Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-22 / 119. szám
* Épületavató az első játéknapon (Fotó: Perl) Tegnap reggel a selejtezőkkel megkezdődött Egerben a városi stadionban Heves megye egyéni felnőtt tenisz- bajnoksága. A verseny megkezdése előtt került sor az újjonan létesített sportöltöző és klubhelyiség átadására. A bensőséges ünnepségen részt vett Schmidt Rezső, a me- ' gyei párt-vb tagja, az Egri Városi Pártbizottság első titkára, dr. Varga János, • Eger Város Tanácsának elnöke és dr. Varjú Vilmos, az egri városi tanács vb- titkára. A nagyrészt társadalmi munkában épített kétszintes épületet dr. Varjú Vilmos adta át a sportolóknak. Képünk az egri salakon készült: a férfi egyes egyik esélyeséről, a selypi Iioczka Alfrédről. Labdarúgás A fegyelmezett csapatjáték hozhat pontokat Élelmiszeripari dolgozók sportnapja Tardoson A tavasszal még nem volt példa rá, hogy valamennyi NB-s csapatunk egy fordulót csak győzelemmel zárja. A hatpontos maximális ponttermés — legutóbb — dicséri az együttesek fegyelmezett. taktikus, lelkes játékát. Azt, ami nélkül ma sem számíthatnak eredményre. EGER Négyheti nyeretlenségi sorozat szakadt meg a Kőbányai úton. A kiesőj elölt Ganz-MÁVAG-ot győzte le Bánkuti László edző legénysége. Egy szerepcsere folytán a védelem és a középpályás sor is új összetételben játszott: — Pesten elsősorban a védekezésre kellett összpontosítani, s ezt a feladatot a Zsidaival felálló középpályás sor jól oldotta meg — mondta az edző. A mai hazai Várpalota elleni találkozón megbizonyosodhatom arról, miként segítik a támadásokat ezek a labdarúgók. A Várpalota együttese jobb eredményekkel dicsekedhet a tavaszi szezonban az Eger SE- nél. Ettől függetlenül a szakvezetés és a közvélemény is egri győzelmet vár. Bánkuti edző játékoskerete: Csank, Kakas, Flak, Birincsik, Antal, Patvaros, Szabó Horváth, Csu- hay, Gál ántai, Zsidai Pécsik, Barta, Dudás, Lengyel, Molnár és Csathó. A szélsőhátvédek sérülése miatt bő ennyire a keret, s Csank is húzódást szenvedett a szombat délelőtti foglalkozáson. HATVANI KINIZSI A vártnál könnyebben győzött legutóbb a Kinizsi, biztosan fektette „két vállra” ' a szilárd védelméről közismert V. IKARUS-t. Szimcsák István edző a taktikai utasítások maradéktalan betartását követelte játékosaitól s a fegyelmezett csapatjáték diadalhoz vezetett. A mai ellenfelük, a Záhonyi VSC tizenegye idegenben. Bár az együttes a táblázat második felében foglal helyet, kemény ellenfélnek ígérkezik. — Fegyelmezett, lelkes játékkal megszerezhetjük az Iimen-onnan NB 111-as férfi tekeeredmények : Egercsehi Bányász—Lőrinci Vasas 4—4 (2373:2371). Ld.: Mikula 426. illetve Gergely 425 fa. Gyöngyösi V. Izzó—Somoskőújfalu 5—3 (24X1:2223). Ld.: Kurfürst 431. Mikola 429, illetve Balázs 392 fa. A gyöngyösi járási labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulójának eredményei, „A” osztály: Márkáz—Visznek 3—1, Ecséd— Selyp 4—0, Szűcsi—Gyöngyössolymos 0—t, Karácsond—Boldog 1—2, Domoszló—Heréd 9—0, Gyöngyöshalász—Gyöngyöspata 1—0, Adács—Nagyréde 4—0. A bajnokság állása: 1. Domoszló 22 15 5 2 60-23 35 2. Márkáz 22 13 2 7 57-30 28 3. Gy.-pata 22 12 4 6 35-28 28- *.-Ecséd- 22 12 3 7 55-39 27 5. Adács 22 13 3 7 41-25 27 6. Gy.-halász 22 12 3 7 43-39 27 7. Heréd 21 8 6 7 45-43 22 8. Selypi É. 22 9 4 9 38-42 22 9. Gy.-solymos 22 9 2 11 41-36 20 10. Karácsond x 21 7 2 12 32-40 15 11. Nagyréde x 22 7 2 13 39-50 15 12. Boldog X 22 5 4 13 30-66 13 13. Visznek 22 3 6 13 26-53 12 14. Szűcsi 22 4 4 14 29-57 12 x=egy bünetőpont levonva. Ifjúságiak: Márkáz—Visznek 9—2, Ecséd—Selyp 0—2 Szűcsi— Gyöngyössolymos 6—4, Karácsond—Boldog 2—1, Domoszló— Heréd 6—0, Gyöngyöshalász— Gyöngyöspata 1—0, Adács— Nagyréde 2—0. „B” osztály: Kis- nána—GYESE II. 0—1, Abasár— Atkár 4—1, Vécs—H. Gáspár SE II. 4—4, Gyöngyösoroszi—Vi- sonta 5—0, Gyöngyöstarján— Yámosgyörk elmaradt (Vámos- györk nem jelent meg!). Nagy- ifüged—H. Spartacus 3—0. Ifjúságiak: Abasár—Atkár 3—1, Gyöngyösoroszi—Visonta 4—2, Nagyfüged—H. Spartacus 0—4. ★ Két szövetkezeti sporteseményt bonyolítottak le a közelmúltban Gyöngyösön. Az asztalitenisz OKISZ Kupa területi döntőjén öt megye férficsapatai versenyeztek. A végeredmény: 1. Kunmadaras] Vas és Elektr. Szöv., 2. Nagykálói 'Vasipari' Szöv., 3. Balassagyarmati Szolgáltató. A KISZÖV Jubileumi kupáért férfi kispályás labdarúgócsapatok mérkőztek. A végeredmények: 1. Gyöngyösi Agro- meehanika, 2. Recski Építők, 3. Egri Fémelektro. Portisch lépései a csúcshoz vezető úton Korábban Is fűződtek feltűnést keltő eredmények magyar sakkozókhoz, így például valaha Maróezy Géza, később pedig Barcza Gedeon és Szabó László remek nemzetközi teljesítményeket ért el. de Portisch Lajos, napjaink legjobb hazai versenyzője valamennyi elődjét felülmúlta. Egy hónapig, február végétől, március végéig Rotterdamra figyelt a magyar sakkozók népes tábora. Ebben a mozgalmas holland kikötőben mérkőzött meg egymással Portisch Lajos és a dán Bent Larsen. Maratoni küzdelemben dőlt el, hogy melyikük jut be a legjobb négy közé a sakkvilágbajnok-jelöltek páros mérkőzés sorozatán. Portisch 6.5:3.5 arányban győzött és ezzel pályafutása eddigi legmagasabb csúcsára jutott fel. Egy hónapig, amíg a párosmérkőzés tartott, addig a Magyar Sakk Szövetség telefonja számtalanszor csengett, ismerősök és ismeretlenek érdeklődtek: — Milycuek Portisch esélyei a legutolsó játszmában, amely függőben maradt? Sokan nem elégedtek meg a rövid „jól” vagy „rosszul” válasszal, hanem kérték a sakk- szövetség munkatársait, hogy diktálják le nekik, hol állnak a magyar és a dán nagymester bábjai és „jósolják” meg a várható folytatást, mert otthon valamelyik klubban vagy az egyik parkban le akarják játszani a mérkőzést. Egyre népszerűbb ugyanis Magyarországon ez a sportág. A leggyakoribb téma a sakkozók körében. a parkokban és másutt is, mostanában Portisch Lajos. Kicsoda is a jelenlegi legjobb magyar sakk nagymester? 1937. április negyedikén született Zalaegerszegen és már kisdiák korában hosszasan üldögélt a tábla mellett. Nem üstökösként feltűnő, majd ugyan(foMnümű . J8Í7. május vasárnap ~ Ilyen gyorsan eltűnő „csodagyerek”, mint amire már számtalan példa volt ebben a sportágban. Fokról- fokra jut előre a versenyzők ranglétráján. Három fő jellemvonása van: a tehetség, a szorgalom és a cél- tudatosság. Kitűnő érzékét a sakkozás iránt hamar felismerik. Tizennégy éves, amikor rendszeresen indul versenyeken. Középiskolai tanulmányai után Budapestre költözik, fejlődését ez meggyorsítja, itt módja nyílik arra, hogy megismerkedjék az akkori legjobb magyar versenyzők felkészülési módszereivel. Személye és viselkedése rokonszenves. Portisch Lajos magabiztos, viszont kerüli az önreklám valameny- nyi formáját. nem szívesen nyilatkozik. Véleménye: ,.beszéljenek az eredmények”. Lépésről ' lépésre jut előre, 1970- től az olimpián és az Európa- bajnokságon az ezüstérmes magyar csapat első játékosa, vagyis ő játszik az első táblán, ahol a legnehezebb külföldi ellenfelekkel került szembe. Legutóbb a moszkvai Európa-baj- nokságon is ez a szerep jutott neki. Moszkvában meg kellett, mérkőznie Karpovval. a jelenlegi világbajnokkal. Igaz, ez a játszma nem sok sikert hozott Portischnak, mert előbb egy tisztet, majd a játszmát is elvesztette. Mindebből azonban nem szabad túlzott következtetéseket levonni. A rotterdami és a moszkvai erőpróbát nem választotta el sok idő és lehetséges, hogy a magyar nagymester még esetleg érezte a JLarsen elleni mérkőzés idegfá- 'radtságát. Hogyan kapcsolódik ki egy nagy sakkozó? Ez rendkívül fontos kérdés. Az idegfáradtságot ugyanis nehezebb kipihenni, mint a fizikait. Portisch Lajos teniszezik, úszik és gimnasztikázik. Mindezt nemcsak azért teszi, hogy idegei felfrissüljenek, hanem azért is mert talán sokaknak furcsán hangzik, de a hosszú versenyzéshez, mint amilyen a ^ dán Larsen elleni volt, kitűnő erőnlét is szükséges. Portisch Lajosnak a moszkvai Európa-bajnokság után nem maradt ideje hosszabb pihenésre. mert már az újabb, a szovjet Borisz Szpasszkij szembeni erőpróbára készül. Amíg ugyanis a magyar és a dán nagymester Rotterdamban viaskodott egymással, addig a csehszlovák Hort és a szovjet Szpasszkij a távoli Izland szigetén, Reykjavíkban mérte ösz- sze tudását. Izgalom , bőven volt. Szpasszkij és Hort első tizenkét játszmája nem hozott döntést. Majd a szovjet nagymester megbetegedett: vakbélműtéten esett át. Hort sport- szerűségére jellemző, hogy nem ragaszkodott az eiőírt határidő betartásához és megvárta, amíg a nagy ellenfél felépül. A találkozó folytatásában Borisz Szpasszkij legyőzte a nála nyolc esztendővel fiatalabb vetél y társát és így ő lesz Portisch Lajos következő ellenfele. a sakkvil ágbaj nok-j el öltek küzdelmében. Jelenleg még négyen remélhetik, hogy jövőre megmérkőzhetnek Anatolij Karpovval a világbajnoki címért: a magyar nagymester, Szpasszkij, Korcsnoj és Polugajevsz- kij. Augusztusban eldől, hogy négyük közül ki az a kettő, aki továbbra is versenyben marad. A magyar közönség várja és reméli Portisch Lajostól a sikeres folytatást. Üjabb jó lépéseket a sakkvilágbajnoki cím felé vezető nehéz éss maratoni hosszú úton. Molnár Károly egyik pontot — említette az esélyek kapcsán Szimcsák István. — Kényszerűségből — mert Kerek sérülése komoly — változtatnom kell a múlt heti győztes gárda összeállításán. A pályára lépők az alábbi utazó- keretből kerülnek ki: Takács, Nyéki, Dombi, Tóth, Ludvig, Baranyi, Bóna, Nyizsnyi, Horváth, Szabó, Tómács, Aradi, Balogh és Patai. GYÖNGYÖSI SPARTACUS Lendületben levő, gólerős együttest állított meg legutóbb a szövetkezeti csapat. Az értékes sikerre Nagy János edző így emlékezett: — A játékosok határtalan lelkesedése, a beállított cserék mozgékonysága 1—2-ről hozta meg a 3—2-es győzelmünket az MVSC ellen. A szakosztályi hírek közül a legfrissebb, hogy hétközben leigazolta az egyesület az Eger SE volt labdarúgóját, a hátvéd Farkas Mihályt. A mai bajnokjelölt elleni felkészülésben nem szerepelt edzőmérkőzés. A labdaéhség talán még nagyobb becsvágyra ösztönzi a Spartacus Kazincbarcikára utazó labdarúgóit. Nagy János tisztes helytállásra számít: amibe ..belefér” egy kis gólkülönbségű vereség, de egy esetleges pontrablás is! A vasárnapi 90 per^ ces vendégjátékra az alábbi keret utazik: Kovács, Nagy I., Farkas M„ Adonyi, Mikitovlcs, Huszár, Acs, Borics, Ferencz, Benei, Gábor, Szabó, Farkas A. és Horváth vagy Galgóczi dr. MEGYEI BAJNOKSÁG A 30. fordulóban kerül sor két rangadó jellegű összecsapásra, az Egercsehi—Recski Bányász, valamint a harmadik hely megtartása, illetve megszerzése szempontjából fontos GYESE—Sírok találkozókra. A Tárnáméra—II. Gáspár SE kilencven perc kivételével a többin a gyengébb csapatok számára a tét: az osztályban való maradás esélyeinek növelése. Tippjeink: Heves—Átány 1, Egercsehi—Recsk x. Tárnáméra —H. Gáspár SE x, GYESE—Sírok x, MÁV HAC—Kál-Kápol- na 1, Novaj—Hort 1, Petőfibá- nya—Besenyőtelek x, Apc— Selyp 1, Rózsaszentmárton—Bélapátfalva 2, Lehangoló, szemerkélő eső fogadta a tardosi sporttáborban az ÉDOSZ megyei sportnapjára érkezett majd 500 sportbarátot. Alaposan előkészített pályákon zajlottak le a versenyek. A résztvevők — így az egy-egy sportágban rajthoz álló mezőnyök — felét nők alkották. Hat sportágban vetélkedtek a dolgozók: atlétikai számokban, kispályás labdarúgásban, kézilabdában. röplabdában, sportlövészetben és természetjárásban. A hidegzuhany ellenére sem hiányzott a majális hangulata, a tüzes szurkolás. A délutánba nyúló mérkőzések Után tíz szakma dolgozói, versenyzői és kísérői izgatottan várták az eredményhirdetést. Bukolyi József, -az ÉDO$Z megyebizott- • ság titkára köszöntötte a# SZMT. ásványvíz, bor. cukor, dohány, gabona, hús, konzerv, likőr, sör és sütőipar megjelent sportolóit, majd átadta a dijakat. A legjobbak — csapatban és egyéniben — oklevél- és plakettjutalmazásban részesültek. Lelkes és eredményes sportmunkájáért Juhász Lajos sportfelelős kapott dicséretet. A téli sportágakban — asztalitenisz, teke. sakk — elért, korábbi eredmények, valamint a sportnap helyezéseinek összesítése után szintén hirdettek eredményt. Az összesített pontverseny végeredménye a következő lett: 1. Mátravidéki Cukorgyár, 2. Hatvani Konzervgyár, 3. Gyöngyösi Húsipari Vállalat. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz: NB II. női: Egri VM—DVSC, Eger, Gárdonyi Gimn. 9.30. MÁV HAC—Özd Hatvan. NB Hl. férfi: Sirok— MNB. Megyei férfibajnokság: Gyöngyös—Heves, Bélapátfalva ^-Hatvan IL. Recsk—Lőrinci, Sirok 11.—Füzesabony. Eger II. —Petőfibánya. Egri járási férfi- bajnokság fordulója Andornak- táiyán, 9 óra. Birkózás: Üttörő ,,A” korcsoportú szabadfogású verseny, Eger, Csebokszári Alt. Isk. 11. Kézilabda: Zalka SE—Borsodi Bányász NB Il-es férfimérkőzés, Gyöngyös. V-ös Isk. 10. Megyei férfibajnokság ,,B” csoport: Hatvani VM—Dormánd 10, Egercsehi—E. Forgácsoló 11, Gyöngyössolymos—Füzesabony 15. Erdőtelek—Kisköre 10. Nők: Füzesabony—ESE II. 9.30, Gyöngyösi V. Izzó—Recsk 8.30. Kosárlabda: Eger SE—SZJVlTE NB Il-es női mérkőzés, Eger, Kossuth u, 11. Modellezés: Heves megye szabadon repülő R/C vitorlázó bajnoksága és megyei úttörőverseny, Besenyőtelek. Röplabda: a megyéi férfi- bajnokság fordulója a Recski Ércbányász sporttelepén: Bükkszék—Recsk 9, Bükkszék—Erk 12, MÁV HAC—Erk 15. Teke: Egri járási csapatbajnokság : Pétervására—Egercsehi 8. PAKÜSE I.—Recsk H. 8, PA- KÜSE U.—Recsk I. 8. Tenisz: Heves megye egyéni felnőttbajnoksága, Eger városi stadion. Elődöntők:, 8 órától, döntők: villanyfénynél. • Labdarúgás: Eger SE—Várpa- lotai Bányász NB Il-es mérkőzés. Eger, városi stadion 17. Megyei bajnokság (egységes kezdési idő 17 óra): Heves— Atány Nagy J., Egercsehi— Recsk borsodi jv., Tárnáméra —H. Gáspár SE Bukovszki, GYESE—Sirok . szolnoki jv.* MÁV HAC—Kápolna Kiss L.. Novaj—Hort Montvai, Petőfibánya—Besenyőtelek Szepesi* Apc—Selyp Paksi, Rózsaszentmárton—Bélapátfalva Csik. Eg*» ri járás, I. osztály: Andornak- tálya—Bekölce, Istenmezeje— Hevesaranyos, Egerszialók—PA-1 KÜSE, Tarnalelesz—Erdőkövesd, Mátraballa—Makiár I.. Egerszó- lát—Felsőtárkány, Mátraderecs- ke—Egerbakta. Füzesabonyi já- rás: Füzesabony—Sarud, Sziha-j lom—Mezőtárkány, Kompolt— Feldebrő, Poroszló—Stromfeld SE. Gyöngyösi járás, „A” osztály: Nagyréde—Gyöngyöspata. Heréd—Gyöngyöshalász, Boldog —Domoszló, Gyöngyössolymos— Karácsond, Selyp—Szűcsi, Visznek—Ecséd, Adács—Márkáz. Hevesi járás: Kömlő—Tenk, Kisköre—Heves H„ Tiszanána—» Tarnaőrs, Pély—Erdőtelek, Tar- naszentmiklós—Boconád. MÁJUS 33—JÜNIUS 4: minden bútor engedménnyel! 10c Minden LAKÓSZOBÁT. GARNITÚRÁT, SZEKRÉNYSORT, KONYHA- ÉS GYERMEKBÜTORT STB. EGYES KIJELÖLT BÚTOROKAT 20 o 30 árengedménnyel ÁRUSÍT Gyöngyösön A KISKER. BÚTORBOLT PÁR CIKKET AJÁNLUNK A 30—30 SZÁZALÉKOS ÁRUKBÓL: SLUPIA kárpitos garnitúra JÜLIA garnitúra kék szövet ATLASZ garnitúra zöld szövet MARGIT garnitúra zöld szövet Román gyermekszoba BEA"iotel Hilda-szövettel 15 600 Ft helyett 10 920 Ft 16 289 Ft helyett 13 031 Ft 10 500 Ft helyett 8 400 Ft 7 920 Ft helyett 6 336 Ft 4 750 Ft helyett 3 800 Ft 1 870 Ft helyett 1 309 Ft HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS: Gyöngyösön díjtalan, egyéb területre önköltségi áron! Csak 2 hétig!