Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-16 / 166. szám
Pécsik Dénes búcsúja a válogatottól Utoljára a legjobbak között „Harminckét évesen, játékos-edzőként is fiatalos lendülettel, lelkesedéssel küzdött, legjobb napjaira emlékeztető góljaival méltán vívta ki a vízilabda-rajongók elismerését és a szakvezetők bizalmát." 1972. június 13-án jelentek meg ezek a sorok a Népújságban, hírül adva, hogy Pócsik Dénes tagja lett a müncheni olimpiára készülő vízilabda-válogatottnak. A tokiói arany, a mexikói bronz mellé élete harmadik olimpiáján ezüstérmet szerzett a magyar csapat tagjaként. Sok, fiatalon elért sikert. — köztük európa-bajnoki első helyezést — gyarapítóit ezzel az egyedi, kevesekre jellemző nekibuzdulással. Mi volt benne a ritka? Csak az, hogy ezt megelőzően utoljára 1968-ban Mexikóban az olaszok ellen játszott a válogatottban. A négy esztendő alatt azonban nem adta fel a küzdelmet. Nem elégedett meg azzal, hogy csapatában a legjobb képességű játékos. Igaz, nem azzal az eltökéltséggel harcolt a vízben, hogy visszavereked- je magát a legjobbak közé. Talán öt érte a legnagyobb meglepetésként, hogy felfigyeltek rá. Igyekezett meghálálni a bizalmat. Nem rajta múlott, hogy a várt arany helyett „csak” ezüstéremmel tért haza a válogatott. Neki is az első hely visszahóditása jelentette volna a legszebb búcsút. Mert azt aligha kell mondanunk, hogy München valóban Pócsik hattyúdala volt a válogatottban. Ettől kezdve csak az egri színek képviseletében szállt a vízbe, s ahogy múlt az idő, úgy csökkentek ezek a szereplések is. Jó ideje már a medence partjáról edzőként irányítja az egri pólósokat. öt esztendő gyorsan elszaladt. Közben nehéz csatákat vívott válogatottunk, visszahódította a világelsőséget és az olimpiai bajnoki címet is. Jelenleg „mindösz- sze” az Európa-bajnokságra készül az együttes, jutott így egy lélegzetnyi pihenő az emlékezésre is. A héten folyik Budapesten a Hungária Kupa küzdelemsorozata, melyen a magyarok mellett Olaszország. Hollandia, Románia és Jugoszlávia — a montreali olimpia első öt helyezettje —, valamint meghívottként a Szovjetunió képviselteti magát legjobbjaival. Ennek keretében július 17* én, vasárnap ünnepélyesen búcsúztatják el a válogatottól Pócsik Dénesi, az olimpiai és Európa-bajnokot, a három* szoros olimpikont, aki 86" szór szerepelt a magyar együttesben. Kicsit késett ugyan a kiérdemelt megtiszteltetés, de ígv is igazolja, hogy aki méltó rá, az nem hullik ki az emlékezet rostáján. Elvégre azt tartja a közmondás: jobb későn, mint soha. (virágh) A Hatvani Kinizsi atlctanó'i az NSZK-ban A hét végén zajlanak az atlétikai Európa Kupa középdöntői. Magyarország férfi és női válogatottjai érdekeltek a versengésben. A férfiak Athénban, a nők az NSZK-beli Stuttgartban lépnek pályára. A női válogatott egyik biztos tagja — egy országot csak egy atléta képviselhet számonként — Pál Ilona. A Hatvani Kinizsi 400 m-es magyar bajnok középtávfutója mar nemzetközi sikerrel is büszkélkedhet. A 400 m mellett a válogatott szakvezetői számítanak rá a 4x400 m-es váltóban, sőt még a 4x100 m-es váltó keretében is helyet kapott. Bottyán Katalin ,a hatvaniak másik válogatottja is elutazott az NSZK- ba. Neki a 4x100 m-es váltóba kerülésre vannak esélyei. Tömegsport Az „Edzett ifjúságért” mozgalom keretében rendezték meg a füzesabonyi járásban a falusi dolgozok spartakiádjának körzeti döntőit. A legtöbben a kápolnai versenyen álltak rajthoz, ahol a vendéglátókon kívül Kál. Aldebrő, Feldebrö és Tófalu sportolói vetélkedtek a helyezésekért. Sajnos ennek a versenynek az eredményeit nem küldték be a megadott időre a járási sportfelügyelőségre, s így nem áll módunkban közölni. Poroszlón a járás egyik legszebb sporttelepén három község közel száz fiatalja vívott szoros versenyt, különösén az atlétikai számokban. A harmadik körzeti döntő színhelye Füzesabony volt. Eredmények. Poroszlón. Atlétika. Nők. 100 m: 1. Fukcius Elvira (Besenyőtelek) 15.4, 2. Molnár (Poroszló). 3. Bartalis (Bc- senvötelek). 400 m: 1. Fukcius 1:15.2, 2. Veres (Mezőtárkány), 3. Vass (Besenyőtelek). Távol.: 1. Fukcius 348, 2. Nagy (Poroszló), 3. Vincze (Besenyőtelek). Magas: 1. Vincze Erzsébet 130, 2. Fukcius. Gránát: 1. Forgács Edit (Besenyőtelek) 35.25, 2. Nagy, Magvar (Poroszló). Férfiak. 100 m: 1. Mucsi László (Besenyőtelek) 11.6, 2. Nagy (Poroszló), 3. Palotás (Mezőtárkány). 400 m: 1. Garai György 56. 2. Reisz, 3. Nagv (mind Poroszló). 800 m: 1. Garai 2:19.2, 2. Rajnai, 3. Czene (mindkettő Poroszló). 1500 m: 1. Mucsi 5:35.5. 2. Somogyi, 3. Gara (mind Poroszló). Távol: 1. Gara 517. 2. Czakó. 3. Kiss J. (mindkettő Besenyőtelek). Magas: 1. Mucsi 150, 2. Palotás, 3— 4. Czakó és Kiss. Gránát: 1. Halász László 53.90. 2. Nagy, 3. Hajdú (mind Poroszló). Férfi kispályás labdarúgás: 1. Poroszló. 2. Besenvőtelek. 3. Mezőtár- kánv. Női kézilabda: 1. Porosz-, ló. 2. Besenyőtelek, 3. Mezőtárkány. Férfi kézilabda: 1. Besenyőtelek. 2. Poroszló. Füzesabonyban. Atlétika. Női 300 m: 1. Munkácsi Julianna (Füzesabony) 14.2, 2. Czeglédi , (Füzesabony). 3. Sípos (Sziha- » lóm). Férfi 100 m: 1. Kotón | (Szihalom). 13.1. 2. Mencslk (Fü-j aaubony), 3. Boda (Szihalom) , I Férfi kézilabda: X. Szihalom, 2. Füzesabony. Női kézilabda: 1. Füzesabony. Férfi kispályás labdarúgás: 1. Füzesabony, 2. Szihalom. • A 27. vasutasnap alkalmából az „Edzett ifjúságért” mozgalom keretében MÁv—AFÉSZ kispus- ka-lövészversenyt rendeztek a füzesabonyi fedett lőtéren, ahol 38-an mérték össze tudásukat. Csapatversenyben az ÁFÉSZ (csapatvezető: Balázs László) nyert a vasutas együttessel (csapatvezető: Pecze Bálint) szemben. Egyéni eredmények. Nők: 1. Gál Istvánná (MÁV) 59, 2. Perjes Ibolya (MÁV) 37, 3. Fejes Zsuzsa (ÁFÉSZ) 54 körrel. Férfiak: 1. Bocsi András 82, 2. Fe- rcncz Sándor 77, 3. Nyeste Sándor (mind ÁFÉSZ) 75 körrel. SZOMBAT: Motorsport: MATRAFÉM-kup* túraverseny. Országos motoros találkozó, országos meghívásos minicrossverseny, Sirok—Kútvölg.v. 12 óra. Sakk: Somody-kupa országos villám csapatbajnokság (elődöntők). Gyöngyös, Kertészeti egyetem, 14.30. VASÁRNAP: Motorsport: MÁTRAFÉM-kupa, országos motorostalálkozó, minicrossverseny, Sirok—Kútvölgy, 9. Sakk: Somody-kupa országos villám csapatbajnokság (döntők). Gyöngyös, Kertészeti egyetem. 9. Természetjárás: Somody József ügyességi emlékverseny. Mátraháza, Sástó 9 óra. Labdarúgás: Gyöngyösi Spartacus—Pásztó, Gyöngyös, 17., Kiss E. Hatvani Kinizsi—Salgótarjáni Síküveg, Hatvan 17., Szentkúti. Nyári Totó kupa- mérkőzések. ÁLLÁS Az KPBEF bélapátfalvi kirendeltsége FELVÉTELT HIRDET a nagyberuházás területén őrszolgálati beosztású dolgozók részére. Jelentkezés: az ÉP BÉR bélapátfalvi kirendeltség. gazdasági osztályán. A TECHNOLUX KTSZ AZONNALI BELÉPÉSSEL takarítónőket FELVESZ Jelentkezni lehet: TECHNOLUX KTSZ Eger, Csíky Sándor út 30. Személyzeti vezetőnél. Apróhirdetés KAEV 10. BZ. Gyára FELVESZ 1 fő műhely takarítót. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoportjánál, Eger, Kistályai út. Agrármérnök 5 éves gyakorlattal Gyöngyös környékén állást keres „Állattenyésztés 113522” jeligére a gyöngyösi hirdetőbe. _________ S zemélygépkocsival rendelkező fiatalember elfoglaltságot keres napközben. „Megbízható” jeligére az egri hirdetöbe.________________ 2 éven felüli kisgyermek gondozását vállalom lakásomon, Katonáné, Eger, Beloiannisz u. 7/B III/l. INGATLAN Kétszintes családi ház beköltözhetően eladó. Hatvan. Teleki u. 7._____________ E lcserélném Eger, Hadnagy üti lakótelepi. tanácsi 2 szoba összkomfortos lakásomat debreceni hasonlóért. Érdek»- lődni lehet mindennap 15 óra után. Ráti Jánosné, Eger, Kodály Z. u. 8. IV. em. 12. ______________ H atvanban, Korvin Ottó 7. szám alatt telek eladó. Érdeklődni : Telefonon Hatvan: 19-96._______ E gyemeletes 3 szobás 2 fürdőszobás több mellékhelyiségből álló családi ház eladó. Kisebb lakást beszámítok. Érdeklődni : Eger. Szalapart 67._______________ Egerhez 5 percre a Bükk aljában kispa- tak mellett 220 négyszögöl víkendtelek eladó. Érdeklődni: Nagy Árpád 3300 Eger, Csákány u. 15. Ili, emlet.___________ E lcserélném 2 fél szobás gázfűtéses társasházi lakásomat családi házra ,,La- josváros 39” jeligére az egri hirdetőbe. Egerben 3 szoba komfortos házrész eladó. Szovjethadsereg út 47. (Felső csengő) Telefon: 57-80.__________________ Elcserélném Csákány úti kétszobás összkomfortos tanácsi lakásomat egri Petőfi téri vagy Hadnagy úti másfél szobásra, tanácsira. Ká- szoni József, Eger, Kertész út 44. 9. emelet 2 ajtó._______ E ladó 1100 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, házzal, pincével. Heves Bernáthegyen. Érdeklődni: Heves, Bernáthegy 65. sz. alatt Garami Józsefnénál.________________ G arázs kiadó. Érdeklődni : Eger, Kis- kanda u. 8. III/2. Füzesabonyban, Hunyadi u. 14. sz. alatt 190 négyszögöl telken 2 szobás ház eladó. Ugyanott 190 négyszögöl házhely is eladó. Érdeklődni lehet: Szihalmi u. 30. sz. " alatt. _________ P etőfi Sándor út 5/a alatt garázs kiadó. Érdeklődni lehet a helyszínen, vagy a 15-69 telefonon. ______ K ét családnak is alkalmas összkomfortos családi ház, udvarral eladó. Érdeklődni lehet: egész nap Eger. Arany János u. 2/a. Kerecsend zártkert- bent műút mellett jól termő 571 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni: Tóth András, Eger, Bak- tai út E épület. 204 négyszögöl családi ház eladó. Eger. Hatvanasezred út 22. Eger, Gólya u. közelében garázst vagy garázsnak való telket vennék esetleg garázst bérelnék. Minden megoldás érdekel. Telefon: 26-78. Külön bejáratú üres szoba-konyha, kiadó. Andornaktálya, Rákóczi út 179. 2 szoba, konyhás kertes családi ház eladó. Eger, Kertalja u. 15. Érdeklődni: minden nap 16—20 óráig. Belvároshoz közel kertes családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Eger, Árpád út 37. szám. ________________ M ásfél szobás összkomfortot üresen hosszabb ‘időre bérelnénk. Egerben, „Július 590” jeligére az egri hirdetőbe. A 3-as főút mellett 629 négyszögöl saroktelek építési engedéllyel eladó Kápolnán. Érdeklődni: Kápolna, Hársfa Vendéglő.____________ L akást bérelne 1—2 évre középkorú nyugdíjas értelmiségi házaspár. „Csendes lakás” jeligére az egri hirdetőbe'. ______ E gerben egyszoba vagy másfél szobás összkomfortos lakást vennék kp+OTP-át- vállalássai „Augusztustól” jeligére az egri hirdetőbe. ______ Zsórifürdőben ví- kendtelek eladó. Érdeklődni lehet: Veresné, Eger. Hell Miksa u. 16. I. em. 2. 17 órától. _________ E gri 4 szobás gará- zsos. belvárosban épülő társasházba 2 társat keresünk. „Igényesség” jeligére az egri hirdetőbe. Eger belvárosában 1—2 szobás komfortos lakást keresek megvételre „Augusztus 85” jeligére az egri hirdetőbe. Egri 4 szobás gará- zsos belvárosi társasház építéséhez 1 —2 szobás belvárosi vagy Hadnagy út környéki cserelakással rendelkező társat keresünk. „Megegyezés 333” jeligére az egri hirdetőbe. ______ B udapest, Lenin körúti házfelügyelői komfortos 2 szobás lakásom, elcserélném egri lakótelepi lakásért. Érdeklődni Eger, Kodály 24. Dobos.________________ Elcserélném Hadnagy úti 2 szoba, komfortos tanácsi lakásomat garázs van, másfél szobás belvárosira „Nyár 603” jeligére az egrí hirdetőbe._________ 2 szoba összkomfortos gázfűtéses szövetkezeti lakás eladó vaRr kertes házra cserélhető. Eger, Marx Károly 13. 6. ajtó. Érdek- lődni: 19 órától. Egerben kertes családi hóz 140 négyszögöl területtel el- foglalhatóan eladó. Kettőszoba, konyha, kamra, pince. Eger. Árnyékszala 169. alatt. Érdeklődni: egész nap. JÁRMŰ ZI S/100 Skoda eladó. Tóth Sándor, Hatvan, Csatafi u. 10.____________________ C U-s Moszkvics személygépkocsi eladó. Érdeklődni: szombaton egész nap. Vass, Eger, Lenin út 142/a. Most vizsgázott 1700- as Opel Rekord eladó. Érdeklődni Pé- tervására. Bútorüzlet;_________________ U R-s Wartburg (ra- diálgumi halogén lámpa, vonóhorog) megkímélt állapotban eladó. Andornaktálya, Rákóczi u. 75;____________________ E ladó egy UT írsz. Wartburg Tourist személygépkocsi. Eger, Bercsényi 6. sz. _________ J ó állapotban levő műszaki vizsgázott Fiat 500-as vagy Zas- tava személygépkocsit vennék. Gömöri László 3300 Eger, Kodály Z. u. 22 sz.. Wartburg de Luxé US rendszámú 18 000 km-el nagyon megkímélt állapotban eladó. Gyöngyös, Zöldfa u. 12. Telefon: 13-163.__________ M ost műszaki vizsgázott CS Skoda 1000 MB sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Recsk MÉH-telep vezetőjénél. __________ M ost vizsgázott 601- es Trabant eladó. Eger. Bercsényi u. 49. Hajdúhegy.______ J ó karban levő most műszakizott UK Trabant eladó. Monoki László, Poroszló, Jó- zsef Attila u. 2. Jó állapotban levő Wartburg 353-as eladó; Bélapátfalva, Petőfi s. u. 13. Polski Fiat 1300-as eladó. Érdeklődni lehet: Eget, Lőcsei út 11. sz. VEGYES Terménytárolók- magtárak fertőtlenítését. légy, szúnyog és rovar valamint rágcsálóirtást, gyom-* talanítást garanciá- • val végzünk. Növényvédő és Kártevőirtó Szolgálat, Szolnok, dr. Balogh Kálmán u. 8. Telefon: 13-279. __________ S tílbútor-garnitúra (kanapé, fotel, szék) 6 dbos újszerű állapotban eladó. Eger. Tel.: 14-34.___________ G áztűzhely palackkal eladó. Eger, Hatvanasezred u. 22. Gáztűzhely palackkal eladó. Eger. Üjsor. u. 32.____________ 8 hetes pekingi kiskutyák eladók, fehér és tarka színben. Szilvásvárad, Miskolci u. 4. _______ M ozaiklap nagy választékban kútgyürű, betonoszlop és egyéb betonáru kapható a készítőnél. Eger, Homok u. 7/a. Egyedülélő nyugdíjas ápolónő idős férfi vagy nő gondozását vállalja, akinek lakása van. „Egriek előnyben” jeligére az egri hirdetőbe; _______________ 1,5 kcal vegyes tüzelésű kazán eladó. Érdeklődni du. 5 órától Heves, Köl- csey u. 4/b._________ E gyedülálló idős ember eltartását vállalom lakásért. Választ „Családos 113524” 'jeligére a gyöngyösi hirdetőbe. Rövid zongora tanulónak eladó. Eger, Fazola H. u. 1. 300 db Tetra SL to- j óhibrid j ércék 20 hetesek sürgősen eladók. Érdeklődni: Makiár, Egri u. 40. sz. _____ 2 hónapos malacok eladók. Eger, Sas út 25. ___________________ 2 db fotel és egy sezlon jó állapotban eladó. Megtekinthető szombat délután és vasárnap délelőtt. Eger, Kertész út 131. Gázbojler palackkal. 2 olajoshordó eladó. Érdeklődni: Eger, Faiskola 2/a. 3 lépcsőház IV. em. 1. Szombat, vasárnap egész nap. Július 18 28-ig űf kiállítás az EGRI Bemutatkozik a Zala Bútorgyár! — kiállítás — — árusítás— — előjegyzés — NYITVA: 9—18 ÓRÁIG, SZOMBATON 9—13 ÓRÁIG. Orosz nyelvet jól beszélő dolgozót keresünk tolmácsl beosztásba, Bányászati Aknamélyítő Vállalat, Recsk, telefon: 61 I-------------------------------------a v izep vállalat EGRI GÉP.ÜZEME, KISTÁLYAI ÜT azonnali belépéssel lakatos, autószerelő, gépszerelő szakmunkásoka, és segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés: az üzemvezetőnél.