Népújság, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-14 / 242. szám

A magyar idegenforgalom (2.) A turizmus hatása és haszna AMIKOR AZ IDEGEN­FORGALOM elterjedéséről es fejlődéséről beszélünk, a tárgyi és technikai feltéte­lek mellett egyenrangú, igen fontos tényezőként említjük a politikai tényezőket. A tu­rizmus csak békés körül­mények között, a háborús hisztéria oldódásával, illetve felszámolásával fejlődhet. Az emberek kapcsolatai­nak szélesedése, az a törek­vés, hogy minél többet is­merhessenek meg egymás életéből, történetéről és kul­túrájáról, csak békében va­lósulhat meg. A nemzetkö­zi enyhülés és közeledés elősegítésére nyilvánította az ENSZ a béke évének például az 1966-os eszten­dőt, s adta ki a jelszót: „Az idegenforgalom útlevél a békéhez.” Nem véletlen, hogy az európai békéről és biztonságról szóló Helsinki­ben aláírt egyezmény úgy­nevezett harmadik kosár ter­vében az idegenforgalom is nagy szerepet kapott. A turizmus segíti a két- és sokoldalú, politikai, tár­sadalmi és gazdasági együtt­működés bővítését, elmélyí­tését. Segíti a kölcsönös megismerést. Amikor 1957 után kezdett kiterebélye­sedni a magyarországi ide­genforgalom, az első Nyu­gatról érkezett turisták a „vasfüggöny” mögötti élet megismerésének izgalmával érkeztek. Kíváncsiak voltak egy szocialista országra. Az eltelt két évtized tízmillió­kat győzött meg fejlődő, változó életünkről, növekvő életszínvonalunkról. A sze­mélyes tapasztalat és a szájpropaganda nagyban hozzájárult a rólunk ter­jesztett hamis vélemények eloszlatásához. KORMÁNYUNK ÉS PAR­TUNK külpolitikája világos. Megteremteni a békés egy­más mellett élés feltételeit és lehetőségeit a tőkés or­szágokkal, együtt dolgozni és fejlődni a -többi szocializ­must építő testvéri ország­gal. Nyílt politikánk van. Célunk, hogy minél többen ismerjenek meg bennünket, B minél több országgal épít­sünk ki egyenlő feltételek mellett kulturális, gazdasági kapcsolatokat. A közeledés fontos láncszeme a turiz­mus. Ezért mondja ki hatá- rozatábán az MSZMP XI. kongresszusa: „Hazánkba sok külföldi látogat és szá­PANASSZAL FORDUL­NAK a felsőbb szervhez vagy az újsághoz emberek civódásuk ügyében. Vizsgá­latot kérnek, mert — mint mondják — az illető mun­kahelyen igazságtalanság, méltánytalanság történt. S ki másnak is lenne igaza, ha nem a panasztevőnek? Az ügy a panaszos előadása alapján igen egyszerűnek látszik. A felsőbb szerv meg­bízottja, vagy az újságíró elindul, hogy ellenőrizze a tényeket. Beszél az érintet- tekkSIT-a tanúkkal, s mi­nél mélyebbre hatol a vizs­gálatban, a dolog annál bo­nyolultabb. Mégpedig a leg­apróbb, a legellentmondáso­sabb részleteket is meg kell vizsgálni, hiszen a szerep­lők számára minden — a kívülálló szemében mellé­kesnek tűnő körülmény is — lényeges, elvégre ők az érintettek, s a presztízst, az igent, azt meg kell védeni. Volt rá példa, hogy egy panaszos ügyét vizsgáltuk. Azzal vádolták meg a kol­lektíva előtt, hogy aláíráso­kat gyűjtött a vezetői ellen. Tény, hogy tett ilyen javas­latot egy baráti beszélgetés alkalmával, két kollégájá­nak, de valójában hozzá sem kezdett az aláírásgyűj­téshez. S jóllehet, az igaz­gató a testület előtt úgy ál­lította be a dolgot, hogy több személytől is érdeklő­dött, de az említett két kol­légánál több tanút produ­kálni a vizsgálat alkalmá­val sem tudott. Elítélendő az aláírásgyűj­tés módszere bármely mun­kahelyen, de az is helyte­muk tovább növekszik. A többségükben szocialista or­szágokból jövő látogatók itt-tartózkodása a kölcsönö­sen jobb megismerést, a kapcsolatok fejlesztését, ben­sőségesebbé tételét szolgál­ja. Az