Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-03 / 284. szám
A lottó, a színház meg a pro és kontrák A meglepetés: Télapó Panaszkodik a vidéki népművelő: a helyi vezetők legtöbbje — tisztelet a kivételnek — ritka vendég a kultúra hajlékában. Vannak, akiket csak az állami ünnepségek díszelnökségében vagy a zárszámadó közgyűlésen lehet megtalálni a művelődési házban. S mindezt egy kisvárosban. ahol mindenki ismer mindenkit, a vezetők pedig valósággal reflektorfényben élnek. Márpedig, mondja, roppant kínos dolog, amikor a reflektor — jelképesen és valóságosan — üres székeken pásztázik végig a notabilitá- sok számára fenntartott első sorban. Bezzeg az elnök... A tizenötezres lélekszámú járási székhely művelődési központjának igazgatójában szemlátomást régi sebek fakadnak fel: a tanácsi vezetők csak akkor keresik fel a művelődési házat, ha valami kérnivalójuk van. Hiába kötötték le évente több alkalomra az Állami Déryné Színházat, s a szomszéd megyeszékhely színházának tájelőadásait, a vezetőket — úgy látszik —, a drámairodalom nem érdekli. A helyi termelőszövetkezet évek óta négy bérletet vásárol a bemutatókra. És kik járnak vele színházba? A szocialista brigádok tagjai, mert kulturális vállalásaik között színházlátogatás is szerepel. Bezzeg az elnök vagy a főmezógazdász még egyszer sem áldozott Thália oltárán. Őket legfeljebb csak akkor érdekelné a Hong-kongi paróka, ha lottósorsolással kötnék össze a bemutatót, mondja dühösen az igazgató, s ezzel bennem fakaszt fel régi sebeket. Amikor — sok évvel ezelőtt — először hallottam a rádióban a lottósorsolás helyszíni közvetítését, s a sorsolási bizottsági tagok névsorában a helyi pártbizottság, s az államhatalmi szerv képviselőinek nevét, nem akartam hinni a fülemnek. Azóta — sajnos — rájöttem, hogy nem én vagyok érzéki csalódás áldozata, hanem a szóban forgó vezetők. Azok, akik a szerencsejátékot valamiféle kói sürgették a folytatást, élükön a pártbizottság és a tanács vezetőivel. Ma pedig már — ha sikerül megnyerni az időközben világjáróvá vált művészt újabb fellépésnek — be sem fér a hallgatóság az öreg falak közé. Sorolhatnám tovább a pro és kontrákat, ám ennyi is elég talán a tanulságok levonásához. A népművelők feladata Átformálandó közgondolkodást 186 szakma a pályaválasztó fiataloknak fogás sok mindent elárul ahhoz, hogy az ember az állatok érzelemvilágába belekukkanthasson. Rövid ismerkedés után egyenesbe jutottuk. — Uram — fente hozzám ismét a csapzott bundáját —, már két hete kódorgóm az utcákat, miközben azt figyelem: ki lenne az a jótétlélek, aki engem fölpártolna. Mert, higgye el, nem is a magány kínoz, mint inkább a gazdátlan állapot. A régi gazdám, egy felkapaszkodott hurka- árus, akit éveken át szolgáltam hűséggel arra jött rá egyszeribe, hogy én egy közönséges, pedigrét nélkülöző, kankutya vagyok. S ezért, hogy ne rontsam a szomszédságban a hírnevét gondolkodás nélkül kirakta a szűrömet. Itt búsan nézett föl rám, miközben vizslatva kutatta arcomat. — Tudja, kérem — nyüszítette halkan —, csak mostanában jöttem rá, hogy milyen keveset ér az a kutya, amelyik nem rendelkezik megfelelő papírokkal. Megütközve néztem az újdonsült útitársra. — Márpedig ez így van! — vinnyogta. — Aki nem tudja igazolni nemesi származását, az jobban teszi, ha elmegy birkaterelő kutyán«. (Folytatjuk) A képzőművészeti alkotásoknak az emberre és környezetére gyakorolt esztétikai, érzelmi és tudatformáló hatásáról háromnapos elméleti konferencia kezdődik hétfőn r. Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, valamint a Szovjet Képzőművészek Szövetsége közös rendezvényén — melyen népes szovjet küldöttség is részt vesz — festők, iparművészek, belsőépítészek és építőművészek csaknem 20 előadás keretében vitatják meg az épületek falait, közösségi tereit díszítő, úgynevezett morális képzőművészeti alkotások szerepét, jelentőségét, és á festészet, illetve az iparművészet e sajátos ágával foglalkozó művészek feladatait. A szovjet résztvevők a konferenciát követően ellátogatnak Salgótarjánba és Pécsre, hogy a helyszínen tanulmányozzák a két város középületeit díszítő képző- művészeti alkotásokat. A rendezvény egyben előkészítése a jövőre, Moszkvában tartandó nemzetközi képzőművészeti konferenciának, amelyen a szocialista or-zá- gok képviselőinek részvételével kívánják megtá>-ura:ni az építészet és a képzőművészet kapcsolódásának problémáit a szocialista városéoítAsh társadalmi akcióval, a számsorsolást pedig fontos közéleti eseménnyel tévesztették össze. Vannak más példák is Nálunk — újságolja a fiatal szocialista város művelődési házának művészeti Vezetője — el sem kezdődhet addig az író—olvasó találkozó, hangverseny, vagy irodalmi est, amíg a városi pártbizottság első titkárát fel nem fedezzük a nézőtéren. Szőke haja szinte világít, ő a kabala: a versmondók neki szavalnak, a zenészek neki játszanak. Aztán: a két nagyüzem gazdasági és politikai vezetői meg is sértődnének, ha egyszer nem küldenénk nekik jegyet valamilyen kulturális rendezvényre. El nem maradnának a világért sem, pedig nem is helyben laknak, hanem a megyeszékhelyen. KÉTSZÁZ ÉVES A FÜRDŐ — 25 ÉVES AZ ÄLLAMI GYÓGYFÜRDŐ kórház — Átadtak a nyugati épületszArnyat Ünnepségek Parádfürdőn A parádfürdő! Állami Gyógyfürdő Kórház rekonstrukciója során újjáépítették a nyugati épületszárnyat, amelyet pénteken ünnepség keretében adtak át. Dr. Gyet- vai Gyula igazgató főorvos megemlékezett a parádi fürdőkultúra 200 éves történetéről, méltatta a negyedszázaddal ezelőtt állami rangra emelt gyógyfürdő kórház jelentőségét, majd azokról a változásokról beszélt, amelyek a rekonstrukció során tovább javítják az intézmény gyógyító munkáját. A 26 milPanaszkodik a kisvárosi népművelő: nemrég kiállítást rendeztek a megyében működő képzőművészeti csoport tagjainak alkotásaiból: a több mint kétezer látogató között nagy számban voltak ipari munkások és katonák, iskolai tanulók és munkásőrök, termelőszövetkezeti dolgozók és hétvégi kirándulók, ám a városi tanácstól egyedül az egészségügyi osztály vezetőjét érdekelte a kortárs képzőművészet. Sőt: népszerű művészeti együttesük tagjainak le: hie akkor látta először a művelődési osztály helyettes vezetőjét, amikor tavaly nyáron elkísérte őket tíznapos nyugat-európai vendég- szereplésükre ! T. mindössze néhány ezres lelkes köz«ég egyik tájegységünk szélében. Általános iskolai igazgatója irodalmi forrásokból megtudta, * hogy a helyi templom orgonáját a legszebb hangzásúak, a legiobbak között tartják számon az országban. Nosza, felkereste az akkor még kevéssé ismert, fiatal orgonaművészt és meghívta: tartson náluk orgonahang- ver^enyt. Az első koncerten mindössze néhány ráérő öregasszony meg a tantestület taglai vettek részt. A másodikon harmadáig megteltek a faragott padok. A harmadik után az egész község lalió forintos költséggel felújított nyugati szárnyban korszerű röntgenosztály, a jól felszerelt labor, valamint a többségében kétágyas szobák kaptak helyet, amelyekben 56 beutalt elhelyezését biztosítják. A Ma folytatódik a jubileumi ünnepség. Tudományos emlékülést rendeznek Parádfürdőn, ahol délelőtt gastroenteroló- giai, délután pedig nőgyógyászati előadások hangzanak el. A tudományos emlékülésen a két orvosi terület legjobb szakemberei vesznek részt az ország különböző részeiből. Sulyok Sándor (jobbról az első) és kis barátai Télapó-figurát készítenek (Fotó: Szabó Sándor) között válogathatnak, képest ségeiknek, igényeinek megfelelően. Igyekszünk minél bővebb tájékoztatást nyújtani az összes szakmáról, hogy a gyermekek lehetőségeik ismeretében döntsenek életük további irányáról. Kiváltképpen fontos az úgynevezett „hiányszakmák” benépesítése; hiszen az öntő, a hengerész, a fonó-szövő munkája éppoly felelősségteljes és szép, társadalmilag