Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-09 / 83. szám
Szakmunkások lesznek A Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat dolgozóinak 90 százaléka nő, s több mint a fele fiatal. Jó ez, de ugyanakkor gondokat is okoz a munkaerő-gazdálkodásban. A 413 dolgozó nő közül 117-en gyes-en vannak, és további 20 asszony a közeljövőben megy szülési szabadságra. A nagy munkaerőgond ellenére sincs lemaradás a tervek teljesítésénél, s hiánytalanul teljesítik exportterveiket is. A nők nagyobb része betanított munkásként dolgozik. Ebben az évben első alkalommal kezdték meg a felnőttek szakmunkásoktatását: 20 asszony tanul, olyanok, akik évek óta betanított munkásként dolgoznak a szalagokon. Most tizhóna- pos intenzív tanulás után szakmunkásvizsgát tesznek, és oklevelet szereznek. A tanfolyammal kapcsolatos költségeket a vállalat viseli. A legnagyobb előrehaladás a szakmunkásképzésben természetesen a fiataloknál van. Jelenleg 54 fiatal lány tanul a szakmunkásképző iskola első-harmadik osztályában. A vállalat vezetői igyekeznek állandóan javítani a dolgozók munkakörülményeit, s ez nem könnyű feladat, miután egy régi, viszonylag egészségtelen épületben dolgoznak. Korszerűbb és tágasabb mosdó, zuhanyzó készül. Az itt dolgozó 24 szocialista brigád pedig szorgalmas munkával járul ahhoz, hogy legyen miből korszerűsíteni. Erdős Tivadamé Gyöngyös Hevesi pajtások sikere a 700 éves Sopronban Az alapításának 700. évfordulóját ünneplő Sopronban került sor idén az országos úttörőzenekari fesztiválra, amelynek meghívottal között volt a hevesi zeneiskola úttörő vonószenekara is. A huszonöt iskola zenei versenyében a hevesi pajtások nem vallottak szégyent, tovább öregbítették szűkebb hazánk zenekultúrájának jó hírét. A hevesi pajtások a szakmai elismerés mellett felléphettek a gálaműsorban, az ünneplő város nagy számú közönsége előtt. Az április 3—6 között megrendezett fesztivál sok élménnyel is gazdagította a pajtásokat, így sokan először látták Sopron nevezetességeit is. Mezőszemerén gyártják Gyermskruhák szovjet exportra Mezőszemerén régi hagyományai vannak a hímzésnek, a varrásnak, a népművészetnek. Ezekre alapozva hozta létnr öt évvel ezelőtt kihelyezett üzemi részlegét a Budapesti Szolidaritás Gyermekkonfekció Háziipari Szövetkezet. A szorgalmas, ügyes kezű asszonyokat foglalkoztató kis üzem korszerű körülmények között nyert elhelyezést. Kelemen Ferencné vezetésével létszámban és kapacitásban egyaránt évről évre sokat fejlődött, gyarapodott az üzem. Termelésük ma már eléri az évi ötmillió forintot. Munkájukkal az exportkövetelményeknek megfelelően fontos feladatot látnak el. Jelenleg szovjet exportra készítenek fiú- és leánykaruhákat, de ezenkívül a hazai gyermekruházati boltokba is bőven jut termékeikből. Munkájukat NDK-gyárt- mányú varrógépekkel végzik. Az egyműszakos üzem 27 dolgozóján kívül még 25 bedolgozó is segít. Kialakulóban van a szocialista brigádmozgalom is ebben a kis üzemben. Tuza Lafosné vezetésével egy 19 tagból álló brigád dolgozik 1972-ben alakult és 271 főt számlál az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát Vöröskereszt-alapszer- vezete. Az alapszervezet sokat tett az üzemegészségügyi munka javításáért. Különböző előadásokat szerveztek, többek közt a rákos megbetegedésekről, a zajártalomról. A felvilágosító előadások hatására rákszűrésen 140, hallásvizsgálaton 36,» szemészeti szakrendelésen 25 dolgozó jelentkezett szűrővizsgálatra. Rendszeresen vizsgálják az üzemben a palacküvegek mosógépeinek vegyszerezett Mezőtárkányban a községi tanács gazdasági bizottsága és a termelőszövetkezet háztáji bizottsága közös felmérést végzett a község határában és belterületén fekvő parlagterületekről. A területen egyebek között 15, egyenként 