Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAKÁCS NAPILAPJA ÁRA: 1,50 FORINT 1977. december 25., vasárnap VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Jó karácsony A karácsony előtti kirakatokat nézegetve, magam is elvegyülve a csomagokkal megpakolt vásárlók között, többször eszembe jutott egy történet, amelyet egyik kollégámtól hallottam. Még az ötvenes évek ele- jén-közepén történt, akkor, amikor, bizony még nem bővelkedtünk nagyon mindenben. Kollégám — ki tudja milyen ötlettől indíttatva, megkérdezte gyerekeit: „Szeretitek-e a banánt? A banánt? — hát az meg mi?” Manapság már aligha akad olyan csemete, amelyik ne ismerné az ízletes gyümölcsöt. Sőt. Annyira megszoktuk, hogy a boltok polcain a hazai termékek, gyümölcsök mellett ott legyen a citrom, a narancs, a banán, de említhetném az olasz pulóvereket, a szovjet, a japán fényképezőgépeket, a lengyel vodkát, a skót whiskyt, szóval mindezeket annyira megszoktuk, és azt is, hogy válogathatunk a külföldi termékekben, hogy rögtön feltűnik, ha időnként nem lehet kapni valamit. De nem csupán azért reklamálunk, ha valami nincs, hanem még akkor is, ha mondjuk a görög, vagy spanyol narancs helyett ,.csak” kubait lehet kapni. Természetesnek, s egyre természetesebbnek tartjuk, hogy a nagyvilág bevonuljon hétköznapjainkba, de ugyanúgy indokoltnak tartjuk azt is. hogy a lengyel, vagy a svéd kisfiúk magyar jonafánalmát egyenek, vagy a bécsi háziasszony éppen megyénkből származó zöldséget vásároljon a vasárnapi ebédhez. Természetesnek tartjuk ezt, s így is van ez rendjén. Mint ahogyan az is rendjén van. hogy nem gondolkozunk el naponta azon, mindez csupán azért lehetséges. mindez csupán azért természetes, mert békében élünk. Persze, attól, hogy nem gondolunk mindig rá, a béke jelen van mindennapos életünkben, erőt és biztonságot sugárzóan. A karácsonyi bevásárlás közben az jutott eszembe, hogy a banán, vagy éppen egy olasz pulóver — bár kissé groteszkül hangzik — legalább any- nyira jelképe lehet a békének, mint Picasso világhírű békegalambja. Persze, hogy az üzletek polcain egyre több a külföldi termék, azt is jelzi egyben, hogy másképpen élünk, mint korábban. A felszabadulást követő évek befelé- fordulásával szemben, amikor azt vallottuk, hogy mindent meg tudunk magunknak csinálni, most egyre inkább bekapcsolódunk a nemzetközi munkamegosztásba, s nemhogy elzárkóznánk a külvilágtól, hanem éppenséggel ki akarjuk használni a külkapcsolatokból fakadó előnyöket. A megyei pártbizottság decemberi ülésén is szóba került, hogy megyénk vállalatai az idén is növelték exportjukat, az országgyűlés téli ülésszakán pedig az egyik legfontosabb téma az volt, hogy miként növelhetnénk még tovább részvételünket a nemzetközi kereskedelemben, miként javíthatnánk tovább külgazdasági kapcsolatainkat. Hazánkra ma azt mondják, hogy nyitott gaz laságú ország. Valóban így van ez. Nemzeti jövedelmünknek ma már majdnem a fele a külkereskedelemből származik, s ez nagyjából annyit jelent, hogy hazán’ban minden második dolgozó külföldre termel, de azt is jelenti egyben hogy minden második forintunkért m: is más országból vásárolunk. S a külkereskedelemnek a jelentősége nemzeti jövedelmünk megtermelő ében egyre tovább növekszik, tehát még tovább bővülnek nemzetközi kapcsolataink. Az ilyen jellegű nyitott gazdaság azonban csak békében létezhet igazán, a béke tehát feltétele egyre növekvő gazdasági kapcsolatainak. Ám azt is mondhatjuk és okkal, hogy gazdasági kapcsolataink is erősítik a békét. A magyar sza’ámi. vagy a példaként felhozott banán ezért is jelképe tehát a békének. A banán megint más vonatkozásban persze azt is jelzi, hogy minőségileg is másképpen élünk, mint korábban. Mert valaha a banán számunkra a nagyon távolit, az elérhetetlent, szinte az álmokat jelképezte. Emlékszem, az 1956-os ellenforradalom után egy ismerősöm. aki disszidált, olyan fényképet küldött az anyjá- lak amelyen egy fecskeszárnyú Chevroletnek támaszkodott. kezében pedig egy füzér banánt tartott. Nos, akkoriban mind az autó. mind a banán a nagyon távoli világot jelentette számunkra, s aligha gondoltunk akkor irra hogy már alig két évtized múltával sem a gépkosi, sem pedig a banán nem tartozik ama bizonyos ál- nok világába. Sőt. nagyon is elérhető közelségbe kerül mindenki számára. Békés alkotómunkánk eredményeiből fakadóan a tárgyak egykori mítosza szétfoszlott, s ma már ki csodálkozik azon, hogy valakinek autója, háza, vagy éppen víkendháza van. A tárgyak a helyükre kerültek, vagy legalábbis lassan a helyükre kerülnek, elvesztik státuszszimbólum szerepüket — éppen azért, mert szocialista társadalmunk eredményei az emberek széles rétegei számára lehetővé teszik birtoklásukat, de azért is, mert az erősödő szocialista gondolkodásmód szétfoszlat ja az értelmetlen tárgykultuszt. Igaz, ma minderről könnyebben beszélünk, mint korábban, éppen azért, mert felnőttebbek, okosabbak lettünk, jobban tudunk bánni anyagi javainkkal is, meg hozzá is szoktunk ahhoz, hogy jól élünk. Pedig nem is olyan régen még szocialista vívmányinkat féltettük a hűtőszekrénytől, még valamivel régebben pedig a Coca-Colában egyenesen a kapitalizmus megtestesítőjét láttuk. Aztán rájöttünk arra, hogy attól még nem lehet derék a magyar állampolgár, mert- jobban szereti a Pepsi Colát, mint a málnaszörpöt és arra is rájöttünk, hogy a hűtőszekrény sem feltétlenül vezet el a polgári, vagy kispolgári konformizmushoz. Ez ugyanis nem a hűtőszekrény, feladata. Egyébként, ma már a jászberényi Lehel-gyár révén hűtőgép-nagyhatalommá váltunk. Persze, hogy a tárgyak mítosza megszűnjön ahhoz, az is szükséges, hogy a tárgyak az emberek számára hozzáférhetővé váljanak, ne illúziók, álmok legyenek, hanem napi használati cikkek. Ehhez pedig anyagi bőség kell. Nos, mindenfajta túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy ma már nem csupán arra jut. ami a legszükségesebb, ami a leginkább kell. hanem másra is. Példák sokaságával lehet bizonyítani, hogy a boltokból általában nem a legolcsóbb cikkek tűnnek el a leghamarabb, hanem általában a legtetszetősebbek — és a legdrágábbak. Mostanában nem arról panaszkodunk, hogy nem lehet valamit kapni, hanem arról, hogy jó vagy kiváló minőségűt nem lehet kapni. Mindez persze korántsem baj. sőt. Megszoktuk —, mert éppen munkánk révén megszokhattük —, hogy egyre jobban élünk, egyre tetszetősebb egyre jobb minőségű árukat vásárolhatunk, mint ahogyan azt is megszoktuk, hogy ne csupán a hazai tájakban gyönyörködhessünk, hanem más országok természeti kincseit is megláthassuk. A csillogó fenyőfát nézve, élvezve a meghitt családi boldogságot, a legtöbb ember nem csupán azt szemléli, hogy mi került, mi jutott az ő családjának fenyőfája alá. hanem az is felvillan benne, hogy mi került — persze jelképesen értve — az ország fája alá. Nos, ha akadnak is időnként gondjaink, bajaink, azért még>s nyugodtan állapíthatjuk meg, hogy nincs okunk a szégyenkezésre. Szocialista építőmunkánk eredményei jogos bizakodással tölthetnek el bennünket, és évről évre anyagiakban, szellemiekben is gazdagabbak leszünk. Mindennek fő záloga hazánk és a többi szocialista ország következetes békepolitikája. Ezt a békepolitikát fogalmazta meg éppen a lapunkban tegnap, szombaton is olvasható Brezsnyev- nyilatkozat a SALT-ról és a Közel-Keletről. A szovjet párt főtitkára a Pravda munkatársának kérdésére válaszolva jelentette ki: „a legfontosabb most már az, hogy a tárgyalásokról térjünk át a leszerelés kezdetét jelentő reális lépésekre”. E kijelentés önmagába véve is igazolja azt a kezdeményező készséget és akaratot, amelyet a szovjet párt és állam gyakorol immáron hosszú évek óta a leszerelés érdekében, a népek békéjének biztosítására. Ki vonhatná kétségbe, hogy hazánk kis ország, gazdasági, katonai súlya önmagába véve nem jelentene sokat a világ erővonalainak kialakításában. De, hogy szocialista ország, hogy a szocialista tábor tagja, hogy politikája következetesen békepolitika, — ez az oka annak, hogy kis hazánk is nagy súlyt jelent abban a mérlegben, amelynek jele mind határozottabban a béke irányába mutat. A karácsonyt családi ünnepként tartjuk számon, pedig nem csupán az, hanem a nagyobb, az ország közösségének ünnepe is. Ha pedig azt mondjuk, hogy a béke ünnepe is —, akkor még inkább kitágítjuk határait —-, hiszen a több mint négymilliárdnyi ember legnagyobb része a béke híve. A békéé amely egyszerre gyújt melegséget a szívekben, és most fényt, a gyertyák fényét a karácsonyfán. Kaposi Levente Ünnepi számunk tartalmából: BARTA ALAJOS: Számvetés az esztendővel (3. oldal) SZILVAS ISTVÁN: Interjú Fekete Győr Endrével, a megyei tanács elnökével (3. oldal) KAT AI GABOR: Szent a béke — remélhetőleg.. .! (4. oldal) KOÖS JÓZSEF: Megsértődtek a munkások (5. oldal) DEÁK RÓZSI: Az elfelejtett korosztály (5. oldal) MARKUSZ LÁSZLÓ: Egy színház — egy évtized (6. oldal) Az iparosított Magyar- ország — összeállítás hazánk fejlődésének 30 esztendejéről (7. oldal) GYÓNI GYULA: Sokmilliós értékkel országhatárokon át (8. oldal) Bemutatjuk Foky Ottót (10. oldal) GYURKÓ GÉZA: A* ajándék — Karácsonyi publicisztika (11. oldal) PATAKY DEZSŐ RIPORTJA: Fehéren és feketén (11. oldal) Mazsolák — Ami a riportokból kimardt — Derűs, színes összeállítás (12. oldal) Gyermekek kedvére (13. oldal) FAZEKAS ISTVÁN: Siker után — siker előtt Félévi mérlegen az Eger SE labdarúgása (14. oldal)
