Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-13 / 61. szám

labdarúgás Elkelne a kellemes meglepetés is Szovjet tornásznő sikere Eger—Szekszárdi 2—0. Hatvani Kinizsi—Sál gótariáni Síküveg­gyár 2—0. Gyöngyösi Spartacus— Haidúszoboszló 3—2. Három gvő- zelem a vasárnap sorra kerülő ellenfelekkel szemben — mindez szép, ló eredmény, de sajnos, már a múlté, ősszel, szeptem­berben érték el csapataink. Ha csak egv is megismétlődne a mai napon, az érte járó két pont dumája lenne annak, amit három NB-s együttesünk szer­zett a tavasszal lejátszott mér­kőzéseken. Eddig csak kellemet­len meelepetésekkel szolgáltak, 3 őszintén meg kell vallani, vas­kos meglenetés lenne bármelyi­kük győzelme ebben a forduló­ban. EGER SE A csapat szombat délelőtti el­utazása előtt beszélgettünk Bán- kuti László edzővel, választ ke­resve a múlt heti kudarcra. — Más^mk hazai találkozónk ismét csalódást keltett, különö­sen a Szolnokon mutatott játék u tán — mondta. — Szerintem lélektani, tartásbeli okai voltak, hogy a második félidőben szét­estek a csapatrészek. A mieink igyekeztek menteni a menthe­tőt. az eredmény görcsös haj­szolása közben egvre fejetleneb­ből, s ezt a rutinos ellenfél kihasználta. A heti felkészülés legfontosabb célja a csapat egy­ségének üibóli megteremtése és az akarati tényezők fejlesztése volt. A munkát néhány sérülés zavarta. Vígh még nincs rend­ben, bár utazik, mégsem biztos, hogv játszhat. Csathó húzódás miatt hagyott ki edzéseket, de rá számítok. Berecz sem telje­sen egészséges. Ezektől függet­lenül Javuló iátékot és 10 per­cen át töretlen küzdőszellemet Várok mmdegyik pályára lépő játékostól. Megtudtuk az edzőtől azt is, bogy a héten Egerbe jött a Nagybátonvból korábban leiga­zolt Antal. Megtörténhet, hogy a Debrecen ellen már a csa­patba is bekerül. Pillanatnyilag technikai akadályai vannak sze­repeltetésének, nincs még rajt- engedélye stb. A Szekszárdra elutazott egri labdarúgók a következők: Csank, Flak, Fodor, Birincsik, Zsírt aí, Patvaros, Csathó. Csuhay, Ga- lántai, Horváth. Fitala, Berecz, Barta, Vígh, Dudás. GYÖNGYÖSI SPARTACUS Jó formában levő ellenféllel találkozott egy hete a szövetke­zeti együttes. Az eredmény is­mert, jóllehet Gyöngyösön a találkozót megelőzően legalább az egyik pont megszerzésére számítottak. — Valamennyi játékos mélyen formája alatt játszott, Így a két lőtt gólunk ellenére vesztesként vonultunk az öltözőbe — mondta Nagy János edző. Ügy tűnik, tovább tizedelődik a gárda: Bénél sérült térde gipszben van, Horváth pedig vélt sérelme miatt leállt. A hét közben edzőmérkőzés kereté­ben látszottak az Eger SE labdád rúgói ellen, akiket 4—1 arány­ban legyőztek. A mai napon a csapat Hajdúszoboszlón lép pá­lyára a hasonlóan gyengén kez­dő hazaiak ellenfeleként. Az esetleges döntetlen megszerzé­se jót tenne nemcsak a csapat hangulatának. Nagy edző a következő játé­kosokat veszi számításba: Ko­vács, Bársony, Huszár, Adonyi* Mikitovics, Molnár Gy., Kupi, Galgóczy dr., Ferencz, Gábor, Szabó, Borics és Nagy. HATVANI KINIZSI — A Nyíregyháza ellen Idege­sen kezdtek a mieink. Mivel a szél az első játékrészben ben­nünket támogatott, gyorsan sze­rették volna eldönteni a mérkő­zés sorsát a játékosok — mond­ta tudósítónk Sáfrán János, a múlt vasárnapi 0—1-rőL A nagy akarás ellenére sem sikerült gólt szerezni a Kinizsi­nek. vesztettek. Az elmúlt napok edzéseit Nyé­ki és Baranyi sem látogathatta, mindketten sérültek. Az utóbbi­ra Szimcsák István edző nem is számíthat. A heti felkészülés ré­szeként Hatvanban fogadták ed­zőpartnerként a Gödöllői EAC csapatát, amelyet*2—0-ra legyőz' uzznznmnma A LABDARUGÓ NB. I. 19. FORDULÓJÁNAK SZOMBA­TON DÉLUTÁN LEJÁTSZOTT EREDMÉNYEI: Tatabánya—Bp. Vasas 1—2, VIDEOTON—Bp. Honvéd 3—3, FTC—Dorog 5—0, MTK- VM—Dunaújváros Szombathely—Kaposvar 1—0, Rába ETO—SZEOL 3—0, DVTK—Csepel 2—0, Salgó­tarján—Békéscsaba 1—0. 2—1, Zalaegerszeg—Ü. Dózsa 0—3 A JB-elnök búcsúja •• A Heves megyei labdarugó- játékvezetők nagy családiénak közkedvelt Pista bácsija. Koncz István megromlott egészségi ál­lapota miatt felmentését kérte JB-elncjki tisztsége alól. A köztiszteletnek örvendő, ki­tűnő sportember 1923-ban szüle­tett Egerben, s iskolai tanulmá­nyait is itt végezte. A Dobó Ist­ván reáliskolában került kapcso­latba a labdarúgással. Gimnazis­ta korában az iskola jó hírű csa­patának egyik állandó tagja és szervezője volt. Később az egri posta üzemi labdarúgócsapatát szervezte. mely együttesnek nemcsak irányítója, hanem ak­tív játékosa is volt. Közben je­lentkezett játékvezetői tanfo­lyamra. 1949-ben sikeresen vizs­gázott, s az ÉL ASZ Játékvezetői Testületének tagjaként vezetett (BMhMSs . 1977, március 13., vasárnap egyre rangosabb mérkőzéseket. Később, amikor megalakultak a megyei TS-ek, alapító tagként szerepelt a Heves megyei LSZ Játékvezetői Bizottságában. Leg­szívesebben az oktatási albizott­ságban munkálkodott, mint a szabályok kiváló ismerője. Or­szágos szinten is elismert szak- tekintély lett. Nevelő-oktató munkája eredményeként sok sportemberrel szerettette meg a labdarúgó játékvezetést. Játék­vezetői pályafutása 1955 és 1965 között volt a csúcson. Ekkor már nemcsak megyei és NB IH-as, hanem NB Il-es találko­zókat is vezetett, s tagja lett az NB i-es partjelzői keretnek . . . Később, 1974-ben az NB Ill-ban fejezte be játékvezetői pályafu­tását, ami negyed évszázadon át tartott. Még aktív játékvezető volt, amikor 1960-ban. a Heves megyei Játékvezetői Bizottság el­nökévé választották. Ezen-' pozí­ció betöltésének idején élőbb a Sport Érdemes Dolgozója, majd a Sport Kiváló Dolgozója kitün­tetésben részesült. 1970-ben mun­kakörében változás történt. s egyre nehezebb lett társadalmi tevékenységét a munkaköri hi­vatásával egyeztetni. Mint beve­zetőben említettük, megromlott egészségi állapota, s ezért kérte felmentését a múlt év végén az LSZ xelnökségétől, ami érdemei elismerése mellett a napokban meg is történt. Koncz István 25 éves játékve­zetői múltla elismeréséül meg­kapta az aranysípot. 