Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-22 / 171. szám

Sakk Ismét a Vasas SC nyerte a Somody Kupát! Ismét »Gyöngyösön rendezte még. a Heves megyei Sakk Szövetség a Somody József­em lek versenyt. Mint a verseny­bíróság elnöke, Dobroviczky Ferenc megyei szövetségi elnök elmondotta, csaknem húsz éve nem rendezett ilyen kitűnő versenyt, ahol a versenyzők magatartása. példás volt, mel­lette a Verseczi Vilmos orszá­gos versenybíró által irányított Kiss Pál István. Vasziljevics Miklós’, Gyón! István versenybí- rögárda magas fokon oldotta meg nem éppen könnyű mun­káját. Hódászi Miklós, a gyön­gyösi Kertészeti Egyetem . igaz­gatója készséges támogatásá­nak köszönhető, hogy a VI. országos Somody Kupa villám­csapat emlékverseny ilyen ra­gyogó körülmények között bo­nyolódhatott le. Bilek István nemzetközi nagy­mester mellett 15 nemzeti mes­ter, 33 'mesterjelölt, 32 első osztályú, valamint 60 alacso­nyabb minősítésű versenyző al­kotta az asztalhoz ült sakko­zók létszámát. A 19 egyesület 28 csapatot nevezett az előbbi minőségi megosztásban. Két népszerű versenyző: Bilek Ist­ván nknm és Polgár Zsuzsika játéka vonzotta a szurkolókat. Hihetetlen, hogy ez a 10 év körüli kislány milyen könnyed­séggel fektette két vállra férfi ellenfeleit. Dobroviczky Ferenc szövetségi elnök ünnepélyes körülmé­nyek között nyitotta meg az országos versenyt, majd Va­salj évi cs Miklós, megyei szö­vetségi főtitkár emlékezett meg Somody József újságíró­ról, melyet követően egyper­ces néma felállással tiszteleg­tek az elhunyt emlékének. A versenybíróság két csapa­tot emelt ki: a tavalyi NB I- es. kupavédö Vasas SC csaoa- tát és az. ugyancsak NB 1-es Bo. Volán együttesét. Elődön­tőt két 13 csapatból álló cso- nort vívta. Mindkét csoport 1— 5. helyezettje a döntőbe, míg a 6—11. helyezettek a vigasz- versenyágra kerültek. A Heves megyei csapatok kö­zül kiemelkedett a GYESE tel­jesítménye, akik kiharcolták a döntőbe jutást. Vigaszágon a .,B” döntőbe jutottak: Éger SE Tarnalelesz, Gyöngyösi Volán, A gyöngyösi Húsipari SK visz- szalépett, míg a Bélapátfalva. Heves és a GYESE második csapata kiesett. a füzesabo­nyiakkal együtt. A döntőre másnap került sor. Hatalmas érdeklődés és talál­gatás kezdődött.. vajon képes lesz-e a tavalyi győztes a ku­pa megvédésére? A Heves me­gyeiek a GYESE eredményes szerepléséért szurkoltak. A 9. fordulóig biztosan veze­tett a Bp. Volán csapata 25 ponttal, szemben a Vasas SC 22,5 pontjával. Ekkor kerültek szembe egymással. Káposztás mester remizett Bilek nemzet- zetközi nagymesterrel, míg Me­leghegyi. Stugel és Havasi mes­terek legyőzték a Volán meste­reit. s máris a Vasas SC ve­zetett egy fél ponttal. Hatal­mas becsvággyal küzdött ez­után a Volán. Be is érte végül pontszámban a Vasast, de a versenykiírás értelmében az egymás elleni találkozó eredmé­nye' döntött, így ismét bajnok­ságot nyert a Vasas SC csapa­ta. A hatalmas erőket felvo­nultató Bp. Volán második he­lyezése, illetve második csapa­tának negyedik helyezése a döntőben nagyon szép ered­mény. Dicséret ihleti a Deme­ter, Buben kő. Horváth, Kőszegi összetételű GYESE csapatának döntőbeli szereplését, hiszen a gyöngyösieken kívül a döntő­be került csanatok mindegyi­ke OB I. és OB TT-ben játszik. Biztosan lett dobogós, harma­dik a Bp. Statisztika Petőfi csapata. Meglepően jól szere­peltek a Dunaújvárosi Papír SE sakkozói. Halványabb teliesít- ménvt értek el a MÉM. Győri MÁV DAC és a Miskolci Spar­tacus csapatai. Vigaszágon három egyesület vívott mindvégig hatalmas har­cot a dobogós helyekért. A