Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-19 / 143. szám

Sütő András ' ötvenéves ötven éve, 1927. június 17-én született Sütő András, ■i jelenkori romániai magyar irodalom legjelentősebb al­kotója. Bárhova vesse is sorsa, pihenni’ erőt gyűjteni szülőfalujába, az erdélyi Meáőségben található Puszta­kamarásra tér haza. Az erdélyi dombvidék kellős köze­pén fekszik a szülőfalu, Kolozsvártól negyven, Marosvá­sárhelytől hatvan kilométerre- Vegyes, magyar—román lakosságú. Itt járta ki már gyermekkorában Sütő a népi együttélés iskoláját. ,-A falut háromnegyedrészben romá­nok, negyedrészt magyarok lakják. Az EGÉSZTŐL kap­tam útravalóul a gyermekkor élményvilágát a negyed­résztől a küszködő nyelvet, e színes bóját a vizek hul­lámzásában” — írja legszebb regényében. A fiatal Sütő András a hírneves- történelmi levegőjű nagyenyedi Bethlen Kollégiumba kerül. Köteles Sámuel, Szász Károly tanított itt egykor- Innét került ki Körösi Csorna Sándor. Bolyai Farkas Kemény Zsigmond. Sütőt is tudós tanárok: Vita Zsigmond, Balázs János, Nagy Géza vezették be a tudományok, főként az irodalom és történelem birodalmába. Íróvá tehetsége és a korigény avatta. Már a fiatal Sütőben ,-az éles ész, szív, humor, népi józanság és böl­csesség” eredményeit értékelte Veres Péter. Valóságlá­tásban és önismeretben Kemény, Ady. Móricz; Tamási, Illyés a - nagy példaadó. Gondolatisftg, költőiesség és hu­mor művészetében nagy elődök mesterré nőtt tanítványa lett már fiatalon. Életműve szociográfiai rétegbontásban jött létre. Közhasznúan és tudatosan megélt emberöltő művészi kifejezését találjuk regényeiben, novelláiban, esszéiben és drámáiban, valósághű, esztétikailag is magas értékű műveiben. A népmese jelképrendszerében és ké­pes nyelvén is tud a ma valóságáról szólni. írásai ítélkező véleményt tartalmaznak. Nyelve észjárást mutat- Művé­szi eredményeit hatalmas hagyomány, nagy tehetség és alapos készültség biztosítja. Kuncz Aladár Fekete kolostora és Tamási Ábelje óta a legszebb erdélyi magyar regényt alkotta meg az Anyám könnyű álmot ígér ben. Esszéizáló állapotrajzában a valóságot emberközpontúan ábrázolja. Szülőfalujáról, a pereméletről mond elégiát Arany János-i derűvel. Tudja, hogy a gondok kórusát nem lehet leinteni és „az elnémí­tott emlékek a legsajgóbbak.” Ezért írja az egymásra- utalt népek életét, a mélység szolidaritását. Nem róluk ír- hanem velük szól. A romániai magyarság 25 évéről, nem­csak ünnepnapjairól- de a hétköznapokról is vall keserű, édesen mosolygó magyar nyelven. Partikuláris világban egyetemesre törekszik, provinciális elemekből épít művé­szi hitellel emberi teljességet. Elszóródott életdallamokat gyűjt össze, a közösségi tudat hajszálgyökereiből nyer táplálékot- Az irodalom élettágító szerepe érvényesül nála: a személyiség kitelje­sítése népe és a haladás szolgálatában. íróként vallja: ,-A teljes emberi lét átélésére az egyén képtelen; a teljes lét csak a közösség számára adatott meg.” Műveiben ős­időktől együtt él a nép és táj, együtt lélegzik az. ember a valósággal. A gyermekkor világának legszebb emléke: a mesehallgatás és a mesélés öröme. Gyermekkorában visszaadta a gyomlálásért kapott ötven bánit, kérve a mesemondó gazdát, hogy mesével fizessen neki a nap­számért. Sütő a valóságot emeli költői. magasságokba. A társadalom megtartó erőivel azonosuló, valló és vállaló hitteljes író: Sütő András. Elkötelezett kommunista, aki a létlehetőségeket für­készi, a létkérdésekre keres választ. Legfőbb üzenete, válasza a Vörösmartyt idéző .,Mi dolgunk a világon?” kérdésre: ,-űgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”. A hűség és elkötelezettség írói felelősségtudatával szemé­lyes vallomásban szól a szívéhez nőtt közösségről: „Ha megtagadnám is azzal, hogy elmegyek, a lehetetlenséget kísérelném meg, miként a hal sem tudja megfosztani magát attól a kevés víztől, amely rabsága, de szabadsága is egyben: az élete.” CS. VARGA ISTVÁN Soős Imrére emlékezünk Húsz eve, 1957. június 20-án halt meg Soós Imre Jászai Mari-díjas színmű­vész, a felszabadulás utáni színcsznemzedék egyik leg­kiemelkedőbb tehetsége. Filmjeiben főleg népi figu­rák megformálásával ara­tott sikert. Ezekből muta­tunk be két képet. Fent: Ladányi Ferenccel a Da­lolva szép az élet című filmben. Jobbra: Törőcsik Marival a Körhinta c. al­kotás főszerepében. A filmreklám őrültjei A Monceau-park szélén meghúzódó egyik kis hotel­ban mintegy százan gyűltek össze, hogy filmreklámokon tanulmányozzák a mozik tör­ténelmét. A kissé kalandos történetben nevek, korok, stí­lusok, kiváló alkotások és fércművek. ..kavarognak. A képek gyorsan pörögnek: mindenfajta filmreklám a legkülönbözőbb korokból. „Kikiáltási ár...” — je­lenti be az árverési becsüs, a jelenlevők licitálnak, végül valaki 15 frankért viszi el az „Adernai”, a becsületes rab­ló” plakátját. Marcel Pagnol „Marius” című filmjének plakátja 500 frankért kel el. Napjainkban az idejét múlt plakátok az árverési termek­ben csinálnak karriert, A vá­sárlók amatőr gyűjtők. A plakátpiac újkeletű, de rohamosan bővül. Alain Van Genepp még csak 28 éves, de 15 év óta megszakítás nélkül a mozik világában él. Tizenhárom éves korában az utolsó éj­szakai vetítés után „foszto­gató” körútra indult a sötét éjszakában. A Tivoli mozi hirdetőtáblájáról rendszere­sen lopkodta a plakátokat. Húszéves korában néhány barátjával együtt rendezte meg az első árveréssel egy­bekötött plakátkiállítást a Villeneuve-Saint-Georges-i tűzoltólaktanyában. Ez alka­lommal 800 frankot zsebelt be. A harmadik árverés már 12 ezer frankos hasznot ho­zott Ma már a 20. árverés, nél tart. Mintegy 50-re becsüli azoknak a gyűjtőknek a szá­mát, akik rendszeresen részt vesznek árverésein. Fritz Lang Metropolis című filmjé­nek egy eredeti plakátja nem kevesebb, mint 3000 frankot ér! A nagy sztárokat ábrázo­ló plakátok értéke haláluk után kezd rohamosan emel­kedni. Egy-egy Bogart- vagy Merilyn-plakát biztos befek­tetés. Valósággal verekszenek a gyűjtők. Az új piacon tolonganak a vásárlók, de már jelentkezik a spekuláció is: van olyan keresett plakát, amelyért tu­lajdonosa 450 frankot kér, s emelett biztosítja a vásárlót, hogy válósággal ingyen jut hozzá. Vajon meddig tart a piáké tőrület? Egy nyelvtudós emlékezete Költők szavaiban, tanár és tudós tanítványok rajongj, parázsló emlékezéseiben él a száz éve született, négy évti­zede halott Gombocz Zoltán emlékezete. Sőtér István re­gényben örökítette meg. So­ka László, Kovalovszky Mik­lós, Németh Gyula tanu- mányban; Kosztolányi Dezső remekmívű interjúarcképet rajzolt a tudósról és az em­berről. „Rendezett fö tág szemhatárral és hatalmas Iá. tókörrel’’, aki Puskint olvas oroszul, és minden Wagner- operát el tudna énekelni... Mi adhatja egy nyelvtudós munkásságának és életének ezt a messze ható sugárzá­sát? A volt tanítványok a pedagógusra emlékeznek, a megbízható ítéletű és gondos, jól szerkesztő „előadóművész” egyetemi tanárra. A későbbi bölcsészgenerációknak első­sorban a hatalmas (bár befe­jezetlen) vállalkozás, a Gom. bocz—Melich Magyar Eti­mológiai szótár idézte föl a nevét leggyakrabban. A nyelvtudomány pedig hat-hét évtized múltán sem kerülheti ki alapvető tanulmányait egy sereg ágazatában a nyelv­vizsgálatnak. Pedig milyen keveset élt> egy tudományos életmű meg. alkotásához szorítóan szűk ötvennyolc esztendőt. S ez alatt is hogy megosztotta magát! A tudománytörténet a bolgár—török jövevényszó, vakról szóló munkáját tartja a főművének, és a magyar őstörténetet kutató írásait. De nem kerülhetik ki őt a fos tá­tika tudósai, a szlavisták és a romanisták, az általános nyelvészet, és a magyar nyelvészet, a jelentéstan ku­tatói. Megosztotta magát azzal is, hogy 1927-től elvállalta a kor fontos szellemi műhelyének, az Eötvös-kollégiumnak az igazgatását. Tanítványi em­lékezések bizonyítják, milyen peddgógiai, tudósi — és em­beri rátermettséggel. Kollé­gium és egyetem, akadémiai előadások, cikkek, tanulmá. nyok — s közben fáradhatat. lanul céduláz, építi a nagy , művet, az Etymológiai Szó- , tárt... \ Az akkor még ifjú költő Képes Géza ódában siratta el a „latin értelem sasát”. Abban az időben, amikor „Rekedten hördül a zűrza- var mindenfelé”, Most, szü­letésének centenáriumán a befejezetlenül is hatalmas életműre emlékezünk, amely nem romlandó értéke, eleven hagyománya ma is a magyar nyelvtudománynak és peda­gógiának. Farkas László Czél, szél, esőterhű, májusi szól. Csipkedő hűvös van. Az énektanárnő mégis vadul ci- bálja gyerekeiről a kötött mel­lénykéket, kardigánokat. A meleg holmik az úttörőblúz alá gyö- möszkölődnek. A toporgó cseme­ték mellett néhány anya is tér­depel: stoppolgatják a kilyukadt harisnya-nadrágokat. Üttörőavatásra készül az ünnepi sokadalom. — Technikai nehézségek miatt az avatás húsz perc múlva indul. A ,-nehézség” valószínűleg a mikrofon plusz magnó plusz erő­sítő; a mentegetőző szöveget vi­szont egy nyolcadikos fiú „említi”, rekedten ordítva a hangszörós, modern szócsőbe. Az avató osztály rég lent vár a parkban. Lazán hullámzik, tréfá­san vacog a szemcsés cementszob­rok körül. Az avatandók várható bevonu- $ lásának oldalán dromedár úttörő­vezető leány. Minden kíváncsisko­dót szigorúan átterel a másik ol­dalra. Az avatok egy része a föl-föl- horkanó mikrofonba dúdolgat, szélkísérettel. Később előáll a ki­jelölt szavaló (vagy szónok?), négyszer is elmondja egy vers kezdősorát. — Az úttörőnyakkendő a sza­badság jelképe... A mikrofon megint elkrákogóso- dik. Lehet hogy a vers — beszéd­kezdet? Iszlai Zoltán: UJ DAL Most a trombitás fúj nagyot a bokor mögül. Letorkolja a kórus, frissen: — Földömégenzengazújdalif jú- ság, if júság, ifjúság ... A z egyik kölyök, túl elegáns, ** egyedi, szürke flanellruhá- ban feszít, a fórsrift szerint tel­jességgel átöltöztethetetlen. Az ének tanárnő — az égnél is borúsabb arccal — az utolsó sor­ba rendeli. Más tanerők közelednek, - bor­zolt hajjal, szokatlanul zömökén az előírásos fölzsinórozott úttörő- vezető-ruhában. — Utoljára mondom el — szólt egyikük tagoltan —, aki nem Zsu­zsi nénire figyel... Hangját a pajkos szél a felhők felé kanyarítja, aztán megint visszadobja. — ... különben a lényeg, hogy ne csak szépen énekeljetek. Egy hosszú-hosszú tanítónő va­lami törékenyen száraz faággal is­meretlen rendeltetésű vonalat pró­bál húzni a kavicsos útra. Mintha költői hullámokra írna,; a kavics- kák befolyjék a reszketeg vona­lat. Két nyolcadikos srác hanyagul bemutatja, hogyan kell maradan­dó limest húzni a kavicson. Az egyik hanyatt dől, a másik eről­ködve húzza. Még egy pár lép elő; egyikük hanyatt dől, a másik hagyja. Röhögés, a kárvallott szá­ját rágva tápászkodik. Dal. ... itt is ott is mindenhol kedves hangon válaszol. Kedves hangja elkísér akármerre járok én. Zöld levél, zöld levél, illatot hoz már a szél, kék virág, kék virág, bokrok alatt ibolyák. N/J ég mindig semmi mozgás. A ' * kar unatkozva ümmög. Széledne is, ám a tanárnő csendet parancsol. A fölsallangozott csapatzászló körül felelős csoport komorlik méltóságosan. Rengeteg a patta­nás, a bóklászó kék nyakkendős kisdobosokat fensöbbségesen odébb küldözgetik. Pöffös hátszelek keletkeznek. A kórusból néhányan az Ugyan édes komámasszonyt éneklik kánonban. Mások a Nyári éjjel izzika galago­nyát játsszák, amolyah pantomi­mesen. A lenge fűben három fiú birkó­zik. Inkább a hideg miatt hetven- kednek, szívesebben melegedné­nek egymáshoz bújva, mint a bá­rányok. VvVSAAVVVWAAAVvV 11. bármely ég néz le rája küzdő korunknak új nemzedéke mind itthalad ve lünk... A hangosításért felelősségtelje­sen izguló, szemüveges fiatal ta­nár hétrét köinyedve bonyolít szí­nes huzalokat. A mikrofon — úgy­tetszik — öreg, nehézkes Tesla- magnókkal var. zavarba ejtő ösz- szeköttetésben. öt-hat csepegő orrú, indignáló- dott mama abszolút antipedagó- gikusan kabátot oszt a didergő fo­gadócsoportnak. A dromedár leányka kétségbe­esetten közibük ront. A fogadási oldal felé mutogat. Jönnek a föl­avatásra a negyedikesek! Bár a szél erősödik, tisztán hallani: ők is énekelnek: ... hogyha mindenütt hallani nótánk .. 1 Hírvivők válnak le a közeledők­ről. Odarohannak a fogadókhoz, mondanak valamit, elvegyülnek. A negyedikesek azonban lecöve- kelnek. Két fogadó hirtelen összepofoz­kodik. p lfelejtkezik magáról a csa- patzászlótartó is. Bámészan keresztbe fekteti a vállán a zász- lórudat. Egy tanárnő ráint, a fiú zavartan haptákba merevül, A szócsöves a közönségnek:- — Kérjük a szülőket, a bevonu­lási sávot szabadon hagyni. Kö­szöntem. / A szülők — akár a metrófel­ügyelői utasításkor — összerezzen­nek, egymásra tekintenek, meg­hátrálnak. A fényképész csorba fésűvel a szavaló hajának esik. Ahá! Jönnek a kerületi felnőtt­küldöttek. Az úttörővezetőnö min- deniküket bemutatja egy eddig észtevétlenül álldogáló, idős bácsi­nak. Lehet, hogy régi tanár, le­het, hogy a patronáló veterán? A sudár szép kerületi főnök szok­nyáját felfújja a szel, hagyja, fe- hár- kombiné habzik a nyílásból. — Induljatok már, Sára — sü­vít fel egy sztentori hang. — Bal, bal-jobb-bal. A szél kegyesen eláll. — Icipici csapatunk kisdobosok mi vagyunk. Télen-nyáron dolgozunk, mégis vidámak vagyunk. Megérkeztek. — ézerbezeregyszáznegyvenket- tes úttörőcsapat viiigyázz! A csapattitkár jelent. — Fogadás zászlóval tiszteee- legj! Az úttörővezető megnézi a ke­zében fickándozó papírlapot, a forgatókönyv szerint nagyot bó­lint. Az öreg magnókból meglepő erővel zene támad. A Himnusz. Az avatás megkezdődött. Dár perc, s úttörő lesz a ki- ’ esi lányból. Arcán feszült figyelem, keze a kék selyemnyak­kendőre téved. Ma hordja utoljá­ra. Hazafelé a vörösben dobog.

Next

/
Oldalképek
Tartalom