Népújság, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-21 / 248. szám
Árak, adók, dotációk ti Árszínvonal — életszínvonal Vissza-visszatérő kérdés: miért nem terveznek nálunk is változatlan árakat és szerényebb bérnövekedést? Sokan állítják, hogy igy az életszínvonal-emelés áttekinthetőbb, egyszerűbb, meggyőzőbb volna. Egyes végletes nézetek szerint pedig az áremelések eleve keresztezik az életszínvonalemelés útját. A szocializmus általános törvénye az életszínvonal rendszeres emelése — ahogyan ezt a tapasztalatok is mutatják — többféle ármechanizmus mellett érvényesülhet. A mi immár tízéves gyakorlatunk szerint az élet- színvonal emelése úgy valósul meg, hogj' közben az árszínvonal is emelkedik, de érezhetően kisebb mértékben, mint a bérek, a személyi jövedelmek. Az árszínvonal-emelés — a központi árintézkedések és a piaci árváltozások hatása — ép- penúgy megtervezhető, mint a bérele, a jövedelmek alakulása.' így viszonylag pontosan előirányozható a reálbérek és reáljövedelmek növekedése is. A szükséges árufedezetet mennyiségben, minőségben, választékbán döntően a termelési és forgalmi (külkereskedelmi) tervek biztosítják, de azért a rugalmas árpolitika kínálatra ösztönző és keresletet formáló szerepe sem lebecsülhető. ..Nagyobb szabadság — nagyobb visszaélési lehetőség.” Sokan ezért idegenkednek a rugalmas árpolitikától. és megfeledkeznek arról, hogy a legmerevebb árrendszer is módot ad a spekulációra (a minőségrontásra. a választék szűkítésére stb.). A szabad piac. a szabad ár nem merőben új jelenség, valamilyen formában már előzőleg is létezett gazdasági életünkben, legfeljebb a perifériára szorulva. vagy illegálisan. (Hiánycikkek pult, alatti árusítása, csempészés, feketepiac stb.) A gazdaság működésének objektív törvényeivel legalább részben a merev árpolitikának is számolnia kellett. A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy az állami és szövetkezeti kereskedelem irányítói az 1950-es évek elején Budapesten minden hajnalban a Nagyvásárcsarnokban kezdték a napot és a tényleges felhozatalhoz igazodva „korrigálták” a napi árakat. Rugalmas árrendszerünk megfelelő garanciákat, biztosítószelepeket tartalmaz, védi a fogyasztói érdekeket. Jelenleg a lakosság összes vásárlásainak fele államilag garantált áru, termék és szolgáltatás. Ide tartoznak az alapvető élelmiszerek, a lakbér, a kommunális szolgáltatások, a tömegközlekedés stb. Ezek árát csupán központi döntés alapján emelhetik, hatásukat jövedelemkiegészítéssel ellensúlyozzák, kompenzálják. A termékek további körénél az áralakulás a vállalatok döntéseitől, illetve a kereslet—kínálat viszonyától függ. Itt is a termékek egy részénél az árak csak bizonyos — eleve meghatározott — keretek között emelkedhetnek. De a szabad áraknál sem szabad a vásár! Részben azért, mert az állami gazdasági, piaci eszközökkel képes hatni a kínálat fokozására. (Példa rá az 1977. évi zöldségellátás és árszínvonal, amely a kedvező időjáráson túl a hatásos ösztönzés, a nagyobb vetésterület következménye.) Részben pedig azért, mert a fontosabb termékeknél már az áremelés szándékát is jelezni köteles a vállalat, s az árnövelést, amennyiben az nem indokolt, hatósági közbelépéssel megakadályozzák. Az ellenőrzés és szabálysértés esetén a felelősségre vonás (gazdasági bírság, fegyelmi, vagy büntető eljárás) szintén az indokolatlan áreme lések megelőzését szolgálja. Árpolitikánk elvei megfelelnek a legfőbb