Bp. Háromnapos ökölvívó­bajnokság Hatvanban A városi sportfel ügy elöség megbízásából e hét végén há­romnapos ifjúsági és felnőtt III—IV. osztályú ökölvívó-ver­senyt rendez a MÁV HAC a hatvani sportcsarnokban. Az egyéni és csapatversenyre száz­húsz versenyzőt várnak az or­szág különböző részeiből. A nevezettek között találjuk a F«p. Építők, a Debreceni MTE, . Dunaújváros, a Borsodi Bá­nyász. a Debreceni Dózsa, az Egri DSK, a Miskolci MTE. va­lamint a rendező hatvani klub legjobb versenyzőit, akik nem csupán bajnoki pontokért, ha­nem a városi tanács, a sport­fclügyelöség. továbbá az üze­mek díjaiért is mérkőznek. A háromnapos küzdelemsorozat pénteken reggel 8 órakor mér­legeléssel kezdődik, s vasárnap délután a díjkiosztó ünnepség­gel fejeződik be. A verseny­bíróság elnöke Zádori István lesz, a zsűriben pedig Bárány Endre. Fejér Ferenc, Béke Ot­tó, Váradi László, Havasi Fc- rene, Szász Tibor és Varga Fe­renc közreműködik bíróként, illetve pontozóként. A Hatvan város bajnoka címért folyó küz­delmek rendező bizottságának elnöke Padár Béla sportfel ügve- lő. A versenyeket tizenegy súlycsoportban bonyolítják le. Kézilabda A Heves - megyei kézilabda­szakszövetség július 23-án és 24-én a bervai lakótelepen ren­dezi meg a Dobó István-em- lékveirsenyt öt női — Jászbe­rény, Kisvárda, Eger SE, Dct- va, Goldberger — és négy fér­fi csapat — TAURUS, Heves, H. Zalka SE, Egri Finom mechani­ka — részvételével. A szomba­ti napon kilenc, vasárnap pedig 8 órától kerülnek sorra a mér­kőzések. • A füzesabonyi járást kézilab­da-szövetség első alkalommal irta ki a Tanács Kupa férfi kézilabda-villám tornát. A nyári szünet mérkőzései alapján ál­lítják össze a járási válogatott keretet. A járási bajnokságban szereplő hat csapat — Fcldcb- rő. Kál-Kápolna. FVSC ifi, Po­roszló, Sarud. Szihalom — jú­lius 24-én 8.30-as kezdettel a dormándi sporttelepen két cso­portban játszik körmérkőzést, majd ezt követően kerül sor a helyosztókra. A győztes együt­tes díszes vándorserleget nyer. A füzésabonyi járási kézilab­da-szövetség és a Füzesabonyi Vasas kézilabda-szakosztálya közös rendezésében» július Sí­én 8.30-as kezdettel az FVSC sporttelepén kerül sor a ha­gyományos Tóth Zoltán-emlék - tornára. A szövetség július 25- én 12 óráig fogad el nevezése­ket. Labdarúgó-játékvezetői keret Az MLSZ és a Heves megyei Labdarúgó Szövetség játékveze­tői bizottsága kijelölte az 1977 —78-as bajnoki szezon játékve­zetői keretét. Az országos ke­retben a következő Heves me­gyei1* játékvezetők kaptak he­lyet: NB II; Drahos József, Fehér István. NB Hl: Bodó La- tf-s. KórócJj László. Országo» utánpótlás: Mester István és Osvárt Tmre. Megyei vezető ke­ret: Boros Karolt, Bukovszky Géza, Csik László, CsuCor Sán­dor. Édes Antal, Falcsik János, Kiss László, Koczka István, Mester István. Mezéi Ottó, Mont- vai István, Nagy János, Osvárt Imre, örsi János, Paksi And­rás, Patócs János, Phul Sán­dor, Polonkai József, Sári Já­nos. Sufránszki János, Szepesi László. Szécsényi Károly, Szi- getváry László. Tóth János, Vinczepap Ferenc. Bozsik Imre, Csontos József és Kiss István. Csak röviden... Az Egri Járási Sportfelügye- loség vezetője a járási labda­rúgó-szövetség elnökségével megtárgyalta a járási felnőtti, osztály 14. helyéhek betöltését. A határozat értelmében a kér­déses helyért osztályozó mér­kőzést kell vívnia Mátraballa és Verpolét csapatainak oda-visz- ézavágó alapon. A játéknapok: Mátraballa—Verpelct (július 31, 16.30) és Verpelét—Matraballa (augusztus 7, 16.30). Mindkét esetben az elöl állók a pálya- választók. • Cottbusban