Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-03 / 155. szám
Nemes Györgyi A név A név eredendőn arra szolgál, hogy az egyik embert meg lehessen különböztetni a másiktól. A családnevek jobbára valami egyéni tulajdonság alapján alakultak ki: hová valósi az illető, milyen testi tulajdonsága van, mi a mestersége. Az ilyen nevek: Szegedi, Egri, Veszprémi, Budai, s hasonlók arra utalnak, hogy melyik helységből származott a névadó ős. Az ilyen nevek: Kis, Nagy, Széles, Vastag, Hosszú, Magas, Balog — emlékeztetnek arra, akit először neveztek testi jellegzetessége alapján e néven. Kovács, Varga, Molnár, Szabó, s az ehhez hasonló neveket az ős mestersége alapjan adták. A Németh, Tóth, Oláh, Rácz eredetét is könnyű kimutatni. S azokét a nevekét is, melyek ragadvány- vagy csúfnevekből származnak. Nálunk mindenkinek többniyre egy utóneve van. Így fordul elő, hogy rengeteg azonos nevű ember él az országban. Az azért nem valószínű, hogy ha nálunk két klubcsapat kiáll egymás ellen, akkor mind a huszonkét játékost mondjuk Szabónak hívják, bármily gyakori családnév is a Szabó, melyről a két évtizedes rádiós családtanfolyamot is elnevezték. De mivel a leggyakoribb család- és utónévvél száz-, sőt ezerszámra találunk azonos nevű embereket az országban, a név nem teljesíti azt a feladatát, hogy megkülönböztesse az egyik embert a másiktól. Nemrégiben végigböngésztem egy hét rádió- és tévéműsorát. Az egyik nap Kovács István költőt mutatták be. a következő nap egy tévéjátékot adtak, melynek főszereplője történetesen szintén Kovács István volt. Látszólag kis ügy ez, mármint hogy a névnek a megkülönböztetésre kell szolgálnia, s ezért okvetet- lenkedésem mintegy kritikájaként hallgattam ezután —, hogy stílusos maradjak — Kovács Kati dalát: Uram, kár a szóért. Bár nem bizonyos, hogy kár a szóért. Az eligazodás szempontjából hasznos hagyomány, hogy az oroszoknak három nevük van. középen az apai eredetre utalással. Ha ugyanis két embernek azonos is a család- és az utóneve, az atyai név eligazít: kiről van szó, mert az ritkán azonos. Három elem sorrendi azonossága ritkább, mint kettőé. Az angol nyelvű országokban is gyakori a két keresztnév. De nem e külföldi hagyományok utánzására gondolok. Ladó János utónévszótárában kereken kilencszáz férfi és kilencszáz női név található; ezek mind anya- könyveztethetők. Mért választanak a szülők mégi6 mindig a közül a néhány tucat név közül, mely egy- egy korszak múló divatja szerint a legelőkelőbbnek és legtetszetősebbnek látszik? Véleményem szerint az az ésszerű, hogy a leggyakoribb — például Kovács, Szabó, Nagy. Tóth, Molnár stb — családnevekhez minél ritkább utónevet keressenek a szülők. (Mint a tévé Családi kör című műsorában: a két Kovács-gyereket Kornélnak és Rékának hívják.) Ha pedig a családnév ritka. egyedi, akkor az a jó, ha az utónév mindennapos. Amilven nehéz megkülönböztetni az egyik Kovács Erzsébetet a másiktól, ugyanannyira fura, szinte nevetséges, ha valaki a ritka családnevű gyereknek nagyon ritka utónevet adományoz. Akit nálunk Semmelbrot- nak hívnak, jobb. ha leánygyermekét nem Eulália, hanem mondjuk, Erzsébet néven anyakönyvezte ti. És talán az se baj, ha kellő hangzási harmóniát teremtünk család- és utónév között. Ezen azt értem, hogy akinek jobbára mélyhangú magánhangzókkal teli családneve van, ne adjon mélyhangú utónevet a gyereknek, s viszont. Az Avala család gyermekét ne hívják Avala Aladárnak, jobb, ha Avala Elemérnek nevezik el. S az is nyilvánvaló, hogy Nemes Anna jobban hangzik, mint Nemes Emese. S beszéljünk arról is: hogy állunk az idegen eredetű családnevekkel. A múlt század beolvadási hulláma idején mindenki igyekezett megszabadulni német, szlovák, vagy szerb családnevétől. Sokszor keletkeztek