Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-16 / 218. szám
UjcuKör Hatvanban AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVIIL évfolyam, 218. szála AHA: 80 FILLfiB 1977. szeptember 16., péntek Kádár János és Gustáv Husák eszmecseréje A csehszlovák párt- és kormányküldöttség csütörtöki látogatásai Gáspár Sándor Berlinben A Német Demokratikus Köztársaság szakszervezetei (FDGB) elnökségének meghí. vására csütörtökön délelőtt Berlinbe érkezett a magyar szakszervezetek küldöttsége, Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével. A delegáció hatnapos látogatása során tanulmányozza az NDK szakszervezeteinek tevékenységét, az FDGB idén megtartott IX. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásának tapasztalatait. A két szakszervezet vezetőinek találkozóján megkülönböztetett figyelmet fordj- jtanak a szakszervezetek szociálpolitikai és érdekvédelmi tevékenységére az NDK-ban és Magyarországon. Tájékoztatják egymást a két szak- szervezet tevékenységéről, a Nagy Október 60. évfordulója tiszteletére a csepeli felhívás nyomán kibontakozott nagyszabású munkaverseny- mozgalommal összefüggésben. Az FDGB és a SZOT hivatalos tárgyalásainak napirendjén szerepelnek időszerű nemzetközi kérdések, s a nemzetközi szakszervezeti mozgalom fontos témái is, közöttük a Szakszervezeti Világszövetség közelgő IX. kongresszusának előkészületei, és az európai szakszervezeti mozgalom akcióegysége további erősítésének lehetőségei. A nemzetközi munka e területeinek mindkét szak- szervezet nagy fontosságot tulajdonít. A magyar szakszervezeti küldöttség ellátogat Rostock megyébe, az NDK egyik legfontosabb ipari-közlekedési központjába. Berlinben csütörtökön — Gáspár Sándor és Harry Tisch vezetésével — a szívélyes barátság légkörében megkezdődtek a hivatalos megbeszélések a SZOT delegációja és az FDGB tárgyalóküldöttsége között. (MTI) *A/\AéVVV\AAAAAAAAA/\AAAA/\/\A/V/V\AAAAAAAAA/VVV\A/VV>A/VVVVA/VVVSA^AAAAf I Barátsági nagygyűlés 1 az Épitők Rózsa Ferenc Székházában > Az MSZMP Budapesti Bizottsága ma 15 órakor barát- < < sági nagygyűlést rendez a csehszlovák párt- és kor- > > mányküldöttsé'g tiszteletére. A nagygyűlést a Magyar | t Rádió és a Magyar Televízió 15 órai kezdettel hely- > > színi adásban közvetíti. -- 1 < A magyar és a csehszlovák tárgyaló csoport tagjai csütörtökön megbeszéléseket tartottak. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke a Központi Bizottság szék-házában folytatott eszmecserét. • , Lázár György, az- MSZMP Politikai.oBiz9ttságának tagja, a Minisztertanács elnöke hivatalában Lubomir Strou- gallal, a CSKP KB Elnökségének tagjával, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának elnökével tanácskozott. A találkozón részt vett Huszár István, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnökhe- lyettese. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, Roska István külügyminiszter-helyettes. Valamint Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke, a szövetségi kormány elnökhelyettese. és Rudolf Rohlicelc, a CSKP KB tagja, a szövetségi kormány elnökhelyettese! a Magyar Csehszlovák Gazdasági Vegyesbizottság Csehszlovák Tagozatának elnöke; Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Központi Bizottság titkára és Gyenes András, a Központi Bizottság titkára Josef Haviinnal, a CSKP KB titkárával folytatott eszmecserét. Púja Frigyes, az MSZMP KB tagja, külügyminiszter Bohnslav Chnoupekkel, a CSKP KB tagjával, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterével találkozott. A Gustáv Husák vezette párt- és kormányküldöttség a déli órákban a főváros látnivalóival ismerkedett. A delegációt elkísérte Szekér Gvúla, Roska István, Barity Miklós és Kelemen Bajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. A vendégek először a több mint tízezer lakásps Füredi úti lakótelepet tekintették meg. Ütjük az Ond vezér úton emelt tízemeletes lakóépületek között vezetett Zugló legfiatalabb — parkosított __ negyedébe, ahol a házsook közt elhajtva kellemes-nyomásokkal nyugtázták a , árosréndezök munkáját. A vendégeket a Metró Fehér úti végállomásánál Daczó József a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgatója köszöntötte, aki az Örs vezér téri csomópont kialakításáról, s az itt várható fejlesztésekről adott tájékoztatást. Gustáv Husák elismeréssel szólt a nagy