Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
Az ajándék így, karácsony táján — e sorokat írván, még előtte a? ünnepnek — nem kevés a töprengés: mit adjak, mit kapjak? Az ajándékozás nagy lázában, a néha bizony nerr> kevés felesleges holmi mellett, igen sok olyan hasznos ajándék kerülhet a gyertyafényes fák alá, amelyekre valóban szüksége van az embernek, amelyekre már régen áhítozik, de vagy lustasága, vagy sóhersége, vagy egyszerűen az évközi áruhiány miatt eleddig hozzájutni képtelen volt. Sokat gondolkodtam hát jómagam is, mit kérjek, mit várjak, mire tegyek világos és következetes célzásokat szeretteim előtt, hogy egyértelművé váljék előttük, mi az, amivel úgy meglephetnek, hogy még véletlenül sem .epődöm meg. Engedje meg az olvasó, hogy most ne sorol- ,am fel magánvágyaim-álmaim minden olyan tárgyát amelyből akár egy is megelégedéssel töltött volna el, illetőleg tölt el. Tekintsék ezt mint ahogyan én is annak tekintem: magánügyemnek. Ám, mint afféle önmagát közéletinek tartó ember, aki a vele született kíváncsiságból, meg szakmája kötelezte- tése folytán is szívesen szimatol a világ kisebb és nagyobb közügyei iránt, úgy véltem, hogy miért is ne kérhetnék, remélhetnék valamelyest érdekes és érdemes közajándékot? A közember számára, a közjó oltárára, azazhogy karácsonyfát tartó asztalára. Miért is ne? Igenis kérek. De mit? Ezen töprengve, s közben napjaink ügyein is tűnődve jutott az eszembe, hogy milyen érdekes is a mi világunk. Mert az nagyon érdekes! Képzeljünk el például és az érdekesség kedvéért egy beruházást. Legyen az gyár, vagy lakóház, új üzlet, vagy bölcsőde, iskola akár. Elképzeltük? Akkor már mehetünk is tovább. Mert most jön a csoda, ami csak nálunk számit csodának, és ami egyszeri megismételhetetlen annál a beruházásnál. ahol e csoda beköszönteni nem volt rest. Nevezetesen: minden megvan. Amikor az elhatározást a tett előtti pillanat követi, amikor az első kapavágásra vár mindenki, akkor még minden megvan A pénz! A terv! A munkaerő! A kapacitás! A pontos határidő! Minden. Még a sajtó is megvan, és a közvélemény is megvan — dolgozva. Nem mondom, ritkán, elvétve előfordulhat, hogy nincs minden meg — ígérve, de általánosságban nálunk azért a beruházás első kapavágásáig minden megvan. Aztán jön az első kapavágás és a csoda semmivé válik. Volt, de most már nincs pénz. Volt, van, de minek már a terv? Nincs munkerő, se segéd, se semmilyen munkerő, leszámítva az építkezés vezetőjét. Mert az van Ha nem volna, akkor honnan is tudnánk meg, hogy semmi sincs. Mert tudniillik kapacitás sincs. Mire az első kapa képletesen a földbe vágta önmagát, akkorra haár a határidő sincs meg. Gondoltam a dolgok olyantán történő áthidalásán is, hogy nem szabadna elvégezni azt az első kapavágást. Azonnal a másodikkal, de még jobb lenne inkább, ha a harmadik kapavágással kezdenék a beruházás megvalósítását. Mert lehet, hogy voltaképpen mindennek az az átkozott kapa az oka. Ám eszembe jutott, hogy láttam olyan beruházást is — nem nagyon kellett körülnéznem —. ahol nem volt kapa. Ásó sem. Csak bulldózer, exkavátor, meg ilyenek voltak. De határidő ott se, meg kapacitás se. csak az építkezésvezető volt Amikor ott volt. Nos. ilyesmikén töprengtem én. amikor mint a köz embere azt keresgéltem magamban és körülöttem: mi lehetne az én karácsonyi ajándékom az általam felállított közkarácsony közasztalán. Igen, azt hiszem, azt kell kérnem, de kitől is, természetesen az úristentől, hogy karácsonyra kapjak ajándékul egy beruházást, amely az első, sőt a hatodik kapavágás után is rendelkezik mindazzal, amivel rendelkezni látszott ama kapavágás, vagy kapavágások előtt: pénzzel..., tervvel..., munkaerővel..., kapa- , citássaL .., pontos és betartott határidővel... — Ö, Uram, csak ezt kérem karácsonyra — sóhajtot- ; tam fel jó hangosan, mert véltem, hogyha a szamárordítás ; nem is, de az emberi kérés sóhaja felhallatszik, fel égé- ; szén az égig. És lám, nem is csalatkoztam, mert így rám ' hörrent és imigyen hörrent rám az Űristen: ; — Meg vagy te őrülve, fiam? Kérjél valami teljesíti hetőt. Egyszerű Űristen vagyok én, nem csodatévő... — De mit kérjek. Uram? — kérdeztem vissza szeré- • nyen és kissé megriadva a mennyei szózattól. — Mit is..., mit is? — töprengett az Űr, aztán felra- ; gyogni láttam háromszögletű szemét. — Megvan! Kérd ; például azt, hogy a mennyei versenymozgalom keretében és annak segítségével a jobb hatékonyság megteremtésével | az anyagi eszközök koncentrálásával, fegyelmezett mun- kával az eddigi hat helyett öt nap alatt teremtsem meg a \ világot... ; — Tedd. Uram! — hajtottam le alázatosan engedékeny j fejemet, de még hallottam, amint az Űristen, már koránt- ■ sem a zengő szózat erejével, hanem sokkal inkább a sze- • rény csend suttogásával választolta nékem: < — Teszem, fiam, hogyne tenném. Rögvest. Amint lesz » pénzem, tervem, munkaerőm, kapacitásom és pontos ha- í táridőm. Rögvest megteszem akkor, fiam... > Mit tehettem, ebben maradtunk. < Fogad a Palota Szálló Három évig tartó felújítás után december 8-tól ismét fogadja a szakszervezeti beutaltakat a lillafüredi Palota Szálló. Az átépítés során, amelynek terveit Marosfalvi Antal és Botos Barna készítette, minden szobához fürdőszobát építettek. A társalgókban színes- és fekete-fehér televíziók, rádiók, 2500 kötetes könyvtár, zenegép és játékterem szolgálja a 250 vendég pihenését. (MTI fotó — Bisztray Károly felv. — KS) n csak egy cigányasz- szony vagyok... Szénfekete haj, olajos szemek, barna bőr. Szomorúan és félszegen áll az asztal mellett, s ujjaival a színes, virágmintás fehér terítő szélét gyűrögette. Aprócska, törékeny teremtés. — Én csak egy kicsi cigányasszony vagyok — ismétli újra. — Nagyon nem szeretem ezt szót, hogy cigány. Ez a szó minden emberben viszolygást kelt és szennyes valamire gondol. Minden mocskot, piszkot, lopást, erkölcstelenséget, ami szégyell- nivaló, undorító, mindent ez alatt a szó alatt értenek: cigány. Sokan mondják, vannak köztünk is rendesek. De ezt csak mondják, belül nem úgy érzik. Persze, hogy vannak közöttünk rendesek. Bár ne volnának. Mert ezeknek az embereknek az életét talán soha nem érti meg senki. Azok. akik olyan mélyről és a saját akaratukból fel tudnak emelkedni, nagyon sokat szenvednek és egész életük lemondásból áll. Mert aki igazán fel tud emelkedni, az teljes értelemmel ren. delkezik és érzi, hogy milyen értéke van. és mégsem lehet olyan, mint mások, mert az a szó, hogy cigány, mindenütt mögötte van. Eltakarja. befedi, bármit csinál, bárhogyan él. Falak veszik körül, amibe minden oldalról beleütközik. Lehajtja a fejét, s amikor felemeli, tekintetében az előbbinél is töményebb szomorúság feketesége fészkel. — Ne haragudjon, hogy panaszkodom, de sokat szenvedek sorsom miatt. És két