Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-10 / 290. szám

Je — Küldöttértekezletekről — Hatvan A Hatvan és vidéke Kör­zeti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1977. december 5-én tartotta kül­döttértekezletét a MÁV Liszt Ferenc Művelődési Házban. A küldöttgyűlésen részt vett Szokodi Ferenc, az MSZMP Hatvan Városi Bizottságának első titkára is. Bocsi László a szövetke­zet igazgatóságának elnöke tájékoztatta a küldötteket a szövetkezet tevékenységéről. A beszámoló átfogó elemzést adott a szövetkezeti gazdálko­dás eredményeiről. Aláhúzta azt, hogy a négy szövetkezet­nek az 1977. január 1-én be­következett egyesülése óta ez volt az első esztendő, ami a megnövekedett gond, irányí­tási és szervezési nehézségek ellenére is igen eredményes­nek mondható. Javult az iparcikkek be­szerzése és forgalmazása, az áruellátás, magasabb színvo­nalon tudták a lakosság igé­nyeit kielégíteni. Az ész­szerű gazdálkodás szem előtt tartására való törekvés mel­lett a szükségleteknek meg­felelően hajtották végre a beruházásokat. A tanácskozás másik fon­tos része volt a szövetkezeti alapszabály módosítására tett javaslat. A beszámolók feletti vitá­ban hét szövetkezeti küldött kért szót, nagy felelősséggel mondtak véleményt és tettek számos célravezető javasla­tot a gazdálkodás menetére és az alapszabállyal kapcso­latban. A városi pártbizottság, a városi tanács és a MÉSZÖV jelenlevő képviselőinek meg­bízásából Szokodi Ferenc, az MSZMP hatvani városi párt- bizottság első titkára hang­súlyozta; a négy szövetkezet egyesülésének már eddig is Téli munkák Besenyőtelken A jól végzett munka nyu­galmával fogadták a korán beköszöntő telet a besenyő­telki Lenin Termelőszövetke­zet tagjai és vezetői. Időben földbe került a jövő évi ke- nyérnekvaló, és a 900 hektár őszi mélyszántást is befejez­ték a tavaszi vetések alá. Nincs téli pihenő az állat- tenyésztésben, hiszen az ott dolgozóknak nap mint nap, csaknem 600 szarvasmarha és 1200 sertés etetéséről kell gondoskodniuk. A juhászok több mint 1100 juh téli ápo­lását végzik. Teljes az üzem a szövetkezet gépműhelyé­ben, ahol a szerelők Besse­nyei Gyula csoportvezető és Erős Mihály műhelyvezető irányításával végzik a javítá­sokat. A szövetkezet női dolgozói­nak és nyugdíjasainak hasz­nos téli elfoglaltságot jelent a dohány csomózása. Napon­ta ötven szakértő dohányos végzi a barnára száradt illa­Gyárunk teljesítette az éves tervet érezhető pozitív hatása van, a lakosság bizalmát élvezik. Ungi István, Hatvan Pétervására Küldöttgyűlést tartott az elmúlt vasárnap a pétervá- sári ÁFÉSZ, melyen 14 köz­ségből — a szövetkezeti ta­gok képviseletében mintegy 120 küldött vett részt. Kovács Gyula, az áfész "igazgatóságá­nak elnöke tájékoztatást adott az áfész 1977. I—III. negyedévi tevékenységéről, gazdálkodási eredményéről. Ezt követően ismertette az alapszabályt, amely a szövet­kezeti törvény alapján mó­dosításra került. A beszámolót követő vitá­ban 13 küldött szólalt fel. Az áfész ez évi munkáját, tevé­kenységét értékelve elmond­ták, hogy az áruellátásban különösebb probléma nem volt, sőt bizonyos mértékű javulás állapítható meg. Szó esett