idegenforgalom hoz­zájárul, hogy a kapitalista országokból érkezők körében hazánkról a valóságot hűen tükröző kép alakuljon ki. Támogatni kell az idegen- forgalmi célokat szolgáló szállodák, intézmények bő­vítését. Segíteni kell a ma­gyar állampolgárok kollek­tív és egyéni utazását.” Az idegenforgalom pénz­be kerül, de hoz is pénzt. Méghozzá nem is keveset. Kinek mennyit, azt országa válogatja. Függ a fogadó- készségtől, felkészültségtől, az ország természeti adott­ságaitól. Ausztriában a de­vizabevételek 40—45 száza­lékát, a bruttó nemzeti jö­vedelem 7—8 százalékát a turizmus szolgáltatja. Ná­lunk a devizabevételek 3— 4, a bruttó nemzeti jöve­delmek kb. egy százalékát teszi ki az idegenforgalom. A gazdaságossági számítá­soknál nehéz a helyzet, hi­szen gyakran változnak a devizaárfolyamok, más-más a szorzószám. Nem feled­kezhetünk meg arról sem, hogy a viszonyításként al­kalmazott ipari termék gyártásához milyen érdeke­ink fűződnek. A hazai —és természetesen a nemzetközi — tapasztalatok alapján mindenesetre megállapítha­tó, hogy az idegenforgalom jövedelmező népgazdasági ágazat. A világ kereskedelmi for­galmának 7 százaléka az idegenforgalomból adódik. A vezető turisztikai országok­ban ez az ágazat tartja fenn a gazdasági egyensúlyt, sad munkaalkalmat az emberek­nek. Mi sohasem érhetjük el például Spanyorország, Olasz­ország, Görögország vagy akár Svájc idegenforgalmi eredményeit (nem is törek­szünk rá), de így is hasznot hajtóan kamatoztatjuk a világturizmusból nekünk ju­tó bevételeket. A turizmust láthatatlan exportként szokták emleget­ni. Ez azt jelenti, hogy gaz­daságosabban szerezhető meg a deviza, mint az ipar­ban, az áruforgalomban s főként az ebből eredő ex­portból. Itt is több variációs alap és lehetőség létezik. A számok arányaikban mégis hűek. Tavaly népgazdasági len, ha egy szándékot, egy javaslatot tetté minősítenek — bizonyítékok nélkül. Ha a vezető a valóságnak meg­felelően tárta volna az ügyet a testület elé, s főként meg­engedte volna, hogy a töb­biek is véleményt mondja­nak a kérdésről, a tények­ről, aligha került volna sor a vizsgálatra, s ott helyben tisztázhatták volna az ügyet, még mielőtt olyan nagy hullámokat ver, s felboly­gatja a munkahely békéjét. Hány és hány embert meg­kímélhettek volna a vizsgá­lattól, s nem »kényszerültek volna elrabolni' értékes ide­jüket. BONYOLULT AZ ÉLET — mondhatnánk erre. Tudomá­sul kell vennünk, hogy min­dig voltak és lesznek is ilyen ügyek, elvégre, embe­rek vagyunk, érzékenyek, féltjük kenyerünket, nyugal­munkat, presztízsünket? Tö­rődjünk bele, hogy így van, elvégre akkor szép az élet, ha zajlik? Vagy fogadjuk el, hogy minden ilyen, embe­rek közötti civódásnak meg­van a maga haszna is, mert mégiscsak tanul valaki be­lőle? Nyugtasson meg, hogy az emberek előbb-utóbb megbékélnék, a tovatűnő hónapok, évek jelentéktelen­né törpítik azt, ami ma óriá­si, s csak legyintünk arra. amiért tegnap még ölre mentünk volna? Van igazság' ezekben az „érvekben”. is, csakhogy átlagban 50 forintért termel­tek meg egydollárnyi bevé­telt eredményező exportter­méket, az idegenforgalom pedig 28—34 forintos költ­séggel hozta ki ezt az ered­ményt. A tavalyi turizmus­ból származó bevételek meg­közelítően olyan összeget képviseltek, mint például a híradástechnikai gépek ex­portja a rubelelszámolású országokba, vagy a növényi eredetű anyagok exportja a tőkés országokba. A KÜLFÖLDI LÁTOGA­TÓKTÓL származó bevéte­lek nemcsak a külkereske­delmi mérleg javítását szol­gálják. Devizaszegény orszá­gunk ebből fedezi a kiutazó magyar állampolgárok költ­ségeit is. Minél több tehát a vendég, annál több hazánk­fia látogathat el más orszá­gokba. 