Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-12 / 137. szám

Heti külpolitikai összefoglalónk A HÉT CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ Moszkvába érkezett Guiringaud francia külügyminiszter — Törökországban a választásokon Ecevit köztársasági néppártja győzött KEDD Kádár János tárgyalásai Rómában Andreotti miniszter- elnökkel — Begint_ a Likud tömb vezetőjét bízták meg az új izraeli kormány megalakításával SZERDA Kádár János találkozott Enrico Berlinguerrel, az OKP főtitkárával •— Londonban megkezdődött a nemzetközös­ség csúcstalálkozója CSÜTÖRTÖK Kádár János VI. Pál pápánál járt — Véget ért Berlinben a Német Demokratikus Köztársaság és a Román Szocia­lista Köztársaság párt- és állami küldöttségének tárgya­lása FENTEK Leonyid hrezsnyev fogadta Fahmi egyiptomi külügymi­nisztert. — Washingtonban . a szovjet—amerikai kereske­delemről tárgyal a két ország közös kereskedelmi bi­zottsága «ZOMBAT A hollandiai túszdráma véres véget ért — Genscher nyu­gatnémet külügyminiszter Washingtonban, majd Párizs­ban tárgyalt moszkvai útja előtt 'VWVNA/VVSA/VNA/VVVNAAA/VVVVVVVVVVVVVVVWV'VVV'VVVVVVVVVVVS^^A/WVV A hét 3 kérdése Felgyorsult a diplomáciai tevékenység üteme Kelet és Nyugat között: a héten szov­jet—francia külügyminisz­teri találkozóra került sor, a jövő héten hasonló szintű szovjet—nyugatnémet tárgya­lások kövétkeznék. közben Genscher, a nyugatnémet diplomácia vezetője Vance amerikai és Guiringaud fran­cia külügyminiszterrel is tár­gyalt. Mi indokolja ezt a sűrű érintkezést? A héten összeült a Brit Nemzetközösség. A London­ban megjelent állam- és kor­mányfők elsőnek a dél-afri­kai problémákról vitáztak. Előrelépést jelend-e ez a dél­afrikai megoldás felé vezető úton? Fidel Castro kubai ál­lamfő érdekes interjút adott az egyik legnagyobb ameri­kai tévétársaságnak és a legnépszerűbb riporternőnek, Barbara Waltersnak. Az in­terjút a héten sugározták, milliók is látták. Mi volt a hatása ennek a Castro-nyi- latkozatnak? Mi indokolja a Kelet és Nyugat között sűrűsödő diplomáciai tárgyalásokat? Június 15-én kezdődik Belgrádban az a nemzetközi értekezlet, amelyen 33 euró­pai és 2 észak-amerikai (USA és Kanada) állam kép­viselői hozzálátnak az ides­tova két esztendeje kitűzött feladatukhoz: eszmecserét folytatnak a helsinki záróok­mányban foglaltak megvaló­sításáról, megvonják az eu­rópai biztonság megszilárdu­lásának mérlegét, megtár­gyalják a további együttmű­ködést. Ez a nagy jelentősé­gű találkozó még akkor is alapos indokot szolgáltat a diplomáciai tevékenység üte­mének felgyorsulására. ha tudnivaló, hogy az érdemi munka tulajdonképpen csak az ősszel indul meg. De arra is gondolni kell, hogy magasabb szintű kelet— nyugati találkozások szintén esedékesek: közeledik példá­ul Leonyid Brezsnyev fran­ciaországi látogatásának időpontja. A nyugati hatalmak igye­keznek egyeztetni elképzelé­seiket és álláspontjukat: Genscher ezért járt Moszk­va előtt Washingtonban és Párizsban. Természetesen épp azért történnek kísérle­tek az összehangolásra, mert sok kérdésben feszülnek el­lentétek a nyugati hatalmak között. Hogy például a belg­rádi találkozót ne változtas­sák valamilyen „panasznap­pá” bizonyos amerikai szán­dékok ellenére sem. azt Gis- card d’Estaing és Schmidt koncellár egyformán szorgal­mazza. De — mondjuk — a közel-keleti kérdésben sem vág egybe Washington tö­rekvése Párizséval. És így tovább... Megjegyzendő, hogy a kö­zel-keleti problémakörben most a szovjet diplomácia vált aktívvá: Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminisz­tert