Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

Az Egri Szimfonikusok az eredmények és a tervek tükrében

Nem kétséges: tisztelni és szeretni kell az amatőr együtteseket önzetlenségük miatt,

, mert szabad idejükből és energiájukból sokat áldoznak egy cél érdekében. Lelkesedésükért, mert a művészi szépet, jót és igazat keresik, lehetőleg a belső öröm és a haszon érdekében Legtöbbször csak a tapsot, a tetszésnek ezt a nem is költséges formáját kívánják ellenszolgáltatásul, mert úgy érzik,. hogy ez a hála életük szerves és értékes része és ők . mindent megtesznek ennek érdekében.

Háromszor is használtuk az érdek szót, pedig önzetlenségről beszélünk. Ezekkel a gondolatokkal kerestük meg : Farkas Istvánt, az Egri Szim- (f fonikus Zenekar karmesterét, morjdaná el, mi a titka annak, hogy bár a zenekar már fennállásának tizenötödik évébe lép, mégis úgy tetszik, mintha a lélkesedés ma sem lenne lassaban égő, mint a jj^kezdeteknél Mi az oka annak, hogy így együtt vannak, sőt újabb terveik még nagyobb távlatokat nyitnak meg az együttes előtt?'

— A lelkesedést az eredmények is táplálják, az elért sikerek. Ha csak az 1977- es esztendőre visszatekintek, csúcsként kell említenem, hogy az idei nyáron előadhattuk Liszt Esztergomi miséjét Egerben is, Esztergomban is, az Esztergomi Labor Műszeripari Művek Kórusával együttműködve és olyan szólistákkal, mint Kincses Veronika, Póka Eszter, Könch r Boldíizsár és Ütő Endre. Az egri- bazilika ezres közönsége a tanú rá, hogy nem akár, milyen feladatot oldottunk . meg és nem vitás az sem, hogy ebből a bemutatóból idegenforgalmi attrakció is lett — mondja Farkas István.

— Ez a csúcs — vetjük közbe —, de az ilyen csúcsokhoz az út nem, egyszerű, meg kell dolgozni az ilyen produkciók létrehozásáért!

— Valóban így van — válaszol a karmester. — Ez a Liszt-mű csak egyik célja volt 77-es munkánknak. Az Országos Filharmónia bérletrendszerében az év folyamán nyolc ifjúsági és két fel- nőtthangversenyt adtunk, négy előadást tartottunk a szakmunkásképzősöknek, vendégszerepeltünk Salgótarjánban; részt vettünk a szolnoki szimfonikus zenekari fesztiválon; Vivaldit játszottunk

' -’gy estén át. hangversenyt adtunk az egri képtárban, •íjándékműsort a szocialista brigádoknak; közreműködünk a csuvas tudományos és uiturális napokon; nővérnél- végéii a város felszabadj lásának emlékére a már.

. agyományos hangversenyen 'Okolay-ősbemutatóval köptük meg a zeneszerző és a iros művészi barátságát, íem tartjuk feleslegesnek an- iak megemlítését sem, hogy negyven egyéb rendezvényen

1978. január 32., vasárnap I

léptünk fel, mert ezekkel a műsorainkkal nemcsak jelenlétünket akarjuk bizonyítani a város és a megye életében, hanem hatni is akarunk

— Ez a cselekvőkészség sok energiát és egy általában meglevő kondíciót is kíván. Hogyan jutottak idáig, hogy ez a zenekar mennyiségi és minőségi tekintetben ennyire haladt?