ma már idétlennek ható családnevek. Sajnos, még Petőfi is ilyen műnevet vett föl a Petrovics helyett. Az Aranyvári, Laborfalvi, Reményi, Rózsahegyi, Rózsavölgyi, Szomory, vagy a Jókai-regényekben meg, mondjuk Szigligeti színműveiben szereplő műnevek — példának csak Kecskereyt, Kőcserepyt, Karcsatájit, Bálvándyt. meg Liliomfit, Szelleműt és Szerelemhegyit említem —, azt bizonyítják: milyen túlzásokra ragadtatott névmagyarítókat és nagy képzelőerejű írókat a buzgalom. A századvég és a századelő divatossá tette a kettős családneveket. Főként a képzőművészek körében terjedt el, hogy folytonosság keletkezzék fiatalkori művük és későbbi műveik szignálása között. így íródtak be kettős névvel a művészettörténetbe olyanok, mint — csak néhány példa — Iványi Grünwald, Rippl-Rónai, Csontváry Kosztka, Körösfői-Krisch, Aba-Novák. Az volt a ritkább, ha valaki megtartotta idegen hangzású nevét, mint Kernstok Károly, vagy Glatz Oszkár. Az irodalomban és a színművészetben egyenest kötelező volt a névmagyarosítás; a köztudat el se tudta képzelni, hogy itt, a Duna-medencében, hol annyi nép keveredett, valakinek, ki a nyilvánosság fényszórójába lép, ne legyen magyar neve. Ez ma már a múlté — az irodalom kivételével — minden köz- szereplést nyújtó pályán. Csak kapásból sorolom föl, néhány színművész nevét annak bizonyságául, hogy elmúlt a Liliomfik és Szelleműk műmagyar, külsődleges névmagyarosítási korszaka: Sinkovits, Latinovits, Balázsovits, Tomanek, Psota. Törőcsik, Horesnyi, Schütz, Paudits, Marsek, Gyabronka, Safranek. Magyar művészt jelölnek nemzetközi hangverseny-pódiumon ilyen neVek: Ferencsik, Fischer, Schiff. A filmes világban is találkozunk ilyen nevekkel: Reisen- büchler, Lohinszky, Rockenbauer. A tévé? Annyi idegen nevű közreműködő van, hogy fölsorolhatatlan. A sportolók idegen hangzású neve se csökkenti a szurkolók hazafiúi buzgalmát; játsszék csak jól az Ebedli, Törőcsik, Mayer. Gujdár, győzze le a volt sakkvilágbajnokot Portisch, fusson jól Zemen, öklözzön kiválóan Glück, a szurkolókat nem érdekli, mért nem változtatták idejében Ebesire, Törőre, Magyarra, Gulé- csira, Poórra, Zemplénire és Szerencsésre a nevüket. Masam is úgv vé'em: nem a név tesz magyarrá senkit. Még azokat se, akik a művészet, a sport vagy az iro- ’ninm pástján szerzik hazánknak a babérokat. Ü gyesek a vízben ugráló, labdát fejelgető delfinek. Egyszerűen csak ügyesek. Ám, ha papírból vágják ki a delfint, és ez a holt anyag lubickol a szalaghullámok hátán, miközben a zene akkordjaira olyan mutatványokat végez, amilyeneket az igazi delfin nem tud megcsinálni, akkor az már csuda• már varázs- lat. Ilyenfajta csudát, varázslatot láttam a megyei úttörőházban, ahol a Harlekin bábegyüttes finnországi vendégszereplése előtt szűk körben bemutatta műsorát Művészek és bűvészek Amatőrök. Am mégis művészek és bűvészek, és hoz- zátehetem azt is: remek társaság. Tenyérnyi helyiség a birodalmuk, ez a műhely, a raktárféle, a próbaterem is egyben. A falakon nincs szemernyi üres hely, mindenütt fiókok kellékek, szerszámok. bábok, a sarokban a kócos oroszlán és a jámbor Peti lóg megértő békességben- Középen hosszú asztalt ülnek körbe a tagok, a játszók — már akik elférnek. Feljegyeztem az együttes társadalmi keresztmetszetnek is beillő névsorát: Bagi Magdolna kereskedőtanuló, Lovasy László az ügyes tervező, és egyben remek színész, különben dekoratőr. Hermán Zsuzsanna kereskedő Tóth Erzsébet röntgenasszisztens (aki vizsgáit halasztotta el a külföldi út miatt), Stuth Zsuzsanna adminisztrátor. Kalmár László, aki konstruktív elme, az együttes műhelyvezetője, civilben géplakatos. Kónya Margit betanított munkás Karácsony Istvánná és Kréti Mária, ők fog- technikusok. Demeter Agnes építőipari