Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-03 / 79. szám
1 Szellemek vagy szelleműek Hát nem érdekes: ha megkérdezel egy embert, mondja meg őszintén, mindenféle vagánykodást félretéve, szeret-e dolgozni, a válasz általában az, hogy igen. Hogy mi ebben az érdekes? 'Mert úgy tűnik, hogy a közvélemény egyik részének az a véleménye a közvélemény másik részéről, hogy az emberek — többes számban már! — nem szeretnek dolgozni. Természetesen ama másik részének is ez a véleménye a közvélemény eme részé* ről: hogy azok nem szeretnek dolgozni. Egyszóval, ha a két részt összerakjuk, az derül ki, hogy hazánk egy oly ország, amelynek lakói nem szeretnek dolgozni Szépen vagyunk. A bányász a falnak és nem a szénfalnak megy, ha közlik vele. hogy másnap reggel is siktába kell szállnia, az orvos a falhoz csapja a sztetoszkópját, mert megint jött egy beteg, és nincs egy nyugodt semmitévő órája. A tanácsi tisztviselő és tisztségviselő sértve érzi magát, ha az ügyfél az állandó kávézása közben zavarni merészeli. A marós nem mar, csak ha nagyon ráripakodnak. A gépkezelő kinn a földeken, vagy a sofőr az országutakon, illetőleg azok szélén álldogál a masinájával és óráit üres álmodozással, vagy alvással tölti el. De nem munkával. Mert nálunk a közvélemény egyik fele szerint a másik, a másik fele szerint az egyik nem szeret, ami még hagyján, de sajnos nem is tud dolgozni. Nem ért ahhoz, amit csinál, vagy amit csinálni kellene. Hát így vagyunk. ' Bocsánat a nem szalonképes kifejezésért: megköpködjük önmagunkat. Beszélgetés a talponállóban két korsó között, vagy mellett, valakiket, másokat szapu- lunk a munkájuk miatt. Szerkesztőségi folyosó: rémtörténetek hangzanak el szerelőkről és az építőiparról. Megáll a szalag, egy pillanat és máris kiderül, hogy a vezérigazgatót is minden érdekli, csak az nem, hogy miért állt meg ez a szalag, de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen mindenki tudja... Mit tud mindenki? Hát természetesen azt, hogy a vezérigazgató sem érti a dolgát Űjságíró kollégával odaátról — Nyugatról természetesen — arról beszélgetünk, hogy ő sok mindennel nem ért egyet, azzal, , ami nálunk van, lévén ő „odaátról’’, de egy dologgal aztán végképp nem: a szöveggel. Milyen szöveggel? — kérdeztem értetlenül, mígnem kiderült, hogy azzal a szöveggel, amellyel nálunk fumigálja a piunkás a művezetőt a művezető a munkást mindketten az igazgatót, sokszor csak úgy brahiból. Ilyesmi azért nálunk — odaát, Nyugaton — nem nagyon lenne elképzelhető — mondta. — Nem is — vigyorogtam —, mert nálatok ugyebár, demokrácia van, míg nálunk, ugyebár, nincs... Akkor vigyorogtam, de befelé persze, hogy morgolódtam, mert megint eszembe jutott, hogy bárhol, bármikor, ha komolyan, és szűkebb körben, értelmes, emberek között faggatóztam, hogy szeretnek-e dolgozni — nem a munkájukat szeretik-e, hanem a munkát a dolgozást, az emberi cselekvést általában —, a válasz mindig és egyértelműen az igen volt És ha megkérdeztem, mint ahogy munkáim is hozta és hozza, hogy nemrégeb- ben is újra megkérdezzem: mi a véleményük általában a magyar munkásról, a magyar dolgozóról? — ha őszintén és szívvel válaszoltak, általában az elismerés hangján történt ez. Tudom én azt jól, hogy egy lakás, amelyben minden a helyén van, nem készteti hangos örömlelkesedésre az új lakót, de lógjon csak egy csempe is, telve panasszal a világ emiatt. Tudom én azt jól, hogy egy gyorsan és kedvezően elintézett ügy az ügyfél számára megnyugtató és természetes, mint ahogyan az is, ám ilyen esetben nem szokás berohanni a szerkesztőségekbe, panaszt tenni: kérem, tiltakozom, tegyék ki az újságba, pillanatok alatt elintézték az ügyemet Tudom jól, hogyha sok és olcsó a zöldség emiatt nem interpellál az országgyűlésben a munkásképviselő, hogy a kormány dolgozzon ki programot a zöldségdrágításra. Tudom én azt jól, hogy sokak szerint jelszó, plakátra és azzal együtt a falakra való agitáció és propaganda egy új városrész, egy új gyár, új iskola, sőt: az új és megújuló életünk is. Tudom én ezt jól, mert ilyenek vagyunk. Kisokosak. Vagy hogy inkább: nagyokosak. Mi mindent és mindig jobban tudunk, mint a másik, ha beszélni kell valamiről. Valahogy lelkem legmélyén megértem ezt a népet: évszázadokig kuss volt a dolga és a neve. A legbrutálisabb értelemben is. Hát most még a felszabadultak unokái sem tudják kiélni magukból azt a gyönyört, hogy beszélhetnek, szólhatnak, véleményezhetnek, szidhatnak felsőbbséget és alsóbbságot, meg egymást egyaránt. Ám három évtized elrohant felettünk és velünk: már nem felszabadulni kéne, mert az megtörtént. de felnőni u felszabaduláshoz. (Mindenkinek és mindenben. Mégoly lényegtelen és elhanyagolható kérdésben is, mint mások munkájának elismerése és megbecsülése. Különben rendben van, elismerem, elfogadom: nálunk nem tudnak és nem szeretnek dolgozni. Nálunk csoda történt Csoda a mi materialista világunkban: míg mi nem dolgoztunk, n\ert nem szeretünk, a jó szelte- mek felépítettek egy országot Vagy tegyünk a szóba bele egyetlen betűt? Tegyünk, így szelleműek. Akik az óriási többséget jelentették és jelentilt, bármit is mondanak ott a kis talponállóban a pohár sor mellett, vagy után. AAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAéVSAAA/\AA^^AA/VV»/^AA/NAAAA/VSA/N/SAA^\AA/WSAAA^A/^AA/^«>A^AA^^A^^AAA^^^A^»,^^VVVVVVVVVVV,»AAAAA^VVVVVVVV» MEZEI ANDRÁS: 1945 Valami roncs hevert messze a lábunk• előtt még csak a horizont meg csak az elérhetetlen lebegett közel felhők közt gyönyörű ütközetben még csak a vonulás hegyek gerince arcéi kéz a kézben a lánc a tegnapok véglegessége Európa útjain ma is utolsó mentség ahogyan kivonultunk mindannyian és zengtük hogy soha újra és soha többé és hittük hogy megállítottuk akkor a napot s amiért életben maradtunk időzített bombákon ülve döglovak hátán tankcsaták holt tengereiben égre ugató ágyúk mászó- rúdjain a leomolt ház egy szoba sarkában a halál senkiföldjére szorultak aknazárak balett-táncosai amiért országokon át jöttünk zörögve szúró csontokon bohócok és még csak a horizont még csak az elérhetetlen 1 lebegett közel ROGAN MIKLÓS RAJZA Bosszuld meg halottaidat mondta a szónok és előre mutatott mert egy új korszak következett mondotta emelj falakat dolgozz és énekelj dalo’-at írt le. a kottafejekből varázsolt madarak vezették alig éledő hangom tudta hol vagyok sebezhető a tömegsírok hangtölcséreiből szólt legalábbis mert ki tudja volt-e hangjuk üzentek-e még miamit vagy csak eloldották az élőket némán és reménytelenül akkoriban kövér kis krisztusok fontoskodtak Európa piacain és mi falakat emeltünk dolgoztunk énekeltük amit a kotta előírt nehogy mégegyszer meg hogy gyerekeinknek láttuk az aranykor kapuját ahogy a szónok mutatta hunyorítva és így is és úgy is igaz volt I N. Kmova: Hevesi Ákos útja aiahol nem messze lángolt a lelőtt bombázógép. Nem sikerült a leszállás. A légörvény lesodorta a navigátor szőrmecsizmáját, az ejtőernyő végighengergette a földön a férfit Sűrű erdőben tért magához. Oldalába szörnyű fájdalom hasított, ö maradt egyedül életben. Számítások szerint Königsberg és Kaunas között lőtték le a gépüket... A navigátor 18 nap alatt érte el a partizánok kezén levő övezet határát. És ekkor... szembe találta magát az ellenséggel. Előkapta a pisztolyát, kilőtte az egész tárat, hogy lerázza őket. Hogy ezután mi történt, arra nem emlékszik. A német tiszt rendkívül udvarias volt: — Hiábavaló a konokság, Hevesi. Mindent tudunk magáról. Maga magyar, szovjet állampolgár, a légierő alezredese, most már persze csak volt. Mi módot adunk rá, hogy meggondolja magát. Joga van választani... Ajánlatunk: tábornoki váll-lap és szolgálat a magyar légierőnél. „Erről van hát szó, ezért olyan kíméletesek!” Tábornoki váll-lapok az árulásért ... Hevesi, a navigátor tiszt már rég kiválasztotta a maga útját. Régen és örökre. Hevesi Ákos 14 éves késéssel érte meg a gyermekkor örömeit... Nevezhetjük-e gyermekkornak, gondtalannak azt. amit az „államellenes bűnöző” fiának Horthy Magyarországa biztosított? Apja, Hevesi Ákos a Magyar Tanácsköztársaság földművelési népbiztoshelyettese volt, Kun Béla harcostársa, akit ezért tíz évre börtönbe zártak. Szabadon levő kisfiának 6em volt rózsásabb a sorsa. A szovjet kormány hadifogoly tábornokokért kicserélte a magyar forradalmárok egy csoportját. Az idősebb Hevesi Moszkvába került, a Komintern magyar szekciójánál látott munkához. Néhány évvel később fia is megérkezett hozzá. Bekerült a Malahovkában levő internátusba és a budapesti fiú az úttörő-tábortűznél Ismerte meg a gyermeki örömök csodás világát. Teltek az évek. A fiú elvégezte a tízosztályos iskolát, majd beiratkozott a lenin- grádi füzértiszti iskolába. Az ifjú szakaszparancsnok a Né- va-parti városban megnősült. Sok szovjet fiatal rajongott a 30-as évek elején a repülésért. Ákost is magához vonzotta a levegő, a végtelen térség és kérte, hogy irányítsák át Orenburgba, a repülős iskolára. Így szerezte meg az ifjú Hevesi második katonai szakmáját, navigátor lett. Apja 1934-ben kapta a hírt, hogy nagyapa lett, s a családban megjelent a harmadik Ákos. Az igencsak elfoglalt nagyapa nem sokat játszhatott kisunokájával. Egy alkalommal azonban felkereste menyét Leningrád- ban: „Búcsúzni jöttem — mondta.—, megyek a Kaukázusba, hosszú időre elutazom.” Spanyolország volt ez a Kaukázus, ahol fia, a navigátor már egy éve harcolt a spanyol köztársaságért. Albacetében találkozott apa és fia. — „Ne feledd, néked és másoknak is Nibur vagyok. Nibur Pál a nevem. A magyar zászlóalj parancsnoka.” — „Értem, apám. Jól jön á régi illegális fedőneved.” Az internacionalista repülőszázad navigátora, Hevesi Ákos 1937-ben két Vörös Zászlórend kitüntetéssel a mellén tért haza Spanyolországból. Ekkor mindössze 26 éves. Hamarosan fájdalmas hírt kaptak — Nibur Pál, a magyar zászlóalj parancsnoka hősi halált halt, amikor Huescánál harcba vitte katonáit. A Spanyolországban szerzett harci tapasztalat jó iskola volt Hevesi Ákosnak a fehér-finnekkel vívott harcban. Akkor kapta meg a Vörös Csillag Érdemrendet. A Nagy Honvédő Háború első évében Hevesi őrnagy Berlint és Bécset bombázta. 1942-ben megkapta a Nagy Honvédó Háború Érdemrend I. osztályú fokozatát ...Az angeburgi táborban összebarátkozott Nyikolaj Vlaszov pilótával, a Szovjetunió Hősével, akinek gépét Leningrád közelében lőtték le. Elhatározták, hogy megszöknek. A tervet is kidolgozták : kulcsokat reszelnek a belső zárakhoz es egy. repülőgépet hatalmukba kerítve szöknek meg. Az őrség azonban gyanút fogott, megerősítették a foglyok őrizetét, kicserélték a zárakat. Hevesit és Vlaszovot nem sokkal később két különböző táborba vitték. Ákos azt gondolta, hogy soha nem látják egymást, de váratlanul ismét találkoztak. Ezúttal Bülzburgban, ahol a magasabb parancsnokokat tartották fogva. Ott nem volt lehetőség a szökésre. A vár egy hegyen állotf, falai vastagok voltak, körülöttük széles vizesárkok és minden emeleten megerősített őrség. Ott nem verték a foglyokat, „csak” éheztet- ték. Egész napi táplálékuk répaleves és 40 gramm, vagyis 4 deka kenyér volt. Mikor a szövetségesek felszabadították a tábort, Hevesi összesen 38 kiló. Hevesi Ákos hét kitüntetés birtokában hamarosan ismét a hadseregben szolgál, korábbi hadosztályának egyik ezredében navigátor. Azután elvégezte — méghozzá kitüntetéssel — á távolsági repülők taktikai iskoláját és ezredesként most már ő oktatta a légierő parancsnokait az új légitechnika titkaira... A fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulóján Hevesi Ákos a magyar kormány meghívására hazalátogatott Meghatotta, hogy apja emlékét nem felejtették el. hogy Budapesten és Miskolcon utcát Szombathelyen pedig mezőgazdasági szakiskolát neveztek el róla. .. .Budapesten, a Munkás- mozgalmi Pantheonban az egyik emléktáblán Hevesi Ákos neve olvasható. A fiú az ott töltött néma percekben gondolatban egész életéről számot adott apja emléke elölt.