gazdaság- politikai követelményeknek: — biztosítsák a fogyasztói árszínvonal viszonylagos stabilitását, az áralakulás terv- szerűségét ; — a fogyasztói árarányok fokozatosan közeledjenek a ráfordítási arányokhoz; — az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások egy részének árait fogyasztásuk, felhasználásuk befolyásolása végett, tudatosan el kell téríteni a ráfordításoktól; — az árváltozások segítsék elő a kereslet-kínálat összhangját, kölcsönös egymásra hatását, a lakosság jobb áruellátását. Az áralakulást hosszabb időszakon át döntően a viszonylagos stabilitás jellemezte. Az árstabilitáshoz fontos politikai érdekeink fűződnek. Igen sokan az ár- stabilitáson mérik gazdasági helyzetünk szilárdságát. a szocialista tervgazdálkodás fölényét. az életszínvonal- emelés egyértelműségét. A gazdasági érdekek, bár nem kizárólagosan, inkább a mérsékelt. tervszerűen irányított árszínvonal-emelés mellett szólnak. Az aktív árno- litika. az árarányok céltudatos módosítása ugyanis a műszaki fejlesztés, a választékbővítés, a termelési szerkezet korszerűsítése hatásos eszköze. Segítségével rugalmasan, gyorsan feloldhatók a termelési folyamatban és a lakosság ellátásában keletkező feszültségek. A magasabb ár révén elérhető töbhletnvereség nagy mozgósító és szervező erő. S a tervszerű, szabályozott ütemű árszínvonal-növekedést kiegészítő magasabb béremelés lehetővé teszi a béreknek. a végzett munka szerinti fokozott differencC*'ú- sát, a keletkező bérfeszültségek feloldását. (Foh/t. köv.) Kovács József I III Kapa nélkül 0 világ élnláia Érdekes növény a kukorica. Bármelyik lexikont ütjük is föl, meghatározásánál azt találjuk, hogy kapás növény. Nem véletlenül. Hiszen évszázadokon át az egyik leg- rnunkaigényesebb növényi kultúra volt, s bizony művelésénél gyakran kelleti kézbe venni a kapat. De most? Kapásnövény — kapa nélkül. A vetést, a törést a legmodernebb gépek végzik, a gyomirtást pedig- a vegyszerek. A kapa ma már csak szimbólum, amely a múltra emlékeztet. A John Deer, a Claas Dominátor kombájnok, a Raba-Steiger traktorok pedig a jelent fémjelzik — nem is akármilyen módon. Hiszen ezek a gépek a mezőgazda- sági technika élenjáró eszközei. S a szakethberek körében legalább olyan hírnévnek örvendeznek, mint az autósok körében a Volvo, vagy a Rolls-Royce. fiCFS Az egykori kapást, a kukoricát, sokan forradalmi növénynek tartják. Ez is érdekes. hiszen termesztése évszázadokra nyúlik vissza, lehat nem egy új növényfajtáról van szu. A jelző mégis igaz, mert ha csupán hazai példánál maradunk is, akkor is' elmondhatjuK, hogy a kukorica nálunk is forradalmi változást hozott a növény- termesztésben, de talán az sem túlzás, hogy az egész mezőgazdaságban. Hogyan is történt? 1970- ben a Bábolnai Állami Gazdaság meghonosította területen az amerikai CPS kukoricatermesztési rendszert. Nem átvette, meghonosította. Tehát a rendszer lényegét ültette át hazai viszonyok közé. Az eredmeny — akkor — annyira fantasztikusnak tűnt. hogy egyre több gazdaság kezdett érdeklődni a rendszerben való termelés iránt. 1973-ban már 126 ezer hektárra növekedett a bábolnai technológiával megművelt kukoricaterület, s mivel az állami gazdaság már nem volt képes megoldani az ilyen nagy kiterjedésű terület átfogó irányítását, ebben az évben megalakult a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat. A következő évben a terület újabb százezer hektárral nőtt. De közben más rendszerek is kialakultak, többek között a nádudvari K1TE, amely hasonlóan kiemelkedő eredményt ért cl. Ma csupán e két rendszerben mintegy 500 ezer hektáron termelnek kukoricát. Az átlagok megközelítik az Amerikai Egyesült Államok termésátlagait. amely nem csupán a világ legnagyobb kukoricatermelő országa, de a legeredményesebb is. 18 és 50 Mondhatja minderre valaki. hogy nálunk miért kellett a spanyolviaszt újra felfedezni, hiszen Magyarország már régen is hagyományos kukoricatermelő ország volt. Ez igaz. Hiszen a szántóföld húsz százalékán mindig kukorica termett. Az viszont más kérdés, hogy milyen eredménnyel. Erre igen jók megyénk példái. Heves megyében az 1930-as évek közepén mintegy 30 ezer hektárnyi területen termelték ezt az értékes növényt. A termésátlag 18 mázsa volt hektáronként. Az 1950-es évek közepére az átlag mintegy 25 mázsa körüli szinten alakult, s csak 1969-ben sikerült meghaladni az akkoriban bűvösnek tűnő 30 mázsás szintet. A negyedik ötéves terv átlaga 34.5 mázsa volt. S nem utolsósorban a rendszerben való termelés hatására az idei várható átlagtermés mintegy 40 mázsa lesz, de egyes gazdaságokban eléri, sőt meghaladja az ötven mázsát is. A mostani tervidőszak végére pedig kereken ötvenmázsás termés a célkitűzés mindenhol. Ami valamivel kevesebb csupán az USA mostani termésátlagától. A rendszerben való termeién azonban nem csupán a termésátlagok igen nagyméretű emelkedései jelenti. Hatással van az egész gazdálkodásra. Egyrészt azért, mert a kukoricatermesztés gépei más növényi kultúrák megművelését is gyorsabbá teszik. Másrészt azért is, mert segítenek kialakítani a gazdaság profilját, hiszen a nagy területű kükoricavetés következtében nagvon meg kell fontolni, hogy a megmaradó területen mit lehet, és mit érdemes termelni. De a rendszernek hatása van az olyan gazdaságúkra is, amelyek ugyan nem rendszerben termelnek, de igyekeznek mindig jobb eredményt elérni, hogy le ne maradjanak. Megyénkben a KITE-nek csaknem húsz termelőszövetkezet a tagja, a kukoricaterület tízezer hektár, s az elmúlt évben az átlagtermésük 42,2 mázsa volt. Ami elég szerény eredménynek mondható, ha nem vesszük figyelembe a tavalyi, majdnem katasztrofális időjárást. Ez az eredmény is lehetett volna azonban jobb, csak a gazdaságok között igen nagy a „szóródás”. Érdemes azonban megemlíteni, hogy tavaly a gyenge időjárás ellenére is Poroszlón majdnem 57, Hevesen pedig 55 mázsás átlagot értek el. És ez: világszínvonal. Ám, ha hozzátesszük, hogy a felsŐszentiváni termelőszövetkezetben, Bács- Kiskun megyében 72,8 (!) mázsa volt az átlag, akkor kiderül, hogy a rendszereknek bőven vannak még tartalékai. És ki is kell használni azokat, mert például a kömlői Május 1. Termelőszövetkezetben elmondták a szövetkezet vezetői, hogy a Mozgó vitakörök SOK GONDOT OKOZ megyénkben is a bejáró dolgozók oktatása. A „vidékiek” közül ugyanis mind kevesebben laknak már munkás- szállásokon, a vállalatoknál, üzemeknél egyre általánosabbá válik a naponkénti „háztól házig” szállítás. Kényelmes autóbuszok hoz- zák-viszik az embereket, s akik ezt a lehetőséget még nem élvezhetik — annyian vannak, hogy számukra gyakran egyszerűen nem lehetséges tanfolyamokat indítani, előadásokat szervezni. A téma legutóbb egyik nagy vállalatunk pártbizottsági ülésén került szóba, miközben a politikai oktatások tapasztalatairól, feladatairól tárgyaltak. Vélemények hangzottak el pro és kontra. Többi között felvetette valaki, hogy