Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-17 / 167. szám
Elsősorban orvos vagyok Kiváló orvos, dr. Pintér László (Fotó: Tóth Gizella) ezért keli a korai felismerés. Ennek pedig egyik eszköze a szemnyomás mérése. Itt, és így él tovább a gyerekkori élmény: a nagymama súlyos betegsége. Mintha azóta is arra serkentené az unokát, hogy legalább másokat igyekezzen ettől a tragédiától megmenteni. ★ — Büszke vagyok arra, hogy sikerült az osztályon egy .jó kollektívát kialakítani. Helyettesem dr. Bíró András, akire nyugodtan rábízom az osztályt, amikor nekem Moszkvába kell mennem. Tőlünk az évek során senki sem ment el, és mindenki szakorvos. Igyekszem elérni azt is, hogy a kollégáim is végezzenek tudományos munkát. Már a kezdő lépéseket megtették. Az eddigiekből következik az is. hogy dr. Pintér Lászlónak „neve van”. Ezért választották be a Magyar Szemorvos Társaság vezetőségébe, most már másodízben. Pedig egyéb munkája is van, hiszen egy ekkora intézet pártalapszervezetének titkári tisztségét tölti be, immár 1968. óta. És rendszeres propagandistamunkát is végez. Most elméleti konferenciát vezetett orvosoknak. — Szabad idő? Szeretek utazni, kirándulni. A feleségem a kórház műszaki osztályát vezeti, a nagyobbik fiam felvételizett a kecskeméti Kertészeti Főiskolára, á kisebb most megy a gimnázium III. osztályába. Együtt autózunk el az ország különböző részeibe, és ahol szép tájat találunk, gyalog vágunk neki az útnak. Nyaranként a határainkon túlra is eljutunk. A kirándulás, az utazás felüdít mindannyiunkat. ★ Talán keresettnek hatna, ha most idéznénk dr. Pintér László betegeinek véleményét, vagy kollégáinak a szavait arról, hogyan tesz meg mindent a különböző szem- betegségek gyógyításáért. Kényes terület az övé. Az ember féltett kincse a szem. Szakmájának, hivatásának most már hivatalosan is kiválónak minősített ismerője és gyakorlója dr. Pintér László főorvos, aspiráns. G. Molnár Ferenc Nő, túl a negyedik ikszen NEM VAGYOK gyerekellenes. Nekem is van kettő. Igaz, már nagyok. A lányomnak a jövő hónapban lesz az esküvője, a fiam katona. Túl vagyok a nehezén. Hogy nem volt könnyű amíg kicsik voltak? Istenem. Másnak sem volt az, ha nem élt közel a nagymama, aki időnként átvette volna a gondokat. Hordtam őket a bölcsődébe, az óvodába, ha beteg lett valamelyik — és milyen sokszor lett beteg! — fizetés nélkül otthon voltam, hallgattam. ha a főnököm példálózott, hogy mennyit hiányzóm. Nem azért emlegetem mindezt, mert hogy irigyelném azt, ami most van. Hiszen ha a lányom férjhez megy, jön az unokám, neki is éppen úgy könnyebb lesz, mint a többieknek. Az ő munkahelyén is minden bizonnyal lesz egy hozzám hasonló korú asszony, aki egy kicsit többet vállal, míg a lányom otthon marad. Szóval, úgy vagyok vele, hogy amit én ma adok. azt majd holnap más adja az én lányomnak. Érti, ugye? Anyagias sem voltam soha, s hogy a gyerekek gondja lemegy a vál- lunkról, többet költhetünk magunkra, miért lennék most az? Hogy mégis eljöttem, ne vegye felesleges panaszkodásnak. Csak érdeklődöm inkább. Talán jó is lenne, ha megírná, hátha észreveszi magát valaki. Hogy mindent mégsem lehet. Nem tartom fel? Megpróbálom rövidre szabni a mondókámat. Évek óta dolgozom a vállalatnál. Tulajdonképpen majdnem ott kezdtem. Nem szpkás. az nálunk. hogy tíz-húsz forintért, vagy akár százért más állást keressünk. A férjem is úgy van vele, hogy nagyobb a becsülete annak, aki egy helyen marad. Mondom, én is a huszadik éve dolgozom a cégünknél. Adminisztrátorként kezdtem. Tudja milyen