üzemmérnök, Lenért András faszobrász, technikai ötletmester (nász- űtját szakította meg a finnországi utazás miatt). Demeter Éva gimnáziumi tanuló, Tóth Ákos elektrolakatos tanuló Domán Imréné (őt néhány hónapos kisfia tartotta itthon). Lovasy László- né (kisdobos bábcsoportja bejutott az országos fesztiválra. ezért nem utazhatott) Kátai László főiskolai adjunktus, az együttes zenei szakértője és Demeter Zsuzsa, a Harlekin művészeti vezetője. Az együttes rangját nemcsak a fesztiváldíjak jelzik. Igaz. még mindig emlékezetes az első kiugrás, amikor 1966-ban a pécsi fesztiválról elhozták az egyik nagydíjat és büszkék a legfrissebb elismerésre, a nívódíjra is- amelyet a Háry-ért kaptak. Ám Demeter Zsuzsa gyakorlatiasabban fogalmaz: — Évekkel ezelőtt Lovasy Lászlónak, aki biológiából és rajzból szerzett diplomát a főiskolán, Egerben nem tudtunk tanári állást szerezni, így kénytelen volt felcsapni dekoratőrnek. Azt hiszem. ha most végezne egy bábos, akkor már nem kerülne sor ilyen kényszerpályára. Ismerem a műkedvelő csoportok lélektanát, tudom, hogy a csinálni, bemutatni valamit mögött, mindig megtalálható a kellemes ki- kapcsolódás, az önművelés, a jó, egymást megértő társaság igénye is. — önmagában ez kevés. Aki bábozásra adja a fejét, annak nagyon kell szeretni a gyerekeket — vallja a művészeti vezető. — Mert nem a díjakért, az elismerésekért, güriznek a bábosok. — akik maguk csinálják a figurákat, szerelik, cipelik a berendezéseket, állítják a színpadot — hanem a közönségért, elsősorban a gyerekekért— Mi a bábszínház titka? — Kegyetlen ez a műfaj, mert sokat kíván. Bábszínpadon ugyanis csak olyan művet szabad bemutatni, amire az élő színház nem képes. Ha valamit a színészek nem tudnak eljátszani. ha nem lehet filmen összehozni, akkor, de csak akkor jöhetünk mi, bábosok. — Vagyis a csuda. — Igen, a csuda. Hiszen a bábu rongyfigura csupán, a fakanalat pedig főzéshez használják, ám a bábos kezében. egy adott szituációban mindez megelevenedik, értelmet, sőt tartalmat nyer. Nem szabad elfelejteni, hogy a báb a gyerek első színházi élménye. A tévé macijára figyelni kell, a bábszínpadok igazságérzetre nevelik a gyerekeket, akik csodálatos fantáziával szinte kiegészítik, igazzá varázsolják a mesét■ Éppen ezért a gyerek a legjobb, a leghálásabb közönség. Mi szeretjük a felnőttműsorokat is, mert ezekkel lehet kísérletezni, új formákat technikai megoldásokat keresni. — Ilyen kísérletezés eredménye a Háry is, amely eddigi legnagyobb sikerüknek számít. Elmesélhető-e vajon, hogyan született ez az érdekes. újszerű produkció? — Egy mű születése csaknem elmesélhetetien. de töprengéseinkből nyújthatok némi ízelítőt. A bábjátszás különböző technikáját ismerjük. de mi sohasem formákat keresünk, hanem műveket. Visszatérve a Háryra: az árnyjátékot mi régen ismertük de amíg nem volt rá ötlet* megfelelő darab, addig meg sem próbáltuk ezt a technikát. Évekkel ezelőtt egy próba után aztán meghallgattuk Kodály Háry János című szvitjét. Aztán még egyszer, ötször, tízszer, ötvenszer is talán. Tetszett, megmozgatta a fantáziánkat, s elkezdtünk gondolkozni, tervezgetni. Beszélgettünk, vitatkoztunk, majd félretettük az egészet. A zene azonban nem hagyott nyugodni, ezért hónapok múltával ismét elővettük, olvasgattunk hozzá, keretjátékon gondolkodtunk. kacsingattunk az ismert daljátékra- de aztán mégiscsak úgy véltük. hogy az eddigi feldolgozásnál nem többet kell nyújtanunk, hanem valami egészen mást. Szinte átéli a felkészülés örömét, izgalmát. Arnyjáték születik — Tudtuk, hogy Kodály művéből kell kiindulnunk, s ehhez kerestük a lehető legjobb formai megoldást. Kitaláltunk egy olyan árny- játékot. amely hatásában egy kissé a filmre emlékeztet. Ezután már gyorsabban ment: mindenki hozzáadta a maga ötletét, s alakult, formálódott a mese. Lovasy Laci rajzolt, tervezett, festett, igy megszülettek a figurák. a díszletek, a másik Laci. az ezermester Kalmár, filléres alkatrészekből több ezer forintot érő elektromos berendezéseket bütykölt, elkészült a forgatókönyv, majd következtek a próbák, kialakítottuk a végleges formát. begyakoroltuk a mozgást És öt év múltával megszületett Harlekinék Háryja, egy olyan árnyjáték, amilyet csak ők tudnak, ami a sajátjuk. Egy különös játék, még inkább varázslat, amelyben Kodály melódiáihoz és mondandójához igazodik a színes látvány, a zene hangulatát, élményét fejezik ki a nyolc gépből vetített fénycsóvák, a filmszerűen pergő képek, az ütemre menetelő sereg Napóleon, a délceg Háry. aki mint Kodály írja, maga a magyar meseteremtő fantázia, és az ő hűséges örzséje. Művészek és bűvészek — mondják, akik látták az előadást. Ismét egy kíváncsiskodó kérdés: — Kiből lesz jó bábos? Demeter Zsuzsa nevetve válaszol: — Nem annyira a színészi tehetségen, inkább az ügyes kézen, a jó fülön múlik az egész. Ritmusérzék kell hozzá és fegyelem, á többi már kialakul, gyakorlat dolga. — Soha nem gondolt arra, hogy játsszon, szerepeljen? — Nem, azt hiszem, rossz színész lennék. Én rendezek, és izgulok értük. ^ Nehéz prófétának lenni Hírért, rangért, elismerő díjakért megdolgozott, megküzdőit az együttes, büszkén tekint rájuk a gazda, a magyei úttörőház is. A Harle, kin tagjait azonban nem elsősorban a szereplés vágya, hanem a műfaj megismerésének igénye csábította a színpadra. Tizenhárom évvel ezelőtt kezdték, s ma már profi szinten művelik a bábját, szást, a megyében tanítják, nevelik a fiatalokat. Évente félszáz előadást tartanak, s igyekeznek eljutni táborokba, községekbe, mindenhová, ahol szívós a fogadtatás. Eddig még mindig telt ház előtt játszották műsoraikat. Az eredmények s a növekvő igények, a jövőt feszegető kérdésre ösztönzik a krónikást. — Beszélgetésünk legnehezebb részéhez érkeztünk, hiszen a Harlekin jövőjéről van szó — vált át nagyon komolyra az együttes művészeti vezetője. — Abból kell kiindulni, hogy csupán egyetlen állami bábszínház van az országban, s bizony ritka alkalom, hogy eljut a megyébe. Ilyenformán növekszik az együttes feladata. Önálló bábszínház kellene! Nem kell megijedni, néhány helyiségre, kis színpadra és 150—200 személyes nézőtérre gondolunk. Az úttörőház színházterme nagyszerű ugyan, de rengeteg funkciót kell betöltenie, programja így túlságosan zsúfolt. A helyiségproblémán túl gondolnunk kell két-három ember függetlenítésére és hasznos lenne, ha valamivel több megértést kapna az együttes. Nem profi státuszra vágyunk, nem megfizetni akarjuk tagjainkat, csupán nagyobb lehetőséget és segítséget szeretnénk kapni ahhoz, hogy a Harlekin még többet nyújthasson a közönségnek; Társadalmi munkában. — Ha már a kívánságoknál tartunk, megkérdezem: Pécs és Békéscsaba nemzetközi fesztiválja, a budapesti bemutatóik, a csehszlovákiai fellépés, az egyhónapos afrikai turné, a legutóbbi finnországi sikeres vendégszereplés után legközelebb hol szeretnék bemutatni műsorukat? Távoli országok, ismert nagyvárosok felsorolását vártam, ám a válasz szerény, de határozott volt: — Egerben! A megye-’ székhely közönsége ugyanis alig ismer bennünket. Nem látták műsorainkat, a Há- ryt sem.... Hát igen: idehaza nehéz prófétának lenni. De a mondás igazságán, vagy fonákságán túl mégiscsak illő 'enne elgondolkodni: miért nem látható Egerben a Harlekin?, Miért csupán egy szűk vállalati rendezvény jóvoltából jut fel a Gárdonyi Géza Színház színpadára a mi Harlekinünk, ez a nemzetközi hírnévnek örvendő művészeti együttes? A kérdésekre nem tud válaszolni a krónikás, Márkusz László Alkotóműhely MMnék varázslata
