Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-02 / 154. szám
Szandakan 8. Japán film A japán filmekkel kapcsa. latban szorongásaim alakultak ki. Talán nem is azért, mert a téma, a tartalom sokszor ellenállásra késztetett, hanem inkább azért, mert nem ismerem jól a stílus, a gondolkodás összetevőit, azt a bizonyos okot és módot, amiért és ahogyan náluk a cselekvés bekövetkezik; azt az okot és módot találom idegennek, ahogyan bennük a gondolat és az érzés eljut a testből, a belső világból a külsőreIndoklásaim közül most csak egy példával illusztrál- tat illesztenék ide. A fiatal japán újságírónő eljut a prostituáltak temetőjébe, pénzt és fáradtságot nem kímélve újjáteremti a szerencsétlen sorsú lányok- asszonyok végső nyugvóhe- lyét, majd beledöbben a felismerés. hogy hiszen ezek a sírok mind úgy fekszenek, hogy a halottak a hátukat mutatják Japánnak. Ez a megdöbbenés nagyon fontos mozzanat lehet, hirtelen szakad fel a fiatal asszonyból, s nyilvánvalóan azért, hogy a japán nézőt rádöbbentse a gyalázatra és a szégyenre, amit ma is és mindig is másképpen értelmeznek azok, akik a gyalázatot elszenvedték, mint azok, akik miatt a gyalázat megeshetett. A japán néző bizonyára érti azt az oktatást is, hogy ami rossz a japán világban történt és történik, az azért van, mert az emberek egy része mást hisz, mint amit hinni illenék, mert a világban nem mindenki igazodik ahhoz a rendhez, amit Japánban az évezredek őriznek. Talán ilyesmit kell kiolvasnom abból a megújulóan felvillanó képből, amely egy keresztény templomot mutat be, annak a tornyát, harangzúgással és napfénnyel. Ez a kép is olyan ismétlés, mint a szimfonikus hömpölygésű' zenei motívum, s ezek így együtt és külön-külön is arra szolgálnak, hogy az érzelmi megindultság erőt vegyen a nézőn. Az öregasszony — Oszaki — tragédiája a nyomorból induló lány históriája. A visszaemlékezés csak pár epizódot villant fel, a meg- alázottságnak néhány kegyetlen oillanatát- Elhiszem, hogy Oszaki, a bölcsnek összeráncosodott értelmes öregasszony ennyit és így látott az életéből fontosnak akkor, amikor már túl volt mindenen, de a beszélgető partnerként jelenlevő csinos újságírónő keresett modernsége óhatatlanul arra figyelmeztet engem, hogy minden ilyen visszaemlékezés szerepjátszás is egyben. Nagy-nagy lelkierő szükséges ahhoz, hogy ilyen csábításnak egy még finomabb csábításnak, a megszépítés és a varázslat apró ördögének ne engedelmeskedjünk. Mindezt azért írom le, mert a könnyek, érzelrpek és indulatok őszinteségében nincs okom kételkedni, még a film pergése közben sem; csak ezek a fogalmazási fogások, a láttatásnak és a hatásra törésnek ezt a módját tartom idegenszerűnek. Szívesen néztem ennek az öreg Oszakinak az arcát, mert a megélt testi és lelki nyomorúság utáni lét. csendes derűje árad belőle;szinte szép arc, ahogyan néz, kitárulkozik, ahogyan a valóban szép és fiatal japán asszonynak odaadja titkait és tanulságait', és azt a kegyes hazugságot, hogy a szeretet címén megjátszotta mások előtt, mintha ez a riportemő az ő menye lenne és azért látogatta volna meg Kyotóból. mert szereti őt. mint a fia anyját. Kei , Kumai filmje csak •szorongásaimat fokozta a japán filmek élménysorában, de nem rendített meg. Nekem ezek a jelrendszerek éppúgy idegenek, mint ahogyan minden bizonnyal a japánoknak idegen és szokatlan egy európai film atmoszférája. (farkas) 99 Non stop” továbbképzés Hatvanban Ez év őszén vezetik be általános iskoláinkban az új nevelési és oktatási tervet, amelynek ismertetése végett háromnapos továbbképzést tartott Hatvanban a megyei tanács művelődésügyi osztálya. A cukorgyári művelődési házban száznál több igazgató vett részt a tanácskozáson, felkészülve egyben azokra a nevelési értekezletekre. amelyeket a témával kapcsolatban 1978 tavaszán megyeszerte meg kell szervezni. A vitaindító előadásokat a továbbképzési kabinet