kis adminisztrátor voltam ? Eleinte csak küldözgettek ide-oda. Aztán egyre több lett a munkám, egyre többet bíztak rám. Ott nőttem fel, így szokták emlegetni. Most már önállóan dolgozom. — meg is vannak elégedve velem Kiválódolgozó-jelvényem van és a pénzjutamak- ból sem maradok ki soha Nem mondom, akkor se húzódom hátrább, ha valamit kérnek. De amit most csináltak. az azért sok! NÁLUNK IS VANNAK fiatal asszonyok, szülési szabadságon, gyesen. Az ember megérti, hogy helyettük is el kell végeznie valakinek a munkát. De hogy egészen egy emberre hagyják? Képzelje el, behív a főnököm tegnap reggel. A szokásos módon kezdi, hogy „Tudod, mi mindig számítunk rád ... öreg bútordarab vagy nálunk . .. Biztos ismeri ezt a szöveget. Gondoltam, valamit csinálni kell, ha így kezdi. Hallgattam, a főnök meg folytatja: Tudod, hogy a kis N-né elmegy szülési szabadságra. Tudom, bólintottam, de mi közöm nekem ehhez, hiszen a másik csoportnál dolgozik — gondoltam, de csak nem szóltam, vártam a folytatást. N-né munkáját átveszi B-né, B-né helyett meg neked kellene csinálni. Addig-addig fűzögette a szót, míg kiderült, úgy gondolták, a saját munkám mellett elvégeztem az N-nét helyettesítő B-né munkáját is. Eddig két nő végezte mindazt, most én egyedül. És ugyanannyiért, amennyiért eddig csak a saját munkámat. 3200 forintot keresek. Tudom, szép pénz ez. Még azt is tudom, úgy szokták mondani, egy nőnek szép pénz. De hát én meg is dolgoztam érte! Ha kellett, _ túlóráztam, és nem. is. szaladtam mindjárt . mindent lecsúsztatni. Tanultam a két gyerek mellett, az sem volt könnyű, mert a férjem annak ugyan örült, hogy tanulok, de akkoriban sokszor , megjegyezte, hogy nem tankönyvet vett feleségül. Szóval, az is nehéz volt, de túl vagyok rajta, minek emlegetni. Csak azért mondtam, hogy én ezt a pénzt a hivatalos besorolás szerint tényleg a munkámért kapom Ügy érzem. mégér- demlem, és ezt ne vegye se dicsekvésnek, se nagyképűségnek. Ott tartottam, hogy a főnök közölte velem, ezentúl két ember munkáját kell elvégeznem, ugyanannyi pénzért Vigasztalásnak szánta, hogy egy-másfél évről van csupán szó, mert N- né nem akarja mind a három évet kivenni. MÉG SZÉP, gondoltam, hogy nem mind a hármat. Hogy a vállalat nem rajtam akarja mind a három évet megspórolni Nem akarok indulatos- kodni, meg feleslegesen veszekedni, vitatkozni sem: De mondja meg. van olyan törvény, ami alapján kötelezni lehet az embert, hogy másfél évig két ember munkáját lássa el egy fizetésért? Vagy az az egyetlen megoldás, hogy húsz év után állást keressek? Negyvenéves fejjel másutt újrakezdjem? De másutt is vannak fiatalok, akik szülni mennek, s ott is ugyanez lesz a vége? Nem vagyok én irigy, de azt azért nem értem, miért mindig minket vesznek elő? És, ha már másképp nem lehet, az lenne csak a természetes, hogy mi szó és főleg pénz nélkül csináljuk tovább?! Mit tenne a helyemben?... — nézett tanácsot kérőn rám, s közben szedegetni kezdte holmiját. A tanács és a válasz helyett inkább leírtam, amit mondott. TULAJDONKÉPPEN nem lényeges sem a neve, sem a munkahelye. Mert — sajnos — bárhonnan elmondhatta volna ugyanezt egy.hqzzá hasonló korú nő. Nem tanácsolhatom neki, hogy ne végezze el a reá bízott újabb munkát, mert való igaz, valakinek csak el kell végeznie. De a vállalata, intézménye igazgatójának mondhatom, a nőpolitika elvei és gyakorlata a negyedik X-en túliakra is vonatkoznak... Deák Rózsi Halkan, de határozottan mondja: — Elsősorban orvos vagyok, de hogy politizáló orvos is, azt természetesnek tartom, mert a mi társadalmunkban az orvos helyzete olyan, hogy nem lehet meg politizálás nélkül. Miért ez a hangsúlyozás dr. Pintér Lászlónál,, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház szemészeti osztálya főorvosánál? Feltehetően azért, mert ő a kórházi alapszervezet párttitkára is. Milyen úton haladt odáig, hogy július 1-én, a Semmel" weis-teremben átvette dr. Sch.ultheisz Emil egészségügyi minisztertől a Kiváló orvos kitüntetést? ★ A gyógyítás iránti vonzalmat édesapjától örökölte. A borsodi hegyek vidékén vigyázta az emberek egészségét a szorgalmas körzeti orvos, akinek a fia el sem tudta volna másként képzelni az életét, csak úgy. hogy maga i6 gyógyítson. Amikor a nagyanyja a Iá- - fását elvesztette a szörnyű betegség, a glaukoma, a zöld hályog miatt, mintha ez a körülmény eleve megszabta volna a mindenre érzékeny kisunoka további sorsát is. Érzelmileg itt kötődött először ehhez a betegséghez a majdani dr. Pintér László. Az már csak a véletlen szerencsés találkozása, hogy a debreceni egyetemen a professzora. dr. Kettesy Aladár szintén erre a témára hívta fel a figyelmét. Ügy is mondhatnánk, ezt osztotta ki rá. Nyolc év az egyetemen a Summa cum laude után, aztán egy újabb véletlen: találkozás a gyöngyösi orvos- jcollégával, aki felhívta a figyelmét arra, hogy ebben a mátraalji városban, pályázatot hirdettek a szemészeti osztály főorvosi állására. A költözés éve 1966. . — Hogy miért hagytam ott az egyetemet, a klinikát? Mert az önállóság vonzott. Ha tudtam volna, mit jelent ez a valóságban, mennyi felelősséget, mennyi munkát, talán neki sem mertem volna vágni. ★ Még ötödéves medikus volt, amikor az első munkája nyomdába került. Nem is akármilyen szerzők társaságában szerepelt a neve: Óvári Imre — Pintér László — dr. Leövey András munkája a szívtumor szövettanáról szólt. Publikációi már német és orosz nyelven is napvilágot láttak. A számuk húszra noÁ Hmm 1917. július 17., vasárnap | vekedett a múló évek nyomán. De maradt elsőnek és mindenek előtt valónak a glaukoma, a zöld hályog. 1973- tól aspiráns, Moszkvába jár ki konzultációkra, és már elkészítette a disszertációját, amit nemrég adott át kutatásvezetőjének Moszkvában. Várhatóan a jövő év elején kerül sor a disszertáció nyilvános megvédésére és akkor a kandidátusi tudományos fokozat birtokosa lesz. — Ha nem kezdek hozzá ehhez a kutatómunkához, akkor is biztosan megmaradhattam volna a fővárosi beosztásomban. De nekem szinte a szenvedélyem is a témám: a tényleges szemnyomás meghatározásának módszerei és azok jelentősége a glaukoma korai diagnosztikájában. Anélkül, hogy ebben a témában elmélyülnénk, ha már szóba hoztuk, említsük meg: a glaukoma ma sem gyógyítható. Az orvos annyit tehet, hogy a tényleges állapotot igyekszik fenntartani, Pintér István: Gyilkosság a „szeretet jegyében” vett William Garretsonnal el akarta hagyni a villát, az elektromos zárra járó kapu belső oldalán észrevette, hogy az a gomb, amellyel a kaput nyitni lehet, véres. Mi sem látszott kézenfek. vőbbnek, mint a feltételezés: a gyilkos nyomta meg a gombot, az ő kezétől lett vé_ másikon akkor, amikor egy tízéves gyerek szégyenítette meg a közbiztonság őreit. Ste_ ven Weiss mintegy . három héttel azután, hogy a lapok tele voltak a Sharon Tate- üggyel, a szülői ház mögött egy revolvert találtak. Az okos kis Steven — elég bűnügyi sorozatot látott ő is már 1. A felsőfokok bírósági tárgyalása volt. A leghosszabb az Egyesült Államok történetében,'kilenc és fél hónapig tartott. A legdrágább: egymillió dollárt emésztettek fel a