Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-08 / 107. szám
^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Nők és anyák A nőkkel nem leható ilyesmit megcsinálni. Csak az anyákkal. Képzeljük él. hogy elhalasztják nálunk a nemzetközi afrup március tiö ünnepségeit, vagy egyáltalán ezt a napot, mondjuk, csak egyetlen nappal. Nem március 8-án, hanem 9-én tartanánk meg a nők nemzeti napját. Na ’iszen, lenne haddelhadcf, iüetőleg nem is lenne: nem lehet azt elhalasztani. Az anyak napját igen. — Nem most lesz, jövó vasárnap... — De hát ez az első vasárnap, nem? Ügy tudom, hogy minden év májusának első vasárnapja az anyák napja — értetlenkedik a feleségem, úgyis, mint anya, és úgyis, mint értetlen. — Igen..., igen, de hát a május 1. az mégiscsak nemzetközi ünnep, politikai ünnep, mig az anyák napja az más — mondont és homlokom is összeráncolom, hogy láttassam és lássa is, milyen komoly az ügy, s milyen komolytalan a kérdése! — Ahá! — nyugszik bele aztán a dologba, mint ahogyan kevés zörgéssel, de tudomásul vették a magyar anyák szerte e hazában, hogy az idei napjuk nem fért bele a naptár elejébe. Mint ahogyan annyi minden mást tudomásul vettek már, és vesznek majd még, mert mint nők, bár már rendkívül öntudatosak jogaikat illetően, még a naptárra nézve is, de mint anyák, igen engedékenyek naptáron innen és túl. Vélem, hogy a törvény is — pedig jobbára férfiak készítették —, azért fogalmaz „női” egyenjogúságról, mert a nők erről ma már le nem mondanának, ebben az ügyben manapság a nő jó és hűséges fegyvertársa a törvénynek. Fogalmazott volna csak „anya”-szin' ten a törvény, már ami az egyenjogúságot illeti, az anyák ; lépten-nyomon megbocsátottak volna minden velük szem- : ben elkövetett törvénysértést a törvényhozó fiaiknak, — ; hiszen hát gyerekek azok még mindig. Voltak és marad- ; tak, amíg csak az anyák élnek. ! Azazhogy várjunk csak ezzel a „nő”, mint politikum, s az „anya”, mint szülőanya, édesanya, a szeretet szimbó- I luma és valósága fogalmakkal. ; — Nem hoztál virágot, még táviratot sem küldtél — ; jelentette ki sértődötten édesanyám, mert a nemzetközi ; nőnapon megfeledkeztem róla, illetve... ! — De anyukám, ez kimondottan politikai ünnep és te, ! ugye... szóval, sohasem politizáltál... Ügy gondoltam, . hogy a te ünneped az anyák napja, és majd akkor én... ! — Szóval, én nem vagyok nő? — nézett fel rám ki! csinyke termete mélységéből szúrósan és méltatlankodás- < sal a hangjában. ; — Jaj, dehogyis.. „ illetve dehogynem... — Akkor meg miért nem hoztál virágot, vagy egy sze- ' let csokoládét... Sajnálod az anyádtól? önbírálat, fogadkozás, hogy soha többé. Mert valóban ! én voltam az ostoba. Elfelejtettem, hogy az évek szállnak, ! a szokások velük változnak, és teljesen érthető, világos ' dolog, hogy anyámat is kétszer kell neme miatt majd ez- ' után köszöntenem — először mint nőt, akinek jogai van- | nak, aztán mint anyát, akinek jogai is, meg kötelességei is. Vélem azt megint, hogy a nők napján mi férfiak, min- ! dig kissé riadtak vagyunk. Valahogyan félünk is. A fele I emberből, azazhogy a feleségeinkből ekkor kitör a nő, ; mint politikum, mint egyenjogúság, mint hatalom, de ; legalábbis az életben az osztályos társam, az egyenjogú > partnerem tudata. Mindvalamennyi feleségből, vagy leen> dő, vagy sohasem leendő asszonyból, feleségből, nőnemű j lényből ilyenkor szinte sugárzik, de legtöbbjükből leg> alábbis sugárzani látszik női mivoltuk. Nem a nemi hova- • tartozásuk tudata, hanem az egyenjogúságát kivívott más > nembéli — nekem, a férfinek más nembéli — ember ; büszke önérzete. ; Űristen, mi lesz, ha visszajön a matriarchatus! Ám ilyenkor, anyák napján mélységesen megnyug- ; szunk. Nem lehet akkor nagy a baj, ha a nő egyben