Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-05 / 104. szám
Edzett ifjúságért Sportnapok megyeszertc, a központi ünnepség Egerben Az új formában meghirdetett „Edzett ifjúságért” jelvényszerző mozgalom 1977—78-as időszakának nagyszabású ünnepélyes keretek közötti indítására kerül ^or e hét végén. A rendezvények elősegítik a sport, a játék és a rendszeres testedzés népszerűsítését a lakosság széles rétege körében. A sportnapok módszertani jelleggel bemutatják a különböző sportolási formákat, amelyek keretében majd teljesíteni lehet a mozgalom követelményeit. Egerben a megyei központi ünnepség tiz órakor kezdődik. Az esemény négy színhelyen zajlik: a Népkertben a városi stadionban, a sportuszodában, a Katonai Kollégium sporttelepén és a Csebokszári Általános Iskolában. A megnyitó előtt a városi stadion bejáratánál térzene szól, a stadionban Kiss Sándor, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára mond ünnepi megnyitót. Ezt kővetően a résztvevők gimnasztikái kát mutatnak be, s több helyütt megkezdődnek a versenyek. a játékos vetélkedők. A 1 programban többek között sze• repel atlétika, görkorcsolya, asz• faltrájz-verseny, úszás, vízi já- ‘ tékok, háztömb körüli kerékoár- i verseny, kocogás ritmikus 1 sportgimnasztika, labdarúgás. S r hogy a nézők se maradjanak 1 tétlének, a délutáni órákban az Eger SE—Szolnoki MÁV NB lies labdarúgó-mérkőzés szünetében zeneszóra megtornáztatják a szurkolókat is! A rendezvény ideje alatt büfé működik a Népkert területén. Emellett sportszervasár, sportkönyv- vásár, jelvénybazár áll az érdeklődők rendelkezésére. A sportnapot 19-től 21 óráig sport- bál zárja a városi stadion főbejárata előtti utcarészen. Gyöngyösön már szombaton lesznek kisdobos és úttörő sport- vetélkedők 10 és 14 órától az ITSK-pályáján. Vasárnap a Zalka HSE sporttelepén 9-től 15 óráig ügyességi verseny, labdajátékok. lövészversenyek tarkítják a napot. Hatvanban vasárnap 8 órától a Kinizsi sporttelepén randevúznak a fiatalok. Hevesen szintén 8-én a Hevesi SE sporttelepén 9 órától kezdődnek a helyi sportnap eseményei. Az egri járásban vasárnap hat településen sportrendezvényekkel nyitják ..Edzett ifjúságért” mozgalmat. A helységnevek: Pétervására. Mátradcrecske, Becsk. Bélapátfalva, Verpelét, Tarnalelesz. A füzesabonyi járásban szombaton Besenyőtelken lesz sportműsor. másnap a tanácsok és a sportegyesületek rendezésében valamennyi község sportprogram házigazdája. A gyöngyösi és a hevesi járásban vasárnap a következő helyeken ünneplik a sportot: Petőfibánya, Visznek. Selyp-Vörösmajor, Kisköre, Tárnáméra, Erdőtelek és Tisza- nána. r Legfrissebb sportjelentésiink A labdarugó NB I. 27. for- Tatabánya—Haladás VSE 2-1 dulójának eredményei: Szeged—Dorog 2—1 Kaposvár—Zalaegerszeg 1—1 DVTK^Bp?-Honv^*** Í3 Békésesaba-Bába ETO 2-1 Salgótarján—Dunaújváros 1—2 Vasas—Csepel s—2 Birkózás A munka ünnepének tiszteletére nagyszabású birkózóversenyt rendezett a Borsod megyei TSH Tiszalúcon, úttörő es serdülő korú szabadfogásnak részére. Az ESE fiataljai ebben az Idényben alaposan kitettek magukért. Ezen a'versenyen is kitűnően helytálltak, és biztosan nyerték meg az összetett pontversenyt. Eredmények: úttörő ..A” korcsoport. 