— Az elmúlt tizenöt esztendő, a kezdetektől a mai napig, állandó munka jegyében folyt. Adva van egy erős mag, a képzett muzsikusoknak az a köre, amely módszertanilag is helyesnek tartotta a barokk muzsikából való elindulást. Egy együttes belső építkezését és harmonikus fejlődését csak úgy lehet elképzelni, ha az együttes minden tagja érzi és tudja: hosszú távra írakozott fel - ehhez a munkához. és főképp azt elhiszi, hogy ebben a műfajban nem lehet hónapok alatt kiugró eredményeket, látványos sikereket felmutatni. Ezért nemcsak hasznosnak, de elengedhetetlennek tartjuk, hogy a világjáró hegedűművész, Kocsis Albert vezesse a vonóstovábbképzést, és hogy a zenekar kilenc tagja zenekari kurzuson vegyen részt Ausztriában. A szakmai tudásban való gyarapodás szélesebb alapot nyújt a művekben az elmélyedéshez, és nyilván árnyaltabb. gazdagabb lesz a reprodukálása is egy műnek, ha a technikai

nehézségeken az egyes zenészek is, a szólamok is. és így az egész zenekar is, könnyedén úrrá tud lenni. Mindehhez a barokk muzsika kitűnő alapozást nyújtott és nyújt ma is.

— A belső fegyelmen, a szorgalmon és a lelkesedésen kívül — a szólistákhoz és együttesekhez fűződő kapcsolataikon kívül van-e még más is, ami újabb megoldásokra serkenti az együttest?

— Lehet, hogy nem egyre gondolunk, de én most azt válaszolom: A zenekarral alkotó kapcsolatot tettek lehetővé Farkas Ferenc, Szokolay Sándor, Decsényi János, Soproni József és Bozay Attila — mondja Farkas István. Különösen az első háromra áll az a megállapítás, hogy zenéjük. alkotásaik gondolatban és érzelmekben gazdagok; játszható zenét írnak, jellemzi őket a klasszikus hagyományokra építő modernség. Az ő általuk megszólaltatott muzsika nevel minket, zenészeket, de a közönséget is. Nem hiszek abban, hogy ugrások lehetségesek a művészi alkotások területén, olyanok, amelyek nélkülözhetővé tehetnék a zeneirodalom és a zenetörténet eddigi értékeit és alapjait. Vegyük például a legutóbbi ősbemutatónkat, Szokolay Sándornak a novemberben játszott Archaikus nyitányát. Maga a szerző némileg védekezésül írta a mú címlapjára az archaikus jelzőt, még1.

Munkahelyéről hazafelé igyekeztében, amikor az Astoriánál át' akart szállni, csoportosulást vett észre a met- ró lejárata körül. Azt hitte, belezuhant egy autóbusz. Meggyorsította lépteit, de szerencsére nem történt katasztrófa. Még oda sem ért, s mái- elébe sietett egy szakállas. napszemüveges fiatalember, mikrofon a kezében.

— Engedelmet kérek a zaklatásért. Mi a filmhíradótól vagyunk itt, hogy riportot csináljunk néhány járókelővel. Felkérem, lépjen a kamera. elé.

Mécsért a kamera elé lepett. Egy villámgyors mozdulattal végigvizsgálta, hogy minden gombja be van-e gombolva, s az öt ujjúval hátrafésülte a haját. Eközben köréje csoportosultak a néze- lődők. a filmesek pedig nagy fényterelő lemezekkel bevilágították az arcát, amitől hunyorognia kellett. Megpróbálta abbahagyni a hunyor- gást, ami nem mindig sikerült neki.

— Miről van szó? — kérdezte.

— Mint ön is tudja, a Film - művészet Hetét ünnepeljük. Ezzel kapcsolatban két kérdést szeretnék föltenni.

— Tessék' — mondta Me- cseri. — A nevem nem fontos?

is úgy érezzük, hogy ez a kor zenéje, ütőhangszereinek érdekes megszólaltatásával együtt is. mert a felcsendülő harmóniák elgondolkodtatnak, érzelmeket keltenek és ami a legfontosabb a zene hivatásában: jobbá, tisztábbá, nemesebbé akar tenni a megpendített hangok szépsége által. Lehet nekünk több és másabb elképzelésünk, mint az ilyen törekvéseket szolgálni?

— 1978-ban hogyan fejeződik majd ki ez a barátság

a zeneszerzőkkel?

