Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-28 / 150. szám
A folytatások dramaturgiája Detjen, az NDK elhárító tisztje, aki „álarcban”, azaz megfelelő fedőnévvel és „fedőéletrajzzal” az egykori (?) nácik után nyomoz, s aki kalandjai során kissé meg- ittasulva a nagy lehetőségektől, sok mindenbe beleszól és „beleüt”, — szóval, Detjen, folytatásokban jelenik meg a magyar televízióban. Legutóbb, az ötödik részben, A maszkok titkában. Megjelenik majd még három ízben, hogy aztán kalandjai végére pontot, illetve „Vé- ge”-t tegyenek a szerzők és a forgalmazók, akik utóbbiak minden bizonnyal már a tar. Bolyukban tartják a követke. ző folytatásos krimi- vagy ikómsorozatot. Néhány esztendővel ezelőtt meglehetősen széles körű vita folyt, s nemcsak a szaksajtóban, hanem a napilapok e témára szánt hasábjain is, hogy kell-e egyáltalán folytatásos produkció a képernyőn? Sokan vélték és nem is éppen alaptalanul, hogy a televízió nem újság, nem lehet eltenni a fiókba, hogy holnap, amikor ráérek, elöl. vassam a benne közölt folytatásos sorozat újabb epizódját. Mások úgy gondolták, hogy egy-egy folytatásos sorozat, témája szerint is, joggal és okkal kerül képernyőre, csupán arra kell ügyelnie a tévének, hogy ha már fontosnak tartja a sorozatot, akkor ismételje meg más időpontban, megnézhessék így azok is, akik valami ok miatt előszörre nem láthatták. Végezetül — talán nem is végezetül — volt olyan álláspont, s ez diadalmaskodott, hogy a televízióban nélkülöz, hetetlen a sorozatadás- bevált ez szerte a világon, csak nem szabad összetéveszteni a sorozatot a folytatásos produkciókkal. Mert míg az előbbi — például az Angyal, a Columbo és társaik — egymástól függetlenül is érthető epizódokból áll, amelyeket a szereplők és az azonos témakör köt össze, addig a folytatásoknak bár természetszerűleg azonos a hősük, vagy hőseik, adott — s konzekvens a témájuk, ám az adásokat itt csakis egy. másra építkezve, egymástól nem függetlenül lehet megérteni. Példa lehet erre akár a most és a második csatornán futó Germinál, vagy a televízió szabadegyetemének egymásra építkező folytatásos előadássorozata. Végtére is, mi hát a közös ezekben a folytatásokban? Mi a folytatásoknak a dramaturgiája, amely a még gyenge sorozatnál is újra és újra odaülteti a tévénézőt a képernyő elé? Hogy a jó sorozatok igen széles körű visszhangot váltanak ki, az csak természetes. A válasz persze nem könnyű és nem is biztos, hogy helyes lesz. Azt az esetet bátran mellőzhetjük, a választ keresendőn, amikor jó a sorozat témája közérdeklődésre méltó, izgalmas. szórakoztató, vagy amikor a szereplője, vagy szereplői akár jellegzetességüknél, akár tehetségüknél fogva, belopják magukat a né. zők szívébe. A dolgok érdekessége ott kezdődik, amikor viszonylag gyenge, vagy kimondottan rosszul választott sorozatokat is végignézik, végigülik nem is kevesen a tévézők milliói közül. És nem is csak azért, mert megszokták, hogy Jelenet az Álarcban című magyarul beszélő NDK tv- filmsorozatból az esti program mi is lehetne más, mint a tévénézés. A válasz talán inkább ott kereshető, hogy a jó műsorok hitele készteti arra a nézőt, hogy bízzon és higgyen: a következő folytatás feledtetni fogja a megelőző gyengét. De ott is: hogyha már néztem az első részt, meg kell tudom, hogy mi lesz belőle a végén. A történet elkezdődik a képernyőn, akkor az átlagnéző a befejezést is látni, tudni akarja. Bosszankodva is, szidva is a műsort, de vé gignézve mégis: mi is lesz belőle? Némi túlzással azt lehetne állítani, hogy talán nincs a világnak olyan rossz folytatásos sorozata, amit, ha elkezdenek, és nem nyújtanak hosszúra, el ne lehessen -,adni” a nézőnek. Egyszerűen az emberi kíváncsiságra és arra az emberi tulajdonságra is építve még, hogy ha valamit elkezd, azt be is akarja fejezni. Vagy fejeztetni. Nyugati tévétársaságok nem okvetlenül és nem mindig az alacsony ízlésszintre építik bárgyú sorozataikat oly biztonsággal. Arra is. Hiszen ezt az ízlésszintet