Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-24 / 46. szám

Az egri szimfonikusok Beethoven-hangversenye Tizennégyen a mély vízben ... A földrajzóra „játék” töri meg az ebédre vonuló fiúk, lányok lármája. „Előre! Előre!” — hangzik itt is, ott is, ahogy a nyálkás-opálos ködből előbukkan egy-egy csapat. Február. Eső. A Ba­laton nem látható, csak sejt­hető jégtábláival. Am egy tábor akkor is tábor, ha az őrsi portyákat meghiúsítja a rossz idő, ha az úszás helyett hóember­építési versenyeket rendez­nek, még akkor is, ha a kel­lemes üdülést időnként egy- egy történelem-, vagy fizi­kaóra nehezíti. — Nevelni kell töményen, egész nap — legyint Ági. — Elvileg ugyan a kötelező 30 óránkat úgy osztották el, hogy nemcsak egy fél dél- előttünk, vagy délutánunk, de két egész napunk is sza­bad. Gyakorlatilag azonban olyan nincs, hogy na most ráérsz, hazamehetsz. Mind­annyian egy-egy őrsöt patro­nálunk. Ennek a 15 gyerek­nek szüleit, testvéreit, egész családját pótolni kell ez alatt az egy hónap alatt. És ez nem kis feladat, hiszen ha órarend szerint nincs is dolgunk, akkor is csak oda- oda szaladnak hozzánk egy- egy kimosandó ingecskével, vagy vasalandó szoknyával. Vagy van, aki csak egysze­rűen beszélgetni akar. Egész természetesen ismerjük így meg életük apró gondjait, örömeit. Rengeteget tudunk meg lelkivilágukról, gon­dolkodásukról. .. Remek pszichológiai gyakorlat! Például a minap is. Lá­tom, amint egyik kisfiú, buz­gón lapozgatja a névsort, amelyhez csakis akkor fér­hetnek hozzá, amikor láto­gatás van. Megkérdezem, mit keres. Egy kislány cí­mét akarta kiírni. Rászólok: miért nem kérdezed meg tő­le. Erre rázza a fejét, elsza­lad. .. Szerelem a hatodik­ban. .. Ilyet könyvből nehe­zen lehetne megtanulni. EGY IGAZI MŰHELYBEN gyelnil, hogy na, most, elő­ször önállóan, milyen meg­ható ez. — Talán éppen ez az azonnali mély vízbe való ugrás tetszett nekem a leg­jobban — folytatja gesztiku­lálva Zoli. — Félreértés ne essék, az itteni állandó ve­zető tanárok ugyanúgy fi­gyelnek, segítenek, értékel­nek, mint Egerben a gya­korlóban. de mégis nagyobb az önállóságunk. Kísérletez­hetünk, próbálkozhatunk, olyan igazi műhelymunka folyik itt, amit csak úgy el­képzelt az ember. Késő délután felé közele­dik, Jászberényi Ági az órá­jára pillant: — Ma még én is „letanítom a tükröket”. Aztán már csak egy hivata­los feladatom van, fektetni a kölyköcskéket. És aztán... összenéznek. — Takarodó után a fiata­lok a parti vendéglőben ta­lálkoznak általában — ma­gyaráz Dezső. — Ilyenkor az­tán véget nem érő beszélge­tések kezdődnek arról, hogy ki mit tanított és hogyan, és persze jönnek az aznapi sztorik, és egy-egy kisebb kudarc - után néha valaki még fel is sóhajt: „Hát kel­lett nekem pont ide jönni?” — Na és kellett? — ugrat­ja Ági. — Nehezebb, összetettebb, de érdekesebb és maradan­dóbb is. Még nem tudom hol fogok tanítani, de bárhová is kerülök, az biztos, hogy legalább duplán hasznát ve­szem. Németi Zsuzsa Nagy sikerű Beethoven kamarazene koncertnek le­hetett tanúja Egerben a Gárdonyi Géza Színház kö­zönsége, melyet az Egri Szimfonikus Zenekar Bee­thoven zenekari estje köve­tett. Bizonyára az Országos Filharmónia rendezőinek fi­gyelmessége alakította így a programot, amellyel a nagy zeneköltő halálának 150. év­fordulójáról kívánt méltó­képpen megemlékezni. Beethoven méltatása nem egyszerű, a nevéhez kapcso­lódó jelzők ma már szinte közhelynek tűnnek. Mégis azt kell írni, hogy a zene- történet egyik legnagyobb géniusza, aki minden előd­jénél közelebb került kora nemzedékének tömegeihez. Zenéje felemelő, örökké erőt és hitet adó kincsévé vált a küzdő emberiségnek, mely­hez szól, amelynek szabad­ságát, testvéri egységét, bol­dogulását hirdette. A kora­beli kritika legtöbbször el­marasztalja. zenéjét barbár­nak, túlzsúfoltnak, zavaró­an disszonánsnak és formát­lannak: bélyegezte. Az effajta kritikák még jobban meg­erősítették a zeneköltő hi­tét lángelméjének bizonysá­gában, mert ő művei szá­mára a milliós tömegektől várta az igazolást, s az el­múlt évtizedek bizonyítják: meg is kapta! A hangverseny műsorát a Coriolán-nyitány vezette be, melyben Coriolánus, római patrícius történetét dolgozta fel. Noha egy jelentéktelen osztrák író azóta feledésbe ment drámája ihlette a nyi­tány megírásához, mégis csakúgy mint Shakespeare, Coriolánus és családja ta­lálkozását állította a mű kö­zéppontjába. Vad erővel fel­csattanó akkordok vezetik be, majd két ellentétes ka­rakterű téma bemutatása következik: egy erőteljes dallam, amely a tépelődő hőst mutatja és egy lá- gyabb, lírai téma, amely fe­lesége és anyja könyörgését illusztrálja, hogy hazatérés­re bírja őt. Coriolánus vég­zete azonban beteljesedik, a mű végére a végzetet szim­bolizáló akkordcsapások után, a főtéma lecsöndesül, elhal. Felfokozott érdeklődés előzte meg a műsor máso­dik számaként felhangzó Hármasversenyt. Ez egy­aránt szólt a ritkábban el­hangzó műnek, de a művet előadó zenei eletünkbeh ran­Huszonhármán, oroszul Kürt/ MDRAS/ f. — Nem. Egyáltalán nem a csillogó szemék. Tudom, hogy a legtöbb pedagógus ezt mondja, de szerintem ez csak így kevés. Hiszen eze­ket a bizonyos szemeket akármivel is meg lehet csil­logtatni, akár felszínes dol­gokkal, egy-egy jó poénnal, valamilyen ötletes játékkal, akármivel. Engem — ami­kor elhatároztam, hogy ide, és nem máshová jövök — elsősorban az izgatott, hogy mint nevelő, a tanítás során hogyan kerülhetek minél kö­zelebb a gyerekekhez... De azt hiszem, így voltunk ezzel mindannyian. Ez az ide, ahol beszélge­tünk, a zánkai úttörőváros „egyik” kellős közepe, vagy­is egy tucat hatodikos, fo­lyosón labdázó nyüzsgő ra­ja. Aki pedig oly határozot­tan felel a miért pont ide, kérdésre, az Izsó Jolán, föld­re ^.-testnevelés szakos leen­dő pedagógus, egyike annak a 14 egri negyedéves főisko­lásnak, akik Zánkán töltik az egyhónapos tanítási gya­korlatot Tanítási gyakorlat Rend­hagyó értelmű itt ez a szó, hiszen hogyan is zajlik egy tábori óra? JÁTSZANI KŐTELEZŐ, ü A vörösnyakkendősök el­foglalják helyüket a foglal­koztatóban. az asztaloknál. Jelentés következik: rajve­zető pajtásnak jelentem... Majd egy ének, aztán kop- pintós játék, majd egy ta­lálgatás, aztan előkerülnek a füzetek és ezekkel, meg a nagy térképpel „földrajzórát játszanak” a tanulók. Ki tudja fölsorolni az európai fővárosokat? Akinek sikerül, az egy piros radírgunii pe­csétet kap... Aztán ismét labdázás kö­vetkezik. Földrajzórát láttunk, vagy játékórát? — Játszani kötelező, szin­te egész nap — folytatja Jo­li, amikor kissé lecsendesí­tette a társaságot —, hisz épp ez a legszebb az egész­ben. Zánkáról tudni kell, hogy a legfontosabb tan­tárgy itt a képzés; vagyis mindaz, amit egy úttörőveze­tőnek a szervezet történeté­ről, feladatairól, céljairól, a szokásokról, a formákról tudnia kell. Közben azon­ban a gyerekek nem marad­hatnak le az iskolai tágyak- ban sem. Ám az órákon nincs feleltetés, utána nincs lecke, mert idejük sem len­ne délután elővenni a köny­veket. Húsz-huszonöt perc alatt úgy kell átadnunk az ismereteket, hogy az bizton meg is (maradjon. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, nagy ügyesség kell még akkor is. ha ide csupa kiváló gyerek érkezik. Nekem a gyakorló­ban például egyik legna­gyobb hibámul rótták fel, hogy nem tudok elég köny- nyedén torna játékot vezet­ni. Hát itt van módom meg­tanulni alaposan... NEVELNI „TÖMÉNYEN”, EGÉSZ NAP — Valami ilyesmit keres­tem itt én is, na és persze, a tábor jól ismert romantiká­ját — veszi át a szót egy kol- legina. Jászberényi Agnes, matematika-fizika szakos, aki mint Zánka egyik vete- ránia kalauzomul szegődik. — Vagy hetedik, vagy nyolcadik alkalommal va­gyok itt, nem csoda, hogy a Csorsza-pataktól kezdve az őzgidákig minden régi isme­rősöm már az úttörőváros­ban. Körbejárjuk az altáborok székhelyeit, az emeletes épületeket, Ági megmutatja a kórházat, a postát, aztán a parancsnoki éDület után az ebédlőnél kötünk ki... Ko­pár most a kinti világ, csendjét csak így, dél tájban dMémm iS?L február 21., csütörtök A beszélgetést egy rohanó alak szakítja félbe: „Tükröd nincs? Mindjárt órám lesz!” A tagadó válaszra eltűnik. Ági pedig magyaráz: — Domború és homorú tükörről van szó a fizikához. A hangot a következő al- táborban érjük utói, ahol Szántó Dezsőtől és Hauser Zoltántól is erről érdeklő­dik. Hiszen mindketten ma- tek-műszakisok és akkor hátha... Hogy elmegy, most már a két fiúval ismét a tanítás­ra terelődik a szó. — A felszerelés sajnos elég vegyes — bizonykodik a nagy darab szőke fiatalem­ber, Zoli. — Egyes tárgyak­hoz minden megvan, máso­kat viszont így kell körbe- kérdezni. Egyik szakunkat, a politecnikát például a hadi- technikai parkban oktatjuk még, mert most épül a gya­korlati műhely. A matekhoz viszont minden eszköz adva van. — Szerencsére — fűzi hoz­zá D“ziső.' — Itt ugyanis ezt a legnehezebb tanítani. Bácsból és Baranyából most 800 gyerekünk van, ezek leg­alább háromféleképpen ta­nultak számtant, és szinte minden iskolában máshol járnak az anyagban. Itt bi­zony az első órákon nem értünk rá olyasmire odaü­ld. „A jónak elismerése, ki­vált tömegnél, nem oly rögtöni.” Vörösmarty De bizony, hogy az! Persze csak ha már föl van találva a televízió, ha már száz- meg százezer ilyen láttató-beszélő masina révén egyszerre sok millió ember lesz fültanúja és szemtanúja a jó jelent­kezéséneit. Ezért is múlhatott fölül minden várakozást az a hatás, amelyet Horpádszky szerdai tévéműsora keltett. Mozgósító erejét, tartóssá­gát, sajtóvisszhangját tekint­ve. És — egyöntetűségét is! Már tudniillik, hogy a lel­kes, pártoló, rokonszenvező megnyilvánulások parttalan, zajgó-zúgó áradásában szin­te észre sem vehető. meg sem hallható volt egy-egy ellenzéki gesztus, egy-egy tiltakozó hang. Azonnal, már a kisfilm után közvetlenül, telefonhí­vások százai futottak be a televízió központjába, majd rövidesen levelek táviratok ezrei érkeztek ugyanoda, de az újságokhoz is. meg Guszték, Kosaras Kati cí­mére közvetlenül is, tucat­jával. A legtöbb szimpati­záns nem szorítkozott arra, hogy csak letegye voksáta zümbik mellett. Hanem rög­tön be is számolt a maga kálváriájáról . amikor ettől meg ettől a hivataltól, szerv­től. intézménytől