1975-ben pedig az MLSZ Játékvezetői Bi­zottsága díszes aranyi elvényével tüntették ki. Az MLSZ megala­kulásának 75 éves évfordulója al­kalmából emlékolakettet kapott, s meghívták a jubileumi közgyű­lésre. A játékvezető kollégák nagy örömére Koncz István mégsem vált meg teljes egészében a „fekete szerelésesek” családjától, mert a jövőben a JB. ellenőri al­bizottság tagjaként kíván tovább tevékenykedni. ___• i ■ ■ ■ - ^—- <SE, J4 t ek. Ma, Salgótarjánban a Sík­üveggyár ellen mérkőznek. Nem is olyan régen a Felszabadulási Kupa-találkozón idegenben 0—o- ra végeztek ellenük, s most is szeretnék megismételni korábbi teljesítményüket. Szimcsák István, a következő 15 játékosból állítja össze kezdő tizenegyét: Takács, Aradi, Bóna, Dombi, Tóth. Ludvig. Rab. Pa­tai S., Kerek, N.yizsnyi, Horváth, Balogh, Nyéki, Mészáros és Tó- mács. A MEGYEI BAJNOKSÁG tavaszi harmadik —, sorrendben 20. fordulójában a listavezető Recsk és a pillanatnyi második helyezett Honvéd Gáspár SE a veszélyes zónában tanyázó Kál- Kápolna. illetve a Selyp! Kini­zsi vendége lesz. A két éllovas tudásban sokkal jobb vendég­látóinál, de nem szabad figyel­men kívül hagyni azt sem, hogy a kiesés réme fokozhatja a ha­zaiak harci kedvét... A hazai környezetben pályára lépő GYE- SE-nek látszatra könnyebb dol­ga lesz a Rózsaszentmárton el­len. mint ellenlábasainak. A forduló slágermérkőzésének ígér­kezik a Sírok—Egercsehi össze­csapás. A Tárnáméra—Heves — egyben hevesi járási rangadó — találkozó három esélyesnek ígér­kezik. Döntetlen körüli ered­mény várható a MÁV HAC— Apc és a Novai—Fetőfibánya mérkőzésen. Kérdés, hogy a két pályaválasztó hogyan heverte ki a múlt vasárnapi súlyos vere­séget? A sorsolás szeszélye foly­tán a négy újonc csapat Hort— Atány és Besenyőtelek—Bélapát­falva párosításban egymás ellen mérkőzik. Tippjeink a követke­zők: Hort—Atány 1, Kál-Kápol- na—Recsk 2. Sírok—Egercsehi x, Tamaméra-Heves x. GYESE— Rózsaszentmárton 1. MÁV HAC —Apc x, Novaj—Petőfibánya x, Selyp—H. Gáspár SE 2, Besenyő- telek—Bélapátfalva 2» Nagy sikert aratott Párizsban a IV. nemzetkSzi tornász Grand Prix-en a szovjet Marija Filatova a gerendagya­korlatával. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Középiskolai tornaverseny régen és ma Tegnap kezdődött Egerben a középiskolások területi tornaversenye; Hajdú, Bor­sod, Szolnok, Nógrád és He­ves megye ifjú bajnokainak részvételével. A rendező bi­zottság hetek óta fáradozik a zavartalan lebonyolítás ér­dekében. Ritkán adódik, hogy városunk ad otthont ilyen jelentős sportrendez­vénynek.. 70 éve már, hogy Eger volt a kerületi torna- versenyek egyik színhelye. A történelem sok szép em­léket őriz az iskolaváros diákjainak életéből, a taná­rok haladó szellemű oktatá­sáról. Elsők között voltak a magyar anyanyelvű oktatás bevezetésében. Arra töreked­tek, hogy a diákok nevelése teljes legyen. A szellem kép­zése mellett a testi erejük és ügyességük fejlesztését is szükségesnek tartották. Az egri gimnázium akkor is nyújtott már növendékeinek alkalmat a tornázásra, ami­kor a hazai középiskolák legtöbbje csak hírből ismer­te azt. Támogatták a testgyakor­lással kapcsolatos kezdemé­nyezéseket. 1891. május 17— 18-án 32 főgimnáziumi tanu­ló képviseletével vettek részt Budapesten az első Magyar Tanulók Országos Tornaversenyén. Igaz, az újszerű rendezvény és annak híre nem minden tanulónál és szülőnél váltotta ki a mél­tó elismerést. Nagy örömmel vállalták az 1907-es évi kerületi torna­verseny rendezését, amelyet május 26-án a város és vi­déke közönségének nagy ér­deklődése mellett, a megyei katonai laktanya udvarán tartottak meg. A versenyen részt vettek a fővárosi, a Budapest vidéki és a ko­lozsvári tankerületek közép­iskoláinak V—VIII. osztá­lyos tanulói, valamint a ta­nítóképzők I—IV-, a keres­kedelmi iskolák I—III. és a polgári iskolák V—VL osz­tályainak tanulói, összesen 30 intézet 1400 tanulóval. A hazai főreáliskola 11 tornásza a lovon, a főgimná­ziumiak a korláton bemuta­tott gyakorlatért elismerő díszoklevelet nyertek. A mintacsapat előtornász kor­láton nyújtott teljesítményét nagy ezüstéremmel jutal­mazták. Futásban egy arany-, négy nagy bronz- négy kis bronzérmeit nyertek. Az eg­riek kitűntek a rendgyakor­latokban is. A részt vevő intézetek —■ köztük az egri főgimnázium, a tanítóképző és a főreális­kola — ifjai a versenyen oly 6zép készültséget tanúsítot­tak a torítózás terén, hogy abból örömmel lehetett kö­vetkeztetni arra, hogy a tes­ti nevelés ügyét hazánkban mindinkább nagyobb érdek­lődéssel karolják fel és fej­lesztésére á megkívánt gon-, dot fordítják. A városi és az Iskola! ve­zetők, a tornatanárok alapos szervező és rendező munká­ja felejthetetlen élményt eredményezett Az ide sereg­lett középiskolai ifjúságot és kísérő tanárait Ő6i falai kö­zött lelkes örömmel fogadta és hírnevéhez méltó vendég- szeretettel halmozta el a vá­ros lakossága. A korabeli tornaverseny mai megítélésben inkább tornaünnepély volt, ahol a német tornagyakorlatok, lát­ványos felvonulások, rend- gyakorlatok és az angol ath- letikai testgyakorlások, já­tékok és versenyek szerepel­tek műsoron. Az iskolai test­gyakorló, majd tornaórákon is ennek megfelelően tartot­ták a foglalkozásokat. A szakemberek és a testgyakor­lás hívei körében sokáig vi­tatott kérdés maradt, melyik a célravezetőbb az egészsé­ges életmódra való nevelés­ben: az atlétika és sportsze­rű tevékenység, avagy a né­met tornarendszer. Idők fo­lyamán a gyakorlat bizonyí­totta, hogy alkalmazni kell valamennyi testgyakorlaiti ágat. Külön választódott a torna, atlétika, labdajáték. Kidolgozták a versenytoma szabályait is. A nők és a férfiak külön­böző versenyszámban mérik össze tudásukat. Felkészíté­süket testnevelő tanárok és tornaedzők segítik. A rendez­vények sokat veszítettek a külső csillogásból, de annál színvonalasabbak a ver­senyzők által bemutatott gyakorlatok. Kitartó, rend­szeres és szorgalmas munka árán jutnak el odáig, hogy egyesületüket, iskolájukat képviselve küzdjenek a baj­noki cím elnyeréséért — ma itt Egerben, holnap az ország más városaiban. Szabó Béla főiskolai adjunktus Vasárnapi / sportműsor Asztalitenisz: Megyeí bajaaiN ség: Petőfibánya—Gyöngyös» Heves—Bélapátfalva, MÁV HAa II.—Recsk, Lőrinci—sírok, Fü-s zesabony—E. Kolacskovszky EL Városi csapatbajnokság Gyön­gyös, sporttelep, edzőterem. 9. Kézilabda: Megyei terem baj* nokság Eger, Csebokszári-lako- telepi Általános Iskola, 8 Röplabda: Megyei terembaj­nokság Gyöngyös, férfimérkő­zések a Vak Bottyán Szakkö­zépiskolában. női mérkőzések a Kertészeti Főiskolán, 8.30 órától. Sakk: Megyei térti csapatbaj­nokság mérkőzései, 9.30-tóls Gyöngyösi Volán __GYESE „A”6 T arnalelesz—Rózsaszentmárton, Eger SE „A”—GYESE „B”. Eger SE „B”-—Bélapátfalva, Heves— Füzesabony. Természetjárás: Az egri város! szakszövetség hóvirágtúrája, ta­lálkozás 7.45-kor a várállomá­son. Torna: Középfokú iskolák te­rületi bajnoksága, Eger, Szila- gyi gimnázium. 9. ;, „ tlszás: Területi utánpótlás­verseny. Eger, Fedettuszoda, 11. Gyöngyös város fedettuszodai versenye, strandfürdő. 10, Labdarúgás: Megyei bajnok­ság : Hort—Atány, jv Szolnok­ból, ICál-Kápolna—Recsk. Osvárt, Sírok—Egercsehi, Boros, Tárná­méra—Heves. Sári, GYESE—Ró- zsaszentmárton, Phul, MÁV IIACr- Ape, Szepesi, Novaj— Petőfibánya, Csufor, Selyp—A, Gáspár SE. jv. Borsodból, Be­senyőtelek—Bélapátfalva, Csík, Egységes kezdés H.30-kor. Tel­jes forduló a füzesabonyi és gyöngyösi járási bajnokságban» 14.30-tól. Egri járási KISZ Kupa- mérkőzések, 14.30-tói. Lövészet: Ifjúgárdisták jubi­leumi kispuskaversenye, Füzes­abony, fedett lőtér, 9 „Március 15” futóvadlövő emlékverseny, Eger, lőtér, 9. Rádióssport: TTttörő távfrásr megyei bajnokság, Eger, Üttö- rőház, 10. iMien-onnan Miskolcon országos IL osztá­lyú k&rdversenyre került sor. A 28-as mezőnyben 18 ]£. osz­tályú vívó lépett pástra, köztük az Eger SE versenyzői is. Az egriek közül Kovalkovics István érte el a legjobb helyezést, csu­pán holtverseny után szorult a 2. helyre. Mezei és Bogos ugyan­csak döntős volt, az előbbi 4-j az utóbbi a 6. helyet verekedte ki. Köles (ESE) a 12 között ver­senyben volt, de rosszabb tus- aránya miatt nem került a döntőbe. A dobogósok sorrend•* je: 1. Uraly (DVTK), 2 Koval­kovics (ESE), 3. Gsernus (Özd)j Az egri városi férfi asztali te* nisz CSB VI. fordulójának ered­ményei I. osztály: TÜZÉP I.— ITSK I. 8—2, ITSK I.—Erdőgaz­daság 6—4, TÜZÉP I.—Panorá­ma 8—2. TÜZÉP II.—Vízmű I. 5—5, Csepel Autó—BUBIV 10—0, Statisztika—Finomszerelvény- gyár 9—1. II. osztály: Tűzoltók —Igazságügy 10—0, Centrum— ITSK II. 5—5, Vízmű II.—Do­hánygyár 5—5, VILATI—Volán 9—1 Sorozatos ki nem állás mi~ att a szakszövetség törölte a 1U osztály mezőnyéből a Cseréj* üzem. és a Vörös Meteor csapa* tát. A forradalmi ifjúsági napok keretében március 15-én 11 órai kezdettel ÖHV- és m ez eifut ló­versenyre kerül sor a kápolnád emlékmű környékén. Felhívás az NOSZF jubileumi évére A természetjáró szakosztályok figyelmébe A KPVDSZ Vörös Meteor TE barlangkutató szakosztálya fel­hívással fordult a természetjáró szakosztályokhoz és szakági cso­portokhoz. Ez évben ünnepli az egész ha­ladó emberiség a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor­dulóját. Az ünneplésből mi, ma­gyar természetbarátok is sze­retnénk méltó módon kivenni részünket. Ezért mozgalmat kez­deményezünk: „Ünnepeljük ki­emelkedő eredményekkel a NOSZF évfordulóját.” Ebben az esztendőben a természetjáró szakosztályok és szakági cso­portok törekedjenek kiemelke­dő eredmények elérésére, az ok­tatásban, továbbképzé&ben, mi­nősítésben és a túramozgalom­ban. Szervezzünk tanfolyamokat, emeljük magasabbra tagságunk szakági kénzettségét, felkészült­ségének színvonalát. Hozzunk létre újabb maradandó turista­alkotásokat : kulcsos házakat, forrásfoglalásokat, út jelzéseket, barlangtérképeket.,. Újítsuk fel a régi turistaalkotásokat. A jubileumi év tiszteletére el­ért eredményeinket tegyük köz­kinccsé. Az 1977. november 7.— 1978. április 4. közötti időben mutassuk be alkotásainkat. Ered­ményeinket nyilvános túrákon és kiállításokon ismertessük, hogy azok a magyar természetbarát­mozgalom közös értékeivé válja­nak* . . Kosárlabda megyei bajnokság Kilenc férfi és öt női csapat nevetett A Magyar Kosárlabda Szövet­ség az új bajnoki évre módosí­totta a sportág versenyrendsze­rét. A döntés értelmében az NB Hl-as bajnokság megszűnt. Azok a klubok, amelyek az NB II-be jutás jogát nem tudták kihar­colni. a jövőben a megyei baj­nokságban látszhatnak. Nem le­het rendezni sem területi, sem összevont megvei bajnokságokat. Galambos János, a Heves me­gyei Kosárlabda Szakszövetség einöke. az új helyzet teremtet­te teendőkről nyilatkozott: — Az átszervezés új feladatok elé állítja a szövetséget. A ko­rábban háttérbe szorult megyei vetélkedés most ismét reflek­torfénybe kerül. Az alapvető gond egy ló mezőny összehozá­sára — mind a férfiaknál, mind a nőknél —. hogy Hevesben a diák sportkörökön. tanintézeti csapatokon kívül nagyon kevés társadalmi egyesület szakosztá­lyai között kap helyet a kosár­labda. A megyeszékhelyen Jó szín­vonalon áll a sportág, a Mégy NB n-es gárda közül kettő baj­nokesélyes. Sajnos, azonban Egeren kívül számottevő gárda nem nevelődik. A megyei baj­nokságra történt visszajelentke­zések is ezt a képet erősítik: — A férfiaknál kilenc csanat jelentkezett: Eeri Finommecha­nika II.—Hl., Egri Tanárképző II., Egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskola I.—II., Egri Gár­donyi Gimnázium, Egri Dobó Gimnázium, KEVITERV. Gyön­gyösi Kórház. A bajnoki rajtra április elején kerül sor. s el­képzelhető. hogy az Egri öreg- fiúk nevezésével bővül a me­zőny. A nők április 10-én játsz- szák első mérkőzésüket: az Eg­ri Szilágyi Gimnázium, Egri Gárdonyi Gimnázium , I.—n. Hatvani Gimnázium és Szakkö­zépiskola. Eger SE II. Szövetsé­günk szeretne Gyöngyösön Is léW rehívni egy szakosztályt. A megye összes aktív igazolt játékosainak száma 181, ami Galambos János szerint megfe­lelő. A szakember-ellátottság is elfogadható, két szakedző, há­rom edző. kilenc segédedző ren­delkezik képesítéssel. Ellentét­ben az előbbiekkel, krónikus hi­ány van versenybírókból. A két első osztályú, nyolc másodosz­tályú és hat harmadosztályú játékvezető — részben, mert ed­zők. vagy játékosok — rendsze­resen nem tud küldést vállalni. — Tavasszal beindítunk egy Játékvezetői tanfolyamot, amely­nek hallgatósága képes lesz majd a megyei bajnokság ilyen jelle­gű gondjait megoldani. Rövide­sen elkészül a szövetség ötéves távlati fejlesztési terve. Ez a dokumentum tartalmazza maid a meglevő hiányosságok orvoslá­sát célzó elképzeléseket. A terv: szélesíteni a sportág megyei bá­zisát. A megvei szakszövetség a baj­nokság mellett flgvelemmel ki­séri az eavéb szerepléseket: az MNK-t, az országos főiskolás bajnokságot, az Országos Közép- iskolás Kupa küzdelmeit, az eg­ri Dobó Kupát és Bornemissza­emlékversenyt. az Országos Ser­dülő Kupát, a megyei középis­kolás bajnokságot. Illő súlyt kao tehát 1977-ben a megvei bajnokság, noha lesz szépséghibája. A tartalékgárdák és DSK-k hiába végeznek az el­ső helven. a szabályok szerint nem pályázhatnak a feljebbléoéa babérialra. Az utánpótlás játék­lehetősége azonban mindenképp értékként növeli a honi vetélke­dést. A megfelelő keretek kö­zötti szereplés, a szövetség 1ő munkája, a résztvevők lelkes hozzáállása sikeressé teheti a ki* írást. Mi ezt kívánjuk! (budavári)

Next

/
Oldalképek
Tartalom