tárgyalás költségei. Kétszázhuszonöt napig tartották az esküdteket bezárva, amíg meghozták ítéletüket: valamennyi vádlottat halálra ítélték. A sokkötetes akta a „Kalifornia népe Charles Man. son, alias Jézus Krisztus ellen indított pere” — feliratot viselte. A bűnüldözés történetében ez volt az első, s minden bizonnyal ez is marad az utolsó eset, amikor egy bűnöző a Megváltótól kölcsönözte álnevét. Megbízhatónak látszó kimutatások szerint erről a perről írtak a legtöbbet az Egyesült Államok történetében. A gyilkosságok közül csak egyetlen esettel, John F. Kennedy lelövetésével foglalkozott többet az amerikai sajtó — abban az ügyben azonban, mint ismeretes, soha nem került sor bírósági tárgyalásra. A vádat Vincent Bugliosi képviselte. Koronatanúja Linda Masabian volt. — Mondta-e valaha Marison, hogy ö a Jézus Krisztus? — kérdezte tőle az ügyész. — Nem, ezt soha nem állította — hangzott a válasz. — Milyen körülmények késztették önt arra, hogy mégis ezt higgye? — Én Krisztust kerestem magamban és azért láttam annak. Az ügyész megakadt. Zavarában furcsa útra terelte a kihallgatást. — Mansonnak volt szakái. la? — Igen! — Leborotválta később a szakállát? — Igen! — L állott már valaha olyan képet, amelyen Krisz. tus szakálltalan volt? — Nem. — Miután Manson leborot. válta a szakállát, még mindig azt hitte, hogy ö Jézus? — Igen. Ez a jelenet Bugliosi kevésszámú kisiklásai közé tartozik. Egyébként kitűnő munkát végzett a tárgyalás folyamán, valamint a vádirat összeállításában. A Los Angeles_i rendőrség jóvoltából alig állt a vádhatóság rendelkezésére bizonyí- •ték. Még azután sem, hogy a tettesekről tudták, hogy tettesek és egy véletlen folytán valamennyien már jóval előbb a rendőrség őrizetébe kerültek. A rend derék őrei, akiket a televízió krimisorozatai, mindig tévedhetetlennek ábrázolnak, ebben az ügyben hibát hibára halmoztak. A Polanski villa vendégei: Sebring, Abigail Folger, Frykow ski, Parent. Mintha semmiképpen sem akartak volna a bűnözők nyomára bukkanni, mintha szántszándékkal meg akarták volna semmisíteni a bizonyítékokat. Nemcsak a helyszínen, röviddel a Cielo Drive 10 050 szám alatti villában történt szörnyű vérfürdő felfedezése után, hanem a bírósági tárgyalóteremben is meglehetősen szánalmas alak benyomását keltette Jerry Joe De Rosa. Ez a rendőr volt az, aki a 8 L 15-ös számú rendőrjárőrként először érkezett rádiós kocsijával a villába. A tárgyaláson elmondta: amikor később, az őrizetbe rés és minden bizonnyal az ujjlenyomatát is rajtahagyta. De Rosa mégis megnyomta a gombot. Végeredmény: ujjlenyomatával megsemmisítette azt az ujjlenyomatot, amely azonnal a gyilkos nyomára vezethette volna a rendőrséget. — Miért nyomta meg az ujjával a véres gombot a ka. pun? — kérdezte tőle az ügyész. — Azért, hogy kijussak a kapun! — Szóval, nem véletlenül, hanem szándékosan tette? — Valahogy ki kellett mennem... A tárgyalóterem közönsége nevetett. A rendőrön. És egy a televízióban — á cső végén, és két újjával óvatosan fogta meg a fegyvert, nehogy megsemmisítse az esetleg rajta levő ujjlenyomatokat. Így vitte haza, s letette édesapja íróasztalára, aki meg sem érintette, s azonnal feltárcsázta a rendőrség számát. A Los Angeles-i rendőrök ezúttal gyorsak voltak — nem úgy, mint a helyszínen, ahol 1969. augusztus 9-én a tett felfedezése után éppen öt órával érkezett csak meg a gyilkossági csoport, addig buzgó, de hozzá nem értő kollégáik teljesen összeforgatták a helyszínt. Most egy bizonyos Michael Watson azonnal fel is kereste Weis«' seket. (Folytatjuk.)