400 négyszögöles telek van, amely hasznosításra vár. Hasonlóképpen gazdára vár egy régebbi telepítésű gyümölcsös is. A termelőszövetkezet minden művelésre alkalmas területet felszánt és bevet az idén. Intézkedéseket dolgozott ki a háztáji gazdaságokban tehenet tartók takarmányellátásának javítására is. A szövetkezet határában Kál nagyközség közö6 ta- nácoának végrehajtó bizottsága az óvodai és iskolai napközik működéséről tárgyalt. A I ali és kompolti óvodák az címűit esztendőben egymillió-százötezer forintos költségvetéssel gazdálkodtak. Ez az összeg az idén egymillió 380 ezer forint lett. Az iskolai napközi működéséhez 1976-ban 405 ezer, 1977-ben 510 ezer forintot biztosítottak. Mindkét községben nőttek az igények, s ezért Kálban is és Kompol- ton is sor kerül csoportbővítésre az óvodákban. Kálban ezt átmenetileg megoldhatóvá tette, hogy az óvodás koOjabb szép eredményekről adhatott számot a Tárnáméra és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósága a küldöttközgyűlésnek. A kiskereskedelmi foré6 verseng esélyesen a szocialista brigád cím elnyeréséért. Űj módszerekkel is bátran kísérleteznek. Egyik munkacsoport áttért az úgynevezett csoportos gyártási eljárásra, amely könnyebbé, gyorsabbá tette a munkát és a minőség is javult. A szövetkezet vezetősége a jövőben újabb szociális létesítményekkel, a munka- és egészségügyi feltételek további javításával igyekszik még jobb, és korszerűbb környezetet teremteni a mezőszemerei részleg asszonyainak. Császár István mosóvizét, hogy kiküszöböljék az esetleges bőrbetegségeket. A négy év alatt 600-an vettek részt véradáson, 1976- ban például 124 dolgozó 32 liter vért adott. Az alapszervezet aktivistái segítik a munkavédelmi őrhálózat munkáját, ellenőrzik az elsősegélynyújtó felszereléseket, a védőszemüvegek, a hallásvédő füldugók és a csuklóvédők rendszeres használatát. A kombinát üzemorvosa szakmai segítséget ad az alapszervezet munkájához. Lukács András Eger levő árkok, dűlőutak jó részének fűtermését ingyenesen bocsátják a gazdák ren- delkézésére. A szövetkezet háztáji ag- ronómusa szaktanácsadásokkal segít, ezenkívül gondoskodik a házikertek felszántásáról, bevettetéséről, a háztáji állatállomány takarmányellátásáról, a szerződött sertések átvételéről. A tanács és a tsz említett bizottságai a későbbiekben kétnapos határszemlén vizsgálják felül a parlagterületek hasznosításának sikerességét. Császár István Mezötárkány ru gyerekeket a jelentkezes sorrendjében felvegyék. Sajnos Kompolton a bővítés ellenére is szűknek bizonyul az óvoda. Szeptembertől várható további növekedés az iskolai napköziknél is, s ezért a kompolti iskolában újabb csoporttal bővül a napközi otthon. A végrehajtó bizottság a jelentés és a vita alapján megállapította, mindkét helyen jól végzik munkájukat a gyermekintézmények vezetői. Varga Gyula Kál galom 6,5 millió forinttal növekedett, a legnagyobb fejlődés az élelmiszerkereskedelemben volt, nőttek az igények a félkésztermékek iránt. Az iparcikkeknél elsősorban a tartós fogyasztási cikkek iránt nőtt az érdeklődés. Figyelemre méltó, hogy egyre többen keresik és vásárolják a háztáji kisgépeket, fürdőszoba-felszereléseket és egyéb vízvezetékszerelési cikkeket. Ez az életforma változására utal. Növekedett jelentősen az eladott építőipari anyagok mennyisége is. A vendéglátóipari egységek forgalma 7,5 millió forinttal növekedett, s ezen belül örvendetes, hogy 50 százalékkal nőtt az ételek és alkoholmentes italok fogyasztása. A vendéglőkben megoldják a termelőszövetkezeti tagok közétkeztetési igényeit, s innen biztosítják a boconádi öregek napközijének étkezését is. A tervekben korszerűsítés is szerepel: még ebben az évben elkezdik Tarnamérán egy 340 négyzetméter alapA télen