1976-ban például a tőkés deviza 49 százalékát, a rubelbevétel 57 százalékát kapták vissza a magyar tu­risták. S hogy ez sok, vagy kevés? Attól függ, hogy mi­hez vagy kihez hasonlítjuk. A magyar kiutazó —szak­nyelven: passzív — idegen- forgalom (turizmus) mére­tei bizonyára sokakat meg­lepnek. Különösen azokat, akik keveslik az utazási le­hetőségeket. Tavaly 3 mil­lió 900 ezer magyar utazott külföldre, a felnőttkorú la­kosság fele. Az európai or­szágok közül Svájcból és az NSZK-ból évente minden második, Angliából minden negyedik lakos jut el kül­földre. Ausztria és Fran­ciaország minden harmadik állampolgára utazik, s most már ebbe a jó helyezést el­ért társasága sorolhatjuk Magyarországot is. (összeha­sonlításul: a dél-európai or­szágokból csak kb. minden tizedik lakosra jut egy kül­földi utazás.) A MODERN NÉPVÁN­DORLÁS fokozódik. Politi­kai és gazdasági hasznát ha­zánk továbbra is igyekszik okosan, társadalmi érdekei­nek megfelelően kamatoz­tatni. Erre utalnak Kádár János szavai is, aki bécsi sajtóértekezletén a követke­zőket válaszolta az újság­írók kérdéseire: „Mi foly­tatjuk a turizmus terén a nyitott ajtó politikáját. A turizmust azonban még nem tudjuk gazdaságilag kellően kihasználni, ezt még csak most tanuljuk.” (Folytatjuk.) Kapalyag Imre aligha nyugtathat meg ben­nünket. | Ugyanis ahány el­mérgesedett ügy, annyi fék, akadály az eredményes mun­kában. Ahány vizsgálat, annyi tékozolt óra, nap az értékes munkából, idegőrlő, nyugtalanító percek nem egy embernek. Márpedig az em­berek többsége dolgozni akar és nem civódni. Közelebrőí megvizsgálva vezetők és beosztottak, mun­katársak egymás közötti perlekedését, kiderül, hogy a kilós aktatömegekben mér­hető ügyek elburjánzásának legjobb ellenszere az őszin­teség, a gerincesség, a szem­től szembe történő véle­ménynyilvánítás. Ilyen ma­gatartással szinte az első percben elvághatjuk az út­ját annak, hogy az embe­rek között egyébként óha­tatlanul előforduló nézetel­térések, az ellenségeskedé­sek, perlekedések véget nem érő folyamatává dagadjanak. Aláírásokat akar gyűjteni valaki munkahelyének ve­zetői ellen? A javaslattevő szemébe kell mondania vé­leményét annak, aki ezzel nem ért egyet, nem pedig a háta mögött bepanaszolni. Mert mi történt? Mint a vízbe dobott kő hullámai, gyűrűzött végig a hír a kol­lektívában, s aki tudott vagy beszélt róla, az már vala­miképpen belekeveredett az ügybe, szereplőjévé vált, így vagy úgy véleményt mon­dott. Márpedig hä egyszer Ügyek és tanulságok A Ganz-MÄVAG Szerszámgyárában automata célgépet készítettek Diesel motorok víz­hűtőjének gyártására. A gép több mint 10 ember munkáját helye (esíti. Az így készült hütőtömbök jobb minőségűek, mint a korábbiak. A saját tervezésű gépet a vállalat zalaegerszegi gyárában állítják üzembe. (MTI fotó — Csikós Gábor) Kisköre lépcsői A falu kényelmesen el­terpeszkedik a tágas, sík vidéken. Jellegzetes, Ő6öreg alföldi telep. Terjedelmes határát egyik oldalról a Ti­sza keríti. Amint régi anna- lesek említik, még Rákóczi birtokossága idején is az volt a helyzet, hogy „senki sem tudja, meddig terjed ez a faluhatár”. Sok dúlás ron­totta, de mindannyiszor, új­ra és újra benépesült. Jó időn át nem voltak itt ki­szabott telkek, a letelepedők ott építkeztek, ahol akar­tak. Csak egy nagyobb tűz­vész után került sor arra, hogy az utcákat kimérjék, a portákat kiszabják. 