jobbára maguk alakították ki. De feltétlenül arra a sajátos és logikus folytatásos, vagy ha úgy tetszik, emberi és belső dramaturgiára, amely arra készteti a nézők jó részét, hogy ha látta a kezdetét, nézze meg a végét is. Hozzá kell tennem mindehhez és rögtön, az NDK tévéfilmsorozata a jobbak közül való . Ha kissé zsúfolt is a történéssorozat, ha sok is az arc, ha néha túl bonyolult, vagy inkább bonyolított a cselekmény —, nem egyszerűen a befejezés milyensége iránti kíváncsiság ülteti a nézőt a képernyő elé. Ám az a tény, hogy hetenként egy. szer, összesen kilenc héten át rendre a televízió elé készteti a magyar nézőt, óhatatlanul gondolkodásra készteti a tévékritikust avatatlan és hivatlan tévépszichológusi minőségben is. Arról most szándékosan nem kívántam szólni, hogy milyen könnyebbséget és milyen biztonságot jelent a televízió műsorszerkesztői számára, milyen mértékben segít a műsorgondokon, mennyi időt és lehetőséget adnak a folytatások más, az újabb feladatokra való felGermák temetője Adorjánpusztán Gabonatároló építése közben régi temetőt bontott meg a talajmarógép a Tolna megyei Tamási közelében levő Adorjánpusztán. Dr. Rosner Gyula, a szekszárdi Balogh Ádám Múzeum tudományos főmunkatársa hat sírt tárt fel a helyszínen. Az egyik sírból egy torzított férfikoponya maradványai kerültek elő. Egy női csontváz ujján ezüst pecsétgyűrűt is találtak, rajta „z” betű (valószínűleg viselője nevének kéz. dőbetűje) olvasható. Megállapítás szerint a leletek az időszámításunk utáni ötödik századi germák (keleti gót) népesség emlékei. Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt ugyaninnen már napvilágra került egy erősen torzított és meglehetősen ép férfikopo. nya. A leleteket a szekszárdi múzeum régészeti gyűjteményében helyezték el. (MTI) készüléshez. Ez már nem a „folytatások dramaturgiája”, hanem a mindennapok munkájáé. Mert a televíziós munkának is megvan a maga dramaturgiája. És a dramaturgja is. Maga az élet — minden igényével. Gyurkó Géza A Rádiónapló havonta visszatérő műsora, hang. képek, vallomások és kérdések százait hozza a hallgató közelségébe. Ha az érdeklődő ember nem is élne a kommunikáció adta lehetőségekkel, és nem élne együtt az ország és nagyvilág eseményeivel, kortársak életével a szerkesztő Dolgos János — problémalátása, munkatár. sainak és a meghívott vendégek elemzései, a műfaj lehetőségei akkor is összegeznék egy-egy hónap legizgalmasabb eseményeit, olykor előremutató jelzéseit. A korábbi témák — az öregek sorsáról, a mezőgazdaságról és élelmiszeriparról, a jó ági. tációról, a szakszervezetek munkájáról, — olyan ered. ményeket és tanulságokat összegeztek, amelyek népünk eredményei. A Napló júniusi riportjai az emberi kapcsolatok változásait, a barátság, tekintély, a nevelés útvesztőit, a merev hagyományok utóéletét idézték. Fontos volt ez utóbbi azért is, mert épp ezekben a nyári hónapokban nyílik alkalom és lehetőség a szülő és gyermek viszonyának elmélyülésére, barátságok kialakítására. A közösen tett nagy és kis kalandozások, a utazások, a csak üldögélés, az együtt szerzett élmények sokszor egy életre kapcsolnak össze gyermeket és szülőt, házastársakat, barátokat. H. Sas Judit szociológus, Iván László pszichológus és nem utolsósorban M é r e i Ferenc a társadalmi lét, az együttélés, összekötő és elválasztó erők, a társadalom mozgástörvényeinek olyan pillanatit hozták emberközelbe, amelyek felértek egy szociográfia fejezeteivel. A kérdés: — Hogyan alakulnak napjainkban az emberi kapcsolatok? — azért is életbe vágó, mert a városok, lakótelepek kialakulása, az embereknek egy-egy mesterséges régióban történő tömörülése csak látszólagos közösség, hiszen a toronyházak lakói nem is ismerik egymást és talán ez a közelség, a gyanakvó bizal. matlanság távolítja el az embereket egymástól. így és ezért válnak idegesebbé és magányosabbá a metropolisok vagy akár a kisvárosok képződményeiben. A gyerekek nem érzik jól magukat a toronyházak