Népújság, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-30 / 256. szám
És az OTP-igazgató...? Fillérek, rend, — Kezdhetjük egy „indiszkrét” kérdéssel? — Attól függ, miről van szó. Ha nem hivatali titok ... — Az igazgatói fizetésről: vannak, akik úgy vélik, hogy az OTP-igazgató fizetése a havi húszezret is eléri. — Nekem a fele is elég lenne. Ily módon tehát sikerült tisztázni — ha nem is valami illedelmes módon —, hogy a „bankár", vagyis az OTP Heves megyei igazgatója, Varga József nem keres ugyan rosszul, de nem is milliomos. És ezek után vessünk egy pillantást a nagyobb kasszába is. Érdemes, és ha másért nem, hát azért, hogy egy kicsit hüle- dezni tudjunk —, de jó lepne belőle csak egy százalék! —, és hogy észrevegyük: ha mi magunk nem is tudunk takarékoskodni, azért még éppen elegén akadnak, akik beosztóbbak, félre tudják rakni a filléreket. forintokat. És most — „lássuk a medvét!”: az országos betétállomány már meghaladta a százmilliárd forintot, az ez évi növekedés pedig tizenegy milliárd forint volt. Az ország különböző takarék- pénztáraiban ötmillió-nyolcszázezer betétkönyvet kezelnek! S hogy hazai vizekre is evezzünk egy kicsit, nézzük, mi a helyzet Heves megyében. Nos, nem panaszkodhatunk, eddig nekünk is sikerült megspórolni három és fél milliár- docskát, amiből 230 millió az ezévi megtakarítás. Akik egy kicsit is járatosak pénzügyekben, azok azt mondják, hogy ez nem is olyan rossz. Valószínűleg hasonló véleményen lehetnek azok a földieink — ösz- szesen 130 ezren vannak —, akik tulajdonosai ennek az összegnek. Anyagiakról azonban csak jót, vagy semmit, tanuljunk inkább takarékoskodni a szakemberektől, ^ akiknek nemcsak hivatásuk a takarékosság, de életelvi'k is. — Ezzel a kérdéssel én úgy vagyok — mondja az OTP-igazgató —, mint Karinthy a humorral: nem ismerek benne tréfát. Több mint harminc éve dolgozom takarékpénztárnál, s jó ideje ebben a megyében vagyok, mondhatni, hogy a takarékosság gazdája, így azt hiszem, természetes, önmagam szárpára legalább nyilvánvaló, hogy ebben a felfogásban kell gondolkoznom és cselekednem. — Mintha ez nagyon is szépen hangzana... — Meglehet, de így van. Mint ahogyan az is kétségtelen, hogy a betét öncélú lenne, ha csak az egyén boldogulását segítené elő. Mivel azonban népgazdasági szinten ez a hitel forrása, így egyben igen jelentős anyagi alap lakásépítési és egyéb terveink megvalósításához, s ez képez alapot a különböző kölcsönök — pl. személyi, áruvásárlási, mezőgazdasági — folyósításához. — Kölcsön, ez az! Itt megállhatunk egy kicsit, ehhez lényegesen jobban értek, mint a takarékossághoz, jóllehet, ismerek valakit, aki úgy takarékoskodik, hogy kölcsönöket vesz fel, s a felvett összeget mindjárt be is teszi a takarékba, a részleteket pedig gyorsított ütemben visszafizeti. Az OTP-igazgató hogy áll ezzel a kérdéssel? — Ügy értve, hogy vettem-e már fel kölcsönt? — Igen. — Nem, OTP-kölcsönt még nem. — Ezek szerint mégis igaz, hogy több pénzből könnyebb takarékoskodni. — Hát persze — ha nem is mindenki tud. Ahhoz, hogy valaki eredményesen tudjon takarékoskodni, el1977. október 30., vasárnap sősorban nem a pénzt, hanem a rendet kell szeretni — még akkor is, ha ez egy kicsit furcsán hangzik. Mert aki a munkájában, életmódjában nem tart következetes rendet, az bajosan tud takarékoskodni. Illusztrációként megmutathatom ezeket a nagy alakú spirálfüzeteket. Hosszú évek óta vezetem bennük a bevételeimet és a kiadásaimat. Egyszer két forinttal nem egyezett a napi mérlegem. Utána számoltam, csak hiányzott. Elkezdtük keresni, meg is lett: az íróasztalom lábánál állt az érme, az élén — és talán nem kell bizonygatnom, hogy nem anyagiasság miatt kerestem meg ezt a nem nagy összeget. — így aztán aligha borulhat fel a családi költségvetés. — Néha azért megtörténik. Legutóbb például a feleségem lemezjátszót vett a fiamnak — részletre — a csekkeket viszont már nekem nyújtották be. — Időnként ' tehát az igazgató is kerülhet nehéz helyzetbe...? — Bizony, előfordul. — És 'nemcsak OTP-igazgató? — Nemcsak —, de ez már a kötelező titoktartáshoz tartozik. — Még név nélkül is? — Tulajdonképpen nem. Mert előfordul, hogy betévednek ide kérni „fentről” is, nemcsak „lentről”, de az aligha lenne jó, ha néhá- nyan magukra ismernének, vagy ha azt hinnék, hogy magukra ismertek ... — Ez igazán nem célunk, hiszen mindenki kerülhet pillanatnyi pénzzavarba. — Hát, bizony,.. De hagyjuk ezt: a pénz kényes téma. — Pláne a kölcsön. És mi most a takarékoskodásról beszélünk, de az, amiről szó van, már inkább hitelkérdés, semmint takarékosság. . , — Ez igaz, jóllehet a hitel igénybevétele is takarékosság. Igaz, kényszertakarékosság. mert ezt nem összegyűjteni kell, hanem hónapról hónapra visszafizetni. — Egy régebben megjelent karikatúra szerint az OTP-igazgató ügyfelei válAZ EGRI VASÖNTÖDE udvarán, ahol öntvények bokáig érő szürkés-fekete portengerében tipródunk, erős gépek zaja, tolató mozdonyok és olvasztókemencék leszálló kesernyés füstje vesz körül bennünket. Soós István, kohómérnök, a gyáregység fiatal vezetője, aki jó időn át számokkal, termelési adatokkal „bombázott”, most szíves kalauzom a munkának ebben a sajátos, különös világában. Idestova húsz éve léptem be ide először. Csapoltak. Fullajtár Lajos bácsi, az olvasztár, vasrúddal kezében, többször odasújtott a csapolónyílást elzáró agyaggátra. Aztán a kormos, füstös csarnok egyszeriben kigyúlt. Mindent ellepett a szikraeső. Mindent fórró fénybe borított az izzó vasfolyam tűzvarázsa. Félelmetes és nagyszerű volt. Sötét szemüveges férfiak sürög- tck-forogtak a tüzes patak körül. Nagy lótás-futásban hordták villás ágú tégelyekben, üstökben az öntőszekrényekhez a perzselve sütő- sugárzó folyadékot. Gyöngyözött az arcuk, nyakuk, csillogott a verejtékben fürdő mellük. — Sok minden változott itt — mondja Soós István —, de ez a munka még mindig nehéz kenyér! , Az idősebbek sokat meséltek már nekem arról, mennyi folyadékot megittak műszakonként, és mennyi szalonnát megettek úgy, hogy ujjnyi vastagon állt rajta a só. Megszáradt ingük, mikor odahaza ledobták magukról, a sok kiizzadt sótól állva maradt a sarokban. A folyamatosan végzett gépesítés a mai naforint Kenyér— sajtpapírban? Az utóbbi időben egyre több jelzés, panasz jutott el a Belkereskedelmi Minisztériumba arról, hogy a kenyeret és a péksüteményt nem megfelelő módon csomagolják a boltokban, sok helyen, akárcsak korábban, elterjedt az úgynevezett sajtpapírok használata. Ezért a minisztérium élelmiszerfőosztálya figyelmeztette az érintett kiskereskedelmi vállalatokat csomagolási kötelezettségükre, amelyet az 1969-ben kiadott alaprendelet ír elő, s ezt az élelmiszertörvény belkereskedelmi végrehajtásával kapcsolatos idei miniszteri rendelet is megerősítette. Eszerint a kenyeret és a péksüteményt úgy kell csomagolni, hogy a papír a termék teljes felületét fedje. . A minisztérium elmarasztalta a rendeletet nem érvényesítő vállalatokat annál is inkább, mert — mint hangsúlyozta — a papíripar mind mennyiségben, mind minőségben elegendő csomagolóanyagot tud a kereskedelem rendelkezésére bocsátani. Felhívta a vállalatok figyelmét arra, hogy rendszeresen ellenőrizteti a csomagolással kapcsolatos jogszabály megtartását.;MTI) A lottó októberi jutalomsorsolása Design Design, ipari forma a lakásban címmel kiállítás •'ytll az Iparművészeti Múzeumban. Képeink a kiállításon ké- szültek. * (Németh Ernő felvételei — KS) ló szerencsét, vasönlők. J la felett nem arcot, hanem betétkönyveket, illetve forintokat lát. Valóban ez a helyzet? — Ez ugyan túlzás —, de van benne valami. Azt mindenesetre jól meg lehet különböztetni már az első pillanatban, hogy valaki pénzt hozott-e vagy éppen ellenkezőleg: vinni szeretne. — Es ez egyáltalán nem mindegy. — így igaz, de számunkra mindkét ügyfél egyformán kedves. — Közös ismerőseink közül említhetnénk valakit? — Ez az, amiről szó sem lehet. Szigorú titok. — Még egy percre térjünk vissza az OTP-igaz- gatóra: mostanában volt már rá példa, hogy mint családapa — pénzzavarba került? — Nemrégiben is előfordult, hogy a feleségem leküldött a boltba reggeliért. Indultam volna, de látom, hogy nincs egy forintom sem. Hiába kerestünk, nem volt pénz a házban, és én jól kikaptam a feleségemtől, mert reggeli revaló sem maradt — mindet betettem a takarékba. Szerencsére a fiam kisegített — azóta már bevonult —. azt mondta, tessék, apa, itt van egy húszas estig, de becs’ szóra, megadod? Mire persze én megígértem, hogy — becs’ szóra, fiam. Erről tehát ennvit, hiszen a takarékosság problémája és lehetséges formái úgyszólván kifogyhatatlanok. Kétségtelenül, a maga módján mindenki takarékoskodik — vagy takarékoskodhatna. Mindenesetre mi — mármint sok befét- könyv-birtokos, köztük az OTP-igazgató és én — így takarékoskodunk. S ha mindezt már kikotyogtuk, hadd emlékeztessek a tanmesére: elmegy a Bodri világgá, de a kert végében egy nagy árok állja útját. Először tétovázik, aztán sikeresen átugorja. Mikor eléri a túlpartot, megszólal a fülénél egy kis bolha. — Jó nagyot ugrottunk, ugye, Bodri...? B. Kun Tibor pig sokat könnyített az emberek terhein, ám folyadékfogyasztásuk most sem kevés. Ásványvízből a napi átlag megközelíti a háromszáz litert. A forró, meleg nyári napokban ez a meny- nyiség felugrik kilencszáz literre is. Akik itt keresik meg a pénzüket, azok testét naponta több liter veríték hagyja el. Mert ez a munka még mindig nehéz kenyér! — Száznyolcvan négyen dolgozunk itt összesen. Ez a pontos létszámunk a mai napon. Évi termelésünk 4350 tonna öntvény, értékben 61 millió forint. Ebből tőkés exportunk 10 millió forintot jelent. Amerikába szállítunk csapszekrényeket. , SOÓS ISTVÁNTÓL tudom azt is, hogy nagyarányú beruházás színhelye lesz majd az egri öntöde 1978 és 1983 között. Üj üzemrészekkel, létesítményekkel gyarapodnak, javítják a munkakörülményeket. Olyan technológiát (vákuumformázás) honosítanak meg, amely az országban egyedülálló. A beruházás költsége 390 millió forint, s ennek fejében 14 ezer tonnányi öntvényt várnak majd évente az egriektől Ezzel a fejlesztéssel a fizikai rríün- ka nagymérvű csökkentése az elsődleges cél; az, hogy „kihozzák” az embereket a nehéz és veszélyes munkahelyekről. Járjuk ezeket a nehéz és veszélyes munkahelyeket. Az öntő-formázó csarnokban többfelől ismerősök köszönA Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó októberi jutalomsorsolását. A húzáson a 42. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: három Zsiguli személygépkocsi. Ezenkívül nagy nyereményként 30, egyenként 50 ezer forintos vásárlási utalvány jut a szerencsés lottózóknak. Az igazgatóság összeállította a lottósorsolások következő havi menetrendjét, amely szerint november 4- én Tamásiban, 11-én Nagykörösön, 18-án Kunszent- mártonban, 25-én pedig Nagykanizsán húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. (MTI) tenek: „Jó szerencsét...!” Horanek István és Fügedi Miklós, akikkel beszélgetni akarok, most igen elfoglaltak. A kézi formázás fontos műveleteit végzik. Azután pedig munkavédelmi oktatásra kell menniük. A csarnokban különben sincs mód és hely beszélgetésre, csak zavarnánk a munkát, útban lennénk a többieknek, meg a zajban nem is értenénk tisztán egymás szavát. Így aztán az irodán várakozók rájuk, oda hívják kettejüket, mihelyt tennivalóiktól szabadulni tudnak. Mit csinál a vasöntő, ha a csarnokból az irodára hívják és ott hellyel kínálják? Horanek István és Fügedi Miklós először is régi újság után néznek, a lapokat kétfelé szedik és maguk alá, a székre terítik, hogy az olajfoltos, vasooros ruhától ne piszkolódjék be a huzat. Mindketten a Dobó István szocialista brigád tagjai. Kollektívájuk a tavalyi tevékenység alapján elnyerte az aranykoszorús fokozatot; mégpedig úgy, hogy az ezüst fokozatot kihagyták. Most a vállalati kiváló címért versenyeznek. — Nagyon régi brigád a miénk — mondja Horanek István. — Még 1962-ben határoztuk el, hogy mi is sorompóba állunk a szocialista címért, öt éve aztán új napló írásába kellett kezdeni, mert a tagság teljesen kicserélődött. Ketten maradtunk csak az alapítók közül, Fügedi Miklóssal. Hogy a többiek hová lettek? Nem veszett el senki, mind itt dolgoznak, vezetők lettek. — De a brigád azért mégis fennmaradt, mert új tagokkal frissítettünk — veszi át a szót Fügedi Miklós. — Jó hangulatú és ösz- szeszokott gárda vagyunk. Héninger György a briga- dérosunk és velünk van még Csomós János, Tiliczkí Sándor is. HÄRMASBAN lapozgatjuk a brigádnaplót. Semmi cif- rálkodás nincs abban. Hiányoznak lapjairól a rajzolt és festett virágok, a hajdani kódexmásolókat utánzó iniciálék, a színes képeslapok. A brigád tagjai feleslegesnek tartják az ilyen feltűnősködő, rivalkodó díszítéseket, nekik erre nincs idejük. Ök inkább tetteikben mutatják fel a többletet, s azon vannak, hogy a munkában tűnjenek ki a többi díszes naplós brigád közül. — Mit vállaltak 1977-re? — Csak a főbb dolgokat soroljuk... A tervünket minden hónapban 103 százalékra teljesítjük, a selej- tet 1 százalékra csökkentjük. Részt veszünk a DH-moz- galomban. Egy tagunk elvégzi a marxista középiskolát. Minden gyakorlati dologban patronáljuk azokat, akik részt vesznek a gyáregységnél indított szakmai továbbképzésben. És védnökséget vállaltunk a fából készült öntőmin iák megóvására is. — És az eddigi teljesítések mit mutatnak? — Itt megint csak a főbb dolgokat sorolhatjuk, mert a részletes lista terjedelmes lenne... Termelési vállalásainkat egy hónap kivételével túlteljesítettük. Többször voltunk közös kiránduláson, Budapesten, a Bükk- ben és a Mátrában. Jártunk színházban, sok-sok" sporteseményen részt vettünk. Mindenki teljesítette a vállalt 40 óra társadalmi munkát. De ott voltunk Héninger Gyuri házának tatarozásánál is. És el ne felejtsük: egyik brigádtársunk, Csomós János sikeres érettségi vizsgát tett._ A Dobó István szocialista brigád, mikor a múlt esztendő munkáját értékelte, ezt az önjellemzést adta magáról a naplóban: „Brigádunkat igen jó baráti, munkatársi szeretet jellemzi. S még reméljük, hogy hosszú-hosszú ideig ez lesz ránk a jellemző, mivel egymás tanácsát mindig kikérjük és azt becsületben tartjuk.” ÉLETKORUK 28 évtől az 52-ig terjed. Hűségesek egymáshoz, mesterségükhöz és munkahelyükhöz. Valamennyien többszörös kiváló dolgozók, sőt Fügedi Miklós a Munka Érdemrend bronz fokozatát is megkapta. Olyan emberek, akik lehetetlent nem ismernek, akik a megbízhatóságot tartják az egyik legfontosabb munkáserénynek, akikre mindig számítani lehet. Olyanok, akik szavak nélkül, tettekkel erősítik Lenin igazságát: „Aki ma a munkától nem tud tanulni, az holnap a tudatlanságtól nem tud dolgozni!” Pataky Dezső