megoldást jelenthetne a bejáróknál talán az is, ha például a hosszú utazásokat próbálnák hasznosabbá tenni. A javaslattevő élénk érdeklődés közepette magyarázta meggyőzően, hogy mostanság bizony, sajnos, még eléggé haszontalanul telik az idő az elegáns buszokon is. Alighogy felcihe- lődnek, elhelyezkednek az utasok, hamar előkerül a kártya vagy éppenséggel a táskákba készített üveg — s jószerével más nem is igen érdekli az embereket. Jár a lap, kortyolgatják a palackok tartalmát, megy az ilyenolyan szöveg. Fociról, erről, arról. Az üzemről vagy éppen az otthoniakról. Szóval, a bejárók nagy része is szeret beszélgetni, sőt, vitatkozni, ha a téma úgy kívánja — folytatta hévvel a felszólaló —, s talán ebből kellene kiindulni. Nos, igen, olykor-olykor meg lehetne próbálni egy-egy mindenkit érdeklő kérdés „bedobását”, s a beszélgetés szakavatott „irányítását” akár az autóbuszokon is. így még csak gondolni, sem kellene a járatok erőszakos visszatartánegyvenmázsas termés csupán a kiadásokat fedezi, csak az ennél magasabb termés hoz eredményt. Az árak és a közgazdasági szabályozók ugyanis a magasabb hozamokra serkentenek. Vevőből eladó sárá, a menetidő gyakran 1 —1,5 órájában mindjárt a gépkocsikon is megtarthatnák azokat a bizonyos politikai köröket. Igen, a Fradi, a Vasas, a Dózsa vagy a Honvéd legutóbbi játéka helyett, mondjuk elemezni lehetne az üzemi demokrácia helyzetét, gazdasági életünk tapasztalatait, az ország külkapcsola- tait, a hazafiságot s egy sor ilyenfélét. Csupa olyant, ami kapcsolatos a mindennapi élettel, ami közel áll az emberekhez. S nem üres pletyka, fecsegés. EGY-EGY JÓ TÉMA FÖLÖTT bizonyára mindenféle biztatás, ösztökélés helyett is parázs vita kerekedne, s erre még a legközömbösebbek részéről sem lehetne nem odafigyelni. Felszólítás nélkül is letennék a kártyát, eldugnák az üveget. S a vitákban minden bizonnyal csiszolódnának, élesednének az elmék, ki-ki rendet tehetne gondolatai között, gyarapít- hatná ismereteit. Aminek kétségtelenül hasznát látná. Röviden: amolyan „mozgó vitakörökre” gondolt a javaslattevő. S csakhamar többen is mellé álltak, bizonygatták, hogy ha az elmondottak nem is jelenthetik a teljes megoldást, vitathatatlanul sokat javíthatnak a jelenlegi helyzeten. Ezért aztán őszintén támogatták is a felvetést, szorgalmazták, hogy a vállalati propagandisták feltétlenül próbálkozzanak a módszerrel. Mozgó vitakör, guruló szeminárium? Nos, lehet, hogy többek számára is furcsának tűnik első hallásra, sőt, számosán önkéntelenül is elmosolyodnak rajta. Pedig a legkevésbé sem különös és nevetséges ez, inkább csak szokatlan. Ami viszont szokatlan, nem biztos, hogy lehetetlen is. Igen is, próbálkozni kell az okítás, az oktatás ilyen könnyedebb, egyszerűbb formájával is. S aztán majd meglátjuk, hogy érdemes-e szélesebb körben is elterjeszteni, véglegesen beválogatni a politikai nevelés módszerei közé. Veszíteni — aligha veszíthetünk vele. SOKKAL INKÁBB: nyerhetünk 1 (gyóni) 4 szegények még szegényebbek? Rögtön a kezdet kezdetén elnézést kell kérnem, de nem sértő szándék vezet, amikor a szegény jelzőt használom. Teszem mindezt csupán azért, mert így élesebben és jobban rajzolódik ki az a gond, amire két számmal szeretném felhívni a figyelmet. Két szembeszökő statisztikai adat áll egymás mellett az elmúlt esztendő gazdasági eredményeiről tájékoztatva az olvasót. A két számadat a következő: Az elmúlt évben egy százalékkal növelték eszközállományukat az úgynevezett gyenge adottságú termelőszövetkezetek, míg a jó adottságú termelőszövetkezetek 10 százalékkal növelték eszközeiket. Ez tehát annyit jelent, hogy — még egyszer elnézést a kifejezésért — a szegény termelőszövetkezetek még szegényebbek, a gazdagabbak még gazdagabbak lesznek, hiszen minden közgazdasági képzettség nélkül könnyen érthető, hogy több és jobb géppel többet lehet termelni, s hatékonyabban lehet gazdálkodni és nagyobb nyereséget lehet előállítani, amelyből majd ismét több gépet lehet vásárolni. Még súlyosbítja a helyzetet, hogy a gazdag termelőszövetkezetekben a 10 százalékos eszköznövekedés akkor is többet jelentene a szegény termelőszövetkezetek eszköznövelésénél, ha azok is tíz százalékkal fejlesztenék műszaki-technikai bázisukat. Mivel a gazdagabb, több, nagyobb bázisnak abszolút értelemben véve is több a tíz százaléka. mint a kevesebb, kisebb mennyiség tíz százaléka. Tehát, ha csupán egyenlő százalékos növekedés volna tapasztalható, már az is a szegényebb termelőszövetkezetek stratégiai hátrányba kerülését jelentené. A gyenge adottságúak egyszázalékos növekedése ijesztő mértékben jelenti azt. Mivel az egyszázalékos fejlődés visszafejlődést jelent. (szigethy) A termelési rendszerek hatására Magyarország nem csupán a világ legnagyobb, de a legeredményesebben is kukoricát termelő országai közé került. Tavaly 38,1 mázsa volt az átlag, s ezzel megelőzünk olyan országokat, mint az NSZK, vagy Francia- ország. Bár a képhez az is hozzátartozik, hogy az elmúlt év igen kedvezőtlenül alakult nálunk, hiszen 1975- ben már 50.2 mázsát értünk el, s ezzel akkor a világ első öt termelője közé kerültünk. Annak ellenére, hogy a tavalyi év kimondottan rossz volt a kukoricára, mégis csupán a Szovjetuniónak 400 ezer tonna kukoricát adtunk el, ami azt is jelzi, hogy ma már nem a vevők, hanem az eladók közé tartozunk. És ez nem kis dolog. Hiszen egyre növekszik hazánkban az állattenyésztés, s a tenyésztéshez pedig nélkülözhetetlen a kukorica. Mégis jut eladásra is. S reméljük az idén még inkább, mint tavaly, hiszen az idén jobb a termés. Dr. Soós Gábor, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium államtitkára a közelmúltban a következőképpen jellemezte a magyar kukoricatermesztést : „A világ szántóterületének 0,15 százaléka van hazánkban Ennél az aránynál jóval nagyobb a részesedésünk a kukoricatermelésben: 1975ben a világ termelésének 2.2 százalékát adtuk. A kukoricatermelés színvonala a negyedik ötéves tervidőszakban 29 százalékkal, a fejlett tőkés országok többségét meghaladó ütemben növekedett. Ezzel mindjobban megközelítjük az Egyesült Államok magas terméseredményeit.” Ehhez aligha szükséges még valamit hozzátenni. Kaposi Levente Almaszüret Csányban Kétszáznyolc hektáron termelnek almát a Csányi AG sasteleki gyümöltísüzemágá- ban. A jégverés sújtotta terület ellenére 420 vagonnyi termést várnak a csányiak. Mint Fehér László ágazatvézetö- helyettestől megtudtuk, főiskolások, gimnazisták, idénymunkás mikófalviak, összesen 350-en szedik az almát. A három termesztett fajtából: starkingból, jonatánból és a goldenből, a jégverés miatt csak az össztermék 30 —35 százalékát tudják exportálni. Az almaszüret pillanatait fényképezőgépünkkel meg is örökítettük. Képünkön: pirosló jonatán- almákkal telnek a kosarak a mikófalvi Kovács Elemérné és Kovács Balázs keze nyomán. (Fotó: Szabó Sándor) ; kmjwQ 1977. október 81., penU*
