Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-12 / 110. szám
Bemutató a Gárdonyi Géza Színházban . Hekabé Euripidész: £Yektrsi JÓ MÉLYRE merített a színház a drámairodalomban, amikor Euripidész két drámáját, a Hekabét és az Elektrát műsorra tűzte. Nem árt még mérce gyanánt sem felmutatni néha a porló időben és porlandó színházi kéziratok között egy-egy olyan alkotást, amin az évezredek sem pusztítottak sokat. Euripidészé ezek közül való. A hányatott életű drámaköltő atlétának, majd filozófusnak készült. Az antik hírek és Arisztofanész szerint, két rosszul sikerült házassága miatt nőgyűlölővé vált. Nem véletlenül került az istentelenség vádja alá. Ö már másképp látta kora isteneit, másképp érezte meg az emberi sorsok és az emberi cselekvések mozgását, mint Szofoklész, vagy Aisz- khülosz. Nem tisztelte úgy az isteneket, mint illett volna. De nem tisztelte a mitológia hatalmasait sem, sem Aga- memnónt, sem Odüsszeuszt. Általában a férfiak nála a hatalom birtokosai, az ész íurfangjaival törődök, akik az aranyat megszerzik, mert az élet dolgaiban a pénz, az érték nélkülözhetetlen. Bizonyára az sem véletlen, hogy a szenvedélyből, az elszántságból, bosszúvágyból megszületendő cselekvés véghez vitelére az érett nőt tartja alkalmasnak és elhivatottnak. Ránk maradt drámái fi-:Őzül a legtöbb esetben a nők, az asszonyok irányítják a cselekvést vagy viszik véghez azt. A Hekabéban és az Elektrában is a törvény és a jog körül folyik a vita. Joga volt-e Polümésztornak a gyermekgyilkossághoz, amikor Trója elbukott és a fiút már nem védte az atyai ház hatalma? Joga volt-e Klü- taimnésztrának ahhoz, hogy férjét Aigisztosszal meggyilkolja? És ha van ilyen jog, akkor van-e olyan jog, akár az istenektől, akár máshonnan, hogy a gyilkosságot gyilkossággal megtorolja az, aki vesztesnek érzi magát? Ki érezheti magát vesztesnek és mi a veszteség? Ki rendelkezik az élet fölött? Hekabé tudja, hogy a tettet titokban és csellel kell előkészítenie, szintúgy tudja ezt Elektra is. Ez a csel is azt bizonyítja, hogy a rend, és ami ellene történik, kritikus állapotban van, legalábbis azokban, akik a tettre vállalkoznak. És nemcsak Hekabé dönt a tett mellett és nemcsak Elektra vállalja a döntés felelősségét, hanem azok is, a kórussal jelzett környezet, a nép is, akik készek az igazságtalanság megtorlására. Euripidész a léleknek azt a gondját, félelmét, elszántságát és követelését vetíti elénk, ami egyenesen hajt a cselekvés, a megoldás felé. He- kabénál Polüdorosz árnya, az általa megszólaltatott okok, Elektránál a Földműves minden összefüggést feltáró monológja indítják el a küzdelmet, amely nem érhet véget a gyikosság bekövetkeztéig. A KÉT DRÁMA pilléreit a monológok képezik. Euripidésznél a kórus szerepe halványabb, mint Szofoklésznél vagy Aiszkhülosznál. A párbeszédek sürgetik a megoldási, de a lélek belső kínjait, a rettenetes indokokat a cselekvésre, a hősök maguk fejtik ki széles ívű nyilatkozataikban. Szinte érezzük, hogy ezek a jellemek egy tömbből faragott alakzatok, akik kiálltak a palota elé, hogy ott az összegyűlt sok ezer néző előtt, eldörögjék a fenségesig fel-felviharzó gondolatokat, szenvedélyeket; Hogyan kaptuk mi ezt a két és fél ezer esztendővel ezelőtti világot? A Hekabé esetében két részre osztották a játékteret. Lenn folyik a drámai esemény, fenn meg- , QJggfifegft 1977. május ÍZ., csütörtök érkeznek —. vagy már eredetileg is ott lebegnek — a megholtak árnyai, akik — Szűcs János rendező elképzelése szerint — már vígan, vagy vígabban szemlélik a földi. öldöklést, és a fehér ruhában, mintha mennyorszá- gosdit játszanának. A lenti szinten komor színek uralkodnak. A teret a mozgás elevenné tételére, lépcsők osztják tovább, mert a tér- és időbeli távolságot érzékletessé kell tenni. A kar minduntalan vezérszólamot kap azzal, hogy olykor szöveggel, olykor anélkül, a játéktér közepén táncot lejt, ezzel is fokozva a monológokban és párbeszédekben elénk tárt szenvedélyek gyújtó hatását. Nem tudjuk, mennyire változtatta meg bennünk a hősök cselekvésének és viharos lelkiállapotának a visszhangját az a modernség is, amely a felsőbb szinten látható Po- lüxené és társai mozgásából származik. Azt értjük, hogy a rendező a Hekabéban és — Illés István az Elektrában — a szövegből, a mozgásból áradó ritmus feszességére törekedett, a tánccal jelentősen megemelve a kar fontosságát, de kérdés marad, hogy ezzel a hangsúlyáttétellel nem került-e kedvezőtlenebb helyzetbe az egész dráma, a központi gondolat? A filmszerűen lepörgetett jelenetek egymásba fűzése így mesterkéltebbé vált, s úgy érezzük, mintha a drámai lendület és a felhevültség szállott volna alább, vagy mirlt- ha mozaikokra töredezett volna az, aminek egy egységes folyamatban kellett volna maradnia. MINDKÉT RENDEZŐ — Szűcs János is, Illés István is — jelentős feladatra vállalkozott és felsorolt kifogásaink ellenére, elismerésre méltóan álltak helyt ennél a merésznek is mondható vállalkozásnál. Euripidész drámái ugyanis versben írattak és a mai színházi gyakorlat szinte nem is ismeri a vers mondásának szükséges fegyelmét. A ritmus köti a tartalom árnyalási lehetőségét, de aki érti a vers belső törvényét, annak megadja azt a lehetőséget, hogy olyasmit hozzon felszínre, amit prózából előteremteni lehetetlen. így esett meg, hogy az az érzésünk támadt, mintha mindenki más stílust játszott volna, mert mindenik színész másképp szólaltatta meg a verset. Ez csaknem általános hibaként róható fel a férfihősöknél; a nők esetében dicsérendő kivétel elsősorban Martin Márta nagyon értékes és szép színű orgánumával és Kovács Mária. A jellemek Euripidésznél egyértelműek, ki-ki végzi és beteljesíti a maga sorsát. A nők ölnek, mert hajtja őket a bosszúvágy, vagy áldozatokká válnak, mert ezt követeli tőlük a sors. Ezt az áldozatot Polüxené is meghozza, mert az emberi méltóság ezt követeli tőle, ezt ajándékozza neki az istenek akarata. De megnyugvással teszik-e sorsukat véglegessé? Például Agamemnón vagy Odüsszeusz, vagy Oresztész? EURIPIDÉSZ ALAKJAI, nyakig vérben és a szenvedélyben — örökre emberiek, mert tettük földi indítékból éppúgy magyarázható, mint az istenek ■ elhatározásával. Ezt a világot jól sejtette meg mindkét drámában a két rendező; Szűcs János és Illés István. Még arra is futotta képzeletükből, hogy néhány jelenettel és megoldással a mai idők emberéhez is szóljanak, mintegy aktualizálva az intelmeket, mint az Elektra záró sorainál is. A Hekabéban: Kovács Mária a gyermekeit vesztett anya és a Trója sorsán felháborodó nagyasz- szony alakját teremtette újjá. Neki szabott a szerep, némi fegyelemmel egészen nagy formátumú alakítássá nőhet az ő Hekabéja. Fehér Ildikó és Milviusz Andrea árnyékként jelentek meg Kovács Mária alakítása mögött, néhol jól kiegészítették a tragika vonzási körét. Verebes Istvánt nem tudtuk beazonosítani a homéroszi hőssel, és Euripidész Odüsszeuszával; Simon György inkább intrikusként hatott, míg Fehér Tibor erőtlen szövegmondása csak sejtette a figurát, honnan, hová kellene emelkednie. Az Elektrában: Martin Mátra a címszerepben, erőtől duzzadó, mai felhangjaival is hiteles hősnő, aki mindvégig egyetlen lendülettel láttatja-játssza-ver- gödi végig a bosszú mérhetetlen kínjait és fáradságát. Érezzük és hisszük, hogy az ő kezében csak eszköz Oresztész, aki minden meggyőződés nélkül viszi véghez véres tettét. Blaskó Péter nem tud felzárkózni a nővérhez, színtelen és erőtlen, pedig a mostoha bánásmód ellenére is jelentős feladatot kap a drámaírótól. Az is lehet, hogy az ő alakját borítja viszonylag a legnagyobb homályba az igen aktívan fellépő kórus. Csapó Jánost nem kapja el a szenvedélyes játék légköre; Verebes István idegenül és kelletlenül mozog a tőle idegen jellemek és lélektani sziklaomlások között. Náda- sy Ilona helyettesítette a beteg Demeter Hedviget. A kar jelentőségét hangsúlyozta a szövegben, a dallamban és a táncban mindkét rendező, ezért a főhősökkel csaknem egyenrangút nyújtottak a kórus tagjai: Zoltán Sára, Horváth Zsuzsa, Bus Erika, Legeza Magdolna és ötvös Éva. Vayer Tamás díszletei eltértek a klasszikus elemektől és inkább a mai rendezők mai játékterét valósították meg. Vágvölgyi Ilona és Poós Éva jelmezei a kort idézték és a szigorúságot, amellyel Euripidész a saját korát kezelte. Székely Iván kísérőzenéje nem tolakodott, bár félig értjük a zene alkalmazását. A KÖRUS mozgatásáért Kricskovics Antalt kell dicsérnünk. Farkas András Dal a Moszkva-parti estékről Szolovjov-Szedoj hetvenéves Vaszilij Szolovjov-Szedoj a i napokban volt 70 éves. A muzikális pétervári fiú apjától először egy bala- lajkát, később pedig egy gitárt kapott ajándékba. A zene mind szenvedélyesebben érdekelte. A tehetséges autodidakta, a leningrádi rádió testnevelési műsorainak zongorakísérője, 1929-ben beiratkozott a zeneművészeti középiskola zeneszerzés szakára. Tehetségére hamarosan felfigyelt P. Rjazanov zeneszerző, akinek csakhamar legkedvesebb tanítványa lett. Majd beiratkozott a leningrádi konzervatóriumba és továbbra is Rjazanov professzornál folytatta zeneszerzői tanulmányait. Első jelentős sikerét vokális kompozícióival aratta. Lírai dalok címmel 1934-ben jelentek meg első művei nyomtatásban. Szerzőként egy ismeretlen név — Szedoj állt a kottán. Ez volt Szolov- jov alkotói neve, gyermekkorában apja hívta így világos- szőke hajáért. Később eredeti nevét is odaírta, s Szolovjov-Szedoj néven vált ismertté. Kiforrott művészként jelentkezett a Nagy Honvédő Háború éveiben, amikor szinte kivétel nélkül mindenkit meg tudott hódítani új hangvételű műveivel. Egy-egy dal hősének gondolatain, honvágyán, szerettei iránti sóvárgásán, vagy éppen egy-egy derűs pillanat felidézésén át tárta fel a zeneköltő a szovjet emberek lelkében élő közös érzelmeket. A háború után született mindmáig legnépszerűbb dala, a Moszkva-parti esték. Mint Szolovjov-Szedoj sok más műve, ez is először a mozikban hangzott el, A spartakiád napjai című dokumentumfilmben. Nem sokkal később, a VI. Világifjúsági Találkozón a dal díjat nyert és megkapta a fesztivál aranyérmét. Modellezés és makettkészítés w Ora a parkban Lehet olyan szeszélyes az időjárás, amiyen csak akar, mégis előfordul, hogy verőfényes napokat hoz a május. Egyik ilyen szép, sugaras délelőtt készült felvételünk Egerben, a Felszabadulás téri parkban, ahol sok járókelő nagy ámulatára a járda szélén és a fűben ülve raj- zolgattak a gyerekek. Néhá- nyan felnőttek irigykedve meg is jegyezték, ha ezután már ilyen lesz mindig az iskola, akkor bizony szívesen újra kezdenék ... A „rejtélyről” Csalánosi István fiatal tanár lebben- tette le a fátylat. Jó pedagógushoz illően, türelmesen magyarázta el, hogy nem holmi szabad, még kevésbé pedig szabados időtöltésről van szó, hanem komoly munkáról. A gyerekek ugyanis — ezúttal az V. b-sek — szinte otthon, saját intézetükben, a tanárképző főiskola II. sz. gyakorlóiskolája előtti parkban. a számukra egyelőre kísérleti céllal bevezetett „technika”-órán igyeztek felvázolni rajzlapjaikra saját környezetüket. A „technika” elsajátítása során a gyerekek megismerkednek a modellezéssel és a makettkészítéssel is, s többek között megismerkednek az építőanyagokkal, azok tulajdonságaival, valamint az útkészítés technológiájával. Az eddigi jelek arra engednek következtetni, hogy ügyesek a gyerekek, nem lehet kifogás a kézügyességükre. Így könnyen meglehet, hogy a kísérleti tárgyból ,‘,rendes” lecke lesz — és ezt a gyerekek nem is igen bánják. Ezt mutatja a nyolcadik osztályosok példája, akik elektrotechnikai jellegű kérdésekkel foglalkoztak már korábban is, és szépen haladtak előre a gépelemek megismerésében. Ily módon: az óra a parkban nemcsak kellemes, hanem egyben nagyon hasznos időtöltés is. DANCZA JANOS: Két mártír 26. Az, hogy az anyja és a húga hozzánk eljárt, nem volt feltűnő, mert azelőtt is meglátogattuk egymást. Jóskát persze a rendőrség naponta kereste, s házukat megfigyelés alatt tartották. Két hétig rejtőzött nálunk, a padláson, aztán egy másik ismerős családnál rejtőzött el. Ez jó is volt így, mert egy napon megjelentek a mi házunknál is a rendőrök és átkutatták az egész házat. Engem és édesanyámat bevittek a rendőrségre és vallatni kezdtek, hogy hol van Nagy József. Én is, anyám is azt mondtuk, hogy mi azt nem tudjuk, mert nyár óta nem láttuk. Szegény anyámat nagyon megverték és én is kaptam olyan pofonokat, hogy azt hittem, megsüke- tülök. De nem árultuk el Jóska rejtekhelyét. így rejtőzött Jóska augusztustól majdnem november végéig, amikor is valaki beárulta a reitekhe- lyét és elfogták.” ■ A debreceni rendőrkapitányságon 1919. november 29-én hallgatták ki és foglalták vallomását jegyzőkönyvbe, s így valószínű, hogy ezen a napon fogták el és tartóztatták le. Ezt a kihallgatást még jó néhány követte, mert időközben a debreceni rendőrség több mint tíz olyan személyt tartóztatott le, akik az alakulatának a tagjai voltak. Vádlott-társait 1920. márRészlet a korabeli egri újságból rült a rendőrségnek elfog-' nia. Azt, hogy a rendőrségi kihallgatások alkalmával az alakulat tevékenységét illetően milyen részletek kerültek napfényre, nem tudjuk, mert mint említettem, a periratokat eltüntették. Az azonban kétségtelen, hogy Nagy József nem hunyászkodott meg az ellenforradalom bírósága előtt, hanem dacos megvetéssel felelgetett ezeknek a gyűlölt uraknak, akiknek minden igyekeztük oda irányult, hogy Nagy Józsefet, a Tanácsköztársaság vasöklű védelmezőjét, mint egy rablógyilkos banda vezetőjét ítélhessék halálra. Magát Nagy Józsefet 1920. március 27-én adták át az egri kir. törvényszéknek. Ekkor még nem ír róla a helybeli újság; az Egri Népújság. November 25-i számában a következő cím alatt ad hírt róla először: A legnagyobb kommunista ügy az egri kir. törvényszék előtt. És részleteket közöl azon „szörnyűséges” vérengzésekről, amelyek Nagy Józsefet és társait terhelik. Ez is ebből való: „... Borsod- ivánkán gépfegyverrel lőtték a lakosságot, és Kiss Ernő segéd jegyző áldozatul esett.” Mint említettem, itt a lakosságnak Nagy József nem golyót, hanem földet osztott. A november 28-i számban: ítélet előtt. Párbeszédek a monstre kommunista bűn- pörben. Valamennyi bűnös gyilkossággal vádolva. És leírja azt a légkört, amelyben a vádlottak hallgatják a terhűkre felhozott vádakat. (Folytatjuk) (Fotó: Perl Márton) cius havától — elfogatásuk sorrendjében — szeptember 13-ig szállították át az egri kir. törvényszék fogházába. Utolsónaik az alakulat felderítőjét, Cs. Nagy Etelt sike