— Részt veszünk a veszprémi kamarazenei fesztiválon és ekkor az együttes Decsényi János egyik művének ősbemutatójával akarja emlékezetessé tenni szereplését. Őszre tervezzük Egerben Szokolay szerzői estjét, ahol a nagyrészt vókális zenét író zeneszerzőt szeretnénk sokoldalúan bemutatni az egri közönségnek.

— Ezeken kívül 78-ban?

— Nem hanyagolunk el semmit, amit eddig felvállaltunk. Folytatjuk a szakmunkástanuló-sorozatot; minden hó utolsó vasárnapján barokk kamarazenei matiné keretében házimuzsikát adunk; a város lakótelepein szabadtéri hangversenyeket rendezünk; áprilisi hangversenyünkön Bach-, Beethoven- és Bartók-műveket fogunk megszólaltatni és ezzel mintegy az együttes tizenötéves fejlődését is reprezentálnánk. Részt veszünk a nyári hónapokra tervezett programban Farkas Ferenc Vidróczki című kisoperájának előadásában és reméljük, ezt nemcsak a hazai közönség fogadja majd szeretettel és megértéssel.

— Szóval bírják ezt az amatőrök kitartással, ügyszeretettel és lelkesedéssel?

— Bírják, mert ennek az

együttesnek jó gazdája a Megyei Művelődési Központ. Azért ennek a zenekarnak az állam, mint mecénás kell, hogy támogatást adjon. Ad is, nem is keveset! De azért a döntő motívum ebben a munkában az, amivel a beszélgetés kezdődött: az önkéntesség és az áldozatkészség — fejezte be à; beszélgetést Farkas István, a jubiláló egri szimfonikusok karmestere, aki az együttes bölcsőjét is ringatta és most is vezeti ezt a kamaszkorán túllépő együttest _....

Farkas András

— Dehogynem. Szabad a

becses nevét?

— Mecseri vagyok — mondta Mecseri.

— örvendek. Most pedig szíveskedjék a kamerába nézni. Az első kérdés így hangzik: jár-e moziba?

— Néha — mondta Mecseri egy kis gondolkozás után.,

— Köszönöm a kedves felvilágosítást. Most fölteszem a második kérdést: Milyen filmeket szokott megnézni?

Mecseri gondolkodott.

— Hát nézze — mondta aztán a filmhíradósnak. — A dolog úgy áll, hogy a jó filmeket megnézem, a rossz filmeket azonban nem.

— Köszönöm az értékes nyilatkozatot — mondta a filmhíradós. Mecseri pedig hazament.

A hír, hogy szerepelni fog a jövő heti filmhíradóban, az egész családot izgatott várakozással töltötte el. Csak ő, épp ő. a leendő szereplő nem volt elégedett! örült ugyan, hogy többé-kevésbé sikerült elejét vennie a hunyorgás- nak, és mégis valamilyen furcsa, bizsergő idegességet érzett. Mintha az agyában, egészen hátul, közvetlenül a csigolyák fölött lüktetne egy kis ér. Még sosem szerepelt a nyilvánosság előtt.

Korán lefeküdt. Mint afféle megrögzötten rossz alvó, nehezen aludt el, sőt, nem sokkal később föl is ébredt. Villanyt gyújtott. Csodálkozott, hogy még csak féltizenegy. Eloltotta a villanyt. Frissnek, kipihentnek érezte magát, és belenézve a szoba

A tárgyalást elnapoltak

RIPORTUTAM VÉGEZTÉVEL volt még néhány órám a vonat indulásáig, s

mint annyiszor, rábíztam magam a véletlenre. Megfordult ugyan a fejemben, hogy betérek valamelyik borkóstolóba két deci társaságában agyonütni az időt, aztán mégis a járásbíróság mellett döntöttem. Nem tagadom, régi nosztalgiámnak engedve: ha csak tehettem, tárgyalásokra jártam.

Olcsóbb, mint a mozi, s többnyire érdekesebb is. Megannyi megismételhetetlen dráma — rendező, smink, taps nélkül.

Nagy választék nincs, valamirevaló bíróságon-mozi- zó-néni dühösen visszamenne a horgolásához. Végül egy másodfokon kitűzött gyermekelhelyezési per mellett döntök. A pulpitus mögött három mozdulatlan arcú bíró ül, jobbról az alperes apa, balra a felperes fiatal képviselője. A tárgyalást vezető bírón látszik, hogy nem nagyon kedveli az ilyen rutin- pernél a hallgatóságot. A balján ülő testes, kopaszodó kollégája maga elé motyogva vázolja a tényállást. Csak az alperes figyel rá feszülten, kissé fel is emelkedik ültébők Hátha felfog valamit a jogtudományból. Olykor idegesen megremeg az arca, de csak nem meri elkiáltani magát, hogy „hangosabban”.

A történet mindennapi. Két ember éppen három esztendeje felmondta az egymással kötött szerződést, a válás után egy-egy gyereket közös megegyezéssel ki-ki magával vitt. Az asszony, aki most a’felperes, újra férjhez ment, szült második férjének is egy gyereket. Kiegyensúlyozottan, háromszoba-össz- komfortban laknak. A volt férj sorsa nehezebben tisztul, kis kalyibában tengeti életét egy elvált asszonnyal s annak gyermekével. A neki ítélt fiú tavaly az édesanyjánál nyaralt — azóta nem jött haza. A védő szerint: „nem is akar”. „Ügy élt az apja mellett, mint egy utcakölyök, lerongyolódva, tízéves elmúlt, rendszeresen bepisilt”. A mostohaapa, mióta náluk lakik, minden éjjel felkölti, hogy reggelenként ne szégyenkezzen a gyerek. Az anya törvényesen magának akarja ezt a gyermekét is. Az elvált férj pedig ragaszkodik a jussához. így Ugyanis nem számfejtik neki a családi pótlékot, s főleg nem két gyerek után kell fizetnie a tartásdíjat.

AKI A TÉNYÁLLÁST ELŐADJA, kéri az első fokon hozott ítélet megerősítésötétjébe, így szólt a nap«’

szemüveges filmhíradóshoz:

— Szeretnék valamit hozzáfűzni a délutáni nyilatkozatomhoz.

.— Miért? — kérdezte m filmhíradós. — ön nagyon tömören és szellemesen

mondta el a véleményét.

— Épp attól félek — mondta Mecseri, —, hogy túl tő", morén beszéltem, sőt, mondhatnám mellébeszéltem. Mert nem az itt a fontos, hogy a filmek, amiket megnézek, jók-e avagy sem.

— Hanem mi? — kérdezte a filmhíradós.

— Az, hogy ezek a filmek a mi életünkről szólnak; ennek a világnak szinte tükörképei. Nekem tehát a filmek minősítése helyett inkább, azt kellett volna kifejtenem, hogy ez a világ, amelyben élünk, jó-e avagy rossz.

— Hát ez valóban érdekesen hangzik — mondta a filmhíradós. — Szíveskedjék a kamerába nézni, és a föltett kérdést, lehetőleg röviden, megvilágítani.

— Nevem Mecseri — mondta Mecseri, aki a sötétben már hunyorgás nélkül tudott a kamerába nézni. — Hölgyeim és uraim — kezdte, s gyorsan begombolta felső gombjait —, van-e égetőbb kérdés annál, mint hogy jól vagy rosszul van-e elrendezve az életünk, s boldogok vagyunk-e, vagy boldogtalanok? Én persze itt az utca forgatagában, és pláne kapásból egyértelműen, igennel vagy nemmel válaszolni nem tudok. Mert mi a helyzet? Jobban mondva, mi misét, miszerint a fiúgyermeket adják az édesanyának.

„Fenntartja-e korábbi követelését ?” — a/. a! peres

nemcsak hogy tvuntu oa, de még észrevétele is van. Tévesen szerepel a kereseti kimutatása az aktákban, kitérjed a c.:a„ ü pótlékra is. márpedig ha elveszik tőié a gyereket, akkor annak híjával keü megállapítani a íartaadijat. Kellemetlen fordulat, látszik, hogy mindenki szeretne már túlienni az egészen. Az elnöklő bíró bejelenti,, hogy a bírórúg tanácskozásra vonul vissza.

Egymást tessékelve kullogunk ki a hideg folyosóra : védő, alperes, hallgatóság. Az alpereshez két, fejkendős asszony lép. Az ügyvédhez harsány kollégája, aki a következő tárgyaláson érdekelt. „Autó”* „asszony”, „hogy vannak a gyerekek”, „nem látszom ki a munkából, apám” — ilyeneket mondogatnak jó hangosan, a birtokon belüliek biztonságával egymásnak. Odébb egy asz- szony szipog kitartóan, párja hasztalan pisszegi. Én meg magam elé képzelem a bepisilő kisfiút a nemrég kapott új ruhájában. Ahogy ismerkedik édesöccsével s azzal a másik csöppséggel.

Az új családjogi törvény ügyel arra, hogy válásnál a testvérek lehetőleg együtt maradjanak. Ugyanakkor a legemberségesebb álláspontot képviseli: a gyermeket oda kell helyezni, ahol testi, szellemi, erkölcsi fejlődése inkább garantált. Vagyis nem kötelezően ahhoz a szülőhöz, ahol még zsírosabb tejben fürdetnék. A gyermekelhe-. lyezési perekben, s a válások sokasodásával, sajnos mind több az ilyen ügy. A jó tör-; vény ezúttal különösen megnehezíti a joggyakorlók felelősségét, hiszen a gyermekek mindenképpen vesztesek.1 Vagy az édesapjuk, vagy az édesanyjuk nélkül múlik el a személyiségük kiteljesedését döntően meghatározd gyermekkoruk.

VÉGE A TANÁCSKOZÁS^ NAK, újra bevonulunk^ Annyi időnk sincs jóformán, hogy leüljünk, máris megtudjuk hogy a bíróság elnapolja a tárgyalást, pontos keresett kimutatást kér. A védő bősz-; szankodik, a bírók arcáról hH ába is próbálnék leolvasni bármit. Az alperes meg, mintha először merné úgy istenigazából teleszívni á tüdejét levegővel. Pedig fi-; karcnyit sem nőttek az esélyei. Lehet, hogy az a gyerek is a szívéhez nőtt, nemcsak a családi pótlék?!

Kertész Péter

na az ideális eset? Képzeljek, el, hogy a földnek csak egyetlenegy lakosa van, akinek a haláltól sem kell félnie, mert ráadásul örök életnek röven- dene, akkor ez a személy sokkal jobban erezné magát, mint mi. Szívesen ecsetelném ennek az állapotnak az előnyeit, de attól félek, hogy kifutnánk az időből.

— Valóban — mondta a filmhíradós, — a gödöllői rózsa-kiállítás megnyitását most már a jövő hétre fogjuk halasztani. Menjünk tovább, de maradjunk a valóságos világban.

— A valóság korántsem ilyen kellemes. De miért? Nem azért ám, mert halandók vagyunk! Nem tagadom, hogy ez a tény nekem éppúgy mint önöknek, a magyar mozik nézőinek, szívszoritóan fájdalmas felismerés, aminek azonban nemcsak árnyoldalai, hanem előnyei is vannak. Mi ugyanis, épp azért, mert napjaink meg vannak számlálva, igyekszünk őket jól kihasználni, evéssel és ivással, utazással és szerelmeskedéssel, tevéssel-vevéssel, kicsi, vagy éppenséggel nagyon nagy dolgok létrehozásával A mi életünk a haláltól kapja az értékét, amiért nem lehetünk eléggé hálásak neki. Remélem, nem túl fárasztó, amit mondok?

— Ellenkezőleg — mondta a filmhíradós. — Ezek olyan érdekes gondolatok, hogy szeretném, ha továbbfűzné őket.

— Csak attól félek, hogy kifogyunk ár időből.

(Folytatjuk)