Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-27 / 227. szám
Az élen változatlan a sorrend A melyet labdarúgó-bajnokság 8, fordulójában az első őt helyezett csapat nyert, így nem változott a sorrend a bajnoki táblázat élén. A forduló mér kőzéseiről a következőket jelentették tudósítóink. Hatvani Kinizsi—Selyp 3—1 (0—1) Selyp, 1000 néző. V.: Bognár. H. Kinizsi: Áradt — Nyéki, Czank, Ludvig, örsi. Bóna, Nyiznyi, Horváth. Futó (Varga) , Patai. Tómács. Edző: Kris- tyán István. Selyp: Kiss — Dodog, Juhász L.. Maksa. Sándor, Veres, Koznyik, Pásztor, Vígh, Juhász J.. Párái. Edző: Sándor Károly. Az első félidő első felében a hatvaniak, a második részében pedig a selyplek alakítottak ki több gólhelyzetet, s ebből született meg a hazai vezetés. A második félidőben a vendégek súlyos védelmi hibából fordították meg az eredményt. A döntetlen Igazságosabb lett volna. Kiállítva: Nyizsnyi a 74. percben. G: Patai, őszi, illetve Maksa. Jók: Nyéki. Czank, Horváth, illetve Veres, Pásztor. Juhász J. Nógrádi Béla MÁV HAC—Petőfibánya 2—0 U—0)’ Ape, 400 néző. V.: Paksi. MAv HAC: Pásztor — Tóth. Nagy, Oroszi. Mundruczó, Kop- ka. Kontra. Kovács, Kiss. Bán- kuti, Huszka (Makái). Edző: Jávorka József. Petőfibánya: Halasi — Dombi. Hepp. Tóth B„ Gugyela, Gáldi. Bendik CLaczkó), Oszta- fi. Verebélyi. Tamás. Rez3- nyák. Edző: Nagy László. A mezőnyben, Jól adogató Petőfibánya ellen a kapu előtti határozottság döntött a vasutasok javáfa. G: Mundruczó, Báekutt. Jók: Nagy (a mezőny legjobbja), Tóth, Mundruczó, Kovács, illetve Dombi, Tóth B. Szúrom) István Honvéd Gáspár SE—Hort 6—1 (2—1) Hatvan. 400 néző. V.í Vin- czepap. H. Gáspár SE: Hajdú — Rúzsa, Veigli. Szűcs, Pistár, Srász. Mihály, Gáspár, Patkós, Farkas, Takács. * Edző: Zilál János. Hort: Marosvári — Lengyel, Tusor, Tari, Szép (Híves), Kerek. Mészáros, Maka, Szabó, Szukán, Harmath (Buborék). Edző: Szántó György. A szokatlan hadrendben felálló hazaiak ellen a Vasas szerzett vezetést, sőt még kapufát is lőtt. Ezután a piros-fehérek fokozatosan átvették a játék irányítását, s ilyen arányban is megérdemelten nyertek, ÍJ: Farkas 2. Patkós 2, Szűcs, Gáspár, illetve szukán. Jók: Hajdú, Rúzsa, Patkós, Farkas, illetve Tusor, Mészáros, Szukán. Marosvári János GYESE— Rózsassentmárton 5—0 (3—0) Gyöngyös. 300 néző. V.: Csu- for. GYESE: Varga I. — Nagy. Bársony, Kelemen. Teli, Varga II., László, Balogh, Skoda (Szálai), Szilágyi, Kovács. Edző: Takács László. Rózsaszentmárton: Bíró — Gubis, Kapás, Galambos, Németh, Berta. Szegedi, Miczki, Pápis, Aradi (Dudola), Deme. Edző: Hegyi János. Alacsony színvonalú mérkőzésen biztosan nyert az Energia. G: Szilágyi 2, László. Kovács, Varga n. (ll-esből). Jók: Bársony. Kelemen, László. illetve Gubis. Kapás. Takács László Novaj—Sírok 3—2 (0—21 Novai, 300 néző. V,: Boros. Sirok: Kovács — Udvari, Bo- bák, Hilyák, Patvaros, Várko- nyi. Erdélyi, Pál, Sütő, Váczy, Szabó. Edző: Teleki Gyula. Novaj: Török — Papp I., Csuhái. Bartók, Fegyverneki, Tóth. Román, Verebélyi, Papp II. (Nagy D.). Cseh, Nagy G. Edző: Káló József. A novaji csapat a második játékrészben fokozta az iramot és kitűnő játékával helyzetei alapján nagyobb arányban is nyerhetett volna az elfáradó Vasassal szemben. A 26. percben Erdélyi büntetőjét Törők kivédte. Kiállítva: Udvari. G: Nagy G.. FegyvernekNagy I>., illetve Sütő, Szabó. Jók: Török, Papp I.. Nagy D.. Fegyverneki, Tóth. illetve Vár- konyi, Pál, Hilyák. Kormos László Domoszló—Erdőkövesd 2—1 (2—0) Domoszló, 300 néző. V.: FalDomoszló: Németh — Hand- rik, Gyurkó, Szabó II., Barcsik, Fehér I., Fehér F. (Po- toczki), Bánszki, Szabó I. (Paulenka), Szarvas, Guban- csik. Edző: Fehér István. Erdőkövesd: Kovács A. — Panyi I., Nagy E., Tar A., Telek. Kiss. Földi (Panyi A.)t Tar M., Nagy M„ Nagy J„ Póczos. Edző: Bocsi István. Két ellentétes félidőt láthatott a közönség. Helyzetek alapján a hazaiak nagyobb arányban is nyerhettek volna. G: Szabó I.. Gubancsik, illetve Póczos. Jók: Gyurkó. Handrik. Szabó I., illetve Telek, Kovács, Nagy G. Csik Gyula Kömlő—Heves 2—2 (1—0) Heves. 400 néző, V.: Terenyei. Kömlő: Iván — Nagy, Szé- csi. Bartus, Kobolák. Körömi, Gál, Molnár, Kállai (Villangó). Szászi. Vass (Varga). Edző: Besenyel János. Heves: Ridegh — Baráth, Balázs, Kolozsvári, Nász, Balogh, Pataki, Gömöri (Tari), Miktilá (Mengyi), Bakos, Tábori. Ed" ző: Juhász Attila. A lelkesen küzdő vendégek a 65. percben már 2—-0-ra vezettek. A hazaiak csak. az utolsó fél órában játszottak elfogadhatóan és sikerült egyenlíteniük. Az eredmény a hazaiakra nézve hízelgő. G: Molnár. Gál, illetve Balogh 2. Jók: Szécsi, Bartus, Vass, illetve Nász, Balogh, Bakos. * Kakukk József Tárnáméra—Egerecsehi 2—2 (0—0) Tamaméra, 250 néző. V.: Mester. Tárnáméra: Kovács — Nagy A., Urbán Z„ Farkasinszki, Molnár, Nagy J„ Kékesi, Ózs- vári. Vajda. Somod!, Ben csik. Edző: Varga István. fegercsehi: Kovács — Balázs, Gál. Pirkó, Fehér, Erős, Or- szágh, Boldizsár, Dorkó I., Sulyok, Petrányi. Edző: Varczába Ágoston. Kétgólos hazai vezetés után megérdemelten egyenlítettek a jól hajrázó vendégek. G: Nagy J.. Vajda, illetye Dorkó I., Sulyok. Jók: Vajda, Nagy A„ , £omodiv_ illetve Kovács (a mezőny legföbbja), Dorkó, Sulyok, Erős, . Blahó Sándor Bélapátfalva—Apc 4—0 (3—0) Bélapátfalván zárt kapuk mögött játszották. V.: Kiss I. Kemény, küzdelmes mérkőzésen a második félidőben nagyot esett a színvonal. G.: Balogh, Bogdány, Ballai. Fodor (ll-esből). Jók: Fodor, Kovács L., Mikó Gy„ Szert, illetve Rezsnyák. A bajnokság állása: 1. Bélapátf. 2. H. Kin. 3. Novaj 4. MAV HAC - 5. GYESE 6. H. G. SE 7. Sirok 8. Selyp 9. Apc 10. Hort 11. Domoszló , 12. P.-bánya 13. T.-méra 14. E.-csehi 15. R.-márton 16. Heves 17. Erdőkövesd 18. Kömlő 8 7 8 7 ■ 8 6 8 5 8 5 8 4 8 4 • 8 4 • 8 3 8 3 8 3 8 3 8 2 8 1 8 1 8 1 8 1 8 1 — 43* 1 19* 1 211 25* 2 28* 2 25* 4 20* 4 18* 3 9 4 4 85 13* 4 15* 4 6* 5 12 5 6 6 11 6 14 116 15 5 14 11 13 14 12 3 11 17 10 14 8 13 8 12 8 17 33 16 •26 ■16 ■24 ■23 .25 •29 Az ifjúsági bajnokság eredményei: Bélapátfalva—-Apc 0—3 (0—1), GYESE—Rózsaszentmár- ton 3—1 (1—1), Domoszló—Erdőkövesd 4—2 (2—1), Heves—Kömlő 2—1 (0—0), MÁV HAC—Petőfibánya 2—0 (0—0), SelypHatvani Kinizsi 1—2 (0—2). Tárnáméra— Egercsehi 1—0 (1—0), Eger SE II.—Hort 7—1 (3—0), Novaj—Sirok 0—3 (0—0). A bajnokság állása: 1. MAV HAC 8 7 1 __ 3 8- 4 15 2. Eger SE II. 8 7 — 1 33- 3 14 3. Heves 8 7 — 1 20-10 14 4. GYESE 8 5 2 1 31- 6 12 5. Sirok 8 5 2 1 22- 8 12 6. H. Kin. 8 5 1 2 14-11 11 7. P.-bánya 8 5 — 3 19- 8 10 8. Hort 8 5 — 3 23-15 10 9. Apc 8 3 2 3 14-11 8 10. T.-méra 8 4 — 4 8-10 8 H. Domoszló 8 4 — 4 28-35 8 12. Selyp 8 2 1 5 15-21 8 13. R.-márton 8 2 1 5 14-30 5 14. Kömlő 8 2 — 6 13 18 4 15. Erdőkövesd 8 2 — 6 13-26 4 16. Novaj 8 1 — 7 2-29 2 17. B.-falva 8 1 — 7 5-36 2 18. E.-csehi 8 — — 8 5-36 DR. FRINDT GUSZTÁV az egri reálgimnázium ny. tanára f. év szeptember 23-án 88 éves korában elhunyt. Temetése a Hatvani-temetőben 27- én kedden 14.30 órakor lesz A gyászoló család A KISKORÉI Állami gazdaság INDUL A HUMOREXPRESS! 1977. szeptember 30-án 19.00 órai kezdettel a mezőgazdasági gépszerelőket. Kazamata gépjármű-villamossági műszerészt Étteremben és villanyszerelőt Közreműködnek: keres fatiiotolro Mikes György, Somogyi Pál, Radványi Barna, Galambos Szilveszter, Bodor Zoltán, Bodor Károly, > Kis Károly, Ottó Márta. IGívGiBllG. Jelentkezni lehet: a gazdaság központjában. Cím: Kisköre-Rákhát. Mindenkit szeretettel várunk! COOPTOURIST UTAZÁSI IRODA, Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat. Jegyek kaphatók: Cooptourist Utazási Iroda, Eger, Hibay K. út 22. Felhívás! A KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÖIPARI FŐISKOLA az 1978—79-es tanév felvételi vizsgáinak előkészítő tanfolyamaira Budapesten és vidéken 1977. október 15-ig lehet jelentkezni. A tanfolyam 8 hónapos, tárgyai: matematika— történelem, illetve matematika—kémia. I A részvételi díj 650 Ft. Részletesebb felvilágosítás a Kereskedelmi Értesítő 33. számában található. A jelentkezéshez szükséges nyomtatvány beszerezhető: Miskolc, Hősök tere 1., Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola GÉP- ÉS FELVONÓSZERELŐ VALL A LAT BÉLAPATFALVI ÜJ CEMENTGYÁR kiemelt beruházáshoz felvesz: LAKATOS, HEGESZTŐ, CSŐSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT. SEGÉDMUNKÁSOKAT. JELENTKEZÉS: Eger- Ady E. út 31/a„ félfogadás mindennap. Munkásszállást biztosítunk. AZ EGRI KÖZÜTT ÉPÍTŐ VÁLLALAT EGRI MUNKAHELLYEL felvesz autószerelőket. DIESEL-MOTORSZERELŐK ELŐNYBEN! BÉREZÉS KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS SZERINT. ÉRDEKLŐDNI: A VÁLLALAT GÉPÉSZETI OSZTÁLYÁN, REGGEL 8 h-tól 16.30-íg. ÁLLÁS Szakácsi képesítéssel rendelkező főszakácsot keresünk, továbbá raktárosi állás betöltésére alkalmas személyt, aki erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik. Jelentkezés az Egészségügyi Gyermekotthon gazdasági vezetőjénél személyesen. Eger, Szalapart 84. 8—16 óráig 1977. október 30-ig. INGATLAN Kettőszobás, kertes családi ház. eladó. Eger, Cifrakapu u. 34 a. Nagy méretű garázs a Tündérparton kiadó. Érdeklődni: Eger. Kisvölgy u. 9. Zsebe. Fűtött garázs X. 1- től, ugyanott szute- rén műhelynek kiadó. ,,Lombhullás” jeligére, az eg;ri hirdetőbe. Hatvanban, a vasútállomás közelében bútorozott -szobáfcke- resek albérletbe, huzamosabb időre. Címem : Gyöngyös. Grizner La.iös, Deák Ferenc u. 68. Azonnali belépéssel alkalmazunk könnyű betanított munkára női és férfi munkavállalókat kétműszakos palacktöltő munkakörben. Jelentkezni lehet a horti pébégáz- töltő üzem munkaügyi előadójánál. Mezötárkány, Zrínyi u. 29. alatti, régi típusú ház eladó. Érdeklődni : Dózsa György út 21. JÁRMŰ Eladó Riga segédmotorkerékpár. Eger, Lenkey János u. 3. 850-es Fiat, 1980-ig vizsgázott, eladó. Érdeklődni : Kolonicsnál, Eger, Zalka 24. IN-es Wartburg 353 DL TT eladó 56 ezerért, ugyanott 6 q teherbírású utánfutó, 14 ezerért eladó. Faragó István, 3013 Ecséd, Szabadság U. 23. ____ 4 08-as .Moszkvics, kifogástalan motorral eladó. Cím: Fülöp, Hatvan, Dobó tér 2. Gimnázium mögött. ZO-s vagy ZP-s 1200 vagy 1300 Zsigulit vennék. ,,Lada” jeligére, az egri hirdetőbe. vegyes Két szobát - vagy műhelyt is bemelegítő. nagy méretű olajkályha és kétrészes, zománcos fehér mosogató eladó. Délután 6-tól. Eger, Rajner Károly u. 59. Gyűjteményeim kiegészítésére tömegbélyeget 10—100-as összeállításra, esetleg kilósba is veszek, esetleg könyveket is adok érte. Gyöngyös, Deák Ferenc u. 27., Lovász András. _____ Építkezésből kimaradt. új teli ajtók eladók. Érdeklődni: Eger, Szederkényi Nándor u. 86., Bóta. Jó karban levő gya- lupad és asztalosszerszámok eladók. Eger, Vécsey-völgy 83. sz. Megtekinthető : mindennap, 16 órától. ____________ P iros, mély iker babakocsi eladó. Eger- csehi-btp. Felsőtelep 2. _______________ 7 5 literes szőlőprés, olcsón eladó. Megtekinthető : Eger, XIII. kér.. József Attila u. 44. 16—19 óra között. 4.00 n.-öl fehér szőlőtermés eladó. Érdeklődni lehet: Eger. Árpád u. 24. Délután 5 órától. HÁZASSÁG 33,170. barna, vékony, vidám, de sze_ rény, irodalmat, művészetet kedvelő, művelt, gyermekeket imádó, értelmiségi no vagyok. Hasonló beállítottságú társat keresek. Jelige: „Tiszta lélek”. Fényképes leveleket az egri hirdetőbe várok. . Hirdessen a Népújságban! Heves megyei Állami Építőipari Vállalat ' pályázatot hirdet — munkaügyi osztályvezető, bérosztályvezetö munkakörök betöltésére. . PÁLYÁZATI FELTÉTEL: ' — munkakör betöltésének megfelelő egyetemi, vagy főiskolai végzettség; — 5 év feletti gyakorlat és képesítés. Pályázatot hirdet továbbá: — anyagkönyvelési csoportvezetői, — terv és statisztikai előadói munkakör betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTEL: \ — munkakörének megfelelő szakirányú képesítés, — 5 év feletti szakmai gyakorlat. Építőipari gyakorlattal rendelkezők előnyben! Pályázatot, egy részletes önéletrajzot kérünk a vállalat személyzeti és oktatási osztályának megküldeni (3301 Eger, Pf: 123.).