a kereskedelmi hálózat jelenlegi állapotáról, .a fej­lesztés lehetőségéről. Java­solták, hogy a fejlesztési fel­adatok megvalósítását a sür­gősségi sorrend alapján üte­mezze az áfész vezetősége. Kérték, hogy a kereskedelmi szolgáltatások bővítése mel­lett a háztáji termelés támo­gatására is fordítson gondot a vezetőség. Konkrétan gon­dolva a szántásra alkalmas kerti traktorok beszerzésére, illetve annak kölcsönzésére. Az alapszabály módosítá­sával is hangzott el több ész­revétel. Kiemelték — helye­selték -azt--a . fejezetet, amely a helyi intéző bizott­ságok hatáskörének bővíté­sére utal. A küldöttgyűlés a vita utón a módosított alapsza­bályt és határozatot elfogad­ta. Zay József, Pétervására tos levelek simítását, csomó­zását és előkészítését az át­adásra. Az első szállításkor 70 mázsát adtak át a kápolnai dohánybeváltónak. A szövet­kezet dohányosai azon fára­doznak, hogy a tervezett 300 mázsa száraz dohány lehető­leg még ez év végéig elszál­lításra kerüljön. Sok szövetkezeti vezetőt és dolgozót foglalkoztat ezek­ben a napokban a zárszám­adás előkészítése. Leltároz­nak, a központi iroda dolgo­zói összesítik ez évi eredmé­nyeiket, a szakvezetők pedig a jövő évi terveket készítik. Nem feledkeznek meg Be­senyőtelken a tagok téli okta­tásáról sem. Továbbképzések lesznek az állattenyésztés és a növénytermesztés dolgozói­nak, előadássorozatok hang­zanak el munkavédelmi, jogi és közlekedésbiztonsági té­mákból. Császár István kulturális program 1962-ben alakult meg a gyöngyösi Vidróczki Néptánc­együttes. Fennállásának 15. évfordulója tiszteletére, egy­hetes programot rendeztek a fenntartó szervek (emlékki­állítás, fenntartói tanácsko­zás, társulati ülés, gálamű­sor). December 6-án, az Állami Déryné Színház Tersánszky Józsi Jenő Szidike kisasszony című, háromfelvonásos, zenés játékát mutatják be a műve­lődési központban. A szocia­lista brigádvozetők klubja a 25 éves Egyesült Izzó gyön­gyösi gyáregységét látogatja meg december 15-én. December 18-án, vasárnap, a járási hivatal művelődés­ügyi osztálya rendezi meg a színjátszócsoportok hagyomá­nyos találkozóját, ahol szak­mai bemutató jelleggel, ven­dégegyüttesek is fellépnek. Változatos a Fegyveres Erők Klubjának decemberi programja. 9-én, Növény a lakásban címmel szaktanács- adás és növénybemutató volt, 11-én délután Télapó-ünnep­ség és mesepódium szórakoz­tatja a fiatalabb korosz­tályt. A húszéves Zalka Sport­egyesület tiszteletére, jubile­umi közgyűlés lesz december 22-én. Filmvetítés (19-én, 28- án), városfejlődés (Ifidéin) és képzőművészet (23-án) szere­pel még az év utolsó hónap­jának programján. Juhász András színes dia­képes estjein, Spanyolország néhány tájával ismerkedhet­nek meg az érdeklődök. (Madrid, Cordobá, Sevilla, a spanyoljepgerpar t.) Baranyi Imre, Gyöngyös fátz Cehet Agatha Christie, a kedves öreg hölgy, a nagy krimiíró, már nincs az élők sorában. Talán vannak, akik nem olvasták könyveit. En beval­lom sokat olvastam. Nem is szégyenkezem miatta, mert a világon a legolvasottabb mű­vek listáján szerepelnek könyvei. A Népújság azt is megírta (77. november 27.). hogy „Megszakítás nélkül. 25 éve játsszák Londonban Agatha Christie Egérfogó cí­mű darabját. A bűnügyi szín­darabot 10 391-szer adták elő a brit fővárosban. Az 1952. november 25-i bemutató óta 4 millió ember látta a dara­bot és a kitűnő krimi 4 mil­lió fontot hozott a kasszába. Agatha Christie egyszerű, de zseniális művét 23 nyelvre fordították le ...” Valahol ol­vastam, hogy egyik unokájá­nak ajándékozta a szerző an­nak idején ezt a színdara­bot. Az unoka fanyalogva fo­gadta a furcsa ajándékot, s lám, azóta milliomos lett be. löle. Angol fontban. A számokból sok mindent meg lehet tudni. Ha 4 mil­lió nézőtől 4 millió font folyt be a kasszába, akkor egy jegy átlagára egy font. De ha a 10 391 előadást 4 millió em­ber tudta megnézni, akkor egii-egy előadáson átlagban 381.9 fontot vettek be. Eb­ből kiszámítható, hogy a színházban, ahol a darabot játsszák — beleszámítva egy­néhány potyajegyet is — kb. 400 szék lehet. De ez nem biztos. Ha egyszer játszottak naponta és nem volt egy szünnap sem, akkor csak 9125 előadásra futotta volna az időből. Évente kellett még több mint 50 előadást tarta­ni. Ez heti egy pótelőadás. Ha szünnap is volt, heti két póte'őadás... A közölt hír tehát — mint az Aranypók — „állja a próbát" ... (dr. Szemes) Vállalatunk csőgyára az 1977. évi azbesztcement-nyo­mócső termelési tervét 1977. december 10-én teljesítette. December hónapban még további 100 kilométer cső szállítása várható, ami az értékesítés jó szervezését is bizonyítja. Jelentős tárgyalás színhe­lye volt december 6-án a nagyközségi tanács nagytér ­Elmondhatjuk, hogy cső­gyárunk termelése az idén is eléri a legmagasabb szintet, s ezért köszönet illeti gyárunk kollektíváját, dolgozóit, veze­tőit egyaránt. Varjú Istvánná Selyp me. Másodízben gyűltek ösz- sze azoknak a szerveknek a képviselői, amelyek elhatá­rozták, hogy közös fenntar­tásba veszik a recski bányász művelődési házat. A műkö­déshez eddig csupán a köz­ségi tanács járult hozzá éven­te nyolcezer forinttal. A részvevők között megjelen­tek a Heves megyei tanács vb és a járási hivatal műve­lődési osztályának képvise­lői, az SZMT, az OÉÁ Recs­ki Récéreművek, a Bányá­szati Aknamélyítő Vállalat recski körzete, az Északkő Mátravidéki Kőbányák, a Hevesi Háziipar és az áfész parádi igazgatóságának kép­viselői. A résztvevők megál­lapodást írtak alá, melyben rögzítették, hogy a recski bá­nyász művelődési házat kö­zös fenntartásba veszik, s az a függetlenített szervek és a község lakosságának kultu­rális igényeinek kielégítését szolgálja. A művelődési ház továbbra is a bányász műve­lődési ház nevet viseli. A mű­velődési házat működtető szervek, a Rézércmű és a Recsk Nagyközségi Tanács A közelmúltban fejezték be az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát egri szőlőgazdaságában, a szőlőcs- kei üzemrészben 20 hektár új kékfrankos ültetvény tám- berendezésének építését. Az egri bikavér-program kereté­ben létesített új kékszőlő­táblákkal tovább bővül a kombinát saját szőlőtermelő bázisa. A hegyvidéki szőlőkben, az Eged-hegy lankáin, decem­berben is folyamatosan met­szenek a munkacsapatok. A korszerű, magas művelésű szőlőkben kordon-sylvóz módszerrel végzik a munká­latokat. A