25 ka: 1. Gyöngy, 2. Krucsió, 3. Tóth B. 29 ka: 1. Ruby, 2. Szuroml. 32 ka: 1. Sike A.. 2. Molnár Gy. 35 ka: 1. Szarvas K.. 2. Csanádi. 38 ka: 1. Kocsis. 41 ka: 1. Szabó A., 2. Molnár J. 53 ka: 1. Dege I.. 5« ka: 1. Tóth A. Úttörő ..B” korcsoport. 35 ka: 3. Szabó J. 41 ka: 1. Sóvágó. 45 ka: 1. Fieze- re, 2. Veres. 49 ka: 1- Nagy E. 68 kq: 1. Pőcze, 3. Juhász. +68 kg: 2. Dege J. Serdülők. 49 kg: I, Suha. 2. Sike G. 53 kg: 2. Gala J da. Az ESE kötöttfogású felnőtt birkózói Szolnokon a legjobb vidékiek ellen igyekeztek jogot szerezni a magyar bajnokságon való indulásra. Lakatos és Nagy J. súlycsoportjuk első helyén végeztek. Rajtuk kívül Rácz J.. Soós Nagy I. és Németh jutott tovább, de a jelenleg betegeskedő Sioeki is minden bizony- nval jelén lesz a legjobb magyar., birkózók augusztusban rendezendő bajnokságán. Az Ifjúsági II. korcsoportos birkózók számára Szegeden rendeztek versenyt, ahol az egri Szombathv súlycsoportjában első. Rács L. pedig a hatodik helyen végzett. * Kézilabda Zalka SE—III. Kér. TTVE 25—25 (12—13) NB n-es férfimérkőzés, Budapest 50 néző. V.: Cseh, H. Nagy. Zalka SE: Oláh — Szabó 3, Munkácsi 8. Bardóczi 2. Gazdag, Matusek 6. Nagy T. 2. Csere: Horváth. Majoros 2, Molnár 2. Gőkös, Melis. Edző: Fekete János. Meleg, napsütéses időben kezdődött a találkozó. A jól védekező Honvéd szorossá tette az első félidőt. A második játékrészben újítani tudó gyöngyösiek négygólos előnyt szereztek, de a találkozó befejező harmadában szokatlanul sok 7 méterest Ítéltek a játékvezetők a hazaiak javára. Ebből született az egyenlítő gól Is. A közepes iramú mérkőzésen a Zalka SE második félideji teljesítménye miatt győzelmet érdemelt volna. Jók: Oláh. Munkácsi. ly. V. Izzó—MAFC 21—11 (11—4) NB H-es férfimérkőzés. Gyöngyös. 100 néző. y.: Ajkavölgyi, Neményi. izzó: Szabó 1, — Bartha 3, Ivády 1. Rutkai 3. Csépány 3, Fridrich 3, Nyilas 6. Csere: Rosier. Fodor, Ombódi. Edző: Szabó Gyula. A hazaiak nagy lendülettel kezdtek, a meglepett MAFC játékosai sok labdát elvétettek. A második félidőben is az Izzó irányította a játékot és tetszés szerint érte el góljait. A lelkes szurkolók szép akciógólokat láthattak. A hazai siker ilyen arányban is megérdemelt volt. Jók: Szabó. Rutkai. Fridrich- Rozgonyt Róbert P Innen-onnan Jól szerepeltek Heves megye tekézői a Kecskeméten megrendezett országos területi egyéni bajnokságon. Tősi Púi (Egri Sp.) 891. Kurfürst István (Gyöngyösi V. Izzó) 843 fás eredményével bekerült az országos vidékbal- nokság döntőjébe. Ennek az eseménynek a színhelye Ózd lesz. * Megyei férfi kosárlabda-bal- nokság eredményei: Egri TK If. —Gyöngyösi Kórház 65—34 (29—23). Ld.: Sipos 24. Társy 24. illetve Keresztes 14. dr. Fekete 12 Egri FSC serd.—Gyöngyösi Főiskola 74—45 (34—20). Ld.: Si- pekt 22, Bettenbuk 18, illetve Murguly 12. Karádl 12. Bari TK 17 —Gyöngyösi Főiskola 97—66 (48—18). Ld.: Társy 39. Grosz- mann 12. Illetve Murguly 22. Román 12 Egri FSC serd.—Gy. Kórház 67—54 (29—22). Ld.: Bettenbuk 17. Sipeki 18. illetve Barna 36. KEVITERV—Epri Gárdonyi 57—59 (30—20). A bajnokság rangadóját — meglepetésre — fölényesen nyerte a pedagőguscsa- pat: Epri Pedagógus—Egri TK IT. 87—68 (37—36). Pedagógus: Vajk 10. Csányi 19. Kiss 31. Renn 15. Sóskúti 12. Csere: Galambos. Tanárképző II.: Lavotha 11. Szabó 24. Szalay 4. Sipos 13. Groszmann 10. Csere: Somogyi 4. Kádas 2. A Ryöngyösl városi sakkcsa- patbajnokság tavaszi fordulóiban tíz csapat vett részt. A bajnoksáo tavaszi végeredménye: t. 214. DSK (dr. Pavp. Deák. Szaka. Hadobás) 21.5. 2. Húsipar 21, 3. Mátraalji Szénbányák 20. 4. Vasas Izzó 19.5, 5. Tejipar 16.5, 6. Vak Bottyán Szakközép. 12.5, 7. József Attila Koll. I. 10, 8. Főiskola 5.5. 9. Thorez 4.5. 10. József Attila Koll. II. 4 ponttal. A 28. Vasutas Kupa nemzet- közi tájfutóversenyén az Egri Sp. sportolói értékes helyezéseket szereztek. F 21 A : 1. Tóth L. Három fős vegyes korcsoportú női váltó: 3. Egri Spartacus 151:17. A verseny színhelye Ba- latonföldvár térsége volt. AZ EGRI CIPŐIPARI SZÖVETKEZET felvesz villanyszerelő szakmunkást. Jelentkezés: Eger, Dobó tér 6. sz. Telefon: 22-89. A PARÁDI ÁFÉSZ, RECSK BÚTORBOLTJÁBAN 1077. május 2—30-ig „Szalmái1” bútorvásárt rendez. Lakószobák, garnitúrák nagy választékban. A megvásárolt bútort térítés ellenében házhoz szállítjuk. A Tárnámén te Ipari Szövetkezet, Kál felvételre keres vasszerkezeti lakatost. Bérezés: érvényben levő OSZBT szerint Jelentkezni lehet: Kál, Arany J. út 2. sz„ személyzeti vezető. Apróhirdetés INGATLAN Eltartási szerződést kötnék egyedülálló nővel lakásért sürgősen. Rácz János- né. Felnémet, .Szarvaskői u. 10. Andornaktályán 500 n-öl telek a fő út mellett eladó. Érdeklődni levélben Bánkuti József Kiskunhalas, Kurucz tér 30.. Ill em. 1. 2 szintes családi ház eladó. Eger. Bolykl u. 25. Vennék kertes családi házat Egerben. Ajánlatokat Vereb József, Törökszent- mlklós, Batthyány U. 39. 150 ezer kp+OTPátvéllaiással Egerben lakásmegoldást keresek. ..200 ezer sem akadály” jeligére az egri hirdetőbe. Egerhez 2 km-re 3 szobás kertes ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni Németh István Andornaktálya, Rákóczi 62. Füzesabony, Kossuth 71. sz. alatt levő családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszínen május 7t-8án. Két és fél szobás OTP-lakás e'er Gyöngyös, Fecske u. 61.. fszt. 2. Elcserélném nagykanizsai egyszobás komfortos lakásomat ugyanilyenre vagy hasonló sopronira. Ajánlatokat „Jó levegő” jeligére a nagykanizsai ( hirdetőbe. Összecsukható Forta garázs eladó. Eger, Rákóczi u. 58.. fszt. 2, Dézsán Gyula. Eger, Tetemvár utca 10. szám alatti kétszoba-kertes házat elcserélnénk Egerhez közel levő faluban. ______________ 2 és fél szoba összkomfortos kertes új családi ház eladó, várállomás felé. Eger. Bolykl u. 8. Egerben 2 szobás lakást bérelnék, vagy vennék májusi beköltözéssel. Minden megoldás érdekel jeligére az egri hirdetőbe. JARMO IM-es szürke ttsj 11 eladó Eger. Faiskola u. 4. 