Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-18 / 65. szám

Lakótelkek, üdülőtelkek 2. Mit jelent a tartós használat? A március 3-án megjelent 1 forint névértékű bélyeg, amely — a Népszava centenáriumát köszöntötte — után a kiadott közlés szerint ma megjelenik a Virágcsendéleteket bemutató hét értékből álló. 16 forint névérté­kű bélyegsorozat Az egyes bé­lyegek 20—20 bélyeget tartalma­zó ívekben többszínnyomással készültek 370 ezer *ogazott és 4700 vágott példányban a buda­pesti Állami Nyomdában. A bé­lyegek ábrái: a 40 filléresen Munkácsy Mihály: Virágcsend­élet c. alkotása, a 60 filléresen Bogdánv Jakab: Virág csendélet c. képe látható, az 1 forintoson Csók István: Virágcsendélet c. képét ismerhetjük meg. a 2 fo­rintoson Halápy János: Dáliák c. képét mutatják be, a 3 forin­tos Hippi-Hónai József: Virágok c. képét ábrázolja, a 4 forintos Tornyai János: Virágcsendéleté­vel. míg az 5 forintos bélyeg Koszta József: Virágcsendéleté­vel ismertet meg. A bélyegek hivatalos árusítási ideje: 1978. december 31. — Március 31-én jelenik meg a már jelzett New­ton szelvényes bélyeg, amelyet négyes kisívben nyomnak. * A Magvar Bélyeggyűjtők Or­szágos Szövetsége Alapszabályá­nak 8. §-a értelmében az Észak­magyarországi Területi Bizottság összehívta a Heves megyei te­rületi küldöttválasztó értekezle­tét. Az értekezlet időpontja 1977. március 20-án. vasárnap 10 óra. helye a Megyei Művelődési Köz­pont (Eger, Knézich K. u. 8. sz.) Napirenden az elnöki meg­nyitó után a területi bizottság titkárának beszámolója ^hangzik el az 1976. évi területi munká­ról. A beszámolót hozzászólások és a válaszadás követi. Befeje­zésül javaslattétel hangzik el a területi bizottság kiegészítésére és küldöttek választása a szö­vetségi küldöttközgyűlésre. A kö­ri taggyűléseken megválasztott küldött gyűjtőtársak megjelené­sére és hozzászólásaira, amely a bizottság és szövetség munkáját segítheti elő — számít a veze­tőség. * A posta igazolta: a levelet el­lopták. Régi postalopásról ír egy amerikai szaklap. Az 1843-ban történt bűneset érdekesssége, hogy nem postahivatalba törtek be. hanem kocsipostával szállí­tott zsákok közül loptak el egy postazsákot. Később a zsákot és a benne volt levelek nagy ré­szét felbontva megtalálták és iovábbftottáfe S címzetteknek.' Bélveggyűjtéai érdekességük ezeknek a továbbított levelek­nek. hogy azokat az illetékes postahivatal a lopásra utaló bé­lyegzővel látta el. Alig néhány ilyen levél ismeretes a gyűjtők között. Ami pedig a levelek el­dobását. illetve az egész nosta- zsák ellopását illeti, a tolvaj nyilván pénzt vagv csekket sej­tett a levelekben. a korabeli sajtó tudósítása szerint a tolvaj ebben a reményében nem is csalódott. ♦ Bélyegújdonságok: — Európa: Ausztria: A nemzetközi Rubens- év emlékére emlékoélveg elent meg. — Bulgária: Falfestmé­nyek képe kezűit 2. 3, 5, 13. 19 és 28 sztotinka névértékű bélye­gekre és az 1 levás blokkra. A falfestmények a XIV. században készültek és a szemen! templom­ban találhatók, — Finnország: A finn vöröskeresztes mozgalom centenáriuma alkalmából három feláras bélyeg jelent meg. — Franciaország: Hatmilliós pél­dányszámú a festménysorozat 2 frankos értéke. A bélyegkép Corot: A montes-i híd c. mű­vének reprodukciója. Bretagne- bélyeg a francia tájak sorozat­ban. Provanszl falut ábrázol az idei Európa-bélveg. — Lengyel- ország: Hat-hat milliós példány­ban jelent meg a legutóbbi vö­röskeresztes bélyeg és az Európa legnagyobb kohóját bemutató 1,50 zloty-s bélyeg. — Monaco: Kilenc értékből áll az I. Albert, amely az első félévben jelenik meg. Ha.iócörténeti és portréké­peket fognak ábrázolni. — Svájc: 100 éves a svájci kék ke­reszt. az alkohol elleni szervezet 20 Rp. bélyeg hirdeti az ese­ményt. Gyakran előforul, hogy — főleg az érdekelt dolgozók, de olykor egyes munkálta­tók részéről is — bizonyta­lanság tapasztalható: mikor esedékes a jubileumi juta­lom, és mi lesz ezzel a pénz­zel, ha valaki esedékessége előtt nyugdíjba vonul. E kér­dés kapcsán, a Legfőbb Ügyészség most iránymutató állásfoglalást tett közzé. Az állásfoglalás az egysé­ges jogalkalmazás érdekében értelmezi a Munka Törvény- könyvének azt az előírását, A párbeszéd nem cizellá- lódott még szabályos tréfá­vá, egyelőre derűs dialógus­ként él, mint ahogy jó hu­morú népünknél ez már lenni szokott minden új do­lognál. Két barát találkozik. — Kénytelen vagyok még minimum ötven évig élni! — Szívből kívánom, de miért kényszerből? — Mert ötvenévi tartós használatra kaptam az ál­lamtól egy üdülőtelket Az 1976. évi 33. számú törvényerejű rendeletről, va­lamint a hozzá csatlakozó minisztertanácsi határozatról (1004/1977.), a mindezt rész­letező miniszteri rendeletek­ről van szó, amelyek új fo­galmat vezettek be a ma­gyarországi telekellátási rendszerbe. Az új fogalom neve: tartós használat Nem bérlemény, hanem tartós használat. Nem magántulaj­don, hanem tartós haszná­hogy a 25, 40, illetőleg az 50 évet munkaviszonyban töl­tött dolgozók részére jubi­leumi jutalom jár. Jogszabály biztosítja a munkaviszony­ban töltött idő számításával kapcsolatban azt a kedvez­ményt, hogy a 40, illetőleg 50 éves munkaviszonnyal járó jubileumi jutalmat 35, ille­tőleg 45 évi munkaviszony alapján is ki kell fizetni a munkaviszonynak nyugdíja­zás folytán történt megszün­tetése esetében. kérdésekben részletesebb fel­világosítást a MÁV-jegypénz­tárak, .ru-net jegyirodák és az utazási irodák adnak. (MTI) lati jog. Formai lényege, hogy 1977. január 1-től az állami tulajdonban álló, ma­gánerőből beépíthető lakó- és üdülőtelkek eladása meg­szűnt, kivéve a hagyomá­nyos családi házzal beépí­tendő lakótelkeket. A tila­lom kiterjed az úgynevezett tanácsi értékesítésű lakások állami telkeire, nem kevés­bé az OTP által, eladásra épített lakások állami tel­keire is. Mindezek a telkek tehát nem kerülhetnek ma­gántulajdonba, lakásépítő szövetkezet tulajdonába, ha­nem egyszeri díjjal tartós használatba, lakótelkeknél 70 évre, üdülőtelkeknél 50 évre szólóan, megújíthatóan, örökölhetően, telekkönyvbe bejegyezve. Mit mond a rendelkezés céljáról az illetékes? — Alapvető szocialista elv a köztulajdon erősítése. En­nek az elvi magnak rend­kívül aktuális és praktikus valóságtartalma van. A köz­vélemény ismeri például azokat a spekulációs túl- hajtásokat, amelyek a ke­vésbé szabályozott, magán- forgalmú telekügyleteknél felütötték a fejüket. Volt állami és szövetkezeti tulaj­donú telkek is a spekuláció eszközei lehettek. Ebben rendet kellett teremteni a szocialista igazságosság és egyenlőség szellemében. — A rendelet szerint a használatbavételi díj a helyi forgalmi érték figyelembe­vételével kialakított összeg. Borsod megyében befeje­ződött a tavaszi vadszámlá­lás. Eszerint megközelítőleg tizenkétezerre emelkedett a borsodi erdőségek nagyvad­állománya. Az őzek elsősor­ban az alföldi jellegű liget- erdőkben szaporodtak el szá­mottevően. A vaddisznók to­vábbra is az északi része­ken találhatók legnagyobb számban. .JJagweprrsrrrt" vt­Nem túl magas ez ahhoz, hogy a kisebb jövedelműek is hozzájuthassanak lakóte­lekhez, üdülőparcellához? — Rendelet szabályozza az egyszeri használatbavéte­li díj fizetési feltételeit A lakótelkeknél a három- és több gyermekes családoknál, munkásoknál, fiatal haza­soknál, kedvezményes lakás- építési akcióra jogosultak­nál, — például bányászok­nál, pedagógusoknál, állami gazdasági dolgozóknál, — használatbavételi díjat 10— 30 százalékkal mérsékelni kell. Nem „lehet’', hanem „kell!”. Az említetteknél a tanács részletfizetési ked­vezményt is adhat úgy, hogy a szerződés megkötésekor legalább ötven százalékot ki kell fizetni, a hátrama­radt rész három év alatt, kamatmentesen, havi rész­letekben törleszthető. Az OTP kölcsönt nyújthat az összeg 70 százalékára. A tör­lesztési idő 4—8 év, évi 6 százalékos kamattal. Üdülő­telkeknél 20 százalékos mér­séklést kaphat az üdülőszö­vetkezet. Négynél több üdü­lőegységből álló üdülő épí­tésénél a fent említett dolgo­zók ■ részletfizetési kedvez­ményt is kaphatnak. Ez te­hát a válasz a kérdésre. Ilyen feltételek mellett alig­ha lehet magántulajdonú te­lekhez jutni. Hadd tegyem még hozzá, hogy mind a használatbavétel, mind a használati jog öröklése adó- és illetékmentes. szont, az 1930-as években meghonosított korzikai vad- juh, a muflon létszáma. Ez a félénk, a zajos erdőket nem kedvelő vad elvándorolt a kirándulóktól mind nagyobb számban látogatott bükki erdőségekből. A vadszámlá­lás során, alig több mint öt­százat figyeltek meg belőlük. A borsodi vadászmezők ap- róvadállománya megközelíti a száznyolvanezret. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság közleménye a nyugdíjasok utazási kedvezményéről Németi V. Mikor jár a jubileumi jutalom? Vadszántlálás Borsodban A minisztertanácsi hatá­rozat értelmében a nyugdí­jasok, valamint az egyéb, nyugdíjjellegű ellátásban ré­szesülők — kivéve a balese­ti járadékosokat, akik mun­kavállalóként jelenleg is dol­goznak — 1977. április else­jétől, évente négy menettérti vagy nyolc, egyszeri utazás­ra szóló, 50 százalékos vasúti kedvezményben részesülnek. A szakszervezeti alapsza­bály értelmében, eddig a nyugdíjasok közül csak a szakszervezeti tagok és hoz­zátartozóik részesültek évi egyszeri utazásra jogosító, 50 százalékos utazási kedvez­ményben. A mostani intézke­déssel minden nyugdíjas — évenként a márciusi nyug­ellátással együtt — a Nyug­díjfolyósító Igazgatóságtól megkapja a kedvezményre jogosító utalványt, amelyet tetszés szerinti utazási cél­lal. és a számára megfelelő időben használhat fel. Az utalványok évenként április r elsejétől, a következő év március végéig érvényesek. Az év közben nyugdíjba vonulók szintén jogosultak a kedvezményre, részükre az utazási utalványt a nyugdíj­folyósítás megindításával egyidejűleg küldik ki. A nyugdíjas szakszervezeti tag hozzátartozóinak tovább­ra is a vállalati, az üzemi, az intézményi szakszervezeti bi­zottságok adiák ki az évi egyszeri, menettérti utazás­ra jogosító kedvezményes utalványt. Az utazási utalvány fel­használásával kapcsolatos Csépány Ferencné, Eger: Mi is elnézést kérünk a ma­gunk részéről a késedelemért. Adminisztrációs hiba miatt ma­radt el a könyv, pótlólag pos­tára ad.iuk. Sz. János, Eger: Jó az. ha valaki figyelemmel kísérve az eseményeket, a napi munkát, észreveszi a hibákat is. De nem jó, ha csak a hibákat veszi észre. Mert igaz. hogy az egri Csebokszári-lakótelepen még nincs mindenütt rendben az út. a iárda. de emellett észre nem venni azt. hogy több mint ezer fiatal házaspár lakást kapott, hiba. Ami a kommunista műszakok felajánlását illeti, talán egyetér­tünk abban, hogy az egyik legfontosabb a gyermekintézmé­nyek sorsa, számuk és a helyek szaporítása. A többi egyelőre ez­után következik. Mindenesetre javaslatát továbbítjuk. .«Falusi előfizető” jeligére: Keresse fel az egri Technolux Ktsz kozmetikai szalonjait. Tu­domásunk szerint foglalkoznak ezzel. legalábbis pontos út­mutatást kaphat e szépséghiba megszüntetéséhez. ___. . .Mosónő” jeligére, Füzes­abony: Az elképzelhető, hogy átme­netileg ki kell segíteni valaki helyett, de azon a munkán túl, amelyre a munkaszerződés alap­ién vállalkozott, nem kötelezhe­tik. különösen akkor nem, ha semmiféle pótlékot nem kap ér­te. Ki kell adni kötelező szabad­napjait is. A munkakezdés ideje már inkább emberség kérdése. Ilyen korú kisgyermek mellett lehet, de nem szoktak rendkívül korai munkakezdést' alkalmazni, egvedülálló anyánál. Azt javasoljuk, forduljon pa­naszával a szakszervezeti bi­zottsághoz. B-né. Eger: Megvizsgáltuk a panaszt. Ar­ra a következtetésre jutottunk, nem állhat elő semmiféle köve­teléssel az. akinél 20 ezer fo- rin‘ ’eltárhiánvt állapítanak meg. Még akkor sem. ha azt a kö­vetelést. vagv akár ha úgy tet­szik kérést még harminc em­berre! aláíratja. Ilyen esetekben nem szokásunk a dolgozó vé­delmére Jcelni. Báthorl Kálmánná, Hatvan: Kérésének eleget téve közöl­tük levelét, s mi is szeretettel Gratulálunk a g.vémántiakodal- mát ülő idős házaspárnak. K er esz tr ej t vén y Csodálatos nap nyelve. 62. Nem kevés. 63. Irt betűi. 65. Erdélyi magyar építész, festő, műtörténész, író (Károly). 68. Tóga egy­nemű betűi. 70. Idegen sza­vak elején tagadást, hiányt Mottó: ötvennyolc évvel ezelőtt, 1919. március 21'én született meg a Magyar Tanácsköztársaság. Tamás Aladár: Csodálatos nap cí­mű verséből idézünk. Vízszintes: 2. Az idézet harmadik része (zárt betűk: Ö, G, Z). 8. Az idézet, negye­dik része (zárt betűk: ö, T, A). 12. Nyelvtani fogalom. 13. Előzés egynemű betűi. 14. Megtalálja. 15. Kiejtett mássalhangzó. 16. Mutatószó. 17. Itt van eltemetve II. Rá­kóczi Ferenc. 19. Hegyes el­lentéte. 20. Posta része. 22. Három idegen nyelvekben. 24. Száz kilogramm. 26. A két Németország határán levő hegység. 28. Leválaszt. 31. Ezerötszáz római szám­mai. 32. Szürke sima törzsű fa. 34. Házhely. 35. Nál-. nél. németül. 36. Ételízesítő. 37. Tengeri emlős. 38. Göngvö- ieg súlya. 39. Hálával emle­getem. 41. ASK. 42. EgviD- tomi város, közelében talál­ták meg a híres háromnyelvű kőtáblát. 43. Életét eltölti. 44. ÉJE. 45. Szemét. 46. Trieium. foszfor, kálium vegyiele. 47. A terhét keservesen viseli. '49. Megbűnhőd'k. 51. Nem az igazi. 52. Váratlanul tör­ténő. 54. Bizonyos idejű. 55 Szerkesztő, kritikus, pedagó­giai író (József). 57. Adás­vétel tárgya. 59. Kérdőnév­más tárgvese+e. 60. ÖZE. 61 Tisza menti község (+’). 64. Park fele. 63. Sajó egynemű betűi. 67. . . .tel. megfizet, e'eget tesz 69. Olt néni es formáin. 70 . . .válik, hitelt vesz fel. Függőié prés; 1. Az idézet második része (zárt betűk: R. I. Z. I). 2. Az égés során felszabaduló hőmennyiség. 3 Tiltószó. 4. Az erő fizikai mértékegysége. 5. Felfrissít, élénkü. 6 Jó tágas. 7. . . .gál, tudomásul vesz, érzékel. 8. Erdélyi város. 9. Holland gépkocsik jelzése. 10. A ze­nében a G-hangnak fél hang­gal való leszállítása. 11. Ér­tékeli, becsüli. 17. Tészta­fajta. 18. Vonatkozó névmás. 21. Az egészből megmaradt kis rész. 23. Helyhatározó rag. 25. Keresztül. 27. Ango! fizikus, fénysarkító prizma viseli a nevét. 29. Hegyes orrú hal. 30. Retek része. 33. Szintén nem. 35. A Pireneu­sokban élő kis nép. 38. Zacs­kó. 40. Burkoltan, rejtetten. 41. Az idézet első része (zárt oetűk; D. H, 1.0 42. Fél te­kercs. 44. Kiejtett kettős mássalhangzó, fordítva. 47, Halk zörej. 48. Apósok régi, népies neve. 50, India egyik szövetségi állama. 52. Más­salhangzó fordítva, kiejtve. 53. Felvigyázó. 56. Tiszta né­metül. 58. Pakisztán állam­(-talan, -télén) jelent. 71. Kettős mássalhangzó. Beküldendő- a függőleges 41., 1., vízszintes 2., 8. számú sorok megfejtése. A megfejtéseket március 24-ig kérjük beküldeni, pos­tai levelezőlapon. ★ Március U'i keresztrejtvé­nyünk helyes megfejtése: „A kommunista ifjúsági mozga­lomba — A Nagy Honvédő Háborúban — Testnevelési mozgalmat”. A helyes meg­fejtést beküldők közül sor­solással egy-cgy könyvet nyertek: Báti Erzsébet Zagy­vaszántó, Bóta György Eger, Bank András Gyöngyös, Mo- hácsik Melinda Erdőtelek és Holecz Lászlóné Selyp. A ,könyveket postán küldjük el. { 4 MAI műsorok: RÁDIÓ KOSSUTH 8.37 Otelló (Operarészletek) 9.34 Elmúlt a rövid farsang. . . 10.05 Iskolarádió 10.36 Stamitz: F-dúr zongora­verseny 11.00 ... . . Az országúton hét muzsik egyszer találko­zott .. .*• 11.51 Kórusmuzsika 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Népi zene 13.50 Kamarazene 14.25 ..Nyitnikék” 15.10 Fáklyavivők 15.42 Magyar fúvószene 16.05 Utazunk 17.07 Beszélni nehéz 17.19 Két Sunoé-nyitány 17.35 Mi a titka? 18.30 Esti magazin 19.15 30 éves a Tiszatáj 20.10 Népi zene 20.40 Katedra 21.05 Lemezmúzeum 21.44 Láttuk, hallottuk 22.30 Világhírű vonósnégyesek 23.27 Nóták PETŐFI 8.33 Népdalcsokor 9.10 A Válaszolunk hallgató­inknak különkiadása 9.33 A stúdió 11 műsorából 9.53 Lottósorsolás! 10.00 A zene hullámhosszán 11.50 „Ha majd a szellem nap­világa” 12.00 A fehér ló (Operettrészl.) 12.33 Weber muzsikájából 13.00 Nőkről nőknek 13.33 A Gvermekrádió új zenei felvételeiből 14.00 Kettőtől ötig ... 17.00 Ötödik sebesség 18.06 Mindenki iskolája 18.33 Magnósok, figyelem! 19.28 Verbunkosok 19.49 Zenés portré Bessenyei Ferencről 20.33 139-660 automata közönségszolgálata 22.33 Beszélgetés az elmúlásról 23.03 Az élet játéka 23.27 Bizet: C-dúr szimfónia Szolnoki rádió X7.0fl Műsorismertetés — Hírek — Mai dalok 17.15 Tudománv a termelésben 17.25 Stúdiópódium 17.40 Kulturális figyelő 18.00 Alföldi krónika — Tánc­melódiák — Hírösszefog­laló — Műsorelőzetes Td MAGYAR 8.00 Tévétorna asm.) 8.05 Iskolatévé 14.55 Iskolatévé (Ism.) 16.45 Iskolatévé (Ism.) 17.25 Látókör 18.10 öt perc meteorológia 18.15 Vendégünk a tudósító 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 Ki mit tud? 22.00 Delta 22.25 Tv-híradó 3. 22.35 íratlan költészet 2. műsor I 20.01 Nemzetközi stúdió 21.05 Tv-híradó 21.25 Harsány! Gábor kuolékat énekel 21.35 Nem lőnek, csak fúj a szél (Tükördráma) POZSONYI 19.00 Híradó 19.30 Hangverseny 20.30 Az út (Lengyel filmsorozat! 21.30 Híradó és sporteredmé­nyek 22.15 Sherlock Holmes riválisai 23.05 Síverseny-közvetítés mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4. fél 6 és 8 'órakor: Különben dühbe jövünk Színes spanyol—olasz filmvígjáték Este 10 órakor: Csend EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 6 órakor: Az előkelő alvilág du. fél 4 és fél 8 órakor: Filmklubvetítósek GYÖNGYÖSI PUSKIN: A kincses sziget Este 10 órakor: Cható földje GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. 3 órakor: A kincses sziget Este fél 6 és fél 8 órakor: A kard HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Puha ágyak, kemény csaták HATVANI KOSSUTH: Felkelők álruhában HEVES: Régi idők rock zenéje FÜZESABONY: Az ígéret földje I—n. LŐRINCI: Rákóczi hadnagya PÉTERVASARA: Az utolsó találkozás \

Next

/
Oldalképek
Tartalom