Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-03 / 79. szám

Az ember nem pótolható

A kor törvénye egyszerű, tiszta, világos és egyértelmű: a fejlett szocialista társadalom építésével olyan korszakba érkezett világunk, amelyben objektív törvényszerűség, hogy egyre nagyobb az alkotó ember, a személyiség jelentősége. Egy ünnepi vezércikkben majdhogynem elég is ennyit mondani, mert igazságérvénye, valóságtartalma vitathatatlan.

A formális gyakorlat azonban nemegyszer emel keresztsáncot a . tiszta és világos törvény ' érvényesülésének útjába. Szóljunk hát inkább köznapjainkat idézve, pátosz nélkül az ünnepi témáról.

Rögtön elénk szökik egy közhely, amelyet jócskán elfogad még a gondolkodás, sőt cselekvés. Ez így szól: nincs pótolhatatlan ember. Kényelmes álláspont. Sőt e közhely még tetszetősnek is tűnik. Csak éppen már nem igaz. Valószínűleg nem gondolunk származási gyökerére. Valószínűleg nem vesz- szük már észre, hogy egy embertelen világ tudati örökségének reflexe ez, egy letűnt kor munkanélküli milliók által „ratifikált” farkastörvényének maradványa, rá nem is tudatosan emlékezve, mert az élményforrás csak zsigereink, szürkeállományunk mélyén kucorog. Mai világunk a munkanélküliséget rég letörölte a mindennapi gondok lajstromáról, és a fiatal nemzedék emlékez-, ni sem tud arra, hogy a kényszerű munkátlanság nemcsak éhezésre kényszerítette az embert, hanem meg is alázta: nincs szükség rád, nincs szükség a munkádra, a személyiségedre; senki vagy, bármikor bárkivel pótolható.

A szocialista építés az ember pódiumára emeli a személyiséget, nemcsak alkotmányosan garantált demokratikus jogokkal, hanem az emberhez méltó körülmények megteremtésével is. Az ember nem pótolható. Lehet, hogy időlegesen a lakatos, a mérnök egy másik lakatossal, vagy mérnökkel, bár ez is kétséges, hiszen a szakmai fortélyok tekintetében sincs két egyformán vértezett dolgozó. De valaki nemcsak szakmai felkészültségével van jelen a társadalomban, munkahelyén, családjában, a közéletben, hanem személyiségének valamennyi jellemzőjével, amelyek többsége egész világunk színét, ízét, javát gazdagítja. Utánozhatatlanul és pótolhatatlanul. Így tekintünk hát az emberre, Kovács Jánosra és Nagy Istvánra. Ez a fejlett szocialista társadalom építésének parancsa, és milliók által szentesített törvénye.

Az új társadalom épí- tése — amely nem öncélúan növeli a termelési javakat, hanem kinyilvánított szándéka az emberi boldogság megteremtése is —* egyre bonyolultabbá válik. Gorkij irta egy. levelében a húszas években: Ne gondoljuk, hogy könnyebb lesz azután, ha már kenyeret és ruhát biztosítottunk az embereknek. Eddig azt kérdezték, miből élünk. Most majd azt kérdik, miért és hogyan éljünk. .Ma ezekre a kérdésekre kel] válaszolni. A feladat sokkal nehezebb és szövevényesebb, rtiint volt a földosztás, az államosítás, a szocialista demokrácia intézményeinek létrehozása.

Ügy tűnik, értelmét vesztette egy másik közhelyszerű intelem is, amikor mi, az

idősebb nemzedék tagjai így próbáljuk okítani fiainkat és unokáinkat: elvégeztük a

munka nehezét, számotokra könnyűvé vált az élet, csak be kell ülnötök a készbe. Csodálkozunk, ha ily szavak hallatán még nagyobb csodálkozással, értetlenül néz reánk az ifjabb korosztály, amelyik már van annyira felnőtt, hogy érezze és értse a ma gondjait, problémáit, az új feladatok súlyát. Az igaz, hogy kegyetlenül nehéz volt megverekedni a földért, a kenyérért, a gyárért, a bányáért, a szilárd néphatalomért szűkös, ínséges viszonyok között, éhezve őrizni a törhetetlen hitet. A feladató' kát azonban valósággal fülbe súgta a történelem. Most a soron következő tennivalókat a ma és a jövő nemzedékének magának kell kibányásznia érzékkel és értelemmel. okosan és tehetségesen a bonyolult valóság mélyéből, majd felelősséggel teljesíteni a végrehajtás parancsát Nincs joga senkinek fitymálva legyinteni az elvégzett munkára, de veszélyes önáltatás lenne késznek nyilvánítani azt, ami csak a kezdetet jelenti.

Egyszer s mindenkorra elvesztették értelmüket a közhelyek és sablonok, máról holnapra teremt új helyzetet rohamosan fejlődő szocialista világunk, amelynek nagyszerű szereppel felruházott főszereplője a gondolkodó, sokoldalúan képzett, gazdag személyiséggel felruházott ember. Ez az élő ideál. Nem ünnepi szónoklatok szoborba merevedett történelmi hősei, akiket már csak legendák lengenek körül, hanem hús-vér eleven péltía- adók és példakövetők.

Soltész István

Üzenet a bányából

Angyal András dagadt szemekkel fogad bennünket. Az éjszakai műstak után most pihenni illenék, de szábad- kozásunkat félbeszakítja:

— Ugyan, megszoktam már, március eleje óta állandóan éjszakázom. A kutanyugtatja meg a türelmetlenkedőket:

— Utánunk már, a művelés kezdődik, a fúrósokat a bányászok követik. Százhúsz kutatófúrást végeztünk már el 1200 méteres mélységben. Az idén tízezer méter, jövőAkik már „belekóstoltak’’ az újba: Gál József brigádja

tófúráson most hat ember dolgozik, délután svéd fúrómesterek tanítják a mieinket, éjszaka meg én irányítom a munkát Ilyenkor, délelőtt, meg mindig akad elintéznivaló: még a kezdeteknél tartunk, kevés gyakorlatuk van az embereknek. ., *

★

Recsken a bányászok között sokan várják már az új ércbánya nyitását. Különösen a régiek, akik évtizedeket töltöttek el itt, küszködve,^ nehéz körülmények közötL Figyelik, állandóan kérdezgetik, hogyan halad a feltárás, s közben számolják a nyugdíjig hátralevő éveiket Angyal András, a szolgáltató üzem vezetője, a kutatófúrások irányítója, így

Ezért tanítják az egri DH-t

*

Nemcsak a körülmények, hanem a követelmények is megváltoztak

Beszélgetés ár. Bérezi Gyulával, az Országos Vezetőképző Központ főigazgatóiával

(Fotó: Tóth Gizella)

Mint lapunk, március 27-i számában beszámoltunk róla: az Országos Vezetőképző Közpoiit és az Egri Dohánygyár öt évre szóló szerződést kötött egymással. A kölcsönös érdekek alapján létrejött megállapodás keretében az egriek elsősorban a vezetéstudomány újabb eredményeiről kapnak folyamatos tájékoztatást, a budapesti szakemberek pedig az egri gyárban bevált vezetési, fejlesztési és döntési módszereket hasznosítják a különböző továbbképző tanfolyamokon. A kormány által létrehozott intézménynek ez az első szerződéses kapcsolata egy üzemmel: Miért éppen az Egri Dohánygyárat választották? A kérdésre dr. Bérezi Gyulától, az Országos Vezetőképző Központ főigazgatójától kértünk választ

— Mindenekelőtt azért, mert a gyárban bevezetett DH-munkarendszert, ezenkívül az üzem fejlesztéseit, valamint azokat a módszereket, amelyekkel egy-egy fontos döntést meghoznak és megvalósítanak, minden tekintetben modellnek tekinthetjük. Ebben a gyárban mindenki tudja, hogy mi a

feladata, miért felel, mi a kötelessége, milyen jogai

vannak és ezeket hogyan érvényesítheti. Több éve figyeljük az egrieket, így

mindezt felelősséggel merem kijelenteni. De különben ezt bizonyítják a gyár több éves gazdasági és politikai eredményei is.

— S vajon mennyi lehet ebből a vezetés, a vezetők érdeme?

— Ezt. számmal, vagy százalékkal természetesen nem lehet kifejezni. Az viszont tényekkel bizonyítható — Keleten, Nyugaton egyaránt —, hogy a vezetők tehetsége, szakmai, politikai műveltsége minden tekintetben meghatározója egy adott kollektíva életének, munkájának, az üzemen belüli kollektív és személyes kapcsolatoknak egyaránt..

— Ma már a közvélemény is szakmának, hivatásnak ismeri el a vezetést. De ugyan miért kellett erre 20—25 évet várni?