tagjai, valamint azok a Heves megyei nevelők tartották, akik maguk . is részt vettek az új tanterv kidolgozásában, összefoglaló értékelést Merő Lászióné továbbképzési felügyelő tarÓvoda társadalmi összefogással Hevesaranyoson, Bátorban és Egerbocson régi gondot jelentett a kisgyermekes édesanyák számára, hogy nem volt óvoda. Tavaly szeptemberben végül döntés született. A volt művelődési ház épülete Bátorban éppen alkalmas félszáz gyerek befogadására. Az elhatározást azonnal tettek köyették, sa három község lakói hozzáláttak az átalakításhoz. A tervet a környék üzemei: a Finomszerelvénygyár, az egri áfész, valamint a helyi termelőszövetkezet és az erdőgazdaság is támogatta, a járási hivatal pedig a berendezésekhez nyújtott segítséget. A legtöbbet persze a leendő növendékek szülei dolgoztak ; falaztak, burkoltak, szerelték a villanyt, csinosították a környéket. Társadalmi munkájuk csaknem félmillió forintot ér. _ Az óvodát szerdán Kovács Bertalan, az egri járási hivatal elnöke adta át, hétfőtől'már végleg birtokukba veszik a két szép termet a bátori, a hevesaranyosi és az egerbocsi gyerekek. tott, sikeresnek ítélve a három nap munkáját' Mint mondotta: előadások és hozzászólások egyaránt segítették a jobb megértést, s bizonnyal hozzájárulnak a sikeres induláshoz, a tanterv folyamatos bevezetéséhez. Hatvanban egyébként „non stop” munka folyik a pedagógiát tekintve! Július 4-én, hétfőn az általános iskolában tanító I—IV. osztályos nevelők munkaközösségvezetői randevúznak száz- hűszan, s továbbképzésük egész héten tart. Ugyancsak hétfőn érkeznek a városba megyénk szakmunkásképző intézeteinek igazgatói, tanárai, hogy négy napon át készüljenek fel a különböző tantervi, oktatási feladatokra. Itt az irányítást Kiss István, a megyei tanács művelődésügyi osztályának szakfelügyelője látja el. Hatvan, amely a most zárult háromnapos igazgatói értekezletnek gondos házigazdája volt. bizonyára a jövő hét két további oktatási konferenciáját is zavarmentesen, jó munkafeltételek közepette bonyolítja le. A fa átlényegülése Szervátiusz Jenő szobrai Gyöngyösön Azt kell mondanunk: gazdagok a gyöngyösiek: Ma már kétféle kiállítás is rendszeresen látható a városban. A főiskolán az egyik, a művelődési ház szervezésében a másik. A Gyöngyösi Galéria nevét viselő most beköltözött a Mátra Múzeum emeleti részébe, és Szervátiusz Jenő munkáival csalogatja a képzőművészetek iránt érdeklődőket. Nehéz eldönteni azt is, hogy ez az egyteremnyi anyag sok-e vagy kevés. Relatíve inkább zsúfoltnak tetszik, mivel levegőáebb elhelyezésben jobban feltárhatnák lényegüket ezek a fából készült munkák- Ezzel a kifejezéssel: fából készült, talán csínján kellene bánnunk, mert található itt bronz is, gránit is, de az csak a látszat, mert az alkotó keze mindig a fát érzi. azt míveli akkor is, ha kő vagy fém vajúdik a vésője alatt. Meglátszik ez félreérthetetlenül a Mosoly női fejen is, hiába a szürkés gránit, az csak olyan, mintha álcázná valódi vonzalmát a mester. Ahogy a két bronz is, az Illés Anna és a Kiss Kati is. akárha fakoro-ng lett volna eredetileg. A fa az igazi anyaga Szervátiusz Jenőnek. Ügy ismeri, mint aki ebben a közegben eszmélt a világra, vált emberré, felnőtté, élményekkel, örömteliekkel és bánatosokkal vegyest gazdagon feltarisznyázva. Ezt a világot ismerjük: Tamási Árontól, az erdélyi szépíróktól, akik felnyitották rá a szemünket. Most ezt láthatjuk magunk előtt Szervátiusz fából készült alkotásaiban. És nemcsak a gó- bés mosolyú Székely emberfej sugallja ezt nekünk, hanem a csupa kérdőjelet sejtető önarckép is, ahogy a Férfiarckép is ehhez a sorhoz tartozik. Több szobra pedig egyenesen a székely hegyi emberek megmutatását szándékozza, minden áttétel nélkülMég akkor is ez a szellem sugárzik felénk, amikor megálltunk a gótikus karcsúságú Madonna előtt. A boldog asszonyi mosöly, az anyaság öröme, ahogy a tenyerén tartja