éppoly hasznos, mint az autószerelőé. A közgondolkodást kell tehát átformálnunk ahhoz, hogy minden szakma elfoglalja az őt megillető helyet az emberek tudatában. (MTI) Építészet, képzőművészet a városépítésben Az egyik: átmeneti korban élünk, politikai és gazdasági vezetőink legtöbbje munka mellett gyarapította hivatásához szükséges ismereteit, s nem született műértőnek. A kultúra áldásai, a tartalmas- igénves szórakozás iránti érdeklődést, vágyat felkelteni bennük is a népművelők feladata — és felelőssége. A másik: nem elég megvenni a színházbérletet — fel is kell használni A megnövekedett szabad idő célszerű, kulturált eltöltésére nem elég másokat ösztönözni, példát is kell mutatni. A harmadik: azok a vezetők, akik olyan szívesen kötöttek ismeretséget Fortunával, a szerencse istennőjével, tegyék ugyanezt az Olümposz többi lakóival is. Ha nem is minddel, de Pállasz Athénével — a művészet s a tudomány istennőjével — feltétlenül! Nyíri Éva Ebből hóembertánc lesz. Aki betanítja: Fekete Lászlőné, az Iskola tanára. Négyszáz kisgyerek jár a hatvani I. sz. Iskola napközi otthonába. Mint annyian mások, ők is a hétfői Télapó-ünnepség lázában égnek. A negyedikesek kisebb pajtásaik és szüleik megajándékozására készülnek. Hulladék nyersanyagból, melyek a környékbeli üzemekből szivacs, műbőr és egyéb színes anyagok formájában kerültek ki — Télapó-figurákat készítenek. Fő művüket, egy kétméteres télapót, a napközi előcsarnokában helyezik el, ennek puttonyában a gyerekek kívánságlevelei lesznek. Természetesen minden kisgyerek reméli: kedvező választ kap. Vagyis ajándékot. De azt nagyon. Évenként száz-százhúszezer gyermek fejezi be általános iskolai tanulmányait, s keres választ a kérdésre: „Hogyan tovább?” Hazánkban egyre kedvezőbben alakul a nyolcadik osztályt végzettek továbbtanulási aránya: nagy többségük — mintegy 97 százalékuk — szakmunkásképző intézetben, szakközépiskolában vagy gimnáziumban folytatja tanulmányait. — Hogyan készítik fel a tizennégy éveseket a pálya- választásra?— Erről nyilatkozott Brauer Károly, az Országos Pedagógiai Tanácsadó Intézet igazgatója az MTI munkatársának. Elmondotta: a fitalok 186 szakma Püspöki Mihály: Ebnemesi törekvések í. Van annak már nyolc esztendeje is, hogy kutya szolgált a portán. Amolyan kis- étkű, kis igényű eb volt; vékony esontú, kócos bundájú korcsivadék, de az utolsó idejében annyira eluralkodott rajta a köszvény, hogy végül is át kellett segíteni az elmúlás ösvényén, mert a szenvedését már nem bírtam nézni. Az „átsegítést”, az irgalmas hóhérmunkát szegény jó sógorom vállalta. (Esztendőre rá, ő is elszegődött az örök vadászmezőkre.) És amikorra keserves „kivégzés” elkezdődött, még most is magam előtt látom a Porciót ez volt a neve a hűséges házőrzőmnek —, amint egykedvűen, valamiféle szomorkás belenyugvással nézett a ráfogott vadászfegyver csövébe. Megrendült lélekkel ástam el a szomorú véget ért jószágomat, miközben erősen foQjjwmgj 1977. decerni' r 3-, szombat gadtam: kutyát a portára többé nem vállalok. Semmi kedvem arra, hogy még egyszer hóhérmunkával fizessek a hűségért. S mégis. Valamelyik este, amint fáradtan baktattam hazafelé az állomásról, egy majdnem teljesen fehér szőrű, kuvaszra hajazó eb sze- gődöttt mellém. Már tovább akartam tessékelni, hogy menjen másfelé isten hírével, de a kutya oly esdeklő szemekkel nézett fel rám, hogy megesett rajta a szívem. a következő pillanatban már, majdhogynem bizalmaskodva, hozzám dörgölődzött. S a szemeiből akkora odaadás sugárzott felém, amely által olyasfélét véltem kiolvasni, hogy a világ végére is követne engem. Beadtam a derekamat. — Nos, Vakkancs — ruháztam föl kapásból egy ráillő névvel —, halljuk a mesét! Miféle szél sodort utamba? Vakkancs egyszeribe megsejtette, hogy valamicskét értek a nyelvén Hiszen egy- egy farkcsóválás, bizalmaskodó djrgolődzés hébe-hóba megeresztett vinnyogás, kaf-