forgalmú csomópont kiépítéséről. A vendégek a tájékoztatást követően metróra szálltak: végigutaztak a kelet— nyugati vonalon, miközben beszélgetést folytattak a budapesti közlekedési szakemberekkel. A főtitkárt különösen a Metró legmélyebb szakaszainak műszaki m'eg- tervezése és megépítése foglalkoztatta, mert — mint mondta — a mélyvezetésű metró legcélszerűbb megoldását a prágai szakemberek most keresik a vonal kialakításában magyar tapasztalatokat is fel kívánnak használni. Gustáv Husák örömmel nyugtázta, hogy a két szomszédos ország fővárosainak közlekedési szakemberei szoros kapcsolatot tartanak s kölcsönösen kamatoztatják egymás tapasztalatait nemcsak a metróépítésben, hanem a felszíni tömegközleMa nyitja meg kapuit az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár, amelynek programjáról, látnivalóiról csütörtökön tájékoztatták az újságírókat Körösvölgyi Ilaszló. a. TTune- expo vezériaazgató-helyet- tese számolt be arról, hogy a hazaiakkal együtt az idén 32 ország és Hongkong 1:53 kiállítója mutatja be termékeit’. legmodernebb fogyaszkedés formálásában is. Egy korábbi tanulmányút eredményeként Prágában budapesti mintára vezették be a kalauz nélküli közlekedést. A vendégek útja a Gellérthegyen fejeződött be, ahol Budapest panorámájában gyönyörködtek. A csehszlovák . párt- és kormányküldöttség — élén Gustáv Husákkal, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárával, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökével — csütörtök délután az agárdi mezőgazdasági kombinátba látogatott el. A küldöttséggel együtt részt vett a látogatáson Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökeés Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese. A kombinát központjában Romány Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, valamint Fejér megye s a gazdaság vezetői fogadták a vendégeket. A megérkezést követő tájékoztatóból megismerkedtek a 11 000 hektáros, fö profilként tejet és húst termelő kombinát munkájával, eredményeivel. majd üzemegységeket tekintettek meg. tási cikkeit. Ezúttal tehát négy országgal, 429 kiállítóval többen vesznek részt a vqsáron, mint tavaly. A szakosításnak megfelelően ezúttal is hat szekcióban, az öltözködés. az otthon, a háztartás az élelmezés, a szabad idő és a közlekedés árucsoportjában állítják ki a fogyasztási cikkeket. (Folytatás a 2. oldalon) (MTI) Sajtótájékoztató az őszi BNV-ről Selypet követően — immár hatodik napja — folyik a termelőmunka a Mátravidé- ki Cukorgyárak hatvani üzemében is, ahol az idén 39 ezer vagon répa fogadására rendezkedtek be. Mint ismeretes, a munka hatékonyságát hat új, NDK-ból érkezett cukorfőző rendszer biztosítja, s ahogyan Benyó Pál gazdasági igazgató információjából tudjuk: napról napra növekszik a gazdaságokból érkező répaszállítmány, a feldolgozott nyersanyag. Csütörtökön már a háromszáz vagont megközelítette a hatvani gyár teljesítménye, az összesen gyártott új cukor pedig 70 vagon körül volt. Fokozott erőfeszítést követel idén a folyamatos gyári munka, tekintettel a létszám- hiányra. E pillanatban hetvenen hiányoznak a gépek, rakodók, szalagok mellől. S külön gond, ha a partnergazdaságok nem a szállítási szerződés szerinti ütemben tesznek eleget kötelezettségüknek. A melegben felgyülemlő répa veszít cukortartalmából, ami így is csak 13 százalékot ér el. Elismeréssel kell szólnunk ugyanekkor a MÁV és a Volán Vállalat helytállásáról. Eddig hibamentesen, a tervnek megfelelő mennyiségben állítják ki a vagonokat, kocsikat. Ha ez továbbiakban is fennáll, s a gazdaságok nem lesznek türelmetlenek, hanem földben, napmelegen tartják répájukat, a szedést pedig meghatározott menetrend szerint végzik: a tervezettnek megfelelő, vagy annál talán több cukrot,hoa az új kampány. A hatvani cukorgyár - egyre fokozódó munkatempóját egyébként jól érzékelteti a mintegy 500 vagon befogadására alkalmas tároló, ahová futószalag szállítja a fejelt, tisztított répát. S ugyancsak hűséges képet rajzol munkatársunk felvétele a nemrég befejezett rekonstrukcióról, illetve az üzemcsarnokba épített cukorfőző berendezésekről, amelyek automatikusan működnek, csupán ellenőrzésük tartozik egy-egy szakemberre. (moldvayj Kádár János és Gustáv Husák a Központi Bizottság székházában folytatott eszmecserét. (Népújság telefotó MTI — Vigovszki Ferenc felv.) (Foto: Szántó György)'