Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
i’ihenni és dolgozni meg kell tanulni LÁTSZÓLAGOS ELLENTÉTET foglal magában a cím. Csak látszólagos az ellentét, hiszen a szervezet megkívánja az ingereket, á terhelést is. Ha valaki nem dolgozik, testileg-szellemileg tanyává válik és ez, sajnos, visszatükröződik arcán, testén. viselkedésén. Természetesen a munkával sem szabad visszaélni. Időnként egy- egy rohammunka alkalmával a szervezet tartalékereje kiegyenlíti a túlzott igénybevételt, de a pihenés és a munka egyensúlyát hamarosan helyre kell állitani, mielőtt károsodás, leromlás lépne fel. Arra a kérdésre, hogy, mi a jó arány, nem lehet felelni. Általában 8 óra munkaidő, vidéken a mezei munka idején több. De ezt a többletet kiegyenlíti, hogy közben természetesen kisebb-na- gyobb pihenőszakaszok vannak. A lényeg, hogy a pihe: nőidőt jól és teljesen használjuk fel. Nyolc óra körüli alvás az átlagszükséglet. Éppen vidéken szokták a természetes beosztást megtartani. Az éjszakai álom az egészséges A nappal és éjjel ütemes váltakozása szerint követeli az élő szervezet az álmát, nem pedig ahogy a szervezet gazdája éppen jónak látja. Éjfél előtt a legmélyebb és legüdítőbb az álom. Hiába alszik valaki nyolc órát hajnaltól délig, idegesen, kialvatlanul ébred. Mindig jól szellőzött szobában aludjunk, lehetőleg kevés párna és nem túlságosan puha derékaljon. Ha nehezen tuduna elaludni, lefekvés előtt vegyünk meleg lábvizet, vagy tegyünk könnyű párakötést a lábszárra, azaz vékony nedves harisnyára húzzunk száraz gyapjúharisnyát (persze zsíros kenőccsel védett lábra). Mindkét módszer bővé- rűséget idéz elő az alsó végtagban és ennek megfelelően vérszegénységet az agyban, ami az elalvást megkönnyíti. Semmi esetre se szokjunk rá altatókra, mert igaz, hogy egyes esetekben nagyszerűen hat, de huzamosan használva egyre , több kell belőle, valóságos rabjává válunk. A nehezen alvó ember pe egyék sokat este. inkább sétáljon egyet lefekvés előtt. AZ ALVÁSON KÍVÜL pihenőidőnket sokféleképpen felhasználhatjuk. Nagyon üdvös és csodálatosan pihentető, ha a nap bármely szákéban, amikor van néhány perc időnk, megpróbálunk kikapcsolódni. Nem könnyű feladat ez. Üljünk le teljesen elernyesztett testtartással, lecsüngő, karokkal, előrebillent' fejjel, csukott szemmel. Ne gondoljunk semmire sem. Nem is képzeli az ember, hogy milyen nehéz semmire sem gondolni. Tessék csak megpróbálni! Ha nem megy, gondoljunk valami megnyugtató képre, mozdulatlan tó tükrére, nádasra, vagy sima mezőre. A lényeg, hogy teljesen elengedjük magunkat: 4—5 perc alatt teljesen felüdítve állhatunk fel. Odahaza, vagy akár mezei munka közben ti:/, percet mindig el tudunk lopni szépségünk, egészségünk érdekében. Ezt a tíz percet töltsük egy számunkra idegenszerű helyzetben. Úgy feküdjünk lejtős helyen vagy otthon feltámasztott, pokróccal párnázott vasalódeszkán, hogy a fej lejjebb, a láb följebb .kerüljön. Amerikában ezt az egyszerű berendezést ,.szépségágy” néven nagy reklámhadjárattal jó drágán hozzák forgalomba. Tagadhatatlan, hogy csodála,? tosan jó pihentető és frissítő hatása van. A kifáradt agy erőre kap, a sajgó hát megpihen, az esetleg duzzadt láb leapad és újból munka- vagy akár táncképes lesz. Ezek a nappal elcsent pihenőpercek százszorosán megtérülnek. Évekkel meghosszabbítják a fiatalkori munkabírást és a napi teljesítményt is jócskán megemelik. Nem utolsósorban pedig frissen tartják a dolgozó embert, hogy a szórakozás, pihenés óráit élvezni tudja. Ez nagyon fontos. A leghatásor sabb pihenés a megszokott^ munkával ellentétes