a Gyermeket, akárha Székelyudvarhely környékéről fakadt volna. Szervátiusz Jenő örömteli embereket hámoz ki vésője segítségével a fatuskóból vagy a fakorongból, de egy gallytöredékből is. A fa átlényegül a keze alatt, lelkes lénnyé szelídül. Itt jut eszünkbe a Gyöngyös lánya című reliefszerű ' lapja is, ami szinte a születés misztériumát láttatja, a fakorong pedig magát az anyaméhet sejteti. Születés ez valóságosan is, de művészi áttétel segítségével is. Egy kicsit magának Szervátiusz Jenő világának, művészi világlátásának a kinyilvánítása is. Gazdag élet ez, a múló idő adta bölcsesség szűrőjén átderengőn, ami egyetlen markáns jellemvonást hordoz: a hitet az emberben. Nagyon izgalmas élmény Szervátiusz Jenővel találkozni a szobrai közvetítésével« Ha már szóba hoztuk, hogy Gyöngyös két, kiál. lítást szervező intézménynyel is gazdag, zárásként hadd utaljunk erre vissza és kockáztassuk meg a kérdést: vajon így jó-e ez? A szándék szép és dicséretes. A lelkes szervezők tenni akarása is megérdemel egy köszönomöt. De ne áltassuk magunkat: ez a mátraalji város nem bír még el két, egymást időben váltó, olykor párhuzamosan ténykedő kiállítót. Bizonyíték erre a látogatók száma is, amit ha nem is tükröz pontosan a vendégkönyv, de arányaiban jelez. A beírások tartalmi jegyeit már ne is említsük. Talán erre szokták mondani: a kevés több lenne.' Jó volna, ha ezek a gyöngyösi „párhuzamosak” nemcsak a végtelenben találkoznának, mert akármelyik tárlat — kiváltképp a mostani — több figyelmet érdemel^ ne. Nagyobb közönséget. Ezt pedig, a jelek szerint, az átgondoltabb kiállítási naptárral lehetne elérni, legalábbis remélni, hogy a szervezésre fordított energia hatékonyabban használódik elA mértéktartás soha sem egyenlő az igénytelenséggel. Sőt! G. Molnár Ferenc 1977. július 2«. szombat 7. Bálint délután olvasni se tudott, számolta a perceket, mikor lesz már este. Elment a virágboltba, vett hét szál piros rózsát, hazavitte, nézegette a rózsákat, este beletette papírba és kiment az állomáshoz. Egy téglarakás mögött húzódott meg, nem akart ismerősökkel találkozni. „Lehetetlen, hogy ne jöjjön! Mindennél biztosabb, hogy jön!” Egymás után érkeztek be az esti vonatok, hosszú katonai szerelvények is; özönlött á rengeteg sebesült'. Végre bemondta a mikrofon a szamosházi vonatot. Óráknak tűnt, amíg a mozdony kibontakozott a sötétből, és becsoszogott az állomásra. Igyekeztek az utasok, cipelték batyuikat. Bálint háta mögött tartotta a rózsát. Zsuzska biztosan a hátsó kocsiba szállt. Már csak egyesével szállingóznak az utasok — és Zsuzska sehol. Hazament, beletette a rózsákat egy dobozba, és írt hozzá néhány sort: „A rózsa a tied. Ezzel vártalak. Most gyűlölnöm kellene téged. de azt hiszem, soha nem szerettelek még így, mint most.” Elment a postára, feladta a csomagot, ezt 'holnap reggel már megkapja Zsuzska. Nem kellene felülnie a hajnali vonatra, és elutaznia Szamosházára? „Nem! Bennem is van ko- nokság! Legyen vége! Soha még levelet se írok neki többet. „Jó, hogy befejeződött. De még egyszer látnom kellene. Meg kellene csókolnom, és megmondani neki: hogy szeretem.” „Nem utazom sehova! VÉGH ANTALX* m# JEGZAJtAS W (REGE NY) Írjon ő! Talán beteg? Lekéste a vonatot? Vagy félt- szegénykém... Ugye, drága Zsuzskám féltél? Nem kellett volna félned. Hiszen ha te nem akarod, én egy ujjal se nyúltam volna hozzád! Bálint úgy gondolta, hogy reggel mégis utazni fog Szamosházára. Szól Béla bácsinak, tanítás nincs, a főigazgató utasítására tegnap befejezettnek tekintették a tanévet, az ünnepélyes tanévzáróra nem kaptak engedélyt. Béla bácsi dühöngött, de belátta, most nincs mit tenni. Minden meggondolatlan lépés emberek és gyerekek életébe kerülne! Ez már nem önképzőkörösdi, ez életre- Tialálra megy! Meg kell írni a bizonyítványokat, ki kell osztani és aztán... Béla bácsi szólt Bálintnak, hogy maradjon. beszélni akar