fogadták a héten Moszk­vában. A kairói sajtó a talál­kozás kapcsán a szovjet— egyiptomi viszony állandó elemeiről írt. Hozott-e előrelépést Dél­Afrika problémáinak meg­oldása irányában a Brit Nemzetközösség vitája? Három napig alkudoztak Londonban a nemzetközös­ség 33 országának képvise­lői — állam- és kormányfők — a dél-afrikai helyzet meg­ítéléséről és a teendő intéz­kedésekről. Egyszer-másszor heves kifakadások hangzot­tak el, több résztvevő elma­rasztalta Nagy-Britanniát azért, hogy nem akart és nem tudott erőteljes eszkö­zökhöz folyamodni a rhode- siai Smith-rezsim ellen. A nemzetközösség afrikai tag­jai általában azt hangoztat­ták, hogy szükség van a fegy­veres felszabadító harcra, ha Rhodesia, Namíbia és a Dél- afrikai Köztársaság népei­nek a függetlenségét meg akarják adni. ha az ottani fajüldöző és kisebbségi, fehér rendszereket meg akarják dönteni. S bár az utóbbi esz­tendőkben felhalmozódtak a keserű tapasztalataik, az af­rikai országok felszólították Nagy-Britanniát, hogy foly­tassa a rhodesiai rendezési kísérleteit. Ugyanakkor a Smith-rendszer ellen gazda­sági szankciók- megszigorítá­sát sürgették, így az olajem­bargó érvényesítését. Ha Rho­desia nem jut olajhoz, egy­hamar feladnák a fehértele­pesek a reménytelen har­cot ... Erre azonban sem Nagy-Britannia, sem a nem­zetközösség több. fehér la­kosságú országa nem haj­landó. Érdekes volt megfigyelni, hogy az angol polgári sajtó a dél-afrikai vitáról a köz­vélemény figyelmét el akar­ván terelni, óriási teret szen­telt az „Amin-ügynek”. El­lenőrizhetetlen é6 fantaszti­kus híreket közöltek arról, hogy az ugandai elnök — akit Londonban nemkívána­tos személynek tartanak — mindenképpen el akar jutni az angol fővárosba (ha nem repülőgépen, akkor hajón ...) és be akar toppanni a Lan­caster House-ba. az értekez­let színhelyére. Idi Amin a megbízhatóbbnak látszó ér­tesülések szerint ki sem mozdult Ugandából... Az egész „jön? nem jön, kiuta­sítják?” — játék csak arra volt jó, hogy az afrikai an­gol gondokat elleplezzék, s hogy a nemzetközösség afri­kai tagjainak állásfoglalása­it a sajtóban háttérbe szorít­sák. Amint vége lett a nem­zetközösség dél-afrikai vitá­jának, felhagytak a polgári sajtóban az „Amin-üggyel” is. Mi a hatása az amerikai tévében közvetített első Castro-interjúnak? A kubai—amerikai vi­szonyban, amelyet majdnerri másfél évtizedig szikrázóan ellenségesnek lehetett mon­dani, mostanában minden •hét újabb előrelépéssel szol­gál. Mégha egyik-másiknak nines is közvetlenül mérhe- ,tő következménye, mint pél­dául Fidel Castro terjedel­mes és izgalmas, őszinte és sok érdekes részletet feltáró televíziónyilatkozata, ame­lyet először láthattak képer­nyőiken az amerikai nézők tízmilliói. A washingtoni je­lentések a tévéközvetítés visszhangjáról először is azt ^melik ki, hogy az átlagné­zőt meglepte Fidel Castro megnyerő, fiatalos külseje, s az ember, akiről eddig annyi rosszat hallott, most kellemes hangon megszólalt, rendkívül meggyőzően ér­velt. Castro bizonyította, hogy az amerikai reakció, még az Eisenhower—Nixon- korszakban milyen kímélet­lenül. milyen jogtalanul tört a kubai népre. Vagy hogy milyen gyilkos merényleteket szervezett a CIA Castro el­len. az utolsó a 70-es évek elején történt. (Megjegyzen­dő. hogy a hivatalos Wa­shington is elismert vagy nyolcat a Castro elleni akci­ók közül...). A washingtoni visszhangban az áll, hogy az amerikai nézők meglepve hallották a kubai vezető vá­laszait az Angolában tartóz­kodó kubai fiatalokról csak­úgy, mint arról, hogy hány fogoly tölti