szakirányítóktól Az óvoda és iskola nyílt­sága megnyilvánul abban is, hogy a foglalkozások egy részét nem saját intézmé­nyeikben, hanem más köz- művelődési intézményben, a könyvtárban, a művelődési házban tartják. Jelentősége, hogy ezek a foglalkozások nem annyira kötöttek. Ezt vették figyelembe Karácson- don a közművelődés dolgo­zói, amikor megteremtették a sok kiscsoportos foglalko­zás mellett a „totyogósok klubját”. Rendszeres pedagógiai elő­adássorozatot szerveztek a három évet el nem ért gyer­mekek szülei számára, az előadásokon tanácsokat kap­„Arro szeretnénk választ kapni, miért nem lehet a mi községünkben a sertésneve­léshez elengedhetetlenül szükséges tápot kapni. Sajnos gyakran a szomszéd községbe kell utazni érte. Kérdésünkre azt a választ kapjuk, rendel­nek, de nem érkezik. Kérjük az ügy kivizsgálását.” (Varga Pálné és többen, Rózsaszent- márton). ★ „A rózsaszentmártoniak panasza sajnos jogos. Az adott időpontban ezen nem tudtunk változtatni, ugyanis szövetkezetünk egyetlen 5 tonnás IFA teherkocsival rendelkezik, ez októberben meghibásodott, és csak no­vember 23-ra javították ki. A javítást többször is sürget­tük az Egri Finommechani­kai Vállalat selypi miniszer­vizében, de csak ígéretet kap­tunk, megjavított kocsit nem. V.B. A tulajdonjog továbbra is a Rézércművet illeti. A fenntartó szervek évente mintegy 180 ezer forint ösz- szeggel járulnak hozzá a mű­velődési ház fenntartásához. Az összeg a megállapodás szerint nem csökkenhet. A függetlenített igazgató beál­lítását a Rézércmű vállalja. Az éves munkatervet és költ­ségvetést, a fenntartók javas­lata alapján, a Rézércmű szakszervezeti bizottsága és a nagyközségi tanács fogadja el és ellenőrzi annak végre­hajtását. A megállapodást aláíró szervek további lehe­tőséget biztosítanak ahhoz, hogy később más helyi szer­vek is belépjenek, megfelelő anyagi hozzájárulással a bá­nyász művelődési ház közös fenntartásába. A közös fenn­tartásba való vétel által biz­tosított lesz a lehetőségek megfelelő kihasználása, a kulturális munka fellendíté­se. Maruzs János, Recsk .elméleti és gyakorlati taná­csokat kaptak. A termésho­zam és minőség biztosításá­nak alapkövetelménye, hogy az egyes fajtákra jellemző termőfelületek kerüljenek ki­alakításra. Jelenleg 30 nő is bekapcsolódott a metszési munkálatok végzésébe és ha az időjárás lehetővé teszi, folyamatosan dolgoznak a té­li hónapokban. Átlagosan 60- an végeznek metszési munká­kat a szőlőben. Metszenek a kombinát egerbaktai, eger- szóláti szőlőültetvényeiben is. Lukács András Eger nak hogyan készítsék fel a gyermekeiket az óvodába. Amíg a szülők az előadáso­kat hallgatják, az óvónők a könyvtár egyik helyiségében foglalkoznak a totyogósok­kal, mesélnek, énekelnek ne­kik, játszanak velük. Az elő­adás után mesekönyveket lehet kölcsönözni. Az édes­anyák rendszeresen igénybe veszik ezt a lehetőséget. A totyogósok klubjának meg­teremtése tulajdonképpen egy formája annak, ahogy a GYES-en levő anyákkal fog­lalkozni lehet. Legutolsó nagy sikerű rendezvényük a Télapó-ünnepség volt. Dán Gyula, Karácsond Kértük a szállítási probléma megoldásához a termelőszö­vetkezetek és a Volán se­gítségét is, de sajnos egyik sem tudott szállítást vállalni. A gépkocsi üzembe helye­zése óta megszűntek a pana­szok, a táp- és szemestakar- mány-ellátás folyamatos. Szövetkezetünk önhibáján kívül nem tudott elegendő mennyiségű tápot biztosítani. Köszönjük az észrevételt, (Varga András ig.