vele. — Csinálnunk kell valamit — mondta az öreg —, az iskolában most már semmi dolgunk... Megegyeztek, hogy Bálint holnap este felmegy a lakására. Bálint felült a Szamoshá- za felé induló vonatra. Ahogy a vonat ment, egyre közeledve a faluhoz, mind jobban érezte: nem fejeződött be semmi. Szorongó érzésekkel teltek a percek. És mi lesz, ha Zsuzska azt mondja: hagyjon neki békét. Sötét volt, mire a vonat a szamosházi állomásra ért. Bálint megkerülte a paplakot. benézett az ablakon óvatosan, és aztán könnyű szívvel — lesz ami lesz — odalépett az ajtóhoz, bekopogott. — Ki az? — kérdezte belülről valaki. — Járó Bálint. Az ajtó kinyílt. Zsuzska mamája. — Hát szemtől szembe láthatom magát! Nem nagy öröm! Sokat hallottam magáról. Sok mindent... A mama aztán egész este nem mutatkozott. — Hogy kerülsz ide? Mit akarsz te itt? — kérdezte Zsuzska. A hét szál rózsa az asztalon volt egy vázában. „Nem dobta el. vázába tette.” — Ne haragudj. nem akartalak megbántani... meglepődtem, hogy váratlanul megláttalak... Ügy ver a szívem, mint egy fruskáé. — Mit akarok itt? Semmit! Még egyszer akartalak látni, meg arra voltam kíváncsi, mi lett azzal a rózsával, amit küldtem, amivel vártalak. Csak ennyi... — Itt van, látod! Ne menj még ell — Azt ígérted, hogy bejössz. .. — Ne menj el, annyi minden történt velem tegnap óta... de ha nem történt volna semmi... akkor se mentem volna be ... Tegnap értesítést kaptam! Berci fogságba esett. Miért nem segítesz, ha szeretsz? Olyan jó, hogy eljöttél, hogy láthatlak ... Hadd lehessek én ezután is őszinte hozzád. Nem bírtam bemenni... nem tudok ... félek, hogy majd egyszer mindent megbánok. Én úgy akarlak szeretni, hogy soha semmit ne kelljen megbánnom ... Bálint nem is látogatott haza a szüleihez, nagyon sokáig beszélgettek Zsuzská-„ val. Hajnalodott, amikor ki. ment a vonathoz. Reggel korán ért be Szat- márra, úgy gondolta, nem vár estig, felkeresi Béla bácsit most. Az állomáson és az utcákon rengeteg német katona. Szeges dróttal elzárt vagonokban orosz hadifoglyok. Az utcán is csapatostul vonultak német fegyveresek ki. sérete mellett. Nem messze az állomáshoz egy udvarra tódult be a sok hadifogoly. A vályú tele volt vízzel, annak estek neki, a kísérők puskatussal ütötték az embereket, idő kellett, amíg el bírták verni őket a vályútól. Aztán újra elindultak a foglyok. Bálint alighogy kiért az állomásról, Matheidesz Zolival találkozott. Látta a fiút már a vonatnál is, ott ólálkodott, de nem köszönt, elfordult, amikor egymás mellé értek. A fiú előtte ment az utcán. Lehetetlen, hogy észre ne yette volna őt. A fiú körülnézett, megállt^ és anélkül, hogy hátrafordult volna, megvárta, amíg Bálint utoléri. Akkor visszafordult az állomás felé, de stealatt egy összehajtogatott papírdarabkát csúsztatott Bálint zsebébe. „Igazgató urat ' letartóztat.; ták az éjszaka, a névsor a németeknél van. Azonnal tessék menekülni, minél messzebbre a várostól!” Bálint a gyerek után néJ zett, de ő már eltűnt a házak közt. A névsor .. a névsor .J miféle névsor? Megvan! Amit ' Béla bácsi írt, hogy kikre számíthatnak... ekkora ostobaságot! Civil karszalagosokból és katonákból álló járőrcsoport tűnt fel az utca végében. Bálint megfordult, és elindult az állomás felé. de nem ment a pályaudvarig, hanem letért a Szamos töltéséhez. Besötétedett, mire hazaért.’ Vigyázott, hogy senki ne lássa meg. A szüleihez nem ment. Felzörgette Sándor bátyját, vele beszélt meg mindent. — Ehhez mit szól, Sándor bátyám ? A szénapadlást találták a legalkalmasabbnak. Átrakták a takarmányt a szénatartóba, Bálint kényelmesen elfért az üregben. — Csak legalább csinál-' tunk volna valamit! A szénapadlásról Bálint csak este jött ki, amikor már jől besötétedett, és nem láthatta senki. Ez a határ még soha ekkora termést nem adott, mint most ősszel. Talán úgy gondolta a grófi föld: no, még ez egyszer, utoljára... (Folytatjuk)