szabadságvesztés büntetését azért, mert a ku­bai szocialista rendszer ellen próbált fordulni. Castro kifejezte reményét, hogy Carter elnök alatt a ku­bai—amerikai kapcsolatok normalizálódnak, de azt is hozzátette, hogy ez jobbára csak egy későbbi időszakban következhet be. Az amerikai tévénézők végül azt is lát­hatták, hallhatták, hogy Fi­del Castro hitet tett a Szov­jetunióval való szoros barát­ság és együttműködés mel­lett. A legfontosabb a kubai— amerikai viszony kedvezőbb alakításában, hogy az USA megszüntesse a szocialista szigetországgal szembeni embargót, s hogy normális alapokra helyezze a két or­szág kereskedelmét. Pálfy József HÉT *VÉGI Asszony császár Szóltunk már egyszer a rózsa- színű sisakos, japán amazonok­ról, akik (akkor még így tudtuk) hazájuk elnyomott asszonyainak akarnak egyenlő jogokat kihar­colni. Egyszer már a mozgalom mintegy kétezer-ötszáz sorstár­suknak (neves emberektől el­hagyott szeretőknek, kitaszított feleségeknek) jelentős pénztá­mogatást szerzett. Ezzel a cse­lekedetükkel sokak rokonszen- vét szerezték meg. Vezetőjük, Misako Enoki azonban most nyilatkozatot adott egy lapnak, s ebben helyreigazított bizonyos félreértéseket. Pártja — mint mondta — a Nihon Dsosszeh Toh nem a férfi és a nő egyenran­gúságáért küzd, hanem az asz- szonyok hatalmáért. E zászló alatt indulnak a következő par­lamenti választásokon, természe­tesen kizárólag női képviselője­löltekkel. No, de a politikai kampányok­hoz pénz kell, s nem is kevés! Az elnöknő, aki egyelőre egy ki­tűnő praxissal rendelkező orvos felesége, úgy 60 ezer dollárnyi összeget vett kölcsön — férjétől. Különös. Miért adott a fér) pénz a saját nyakára kerülő kötél megszerzéséhez? Még különösebb azonban a feltétel, amelyhez a kölcsönt kötötte: ha az asszony pártja elvesztené a választáso­kat — elválnak. És ha megnyeri? A férjnek aligha lesz módja fel­tételeket támasztani. A japán doktor nyilván arra gondolt, ha felesége győztesen vonul be a felsőházba, híres lesz • az egész família és áradni fognak hozzá a paciensek. Ahelyett, hogy ar­ra a jövőre gondolna, amikor a feleség pártja veszi át az ural­mat és felkészülne a harcra a férfiak egyenjogúságáért, a fér­fiakkal szembeni előítéletek föl­számolásáért, társadalmi egyen­lőségük megteremtéséért, az or­vos csak a mára gondol és a pénzt hajszolja. Pedig mi mindent tervez a Nihon Dsosszeh Toh pártpnog- ramja! Misako Enoki a kor­mányhatalom átvétele után ki­zárólagos női szakszervezeteket óhajt létesíteni, katonai akadé­miát alapítani női növendékek­nek, női igazgatókat állítani a vállalatok élére, s végül női uralkodót ültetni a császári trónra. Addig is — mondja az elnöknő — az asszbnyok test­edző gyakorlatokkal, például ka­ratéval. tehát a tenyér élével osztogatott ütések gyakorlásával készüljenek a hatalomátvételre. Lehet, hogy a doktornak még­is igaza volt és szaporodni fog­nak a paciensei? Tatár Imre A fejlett szocializmus koncepciója a testvérpártok elméletében és gyakorlatában N I. A fejlett szocializmus építésének tapasztalata a Szovjetunióban LENIN MAR ABBAN AZ IDŐBEN fontos történelmi határként felvetette a fejlett szocialista társadalom esz­méjét, amikor a szovjetorosz- • ország még csak az első lé­péseket tette meg történelmi útján. Azonban azt is hang­súlyozta, hogy nem tudjuk, jiem lehet megmondani, hogy milyen lesz a szocializmus, mikor éri el kész formáit. Ismeretlen úton járva, óri­ási nehézségeket leküzdve, sőt olykor hibákat ís vétve, a szovjet nép az SZKP vezeté­sével végrehajtotta a szocia­lista iparosítást, a mezőgaz­daság