adták át rendeltetésének a hatvani cipőgyár új szociális, kulturális épületét, melyben most nyílt meg a könyvtár. Az ünnepi beszédet Gazsó János, a városi pártbizottság osztályvezetője mondotta, Fábián Zoltán, ne írószövetség titkára pedig a könyv tudatformáié szerepéről beszélt. A sportolási lehetőségek, feltételek sokoldalúan biztosítottak Fetőfibányán és eddig is sok százan hódolhattak kedvelt sportjuknak. A helyi vegyes- és gépüzem sportvezetősége „Nyitott kapu” akciót hirdetett a tömegsportolási lehetőségeket biztosítandó. így kívánták felkelteni az igényeket, és biztosítani hozzá a lehetőségeket. Az akció keretében Mátraderecskén és a környéken lakók szóvá tették, hogy részükre hátrányos az új kórházi látogatási rend, mert nincs megfelelő autó- buszjárat hazafelé a pénteki napokon. Az egészségügy illetékeseinek válaszát már közöltük — a betegek érdekében nem változtatnak a látogatás rendjén. Az autóbuszjáratokról a következő tájékoztatást kaptuk; területű élelmiszer ÁBC építését és ezt november 7-re kívánják átadni. Tarnaör- sön 170 négyzetméter alap- területű ABC épül. Kisebb egységek összevonásával korszerűbb, a jelenleginél megfelelőbb iparcikkboltokat kívánnak kialakítani mind a két községben, s korszerűsítik a többi községek üzleteit is. A zöldségprogram teljesítéséhez is segítséget kíván nyújtani az áfész: növelik á szolgáltatásokat, kertművelő kistrak- tort, locsológarnitúrát biztosítva a zöldségtermelő szakcsoport részére. Ezek után reális az is, hogy százzázalé- kos növekedést terveznek a zöldségfelvásárlásban. Az áfész körzetéhez tartozó hat község lakossága bizakodással várja a tervek valóra váltását. Dzvonár Sándor Tárnáméra A városi tanács képviseletében Baráz Máté osztály- vezető üdvözölte a példamutató vállalkozást. A továbbiakban érdekes eszmecsere alakult ki Fábián Zoltán alkotásairól, az írói munka mőhelyti tkairól. Kovács Béla, Hatvan minden hónap első hétfőjén nyolc sportágban nyílik lehetőség egész napos sportolásra. Az első nap igen jól sikerült, mintegy 300 fiatalabb és idősebb ember ment ki a pályákra. Kilencvenen tekéztek, zömével kezdők. Remélhetően a hasznos kezdeményezésnek eredményes lesz a folytatása is. Zachar László, Petöfibánya Nincs lehetőség arra, hogy kórházi látogatási időre különjáratot indítson a Volán, a jelenlegi járatok, a tanítás és a műszakbefejezésekhez igazodnak. Május 22-től az érvénybe lépő nyári menetrend szerint 16 óra 25 perckor új járat indul Sírok—Recsk— Párád községekbe. Az új járat munkanapokon közlekedik. ^ Egészségünk védelmében Hasznosítják a parlagföldeket Kommunista műszak április 23-án A Mátraalji Szénbányák Thorez Bányaüzemének dolgtr zól, a KISZ és a szakszervezet felhívására a forradalmi ifjúsági napok keretében kommunista műszakot tartanak április 23-án. Ezt megelőzően a folyamatos munkarendben dblgotaó bányászok, a szakvezető főmérnökök irányításával április 3-án, 13-án és 20-án tartják meg a kommunista műszakokat. A kommunista műszak sikere érdekében a társadalmi aktivisták, szakszervezeti bizalmiak és a 140 szocialista brigád vezető dicséretre méltó szervező munkát folytat. Reményi Béla Visonta Az olvasó kérdez — az illetékes válaszol Hem tértek el a menetrendtől „A petőfibányai lakosok gyakorta panaszkodnak, hogy a menetrendben megjelölt járatok egy része egyáltalán nem, vagy túl korán, illetve túl későn indul a helyi megállóból. A 7 óra 11 perces járat alkalomszerűen viszi utasait a selypi állomásra. Este a selypi állomásról 8 óra 20 perckor induló buszok a vonat 5—10 perces késése esetén nem várják meg utasaikat A reggeli 5 óra 26 perces hatvan—egri járathoz az utasnak be kell kalkulálnia, hogy az 5—10 perccel korábban indul. Zachar László, Petöfibánya „Petőfibányán és Selypvasútállomáson autóbuszjárataink menetrend szerinti közlekedését több alkalommal ellenőriztettem. A járatok menetrend szerint közlekednek. A félreértés abból adódhat, hogy Szűcsi községből két autóbusz közlekedik egy járatban. Az egyik autóbusz, mint kisegítő járat 5 perccel hamarabb indul, a másik menetrend szerint 5 óra 55 perckor. A kisegítő járat azért indul 5 perccel hamarabb, mert eny- nyi idő szükséges az utas- cserélődésre.” Balogh Tibor igazgató Még egyszer a korházi látogatásról Napirenden az óvodák, iskolai napközik működése Tervek és eredmények a tarnamérai áfész-nél Könyvtár a hatvani cipőgyárban Hasznos kezdeményezés MAI műsorok: RÁDIÓ KOSSUTH 8.27 Kórusok 8.34 Lányok, asszonyok 8.59 Rádiószínház 10.05 Barokk zene 10.49 Éldegélek céhtáblája 12.30 Magyarán szólva ... 12.45 Melódiakoktél 14.05 Népi zene 14.25 Akik többet akarnak tenni 14.55 Üj zenei újság 15.30 Barbra Streisand énekel 16.00 168 óra \ 17.30 Hallgassuk együtt! 18.25 Mai könyvajánlatunk 18.45 A Magyar Rádió Karinthy-színpada j 19.46 Hegedű- és zongoralemezekből 20.49 Offenbach: A férj kopogtat 21.34 Népdalfeldolgozások 22.25 A beat kedvelőinek 23.10 Nyina Dorliak énekel PETŐFI 8.33 Népzenei magazin ' 9.13 Válaszolunk hallgatóinknak 9.33 Heti lapszemle 9.38 Lili 10.00 Szombat délelőtt... 12.00 Tánczene 12.33 Orvosok a mikrofon előtt 12.38 Delibes balettjeiből 13.05 Magának mennyit ér? 13.33 Éneklő Ifjúság ! 14.00 Nemzetközi rádiójátékfesztivál gyerekeknek 14«á5 Közkívánatra! 16.33 Közvetítés az SBTC—Ü. Dózsa és az FTC—Rába ETO bajnoki labdarúgómérkőzésről í 17.30 ötórai tea 18.33 Versek világa # 18.50 ÜJhold * 19.00 Sportkrónika 19.40 Nótacsokor 20.33 Barbárok 22.38 Madrigálok 23.10 Slágermúzeum Szolnoki rádió 17.00 Hétvégi kaleidoszkóp 18.00 A nap hírei, eseményei — Sporthírek — Lapszemle MAGYAR 9.00 Tévétoma asm.) 9.05 Szünidei matiné 10.10 Vakáció Melódiában 10.50 A tenger titkai 11.40 Mindenki közlekedik ... 11.55 Kék fény 12.55 Játék a betűkkel (Ism.) 14.30 Zenés percek Hanna Zagorovával 15.20 Arakhné utódai 15.40 Vitézek (Spanyol sorozat) 16.10 Kérdés a természethez 17.00 Almaink 17.35 Parabola 17.55 Unokáink is látni fogják 18.50 Egymillió fontos hangjegy 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 Robog az úthenger 20.50 Egymilhárd a biliárdasztalban (Francia—NSZK—olasz film) 22.20 Vitriolvasókör 22.40 Tv-híradó 3. 22.50 Orpheusz alászáll (Amerikai film) 2. műsor 20.01 „Minden szin és forma” 20.15 Szeresd az embert (Szovjet film) 21.30 Tv-híradó 2. POZSONYI 19.00 Híradó 19.30 Egy medvebocs vidám kalandjai 20.55 Vi’dám műsor 22.15 Sporteredmények 22.25 Tánc-világbajnokság 23.25 Filmgroteszk EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4. 6 és 1/4 9 órakor: Zorro Színes, olasz—francia kalandfilm Este 10 órakor: Szégyenlős Charlie Színes svéd film EGRI BRÓDY: (Telefon: 14-07) du. 3 órakor: Zorrú du. fél 6 és este fél 8 órakor Edith Piaf Színes francia film ÜTTÖRÖMOZI: du. 3 órakor: Bob herceg GYÖNGYÖSI PUSKIN: A királylány zsámolya GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Banditasirató HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Budapesti mesék HATVANI KOSSUTH: Végzetes aranyrögök FÜZESABONY: Fekete gyémántok I—II. PÉTERVASARA: Kilenc hónap tej 4 Teljesítették - köszönet érte A 4. számú Volán Vállalat Április 4. brigádjának tagjai vállalták, hogy április 4-re különböző udvari játékokat készítenek a makiári iskolai napközi otthon 70 tanulója részére. A vállalást ápril»« 2-án teljesítették, sót túlteljesítették: öt játék helyett hetet készítettek el, lefestették és elhelyezték a napközis udvarban, hogy a gyerekek szabad idejükben játszhassanak, ügyeskedjenek. Köszönet érte a tanács és a gyermekek nevében. Eger völgyi József, Makiár