1768. jú­lius 28-án röpült fel a vö­rös kakas, földig-porig le­égetve 27 házat minden is­tállóval és egy gyermekkel, két házat kivévén. A püspö­ki prefektus minden káro­sultnak konyhára és ké­ményre 1200 égetett téglát rendelt, épületfát pedig a tárkányi és a szőlőskei er­dőkből vágatott. „Remélem — olvashatni a prefektusi jelentésben —, hogy ezen kár által rendbeszedett fa­lunk lészen s Kisköre így szebb lesz, hogysem annak- előtte volt." Különben a határt kerítő Tisza kezdetek óta átok és áldás volt az itten lábát megvető emberek életében. Átok volt, mert gyakorta partot lépett, elöntve a ne­hezen feltört szántófölddara­bokat, víz alá merítve a réteket és legelőket is. Ál­dás volt pedig azért, mert a folyó mindenkor az élelmü­ket biztosította. Az élő Ti­sza és annak halas morot- vája, no meg »a szertezúdult víz nyomán támadt mocsár­valaki érintett egy ügyben, s kenyértörésre kerül a 6or, előássa a csatabárdot. S nem akadnak-e mindig fo- gadatlan prókátorok is? Hány és hány sorozatos kiszállásokkal, költségekkel, töméntelen időrablással já­ró kivizsgálást kerülhetnénk el, ha a szembenálló felek azonnal tisztáznák nézetel­téréseiket, egymás szemébe mondanák véleménvüket, s nem várnának arra, hogy újabb bizonyítékok gyűljenek össze tarsolyukban, ha az elvek és nem a presztízsér­dekek alapján foglalnának állást. A MUNKAHELYI VEZE­TŐK feladata elsősorban, hogy nyíltsággal, a problé­mák elvszerű, azonnali i fel­tárásával és lezárásával olyan légkört teremtsenek, amelyben mindenki ezerszer megfontolja, mielőtt vala­mit kimond munkatársára. De ha már kimondja, mond­ja a szemébe, és ne a háta mögött, - ne keverjen a do­logba olyanokat, akik ma még csak csendes szemlélői az ügynek, de holnap már akaratlanul is koronatanúi, vagy éppen vádlottai lesz­nek. Az emberek közötti né­zeteltérések ilyenfajta lezá­rása is hozzátartozik közéle­tünk tisztaságához, demok­ratizmusához, a szocialista humánumhoz, s mindenek­előtt a zavartalan, eredmé­nyes munkához, amelyben valamennyien szívesebben veszünk részt, mint egy vé­get nem érő civakodásban, melynek gyakran akaratla­nul is szereplőivé válunk. K. F. világ paradicsomi létet je­lentett csikásznak, pákász- nak és halásznak. Paradi­csomban éltek, amíg szaba­don járhatták a vízivilágot. Azontúl, hogy a halászat jo­gát az 1740-es években a földesúr magához vette, a kifogott halaknak harmad­részét be kellett szolgáltat­niuk. Nagy csapást mért rá­juk a vármegye is, mikor összes csónakjaikat elkoboz­ta, mivelhogy a pestissel fertőzött Tiszántúlról soka­kat átszállítottak a vízen, jó fizetségért. Nagy-nagy esedezések és fogadkozások után kaphatták vissza az el­szedett csónakokat. Csónak- bírát kellett választaniuk, aki lakat alatt tartotta a vízi járműveket,, s azokat csak halászatra használhat­ták gazdáik. Halászkodásu­kat bizonyítja 1783-ból fenn­maradt községi pecsétjük is, amelynek címeralakjában a fűzérdísz és virág között, az ekevas mellett a hal is meg­örökítve van. Sok lépcsőfokon emelked­ve jutott el mai állapotáig Kisköre faluja. Amerre já­runk, többfelé építkezéseket látunk. Tán tíz éve lehet, sokan elköltöztek, menekül­tek innét. Aztán egyszerre megszaporodtak, hogy a Ti­sza II. vízlépcső munkálatai kezdődtek. A menekültek közül is többen visszajöttek. Üj hajlékok épülnek és sor­ra csinosodnak a régi, öreg épületek. Az építésről, a fa­lu fejlődéséről kezdtük a beszélgetést Dóra Zoltán ta­nárral, a Hazafias Népfront községi titkárával, Molnár János tanácselnökkel és Bo­dor Ferenc vb-titkárral is. Legnagyobb jelentőségű építkezésük most az iskolai napközi otthon bővítése, megújítása. Mindenképpen kinőtték már a régi épüle­tet, s főként a konyha nem bírta a nagyszámú diákse­reg ellátását. Aprólékos bí- belődések után csak későn, július elején