetőképességének.” Csendes, zajtalan a folyosó, ebéd után pihennek a bete­gek. Az egyik kórteremben felismerek egy arcot Meglát, ic-; teget és hív befelé. — Mi a baj? — Kiborultam. — Hogy értsem? — Tudja! Az idegeim... — Persze, persze! — És máris Indulni akarok, de ő nem hagyja annyiban. — Kérem! Ne menjen el! Beszélgessünk egy kicsit... Felveszi a köpenyét, felhúzza a papucsot és kicsoszog a folyosóra. — Itt! Itt nyugodtan beszélgethetünk. Kérdést sem vár, saját maga kezdi a témát: — Tudja, először napi két, három kávéval indultam, az-; tán már nem is számoltam a duplákat. — Cigaretta? — Kossuth! Egy doboz nem mindig volt elég. Gondolja,' hogy a cigi volt a legártalmasabb? Azt mondják, most már a dobozra is rányomtatják, hogy az egészségre ártalmas... Jönnek-mennek a folyosón, de ő nem zavartatja magát egy csöppet sem. — Nézze! Magának nem tagadom le. Ittam is! Hat, nyolc kólát is naponta. Tupírozva! — Mennyi volt benne a tupír? — Kólánként fél rum. Bólogatok, hallgatom az önmareangolást, biztatgatom % beteget, bátorítom, mint ahogyan ilyen helyen azt bárki ten >. — Aztán a folytonos civakodások, az otthoni „häzibu^k”. És ezek után még maga csodálkozik, hogy a diliházba ke­rültem? — Egy csöppet sem csodálkozom. Sőt! Meg tudtam volna jósolni. Néhány másodperces néma visszaesés után csendben^ szánakozva megkérdezi: — Mondja! Minek élek én ezután? Szabad nekem élnem? Az orvosok mindentől eltiltottak, ami jó. Eltiltottak! Érti? Meggyógyulok előbb-utóbb hiszen még fiatal a szervezetem és kiheveri. De hogyan tovább? Se cigi, se kávé, se tupíro- zott kóla... Egy orvos halad el mellettünk, majd észreveszem, hogy az ablakmélyedésből figyelgeti a beteget. — Szerintem, később megint mindent lehet, — biztatom.' De csak mértékkel! Felcsillan a szeme. — Gondolja? — Tudom! Mert, ugyebár, mindenből megárt a sok! Sze­reti a szalonnát? — Fagyosan imádom! — Egyék meg belőle egyszerre fél kilót! Vagy tortából egymás után tizenhat szeletet... — Ahá! Szóval a „mérték”... — Mérték, mérték! — mondogatja magának és köszönés nélkül — mintha nem i? ő kérte volna, hogy beszélgessünk —, faképnél hagy a folyosón. Szalay István Kunszabó Ferenc: Megbízatás Kárpáti György, a népszerű „Születésünk titkai” sorozat rendezője 13 részes, egyen­OÆÊkM 1818. január 27.. péntek ként 35 perces személyiség­lélektani sorozatot készít dr. Ranschburg Jenő és dr. Popper Péter pszichológusok közreműködésével. Képün­kön: dr. Ranschburg Jenő a kamera előtt. (MTI-fotó — Friedmann Endre felvétele — KS) — Mikor három évvel ez­előtt letettem a szakvizsgái­mat és gépszerelő lettem, ép­pen négy helyre hívtak. Az állami gazdaságba, a vasút­hoz, a húskombináthoz és a Fémmunkásba. Azt már nem is számítom, hogy persze ide is hívtak, ahol felszabadul­tunk, a gépgyárba. Hívtak másokat is, mindenfelé, és a tizenkilencből több mint a fele el is ment, hiába mond­ták nekik itt a vezetők, hogy hát ezért taníttattak, ösztön­díjaztak bennünket?----Néz­z e, én itt maradtam, itt dol­gozik az apám is, a bátyám is —, de ettől még elmentem volna, nem vagyok érzelgős gyerek. Mindenki oda megy, ahol a számítását jobban megtalálja — ezért van szo­cializmus. Nem? ... Csak hát én itt találtam meg a számí­tásom. A súlyemelés, nézze. Nekem az megy, benne va­gyok az országos keretben, és.. lökni kell, szorgalma­san, az a helyzet! Persze, mondták az állami gazdaság­ban, meg másutt is, hogy mindent megadnak, külön felszerelést, külön edzőt, és a versenyekre is elengednek, mindre, de hát... Az mégse valódi dolog, hogy valahol egyedül lökögetem a kilókat. Ha az ember bent akar ma­radni a mezőnyben, akkor kell az állandó kontroll, a ri­valizálás a többivel, egy ko­moly szakosztályban. És szóval, maradtam, ezért és akkor egy jó év múlva szóltak, hogy vállaljam el a KISZ-titkárságot. Mondom: éppen én? Hiszen annyi po- litikás gyerek van a gyár­ban, ráadásul idősebbek, ta­pasztaltabbak, minden — mi­ért éppen én?! De azt mond­ták, nekem kell elvállalni, mert éppen az én fiatalos, sportos lendületem, meg ilyesmi... és szóval, bele­mentem. Bár ne tettem volna! Nem azért, nincs hátrányom belő­le, csak mindig akadnak ilyen esetek, mint a mostani is ... Arról van szó, hogy vagy két éve szólt a párttitkár elvtárs, menjek már föl, van valami kis ügy. Felmegyek. Idead egy levelet. Névtelen. A te­levízióhoz küldték, de nem tudom, hogy volt pofája az illetőnek olyan csúnya, meg rossz