oldalról kell szenvednem, hiszen nem fogadnak be se itt, se ott... Ha van isten, miért nem úgy csinálta, ha már kiválasztotta ezt a fajtát, hogy senki közülünk ki ne váljon. Együtt éljenek a szégyenteljességben, a mocsokban is, vagy együtt emelkedjenek, közösen, észrevétlenül, mert így egyedül, nagyon nehéz. Tiszta, rendes otthont teremtettem a kisfiam és a magam számára, higiénikusab- bat, mint azok, akik gonoszkodnak velem, akik taposnak rajtam .. Aki így panaszkodik: Nagy lAszlóné született Gáspár Éva. Huszonöt éve dolgozik egyfolytában, jelenleg a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalatnál takarító, különben a tanult szakmája targoncavezető. írt erről egy verset is, néhány sorát idézem: Lüktető pépek erdejében Egy parányi dobbanás vagyok. Holnap Vietnamért ezren Együtt dolgozunk egy napot. Baráti kézfogás pecsétli Megbíznak bennem mindazok. Kiknek jóvoltából a gyárban Egyetlen női targoncás vagyok Pataky Dezső riportja Fehérben és Egész halomnyi füzetet rak elém perecesi otthonában. A füzetekben tintával, ceruzával rótt versek. Pompás költői virágokat fest: „Éifekete paripán vágtat a hold”; ..Harangvirágot lenget a szellő”; „Kis ibolyák, mint könnyes szemek ..Fogalma sincs esztétikáról, mégis tudatossággal vatl a költői mesterségről: „Valamit tenni, ami jó is, / Valamit adni, ami szép”. — Mióta ír verseket? — Egészen aoró korom óta. Egerben, a Rudivárban születtem, amit nagvaoámról neveztek el. Volt egv kis tanyáin is Eger határáhan, ahol a ..Vöröskereszt” után, a Bak+ának kanyarodó országút leereszkedik a völgybe. Emlékszem, nem voltam ren. det.lenkedős gverek. Ceruzával. meg egv irkává1 ki i áriam a „Vöröskereszthez”, a pr*rire. Az a nasrv csend csodálatos volt. sehol a közelben ember és olvan messzire 'ehetett lá+ni Már akkor balladákat írtam, és mikor otthon a ház előtt felolvastam akik hallgatták, sírták. — Tudna felolvasni most is egy balladát? — <*>. hát tudok én olyat kívülről — rebben a szeme. — Amikor nemrég a tévések eliöttek hozzám, nekik is kívülről mondtam a verseket. A Csak ülök és mesélek” műsorában szerepeltem. Magának is szívesen elmondok egv részletet. Külön bolygó külön naprendszer Testvérek az esővel s széllel Nem ismeri titkuk senkt sem Törvényeik csak mesékben élnek Bőrük cserzett, szemükben csillag Fekete virágai a földnek Ctvermekei a napfénynek Kiket sugarával leo-téhb fürdet Szemükbe nézve láthatsz Vad vusztékal és futó ménest Mesélő vénsé-eket koesisátrat Heoyeket s völovet F.henarcú tündérlánvokat Kiknek s-erelme örökös vihar Eben comhiuk kö-t tüzek énnek Este sátrukban cstV.aaat szülnek Kinek szemében ott ül a mese Egy tűnt világ mely titkokká! aan tele Apám mesélte s néki a vének Hogy szemeinkben őstüzek égnek Bennük lobban fel a múlt világ Nézz csak ránk szeműnk csillagán Láthatsz nagy tábortüzeket Szilaj táncot s hallsz égi éneket Egy-egy ősünk elhagyott honát Szilaj vándor népünk birtokát ,,. Ültünk a csendben s hallgattuk a mesét Némább volt szánk mint a temető Éhségünk csitította el vele Apám S álmunkban vendégül hivott a király ... Odakünn, a hegyoldalban, fehéren állnak a szürke és fekete törzsű fák. Szél jár közöttük, látni a mozduló, összeverődő, tar ágakat Itt bent, a tágas otthon falai között, kellemes, barátságos meleg ölel körül. S a kellemességet nemcsak a versek felhangzó gyöngyös szavai fokozzák, de a jó ízű hárslevelű is, amit