Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-17 / 270. szám

V erseny társak vagy szövetségesek? Napjaink sokat vitatott kérdése: egymás létére tö­rő konkurrensek vagy egy­más hatását felerősítő, kul­turális emelkedést hozó szö­vetségesek-e a televízió, a film, a rádió, a könyv meg a színház? Az elméleti válasz olyan egyértelmű, hogy magát a kérdést megszüntetni lát­szik: a mozgó kép sokféle módon ébreszthet irodalmi érdeklődést (regények, elbe­szélések film- vagy tv-adap- tációja: írók, színészek köz­vetlen megszólaltatása; iro­dalmi viták a tv-nézők nyil­vánossága előtt, színházi köz­vetítések — amelyek nem pótolván az „igazit”, annak megnézésére késztetnek' — közeli és távoli tájak, váro­sok bemutatása; történelem, művészet, néprajz, termé­szettudomány témaköreiből vett ismeretterjesztő filmek és még sok minden ébreszt csak a könyvek segítségével kielégíthető kíváncsiságot); az olvasmányélmények viszont gyakran kívánják a képi ki­egészítést (például útleírás, művészettörténet); és a szín­házlátogató szívesen nézi meg kedvelt művészeinek portréfilmjeit. Elvileg tehát: kétségtelen a szövetséges uelvzet, a sokféle kölcsön­hatás. olyannyira, hogy fe­leslegesnek tűnik a további töprengés, Mégsem az. A gyakorlat — mint annyi más kérdés­ben is — nem követi feltét­lenül az ésszerűséget. A rá­ció ugyanis az „elvont em­berre” szabott, ám a való­ságos egyéniség a maga pszichológiai kötöttségeiben vergődik. I ■ ■ ■ A mozgó képet a nagy filmesztéta, Balázs Béla ko­runk népművészetének ne­vezte. A megállapítás erede­ti ugyan, de csak látszólag helytálló. A film (a továb­biakban vegyük egy kalap alá a tv-vel, mert monda­nivalónk szempontjából sze­repük azonos) „fogyasztója” valóban az egész nép; készí­tőinek serege is növekszik, gondoljunk az amatőrfilme­sek óriási táborára. A nép­művészet lényege azonban nem az, hogy sokan „fo­gyasztják” és sokan hozzák létre, hanem hogy közösség­ben születik, magán viseli egy adott közösség jellegze­tességeit és — a tárgyi al­kotásokat kivéve — a kö­zösség kollektiven formálja, alakítja, csiszolgatja, mi­közben térben és időben (szomszédainak, illetve utó­dainak) terjeszti. Ezt a kollektivitást (alko­tók és „fogyasztók” azonos­ságát) semmiképp sem ta­láljuk meg a mozgóképnél, a televízió meg éppen elle­ne hat, mert az egyént sza­bad óráiban otthonához lán­colja és így társas kapcso­latait sorvasztja. E kapcsolatok hiánya hal­ványítja a szellemi életet is. Amint a népek történeté­ben a tengeri hajózás, az egymással való érintkezés kultúrák gyors kibontakozá­sát tette lehetővé, úgy az egyén életében is óriási len­dítőerő a gondolatcsere, a gondolatok összeszikrázása. Olvasáspszichológiai felmé­résekből tudjuk, hogy sok­kal többet olvasnak, akik­nek van kivel megbeszélni­ük könyvélményeiket. A mozgókép azonkívül mértéktelen fogyasztás ese­tén passzivitást kelt, megbé­nítja a személyiség cselekvő erejét. Különösképpen ak­kor. ha valaki kisgyermek­ként nő hozzá a képernyő­höz, ha azt szülei amolyan „házi fegyelmezőnek” „in­gyen dadának” tekintik. Az ilyen gyermekben kialakul a képi gondolkodás túlsúlya, s ez elnyomja a fogalmi, az­az elvont gondolkodás ké­pességét, szintúgy a