1/16. Érdeklődni 17 órától. Eladó TS/125 MZ tip. motorkerékpár Eger. Ráchegy u. 26. Érdeklődni du. 15 órától. Most műszaki .vizsgázott S 100-as Skoda felújított motorral eladó. Felnémet, Tárkányi u. 90. Felújított GAZ 69 ’ eladó Faragó Sándor. Eger, Felnémet. Egri út 26. Eladó Renault R 10. ,1ó állapotban. Eger, Kölcsey tér 4. Érdeklődni du. 15 órár tói. Most vizsgázott IG-s Wartburg de Luxe eladó. Érdeklődni hétköznap Heves. Dobó 24. sz. IO írsz. kék Zsiguli 78 áprilisáig vizsgáztatva eladó. Cím: Mátradereeske. Baross G. 40. í CH Wartburg Combi generálozott motorral sürgősen eladó. Eger, Radnóti 48. Fiat 500 olcsón eladó. Eger Hétvezér u. 11. 8—14 óráig. VEGYES Mindennemű bádogos munkát vállalok. Havasi József kisiparos. Makiár. Kerecsendi u. 16. Veszek mindenféle ágytollat. Magas áron. Házhoz megyek Címfelvétel: Eger 15-92. Eladó NDK gyártmányú sátoros gyermeksportkocsi. F,~ Olasz u. 13., III. em. 8. ajtó. Oravecz. Érdeklődni 17.09 óra után. Sárga- és görögdiny- nye és több más palánta kapható. Makiár. Gárdonyi u. 37. * család méh ele^ 3250. Pétervására, Kossuth u. 66. ez. Földi Miklós. HÁZASSÁG Egri lakos many os nyugdíjas férfi káros szenvedélytől mentes saját lakással. házasság céljából megismerkedne 60—70 év közötti nyugdíjas, szolid, házias, nem dohányzó magányos nővel, ki megértésre és sze- retetre vágyik. Anyagiak nem érdekelnek. „Nem jó egyedül” jeligére az egri hirdetőbe. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapám, nagyapánk: KISS SÁNDOR hosszú szenvedés után, 68 éves korában, elhunyt, Temetése V. 5-én 15 órakor a Hatvani-temetőben lesz. Gyászoló család Köszönetfinket fejezzük ki a ZÖLDÉRT Vállalat vezetőségének, dolgozóinak, rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett halottunk: SZARKA JÓZSEF temetésen részvétükkel gyászunkban osztoztak. Felesége és a gyászoló család Altalanos FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ KÖRZETI SZÖVETKEZET Párád körzetéhez tartozó községek élelmiszer és iparcikk jellegű boltjaiba BOLTVEZETŐKET, valamint szakképzett HENTES ELADÓKAT VISZ fel. Jelentkezni lehet: az ÁFÉSZ kereskedelmi osztályán, telefon: 33. Mezőgazdasági üzemek! A NÖVÉNYEK KEZDETI FEJLŐDÉSÉT ELŐSEGÍTHETJÜK A STARTER MŰTRÁGYÁK ALKALMAZÁSÁVAL! Kukorica, napraforgó vetés előtti műtrágyázásához, rét, legelő javításához ajánljuk a 16:16:16 százalékos komplex műtrágyát. FORGALOMBA HOZZAK AZ AGROTRÖSZT MEGYEI AGROKER VÁLLALATAI. Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy középfeszültségű hálózatok fenntartási munkái miatt Egerben az alábbi helyeken és napokon áramszünet lesz 1977. május 09*én 06.30—17.00 óráig: Csebokszári-lakóteiep minden utcájában, 1977. május 10-én 06.30—17.00 óráig: Ady E. út, Ipolyi A. út. Nagyrét út. Úttörő út. dr.Münnich F. út. Raktár út, Szeszfőzde út, Hild út, Egészséghóz úti lakótelep, Kossuth úton (Egészsógház úttól Patakig), Dobó tér. Alkotmány út, Marx K- út. Jókai út, Bajcsy-Zs. úton (Dobó tértől Bajcsy-Zs. 13-ig), IBUSZ-tömbbelső. 1077. május ll-én 06.30—17.00 óráig: Foglár út, Széchenyi út (Marx K. úttól Széchenyi út 56-ig), Széchenyi út l'től Torok közig, dr. Sándor I. út, Maczky V. út, Katona I. tér, Rottenstein köz, Árva köz. Kovács J. út, Sertekapu út, Bartakovics út, Vörösmarty útig, Tündér part, Vitkovics út, Lenkei út, Lejtő út, Torok köz. Síp köz, Kisvölgy út. 1977. május 12*én 06-30—17.00 óráig: Külsősorút, Faiskola út, Nagyváradi út, Keglevich út, Pucki M. út, Breznai út, Sas.' út ÍLenin út—Vasút között), Széna tér, Szénáskert út. Attila út, Galagonyás út, Rozsnyói út, Koszorú út. Farkasvölgy út, Kapás út, Árpád út, Borház-sor, Tévesztő' köz, Vasút út, Szeszfőzde út, Lenin úton (Szeszfőzde úttól Nagyváradi útig), Reme- nyik Zs. út felétől Pacsirta útig Pacsirta út. Mikszáth K. út. Fiumei út, Kiskanda út, Kolozsvári út, Berze Nagy J. út. ÉMÁSZ VÁLLALAT EGRI KIRENDELTSÉG MAI műsorok: HADID KOSSUTH 8.57 Zenekari muzsika 10.05 Iskolarádió 10.30 A Weiner vonósnégyes játszik 11.00 Orenburgi helyzetkép 11.15 Monteverdi műveiből 11.40 Édes Anna 12.35 Melódiákoktól 14.00 A kazamaták titka 15.10 Mozart: D-dúr szimfónia 15.28 Mindenki könyvtára 16.10 Szervánszky Endre műveiből 17.07 Körmikrofon \ 17.32 Népdalcsokor 18.15 Kritikusok fóruma 18.30 Esti magazin 19.15 Várakozások (Hangjáték) 20.07 Gencsy sári nótákat énekel 20.22 Bellini: Norma 23.35 Nóták PETŐFI 8.40 Slágermúzeum 9.33 Rejtett fórrá« 10.00 A zene hullámhosszán 11.55 Ifjúsági könyvespolc 1.2.00 Énekszóval» muzsikával <12.33 Miskolci stúdiónk ' jelentkezik 12.55 Zenekari muzsika 13.25 Édes anyanyelvűnk 13.33 Haydn-áriák 14.00 Válogatott perceink 17.00 Segíthetünk? 18.00 Mindenki Iskolája 18.33 Hétvégi panoráma 19.55 Slágerlista 20.33 Tudósítás az országos párbajtőr egyéni bajnokságról 20.38 A 04, 05, 07 jelenti 21.05 Népdalok 21.23 Harminc perc rock 21.53 Sonja Kehler sanzonestje 22.33 Tíz perc külpolitika 22.43 Kellemes pihenést! Szolnoki rádió 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.05 Hét közben 18.00 Alföldi krónika — Piaci jelenségek — Tánczene — Hírösszefoglaló — Műsorelőzetes TQ MAGYAR 9.00 Tévétorna 9.05 Iskölatévé 11.05 Iskolatévé 14.05 Iskolatévé (Ism.) 16.55 Zene a „B” stúdióból 17.25 Tele-fény-kép 17.35 Telesport 18.10 Szépen, jól magyarul 18.20 ipari kaleidoszkóp 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 Alfa holdbázis (Angol sci-fi filmsorozat) 20.55 Hím es Kövek 21.20 Zene, zene, zene 22.10 Rendezte: Kende Márta 22.40 Tv-híradó 3. 2. műsor 20.01 Az Antarktisz 20.40 Tizenöt perc dzsessz 20.55 Tv-hiradó 2. 21.15 Autó-motorsport POZSONYI 19.00 Híradó 19.30 A jó remény missziója (Cseh film) 21.10 Az Alekszandrov együttes műsorából 21.30 Híradó es sporteredményék 22.00 Közlemények | mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) du. fél 4 órakor Dundiorr és társai Színes, szirfkronizált svéd rajzos játékfilm du. fél 6 és este 8 órakor: Neveletlenek Színes szinkronizált angol film EGRF BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 és fél 8 órákor: Piedone. a zsaru Színes, olasz—francia film- vígjáték EGRI KERT: Este 8 órakor: Egy kaland utóélete GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 és háromnegyed 6 órakor Lúdas Matyi Este 8 órakor: Lány a szabadcsapatban GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. 3 órakor: Lúdas Matyi Este fél 6 és fél 8 órakor: Az emír kincse HATVANI VÖRÖS CSILLAG : A hosszútávfutó magányossága HEVES: A kincses sziget FÜZESABONY: Protekció nélkül LŐRINCI: A bosszúállók újabb ka- » lantijai í vru &>í