kollektivizálását és a kulturális forradalmat. A harmincas évek elején a szo­cialista építés eredményeit általánosítva az SZKP le­vonta azt a következtetést, hogy a Szovjetunióban létre­jött a „szocialista gazdaság alapja”. Később, a harmin­cas évek második felében a szocialista gazdálkodási rend­szer teljes győzelmével kap­csolatban állapították meg, hogy az átmeneti időszak befejeződött, „a szocializmus alapjában felépült”. Felada­tul tűzték ki az osztály nél­küli szocialista társadalom teljes felépítésének, a kom- • mumzmusra való áttérésnek a programját. A fasiszta Németország tá­madása azonban félbeszakí­totta a szovjet nép békés munkáját. A Szovjetunió hosszú és a történelem leg­súlyosabb háborújában nem­csak hogy megvédte szabad­ságát és függetlenségét, ha­nem az európai és ázsiai há­QMmm 7. június 12., vasárnap ború megnyeréséhez, a fasiz­mus feletti győzelemhez is döntő mértékben hozzájárult. A német és az olasz fasizmus és a japán militarizmus szétzúzása a második világ­háborúban. a szocialista for­radalmak győzelme számos európai és ázsiai országban meggyorsította a fejlődést. A Nagy Októberrel megindult forradalmi folyamat minősé­gileg új szintet ért el: kiala­kult a szocialista világrend- szer. Befejeződött a Szovjet­unió egyetlen szocialista or­szágként, tisztán kapitalista környezetben való fejlődésé­nek időszaka: ettől az időtől kezdve a Szovjetunión kívül új társadalom jött létre a fejlődés szocialista útjára lé­pett országok egész csoport­jában. A SZOCIALISTA ÉPÍTÉS­NEK a háború utáni évtize­dekben megtett útja újabb értékes tapasztalatot hozott. Ezt a tapasztalatot elemezve a párt arra a következtetés­re jutott, hogy az átmeneti időszak befejezése, a szocia­lizmus alapjában való felépí­tése („a szocializmus alap­jainak a lerakása”) nem je­lenti a szocialista építés be­fejezését és a szocializmus­nak kommunizmusba való átnövését. A történelmi ta­pasztalat szerint időre van szükség ahhoz, hogy a szo­cializmus megszilárduljon, és kifejlődjék — kiteljesedjék, hogy a szocialista termelési viszonyokban rejlő lehetősé­gek kibontakozhassanak. Ugyanekkor feltárult a ter­melő erők és a kommuniz­mus előfeltételeivel kapcso­latos feladatok bonvolultsá- sa cs sokrétűsége is. Más szó­val: nyilvánvalóvá vált, hogy a szocializmus nem rövid ideig tartó szakasz, hanem a társadalmi fejlődés hosszú történelmi fázisa. Az SZKP XXIV. kongresz- szusa hangsúlyozta, hogy a szocializmus a kommuniz­mus felé haladva hosszú ideig már nem a kapitaliz­mustól kapott bázison fejlő­dik, hanem saját, szocialista bázisán. Az alapok lerakásá­nak gazdasága és a mai fej­lett gazdaság ugyanazon tí­pusú termelési viszonyokra, ugyanazon gazdasági törvé­nyekre, a szocializmus tör­vényeire épül. A szocializ­musnak saját bázisán végbe­ment fejlődése lehetővé tet­te az SZKP számára, hogy az ötvenes évek végén kimond­ja: az országban teljesen és végérvényesen győzött a szo­cializmus. Különösen jelentős válto­zások mentek vegbe az anya­gi szférában. Jelenleg a Szov­jetunió gazdasági erejének alapja a sokágazatú ipar és a gépesített nagyüzemi szocia­lista mezőgazdaság, a szak­képzett káderek; a Szovjet­unió gazdasági ereje a ma­gasan fejlett tudományra tá­maszkodik, a mai tudomá­nyos-műszaki forradalom vívmányainak a termelésbe való egyre szélesebb körű bevezetése révén fejlődik. A fejlett anyagi-műszaki bázis alapján szélesen kibontako­zik a szocialista rendszer mé­lyen humánus jellege, a dol­gozók érdekeit, életszínvona­luk növelését szolgáló gazda­sági rendszerének az