jellegű szórakoztató foglalkozás. Nem véletlen az az évezredes népszokás, hogy nagy munka idején, vacsora után fiatalok, öregek leülnek és énekelnek. A ritmikus, nyugodt lélegzés egyfelől, másfelől pedig az egész napos testi munka után a lelki, szellemi felüdülés kettős pihenést jelent. Az elsősorban testi munkát végző ember könnyű szellemi munkával szórakozzék szabad idejében. Vegyen elő egy jó könyvet, hallgasson zenét vagy előadásokat, csak ne az alvás idejéből csípjen le időt. A művelődési programok pihenést, üdülést és kikapcsolódást jelentenek. Természetesen pihenésnek számít — ha nem visszük túlzásba — a mulatság, a tánc, móka és a játék is. MÉG EGYFÉLE PIHENÉSRŐL szólunk. Nálunk mindenkinek jár az évi szabadd ság, sőt gyakran üdülőben töltött szabadság. Ezt utolsó percig fel kell használni. Senki se szégyellne, hogy kikapcsolódva gyermek lesz újra, labdázik, játszik, vagy akár zálogoséival járó társasjátékba kapcsolódik be. A gyermekkéválás nevetsége helyett valóban éveket fiatalodik az üdülés pár napja alatt. Meg kell tanulni a pihenés művészetét, otthon kell hagyni a gondokat, a mindennapi élet apró-cseprő tüskéit és amint már mondottuk, a munka időszakával ellenkező, tehát gondtalan, csaknem céltalan, kötetl'en, felszabadult pihenésnek és szórakozásnak kell élni. Cseopköcssdák a tőid mélyében 11 Morva- Karszt Alig huszonöt kilométernyire Brnótól^ található a Morva-lKárszt “ észak-dél . irányban ..elnyúló,. lö kilóipé- ter hosszú és 2—6 kilométer széles vonulata. A Morva-Karsztot nem azért szokták elsősorban megnézni, amit a felszín kínál, hanem, amit a mély: a sziklák alatt meghúzódó cseppkőbarlangok látványá- . ért. ■ E barlangok közül a legnagyobb a Katalin-barlang. ahol kisebb-nagyobb — főként rózsaszínes árnyalatú — cseppkövek milliárdja veri vissza a lámpák fényét. Az egyik csoportozat éppen olyan, mint egy erdő, — a másik megkövesült vízesésre hasonlít. De van ott bo- —szorkány formájú cseppkő éppúgy, mint virág- vagy állatalakzat. Noha a Katalin-barlang kínálja a legtöbb és legszebb látnivalót, érdemes továbbséÁlmélkodó iskoláscsoport a Kalalin-barlangban (Bojtár Ottó felvétele) tálni a pár kilométernyire lévő Sloupi- és Sosuvi-, valamint a Balcarka-barlangokhoz itt is nagyszerű látványt nyújtanak az évezredek óta alakuló; formálódó cseppkövek. A Balcarka-barlang közelében 138 méternyi mélységű szakadék tátong. Ritka szép ez a meredeken aláereszkedő akna, mint amilyen ritka érdekes legenda fűződik hozzá. A környékbeliek úgy mesélik, hogy egy mostoha — e szakadék szélére küldte virágot szedni fogadott gyermekét. A kicsi kihajlott, és ekkor a mostoha a mélybe taszította. A gyerek azonban meg tudott kapaszkodni a faágakban. és az arrajárók megmentették. Ügy tartották igazságosnak, hogy a mostoha kerüljön oda, ahová áldozatát szánta: a szakadék mélyére. Bele is vetették, és attól kezdve Macocha —vagyis mostoha — szakadéknak hívják ezt a mélyedést. Balladába illő történet,’ mint ahogy verebe kívánkozik ez az egész csodálatos karsztvidék... Akácz László MAI műsorok: RADIO KOSSUTH 8.26 Három Vivaldi-ver-. senymű. 8.57 Kórusok 9,15 Magyar múzsa. 10.03 Csiri kalandja Üvegországban. 10.38 Operaáriák. 11.14 Vasárnapi koktél. 13.00 Veszteség, nyereség. 13.10 Jó ebédhez szól a nóta. 13.46 Rádiólexikon. 14.16 Haydn: G-dúr szimfónia. 14.39 Pillantás a nagyvilágba. .15,17 Felejthetetlen operaelőadások. 16.10 Egy önérzet története. 17.10 Zongora- és hegedűlemezekből. 18.50 Diák- könyvtár hangszalagon. 19.48 Népdalok. 20.15 Örökzöld dallamok. 