bonta­kozóképzeletet is. (Nem szól­va az idegrendszerre és a lá­tásra ható egészségügyi ár­talmakról!) Az ilyen gyer­mek elkábul a benyomások­tól, dekoncentrált. felületes lesz. s el sem jut oda, hogy a fáradságosabb, de mara­dandóbb ismeretszerzés fo­galmi — vagyis könyvekre alapozott — útját járja, megteremtvén magában a megismerés eszközeinek áhí­tott szövetségét. Mindez persze nemcsak a gyermekre, hanem a mű­veltség első lépéseinél tartó felnőttre is érvényes. Pasz- szivitás. kényelem, elzárkó­zás: megannyi akadálya, hogy az előbb említett ver­senytársakból szövetségesek legyenek. Mert ez az éssze­rű és természetesnek látszó szövetség csak abban a bel­ső harmóniában valósulhat meg, amit az egyén a kü­lönféle ismeretszerző eszkö­zök okos felhasználásával Képviselők a kenyérellátásról, a A csomagolásról és sok egyéb, az egész lakosságot érintő kérdésről tárgyaltak a képviselők az élelmiszertör­vény végrehajtásának eddigi tapasztalatait elemezve: szer­dán Kőbányán, a BNV 25-ös pavilonjában — ahol most központi élelmiszerkiállítást tartanak — ülésezett az or­szággyűlés mezőgazdasági bi­zottsága. Bélák Sándor elnö­ki megnyitója után Kovács Sándor mezőgazdasági- és élelmezésügyi miniszterhe lyettes számolt be az idén januárban életbe lépett élel­miszertörvény végrehajtásá­ról és a további teendőkről. Kiemelte a miniszterhe­lyettes, hogy az intézkedések nyomán elsősorban a csórna golásban és a választék szé­lesedésében szembeszökőek az eredmények. Jellemző példá­ul, hogy míg 1960-ban 1300 féle termék közül választhat tak a vásárlók, addig 1977 ben már 4000 különböző cik­ket kínál a kereskedelem. Nőtt az ipari csomagolású termékek aránya is. A liszt, a rizs, a kristálycukor és a zsír több mint kétharmada már előrecsomagolva kerül az üzletekbe. A vágott ba romíi és aprólék tálcás' for­galmazása 1975-höz viszo­nyítva az idei évre majdnem megkétszereződött. A csomagolási körülmé­nyek azonban még sok gon­dot okoznak, elsősorban a gyenge minőségű csomagoló­anyagok, a hiányos nyomdai munka és a sokféle, műszaki megoldásában gyakran hibás jelzési mód miatt. Az ok: "I korszerű hűtőláncról nagymértékben elavult a cso­magológéppark, korszerűtle­nek a jelölőberendezések és a nyomdaipar sem tart lépést az élelmiszergyártással. Az ülésen felszólalt Vad­kerti Miklósné, Heves me­gyei képviselő is. önmagában kialakít. Az aránytalanságokból eredő torzulások ellen csak akkor tudunk védekezni, ha a mozgó kép pszichológiai ha­tásának veszélyeivel őszintén szembenézünk. Könnyű — és felületes — megoldás lenne a statiszti­kák számaival megnyugtktni magunkat: évről évre több könyv fogy nálunk, köztük olyan magas szintű művek is, amelyekhez hasonlókat egy emberöltővel ezelőtt legfel­jebb néhány százan ha ol­vastak. A fejlődés kétség­telen, ám az is tény, hogy a lakosság fele nem olvas rendszeresen, harmada pe­dig egyáltalán nem ' vesz könyvet a kezébe. Naponta tapasztaljuk, hogy kétmilli­ós fővárosunkban hiánycikk a színházjegy, de ha a szín­házi férőhelyek számát a la­kosságéhoz viszonyítjuk, nyomban kiderül, nem a színházlátogató sok — a színház kevés. A mozgókép csak akkor lesz és lehet kulturális felemelkedésünk eszköze, ha az előbb emlí­tett harmónia szükségességét tudatosítjuk, és ha minden lehető alkalommal figyel­meztetjük a szülőket: a tv és a film ajándék is. de ve­szedelem is, csínján kell ve­le bánni, akár a gyógyszer­rel. ■ ■ ■ ■ Végül még néhány szót a rádióról, amely oly nyilván­valóan szövetséges. hogy versenytárs mivolta fel sem merül. Szerény doboz, sze­münket nem rongálja, nem pótol sem látványt. sem könyvet, gondolkodásunkat inkább fogalmi útra tereli, jótétemény a magánosok­nak, s leginkább az egyhan­gú, manuális munkák vég­zőinek: szépirodalmi, isme­retterjesztő műsorai más te­vékenység közben is pallé­rozzák elménket, s gyakran rábírnak egy-egy könyv kéz­bevételére. Veszélye — ha van —, csak ott észlelhető, ahol már más okok előidéz­ték a bajt: a gondolkodás­ra rá nem szokott fiatalok­nál, akik úton-útfélen zeriet harsogtatnak a fülükbe, mert félnek egyedül maradni ön­magukkal. hiszen a szó szo­ros értelmében unják „ma­gukat”. Nem félünk a „Guten­berg galaxis” alkonyától, a könyvkultúra hanyatlásá­tól: a könyv évezredeken át keveseké volt, s most már gyűrűzve terjed, hogy mind többeké legyen. Az a kíván­ság sugallja e sorokat, hogy a kép társulva a könyvhöz, a hanghoz, a játékszínhez egész népünk körében szol­gálja a szabadon szárnyaló gondolatot. A közműveltsé­get, amely csak közösségi le­het. Bozóky Éva Uj középiskolai diákotthon Nyolc pécsi középiskola diákjainak ad otthont az új kollégium. Az 52 millió forintos be­ruházással épült kollégiumban orvosi rendelő, betegszobák, szülői fogadó és 12 tanulószoba található. December 31-től az étkeztetést is helyben oldják meg az itt lakó 250 leány cs S50 fiú részére. Húsz nevelő irányítja a diákok tanulását. (MTI-fotó: Kálmándy Ferenc felvétele — KS) Ütőn a gyár felé Fejlesztések a gyöngyösi ISG-bcn NEM EGÉSZEN két esz­tendeje annak, hogy az Ipari Szerelvény- és Gép­gyár átvette Gyöngyösön az akkori Heves megyei Vas- és Fémipari Vállala­tot. Az egyesülésről, a kezdeti tapasztalatokról annak ide­jén már beszámoltunk a lapunkban Sőt, bizonyos fo­kig érintettük a terveket is. Vajon mi történt azóta, mit sikerült megvalósítani az elképzelésekből, mennyi­re jutottak a gyöngyösiek álmaik megvalósításában? Nos, ilyenekről és hason- lóakról beszélgettünk leg­utóbb, a napokban Veres Albin gyárigazgatóval, illet­ve Szendrei László főmér­nökkel, az első látásra is változó, városszéli ipartele­pen. — Jó együttműködést si­került kialakítanunk buda­pesti központunkkal, az ISG termelési igazgatóságával, valamint gyárfejlesztési fő­osztályával — mondták min­denekelőtt Gyöngyösön. — Ügy érezzük, hogy megfele­lően beilleszkedtünk a nagy- vállalati szervezetbe, s meg­tartott profilunkban még nem okoztunk csalódást. Ta­valy, az egyesülés első évé­ben, öt gyár közül a har­madik helyen végeztünk teljesítményeink alapján. S eddigi eredményeink szerint valószínűleg az idén sem „Kitűnő motor Pista bácsi” — Minden harcban szüle­tik. Még a virág, a park zöl­dülő bokra is...! A Münnich Ferenc utcaiak Pista bácsija mondja ezt, miközben zsebkendővel tö- rölgeti izzadt homlokát, majd belerúgja az ásót a kemény­re taposott földbe. Aztán szinte meg sem áll, csak fűzi egyik mondatot a másikához munka közben. — Emlékszik rá, milyen volt az utcánk pár esztende­je? Gizgaz, szeméthalom, lépcsőházi pincék bűze, köp- ködés, ordítozás, cigányozás. Meg panasz és panasz. Hogy sehonnan sem jön az áldás, a megváltás. Meg hogy dühön­gő kellene. Aztán cserje, ró­zsatő, sakkasztal. Főként pe­dig olyan felügyelő minden házba, aki nemcsak a fizetsé­gért tartja a markát, hanem dolgozik is. Rendet csinál a lépcsőházakban, tisztaságot a házak előtt. Én is jártat- tam a számat, kilincseltem itt-ott, s úgy érzem, van fo­ganatja. Megszépültünk. Utóbb pedig a házfelügyelők vették szívükre a dolgot. Azért vagyunk ilyenek! Hogy milyenek? Az utca, a házak köze ma inkább park, mintsem parlag. Ró­zsák virítanak pirosán, fehé­ren a késő őszben is. Az ágyások közt felállított asz­taloknál sakk és kártya jár­ja, köpködés, esik nélkül. A szemeteskamrák bűze a múlté. A lépcsőházak tisztán levegősek. Az aszfaltozott, dróttal bekerített dühöngő­ben vidáman gurul a bőrgo­lyó. November hetedikére pedig kigyúlt az utca torko­latában a zászlótartó csőváz­ra szerelt ötágú csillag vö­röse. De tegyük is rögtön mindehhez: nem magatói, s nem csupán a Lőrincz Pista bácsi által emlegetett kilin­cselás nyomán. Nem bizony! Horváth Fe- rencné mondta a Münnich utca tanácstagi beszámoló gyűlésén: „Kitűnő motor Pista bácsi, az ő példája nél­kül még mi is ott tartanánk, ahol a többi lakótelepi utca. Nem kíméli magát. Pedig ne­héz tiszte van a tűzoltóság­nál, meg aztán pártmunkás!” Említem ezt Lőrincz Ist­vánnak. S kérdem, hogy be­csülik-e itt a benne munkáló jó szándékot? Megáll kezé­ben az ásó. — Persze! Valamelyik nap is sepregettem a házunk ele­jét, aztán a fejemre borítot­tak egy hamutartót az eme­letről. Akad, aki gúnyolódik, s elnézi nyájasan, ahogy né- hányadrhagammal dolgozga­tok. Szóval, úgy van ez, mi­ként mondtam. Harcban szü­letnek a dolgok. Harcban, sok keserűségben. — Érdemes akkor? Fölemeli napszítta, barna arcát, beletúr hószínű, szál­kas hajába. — Csak így érdemes. Nem törődve á gúnnyal, a kicsiny­léssel. Ma még kevesen va­gyunk, de azért szaporodnak a sorok. Régi tanítás, hogy a példa erejével lehet minden jót, igazat megközelíteni. Még azt az árbocot, meg azt a csillagot is, amit magam gyártottam... (moldvay) kerülünk lejjebb a listán. Jelenleg ugyanis, néhány héttel a hivatalos értékelés előtt, úgy néz ki, hogy: a másodikok vagyunk! I—III. negyedévi programunkat ket­tő, októberi tervünket pe­dig — a gyáraki között ál­talunk kezdeményezett for­radalmi munkahónap lendü­letének hatására — 3,1 szá­zalékkal túlteljesíthettük. Ami december utoljáig leg­alább hárommillió forintos termelési többlethez vezet­het! Szóval: reményke­dünk ... AZTÄN PEDIG a régóta várt s emlegetett fejleszté­sek megkezdését újságolták: — November 26-án már szeretnénk birtokba is ven­ni gyárunk új, kétszintes „fejépületét”, ami miatt most egy kicsit, sajnos, úgy néz ki a telep, mint a „csata­tér” — mondták mosolyog­va. — Női-férfi, fekete-fe­hér öltöző és fürdő lesz majd benne az öntödeiek­nek, a jelenlegi hasonló lé­tesítmények zsúfoltságának mérséklésére. No', meg azért,-hogy amott az igényeknek megfelelően bővíthessük az üzemorvosi rendelőt is. Ugyanekkor az új épületben mód nyílik már egy min­den tekintetben kielégítő, a vegyi és a technológiai vizsgálatok végzésére egy­aránt alkalmas laboratóri­um kialakítására, ideköltöz­het néhány irodánk, illetve a rendészet és a porta is. Az épület előtt helyezzük el a kerékpártárolót, egyidejű­leg pedig csatornázunk, fel­újítjuk a víz- és elektro­mos hálózatot, csinosítjuk az utcát. Az ötmillió forin­tos munka értékét jelentő­sen emeli a forradalmi mun­kahónap 1600 órás társadal­mi segítsége, s dolgozóink tovább folytatódó önkéntes akciója. Ügy számoljuk, hogy a társadalmi munka­óra, a végére a kétezret is eléri! Mindez, persze — magya­rázták derűsen, elégedetten — csak a változások egy ré­sze, az igazi gyárrá válás­nak csupán az eleje. Mert 1979 végéig nem kevesebb, mint 25 millió' forintos ön­tödei rekonstrukció megva­lósulására számítanak! S ebből az úgynevezett „me- laszos magkészítés” helyett máris meghonosították a korszerűbb, praktikusabb víz­üveges eljárást. Ezáltal megszüntették a mindennapi munkában addig szükséges, de az egészséget veszélyez­tető, kellemetlen döngölést, valamint a kokszos szárí­tást. S miközben így csök­kentek az üzemi artalmak. kevesebb lett a selejtveszte- ség is. Néhány hét óta pe- 1977. november 17., csütörtök dig az izotópos adagszirt­jelző még tovább javítja a minőséget! RÖVIDESEN a minőség újabb javítását szolgálja majd a modern indukciós kemence felszerelése is, míg az adagtér és az adagolás gépesítése a nehéz fizikai munka további mérséklésé­re hivatott. Jóllehet, a rekonstrukció 30 millió forintos második „lépcsőjének” megvalósítá­sát, a formázás technológiá­jának lényegesebb korszerű­sítését csak 1981-re terve­zik — megkezdődött már a szakembergárda megerősíté­se is. Bár több tucat tech­nikusa, számos felsőfokú végzettségű dolgozója van a gyárnak, további ösztöndí­jasok fogadására készülnek. S természetesen foglalkoz­nak a fizikai állomány kép­zésével, továbbképzésével is. A fejlesztések végére, a je­lenlegi 3200-ról évi 5400 ton­nára növekvő szürkeönt- vény-gyártás, az értékes be­rendezések kezelése ugyan­is a mostaninál jóval ma­gasabb követelményeket ál­lít a gyöngyösiek elé. Mind­ezeknek pedig nyilvánvaló­an szeretnének megfelelni! — Az említett fejleszté­sekkel párhuzamosan egyéb változások is történnek gyárunkban — hallottuk az igazgatótól. — így például tovább fokozzuk kooperáci­ónkat vállalatunk gyárai­val. Az idei év végére megszüntetjük, aztán más vállalatnak átadjuk a BL és a MIA típusú Diesel-moto­rok alkatrészeinek készíté­sét, s egy váratlan export- lehetőség miatt, öt esztendő után. visszatérünk jövőre az oxigéntöltö kompresszorok készítésére. Egyben pedig felkészülünk a távvezérlés­sel. működtetett egyedi sza­bályozó szelepek gyártására is. Ennyi, amit máris tu­dunk. A többit pedig rövide­sen megismerjük: a vállalat műszaki fejlesztési bizottsá­ga ugyanis februári ülésén dönt végleges profilunk ki­alakításáról. Arról, hogy vé­gül is melyek lesznek azok a gyártmányok, amelyekkel a VI. ötéves téridben meg­duplázhatjuk mostani ter­melésünket, elérhetjük az éri 300 millió forintos ér­téket. AMI MAR VALÓBAN nemcsak neveben teszi gyár­rá a gyöngyösi üzemet! Gyónj Gyula jmmjiMO

Next

/
Oldalképek
Tartalom