elő­nyei. Megszilárdult, a szovjet nép, mint új történelmi kö­zösség társadalmi-politikai és eszmei egysége. A nemze­tek és nemzetiségek egyen- n lőségének. virágzásának és közeledésének alapján, a szo­cialista internacionalizmus alapján meg jobban megerő­södtek a Szovjetunió testvéri népeinek kapcsolatai. A szo­cializmus teljes és végleges győzelmével a szovjet állam össznépi államként tevékeny­kedik, erőfeszítéseit a kom­munista párt vezetésével a szocialisták demokrácia min­den oldalú fejlesztésére, az állampolgárok j'ogainak biz­tosítására irányítja. Lényeges változások men­tek végbe a szellemi életben is: megnőtt a szovjet ember kultúrája és képzettsége, a kommunista erkölcsiség esz­ményeihez, a marxizmus— leninizmus elveihez való hű­sége. Jelenleg a szovjet nép­gazdaságban foglalkoztatott dolgozók több mint három­negyed részének felső- vagy középfokú (teljes vagy nem teljes) képzettsége van. Az oktatás valamennyi fajtája több mint 93 millió személy­re terjed ki. Áz országban hozzávetőleg 1.3 millió tudo­mányos dolgozó van. 108-szor annyi, mint 1913-ban volt. Az SZKP 1971-ben meg­tartott XXIV. kongresszusa levonta azt a következtetést, hogy a Szovjetunióban fel­épült a fejlett szocialista tár­sadalomi. Az SZKP XXV. kongresszusa ebből a követ­keztetésből kiindulva fogal­mazta meg a párt hosszú tá­vú stratégiáját: meghatároz­ta a cselekvés reális irány­vonalát s legközelebbi évekre és hosszabb történelmi táv­latra, konzerválta a prog­ramban foglalt célok meg­valósításának útjait. A SZOVJETUNIÓBAN most azon munkálkodnak, hogy megvalósítsák ezt az irányvonalat, a kommuniz­mus anyagi-technikai bázi­sának megteremtését. ANATOLIJ BÜTYENKO, a filozófiai tudományok doktora APN (Folyt, kőv.) Izraeli falvak Ciszjordániálian Néhány napja múlt, hogy az izraeli csapatok 10 éve, a 3. izraeli—arab háborúban elfoglalták a Sínai-félszigetet (56 980 km-) a Golan-fennsí. kot (1295 km'-'), Ciszjordáni- át (56) és a Gázai-övezetet, mintegy egymillió — zömmel palesztin — lakó került ural­muk alá. Az 1948 óta kor­mányzó Munkáspárt Egyip­tommal, Szíriával kötött csa­patszél választási megállapo­dások keretében területkiürí­téseket hajtott végre a Sinai.- félszigeten és a Golan-fenn- síkon. Az 1967-es háború után Ciszjordániából és a Gá- zai-övezetből 410 ezer pa­lesztin menekült Jordániába. 1975-ös adatok szerint Cisz- jordániában 700 ezer, a Gá. zai-övezetben 400, Jordáni­ában 900 ezer, Libanonban 350 ezer, Szíriában 150 ezer palesztin élt, főleg menekült- táborokban. A Palesztin Felszabadítási Szervezet legmagasabb szin­tű testületé, a 180 tagú Pa­lesztin Nemzeti Tanács 12. ülése 1974 júniusában foglal­ta a Gázai-övezetre és Ciszjordániára kiterjedő pa­lesztin állam tervet, ahol ha­zát akar teremteni a világon — 1948, az izraeli—arab há­ború óta — szétszórtan élő palesztinok számára. Az izraeli-kormány maka­csul ragaszkodik az 1967-es törvénytelen területi hódítá­sokhoz. A megszállt területe, ken létrehozott izrael teleoü. lések hálózata a kormány ko- lonializációs politikájának következménye. Az izraeli szélsőségesek egyértel - "en állást foglalnak Ciszjor A ni a (az izraeli ortodox szóhasz­nálat szerint Szamárra Jude) visszaadása ellen, mivel azt a „Nagy-lzrael” részének te­kintik. Ezt a célt támasztja alá, hogy a megszállók mint­egy 50 zsidó települést léte­sítettek a Jordán-folyó jobb partján, Közel-Kelet „élés­kamrájában”, Ciszjordániá. ban. Térképünk a Le Monde alapján, néhány új izraeli települést mutat. — TERRA — < /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom