Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-10 / 84. szám
Labdarúgás Győzelemre esélyes az Eger és a Gyöngyös A »emzeti bajnokságban szereplő együtteseink, közül ma csupán az Eger lép saját ko zönsége előtt pályára, a Gyón gyösi Spartacus es a Hatvani Kinizsi idegenben próbál Szerencset. Az Egernek es a Gyöngyösnek „papírforma szerint győznie kellene, a Hatvan vi szónt csak a tisztes eredmény | elérésére törekedhet a PapP SE-vel szemben. A PaPirío™a oersze, bármelyik pályán felboEhS*. hiszen a bajnokságban . már megkezdődött a hj*jrá. minden pontnak nagy ielento- séget tulajdonítanak az együttesek. AZ EGER SE ma az újonc csapattárssal, a Fűzfővel találkozik. A vendégek a kiesés ellen harcolnak, a hazaiak pedig pozíciójuk megerősítését szeretnék biztosítani a mai mérkőzés megnyerésével. Ezért nagy a tét, s valószínű, hogy izgalmakban bővelkedő csatát láthat majd a kíváncsi közönség. Mi szoros eredmény mellett természetesen egri győzelmet várunk. Bánkút! László, az ESE edzője szombaton a következőkről tájékoztatott bennünket: — Kellemetlen a 92. percben gólt kapni és ezzel egy pontot elveszíteni, de összességében attól a tartalékos capattól, amelyik Győrben 2—2-t ért el, nagyon dicséretes eredmény. A Budafokról és Győrből, elhozott cgy-egy pont is mutatja, hogy csapatom formája megfelelő, az együttes küábolt a hullámvölgyből. — Sajnos, ez a hét sem volt problémamentes, mert több játékos a maródiak listáján van. állapotuk viszont szerencsére sokat javult. Csathó csütörtökön kezdte el az edzést, rá számítok. Pócsik a héten szintén járt már a foglalkozásokra, ó a tartalékcsapatban jön számításba. Molnár injekciókúrája véget ért, pár hét múlva rendelkezésre áll. Horváth sérülése rendbe jött. Vígh lábáról a jövő héten leveszik a gipszesiz.- tnát. Fitals hét közben betegedett meg, csak könnyített edzést végezhetett. Csuhay eltiltás miatt nem jöhet számításba. de sajnos, egyébként is sérüléssel bajlódik. — A Fűzfővel — vasárnapi ellenfelünkkel — kapcsolatosan szeretném elmondani, hogy a dunántúli fiúk „élet-halál” harcot folytatnak a kiesés elkerüléséért, ráadásul idegenben 1 jobban szerepelnek, mint otthonukban Legutóbb Debrecenből is elvittek egy pontot. Egv szervezettebb, sok emberre« védekező csapat mindig kémény diót jelent a támadóknak, e”- pen ezért ma küzdelmes mer- fcftrés elé nézünk. Amennyiben a védelmünk megállja a helyét, esélyünk lehet a győzelem megszerzésére. Én ebben bízom. és igy lenne csak Igazán értékes az idegenben szerzett több pont. A keret: Csank, Kakas, Fodor, Zsidai, Patvaros, Csathó, Birincsik, Galántai. Antal, Fita- la. Horváth, Barta, Dudás, Szabó. GYÖNGYÖSI SPARTACUS — Győzni megyünk Sa jószeni - Péterre. Mindent megteszünk azért, hogy a totómérkőzés helyes tippje a 2-es légyen. — említette bevezetőjében Nagy János edző. A zöld-fehérek meggyőző fölénnyel nyertek egy hete, a várt pontokkal gyarapították az eddig megszerzetteket. A Borsodi Bányász mai idegenbeli legyőzése a bajnoki táblázaton előrelépést hozna. A 11. helyezett Spartacust és a hat< MVSC-t mindössze egyetlen pont választja el! A gyöngyösiek hét közben nem játszottak előkészületi mérkőzést, s végig edzettek. A Rudabánya ellen megsérült Bo- rics helyett Galgóczj dr. kerül a kezdők közé. A katonai szolgálatát teljesítő Juhász helyett ismét Mikitovics lesz a balhátvéd. Beneinek a térdszalaghú- zódása mintegy két hét pihenést jelent. — A csapat hangulata jó, érzem bennük az elszántságot. A pályára lépő tizenegyet a következő játékosok alkotják: Kovács — Nagy. Adonyi, Horváth, Mikitovics, Huszár, Gal- góczi dr., Molnár. Ferencz, bor. Szabó. Tartalékok lesznek: Farkas, Bársony és Kupi. HATVANI KINIZSI — A játékosok mintha összebeszéltek volna, a Sátoraljaújhely elleni kilencven perc előtt azt hajtogatták: „Azért is megmutatjuk, hogy tudunk győzni!” A jő játékkal némiképp adósak maradtak, de a két pontot becsülettel megszerezték — mondta jóleső érzéssel Szimcsák István edző. A Kinizsi sem mérkőzött hét közben idegen klubcsapat ellen. Szerdán a tartalékokkal közösen taktikai gyakorlást végeztek. A múlt vasárnapi összecsapás nyomait egyedül Bara- nyi nem heverte ki, kisebb sérüléssel bajlódik. Ma Miskolcon nehéz találkozó elé néznek a hatvaniak. A Papp J. SE félelmetes erőkből áll, az őszhöz képest 7—8 helyen változott az összeállításuk, csupa jó nevekkel frissítve. — veszítenivalónk nincs, a méltó helytállás egyetlen célunk. Ugyanazok kezdenek, akik legutóbb a győzelmet kivívták: Takács-Nyéki, Dombi, Ludvig, Bóna, Tóth, Horváth, Ba- ranyi, Szabó, Rab, Kerek. Beugrásra kész: Aradi, Balogh és Patai. A MEGYEI BAJNOKSÁG tavaszi hetedik, sorrendben 24. fordulójában a. listavezető Recsk, az otthonában rapszodikusan szereplő MÁV HAO hoz látogat. A második helyen álló Honvéd Gáspár SE pedig a kiesés ellen küzdő Horti Vasas vendége lesz. Az élmezőny csapatai közül látszatra a GYESE-nek lesz a legkönnyebb dolga, mivel a sereghajtó Atányt fogadja. A Sirok—Selyp és az Apc—Rózsaszentmárton találkozókon a hazaiak a jó helyezés megerősítéséért, a vendégek pedig a kiesőzóna elkerüléséért harcolnak majd. Mindhárom eredmény előfordulhat a Novaj--Egercsehi, a Petőfit nya—Heves, és a Tárnáméra— Bélapátfalva mérkőzéseken. Kiesési rangadó színhelye lesz a kápolnai sporttelep, ahová a Besenyőtelek látogat. Tippjeink a következők: MÁV HAC— Recsk x, GYESE—Átány 1, Novaj—Egercsehi x, Petőfibánya— Heves x, Apc—Rózsaszentmárton 1, Hort—H. Gáspár SE 2, Kál-Kápolna—Besenyőtelek x, Sirok—Selyp 1, Tárnáméra—Bélapátfalva x. A megyei férfi kosárlabda-bajnokság sorsolása Az 1977. év! tavaszi idényben nyolc együttes kezdi meg mérkőzéssorozatát Heves megye férfi kosárlabda- bajnoki címéért. I. forduló. április 17-ig: Egri Tanárképző II.—Egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskola, Egri Finommechanika SC serdülő—KEVI- TERV, Egri Dobó Gimnázium—Egri Pedagógus, Egri Gárdonyi Gimnázium— Gyöngyösi Kórház. II. forduló, április 24-ig: Gy. Kór* ház—Egri TK II., GM SzakVasárnapi sportműsor Asztalitenisz: Egri Kolacskovszky—MNB NB Ill-as férfimérkőzés, Eger, Gárdonyi gimn., 11 óra. MÁV HAC—Borsodnál dasd, NB Ill-as férfimérkőzés, Hatvan. Megyei férfi felnőtt CSB: Sirok 71.—Gyöngyös, Eger TT.—Heves, Füzesabony—Hatvan, Lőrinci—Petőfibánya, Recsk— Bélapátfalva. Kézilabda: megyei bajnokság. Férfi „B” csoport: Egercsehi— Erdőtelek, Egercsehi 11, Egri Forgácsoló—Gyöngy össolymos, Eger, 10, Dormánd—Gáspár SE, Dormánd 16. Kisköre—Füzes- abomj, Kisköre, 10 óra. Nők: Hatvani Kinizsi—Egri Közgazda- sági, Hatvan, io, Recsk—Eger SE 11., Recsk, 10 óra. Teke: Egri Spartacus—Salgó-* tarjám Dózsa NB 11-es férfimérkőzés, Eger. Vízilabda: Eger SE—Bp. Honvéd. ifjúsági bajnoki mérkőzés, Eger, fedett uszoda, 13 óra Sakk: megyei férfi egyéni felnöttbajnokság: Heves, körzeti általános iskola, 9 óra. Labdarúgás: Eger SE—NIKE Fűzfői AK NB II-es mérkőzés, Eger, 15.30. Megyei I. osztály: (kezdés 15.30): GYESE—Átány, MÁV HAC—Recsk, Novaj—Egercsehi, Apc—Rózsaszentmárton, Kál-Kápolna—Besenyőtelek, Sirok—Selyp, Tárnáméra—Bélapátfalva. Egri járási I. osztály (kezdési idő 15.30): Andornaktálya— Erdőkövesd, PAKÜSE—Makiár I^ Hei'esaranyos—Felsőtárkány, Bekölce—Egerbakta, Istenmezeje —Mátraderecske, Egerszalók— Egerszólát, Tamalelesz—Mátra* bállá. Füzesabonyi járás: (kezdési idő 15.30): Mezőtárkány— .Sarud. Füzesabony—Szihalom, H. Stromfeld SE—Feldebrő. Kompolt—Poroszló. Gyöngyösi Járás „A” osztály (kezdési idő 15.30): Boldog—Visznek, Gyöngyössolymos—Selyp, Domoszló— Szűcsi, Gyöngyöshalász—Ecséd, Gyöngyöspata—Márkáz, Heréd— Adács, Karácsond—Nagyréde. Hevesi járás (kezdési idő 15.30): Heves Il.—Tenk, Hevesvezekény —Kömlö, Kisköre—Tamaszent- miklös, Tiszanána—Pély, Tárná* örs—Boconád. Mikor jön a harmadik aranykor? így látja a futball helyzetét Bokori, a sportág nagy öregje Szenvedélye a labdarúgás. Bármi történhet, visszaeshet a színvonal, elhártolhat a közönség, Bukovi Márton, a játékosok és a szurkolók népszerű „Marci bácsija” kitart a sportága mellett. v Hetvennégy esztendős a ma- gyár futball nagy öregje, de 'korát meghazudtoló frissességgel mostanában is minden hétvégén három-négy mérkőzést végignéz. Mindegy, hogy a legjobbak játszanak, vagy sokadosztályú kis csapatok, Bukovi Márton a nézőktől távol állva ■figyeli a labda útját. — Azért húzódom kissé félre, mert el akarok kerülni minden vitát —, mondja a sokat tapasztalt edző, aki itthon és külföldön több klubban tevékenykedett, a legnagyobb sikert, amint erre nyilván sokan emlékeznek, az MTK-nál, valamint a kék-fehérek jogutód csapatainál, a Textilesnél, a Bp. Bástyánál, és a Bp. Vörös Lobogónál érte el, de dolgozott a Diósgyőrnél, a Spartaeusnál, Jugoszláviában és Görögországban is. A hetvenes évek elejétől nyugdíjas. förNWiiSM 192?» április 1C.» vasárnap — Miért nem vitatkozik? — Másként látom a futballt, mint a nézők, és az sem titok, véleményem sok mindenben eltér a szakemberekétől is —, mondja az idős mester, aki egyébként a végletek embere, ha elégedett a játékkal, akkor szelíd szavakkal dicsér, de ha történetesen nem tetszik neki valami, akkor olyan dörgő a hangja, hogy annak idején még kedvelt játékosa, Sándor Károly is megszeppent, pedig „Csikar” nem volt ijedős. — Hadd beszéljek előbb a közönségről. A nézők talán nem is gondolják, hogy gúnyos bekiabálásaikkal, szidalmaikkal megzavarják, elkedvetlenítik a játékosokat. Önnön tapasztalatomból tudom, hogy a biztatást csak olykor, de a sértést mindig meghallja a futballista. Bár jómagam szigorú edző voltam, mindig a játékosok pártján álltam, a türelmetlen szurkolókkal szemben. — Miben tér el a véleménye a szakemberekétől? — Sok mindenben — válaszolja Bukovi Márton. — Járok edzésekre is. Nem tetszik nekem a sablon. Gyakran tapasztalom, hogy az edzők minden játékossal ugyanazt a gyakorlatanyagot végeztetik el, holott már a húszas esztendőkben, amikor én a Ferencvárosban játszottam, speciális edzéseket tartottak számunkra, attól függően, hogy mi volt a posztunk. Nem tetszik nekem az sem, hogy az edzők nem egyszer a pályán egy papírlapot tartanak a kezükben és arról olvassák, mi a menetrend. Az ilyesmi nem növeli a tekintélyt. Nem tetszik nekem az sem, hogy kevés manapság a gondolkodó játékos. Valamikor az edzők főleg azzal törődtek: mit tud a lábával. Ez már kevés*- Ahogy^cn- mondogatom, napjainkban sok olyan labdarúgó van, aki nyaktól lefelé jó. Csak a fejjel van a baj... Egyetlen példával érzékeltetem azt, hogy mennyire szükséges a mai játékhoz az ész. 90 percig tart egy mérkőzés, ezalatt egy labdarúgó legfeljebb 4— 5 percig van a labda birtokában, a játék többi részében a pálya széltében-hosz- szában mozognia-helyez- kednie kell. Ennek a „labdanélküli” játéknak a jelentősége egyre nő, és csak az 1 tudja ezt jól. csinálni, aki nem csak jó fizikummal rendelkezik, hanem állandóan gondolkodik a játéktéren. — Hogyan látja a magyar futball jelenlegi helyzetét? — Sablonos a játék — vélekedik Bukovi. — És ha ez megnyugtat bennünket, bár ezt nem hiszem, a világ sok országában is esett a játék '«színvonala az elmúlt esztendőkben. Egyre kevesebb a „futball-stratéga”, aki valamiféle újat ki tud találni. Évről évre csökken a nagy játékosegyéniségek száma, mint amilyen például Beckenbauer és Cruyff. A mi futballunknak is az egyik gyengesége az, hogy a tehetségek, az ígéretek nem érlelődnek igazi klasszissá. Amennyire én meg tudom ítélni, ennek legalább két oka van. Mostanában a magyar futballisták csak any- nyit edzenek-játszanak, amennyit előírnak számukra. Jómagam, amikor a húszas esztendők végén, a Ferencváros játékosa voltam és edzések után hazamentem, akkor még a Tisza Kálmán téri fiúkkal a gázlámpák fényénél késő estig rugdaltuk a rongylabdát. Mindig féltem, mi lesz, ha edzőm megtudja, de játszottam. Ez a sok külön mérkőzés, meri. a-teren, -ahol akkoriban laktam, négy amatőr csapat alakult, csak jót tett nekem, jobb lett a labdakezelésem és az erőnlétem. Van példa manapság ilyesmire? Akad más baj is. Mostanában hamar mondják nálunk valakire, hogy „öreg”, és az illető visszavonul. Hidegkúti Nándor 28 éves korában abba akarta hagyni a játékot. Elmentem a lakására és rábírtam elhatározása megváltoztatására. Szerencsére, hallgatott rém, meggondolta magát és csak ezután vált igazán klasszissá. — Mit vár a magyar válogatott világbajnoki selejtezőtől? — Nem tartom legjobbjainkat esélytelennek — így vélekedik Bukovi Márton —, bár a szovjet csapat nagyobb játékerőt képvisel. Minden történhet a budapesti és moszkvai mérkőzésen. önbizalomhiánnyal különben sem szabad pályára lépni. A spanyolok elleni legutóbbi találkozóról csak annyit mondok, bár a játék nem volt kielégítő, de idegenben az l:l-es eredmény — az jó. — Mire emlékszik vissza sikeres játékos-pályafutása mozzanataiból? — 1929 nyarán Uruguay- ban jártunk a Ferencvárossal. A dél-amerikai csapat az előző esztendőben olimpiai bajnokságot, a következőben pedig világbajnokságot nyert, 3:0-ra vezettünk, a bíró 98 percig húzta a mérkőzést, hogy a hazai együttes szépíteni tudjon, végül 3:2-re győztünk. Akkoriban volt a magyar labdarúgás első aranykora. Az ötvenes években alakult ki a második. Mikor lesz a harmadik aranykor? Bár, szerintem a magyar közönség örülne az ezüstkornak is. Molnár Kátoly közép—Egri FSC, KEVI- TERV—E. Dobó, Egri Pedagógus—E. Gárdonyi. III. forduló, május 1-ig: Egri Pedagógus-Egri TK II-, Gy. Kór' ház—Egri FSC, GM Szakközép—E. Dobó, KEVITERV— E. Gárdonyi. ÍV", forduló, május 8-ig: Egri TK II.— KEVITERV, Egri FSC—Egri Pedagógus, E. Dobó—Gy. Kórház, E. Gárdonyi—GM Szakközép, V. forduló, május 15-ig: Egri TK II.—E. Gárdonyi, Egri FSC—E. Dobó, KEVITERV—GM Szakközép, Egri Pedagógus—Gy. Kórház VT. forduló, május 22-ig: E. Dobó—Egri TK II., E. Gárdonyi—Egri FSC, GM Szakközép—Egri Pedagógus, Gy. Kórház—KEVITERV. VII. forduló, május 29-ig: Egri TK II.—Egri FSC, Egri Gárdonyi—E. Dobó, KEVITERV—Egri Pedagógus, GM Szakközép—Gy. Kórház. Megjegyzés: játékvezetőkről a szövetség gondoskodik. A FÜZESABONYI Állami gazdaság felvételre keres HÜSÜZEMVEZETÖT. Követelmény: főiskolai, vagy technikusi végzettség. Belsőellenőrt közgazdasági szakközépiskolai érettségivel és mérlegképes könyvelői vizsgával, vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettséggel. GÉPKÖNYVELÖT. Jelentkezés: személyesen a gazdaság központjában, vagy levélben, részletes önéletrajzzal. V Csepp# A Csepel Autógyár 3. sz. Gyára felvételre keres: ewséergályos, marós, köszörűs, géplakatos, szakmunkásokat, férfi és női betanított munkásokat. JELENTKEZÉS: a gyár üzemgazdasági osztályán, Eger. Kistályai u. 2. sz. Az Dohánygyár villanyszerelőt és szerkezeti lakatosokat keres felvételre. A HEVES MEGYEI VtZMÜ VALLALAT értesíti a lakosságot, hogy az egri strandfürdő karbantartási munkák végzése miatt 1977. április ll-től 1977. április 23-ig zárva tail A KÁPOLNÁI ÁFÉSZ pályázatot hirdet a Kápolna községben működő autós-pihenőhöz egységvezetői állás betöltésére. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: az ÁFÉSZ kereskedelmi osztályán, Kápolna, Kossuth út 23. t I i