Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-03 / 129. szám
Akik a veszélytől sem riadtak meg ■ V ' t $■ iU? vk'-'. . í A • • 9 Kincsmentő úttörők közt, Párádon Olyanok, mint a többi fiatal. Tanulnak, kedvelik az önfeledt játékot, rajonganak a fociért, ismerik a legújabb autómárkákat. Egyben azonban mégis különböznek diáktársaiktól: tettekkel bizonyították, hogy nem riadnak meg a veszélytől. Ök negyvenen, a parádi Fáy András Általános Iskola napközi otthonosai — két nevelőjük irányításával — egykönnyen aligha pótolható értéket mentettek meg: nekik is köszönhető, hogy nem lett a lángok martalékává a néprajzi ritkaságnak számító parádi palócház teljes berendezése. Bátorságból, határozottságból valamennyien jelesre vizsgáztak március 23-án, délután. A krónikás pontosságával idézzék fel most ők az eseményeket ... ROHAM A VÖDRÖKÉRT Három óra elmúlt, a gyerekek elővették könyveiket, készültek a következő napra. A megszokott csendet siető léptek zaja, majd ajtócsapó- dás törte meg. A nyolcadikos Gáspár Melinda, így emlékezik erre a pillanatra. számít. Intézkedtünk, ám lányaink—fiaink szinte ostromoltak benünket: őket se hagyjuk ki, róluk se feledkezzünk meg. Csontos Dezső mindannyi- uk érzéseit tolmácsolja. — Meg se vártuk a beleegyezést, máris rohantunk a vödrökért. Én a szomszédba futottam, mert ott laktak a rokonaim. így tettek mások is, s mire visszajöttem, már nemcsak összeállt, hanem dolgozott is a csatárlánc- Megérkeztek a környékbeli felnőttek is: ők a patakba álltak, s onnan adogatták a tele edényeket. A tanárnő egyéb részleteket említ. — Egyikőjük sem akart kimaradni, mindenki feladatokat kért. Sokan voltunk, ezért ésszerűen megosztottuk a teendőket. Az egyik vizet mert, a másik továbbadta, s a többi, pedig a ház „kincseiért” indult a szó szoros értelmében vett rohamra, Krögler Gabit nem lehetett. visszatartani, csak azt láttuk, hogy feltöri az ajtót, s az égő — a zsúpetőt nyalfáradtságot nem ismerve vitték a súlyos tárgyakat Dezső a tulipános ládát ragadta meg. — A pántok szinte sütöttek, de erre nem gondolhattam, mert sietni kellett. A hatodikos Jónás Feri a szőtteseket, a szebbnél szebb párnákat szorította magához. — Éreztem: sürget az idő, szerettem volna egyszerre minél többet elcipelniNem zavarta őket, hogy tiszta öltözetüket bepiszkol- ják, senki sem törődött a ruhájával. Átgázoltak a patakon, s biztonságba helyezték a bútorokat, a használati eszközöket. Turcsányi Miklósné vb-tit- kár nagyra értékeli áldozat- készségüket. — A kiállítóhely anyagát hiánytalanul megmentették. Nem hittem, hogy erre képesek, mert amit tettek, az a felnőtteknek is becsületére válna. Nos, az elismerés nem is maradt el. Az Országos Tűzoltóparancsnokság a nem mindennapi helytállást pénzjutalommal méltatta, az egri Dobó István Vármúzeumtól — Horváth Sanyi bácsi, a hivatalsegéd veje rontott be, s azt mondta: „Ég a műemlék épület. A zsúptető- a csűr egy-kettőre odalesz. Mindannyian felugrottunk, a szomszéd termekből is kiszaladtak. Striteczky Ferencné pedagógus kolleganőjével, Szmi- gura Józsefnéval együtt azonnali cselekvésre gondolt. — Elhatároztuk, hogy rögvest a tanácsházára, s a tűzoltókhoz szalajtunk valakit. Sejtettük: minden másodperc dosták a lángok — épületbe tör. Társai meg utána. Szerencsére időközben a tűzoltók is gátat vetetlek a pusztító elemi erőnek. MINDEN MEGMARADT A vállalkozás mégis kockázatos volt, hiszen benn majdhogy izzott a mennyezet, s a gomolygó füstben úgyszólván semmit sem lehetett látni. A talpraesett fiatalok azonban mindent megtaláltak, s pedig könyveket kaptak ajándékba. A történethez hozzátartozik az is, hogy ezután az ötödikes és a hetedikes napközisek azt kérték: szervezzenek számukra szakkört- ahol megtanulhatják: miként kell még ügyesebben védekezni a hirtelen fellobbanó lángok ellen. így is lett... A NEVELÉS SIKERE Vajon honnan fakadt ez a segítőkészség, ez a magabiztosság ? Eger-Pori testvérkapcsolat Finnországba utazott a Harlekin I Eger és Pori között kialakult testvérkapcsolat keretében a közművelődés területén kifejtett jó munkájuk jutalmaként csütörtökön egyhetes vendégszereplésre Finnországba utazott a Harlekin Bábegyüttes. A Heves megyei úttörőház többszörösen kiA MBn fiim r 1977. június X, péntek tüntetett nívódíjas művészeti csoportja nem először indult külföldi turnéra. A népszerű bábosok 1975- ben Afrikában képviselték a magyar amatőrmozgalmat, s műsoraikkal egy hónapig gyönyörködtették az algériai és a tunéziai közönséget, a gyerekeket és a felnőtteket. Most Helsinkibe utazott a 13 egri bábosból és kétszáz lábúból álló kis társulat, s előbb a finn fővárosban, majd Poriban mutatja be felnőtt-, illetve gyerekműsorát A csoportot elkísérte Juhász Csaba, az egri városi tanács közművelődési előadója. Demeter Zsuzsa, a Harlekin művészeti vezetője az elutazás előtt elmondotta, hogy hat alkalommal lépnek föl Finnországban, bemutatják a bábművészet különböző stílusait technikáját s fő attrakcióként az eddigi legsikeresebb produkciójukkal, a Kodály Zoltán Háry János szvitjére rendezett sajátos stílusú, színes, ámyjátékkal lepik meg a közönséget Vitai Csilla nem késlekedik a magyarázattal. ' — Magunk is gyűjtöttük a különböző népi emlékeket. Felkerestük a helyi, a bodo- nyi ismerősöket, s mindent összeszedtünk, amit arra ér demesnek találtunk. Én például egy bikaszarvból formált kürtöt szereztem. Ezekkel a tantermeket díszítettük. Arra is fény derül, hogy mindenütt tájékozódottan forgolódtak, s csak a figyelemre méltó relikviákat hozták el. Melinda újságolja: — Iskolánkban évek óta tevénykedik a honismereti szakkör. Akik ide beírakoz nak, sok fontos dolgot megtanulnak. Egyébként valamennyiünket érdekelnek a régi dalok, táncok, szokások, vagyis az: hogyan éltek déd- és ükapáink. Amikor megláttuk a tüzet, tudtuk, hogy a gyors cselekvéssel olyan értéket óvunk meg, amit nehezen lehetne pótolni. A múlt tiszteletére, hagyományainak őrzésére nevelőik okították őket. A magot termékeny talajba vetették, mert néhány nehéz óra igazolta: nemhiába serénykedtek. Kincsmentő diákjaik a veszélytől sem riadozva óvták meg elődeik örökségét... Pécsi István Csutkababák és egyebek... A múlt vasárnap őket, gyermekeinket köszöntöttük! őket, akikért tulajdonképpen az egész életünket áldozzuk. A gyermekeinkkel való törődés nem kampányfeladat, nem csupán május utolsó vasárnapjának kedves hagyománya, de a felnőtt ember életcélja, ha úgy tetszik, életértelme is. Másfél milliárd gyermek él a földön, többségük sokkal, de sokkal rosszabb, mostohább körülmények között, mint a magyar gyermekek. Egyharmaduk éhezik, nyomorog, felnőtt sorsuk is kilátástalan. Bizony, ünneprontásszámba megy ilyenkor Idősebbeknek a múltban, saját gyermekkorunkban keresgélni, a rosszat, a fájdalmasat emlegetni akkor, amikor arra már a harmincon inneni felnőttek sem emlékeznek. — Volt, talán igaz sem volt — mondanánk, ha mesélnénk, de akik saját bőrükön tapasztalták a hajdani valóságot, nem felejtenek. A padlások mélyéről előkerült csutkababák, rongylabdák, méták és fűzfából készült bakszekerek, a rég elfelejtett gyermekjátékok sok mindenről beszélhetnének. Nem! Nem beszélünk róluk, csak egy pillanatra emlékezetünkbe idézzük, talán a jelennel való összehasonlítás miatt — Mennyi idős a fia? — Tizennégy esztendős, most ballag a nyolcadikból. — Hogyan ünnepük a baüagást, a búcsúzást az általános iskolából ? Felcsillan a papa szeme, látni az arcán, hogy szívesen válaszol a feltett kérdésre. — Sátort állítunk fel az udvaron és együtt lesz a rokonság. velünk örülnek majd a barátok is. Disznót vágunk erre az alkalomra és a két éve féltve őrzött boroshordót verjük majd csapra! — Mások is így teszik? — Igen! A legtöbben. Körülbelül tizenöt, húsz háznál ölnek disznót, sok helyen libát, kacsát hizlalnak. A mi falunkban nagy ünnepszámba megy a ballagás. — És az ajándékok? A papa mosolyog, de a feltett kérdésekből most már sejt,' megérez valamit. A célzást! — Karórák, magnók, rádiók, kismotorok járják... Miért? Megtehetjük! Elvégre nekünk a gyermek a minden. A falucska számomra nem idegen. Az én falum! Ott húzódik meg szerényen a Bükk alján, köves útja „zsákutca” ezért — mint erre mondani szokás — innen még a drótos is visszafordul. Lakóinak száma nem éri el az ezret! Gazdagsága a tsz-ből származik, és hajdan fikarcnyi határát három másik falu földjeivel szántották egybe. Minden háznál van tv, rádió kettő-három is, minden harmadik ház udvarán autó áll. Az emberek szervezetten színházba és melegfürdőre járnak, újság, folyóirat annyi van. hogy alig győzi kihordani a postás. Gyermekben sincs hiány! — Soha ennyi kismama nem volt a faluban, mint három esztendő óta — mondja a körzeti orvos, de siet, mert ballag az ő fia is, és szintén vendégeket várnak. A mi családunkból is kerül ballagó. A húgom lánya. Nyomtatott meghívót nyújt át. — Jön a rokonság — csordul ki a boldogság hetvennégy esztendős anyám szeméből. — Karcagról, Győrből, Budapestről jönnek! — Ugye, itt leszel te is? — Hol lennék másütt? — kérdezem szinte sértődötten; ám tele vagyok furcsa gondolatokkal, mert nem vagyok biztos abban, hogy mindez a gyermekeink javára történik... Szalay István Ólja töprengett: „Miért jött ma ilyen későn haza És így szólt a férjéhez: ' — Miért jöttél ma ilyen későn haza? Fegya így gondolkozott: „Már egy pohár 6Örre se ugorhatok be a barátaimmal ... arról is számot kell adnom...” De így válaszolt: — Hiszen negyedév vége van! Be kell hozni a lemaradást . .•.! Ólja ilyesmire gondolt: „Biztosan éhes. A kedvenc ételét főzöm meg vacsorára ...” És így szólt: — Biztosan éhes vagy... kedvenc ételedet főzöm meg vacsorára! Fegya gondolatai egymást kergették: „öt korsó sör.... egy kis harapnivalóval... nem vagyok éhes ... egy csöppet sem...” De így válaszolt: — Nagyszerű! Éhes vagyok, mint a farkas! Alig telt el tíz perc, Ólja hozta a vacsorát. Fegya méh lé ült, de csak turkálta az ételt. Ólja töprengett: „Éhes, mint egy farkas... de alig eszik. Talán beteg... rosszul érzi magát...” ' És megkérdezte: l— Éhes vagy, mint a farkas, de csak turkálod az ételt. Talán beteg vagy...? Fegya magában dohogott: „Most ebbe is beleköt. A fenét vagyok beteg!” De így szólt: — A, semmiség... A fejem fáj egy kicsit. Majd elmúlik ... Ólja megsajnálta. „Túl van szegény terhelve... és mégsem panaszkodik ...” És így szólt: — Túl vagy terhelve. És te mindent szó nélkül eltűrsz ...! Fegya ilyesmire gondolt: „Ki kellene találni valamit.” És így szólt: — Hát, igen. Igaz. KraV- cov ... mindenbe beleköt. Ma is éppen... Ólja magában csodálkozott. „Kravcov? Ma? Hiszen szabadságon van. Ö maga mondta...” És így szólt: — Kravcov? Hiszen szabadságon van. Te magad mondtad. Fegya mérges lett magára. „Erre is emlékszik! Én oktalan! Már füllenteni se szaJ bad!” És így szólt: — Igen, szabadságon van'. De felhívott telefonon. Ólja elgondolkodott. „Szabadságon van, mégis törődik a dolgokkal. Rendes ember lehet...” És így szólt: — Szabadságon van és törődik a dolgokkal. Rendes ember lehet. Fegya meg volt magával elégedve. „Minden rendben van” — gondolta. És így szólt: — 0 ilyen. Igen, ilyen rendes ember. Több kellene ilyen ember a vállalatnál.. Óljának azonban gyanús volt. így morfondírozott: „Most át akar ejteni... Kiugratom a nyulat a bokorból.” És így szólt: — Szombaton menjünk az erdőre kirándulni. Fegya megriadt: „Még mit nem. Szombaton sörözés a fiúkkal.” De így szólt: — Szombat még messze van. Majd meglátjuk az időt... Ólja már elképzelte a kirándulást. És így szólt: — Ott tudnám igazán kipihenni magamat. Fegya gondolatban igazat adott Óljának. „Én is jót tudnék pihenni ...” De így szólt: — Talán nem érzed jól magad? Olyan sápadt vagy..i Ólja elbizonytalanodott. „Látom, ideges. Miért kérdi, hogy hogy vagyok.” De így szólt: — Nagyszerűen érzem mai gamat. Minden rendben van... Fordította: Antalfy István Ennyi maradt a palócházból Akik a berendezést mentették: a parádi iskola diákjai tanárnőjükkel (Fotó: Perl Márton)