— Mint ismeretes 1968-ig a magyar népgazdaság központi irányítással dolgozott. Valamennyi munkahely fent- ről kapta meg, hogy miből, mennyit és mikorra kell megtermelnie. Ebben az időszakban tehát egy igazgatónak. vagy egy főmérnöknek az volt a legnagyobb feladata, hogy a központi tervszámokat teljesítsék, illetve túlteljesítsék. Ha sikerült, akkor jó vezétők voltak. ha nem. akkor rosszak. Ma egészen más a helyzet. A gazdasági rendszerünk reformjával nemcsak a körülmények, hanem a követelmények is megváltoztak a vezetőkkel szemben. Hogy csak mást ne mondjak: ma az esetek döntő többségében a halyi vezetőknek kell eldönteniük, hogy miből, s mennyit termelnek, mit fejlesztenek, mire fordítják az állam segítségét, kiket fizetnek meg jobban, és különösen a na- gyobb vállalatoknak összehasonlíthatatlanul megnőtt az önállóságuk az,exporttal kapcsolatosan'is. Igen jelentős minőségi változások történtek tehát. A vezetőkkel, a vezetéssel támasztott szakmai. társadalmi követelményeket ma már a közvélemény is jobban ismeri, vagy legalábbis sejti, hogy mit kell tudnia ma egy vezetőnek, s hogy mekkora felelősség hárul rá. Saját munkájuk emelte tehát szakmai rangra a vezetést.

— Ha szakma, akkor megtanulható és fejleszthető.

— Igen. de az adottság, a tehetség nélkülözhetetlen. Akárcsak a rendszeres tanulás, a szakmai 1 ismeretek rendszeres bővítése, karbantartása.

— Ennek szervezését, segítését kapta feladatul lombén a kormánytól az Országos Vezetőképző Központ.

— így van. Intézetünk 1968 szeptemberében kezdett munkához. Mint minden indulás, ez sem volt zökkenő- mentes, de a feladatot — vagyis a vezetők szakmai továbbképzési rendszerének megszervezését — úgy érezzük, sikerült megvalósítani. Ez volt a véleménye kormányunknak is, amikor 1971- ben egyrészt értékelte a 68 óta végzett munkánkat, másrészt meghatározta az újabb tennivalóinkat. Örömmel mondhatom, hogy ma 28 továbbképző intézettel dolgozunk együtt, és felfigyelt a magyar vezetőképzésre — a hivatalos kapcsolat felvételére is sor került — az

ENSZ munkaügyi szervezete is.

— Az Országos Vezetőképző Központ tanfolyamainak hallgatói önként jelentkező ‘vezetőkből kerülnek ki. Nagy a „tolongás" vagy a „nógatásra” is szükség van?

— Valamennyi tanfolyamunkon telt ház van Szívesen jönnek, amit az is jól bizonyít, hogy az első számú gazdasági vezetők 75 százaléka már tanult nálunk. Az oktatás különben öt héten át tart, majd valamennyi résztvevő szakdolgozatot készít, amelyet nyilvánosan kell megvédenie.

— Es minősítik is?

— Természetesen. Kiválóval, jóval, megfelelővel és nem megfelelővel.

— Ez utóbbira is volt már példa? '

— Egyszer igen.

— Milyen előnyök, illetve hátrányok származnak egy kiváló vagy egy nem megfelelő szakdolgozatból?

— Az előnyök egyértelműek: a szerzője okosabb, műveltebb lett. Hátrányai? Őszintén megmondom, nem is tudom. Ügy gondolom azonbán. hogy egyetlen vezetőnek sem mindegy, hogy tudásáról mi a szakmabeliek, főnökei véleménye.

— Önnek, mint a központ főigazgatójának, hivatalból is kötelező ismernie a magyar gazdasági vezetőket. Mi a véleménye róluk?

— Egyre több az igazi tehetséggel „megáldott” és szakmailag' is igen jól képzett vezetők száma hazánkban. Többségük a fiatalabb korosztályhoz tartozik. Én is azok közé tartozom, akik azt vallják: szellemi tőkében

rendkívül gazdagok vagyunk.

Koós József

re huszonötezer lesz az ösz- szes kutatófúrás. 1980-ra pedig száz kilométer. Lesz mit kibányászni. Korszerű gépekkel. az eddigieknél sokkal jobb körülmények között

★

A szolgáltató üzem vezetőjével az új akna körül figyeljük a gépek munkáját. Nagy a nyüzsgés, sürgésforgás, innen szolgálj^ ki a mélyben dolgozókat.

— Találunk olyanokat a bányászok között — mondja —, akik már belekóstoltak az új üzem életébe. Másfél éve jöttek át a la- hócai bányából. Persze, ez még nem az igazi, csak egy kisebb, raktárvágat kihajlásában vesznek részt, de érdemes őket megnézni: nagyon szép munkát végeztek.

Szabályos boltívek, preciz falazás, a kis vágatlabirintus valóban szép munka. Pedig ez ä brigád azelőtt mindig a termelésben dolgozott.

Gál József, a csapatvezető ismerősként üdvözöl:

csak megérzi mindegyikünk, előbb-utóbb megvan a szilikózis. Főleg az első időben, lehetett megszerezni, amikor a szellőzés sem volt olyan mint most, meg aztán kapával, vastállal szedtük az anyagot.

Ketten is ugranak, hogy megmutassák. Nemigen kell már ide, dé azért őrzik. Rozsdás, repedezett, amolyan dagasztótálféle. Régi életük emléke: annak idejen 80—90 mázsát is megemelt vele egy ember, mire ßiktät kongattak.

— Különösen öt év alatt változott Itt sok minden — mondja Gál Sándor. — A régi bányában is, ahová pedig nem akaródzik már nekünk visszamenni. Ott vannak az önjáró rakodók, némelyik gumikerékkel, nem kell még síneket fektetni sem. Nekem nyolc évem van még a a nyugdíjig; egypárat ebből még az újban is szeretnék eltölteni.

★

A felolvasóban műszakváltás táján nagy a sürgésforgás. Itt kapják meg szerelvényeiket a bányászok; kis csomagban a mentőkészüléket, a sújtólégjelző lámg

át Elrakják az elemózsiát.

•sszeverődnek a csapatok, indulnak a „bődön” felé. Mi a kutatófúrókra várunk. Délután hármán szállnak le, ki- lencszáz méterre, hogy onnan tovább haladva lefelé, gyűjtsék a kőzetmintákat. Svéd mester tanítja őket; a bányagépgyár küldötte, ahonnan az új fúróberende- zéseket vették. Ha beválnak, többet is vásárol a bánya, ezekkel gyorsítják majd meg a kutatási munkát.

Gál B. József, azelőtt brigádvezető volt, most nem mondja a rangját, mert hát, ő vezető ugyan, de ez az új, ez még csak lesz brigád.

— 58-ban kezdtem a mélyfúrásnál, azóta mindig ez volt a munkám. - Mi csináltuk jó tíz éve az első magfúrást is, amikor ez a feltárás elkezdődött. Akik ide átkerültek az új üzemhez, mind

Most a svéd mestertől tanulunk — mondja Gál B. József, Társai: Bakura János és Kovács András

— A Lahócában találkoztunk, igaz-e? Na, most meg itt vagyunk. Május elsejére vállalta a brigád a befejezést. Aztán megyünk vissza, termelni, a régi bányában lemaradás van, oda is kell az ember.

— A másfél év alatt meg- nézték-e a régi bányát?

— Nem voltunk mi ott azóta, őszinte legyek? Nem is nagyon kívánkozunk a régi helyünkre, pedig hát mindegyikünk lehúzott jó pár évet ott is. Ideje lenne már végleg jobb körülmények közé kerülni. No meg, persze, a fizetés is több itt, legalább harmadával. Igaz, itt nyolc óra után van sikta, ott meg hat és fél óra a munkaidő. Ki kívánkozna vissza ilyen helyről? De most ott van ránk szükség, hát megyünk. Bányászok vagyunk.

★

Rövid időre leáll az önjáró rakodógép, szusszanásnyi szünetet tartanak az emberek. Gál Sándor, aki már 1950 óta termeli az ércet a hegyből, s a társai: Pócs

Sándóf, Csortos János, Gál András, rpeg a többiek.

— A levegő miatt .is jó, hogy itt voltunk, másfél évet — kezdi, a beszélgetést egvi- kük. —i Az eltelt évtizedeket

kipróbált emberek, segédvájárok, csillések. Tavaly Várpalotára küldtek el bennünket tanfolyamra. Most meg itt tanulunk a svéd mestertől. Sokat tapasztalt ember, az egész világot bejárta, de ránk sem lehet panasza. Dolgozunk becsülettel.

Kovács András és Bakura János, aki még leszáll vele a délutános műszakban. Mindketten mátraderecskeiek.

— Derecskére nősültem — mondja Bakura János —, akkor jöttem el ide bányásznak is. A kapát, meg a vastálat kellett nekem is kipróbálni, de aztán mozdony- vezetői, bányagépkezelői tanfolyamot végeztem, legutóbb meg Várpalotára küldtek. Odalent.ugyan már elég meleg van, de azért ez a könnyebb. Mégis csak új, korszerű itt minden.

★

Sietve jó szerencsét kívánnak, indulnak a lejárathoz. Néhány perc és génük hosszú. karjával mélyen benyomulnak a sokáig rejtett mélységekbe, kutatnak az érc után. Velük küldi felszínre üzenetét a hegy onnan lentről. s mindennao többet mutat meg magából. De min- dennan próbára teszi az embereket is...

Hekeli Sácdós