versei mellé kínál kedveskedve — Soka* gondolok szülővárosomra, a szép Egerre — mondja, emlékeit pergetve. — Hadd mondjak erről is néhány verssort.... A távolban ül csendesen egy ház Üres. nincs benne semmi, semmi más. Csak szürke álmok, melyek a ködön Visszalopóznak, mint éjre a csönd. Mily nagy távolság áll e ház s közém Ezernyi emlék vont tengert közénk. Ott ifjú voltam s élt szegény Anyám Én s öt leányka várta a királyt. . . — Mire emlékszik gyerekkorából ? — A nyomorúságunkra. Tizenegy tagú volt a mi családunk. Anyácskám és apácskám kilenc gyermeket nevelt. hat fiút és három lányt. Nekem egv gyermekem van, most tölti ténylegesideiét Abasáron. Ügyes fiú. Kiváló szakaszparancs, nők. Egyszer, mikor valamiféle ünnepségen ott jártam a laktanyában, engem felültettek a dísztribünre. Ólvan nagyon büszke voltam. Elektrolakatos a fiam szakmája és kétéves kora éta egyedül nevelem. Volt férjem visszament Egerbe. — Maga szerint mi a boldogság? — Az egészség szép csa. Iád. És persze, pénz is. Erre tüstént „rágyújt” egy pénzes dalra; Valakinek kéne lennie pénzt aratni, pénzre lelni. A bánat is könnyebb volna„ ha a nóta zsebben volna. Sok barátot Így szerezni, egy szép sráchoz férjhez menni. Én istenem, adj szerencsét, hadd éljek jól, gazdaoaá tégy. Jó emberek, meglátjátok, ha meghalok majd sajnáltok, Felírom az ég kékjére, bűnötök tett töld mélyére. Adj isten pénzt, hadd mulassak Utoljára legnagyobbat. Ne tudjam. helyet hol lelek.: pokolba vagy mennybe megyek. Nagyképernyős tévé terpeszkedik a szekrény tetején. A szomszédságában könyvek sorakoznak. — Jaj, én nagyon szeretek olvasni. De nem merek könyvet a kezembe venni. Átvirrasztanám vele az éjszakát. De akire már korán reggel vár a munka, annak éjszaka pihennie kell. — Miért ír verseket? — Nem hagy nyugodni a gondolat. Muszáj csinálni, mert belülről szétfeszítenének a szavak. Legtöbbször zene szólal meg bennem, szomorú vagy vidám dallamok és ezek szülik a verseket. Nem lehet, ezt ;pontosan elmondani. Legtöbbször éppen a bánat, a sírás hozza ki a verset. És „írok rímet magamról sírva, / Hol ezt. hol azt bebizonyítva”. —■ Kedvenc költői? — Petőfit nagyon szeretem,1 Nemrég megkaptam Nagy László egyik kötetét, öt is szeretem. írtam is hozzá egy verset de még nem mertem elküldeni neki. — Nyomtatásban is megje-; lentek már, amiket írt? — A Napjaink közölt már verseket és megjelentek az írások több üzemi újságban is. — Meg tudná-é mondani, melyik volt életében a legszebb ünnep? — A legszebb? A legszebb tizennyolc évvel ezelőtt volt. — Mi történt akkor? — Megszültem László nevű kisfiámat Boldog pillanat volt Azért is, hogy 5 már nem fekete, hanem széo szőke gyerek. Neki nem kell a bőre színe miatt megalázkodnia a nem feketék előtt. Nem szabad mindazt éreznie, amiken én átmentem, mert nem véletlenül jutott eszembe: Vajon a halál fekete lepelbe Fekete arcomra ráismerje? Ha vélem cseppnyi rokonságot érezne, Segédhalál lehetnék mellette. — Nem zárhatjuk ezt a beszélgetést ilyen szomorúan. Szóljon a jövőről, arról, hogy mik a tervei. — A terveim, hogy sok-sok új verset írhassak , még. Hiszen muszáj írni, meg szeretek is. — De csak vidám verseket írjon. Minél szebb verseket írjon. Teljék öröme bennük. Tiszta szívemből ezt kívánom — Az isten áldja meg érte. A kapunál — hideg száj bújik a kabátom alá — melegen és sokáig szorítja a kezemet mintha az édesbátyja lennék...