írással olyan magas helyre folyamodni. És azzal a marhasággal! Hogy az ő fia itt szabadult, itt dolgozik, és most másodéve szakmunkás, és havi ezerhárom, ezerötöt keres. Nagy nehezen elolva­som, visszaadom: Kösz, Sa­nyi bácsi, de biztosan nem az én apám írta, mert az ilyet nem szokott, pláne névtele­nül, mint Anonymus, ráadá­sul nekem megvan a havi kettő-öt, kettő-nyolc. Azt mondja az öreg, nem is arról van szó, hanem hogy kinek az apja írhatta?... Hát, mondom, azt már iga­zán nem tudom, titkár elv­társ, nem vagyok grafoló­gus!... Azt mondja, nem is úgy értette, hanem, hogy ki keres olyan keveset a fiata­lok közül? ... Mondom: Rossz napja van ma, Sanyi bácsi, mert folyton félrecímezi a kérdéseit. A keresetekkel a bérelszámolás foglalkozik!... Ideges voltam egy kicsit, mert határidős melón vol­tunk éppen, export, és ha nem leszünk készen, a lebar­nítok között ő is ott lesz. — Szóval, ingerült voltam, de ő nem vesztette el a nyugal­mát, és azt mondta, végig nem értjük egymást, mert tu’ajdonképpen azt akarja mondani, hogy nekem, mint KISZ-titkárnak érdemes len­ne ezzel foglalkozni. Vagyis hogy a kezdő szakmunkások közül ki mennyit keres, és miért éppen annyit? Mon­dom, kezdem már érteni, de az a véleményem, hogy ez a műhelyfőnökök dolga. Meg a melósé. Hajtson rendesen, és ha úgy látja, hogy nem kap­ja meg a pénzét, akkor brusz- toljon érte!... De hát csak rányomta az öreg, hogy ér­dekvédelem, meg ifjúsági törvény és a többi, ö sokkal jobban érti ezt, mint én. Tudja, az úgy van, hogy a pénzről nem szokás nálunk beszélni. Az idősebb szakik jobban szóba hozzák, de csak egymás között, meg a műve­zetőnek, de ha ilyenkor egy fiatal is arra téved, akkor hamar elfordítják a beszédet. Mintha szégyellnék, hogy ők akkor anyagiasaknak fognak látszani. Mi viszont nem szé­gyelljük, hanem, nézze, az a helyzet, hogy a mi családunk­ban például hárman keres­nek. Apám, anyám, bátyám. És most már én is. És az egyetlen húgomat, aki most érettségizik, azt kell segíteni, pláne ha egyetemre megy. Különben mindenkinek meg­van a pénze, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy külön, ha­nem nagyon is együtt: apám­nak az az elve, hogy minden­ki keresete szerint dob be a közös kasszába. A havi tisz­ta hetven százalékát. Már mi ketten, a fiúk. Mert ők, az öregek, a teljes összeget be­dobják, nem marad zsebpén­zük. ők ilyenek ... Ami pénz összejön, azt a mutter beoszt­ja kajára, ruhára, erre, arra. Meg tesz is félre. Legelső most a bátyámnak az autója, aztán majd az enyém, és ha Marink valamikor férjhez megy, ki kell házasítani, ahogy illik. Mert lány. Meg diplomája is lesz, ha igaz... Lehetséges, hogy magának igaza van, és sok az a havi hét-kilencszáz forint zseb­pénznek. Hátha még a kaló­riapénzt is hozzászámoljuk, meg az apró-cseprő masze­kolásokat — úgy, hogy havon­ta kijövök olyan ezernégy­száz forintra. Igen, éppen amennyit a névtelen levél­ben panaszoltak!.., Lehet, hogy sok ez a zsebpénz, mert éppen a vizsgálat során emlí­tette valaki, hogy Indiában, meg a fejlődő országokban egy egész melóscsaládnak nem jut ennyi de hát!... Én ebből fedezem a teljes havi sörömet, az üzemi ebédet, az uzsonnát; aztán a moziban is fizetni kell, a presszóban is, mert általában kevés az a lány, aki az egyenjogúságot olyan komolyan veszi, hogy ő állja a céh felét, legalább néha!... Ügy, hogy ez ilyen ábra, és ha Indiában élnék, akkor biztosan más lenne a helyzet. Meg Tanganyikában is. De Magyarországon élünk. Na, szóval, mondom, meg­állapodtunk a párttitkárral, de aztán rájöttem, csak azért mentem bele olyan gyorsan, hogy szabadulhassak. Mert ahogy kezdtem rajta gondol­kodni, egyre nehezebbnek látszott. Hogyan kezdjek hoz­zá? Hivataloskodjak a have­rokkal? Meg a többiekkel, akiket csak távolabbról isme­rek? Majd a pofámba vág­ják, hogy: már te is okos let­tél?!.... Főtt a fejem, és Zoli bácsi, a tréner észrevette. Kérdi, mi baj? Elmondom neki. Persze, azt mondja. Sa­nyi bácsi irtó okos!! Egy su- vernyákra bízza a rázós bal­hét! A vége az lesz, hogy az idegeskedés miatt kiesek a formámból! Legjobb lenne visszaadni az egészet, rakja másnak a nyakába!... Mon­dom, az nem megy, Zoli bá­csi, mert ha egyszer elvállal­tam, akkor az el van vállal­va! Hanem az tényleg 'ó lenne, ha a gépműhelyek fő­nökei segítenének. Nekik vannak kimutatásaik, van íwj kintélyük, meg minden. t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom