Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-01 / 50. szám
A legnagyobb verseny Ki mit nem tud? Amikor e sorokat írom, még nem lehet tudni, hogy a zsűri lelkes biztatását meg- íogadja-e a Ki mit tud? vetélkedőjének ki tudja hány millió nézője, illetőleg a nézők közül az a tíz-, vagy ötvenezer, aki nem rest szavazni is kedvencére? Meg- fogadja-e és valóban az egri Ho Si Minh főiskola kamarakórusát juttatja-e a középdöntőbe, vagy éppen egy táncdalénekest tünteti ki a kegyeivel? Nem árulok zsákbamacskát, hogy jómagam a zsűrivel együtt az egriekre való szavazásra buzdítok és nem is csak azért, mert egy, a megyeszékhelyen megjelenő újságban írom e sorokat. Minden igazságnak az ad külön izgalmat és érdekességet, hogy néha igazságtalanságokon keresztül, tekervényes utakon át vezet el hozzá az út. Vitán felül, akár továbbjutnak az egriek — mint ahogyan tovább jutott és művészi elhitető erővel vívta ezt ki Tóth Enikő —, akár nem sikerül ez számukra, amit produkáltak, az alkotás volt a maga nemében. Mint ahogyan számos tovább nem jutott együttes érte el az alkotói szintet és mint ahogyan — most jön ama igaz- talanság, a tekervényes út — jó néhány résztvevője a mostani Ki mit tud ?-nak a kiesettek egy részéhez viszonyítva, igaztalanul jutott tovább. A kiesettek egy részéhez viszonyítva! Ám e vetélkedőt kategóAz idén minden /eddiginél több, összesen 80 olvasótábort rendeznek hazánkban. Négyezer, irodalmat szerető fiatalt várnak a további önműveléshez kedvet keltő foglalkozásokra, előadásokra — tájékoztatta az MTI munktársát Varga Csaba, a Fiatal írók József Attila Körének tagja, az olvasótábori munkacsoport vezetője. — Az olvasótábori mozgalom öt éve alatt szervezett 142 tábor csaknem 5000 fiatal és néhány 6záz idősebb számára vált emlékezetessé és élményt adó együttlétté — mondotta. Az akció megtalálta helyét az Olvasó népért mozgalmon belül, s erre csak egy adat: amíg 1972-ben mindössze egy tábort szerveztünk, addig 1976-ban már 69 helyen gyűltek össze iskolások, dolgozó fiatalok, szakmunkás- tanulók, hogy fiatal művészek irányításával a kultúra, az önművelés adta örömökkel ismerkedjenek. Az idén minden eddiginél nagyobb érdeklődés mutatkozik az olvasótáborok iránt, több mint 80 táborra számítunk. — örvendetes, hogy mind több szakmunkástanuló, szakmunkás, már dolgozó fiatal érdeklődik az olvasótáborok iránt. — Az olvasótáborok általában 12—14 naposak. Egy-egy turnusban ötvenen vesznek részt, a foglalkozásokat azonban 10—10 tagú kis csoportonként tartják. A csoportok vezetője iró, képzőművész, zeneművész, fiatal, társadalomtudományokban jártas tudós, illetve természettudományi szakember. A táborokban a Fiatal írók József Attila Körének mintegy 80 írója, költője, kritikusa vesz részt. A tervek szerint a KISZ Központi Bizottságának segítségével Tahitótfalun 2—3 napos táborvezetőképzőt rendezünk. — Az olvasótáborok idei programja bővebb a korábbiaknál A fiatalok találkozhatnak majd népmű végükkel, néprajzkutatókkal, riák, műfajok szerint rendezték és rendezik, s biztos vagyok benne, hogy egy-két tévedést feltételezve csak, valóban a legjobbak kerülnek majd a döntőbe. A műfajon belül a legjobbak és a résztvevők közül a legjobbak! Győz tehát az igazság. Győz-e, amikor művészi értékben messze jobbak már előzőleg, de más kategóriákban kiestek? Nem is olyan erőltetett meditáció ez, mert egyik-másik zenekari együttes mar „körpályán” futva nem került volna ösz- sze a nála is jobb riválissal és zenei felkészültségük minden bizonnyal alkalmassá tette volna őket, hogy a műfaj egy más területén sikeres szereplésükkel továbbjussanak. Ám ilyen ez a játék. A vetélkedés játéka és a játék vetélkedése. Amelyet igenis komolyan lehet és szabad csak csinálni és nem komolykodva. Vagy különösen nem komoran. A mostani Ki mit tud? arra is fényt vet, hogy kik, illetőleg kik mit nem tudnak? Nem tudnak a vetélkedő résztvevői — s gondolom, azok sem, akik közül kiválogatták őket. tehát sok ezren — vidámnak lenni. A versmondók döntő módon csak a líra tragikusan méltóságteljes szirtjeit óhajtják megverslábalni. a derű virágos lankáit már sokkal kevésbé. A táncdaléneicesek — nem sok jót tudok egyébként sem mondani róluk — számaiban messze űzetett a jóhonismereti szakkörök vezetőivel, s természetesen nem hiányzik majd a táboréletből a rendszeres sportolás sem. Nagyobb figyelmet fordítunk az idén az úgynevezett készségfejlesztő foglalkozásokra. Ezeken a táborlakók megismerkedhetnek a fafaragás, a formázás fortélyaival, s irodalmi színpadi előadásokat rendeznek. — Nem tudtok bánni az emberekkel! -— jelentette ki Leó bácsi olyan magabiztosan, mint akinek minden szava kinyilatkoztatás. — Velem nem fordulhat elő olyasmi, hogy valaki elnéz a fejem fölött, s aztán kénytelen vagyok napokig enni magamat, hogy az illető miért nem köszönt. Én ugyanis mindenkit megelőzök a köszönésben, mert úgy érzem, az udvariassággal magamnak tartozom. „Noblesse oblige!” — mondta szeretett osztályfőnökünk, anno da- cumál 1917-ben, amikor a kampós érettségi bottal elindultunk az életbe, illetve ki a frontra. Ennél többet nem tudott adni szegény tanár úr. Ez volt az én hozományom az iskolától. — Hát nem valami nagy hozomátjy — jegyezte meg Sári fanyarul, miközben kitöltötte a likőrt, ä császárkörtét, amelyet mindenki út ál, s csak azokra a ritka alkalmakra tartogatjuk, ' ha Leó bácsi jön, hogy konzervatív ízlése ebben se szenvedjen hiányt. Sajtos pogácsát szeretett ropogtatni hozzá. — Tévedsz, kicsikém! — felelte könnyedén. — Én még ma is ebből a hozományból élek. tekintve, hogy szegény Lujzi nénitek nem hozott semmit. Nem mondom, hogy nagyon jól élek belőle, de megvagyok még ma is. És hosszú életem során ez legalább annyit ért, mint tudományom a kettős könyvelésben. — Jó, jó, de mit ért el Leó bácsi az életben? — fekedély és vidámság és általában is komorra, szigorúra sikerült minden, vagy majdnem minden. Még a zsűri esetleges derűje is. Aztán nem tudnak televízióul a résztvevők. Nem tudnak, pedig már oly korban nőttek fel és oly vetélkedő fajtát választottak, ahol a vizuális kultúrának magától értetődőnek kell lennie, vagy legalábbis feltételezhető, hogy az is. A Budapesti Tavasz kamarakórus abban vált ki, hogy nem a kamerák jó szándékú, vagy tudatosan megbeszélt segítésével volt képileg is odafigyelésre késztető, hanem abban, hogy ezt a képi- séget tudatosan vállalták, így készültek, így szervezték, rendezték be önmagukat. Tudták és értették, hogy a televízióban a kép és a hang elválaszthatatlan, hogy a televízió nem — rádió! A táncegyüttesek koreográfiái, a bűvészek munkája, a zenekarok hangszerelése, a hangszerek és a zenészek elhelyezkedése, mintha rendre figyelmen kívül hagyná: képernyőre kerülünk. Ami mégis telévíziószerű ezekben a produkciókban, az külső, szakemberi beavatkozás, átrendezése a néző számára mindannak, amit már eleve úgy kellett volna megszerkeszteni, hogy: képszerű legyen. De sok minden mást sem tudnak azok, akik a vetélkedőn most részt vesznek, és — ez nem paradoxon — azok sem, akik nem vesznek 'részt. Műfajcsaládok hiányoznak ugyanis a Ki mit tud?-ról. A tánc —, nemcsak a népi — az akrobatika, a pantomim, a kis színpad, az opera, vagy az operett, a pa- rodista és társai, meg még a többiek, akiket, s amiket felsorolni helyem sincs és most már okom sem különösen. Talán ez is az oka, meg a zsűri néha nagyonis egyhangú döntései, hogy a Ki mit tud? mostani sorozata korántsem vált olyan „nemzeti üggyé”, mint a megelőzők voltak. Ami persze még önmagában jó dolog is, mert értelmes, mert a dolgokat, a képernyő előtt és a kamerák mögött egyaránt helyére tevő lett a társadalom. Lehet. Am megesküdni azért nem mernék rá. Gyurkő Géza szegette feleslegesen a kérdést Sári. Mert rossz kedve volt, s Leó bácsi kapóra jött, hogy általános életundorát kitöltse rajta. — Ja. ha te ezzel kezded, drágám, akkor ' a magam részéről már be is fejezhetném a vitát. A vicc tudniillik abban van. hogy az i én bölcsességem nem váltható aprópénzre, önmagáért van, mint az igazi művészet. — Igen? Az is? — húzta fel a szemöldökét undokul Sári, de Leó bácsit ezzel se tudta kihozni a sodrából, mert a sértődés ellenkezett volna az udvariasságról vallott nézetével. — Egyszer azzal jöttek nekem a bankban — folytatta elnézően —, hogy van valaki a városban, aki köszönés dolgában engem is keoterbe ver. Kórich volt, az örökös képviselőjelölt, aki azzal akarta megalapozni a karrierjét, hogy széles kalaplengetéssel üdvözölte az utcán az embereket, az utcaseprőtől kezdve a polgár- mesterig. De milyen dilettáns módon csinálta ezt, nagy ég! Alázatosan, fakutya vigyorral. Nem mondom, hogy emiatt bukott meg, hiszen a politikában a (Fotó: Tóth Gizella) — Ez a Ki mit tud?, ez volt idáig a legnagyobb verseny az életemben, igaz, gi- mis korom óta rendszeresen szavalok, de valahogy soha nem értem el különösebb eredményt. így aztán nem csoda, hogy talán én voltam a legjobban meglepődve, már azon is, hogy egyáltalán bejutottam az elődöntőbe. .. Bár, azt hiszem, egy kicsit szerencsém is volt a selejtezőn, mert éppen azt a verset kérték tőlem a három fölsorolt közül, amely (Tudósítónktól.) Megyei úttörőzenekari találkozó szinhelye volt vasárnap délelőtt a füzesabonyi járási-nagyközségi művelődési központ. Nagy Györgynek, a megyei úttörőelnökség elnökének köszöntő szavai után elsőként a két éve alakult Gyöngyösi Állami Zeneiskola zenekara lépett fel, dr. Sóti Lászlóné vezetésével. Az öt éve működő Hevesi Állami Zeneiskola vonósegyüttese másodszor vett részt az úttörők megyei fesztiválján, a Farkas István által irányított kamaraegyüttes most érte el egyik legnagyobb sikerét. A Füzesabonyi Állami Zeneisszervilizmusra minden időben építeni lehetett. Éppen csak azzal nem volt tisztában, hogy a házasságok az égben köttetnek, hogy virágnyelven fejezzem ki magamat. Ö itt lent hajbókolt. — Tejet kapott ma. Leó bácsi? — próbálta Sári más mederbe terelni az unalmas előadást. — Mert én nem kaptam. Későn mentem érte. Hétkor. Már elfogyott. — Én kilenckor. És ott várt a tejecske a pult alatt — dicsekedett Leó bácsi —, s a tejeslány mosolya a pult fölött. De ez egy külön történet. Amikor szegény Lujzi nénétek csípőben eltörte a lábát, mint tudjátok, nekem kellett vállalni a beszerzés csöppet sem könnyű, de roppant érdekes misszióját. Ez a tejeslány például kezdetben , elmondhatatlanul kurta és elutasító volt. Tejet eleinte a legritkább esetben kaptam. Akkor is rendszerint összement. De aztán egy szép napon kiderült, hogy a tejeslány nem is lány, hanem asszony. Gyerekkocsit ringatott egyszer szabad kezével a pult mögött, a másikkal a 'tejet mérte, s a kicsi mégse hagyta abba a bőgést. Most most számomra a legkedvesebb, és amelyet talán most a legjobban tudok: Nagy Lászlótól a Szépasszonyok mondókáit. A verseny különben irtó izgi volt. Már két nappal korábban megkezdődtek a próbák, és a legnagyobb meglepetésemre rögtön elsőre ismerősökkel találkoztam a tévések között, egy régi dobós is a stáb tagja volt. Na ez jól jött, mert ő sokat bátorított. Egyébként, jó, jó, verseny, vérre menő..., de azért valahogy ez az egész kimit-tudos brigád olyan volt mint egy nagy egy nagy család. Én például legjobban éppen az ellenfelemmel barátkoztam össze, a prózamondó Kubik Annával. Rengeteget szórakoztunk, legtöbben talán a szines monitoron, mert valami ' iszonyúan néztünk ki rajta sminkeletlenül. Skarlátvörös száj, rózsapiros arc, csuda muris volt. Pei’sze, a főpróbára lecsendesedett a társaság. Én is akkor izgultam a legjobban. Állandóan az járt az eszemben, hogy na, nemsokára az egész ország nézi, anyuék is, a suli... most majd aztán nem lehet lebőgni. Ügy drukkoltam, alig tudtam megszólalni. Aztán a tv-híradó, a szignál.., A kamerák.. i Az eredményhirdetésből leginkább az maradt meg kola vegyes zenekara 1974- ben alakult és Koczka István karnagy vezetésével jelentős szerepet játszik a járás zenei életében. A találkozó egyik érdekes színfoltjaként elsőként mutatták be Kátai László egri főiskolai adjunktus „Variációk egy Corelli-témára” című szerzeményét. Ezután két kezdőnek számító fúvószenekar következett (Tarnale- lesz és Bélapátfalva). A le- lesziek múlt év januárjában Rákóczi Péter vezetésével kezdtek el gyakorolni; s mostani fellépésük jól sikerült. Az egy éve tevékenykedő bélapátfalvi fúvósok — Dósa Ferenc tanítványai — ezúttal dinamikus jött az én számom! Hátra mentem, odaadtam a gyereknek a kalapomat, hadd játsszék vele, s elkezdtem hangosan fütyülni neki. Nemcsak a gyerek rosszkedve múlt el, hanem a mamájáé is. Derült rajtam az egész bolt. Azóta van tej. — Hát ebben nem tudom felvenni a versenyt Leó bácsival! — sziszegte Sári, mint akinek végleg elege van. — Fütyülni se tudok. Nekem nevetnem kellett Sári szellemességén, s azt vártam, hogy Leó bácsi ugyancsak elmésen riposztozik majd, de tévedtem. Mint a rövidtávfutó, ha kifogyott a szuszból, egyszerre elkezdett hápogni, a mosolynak nyoma se volt az arcán, a hangja is panaszosra fordult: — Ne higgyétek, hogy könnyű játék ez. Utolsó mohikánnak lenni alapjában véve mindig elszomorító szerep volt. Most az vagyok. És tisztán látom magamat a komikum és szánalom megalázó tükrében. Időszerűtlen vagyok, kimentem a divatból zergetoilas kalapommal együtt. Mást most nem mondhatok. A többit képzelt jétek hozzá. Isten veletek! Mentegetőzni kezdtünk. Sári kezet csókolt neki, amin máskor halálosan megsértődött. volna. Most. hagyta, de visszatartani nem , tudtuk. Elment gömyedten és valóban szánalmasan, öregebb lett. mint amilyen volt. Sári sírt, a zsebkendőjét rágta, s alig tudtam magához téríteni. bennem, hogy répa, retek; mogyoró..., vagyis, hogy az „i*”-re vigyáznom kell. Aztán olyan furcsa, kicsit hihetetlen volt az egész... Talán nem is akkor örültem a legjobban, amikor a győzelmet jelentő „székben” helyet foglalhattam, hanem már este, amikor a szállodában ott vártak a gratuláló táviratok. A Dobóból küldték az osztálytársak, a B-sek, meg a C-sek. Na és aztán a hétfői fogadtatás... Két napja különben az a legnagyobb gondom, hogy mivel induljak a középdöntőben. Nagy László, Kartal Zsuzsa, József Attila versei állnak hozzám a legközelebb, de most úgy gondolom, nem az eddigi ismert költeményekből választok, valami könnyedet, hatásosat szeretnék, valami vidámat.. Már csak két hét van a középdöntőig, és persze verstanulás közben készülődni kell az érettségire és a felvételire is. Óvónőképzőbe jelentkeztem és hát a színire is... A főiskolán már márciusban megkezdődnek a vizsgák. És... ha netán a döntőig is eljutnék, pont egybe esnének... Mit mondjak? Ez lenne a legkevesebb. .. Mindezt elmondta: Tóth EntkS Leírta: játékukkal tűntek ki. Megyénkben a Hámán Kató Megyei Üttörőház fúvószenekara rendelkezik a legrangosabb hagyományokkal. Az 1966-ban alakult csoport összetétele gyakran változott, ám ennek ellenére már háromszor jutottak el az országos fesztiválra, sőt a múlt évben .a Zeneakadémián rendezett díszhangversenyen figyelemreméitóan szerepeltek. Most is ők aratták a legnagyobb közöraségi- sikert. A találkozó ünnepélyes díjátadással ért véget A megyei úttörőelnökség serlegét Heves; Eger és Füzesabony zenekarai kapták meg, a többieknek díszoklevelet adtak. A zsűri a hevesieket javasolta a Sopronban sorra kerülő országos zenekari fesztiválon való részvételre. A díjakat Nagy György és Gombás Ferenc* a Miskolci Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskola szakfelügyelő tanára, a zsűri elnöke adta át. Szigetváry József Ki tud többet a Szóvjetuniä ról ? Megyei döntő Egerben Az Idén is országszerte megrendezték a Ki tud többet a Szovjetunióról, a Szovjetunióból című vetélkedő- sorozatot, amelynek megyei döntőjét szombaton tartót" ták a Megyei Művelődési Központban. Ide azok a diakok nyertek belépőt, akik alaposan áttanulmányozták a népszerű folyóirat egyes számait, s az iskolai versen* gések során a legjobbaknak bizonyultak. Gimnáziumok, a szakközépiskolák és a szakmunkásképző intézetek képviseletében 22 csapat mérte ösz- sze képességeit. A zsűri — elnöke Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője volt — egyértelmű- elismeréssel méltatta a fia* talok szorgalmát lelkiismeretes felkészültségét. A két első helyezett — az egri Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközép- iskola, valamint a 212. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet csapata — kapott meghívót a valószínűleg Egerben megrendezésre kerülő területi vetélkedőre. Nyolcvan olvasótábor Mind több a szakmunkástanuló résztvevő Németi Zs. Úftörőzenekari találkozó Füzesabonyban Ä hevesiek. futottak: tovább