bármilyen luxussal berendezett lakásaiban, agresszívekké, hangoskodókká, részvétlenekké válnak. Mérei Ferenc a beszélgetést tartja legfontosabb kapcsolatiéEredmények a fertőző betegségek elleni küzdelemben A heveny fertőző megbetegedések közül 1976-ban minden eddiginél alacsonyabbra csökkent a kanyaróban, a tetanuszban és a hastífuszban megbetegedettek száma. A korábbi éveknél lényegesen kevesebben kapták meg a vérhast, a vörhenyt, a rubeolát és kevesebb volt »a fer- tőzéses májgyulladás, valamint a szalmonellózis is. A múlt év kedvező tendenciája az idén tovább foly. tatódott. Az első hónapokban például havonta mindössze 15—25 kanyarós esetet jelen, tettek, még annál is kevesebbet, mint amennyit a múlt év azonos hónapjaiban. Megszűnt a kanyaró „szezonális” jellege is; ez a betegség Magyarországon gyakorlatilag már nem jelent közegészségügyi gondot. Ez a — nem. zetközi viszonylatban is — számottevő eredmény egyértelműen az életkorhoz kötött kötelező védőoltásoknak köszönhető és megőrzése is ettől függ. Tavaly tetanuszban mindössze 56-an betegedtek meg, többnyire 40, sőt, 60 éven fe. lüliek, akikre még nem vonatkozott a védőoltás kötelezettsége. A megbetegedések számának eddigi legalacsonyabb szintje sem megnyugtató azonban, a statisztikák szerint ugyanis évente a betegek 60—70 százaléka a tetanusz következtében meg. hal. A szamárköhögés is a szakemberek figyelmének középpontjában áll: 1963 óta minden betegnél ellenőrzik, hogy megkapta-e a védőoltást. A közegészségügyi szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy a meleg nyári napokban a különböző bélfertőzések könnyebben előfordulhatnák. Ezért most különösképpen fontos a személyi és élelmezéshigiénés szabályok szigorú betartása. A kirándulók, üdülök például vigyázzanak arra, hogy csak olyan vízzel oltsák szórójukat, amely ivásra alkalmas. (MTI) rem tő erőnek: „Maga a bej saéd ténye fontos. A hallgatás, a titok izolál.” A gyermekeinek örvendő édesanyák beszélnek a csecsemőhöz (van, aki virágaihoz beszél), aki ugyan egy szót sem ért ebből a beszédből, de azt megérti, hogy szeretik. Ezúttal a riportok és elemzések közül csak kettőt emelnék ki. H. Sas Judit Ariszto. telészt idéző mondatait a barátságról és egy József Attila idézetet. Mi a barátság alapja? Arisztotelész szerint a kellemesre, a hasznosra, a jóra való törekvés köti össze az embereket. A barátság alapja a bizalom. Régen, a nagy kollektív célok megvalósítása érdekében jöttek létre barátságok. A mozgalomban minden szimmetrikus volt, nem volt alá- és fölé- rendelés, mindenki egy célért dolgozott. Egyenrangú kapcsolatok kora volt ez. Ma hierarchizált társadalomban élünk és úgy tűnik, hogy ez, a kapcsolat megszűnt, pedig* ma is vannak nagy és neme». céljaink, csak ezek nem > annyira látványosak, mint korábbiak. És itt lép előtér—? be a bizalom kérdése. A József Attila sor — „magam- ' ban bíztam elejitől íogvaT^ olyan korszak életérzéséra. utal, amikor még nem alakultak ki a „közös célért i frontvonalai. Az is kérdés te-*» hát, hogy a mai társadalmi/ fejlődés kedvez-e a barátsá-r goknak? Természetesen. Hiszen közösségeket, évjárat»--' kát a közös érdek, a jó ma is. összekapcsol. Erre számtalan, példával utalt is a szerkesztő. Az emberek egymásrautaltsága, a közösen vállalt célok és a munka viszi előJ re az életet, napjaink életét; Nem hiszem, hogy a régi, új barátságokat veszély fenyegetné, csak a barátságoknak ma más színe van, mint öt4 ven évvel ezelőtt ! A hónapok végének felelj getős és egymást kiegészítő műsorai — a Rádiónapló és a Június, ez a rendha. gyó keresztmetszet — értékes összegezései a múlttá váló mindennapoknak, a víssza- hozhatatlan tegnapnak. | Ebergényi Tibor ! VÉ GH ANTAL JEGZAHAS 3. „Az embereket te meg hagyod halni” Csák Albert tiszteletes úr már nem énekelt. Mindjárt rajta a sor Nem lehet elodázni ! Csak addig jusson el, amíg meghallja a saját maga első hangos szavát. „És azt mondod az emberi nemzetnek” Tegnap este Járó Sándor elment a tiszteletes úrhoz, és azt mondta: eljöttem, tiszteletes úr, hogy megbeszéljük, ami az Isten dolgából ránk tartozik. Hogy mondhatta volna neki: nem, Sándor bácsi, magukra igen, de rám semmi! „Légyetek porrá, kik porból lettetek” Hangos beszéddel kell szóljon, ő a pap. Jó lenne elintézni mindent csendben ... otthon is, és most ezen a temetésen is... „Mert ezer esztendő előtted annyi...” A tiszteletes asszony a temetés előtt — életében most először igazán — könyörgött az Istenhez. Bátorságot kért tőle. „Mint a tegnapnak ő elmúlása” Felhő mögé húzódott a nap, érdes, hideg leheletével idecsapott a szél a Szamosról, Angyal Sándor az ének utolsó sorát is elkezdte. „És egy éjnek rövid vi- gyázása.” Teherautó zakatolt az úton. Lassított már a falu közepén, és ide, a falu végére — lábujjhegyen jött. A harmadik ház előtt álltak meg, azután csendesen kiszálltak az emberek. Először három civil, Balogh István — az új főispán — két társával, aztán egy katona: Ivan Ivanovics Karpatov, a kapitány. A Kapuban Ivan Karpatov kapitány sapkájához emelte kezét. A többiek levették a kalapjukat, aztán óvatosan beálltak a gyászolók gyülekezetébe. Reggel indultak el, az első útjuk nem ide. hanem ki a Tisza-grófok tanyájára vezetett. Ott voltak majd délig. Sokáig beszélgettek az emberekkel. Először Kun Mihályt keresték, vele tárgyaltak meg mindent. Megnézték a hidat a túlsó oldalról, aztán fel kellett hogy. menjenek messze Szat- márig, hogy átjöhessenek a Szamoson. Eljött Kun Mihály is az embereivel. Mind kemény, mogorva paraszt, összehúzták a szemüket, nézik a koporsót, káromkodnának, de nem lehet! Ügy jöttek, hogy nem is mennek haza egy ideig, elszállásolnak a faluban, szerszámokat is hoztak. Csák tiszteletes úron a sor... „Kegyelem Néktek és Békesség ...” Felnézett, végig a koporsókon, a halotti gyülekezeten túl, az utcáig. Feketébe öltözve egy asz- szony fordult be a kapun. Nem lassan jött, nem is sietett. Minden lépésében elszánt erő volt; eljutni ide a koporsóig... Vissza? Beért a kapun. „Kegyelem Néktek és Békesség ...” Akik szélről álltak, megfordultak. Az asszony arca szelíd és megnyugodott volt. Nem állt be a gyászoló gyülekezetbe, megnézte a koporsókat, aztán odament Bálint koporsójához. Zokogott, nem nézett senkire, masának sírt. A gyülekezet néma volt. Az özvegyet — az anyát — hevitték a szobába. „Kegyelem Néktek és Békesség ...” Rátette kezét a koporsóra, aztán két karral átölelte a deszkákat. Mi lett a szépen, csendesen indult temetésből? A pap bibliát olvasott, és elkezdte halotti beszédét. Röviden szólt. Az asszony a koporsóra borulva fájdalmasan zokogott. Közelebb léptek a koporsót vivő férfiak ... Sándor — a halott apa bátyja — ment oda. Először óvatosan megfogta a nő kezét, hogy levegye a koporsóról. Aztán erősebb fogással próbálta. Nem lehetett, mert aa asszony ujjait görcs szárítót^ ta a deszkákhoz. — El kell vinni a koporJ sót — mondta halkan remegve Sándor — tessék elengedni — súgta —, tessék szíves lenni elengedni a koporsót, tiszteletes asszony! 1944. május 5-én, szombaJ ton Zsuzska és Bálint Szat.1 márnémetiben az állomás mögötti park egyik lócáján üldögéltek, beszélgettek. Előttük virágágy tulipánnal, hátuk mögött nyírfa, háncsa televésve - nevekkel, évszámokkal. Beírhatnák a nevüket és a mai nap dátumát ők is, de még észrevenné Bálintnak valamelyik tanítványa: „Srácok,1 láttam tegnap Járó tanár urat egy csinos nővel, nyírfaháncsba vésték a nevüket.1 Nem hiszitek? Hazafelé menet megmutatom a fát. EJhol ni; Zs. és B.” Az, hogy most itt ülnek — Járó Bálint gimnáziumi tanár és Csák Albertné született, Éndy Zsuzsanna, a szamosházi református lelkész felesége —, a sors kü-! Ionos véletlenének következménye. , Bálint 1920. február 17- én született Szamosháza községben. Szatmárnémetitől tizennyolc kilométerre. | Apja Járó László, sza-1 mosházi lakos, kerékgyártó.^, mester. Anyja Penyigei Ro-é zália, otthon dolgozik, és neveli a két lányt, Elvirát és Olgát (Folytatjuk) (