anya ’ is. Hiába lesz ő vélem, velünk, férfiakkal egyenrangú [ minden, de minden tekintetben, és egyben már a több is ‘ nálam, ha ezért a többért lesz mindig kevesebb. Több ná- » lám, mert anya, és kevesebb is, mert én a fiú, mindig élni, ; sőt visszaélni is tudok ezzel. > Azzal, hogy anya. Hogy én a férfi, mindig a fia vagyok, és leszek egy anyának aki, a vele, mint növel szemben elkövetett minden ostoba, szándékos, vagy szándéktalan hibát megbocsát, mint — anya. Hiszen a gyereke, a fia követte el. A fiúk követték el a sértést a nővel, a nőkkel szemben, hát hogyne bocsásson meg saját fiainak, bennük az anya. Hiszen hát gyerek az még mind. Voltak és maradtak gyerekek, amíg csak az anyák élnek. Márpediglen az anyák örök életűek. Legalábbis így szeretnénk mi, a gyerekek. S amit egy gyerek nagyon szeretne, azt végül is csak ki- könyörgi, csak kisírja az anyjától. Tán azok örök életét is? Azzal kezdtem, hogy a nőkkel nem lehetett volna ilyesmit megcsinálni. Csak az anyákkal. A velünk, miattunk és értünk mindig egyenrangú anyákkal, akik mindig valahogyan vesztesek lesznek. S ez a „vesztés”, ez az áldozat, ez teszi boldoggá az anyát: hogy tehetett, hogy tehet gyermekéért. Majdcsak kilyukadok odáig, hogy azzal, miszerint május elsejéből kizeccoltuk az anyákat, azzal mi, férfiak voltaképpen csak jót tettünk velük. Az anyáinkkal, a feleségeinkkel. Ünnepeljenek akkor, amikor mi akarjuk: mi, a férjek é6 fiúk! Nem igaz? — Miért, a második vasárnap nem olyan jó vasárnap, mint az első...? — förmedek rá ingerülten a feleségemre, mit akadékoskodik a néhány nap miatt. — Dehogynem, az is jó... Vagy akár a harmadik is — mondja, és nézem, most gúnyolódik velem? De nem. Csak — bocsánat a szóért — balek a lelkem. De hát lehet csodálkozni rajta? ő is csak anya. Elsősorban. És nő. Törvényes jogokkal. Hát igen, az is... Március 8-án. De mikor volt az már! $ CQ 3 a C5 KJ Cb * 5 CL, f N. KOTIS: Árkagyij, a pilóta Jurij Gagarintól hallottam róla először. — Tudja, ki volt a világ legifjabb katonai pilótája? — kérdezte, s rögtön megadta a választ is. — Nyikolaj Petrovics Kamanyin fia. 14 évesen került gépre. ★ Az egyébként csendes kis eirdei falu, ahová 1943-ban Árkagyij apja után szokottá frontra, zajos és mozgalmas katonai tábor volt. Kamanyin tábornok, aki harci repülőit készítette elő az újabb bevetésekre, nem is álmodta volna, hogy a fiával itt találkozik. — Én vagyok, apa — mondta a fiú, amikor belépett a parancsnoki épületbe. — Hát te, hogy kerülsz ide? — kérdezte döbbenten az apa. — Jöttem harcolni. Az összekötőkhöz osztották be. A rajparancsnok gondterhelten kérdezte: — De gépre nem engedjük? — Nem, őrnagy elvtárs! Egyszer a rajparancsnok magával vitte a gépén. Amint felszálltak, a fiú váratlanul megszólalt: Megengedi, őrnagy elvtárs, hogy egy kicsit... Mit „egy kicsit?” — ... én is vezessek? A parancsnok később maga sem értette, miért engedett a gyereknek. Egy pilótának semmi öt percig vezetni egy csendes járású gépet, ráadásul jó időben, de Árkagyij számára csodálatos élmény volt, hogy a repülőgép engedelmeskedik neki! Az őrnagy meglepetten állapította meg: „Ez a kis csibész született pilóta”. Három nap múlva az apja tért be a rajhoz. Egy másik repülőtérre kellett repülnie, s „másodpilótának” magával vitte a fiát. — Papa, szabad? — kérdezte út közben. Az apja engedélyt adott, de amikor visszatértek, megjegyezte: — Attól, hogy vezeted a repülőgépet, még nem vagy pilóta. Vezetik a szamarakat is... Árkagyij bement a fedezékbe, priccsére vetette magát és sírva fakadt. — Mi történt? — kérdezte a rajparancsnok. — A papa nem enged repülni. A rajparancsnok felkereste a parancsnokot — Tábornok elvtárs, Arka- gyij nyugodtan elvezethetné az összekötő gépet. — Pjotr Grigorjevics, maga engedné a fiát ilyen fiatalon? — Ha ilyen ügyes lenne, igen... ★ Július végén Buturlinovka repülőteréről fölszállt egy repülőgép, amelyet a 14 éves pilóta vezetett Kamanyin tábornok sokáig állt a kifutópályán, messzire követte szemével a gépet. S amikor a fia visszatért első önálló útjáról, kicsit meghatott hangon mondta: Máskor ne kapkodd el a felszállást! A kurszki csata előtt az összekötők munkája megsokszorozódott. A törzstől telefonáltak: „Hol a „hatos?” „Miért nincs még itt?” De csak kevesen tudták, hogy a „hatost” egy 14 éves pilóta vezeti. Egyszer az apjával repült, amikor egy „Mes- sert” vett észre. A keze megremegett, de apja érintése megnyugtatta. „Vezess. En majd figyelek és súgok.” Árkagyij élesen lefelé kormányozta a gépet: a menekvés egyetlen útja ilyenkor az alacsony repülés. De az sem mindig. Előbb a folyó mély völgyében repültek, közel a vízhez, s a gép kabinjából úgy tűnt, mintha két gép is követné: egy a levegőben, s egy — az árnyék — a vízen. De a folyó völgye kitárult, nem nyújtott többé védelmet. Árkagyij ekkor már szívesen átadta volna a vezetést, de meg sem mukkant. S az apja sem mozdult. Csak kijózanítóan nyugodt hangon így szólt! „Repülj az erdő felé. Az irtás fölött ereszkedj le.” Ezen a napon hallotta Ar- kagyij először apja szűkszavú dicséretét. Az ütött-kopott repülőgép megfordult Arkagyijjal Kurszknál és Harkovnál, a Dnyeper környékén, ismerték már sok helyen. Zsenge korán nem csodálkoztak, a kor nem számított, ugyanannyit vártak el tőle, mint a felnőtt pilótáktól. A háború utolsó napjaiban, szakadó esőben, rossz látási viszonyok között, nagy nehézségek árán jutott el Árkagyij a frontparancsnokságra, ahol már nagyon vártak egy fontos jelentést. Nem is remélték, hogy eljuthat hozzájuk. Miután leszállt, Ar- kagyij jelentkezett, majd a gép szárnya alá húzódott. Hirtelen szigorú hangot hallott: Kinek a gépe ez? Fölpattant és a front parancsnokát, Ma- linovszkij marsallt látta maga előtt. — Az én gépem, marsall elvtárs! — S be is mutatkozott: — Kamanyin törzsőrmester ! Malinovszkij a körülötte álló tisztekhez és tábornokokhoz fordult, akik között ' ott volt Kamanyin is. — Névrokonok? — A fiam. — Hány éves, Kamanyin törzsőrmester? — Tizenöt — felelte a fiú csengő hangon. — Fiacskám, nincs nálam más érdemrend, a magamét adom neked, — mondta a marsall, s melléről levette a Vörös Zászló Érdemrendet és az ifjú pilóta mellére tűzte. A győzelem napját Arka- gyij Kamanyin Csehszlovákiában ünnepelte meg. Zubbonyát akkor már több érdemrend díszítette. Moszkvában a győzelmi díszszemlén volt élete legnagyobb ünnepe. Minden rendkívüli volt az életében. 14 évesen pilóta lett, 15 évesen hős, s nem volt 16 esztendős, amikor részt vehetett a győztesek díszszemléjén. S 18 évesein, a Zsukov akadémia hallgatójaként, váratlanul érte a %alál. BÉNYKI JÓZSEF: Gödrök üresek már • meszesgödrök ^ Európa mély sírdombjai tartalmuk kiitta a föld fölszívták füvek cseresznyefák £ learatták melmaradottak cipók állnak asztalainkon Európa csatamezőiröl elmenekültek a keselyűk éhes kukacok zöld legyek Sztrádáikon panorámabuszok^ száguldanak kíváncsiakkal s a kifényesített lövedékek vihognak a kulcskarikákon Európa könnyen felejtett mit akarok a szégyenemmé! < KISS BENEDEK: . r Árnyék Ácsok dolgoznak a tétén, cikkan szekerce-villám, sikongó fényben odafönt szög szalad: karcsú fémtücsök deszkába lyukat fúr és belebújik. Trikóra vedlett a ruganyos segéd. pirítja kettős tavasz: a kinti ragyogás, meg ami színültig tölti bíbor, vizeskanna-forma szivét. Kannatetőböl jót iszik éppon. Galambok búznak el kondor-kötelékben l építők és épülő ház fölött, zöld ágból kalászból bajuszuk nincsen.^ árnyékuk arcomba hulló korom kímélj meg tőlük bennünket, Istenig t