-elnök, Lő­rinci). ★ Egy kis késéssel ugyan, de megoldódott a probléma. Egy tanulság azonban mégis len­ne. Semmi biztosíték nincs arra, hogy a gépkocsi örök­ké jó marad. Éppen ezért, át­meneti megoldáshoz talán va­lóban több segítséget adhat­nának a környező szövetkeze­tek, vagy a Volán. Mert nem csupán egyéni érdek a megfe­lelő ellátás. Közös gond lesz a művelődési ház fenntartása Téli munka a szőlőkben A kismamáknak előadás, ns a gyerekeknek játék AZ OLVASÓ KÉRDEZ, r ▼" T ▼ T"T T TT T ▼ "T T ▼ 1 az illetékes válaszol Miért nem volt elegendő táp Rózsasienlmártonban? MAI műsorok: RADIO KOSSUTH 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55 Tipegő. 9.30 Mindenki is­kolája. 10.05: Zenekari mu­zsika. 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiá­koktól. 14.20: Egy nagy­kunsági hangszeres népmű­vész: Rab István. 14.30: A mezőgazdasági beruházá­sokról. 15.05: Új zenei új­ság. 15.40: A Lokomotív GT együttes felvételeiből. 16.00 168 óra. 17.30: Beethoven- művek. 18.45: Világszínház. 20.49: Radnai György. 21.39 Népi zene. 23.00: Vonósné­gyes. PETŐFI 8.33: Nóták. 9.28: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 9.43: Fúvószene. 10.00: Szabad szombat. 12.00: Darina Ces- nakova és Pavel Barton énekel. 12.30: Csajkovsz­kij : D-dúr vonósnégyes. 12.57: Tizenháromezrek... 14.00: Körkapcsolás. 14.55: Fiataloknak! 15.40: A vonal két végén: Tampere — Miskolc. 16.33: Sportkróni­ka. 17.00: Éneklő ifjúság 17.10: ötórai tea. 18.23: Balla Zsófia versei. 18.33: A rádió dalszínháza. 19.40: Tánczene. 20.38: Csárdás­muzsika. 21.01: Levél egy soha meg nem született gyerekhez. 22.00: Pécsi ze­nei hét. Szolnoki rádió 17.00-tól 18.30-ig. Miskolci rádió 17.30: Hírek, időjárás. — Zenés hétvége, közben: El­szeretném mondani. Paulo- vits Ágoston jegyzete. 18.00 Észak-magyarországi kró­nika (Munkásfiatalok vers- és prózamondó versenyé­nek megyei döntője — Sportcipők exportra He­vesről). 18.15: Szombat es­te. Zenés magazin. Szer­keszti: Antal Magda és Nagy István. — Hírössze­foglaló, lap- és műsorelő­zetes. .. TQ MAGYAR 9.05: Tévétorna. 9.10: Nyu­galmunk érdekében. 9.35: Volt egyszer egy ház... 10.45: Színházi album. 12.55: ZTE—Rába ETO baj­noki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Zalaegerszegről. 17.10: Filmszem. 18-00: „Te­rülj asztalkám nélkül..." 18.25: Lírai riport Ladányi Mihállyal. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. 19.20: Té­vétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gusztáv komplexusa. 20.05: Kojak (amerikai filmsorozat). 20.55: „Vasa­sok” kérték, mi teljesítjük! 22.30 Tv-híradó 3. 22.40 Vö­rös rekviem (magyar film). 2. műsot 20.01: National Gallery (an­gol filmsorozat). 20.25: Tv- híradó 2. 20.45: Offenbach: Hoffmann meséi (fantasz­tikus opera). 23.05: Doktor tojáshéj (angol tévéfilmso rozat).

Next

/
Oldalképek
Tartalom