ilyen ren­geteg írásos fölszólítást, vég­zést, utasítást, figyelmezte­tést értesítést, döntést ka­pott maga is. illetve olyan temérdek iratot kellett ma­gának is beszereznie, iga­zolást, jegyzőkönyvet, bizo­nyítványt, bizonylatot, jóvá­hagyást. mentesítést, enge­délyt, hozzájárulást, illetve magának kellett írnia ön­életrajzot folyamodványt, kérelmet, indoklást, felleb­bezést. meghatalmazást, il­letve mennyit kellett sza­ladgálnia, várakoznia kilin­cselnie, sorbaállnia. magya­ráznia, hogy a különféle irományokat benyújthassa, hitelesíthesse, láttamoztat, hassa, lepecséltethesse, lajst­romba vétethesse, pótlólag kiegészíttethesse, az illeté­keshez újólag benyújthas­sa... Mert a papír — papírt szül. És üzemi dolgozók tech­nikusok, mérnökök pana­szolták el, hogy újításaik azért alszanak, mert szinte több idő, energia, utánjárás szükségeltetik az újítás pa- pírsleppjének beszerzéséhez, mint magának az újításnak kifundálásához, a mintada­rab osszebütykoléséhez. got, nevet szerzett tehetsé­ges fiatal muzsikusoknak. A versenymű szokásos három tételből áll. Zenekari rész vezeti be, melyet követ a szólóhangszerek koncentrá­lása. Az egész mű egy elő­adói apparátusban és mé­reteiben felnagyított kama­raműnek hat. amely azon­ban szakít a barokk zene megoldásaival. A verseny­mű szólistái Lux Frika — zongora, Kiss András — hegedű és Perényi Miklós — gordonka, tisztán és ponto­san szólaltatták meg virtu­óz szólamaikat, közülük is ki kell emelni Perényi Mik­lós, a zene minden árnya­latára érzékenyen reagáló, önfeledt és magával ragadó muzsikálását. A zenekar ki­tűnően látta el feladatát. A műsor második részé­ben a III. szimfónia került bemutatásra. Ez a méretei­ben is lenyűgöző, hatalmas mű sokáig érlelői ott alko­tójában. Témáit, ötleteit évekig hordozta, míg végle­ges formát öltött. A szim­fónia középpontjában a hős áll- — mint a kiegészítésül adott cím, „Eroica” is jel­zi. Eredetileg Napóleonnak kívánt hódolni, de egy ese­mény megváltoztatta elha­tározását. Erről így ír Ries hűséges tanítványa: „A cím­lapon legfelül Bonaparte .név állott, alul Beethoven. En vittem meg neki az első hírt. hogy Bonaparte csá­szárrá kiáltotta ki magát, mire dühre gerjedt és fel­kiáltott: „Hát ez is csak közönséges ember, semmi más...” a szimfónia címlap­ját kettészakította és földre vetette.” Az elmúlt év novembe­rében a VASVIBL Kereske­delmi Vállalat Hámán Kató szocialista brigádjának tag­jai elhatározták, hogy MSZBT-tagcsoportot alakí­tanak. Rövidesen csatlako­zott hozzájuk a vállalat to­vábbi tíz szocialista bri­gádja is, így a tagcsoport most már 120-as létszám­mal működik. Első teendő­jük, az elnökség megvá­lasztása után úgy határoz­tak, hogy amilyen hamar csak lehet, kapcsolatot te­remtenek egy szovjet szocia­lista brigáddal. Ezt azonban t Es büfék, presszók agyon­gyötört pénztárosnöi érdek­lődtek. hogy meddig kell még másolatos blokkot írni­uk öt deka franciasalátá­ról? És pedagógusok fejezték ki reményüket, hogy a kör­zeti orvosok után talán az ő adminisztrációs kötelezett­ségeiket is csökkentik majd. És vasárnapi pecások méltatlankodva számoltak be arról, hogy most már, ha véletlenül horgukra akad egy arasznyi kövi márna, már vehetik is elő a köte­lező horgásznaplót, már szi­gorú büntetés terhe mellett írhatják is be a megfelelő rubrikákba, hogy mely víz­területen, mikor, mekko­rát... És állami gazdaságok ve­zetői, mezőgazdászok, tsz- vezetők rótták föl, hogy ho­vatovább már nem is tud­ják. milyen a mező milyen az istálló, a gépműhely, a segédüzem, a sok kötelező jelentés, összesítés statisz­tika végképp beragasztja őket az irodába. És szervizműszerészek keltek ki az ellen hogy a munkalapok kitöltése las­sacskán már több szaktudást igényel, mint a legbonyo­lultabb háztartási készülék vagy elektromos berendezés megreparálasa. Az I. tétel Beethoven legmonumentálisabb szimfó­niatétele, bemutatja a hős számtalan jellemvonásból összetett alakját. A II. gyász­zene, melyben a szerző hő­sét siratja. A III. tétel tri­os formában megírt sherzo, mozgékony táncos ritmusú, játékos muzsika, melynek triórészében az erdő, a ter­mészet dicséretét zengik a kürtök vidám témája. A IV. tétel hatalmas, hét va­riációból álló sorozat, köz­tük egy magyaros, verbun­kos jellegű variációstéma, de felhangzik a más müveiből ismert ún. „Prometheus-té- :na”. Az Egri Szimfonikus Ze­nekar, Farkas István dirigá- / lásával, különösen a III. szimfónia tolmácsolásában, felnőtt a feladat nagyságá­hoz. A karmester kitűnően értelmezte a művet, kibon­totta annak minden izgal­mas szépségét. A zenekar tagjai minden dicséretet megérdemelnek, igen jól muzsikáltak, s rutinos, jól összeszokott együttes be­nyomását keltették, még ak­kor is, ha a zenekari já­tékban olykor tisztátalansá- gok is belecsúsztak, néhány szólam gyengélkedése mi­att... Külön említést érde­melnek viszont a kürtök, amelyek a III. tétel közép­részének igen kényes szóla­mát kitűnően oldották meg. A hangverseny befejező száma után a közönség mél­tán jutalmazta vastapssal a Zenekar és a karmester ne­héz és szép munkáját. Nagy Miklós úgy szeretnék elérni, hogy ők maguk fogalmazzák meg orosz nyelven a kezdemé­nyező levelet. Ahhoz viszont, hogy tud­janak oroszul, meg is kell tanulni. Megszervezték tej- hát az orosz nyelvtanfolya­mot, amely 23 taggal már meg is kezdte a tanulást. A tanfolyamokat a vállalat Druzsba ifjúsági klubjában tartják, és nagyon szorgal­masan tanulnák, mert sze­retnék minél hamarabb meg­írni a kapcsolatot teremtő, barátságot kialakító orosz nyelvű levelet. És hogy egy telekkönyvi átíráshoz képest kismiska a Canossa-járás... És • hogy örökösödés ese­tén... És külföldi társasutazás előtt... És még mi mindent, hány példányban, milyen sűrűn, és — mennyire indokolatla­nul. Jöttek a zümbipárti leve­lek. Jöttek gépelten, cégjelzé­ses papíron, dülöngélő be­tűkkel megvonalazott irka­lapon, jöttek tollal vagy ce­ruzával róva föl különböző sérelmeket, zaklatást, buta okvetetlenkedést, megalázó tortúrát. Ezúttal nem gra- fomániások írták a sok le­velet, hanem a túlhajtott, a mindig mindent írásban rög­zítő, írásban követelő a mindenütt mindenkivel csak írásban érintkező, az ügyvi­telt, az ügyintézést csak papírtonnákkal megoldani vélő hivatali fölfogás és tényleges módszer elleni tiltakozásul — anti-grafomá- nok. Másféle levelek is érkez­tek. Némelyikben például egy maszátos tíz. vagy húszforintos lapult, ezeket többnyire gyerekek küldtek, madáreleségre. És ami talán a legfon­tosabb — a felnőtt telefo­nálók levélírók közül is igen sokan érdeklődtek, hogy hogyan juthatnának minél előbb egy pár zümbi- hez, örömest tartanának ilyen madarakat ők is, tes­sék a jelentkezésüket re­gisztrálni. hogy még az el­sők között... (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom