Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-20 / 17. szám
A mérlegen: 1977 (3) Pál Ilona 100-tól 800 m-ig csúcstartó Atlétanőink túlteljesítették a várakozást. Csaknem minden számban egyéni és átlagcsúcs született. Pál Ilona 1977-ben állandósította helyét a válogatottban. Ebben az évben szerezte meg tanári oklevelét, mégis jutott ideje és ereje, hogy remek eredményekkel az élre kerüljön. 400-on elérte az I. osztályú szintet, ősszel csúcsot javított 800 m-en, és távolugrásban is elindult. Remekeltek a rövidtávfutók is. Bottyán Katalin, Kelemen Rita — sérülése ellenére is — Tóth Veronika és az úttörőolimpia győztese Mészáros Márta egymást múlta fölül. Mindkét rövidtávon megdőlt minden egyéni és átlagcsúcs. Az utánpótlás is biztató. 400 m-en a 15-ös átlag dőlt meg, s ez különösen azért értékes, mert a 15 versenyző között mindössze két felnőtt van. a többiek ifjúságiak és serdülők. Sokat fejlődött a hevesi Bányai Ilona. Tavasszal 4. volt az országos mezei bajnokságon, aztán minden megyei versenyt megnyert, sorra javította a csúcsokat 400 és 800 m-en, 400 m-en második lett az országos serdülő bajnokságban, s 58,8-as ideje if júsági csúcs is. Egy percen belül futja a 400 m-t a gyöngyösi Nyúl Zsuzsa is. 1500 m-en Gábor Mária került az élre. A tehetséges kislány csak ősszel került Gyöngyösre, s máris szép eredményei vannak. A hevesi lányok — Tóth Vera, Szabó Éva — sikerrel próbálkoztak 100 m gáton, egymás után javították a csúcsokat. Zsemberi kevés versenyen indult, így elsőségét nem tudta megvédeni. 300 m gáton Henter és Lukács J. javított az időeredményen, Lukács az aranyjelvényes szintet is elérte. Teljesítette ezt a követelményt Bányai Ilona és Tóth Vera is. 100 m: 11,7 (kézi méréssel megyei csúcs) Pál I. (H. Kinizsi), 12,0 Bottyán K. (H. Kinizsi) 12.29 Kelemen R. (Eger SE), 12,42 Tóth Vera (Heves), 12,4 Mészáros M. (Eger SE), 12,8 Szabó É. (Heves), 13,0 Kiss G. (Tárnáméra), Nagy K. (Heves), 13,2 Kiss E. (E. Tanárképző), Bogos Kr (Eger SE), Bencsik T. (Heves). Ötös átlag: 12,16, tízes: 12,60, tizenötös: 12,84 mindhárom új csúcs. 200 m: 24,13 (megyei felnőtt csúcs) Pál I. (H. Kinizsi), 25,4 Bottyán K. (H. Kinizsi), 25,56 Kelemen R. (Eger SE), 26.8 Bányai 1. (Heves), 27.00 Tóth V. (Heves), 27,2 Szabó É. (Heves), 27,6 Nagy K. (Heves), Lukács J. (GYESE), Benkocs M. (H. Kinizsi), 28,2 Nyúl Zs. (GYESE), ötös átlag: 25,77, tízes: 26,7, tizenötös: 27,6 mindhárom új csúcs. 400 m: 53,69 (megyei felnőtt csúcs) Pál I. (H. Kinizsi), 58,8 (ifjúsági és serdülő csúcs) Bányai I. (Heves), 59,9 Nyúl Zs. (GYESE), 61,9 Kelemen R. (Eger SE), 62,2 Lukács J. (GYESE). 64.1 Nemes J. (E. Tanárképző), 64.3 Bencsik T. (Heves). 64,8 Béres K. (H. Kinizsi), 65,2 Fózer É. (H. Kinizsi), 65,4 Góbor M. (GYESE), tizenötös átlag: 63.58 új csúcs. 800 m: 2:12,1 (megyei felnőtt csúcs) Pál I. (H. Kinizsi), 2:20,1 (megvei serdülő csúcs) Bányai I. (Heves), 2:25.2 Nyúl Zs. (GYESE). 2:30.7 Góbor M. (GYESE), 2:31,3 Szőllősi M. (H. Kinizsi), 2:34,5 Fózer É. (H. Kinizsi)', 2:35-2 Lukács J. (GYESE), 2:36,7 Erős Zs. (E. Tanárképző), 2:38,00 Karsa K. (E. Közgazdasági), 2:38,6 Deák A. (H. Kinizsi), ötös átlag: 2:24,1, tízes: 2:30,4, tizenötös: 2:34,6 mindhárom új csúcs. 1500 m: 5:12,7 Góbor M. (GYESE), 5:24,4 Szőllősi M. (H. Kinizsi), 5:32,8 Dénes Zs. (H. Kinizsi), 5:34,8 Deák A. (H. Kinizsi), 5 :36,0 Viczián K. (H. Kinizsi), 5:40,2 Baranyi K. (GYESE), 5:42,5 Bendzsel É. (E. Tanárképző), 5:48,2 Pózer É. (H. Kinizsi), 5:50,2 Takácsné (E. Tanárképző), 5:50,9 Seffer Zs. (E. Közgazdasági). Ötös átlag: 5:28,0, tízes: 5:38,0 mindkettő új csúcs. 3000 m: 11:42,4 (megyei felnőtt és ifjúsági alapcsúcs) Góbor M. (GYESE). Vízilabdázók iöttek, teniszezők mentek Az utóbbi években ha szóba kerültek az egri vízilabdázók, általában arról hallottunk, .hogy valaki elmegy, vagy visszavonul. így aztán egyre fiatalodott a csapat, töobnyire kényszerűségből. Tavaly már foglalkoztak az Eger SE vezetői azzal a gondolattal, hogy más egyesülettől igazoljanak le nénány vízilabdázót, de az erősítés akkor még terv maradt. Nem sikerült megfelelő embereket találni. A mostani téli átigazolási időszak lezárultával ebből a szempontból kedvező hírekről számolhatunk be olvasóinknak. Február 1-től az Eger SE csapatának tagja lesz Szé- kecy Zoltán, akinek átigazolásához volt egyesülete, az Újpesti Dózsa hozzájárult. A 24 éves, 195 centiméter magas volt válogatott védőjátékossal kétség kívül erősödik áz. egri együttes. Reméljük, képességeit, különösen jó lö- vőkéázségét kamatoztatja majd Egerben is. Ugyancsak vízilabdázó Díqsí Miklós, aki féP'éve már az egriek edzéseit látogatja, — levelező hallgatója a tanárképző főiskolának — és az idén hivatalosan is átkerült az MVSC- től az ESE-hez. A Szentesi Vízműtől igazolt , át Egerbe Vecseri Sándor, ő is minden bizonnyal bemutatkozik már a tavaszi idényben, jó fizikai adottságokkal rendelkezik, úszókészségén, gyorsaságán kell még javítania A SZEOL nem adta ki az egri származású dr. Kiss Lajost. Meg lehet, hogy ennek ellenére visszajön Egerbe és egy év kihagyás után folytatja sportpályafutását. Erősített az Eger SE NB I- be most feljutott női kézilabda csapata is. Martfűről igazolták át Szabó Erzsébetet, aki a Híradástechnika játékosaként korábban már szerepelt az első osztályban. Kellemetlenebb híreket kaptunk női teniszezőinkről. Az OB I-es Eger SE kénytelen volt megválni három legjobb játékosától. Az ifjúsági válogatott Túri Zsuzsa az Újpesti Dózsa, az ugyancsak ifiválogatott Permai Eszter a Bp. Spartacus, Krisztik Csilla pedig a KSC színeiben szerepel 1978-tól. A budapesti műszaki egyetemen tanul ősz óta Pelle Judit úszó, s ezért kérte átigazolását az FTC- hez. Kun László vízilabdázó az Újpesti Dózsa játékosa lett. A felsorolt egri sportolók távozásához az egyesület hozzájárult. 100 m gát: 15,29 (megyei felnőtt és ifjúsági csúcs) Tóth V. (Heves), 15,34 Szabó É (Heves), 15,50 Zsemberi B. (E. Tanárképző), 17,80 Henter A. (GYESE), Bőgős K. (Eger SE), Bártfalvi É. (E. Tanárképző), 18,0 Erős Zs. (E. Tanárképző), 19,4 Pózvári E. (Eger SE), Harmann J. (E. Szilágyi), 19,6 Benkocs M. (H. Kinizsi). Ötös átlag: 16,35, tízes: 17,60, mindkettő új csúcs. 400 m gát ifjúsági és serdülő: 46,5 (megyei csúcs), Bányai I. (Heves), 47,1 Lukács J. (GYESE), 47,10 Tóth V. (Heves), 49,5 Henter Á. (GYESE), 50,3 Benkocs (H. Kinizsi). Ötös átlag: 48,08 alapcsúcs. 400 m gát felnőtt és ifjúsági: 69,14 (megyei csúcs) Lukács J. (GYESE). Nem bajnoki női versenyszámok. 300 m: 38,8 Pál I. (H. Kinizsi), 42,64 Bányai I. (Heves), 43,2 Lukács J. (GYESE), 43,5 Nyúl Zs. (GYESE), 45,0 Szőllősi J. (H. Kinizsi). 500 m: 1:18,1 Nyúl Zs. (GYESE),. 1:26,4 - Szőllősi J. (H. Kinizsi), 1:28,1 Nagy K. (Füzesabony), 1:29,8 Viczián K. (H. Kinizsi), 600 m: 1:41,9 Bányai I. (Heves), 1:42,0 Nyúl Zs. (GYESE), 1:44,3 Lukács J. (GYESE), 1:49,1 Mészáros M. (Eger SE), 1:52,5 Henter Á. (GYESE). 80 m gát: (13— 14 évesek) 14,3 Szőllősi J. (H. Kinizsi), 14,9 Göböly I. (Eger SE), 16,0 Tóth Beáta (GYESE), 16,5 Bóta T. (Eger SE), Lukács O. (GYESE), 16,6 Makorész M. (GYESE), 100 m gát (15—16 évesek): 16,2 Bányai I. (Heves), 17,0 Henter Á. (GYESE), 17,5 Lukács J. (GYESE), Zsilinszky A. (E. Közgazdasági), Molnár A. (Eger SE). 300 m gát (serdülő „A”): 42,5 megyei csúcs Bányai I. (Heves), 47,01 Lukács J. (GYESE), 49,5 Henter A. (GYESE). (Folytatjuk) Kötnie! Károly Felveszünk dísznövénykertész szak- és segédmunkásokat, vizsgázott fűtöket, kőműveseket és építőipari segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Városgazdálkodási Vállalat munkaügyi előadójánál, Mezőkövesd, Dózsa Gy. út 2. sz. alatt. Gyöngyösi Ingatlankezelő Vállalat mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkező, vagy számviteli főiskolát végzett dolgozót, belső ellenőri munkakörbe. JELENTKEZÉS: a vállalat főkönyvelőjénél, Katona J. u. 1. AZ OSTOROSI „EGYETÉRTÉS” MG. TERMELŐSZÖVETKEZET eladásra kínálja alábbi gépeket: 1 db SVA—12 aprőmagvető gép 2 db ZMAJ—2—K csőtörő l db FRAK—B—L rakodógép 1 db AJAX gépkalapács 1 db Pannónia T—5 motorkerékpár 2 db sormüvelö kultivátor 1 db PUMA—6 kukoricavető gép Ezenkívül bontásból származó alkatrészek, az alábbi gépekhez: RS—09, DT—75, SZ—100, T—54—V, SZK—4, IFA-, Csepel-motorok, MLP—6, SPC vetőgép. Ügyintéző Ferkó István műsz. főág.-jvezető. EBSUEMjl ___ALLAS I par szakos, mérlegképes és árszakértő férfi, . munkahelyet változtatna. Válaszleveleket fizetésmegjelöléssel, ' ,, Vezető” jeligéié, az egri hirdetőbe kérem, INGATLAN lidromszobás, gázfűtéses öröklakás garázzsal, kp. 4- OTP. eladó. Érdeklődni : szombat, vasárnap, Eger. Olasz u. 19., dr. Hatalyák, Olcsón eladó 800 n.- öl . szőlő a Rózsásdűlőben. Érdeklődni: „Március” jeligére, az_egri hirdetőbe. Szoba-konyha, kiadó Eger Darvas u. 29. Csebokszőri. kettői szobás, összkomfortos; “élső emeleti tanácsi lakásomat elcserélném belvárosi komfortos lakásra. „Sürgős 301” jeligére, az egri hirdetőbe.______________ K étszoba-ö sszkom- fortos, OTP-lakás eladó. Eger, Berze Nagy János u. 11., III. em. 34. ______ E ladó 2 senties, kertes családi ház. Eger, Balázs Ignác u. 28. 3 szoba összkomfor- tös gáfcqs, '*• magas- földszinti lakás.“’ kp.’ -f- OTP-átvállalással eladó. Eger, Olasz .u. 7 , fszt. I.- -- Készpénzzel lakás- megoldást vagy „telket keresek, Eger környékén. „Másfél szobás” jeligére, az egri hirdetőbe. Nagyréde, Móricz Zsigmond u. 4. sz. alatti, kétszobás családi ház, 400 n.-öl gyümölcsössel, OTP- átvállalással eladó. Ugyanott gáztűzhely, olaikályha. bútor eladó. Érdeklődni: a fenti címen, mindennap 17.30 után. ______ 2 szoba összkomfortos, csebokszári szövetkezeti lakásom eladom vagy hasonló belvárosira cserélem. „Minden megoldás érdekel 332” jeligére az egri hirdetőbe. JÁRMŰ 1500-as Opel Record generálozott, jó állapotban sürgősen el- .adó. Alkatrészként is, megegyezéssel, családi okok miatt. Pau- lovics Róbert, 3980 Sátoraljaújhely, Bercsényi út 3/b. ________ Z V rendszámú Polski Fiat 126-os eladó. Beloiannisz u. 7/B, fszt. 1. Érdeklődni : egész nap.__ W artburg 1000 olcsón eladó. Megtekinthető: egész nap, Eger, Zalka Máté u. 21. sz., Gál._________________ U B rendszámú Trabant új motorral eladó. Érdeklődni : szombat, vasárnap, Kál, Fő út felső 21. 1000-es Wartburg sürgősen, olcsón eladó. Egerszólát, Fő út 42. Nagykerekű, 1000-es Wartburg, alkatrészként - eladó. Átány, Kossuth u. 20. Érdeklődni: szombat, vasárnap, egész nap. Októberben vizsgázott. IL-es Zaporozsec, megkímélt állapotban eladó. Balaton, Vöröshadserég út 28 Érdeklődni : délután 3-tól. vasárnap egész nap. VEGYES Diófa ebédlőbútor, magyaros bútor és egyebek eladók. Eger, Széchenyi u. 54. 50 db melegágyi keret eladó. Makiár, Gárdonyi út 37. 2 db tehén eladó. Egerszólát, Fő út 21. Egerben, 16-án találtunk egy 5 hónapos, német juhász kan kutyát. Átvehető : Orosz László, Eger, Marx K. u. 8. 4 hónapos bikaborju eladó. Feldebrő, Kossuth u. 40. sz. Csa- dó. HÁZASSÁG 21 éves, kereskedelmi dolgozó lány, társaság hiányában megismerkedne hozzáillő, vidám, utazást kedvelő férfival. házasság céljából „Kemény 78” jeligére, az egri hirdetőbe. Ipari hűtőgépszerelőket és takarítónőt felveszünk. GELKA, Eger, Széchenyi u. 26. 21 éves, barna lány, műszaki rajzoló, társaság hiányában megismerkedne korban hozzáillő férfival, házasság céljából. Fényképes, kézzel- Írott leveleket várok, „Hóvirág” jeligére, az egri hirdetőbe. Heves megye Tanácsa V. B. Munkaügyi Osztálya pályázatot hirdet közgazdasági egyetemi végzettségűek részére munkaerő-gazdálkodási- szociál politikai főelőadói állás betöltésére. Illetmény a 15/1977. . (XII. 1.) Mü.M. sz. rendelet melléklete szerint. Jelentkezni lehet: személyesen vagy írásban a munkaügyi osztály vezetőjénél. Eger, Kossuth Lajos utca 9. sz alatt. Gép- és Felvonószerelő Vállalat bélapátfalvi új cementgyár kiemelt beruházáshoz lakatos, hegesztő, ács, csőszerelő szakmunkásokat (orosz nyelvtudás előnyben) és segédmunkásokat. JELENTKEZÉS: Eger, Ady Endre út 31/a. Munkásszállást biztosítunk. itt Mély fájdalommal tudatom, szeretett férjem: ZSIGMOND KÁLMÁN életének 83. évében elhunyt. Temetése folyó hó 20-án. délután 14 órakor az egri Hatvani-temetőben lesz. Felesége A PARÁDI ÁFÉSZ pályázatot hirdet: Párád, Parádfürdő, Bodony, Par-ádsasvár, Recsk, Sírok, Kőkútpuszta, Mátraderecske, Mátraballa, Kékestető, Ágasvár közigazgatási területeken levő két-, illetve több személyes kiskereskedelmi és vendéglátóipari, ozabadkasszás elszámolású egységeibe vezetői és vezetőhelyettesi munkakörök betöltésére. Pályázati feltételek: előírás szerinti képesítés, vagy igazolt szakmai gyakorlat, hatósági erkölcsi bizonyítvány, működési bizonyítvány. Jelentkezés : . a Parádi ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán Párád, Kossuth u. 71. GYÖNGYÖSI üveg — porcelán SZAKÜZLETÜNK JANUÁR 23-TÓL — IDEIGLENESEN — A FÉRFI KÉSZRUHA-SZAKÜZLET MELLETT — RÁKÓCZI ÜT 2. SZ. — ÁRUSÍT VÁLTOZATLANUL NAGY KÉSZLETTEL, BŐSÉGES ÁRUVÁLASZTÉKKAL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKA1