Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
I^AruVWVt»*^^A**AAAAAAAA ^**aaaaaaaaaaaaaaaaaaaAAAAAAAAAAAAA^^A ! Hány lehet az igazság? Megsértette az újság Berek Sándort, a GyöngyÖ6— domoszlói Állami gazdaság függetlenített szakszervezeti titkárát. Pedig igazat írt. Egy NEB-vizsgálat tapasztalatai nyomán — kemény, de nem mindig győztes harcban állunk az indokolatlan mellékállásokkal — vetette papírra lapunk munkatársa, hogy a szakszervezeti titkár, mint sajtófelelős „vágott zsebre” pluszként havonta még 1250 forintot. A NEB-vizsgáiLatnak is igaza volt, mert a szakemberek a tényeket veszik szemügyre, és teszik mérlegre és nem a körülményeket. És nem utolsósorban igaza volt és van Berek Sándornak, a szakszervezeti titkárnak, akinek sem az ujjához, sem a zsebéhez, sem a jelleméhez hamisság nem tapadt.' De hogy még teljesebb legyen a körkép, voltaképpen igazuk volt azoknak is, pontosabban volt igazságuk azoknak is, akik... De álljunk meg, menjünk csak sorba, mert ennek az ügynek, túl azon, hogy akarva-akaratlanul nyilvánosan megbántottak valakit, van egy másik, s nem kisebb tanulsága is. — Azt mondják, hogy meg se melegedett, de már tudja, hol az a kiskapu a pénzhez... Igen. És nekem meg ég a pofámról a bőr, hiszen nem mehetek oda mindenkihez, akt másfél évtizednél is régebben ismer, hogy komám, igaz is, meg nem is igaz, amit írtak, mert a pénzt ugyan... Ál — legyintett keserűen Berek Sándor, merthogy a cikkel valóban kutyaszorítóba került. A pénzt ugyanis valóban felvette, mint másodállású sajtófelelős vette fel ott, ahol ugyanakkor függetlenített szakszervezeti titkár, összeférhetetlen hát ez a két dolog... ' — Ügy kezdtem, mint úttörő. Igen, már az is politizálás volt, kérem. Aztán végigcsináltam becsülettel mindent, amit illik és kell. Technikus lettem, kitanultam a kertészetet, pártiskolát végeztem, meg szakszervezeti iskolát is... Mindezek után esett rám a választás, hívtak, hogy legyek ott, ahol másfél évtizedig üzemegységvezető voltam, függetlenített szakszervezeti titkár... És a bajok itt kezdődtek. Vagy nem is itt? Inkább ott kezdődtek, hogy — nem árt végre leírni — a szakszevezeti tisztségviselők sincsenek agyonfizetve. S ott folytatódtak a dolgok, hogy Berek Sándornak, az üzemegység vezetőjének, a tizenöt esztendőnél is több ideje dolgozó felsőfokú végzettségű mezőgazdasági szakembernek, mert reá esett a választás, mert a dolgozók és a szakszervezeti szervek benne látták a jó és oda kellő titkárt — pontosan fele lett volna a jövedelme. Az egyik hónapról a másikra. Két gyerekkel, asszonnyal, maga erővel építette és törleszteni még bőven gondot adó családi házzal. Túl a negyvenedik éven. Amikor inkább elébbre igyekszik az ember az anyagiakban is, és nem hátrafelé. Szerzetes aszkétának kellene az ilyesmihez lenni. De kinek és minek kell holmi szerzetes vérű, értelmű aszkéta a munkásmozgalomban? És különben is, a szerzetesnek könnyű, se család, se otthon. Mi lehet légyen hát a megoldás? (Mert a politikai életben való át- és előbbre lépése mégse legyen már büntetése, pregnánsan is érezhető hátránya az anyagiak révén és miatt! Hát kiagyalták jó szívvel, sok és töprengő okoskodással, hogy a dolgozók e szervezetének helyi titkára legyen sajtófelelős — valóban van üzemi híradó a gazdaságban, valóban csinálta is azt Berek Sándor —. s ezért fizetnek néki külön 1250 forintot havonta. Az már aztán az élet fura fintora, hogyha még ezt is hozzászámoljuk a titkári stallumhoz, hát ez sem üti meg régi jövedelmét, de legalább nem sokkal kevesebb annál. Így tehát a dolgok elrendeződtek. Volna. Ha a dolgozó népnek egy másik szervezete, éppen az attól nyert felhatalmazása alapján nem kezdi el vizsgálni a megyében — így ebben az állami gazdaságban is — azokat a bizonyos mellékállásokat. Melyikük indokolt, melyikük nem. A vizsgálatot végző szakember társadalmi felhatalmazása nem a körülmények mérlegelésére vonatkozott, hanem a tények feltárására. Megállapította, hogy amit jónak tartottak és méltányosnak a gazdaság vezetői, meg még a szakszervezeti szervek is —, az jogtalan. Igaza volt. Az újság, amelynek kötelessége a maga sajátos eszközeivel harcba szállni a másodállásokkal való manipulációk ellen is. örömmel vette a vizsgálat anyagát — szakemberek végezték ezt az újságíró helyett —, és megírta. Neki is igaza volt. Berek Sándor mélységesen megsértődött, mért az egész ügyben 6 a szenvedő, sőt a többszörösen szenvedett fél — így aztán neki van a legnagyobb igazsága. No6, hát végül is hány lehet az igazság? Vélem, hogy: egy. S ez az „égy”, az egész ügy legnagyobb tanulsága. Meg kell találni a módját, hogy a különböző társadalmi megbízatásokkal, e megbízatások értéke és rangja mértékével együtt járjon a javadalmazásuk is. Éppen úgy, mint az élet bármely más területén. Miért kellene jóindulatú fondorlatokkal megérdemelt és megszolgált bérhez juttatni közéleti munkásokat, amikor meg lehet és meg is kell teremteni ehhez a szükséges anyagi alapokat? Nem vagyunk azért annyira szegények és annyira botor emberek sem hogy ne értsük, ne tudjuk: aki e hazában a népért, a néppel becsülettel dolgozik, annak is legalább úgy meg kell élnie, mint a dolgozó nép szor- gosabbjainak. Nem jobban, de rosszabbul semmiképpen sem. Mert ez a dolog egyetlen igazsága. • • Az elmúlt napokban országos tanácskozást rendeztek Egerben. A részt vevő szakemberek az új és a legújabb kor kutatásának számos érdekes kérdését vitatták meg. Szó esett nemcsak az eredményekről, hanem a megoldásra váró gondokról is. Ezekről beszélgetetett munkatársunk dr. Szikossy Ferenccel, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum főigazgató-helyettesével, a konferencia egyik előadójával. A Tanácsköztársaság példája — A história búvárai hosz- szú időn át előszeretettel kalandoztak a távoli múltba, sokáig egyáltalán nem vonzotta őket a közvetlen elődök gazdag hagyatéka. Véleménye szerint mi magyarázza ezt a tartózkodást. Az eligazodást segítő iránytű hiánya, vagy valamiféle szobatudósi arisztokratizmus? — Mindkét tényező. Egykét előrelátó muzeológus azonban megszabadult az előítéletektől. A sokoldalú Móra Ferenc például helytörténeti gyűjteményébe sorolta az 1919—20-as évek elején a szovjet földről hazahozott internacionalista zászlókat. A döntő lépést a Tanácsköztársaság tette meg, amikor létrehozta a forradalmi múzeumot. Az itt elhelyezett relikviák — többek között Frankel Leó személyes használati tárgyai, hetven-nyolcvan kép, néhány plakát — ma is intézményünk féltett kincsei. A két világháború között számottevő az országgyűlési könyvtár tevékenysége. A felszabadulást követően azonban megfeledkeztek erről az igen fontos feladatról. Egészséges fejlődés csak az 1980-as évek elején — jelentős szerepet játszott ebben az 1957-ben alakult Legújabb kori Történeti Múzeum munkája — bontakozott ki. Kiállításokat persze korábban is rendeztek, ám ezek egvsí- kúak — a szöveg és a kép uralkodott, s hiányoztak a beszédes dokumentumok — szárazak, unalmasak voltak. A változást társadalmi-politikai igény — a különböző jubileumok méltó megünneplése — is sürgette. Elkészültek az első komplex, állandó történeti tárlatok, amelyek általában az ókortól napjainkig mutatták be az eseményeket. örvendetesen gyarapodott a szakmuzeológusok Mire tanít az elődök ■ ■ ■■ i öröksége? száma. Néhány megye — Baranya, Békés, Győr, Nógrád és Vas — kiemelkedő sikerekkel büszkélkedhetett. Két városban — Szombathelyen és Salgótarjánban — önálló intézményként forradalmi, munkásmozgalmi múzeumokat alapítottak. Hadd említsem meg, hogy a Nemzeti Múzeum új és legújabb kori történeti osztálya ekkor vette fel új nevét, s azóta Magyar Munkásmozgalmi Múzeumként működik. Elhanyagolt témák — Számos nehézséggel még ma sem birkóztak meg. Hallhatnánk ezekről? — A fellendülést bizonyos mérvű megtorpanás követte. A legtöbb helyütt ugyanis csak alkalmi megbízatásnak tekintették a gyűjtő, a feldolgozó és a nyilvántartási tevékenységet. Elmúlt hazánk felszabadulásának harminc éves jubileuma, ■ s mindjárt megcsappant a lelkesedés. Baranya, Fejér, Borsod-Aba- új-Zemplén és Tolna megyékben visszalépést tapasztalhattunk, hiszen erőteljesen csökkent a szakmúzeológu- sok száma is. Egyébként néhány téma ma is meglehetősen elhanyagolt. A Rákóczi- korral például szerte az országban mindössze két kutató foglalkozik. Azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy ők — bármennyire is igyekeznek — képtelenek feltérképezni a meglehetősen szerteágazó területet. Az 1848— 49-es forradalom és szabadságharc időszakát egyetlen muzeológus vizsgálja. Hát ez enyhén szólva fura helyzet. S most nézzzük meg, mi következik ebből! A közelmúltban mi lektoráltuk a Debrecen város és Hajdú megye krónikáját bemutató kiállítás forgatókönyvét. Megdöbbentünk, amikor észrevettük, hogy az anyagból teljesen kimaradt a megye- székhely 1849-es szerepe, holott ennek jelentőségét valamennyi középiskolai diák ismeri. Riasztó tények ezek, s az eddiginél is fokozottabb törődésre hívják fel a figyelmet. Társadalmi segítség — Milyen változást hoztak a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályának 1973-ban kiadott irányelvei? — Ezek a kapitalizmus és a szocializmus korszakával foglalkozó történeti muze- ológia fejlesztésével kapcsolatos teendőket szabták meg. Hangsúlyozták a gyűjtemények gyarapításának komplex jellegét. Budapesten és vidéken ezután beszereztek minden olyan emléket, amely — legyen az tárgy, vagy anyagegyüttes — érzékelteti a politikai, a gazdasági, a kulturális haladást. Ebből következik, hogyha kiállításrendező tevékenység is új erőre kapott Orosházán, Győrött, Miskolcon és Szombathelyen olyan állandó történeti tárlatokat nyitottak meg, amelyek nemzetközi szinten is előkelő helyezést érnének el. Az előrelépésről tanúskodnak az egyéb adatok is. Több megyében — ide sorolható Győr, Vas, Pest, Nógrád, Hajdú, Békés és Szolnok — már négynél több új- és legújabb koros történész dolgozik. Itt megvalósulhatott, illetve megindulhat az osztályokká szerveződés. Ez nem bürokratikus keretet jelent, hanem lehetővé teszi az ösz- szehangolt cselekvést, a legutóbbi háromszáz év históriáját következetesen elemző tcvékemiséqet, s hozzájárul ahhoz, hogy eltűnjenek a még fel nem térképezett fehér foltok. S még egy lényeges vonás: ma már egyre több helyütt alapoznak a társadalmi segítségre. Ez különösképp hatékonnyá vált az utóbbi három évben. A Győri Mezőgazdasági Gépgyár szocialista brigádjai például ösz- szegyűjtötték az üzem százéves krónikájának emlékeit, felkutatták a régi gépeket és gyártmányokat. A mérnökök elkészítették ezek dokumentációit, s a munkások ennek alapján helyreállították a hatvan-hetven éves masinákat. Ezt az értékes anyagot átadták a múzeumnak, létrehozva a helyi ipartörténeti gyűjtemény magvát. Ezzel a lehetőséggel másutt is élhetnek. így, vagy ehhez hasonló módon megoldódnak az anyagi nehézségek. Ennél is lényegesebb azonban az, hogy az emberek megismerik az előadók hagyatékát, s a múltba pillantva értékelik a jelent. Ráadásul részesei lesznek az alkotómunkának. A6 önzetlen támogatásra igen sokan vállalkoznak, természetesen csak akkor, ha erre felhívják a figyelmüket. Mindez nem frázis, hiszen az 1975-ben kiírt első országos történeti muzeológiai pályázatra mintegy százötven dolgozat futott be, s ezek közül nyolcvanhat különösképp magas színvonalú volt. Otthont a kiállításnak — Mi a helyzet, mi a ‘een- dő Egerben? — Hát bizony akad tennivaló. A régi történeti kiállítás elavult. túlhaladta az idő. Annái is inkább, mert hiányzik a legújabb kori, a munkásmozgalmi anyag. Igaz, ma már lenne mit megmutatni, csak nincs hol. Jó néhány plusz terem kellene. Méghozzá nem a várban! Oda elsősorban •— s azt hiszem, nem állok egyedül véleményemmel — a török elleni harcok relikviái valók. Ügy hallottam, hogy idővel a Dobó István Vármúzeum megkapja a megyei tanács műemléki épületének Baj— kóczy-szárnyát, nos ez meg- felelőbbb környezet lenne az elmúlt évtizedek emlékei számára. Az új tárlat forgatókönyvét egyébként megkaptuk. ez már rangjához méltóan foglalkozik a legújabb korral is. Tető alá azonban csak akkor szabad hozni, ha megfelelő helyet biztosítanak a tárgyaknak. Az önöknél rendezett tanácskozáson a Hazafias Népfront keretében megalakult a Heves megyei Legújabb kori Történeti Bizottság. Nos. ez lenne az a társadalmi bázis, amelyre feltétlenül érdemes alapozni. A tagok — ha komolyan veszik feladatukat — mind szélesebb rétegeket nyerhetnek meg az ügynek, olyanokat, akik segíthetnek a gyűjtőmunkában. így válhat az elődök öröksége napjain* kát is formáló erővé ... Pécsi István Béke Hincz Gyula grafikája WVWWWVVVVVVVVWVVV /VVWVVVVVWVVVVVVVI