a Magyarország— NDK utánpótlás úszóválogatott­viadalt a 13 éven aluli magyar fiatalok nyerték. A hatvanpon­tos győzelemhez helyezéseivel hozzájárult az egri Dorkó Ta- M»s is. Mindkét mellúszó- •wmban negyedikként ütött a **«Úba, időeredményei: ion m m 2:56.0. Pécsett rendezték az orszá­gos vasutas egyéni ökölvívó­bajnokság küzdelmeit. A MÁV HAC versenyzői közül a fel­nőtt mezőnyben bajnoki címet nyert Abrahávn és Vaka, az ifjúságiak között lett első Papp, Ambrus és Bárdi. A pontver­senyben a PVSK mögött a MÁV HAC végzett 68 ponttal. Ugyan­csak ebben az időben fejeződ­tek be Mezőkövesden a Matyó Kupa döntői. A felnőtt me­zőnyben a következő Heves megyei öklözök szereztek aranyérmet: Országh (Zalka SE), Varga (Zalka SE), Szabó (Petőfibánya), Juhász (Zalka SE). A felnőttek egyesületi pontversenyében: 2. Zalka SE 17 ponttal. • Eger SE—Recsk 2—2 (1—1). Előkészületi labdarúgó-mérkő­zés Eger, V.: Eli. Pénzverő I. rutinos gárdája megérdemelten szerezte meg az első helyet a Bp. Statisztika 11. és a Vasútépítő II. csapatai előtt. A VI. országos Somody Kupa villám csapatbajnokság végered­ménye: 1. Vasas SC (Káposz­tás, Meleghegyi. Stugel, Havasi) 31.5, 2. Bp. Volán I. (Bilek, Hardicsay. Kapu, ürtel) 31,5, 3. Bp. Statisztika (Marosi, Varas- dy, Papp. Varga) 29, 4. Bp. Volán II. 27,5. 5. Dunaújvárosi Papír 26, 6. Bp. Ganz Vili. I. 24, 7. Bp Vasútépítő 1. 19, 8. MÉM 10,5. 9. Miskolci Spartacus 16.5, 10. Gyöngyösi Energia SE 15.5, 11. Győri MÁV DAC 13,5, 12. Bp. Ganz Vili. III. 12 pont. Vigaszverseny végeredménye: 1. Bp. Pénzverő l. (Patyi. Vas­vári, Jung. Szilágyi) 20, 2. Bp. Statisztika II. 19. 3. Eger SE 16, 5. Jászberényi Lehel I. 15, 6. Bp. Pénzverő TI. 11, 7. Jászbe­rényi Lehel II. 8. ß. Tarnalelesz 5. pont. Az értékes díjakat, oklevele­ket. érmeket Dobroviczky Fe­renc megyei szövetségi elnök nyújtotta át a helyezetteknek, majd záróbeszédében méltatta a jól sikerült országos versenyt, Polgár Zsuzsikát pedig egy-egy egri. gvöngyösi és hevesi ver­senyre hívta meg. Ali: Elintézem öt is... Muhammad AU, hivatásos nehézsúlyú ökölvívó-világ­bajnok, szeptember 29-én New York-ban a Madison Square Gardenben védi meg címét. Ellenfele a 31 esz­tendős Earnie Shavers lesz. — Tudom, hogy félelme­tes 15 menetre szerződtem, de meg kellett ragadnom . életem óriási lehetőségét — mondotta Shavers. — Meg­próbálok mindent. Shavers eddig 54 mérkő­zést nyert meg (52-őt kiütés­sel), 5 döntetlen és 1 vere­ség szerepei még a mérle­gén. Ali, aki legutóbb május 16-án Alfredo Evangélista ellen mérkőzött, nem jött túlságosan izgalomba az újabb fellépéstől. — Mindig akadnak re­ménykedő fiatalemberek, már megszoktam — mon­dotta a 35 esztendős Ali — elintézem őt is,, annak rend­je és módja szerint. Apróhirdetés ÁLLAS Az ÉPBER bélapátfalvi kirendeltsége FELVÉTELT HIRDET a nagyberuházás területén őrszolgálati beosztású áolgozók részére. Jelentkezés: az ÉPBER bélapátfalvi kirendeltség. gazdasági osztályán. Reggel fi órától — 4 órás munkaidővel hírlap­kczbcsítőket alkalmaz Eger 1. postahivatal Felnémet és Csebokszári­lakótelepre Hivatásos , jogosít­vánnyal fiatalember állást keres. ,,Szep­tember 650” jeligére az egri hirdetőbe. INGATLAN GÉP- ÉS FELVONÓSZERELŐ VÁLLALAT BÉLAPÁTFALVI ÉJ CEMENTGYÁR KIEMELT BERUHÁZÁSHOZ I felvesz: lakatos, hegesztő, csőszerelő szakmunkásokat, segédmunkásokat. JELENTKEZÉS: Eger, Ady E. u. 31,'a., félfogadás mindennap. A MUNKÁSSZÁLLÁST BIZTOSÍTUNK! Statikus mérnököt, építész­.szerkesztőt, műszaki •rajzolót (gyakorlattal) alkalmazunk. Tanácsi Tervező Vállalat Eger, Dobó tér 6/a. Árnyékszala környékén v.KERESÜNK cca. 80 m3 nagyságú, száraz, alapozott, gépkocsival könnyen megközelíthető RAKTÁR- HELYIS EGET. Ajánlatokat: a hirdetőbe kérjük eljuttatni, „Élelmiszer” .jeligére. Fiadó 3 szoba­összkomfortos kér*» les öröklakás 1 szoba-összkomfor­tos lakást. beszámí­tok. Eger. Breznai u. 47. ___________________ K ertes családi ház eladó. 3 szoba, konyha, pince, ga­rázs, fürdőszoba. Eger, Barlakovics u. 5(L______________________ 2 szobás kertes csa­ládi Ház eladó. Fü­zesabony, Szihalmi u. 55.________________ E ger belvárosában 3 szoba-komfortos családi ház ga­rázzsal eladó. Eger, Szak: Leó u. 2. Er- deklödni: 17 órától . Két cs fél szobás OTP-öröklakás tű- adó. Gyöngyös, Csalogány u. 34. II. 1. Érdeklődni a helyszínen.___________ C saládi ház sürgő­sen eladó. 3 szoba­összkomfort beköl­tözéssel. Eger, M.ak- 1 Ari út 15. Érdek­lődni: Kapás u. 42. .1 ARIM 0 320 n-öl barackos Egerben a Homok utca végénél, vala­mint IV-s Warsawa 79-ig^ vizsgázva el­adó. * Eger. Berze- viczi G u. 11. Tóth. Renault R lü el­adó. Eger, Kölcsey tér 4. Lajosváros. 353 Wartburg kitűnő állapotban eladó. Szilvásvárad. Mis­kolci u. 4. Megte­kinthető este 6 után. ___________________ T rabant Speciál el­adó. Eger, Beloian- ni.sz u. 8. Fekete. Trabant Combi el­adó. Simon József Sarud. Széchenyi u, 1. VEGYES NDK sátoros gyer­mekkocsi eladó. Eger, Bethlen G. u. 13. _________________ Ú j gyermeksportko­csi eladó. Eger, Ár­pád u. 68.____________ I dős, egyedülálló nőt keresek bete­ges édesanyám mel­lé. Lakást biztosí­tok. Feldebrő. Rá­kóczi út 22.________ P VC-gumi, szőnyeg­padló, faburkolat, parkettafektetést, csiszolást, lakkozást vállalok Telefon: 15 órától 10-34 Eger, Lenin üt 43._________ V ízvezeték-, köz- pontifűtés-szerelést gyors javításokat vállalok. Telefon: 15 órától 10-34 Eger, Lenin út 43. HEVES MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT. EGER, LENIN ÜT 140/ b. pályázatot hirdet magas- és mélyépítésben jártas szakemberek részére: — főépítésvezető, — építésvezető, — művezető, — technikus beosztásokba. * Fizetés: iskolai végzettség és szakmai gyakorlat ügyelembevételevel, megegyezés szerint. Jelentkezés: írásban, vagy személyesen a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, Eger, Lenin út 140/b. Raktárról és előjegyzésre is szállítunk! Az éjszakai árammal működő hőtárolós gazdaságos és kezelése kényelmes. Háromféle típus közül választhat: Típus: HH 1300 Teljesítmény: 3,15 (KW) Tárolt hó 21 700 (kcal) Méretek (mm) Ára <Ft) 9 640,— Kapható 26. sz. bolt HH 1400 4-5 31 000 750x360x670 1010x360x670 10 900,— kályha tiszta­HH 10001 6 41 300 1270x360x670 12 400— ^HAVIIG Eger. Katona István tér Telefon: 15-93. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, munka­társaknak és ismerősök­nek, akik KOVÁCS ANDRÁS temetésén virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat | enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Magasépítcszclbcn jártas építőipari technikust és épületasztalosokat alkalmazunk. Kommunális Üzem, Heves, Károlyi Mihály u. 16. Telefon: 76. » NDK- magyar áruházi héí Bemutatkozik a Potsdami Áruház 1977. JÚLIUS 25—30-IG, AZ EGRI ÁFÉSZ KATONA ISTVÁN TÉRI ARUHÄZÄBAN rö áruválasztékkal várjuk KEDVES VÁSÁRLÓINKAT Női, férfi- és gyermekcipő , . „ , ................. Divatáru — borona ( hazicipo) Gyermek felsőruházati Camping- és sportcikkek cikkek Női, férfi és gyermek Konyhafelszerelési áruk svájci kötöttáruk Lakástextil Gyermekkocsi és játékáru EGER ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom