Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-17 / 141. szám
Érettségi a számítógéppel Itt a nyár! Az évszakok közül legtöbben a nyarat szeretik. A tűző napot, a hűs árnyékot, a kellemes Balatont* a túrák, a nagy pihenések, kikapcsolódások időszakát. — Mit csinál a nyáron? — Jugoszlávia, Olaszország, szóval, autóstúrát teszek! — ön hová megy? — A Balatonra! Én a nyarat nem tudom elképzelni a Balaton nélkül. A Balaton hűs, selymes vizét, a vitorlásokat, a vízparti esti sétákat, nem adnám semmiért. ( Ügyszólván mindenkinek, minden családnak van nyári terve, közöttük olyan is, hogy teszem azt; nem utaznak sehová, mert építkeznek, hobbyházat építenek, az itthoni strandra járnak. Ezek is nyári, szabadságos- programok— Mikor megy Olaszországba? — Egy hét múlva! — Azért ennyire izgatott? — Nem, dehogy! Szó sincs róla. Inkább azért, mert tele vagyok még mindig munkával, elintézetlen ügyekkel. Addig még haza kell szaladnom az anyámhoz, ez is kétszáz kilométer. Jancsikát el kell helyeznünk valahová, mert őt nem visszük, és egyebek. — Ahá! Értem. Gondot okoz a készülődés. — Jól mondja. Engem minden nyaralás előtt kikészít a készülődés, a pakolás és miegyéb. — Mindez velejár a nyaralással, az elutazással. Nem kell tragikusan felfogni a dolgokat! — Igaz, igaz. de tavaly például a lengyel Tátra felé jutott eszünkbe, hogy elfelejtettünk elköszönni a barátainktól. Indulás előtt való napon összeszólalkoztam a kollégámmal és fel kellett volna hívnom, hogy-.. Szóval, érti, ugye? Beszélgetünk még sok mindenről, de ő mindig visszatér az eredeti témához. — Iszonyú dolog a pakolás, rendszerint ezen összeveszünk. Tavalyelőtt úgy volt, hogy a feleségem az utolsó előtti pillanatban közölte, hogy ő ilyen lelkiállapotban nem jön sehová. Mert ugye a villanyborotva, a kis rádió, a gyógy* szerek, a kávéfőző, a fapapucs, a... i — Ezek szerint a nyaralásra lelkileg is fel kell készülni? — Igaza van! — Mióta tudja ezt? — Legalább két éve, hogy rájöttem. — És felkészül? — Még sohasem sikerült! Beszélgetés közben berobban az asszony; — Palikám, az ég szerelmére! Tudod, hogy a kocsit indulás előtt még kötelező szervizre kell vinned? A férj hebeg-habog, vakargatja a fejét. Keményen csapódik az ajtó; — Ez aztán egy férj! Még az autójával is nekem kell törődnöm! — Egy perc múlva Jancsika felordibál, mert kapott e§y pofont a mamától. A férj mentegetőzve tárja szét a kezét: — Elnézést, de tudja, így, nyaralás előtt, mindig idegesek vagyunk •.. i Szalay István ] Napközisek a Mátrában Tessék ... beszélni... Hunyadi ... Mátyás ... koráról... gondolkodási idő... hat.., perc ... ha ... nem... megy... pótkérdést... kell húzni... Nem, nem. Nem erről van szó. Bár tagadhatatlan, ez a két szó, számítógépes érettségi, joggal idézheti föl azt a képet, hogy egy hatalmas gép előtt sápadtan üldögél egy úgynevezett „félig érett”... De ha nem erről, akkor miről is van szó? Erre feleletet az országban mindössze három helyen lehet kapni. Budapesten, Zalaegerszegen és Egerben, az Alpári Gyula szakközépiskolában ... ahol egy földszinti teremben — ugyanúgy mint másutt — vizsgabizottság előtt számol be tudásáról a delikvens. A különbség legföljebb annyi, hogy itt... stílusosan, lyukkártyákon vannak a tételek. — Négy évvel ezelőtt vezettük be iskolánkban a számítógépes oktatást — mondja dr. Csicsai József igazgató. — Kezdetben kicsit idegenkedtünk ugyan tőle, de hát éppen ez az intézmény, amely a népgazdaság számára képez szakembereket, nem maradhat el a kortól. A vállalatok pedig egyre több számítógépet használnak. Ezekhez pedig jó programozók kellenek. Az első lépések nem voltak könnyűek. Bár az egész Tiszántúlról vártunk jelentkezőket, csak három diák jött más megyéből, kettő Hajdúból, egy Szolnokból. Sajnos — bár ma már jobb az első osztályban az arány — azóta sem fedezték föl a nyolcadikosok ezt a lehetőséget. A szakmai gondokat a szaktanár, Snekszer Károly sorjázza, aki egyben az osztályfőnöke is a negyedik A- nak. — Kezdetben hiányoztak a tankönyvek, jegyzetekből voltunk kénytelenek tanítani De kidolgozatlan volt az hogy hogyan is és mit és az sem volt biztos, Bálint Lajos lövőre Miskolcon kezd... hogy a gépek beválnak okításra. Szerencsére mind- i t már az első osztály, indítása előtt láttuk, úgyhogy csupa olyan képességű gyereket vettünk föl, akik túl tudnak jutni az akadályokon. Ez az osztály azonban nemcsak tanulmányi eredményével válik ki az iskolában — teszi hozzá nem kis büszkeséggel. — Nagyon jó a közösségük, olyan amilyennel nyugodtan mondhatom, sokéves tanítási gyakorlat után találkoznak általában a pedagógusok. Na, de hadd lássuk a medvét, vagyis az R—20-as gépet, amely szürkén pia- ninónyi mérettel és küllemmel várakozik harmadmagával a szereplésre. S nem is sokáig. Először egy fehér blúzos kislány „vgszi kezelésbe”; villognak a lámpák, zümmög a szerkezet, szabályosan fut a lyukasztott program. Majd pedig egy fiatalember beszél magabiztosan felépítéséről, működéséről. Ismeretlen szak- kifejezések tömkelegé, egy bizonyos mágneses lemezről, ábrák, számok, helyeslő bic- cenések, aztán kész... Bálint Lajos egyike az első ,.megéretteknek”. Néhány perccel a fárasztó vizsga után már szívesen, könnyödén válaszol a „pótkérdésekre”. — Nehéz volt? — Az elmúlt négy év igen. Az érettségi nem — osztja ketté vidáman a feleletet. — Én azok közé tartozom, akik félig-meddig véletlenül kerültek erre a pályára. Osztályfőnököm, a Hajdú megyei Komádiban ismerte „bütykölési” szenvedélyemet, így irányított erre a számomra akkor még teljesen ismeretlen pályára. Kezdetben nehéz volt megbarátkozni a géppel, főleg azért, mert az elméletet soha nerr szerettem. De aztán a gyakorlatok segítettek. Kedvem tantárgyammá vált a prog. ramozás. Nagyon váron már, hogy munkába lépjek Lajos egy másik osztálytársával Miskolcra kerül majd. De az osztályban senkinek sem kell attól félnie, hogy nem jut hely számára számítógép mellett. — Hódmezővásárhelytől kezdve Miskolcig, rengeteg ajánlatot kaptunk — magyarázza Bóta Erzsébet, aki egyike a legfelkészültebb programozónak. Ám, amikor erről kérdezik csak legyint; szeretni kell a matekot ... Aztán folytatja. — Tulajdonképpen már érettségi előtt mindnyájunknak megvolt a munkahelye. Nem is akármilyen, 2000—2500 forint fizetéssel. Igaz, többen még tétovázunk; egri lévén, én is sze9. Felállt, az ajtóhoz lépett, amely mögött csobogott, suhogott és csörömpölt. — Add ide a sampont — kérte a felesége. — A szekrényben van. Balra. A sampont az ajtó mögül kinyúló rózsaszínű, vizes kézbe nyomta. Aztán járkálni kezdett az előszobában, minduntalan cipőkbe és papucsokba botolva. Szeretett volna elbeszélgetni valakivel. de Tukezban — szinte a bosszantására — rettenetesen szokáig szöszmötölt. Odalépett a fürdőszobaajtóhoz és határozatlanul beszólt: — Tukezban ... — Jóllaktál? — kérdezte nyájasan a felesége. — Szeretnék kérdezni tőled valamit... Emlékszel az Antonius és Kleopátrára? Nos, mit gondolsz, változott volna a világon valami, ha Kleopátrának hosszabb lett volna az orra? — Örökké motoszkál a fejedben valami... — Nem nekem jutott az eszembe... Egy nagy franciának ... — No és. Ha francia, hát francia. Dobó Zsuzsa ellenőrzi retnék a közelben maradni. De ha nem is éppen itt, lehetőségek mindenesetre bőven vannak. Így aztán sokkal nyugodtabb légkörben tudunk felkészülni és a mai napon sem esett pánikba senki. Azt már az osztályfőnök teszi hozzá, hogy bizony sokkal több állást is tudott volna javasolni, ha a vállalatok nem ismernék még mindig félre, mire is képesek az itt végzettek. — Nem, te mondd meg. — Ö, úgy elfáradtam ma. Rengeteg hívásom volt, és nem vagyok olyan állapotban, hogy fennkölt dolgokról beszélgessek. — Felelj mégis. Kérlek. — Semmi. Jóformán semmi. Én ugyanígy mosnám samponnal a hajamat, te meg kínoznál az okos kérdéseiddel. Hála istennek, már nem kell latinból vizsgáznom nálad. Jobban tennéd, ha átmennél és gratulálnál a szomszédoknak. Fiuk született. — Aztán mit csináljak ott? — mondta zavartan Aliaga Kulijevics. — Üldögélj egy kicsit, beszélgess, dugj a gyerek párnája alá egy tízest. Kínos, hiszen mégiscsak szomszédok ... Aliaga Kulijevicsnek eszébe jutott a kiadó főkönyvelője, aki az ő nem létező gyermekei életére esküdö- zött. Egy perccel később, amikor pizsamában ledőlt a díványra, a szomszédban elcsitult a zene; csak néha hallatszott egy rövid tus: nyilván már feltálalták a saslikot és áttértek a pohárköszöntőkre. a lyukszalagot (Fotó: Perl Márton) — Előfordult olyan is, hogy gépírónőket kértek tőlünk. Pedig... A pedigről már ismét Erzsiké beszél. — Bármilyen vállalatnál előforduló feladatot képesek vagyunk átültetni a gép nyelvére. A három év alatt szinte minden héten megoldottunk olyan programokat, mint például bérszámfejtés, raktárikészlet-figyelés, kapacitásszámítás ... — Ez persze ugye még így elmondva sem egyszerű? Nem csoda, hogy gyakran akár este 6-ig nyúztuk szegény gépet. Kerestük mit, hol vétettünk — idézi fel az elmúlt éveket az egri Dobó Zsuzsa, aki egészen úgy mesél a masináról, mintha legjobb barátját mutatná be. — Szép volt, izgalmas, de fárasztó is, mégis megérte. így szakmát is szereztem az érettségi mellé, és innen is egyenes az út az egyetemre ... Zsuzsi 14 másik társával úgy tervezi, hogy továbbtanul. Van, aki a közgazda- sági egyetemet választotta, más a számviteli főiskolára készül, vagy valami egyéb, iskolába. Égy csöppet sem esélytelenek... Egy azonban bizonyos, ezt a négyéves nagy kalandot egyikük sem feleiti el. S újabb 4—5 év múlva, ugyanúgy, mint húsz másik társuk — valahol ők is a számítógép közelében lesznek. Németi Zsuzsa Üjból észrevett egy homályos foltot — egy halott lepkét a mennyezeti lámpaernyőben. A lepke egyszerre csak váratlanul feléledt, megrázta magát, keringeni kezdett a csillár körül, törékeny aranyszínű számyacskái nekicsapódtak a tompán koccanó üvegnek... Aztán Aliaga Kulijevics egy nagy embertömeg gyűrűjében látta magát; úgy tűnt, mintha valami nagygyűlés lett volna, no igen, a Bagdadi-emlékmű leleplezése alkalmából rendezett nagygyűlés, ott a ponyvával letakart szobor is, és Aliaga Kulijevics beszédet mond a nagy humanistáról („az általunk felfedezett dokumentumok azt tanúsítják, hogy ...”), viharos, sokáig nem csituló taps közepette ollóval elvágja a szalagot, megfogja a zsinórt, hogy lerántsa a ponyvát, a lepel lehull, és mindenkiből meglepett kiáltás tör fel: a talapzaton Gambarli docens ál! nercbundában... A zenekar tust húz és ... Aliaga Kulijevics kinyitotta a szemét, és Tukezban aggódó arcát látta, amint fölé hajolt és kérdezett valamit, ám ő képtelen volt magához térni és felfogni a szavakat. Végre valahonnan a távolból elért hozzá egy mondatfoszlány: — Az aktatáska ... kifolyt ... rovarirtó ... Csak most vette észre a nyitott aktatáskát Tukezban kezében, és maró szag csapott az orrába; Tukezban a táskából üvegcserepeket és szétmállott papírgombócokat szedett elő. Aliaga Kulijevics talpra akart ugrani, felüvöl- teni, de nem tudott: megMég nem ültek el a tanév vége, az ünnepélyes évzáró izgalmai, de már megnyitották kapuikat a gyermekek előtt az első napközi táborok. Két évvel ezelőtt 31 ezer, tavaly már több mint 34 ezer iskolás nyári programjáról gondoskodtak szervezetten az országban. Idén még ennél is több gyekövült a váratlan eseménytől. Végül felkelt, jobban mondva lemászott a díványról, és némán nézte, hogy csöpög a táskájából a maró folyadék, Tukezban meg egy ronggyal törölgeti a padlót. — Hogy történt? Elejtetted. vagy mi az ördög? — faggatta a felesége, ahogy tovább törölgette a padlót. — Mindennek vége... — hajtogatta Aliaga Kulijevics. — Minden odavan ... Felemelte a nedves papírfoszlányt a kimart betűkkel, és Bagdadi tanítványa már nem tudta igazolni elképzeléseit a vitatott dátumról ... Még mindig földbe gyökerezett lábakkal állt, amikor Tukezban gyengéden megérintette a vállát: — Miért is bíztam rád, hogy megvedd azt a hülye aerosolt? — Te nem tehetsz semmiről ... — Eredeti kézirat volt? — Igen... — Miért nem csináltattál róla fotókópiát? — Nem tudom ... Nem akartam ... Féltem, hogy megelőz valaki... ..Gambarli docens, például?” — akarta mondani a felesége, de ahogy meglátta az arcára írt, kimondhatatlan gyötrelmet, megértette, hogy ez túlságosan kegyetlen lenne. — Rajtam kívül senki nem tud erről — mormogta. — Senki ... Rajtam és a kézirat szerzőjén kívül... — Megroggyant a lába, leereszkedett a díványra. — No és még Gambarli docensen kívül. Voltam nála ... Tukezban belekapaszkodott ebbe a vallomásba, rek számára nyílik lehetőd ség. hogy a napközi nyújtót-.' ta lehetőségeket élvezze. Üjdonság, hogy a gyönJ gyösi, illetve a város kör» nyéki gyerekek számára ezúttal a Mátrában nyitnak nyári napközit, ahol minden bizonnyal kellemesen és kulturált környezetben tölthetik el a vakációt. , hogy megvigasztalja vala-j mennyire. — No látod. És még azt mondod — senki. Ö csak igazolhatja? Aliaga Kulijevics fájdal-’ más fintort vágott és szívós, szinte ellenséges tekintettel meredt rá, és Tukezban megértette, hogy Gambarli nem az az ember, akire Aliaga Kulijevics számít-l hat. Éjszaka felébresztette a felesége. Aliaga Kulijevics felkelt és kiment a konyhába. Amikor felgyújtotta a villanyt, szemtelenül garázdálkodó. zabolátlan svábbogarak megszámlálhatatlan serege tárult a szeme elé. Mindenütt nyüzsögtek — a konyhaasztalon, a gáztűzhelyen, a hűtőszekrényen, zizegtek a papírzsákokban, futkároztak a falon, a függönyön, körözitek az üres serpenyőben... És alighogy kigyúlt a fény, szertefutottak, a futásban kerestek menedéket, mint a tolvajok, akiket tetten érnek a bűn- cselekmény színhelyén. Hallatlan pimaszságuk felbőszítette Állaga Kulijevicset. Fölragadott egy törülközőt, és magából kikelve rájuk rontott, ütötte, verte, taposta, tiporta őket, azok azonban ügyesen kitértek előle, felfutottak a falon a meny- nyezetre, bemásztak a repedésekbe, és Aliaga Kulijevics végű! belátta tombo- lásának haszontalanságát.1 Tudta, amint eloltja a villanyt és távozik, úibói elő-’ másznak és undorító 'ako- mát csapnak. „Aerosoli kell szerezni” — gondolta, miközben elszenderedett. i Zahemszky László fordítás«} ^ j A programozónál Bóta Erzsébet