21.08 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 22.20 Világhírű előadóművészek lemezeiből.. I PETŐFI .1.33 Miska bácsi levelesládája, 9.00 Népszerű operettdallamok. 9.38 Slágermúzeum. 10.33 87 perc. 12.00 Kozma Józseffel Magyarországon. 12.33 Énekszóval, muzsikával. 13.02 Cincafarkínca és a többiek. 14.00 Táskarádió. 15.00 Nőkről, nőknek. 15.33 A legvidámabb fickó. 16.10 Sanzontalálkozó. 16.45 ötórai tea. 18.00 Mit üzen a Rádió. 18.35 Nótakedvelőknek. 19.38 Kritikusok fóruma. 19.48 Puccini: Gianni Schicchi (Opera): 20.47 Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 20.57 Moszkvai slágerkoktél. 21.27 Népdalok, néptáncok. 22.33 Kellemes pihenést! Szolnoki rádió 17.00-től 18.30-ig.. Miskolci rádió 17.00 Emlékezés Ady Endrére — Vasárnapi krónika. Riporternapló. Múzeumi kincsek Borsod és Heves megyében: Zenés riportműsor. Szerkeszti: Borsodi Gyula. 18.10— 18.30: Versenyközben, mérkőzésen. Zenés sporthíradó. — Műsorelőzetes. HÉTFŐ: KOSSUTH 8.25 Mit üzen a Rádió? 9,00 Ady-versek. 9.10 A hét zeneműve. 9 40 Óvodások műsora. 10.05—"10.30.. Iskolarádió. 10.30 Zenekari muzsika. 11.20 Bioritmus. 11.40 Colas Breug- non, 8. rész. 12.35 Tánczene. 13.20 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Népdalok. 14.00 Ezeregy délután. 14.30 Schubert: IV. szimf. 15.10 Édes anyanyelvűnk. 15.15 Operett- részi. 15.28 Népmese. 16.05 Szoc. brigádok akadémiája. 16.35 Barokk kamaramuzsika. 17.16 A pályatárs szemével... 17.45 Zenekari muzsika. 19.15 Népzene. 19.45 Sajtókonferencia a KKI-ban. 20.4J5 Puccini operáiból. 21.30 Miíc- rolánc. 22.30 Nóták. 23.00 Zenekari muzsika. 0.10 Táncdalok. PETŐFI 8.05 Fúvószene. 8.33 Nótacsokor. 9.30 Zenés játékokból. 12.00 Énekegyüttesek. 12.33 BITEF ’77. 12.53 Áriák. 13.28 Kis magyar néprajz. 13.33 Zene gyerekeknek. 14.00— 17.00 Kívánságműsor. 17.00 Ötödik sebesség. 18.00 Az ember biológiai jövője. 18.33 Zeneközeiben. 19.45 Moszfc-, vából érkezett. 20.15 Labirintus. 20.33 Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. 21.36 Slágermúzeum. 22.33 Derűre is derű. 22.58 Operetthangverseny. Miskolci rádió 17.00 Hírek, időjárás — Emberek, utak, járművek. Hogyan közlekedjünk a ködben. Évszakváltás, gumiköpenycsere. Autós újdonságok, összeállítja: Nagy István. Sammy Davis énekel. Napjaink kérdései. Slágerkoktél. Sport. 18.00—18.30: Északmagyarországi krónika. A Mayas együttes játszik. Hírösszefoglaló. Szemle az Észak-Magyarország és a Heves megyei Népújság következő számából. Műsorelőzetes. TEJ MAGYAR 8.05 Tévétorna. 8.10 Mindenki iskolája. 9.15 Utazás egy mosolyért. 9.45 Melyiket az ötezerből? 10.05 Pingpongsuli. 10.25 Mindent bele! 11.25 Kaland az aranyöbölben. 13.45 Gusztáv és a következmények. 13.50 A főszerepben Latabár Kálmán. Janika (Magyar film). 15.00 Ritmikus sportgimnasztika. 16.30 Rovarok (Francia filmsorozat). 16.55 Keleti vallások. 17.40 Műsorainkat ajánljuk. 18.00 Tábortűz. 18.50 Tévé- torna.. 19.00 A Hét... 20.05 A Szent Péter-hadművélet (Olasz—francia—NSZK filmkomédia). 21.45 Beszélgetés Boldizsár Ivánnal. ÁLLÁS Ljü jós városban garázs ^ kiadó. Érdeklődni Eger Kiskanda u. 6., II. 4. __________/ A lmárban. 355 n.- öl eladó. Műúthoz közel, körülkerítve, faházzal. Villany van. Érdeklődni Eger, Szarvas Gábor u. 4. A Ludasi Afész 4. sz. halmaj-r ugrai italboltba vezetőt és helyettest keres. Jelentkezés: áruforgalmi vezetőnél. Ludas, Kolozsvári u. 2. Angol. német nyelv tanítását és korrepetálását vállalom. Eger, Vörös- tüzér u. 5. INGATLAN Szarvaskő és Almái* között, a Nyu- godó-dűlőben, hétvégi telek. BA—22- es faházzal eladó. Cím: Eger, Albert F. u. 5. sz., I. 2. Debrecen belvárosában kétszobássá alakítható gázfűtéses házrész, alkalmi áron eladó. Irányár 250 000 Ft. „Vásárcsarnok” jeligére, a debreceni hirdetőbe kérem a leveleket. Sashalmon, piac mellett, 260 n.-öl telken. termő gyümölcsössel 100 négyzet- méteres. 3 szobaösszkomfortos családi ház, azonnal beköltözhetően eladó. Budapest. Telefon: 359-054. Eladó Eger. Brez- nai u. 2. számú I. emeleti 3 szobaösszkomfortos, gázfűtéses, kertes társasházi lakás garázs- zsal, azonnal beköltözhető. Érdeklődni 16 órától. Nagy. Idős nővel, vagy férfival eltartási szerződést kötne fiatal házaspár lakásért. „Sürgős 1977” jeligére, az egri hirdetőbb_____________ __ B elvárosi 2 és fél szobás öröklakás garázzsal eladó. Eger. Csiky S. u. 7., IV/3. _________• B udapesti, IX. Gabona utcai másfél szoba-összkomfortos lakásomat elcserélném Egerben kisebb családi házra, vagy hasonló nagyságú főbérleti lakásra. Többféle megoldás lehetséges.' Érdeklődni: esti órákban, Eger Lenin út 81/c., I. em. 3.______ G yöngyöshalászon. Fő u. 76. sz. alatti kertes ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Gyöngyös, Aranysas u. 6. Kétszoba-össz- komfort , albérletbe kiadó. házaspár előnyben. Eger, Kassai u. 8/______ ____ H ázhellyel 300 n.- öl szőlő' Almárban eladó. Érdeklődni Eger, Május 1. u. 10. Kétszoba-ö sszkom- fortos OTP-örökla- kás eladó. Egerben a belvárosban. (Grónay-tömbbelső) „Sürgős 832” jeligére, az . egri hirdetőbe.________ Budapesti távfűtéses.- 2 szobás lakásomat hasonló, vagy 3 szobás gyöngyösire cserélném. Leveleket „Kőbánya 113579” jeligére. a . gyöngyösi hirdetőbekérem. JÁRMŰ Fiat 126-os eladó. Eger, Cifrakapu 140., 111/14. 17 órától 19 óráig. _________. F ekete M—24-es Volga eladó. Eger, Égészségház u. 31.j JAKUB, 14 órától. Skoda TlO SL luxuskivitelű igényesnek, 44 000 km-rel eladó. Gyöngyös, Za- lár u. 17.______________ F ord Eavilane automata személygépkocsi eladó, vagy kis kocsira cserélem, ugyanott házhely eladó. Makiár, Egri út 18/1. ________' J ól karbantartott IN írsz Skoda 100- as személygépkocsi eladó. Molnár Gyula tanító, Poroszló^ Palota u. 3. __________ V EGYES Eladó 2 db *2 éves üszőborjú. Egerj Szépasszony-völgy 45._____________________ 2 0 kg-os malacok eladók. Eger, Kertész u. 123.__________________ 7 éves igásló eladó. Eger. Kisvölgy u. 78. Érdeklődni szombaton 13 órától és vasárnap egész nap. ___________ F elújított divatáru- üzletembe irha; nyúl és műszőrme sapkákkal,, elegáns kalapokkal, alkalmi ruhákkal, táska- és kötöttáruval november 22-én 9 órától várom kedves vevőimet. Szalay And- rásné, Eger, Alkot- mány u. 1. ___________ K ar dyir ághagy ma.t óriás növésű, bordó, tűzpiros, aranysárga* narancsos barackrózsaszín. paprikapiros, 4.-— Ft darabja. Azonnal megrendelhető utánvéttel. 30 darabnál kevesebbet nem szállítok. Joó Sándor 2941 Acs, Toldi u. 6. A TRAUBISODA LEGJOBJ. AveReS TERMÉSZET AJÁNDÉKAI VIZÉP EGRI GÉPÉSZETI ÜZEME Eger, Kistályai út felvesz forgácsoló, szerelő, lakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés az üzemvezetőnél. vidékieknek munkásszállást biztosítunk. U ,Nwüsin 'BAN Könyvelői állás betöltésére felvételt hirdet az egri PARK SZÁLLÓ. Jelentkezés munkaügyi osztályon. AZ ATI EGRI ISKOLÁJA gyöngyösi telephellyel gyakorlati oktatót felvesz. Jelentkezés: gyöngyösi kirendeltségen, Ruzsín Károlynál. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak az ismerősöknek, rokonoknak, OTP vezetőségének és munkatársainak, akik szeretett' férjem és drága édesapám: TASI JÓZSEF temetésén részvételükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Felesége és kislánya