kezdődhetett a munka. így most iskolakez­det óta az áfész kisvendég­lője gondoskodik a kétszáz napközis étkeztetéséről. Di­cséretes ez a gondoskodás, hiszen olcsón, mindössze négy forintért adnak ebédet a tanuló gyerekeknek. S ar­ra is vigyáznak, hogy az étkeztetést semmi ne zavar­hassa; pl., amíg a napközisek ebédideje tart, csak üdítő italokat szolgálnak fel a be­térő felnőtt vendégeknek. Az építkezéssel év végére lesznek készen, de úgy szá­mítanak, hogy a belső mun­kákat a tsz építőbrigádja befejezi októberre, s a fő­zés-étkeztetés az épületben megkezdődhet. A költsége­ket — 950 ezer forint — a tanács biztosította fejlesztési alapjából. Nem kevés azon­ban az a társadalmi munka sem, amit a szülők, a helyi szocialista brigádok végez­tek. Mind azt mondják a falu vezetői, lehet a pénz, az anyagi támogatás akár­mennyi: a helyi erők beve­tése. összefogása nélkül nem képzelhető el semmilyen fejlesztés Kiskörén. Épül egy szolgáltatóházuk is — GELKA-szervizzel, Pa­tyolat-átvevőhellyel. Ennek mecénása a megyei tanács. Több mint négymillió fo­rintért építenek új utat a József Attila, a Béke és az Erzsébet utcákban Ezt azért is fontos kiemelni, mer! Kis­körének eleddig csak az az egy műútja volt, amely a falun átfut, s a többi — 25 kilométernyi hosszban — földút. Jövőre kezdik meg egy egészségügyi kombinát fel­építését. Orvosi, fogorvosi rendelő, tanácsadó és két szolgálati lakás kap majd itt helyet. E létesítmény ter­vezett költsége 2,6 millió fo­rint. És hadd említsünk még egy kiskörei újdonságot. A Gyöngyösi Ruhaipari Válla­lat, a vízlépcső szomszédsá­gában húzódó volt irodahá­zakat hasznosítva, korszerű termelőüzemet létesített. Két műszakban dolgozhat majd itt 140 falusi asszony, akik­nek betanítását már meg is kezdték. Gondjaik közül a két leg­fontosabbat sorolták elő. Ivóvízkútjaik sekélyek, 60— 70 méter mélységűek, s a búvárszivattyúk legtöbbször a homokot is felszívják. Nem jut elegendő víz se a falunak, se a vízlépcsői la­kótelepnek. Kellemetlenül magas a víz vastartalma is, emiatt színe sárgább, mint az érett szatmári szilvapá­linkáé. Másik gondjuk a művelődési ház. Van és mégsincs. Életveszélyes álla­potban leledzik immár há­rom éve. Bármi esemény van, a „Tiszavirág” éttermet kell bérbe venni, ami elég távol fekszik a falutól. Kisköre országos hírét is lépcső adja — a Tisza 11. vízlépcső. Mi újat mondhat­nánk erről, milyen „idősze­rűt”? A tervek országszer­te ismertek. A Tisza vizéből táplálkozó majdani tározót szinte már mindenki az Al­föld Balatonjaként emlege­ti. Jelentősége ugyancsak közismert. Elég, ha a Tisza medre alatt forgó turbinák villamos áramára vagy a Tokajig biztonsággal hajóz­ható „kék országútra” gon­dolunk. Elég, ha a nyugat­ra és .keletre elágazó két fő­csatornára gondolunk, amely a Jászság, a Nagykunság mezőgazdasági területeire szállít éltető vizet. Elég, ha az Alföld megváltozó arcula­tára gondolunk, arra, hogy egymillió hektár termőföldet öntözhetnek majd ott, ahol aszály és szárazság volt az úr századokon át. Nyilvánvaló, hogy az Al­föld Balatonja a tóparti te­lepülések életére is hatást gyakorol. Abádszalók, Po­roszló és Tiszafüred mel­lett Kisköre is vár valamit a változástól. Kisköre a tározótól üdülő- központ rangot remél, s bi­zonyos, hogy ezt a rangot meg is kapja. Eldöntött do­log például, hogy itt csak a vállalatok kaphatnak telket, hogy üdülőket, szállodákat építsenek. Tíz- és tízezrek zarándokhelyét alakítják ki itt. Erre a szerepre készül már most is a megújuló ős­öreg falu... Pataky Dezső MmsőtiCl 1977. október 1L>

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom