Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-13 / 37. szám

Megmenthetik az Akropolisz?

Egyszerű ünnepség színhelye volt az Akropolisz. A résztvevők között jelen voltak a görög kormány tagjai, az UNESCO képviselői, valamint görög és külföldi szakemberek és tudósok.

Az UNESCO vezérigazgatója. Amadou Mahtar M’Bou ünnepélyes felhívással fordult a világ valamennyi országához: segítsenek Görögországnak az Akropolisz megmentésében.

Egyes hírek szerint a görög kormány az UNESCO tagállamaitól mintegy 15 millió dolláros kölcsönre számit.

Görög szakemberek véleménye szerint a műemlék- védelemhez szükséges költségek mintegy 50 millió dollárt emésztenek fel.

Vajon az UNESCO más veszélyeztetett görög műemlékek védelmével is foglalkozik? Jelenleg a Kariatidák „költözésre” várnak. Amint elkészül a London-, ban megkezdett másolat öntése, a szobrokat múzeumban helyezik el.

A Parthenon nyugati homlokzatán levő három figurát máris elszállították az Akropolisz-múzeumba, helyükét csakhamar másolatok foglalják el. Ez azt jelenti, hogy sem a turisták, sem a görögök nem látják többé az Akropoliszt a maga valóságában.

A műemlékek márványoszlopait összetartó vascsapokat rozsdamentes anyag- ' ból készült csapokkal cserélik ki. Ha ezt a munkát nem végzik el záros határidőn belül, félő, hogy a kövek széthullanak és balesetet okozhatnak. Tervbe vették azt is, hogy szabá lyozzák a turistaforgalmat az Akropoliszon és szervezetten védelmezik a műemlékeket a vandál pusztítóktól. Az őrök éppen a közelmúltban kaptak rajta egy német turistát, aki csákánnyal felszerelve, éppen egy régi követ igyekezett kimozdítani a helyéből.

Magyar

tájak

A Magyar Nemzeti Galériában ezekben a napokban mutatják be a II. hatvani tájfestészeti bien- nálé anyagát.

Képünkön fent: Breznay

József Napnyugta; lent: Berecz. András Mföldi úton ci" nü müve.

Bakii — Francois Villonról

A színháztörténetben először fordult slő az, hogy Villon élete táncjáték formájában került a nézők elé. Vladimir Soukup egész estét betöltő eredeti balettjének premierjét a csehszlovákiai Ostravában tartották. V. Soukup zenéje nemcsak szenvedélyeket, fejez ki, hanem áttetsző lírai szépséget is. A kifejező invenciók mellett elsősorban a lüktető ritmus az, amely kiválóan alkalmassá teszi a szerző zenéjét arra, hogy mozgássá alakuljon át. A táncjátékot a hangerősítő berendezés segítségével előadott Villon-versek teszik teljessé.

Fantasztikum és humor

AvorLaz-ban 1973-ban rendezték meg első ízben a fantasztikus filmek fesztiválját. Kezdetben a fantasztikus filmeket a klasszikus horrorelemek a vám* pírfilmek korlátái közé szorították. Ma már megváltozott a helyzet, az V. fesztiválon elsősorban olyan alkotásokat mutattak be, amelyek a szorongás, a pszichológiai légkör, a parapszichológiái erők és a humor eszközével dolgoztak.

Művészetre nevelés a családban

Négy szerző — Vargha Balázs, Balogh Jenő, Nemeskürty István és Szabó Helga ■— közös vállalkozása ez a hiány* pótló könyv, amely a 8—14 éves korú gyerekek irodalmi, képző- és filmművészeti, valamint zenei neveléséhez ad számos kitűnően hasznosítható ötletet.

Sokan várták ezt az úttörő jellegű munkát. Érthető is, - hiszen a szülők többsége nem jártas a művészet birodalmában s így aztán nem kísérheti figyelemmel, nem irányíthatja fiának-lányának szellemi fejlődését. A négy alkotó hozzájuk szól. Nemcsak tippeket kapnak, hanetn

könnyen elsajátítható alapismereteket is.

/

Ha valaki lelkiismeretesen áttanulmányozza ezt a kötetet, s alkalmazza is az önzetlenül kínált tippeket, akkor : segítőtársa lesz a pedagógusoknak. Erre feltétlenül szűk- ■ ség van, mert a szépérzék formálása nem kizárólag az iskola feladata, hiszen a tanári gárda — magára hagyva — egyébként sem birkózhat meg ezzel a rendkívül fontos tennivalóval.

Kitűnően sikerült Vargha Balázs saját tapasztalatait, családi élményeit is feldolgozó élvezetes stílusban megírt tanulmánya, amely az olvasás műhelytitkait villantja fel. Szellemesen, mélyenszántóan elemzi például azt, hogy az ifjúsági regények miként hatnak az alakuló érzésvilágra, a t. fiatalok szárnyaló fantáziájára. Meggyőzően bizonyítja: az apróságok életeleme az alkotókészség. Ez valamilyen mér-;’ tőkben mindannyiuknál jelentkezik, olyan alap, amelyre feltétlenül építeni kell.

Nem mindenki képes eligazodni a könyvtárakban, hiszen nem ismeri a különböző katalógusok és bibliográfiák fortélyait. Az író — jó kalauzként — Ide is elvezeti a tanácstalanokat.

Külön érdem az. hogy összeállította az ajánlott könyvek terjedelmes jegyzékét: ebből ki-ki kedvére válogathat.

Balogh Jenő a képzőművészet szakértője, jó érzékkel tömöríti a leglényegesebb tudnivalókat, s azoknak is szól, akik sosem foglalkoztak művészettörténettel. Először tisztázza a legelemibb fogalmakat, a tér, a formalátás, az arányok kérdéseit, magyarázza a képalkotó művészet jelrendszerét. Ezután a látáskultúra fejlesztésének témakörénél időzik, majd felsorolja azokat a vizuális társasjátékokat, amelyek minden apróságot vonzanak.

Tiszteletreméltó szándékát csak az csorbítja, hogy kifejezésmódja az átlagolvasó számára nem mindig közérthető.

Szabó Helga — többek között — arra ad választ; mikor kezdődjék a zenei nevelés, melyek legyenek az első hangszerek, mit énekeljenek az alsó, a felső tagozatos diákok. Természetesen közben a tájékozatlanokat is felvilágosítja például a zenei írás és olvasás szabályairól.

Kár, hogy Nemeskürty István nem követte szerzőtársainak módszerét és meglehetősen rövidre fogta mondandóját. Sajnos, csak néhány — egyébként értékes — javaslatot kínál a filmek és a tévéműsorok megválogatására. Jó lett volna, ha a milliókat foglalkoztató, a legnépszerűbb művészetág ábécéjével sem fukarkodik.

Ettől függetlenül a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent könyv szülők és pedagógusok tízezreinek hasznos olvasmánya lesz,

PÉCSI ISTVÁN

A vadászatot megelőző napon, már délután szállingózott a hó, és a pelyhek kacérkodva libbentget- ték meg magukat ablakom előtt. Az első hó mindig öröm és a legelső téli napot mindig izgalommal várom. Miután nemcsak én vagyok így. hanem néhány vadászbarátom is, gyorsan egymás után érkeztek a telefonok:

— Nézz ki az ablakon!

— Tudom, már kinéztem!

És?

— Disznó, vagy nyúl?

— Micsoda kérdés? Nem tudjátok, hogy a „nyúlújévet” meg kell ünnepelni és különös boldogság, ha az első nyúlvadászat egyben egy igazi, téli nap is?

— Reggel hatkor csörög az óra, de minek? öt óra óta nem alszom, és hogy megenyhült az idő, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ágyamban hallom a bazilika öreg harangszavát. Felkelek és óvatosan elhúzom a függönyt. Hó, hó! Mindent hó borít és a tegnap még sáros, fekete föld az éjszaka fehérbe öltözött. Az álomnak még a maradványa is elillan szememből és gyorsan, lázasan öltözködni kezdek. A kezemet is dörzsölöm boldogságomban és csiz- mahűzás közben egy most eszembe jutott régi gyerekdalocskát énekelek.

— Mi van veled, édes fiam? — így nagy álmosan a feleségem. — Nem gondolod, hogy mások is laknak ebben a házban?

— Nemcsak gondolom, sót tudom is, de ők ebben a pillanatban nem örülnek annak, aminek én. Nem érted? Itt az első hó és...

Mit tehet ilyenkor egy házasságban negyed századot maga mögött hasvott vadászfeleség?

Szalay István:

Ni/utak, hajtők és vadászok

Kitörli szeméből az álmot, elmosolyodik és felteszi főni a kávét.

— Te nem örülsz?

— De igen! Csak...

— Tudom, tudom! Csak ne csapkodjam az ajtót, ne énekeljek, hanem dúdoljak, de a szívem azért repeshet a boldogságtól...

Nyolckor már az eligazítást tartja a vadászmester. Ahogy kiérünk, a kökénybokrokból fácánok röppennek és fogolycsapat hurrán a szalmakazal mellől. Legtöbbjük még nem ismeri a téli világot, és hogy emberek zavarják fel őket a havas dermedtségből, azt hiszik, hogy ezt a nagy csupafehérséget is az ember csinálta. A kökénybokrok alatt etető, bőséges kapar- gatnivalóval, de most, most aztán menni kell, futni és repülni egyenesen neki a havas téli határnak.

Az eligazítás szerint fogoly, fácán. nyúl lőhető! Jóízű terefere, heccelődés, míg végül elindulok a hajtőm után.

Szép, nagy pelyhekben havazik, és olyan érzésem támad, mintha leterített vattaszőnyegben lépkednék némán, hangtalanul. Egy csatorna mellett ballagok és kutatom a nádat meg a jégen a nyomokat, próbálok — csak úgy kedvtelésből — a hajtőm nyomdokába lépni. Egyszer csak megáll és hátraszól:

— Fácánok futnak előttünk.

Tessék vigyázni! i

1

Ebből tudom, hogy a hajtőm nem járatlan a szakmában, és nem is csupán a napszámért hajt, hanem azért is, mert szereti a vadászatot. Egy másodperc alatt lelki rokonságba kerülünk és gyorsan visszaintegetek neki, jelezve, hogy rendben, értek mindent.

Valahol egy dörrenés kettéhasítja a csendet, a havas téli reggel mélységes áhítatát, a csizmák nesztelen járását és megtöri a szótlanságot is.

— Szép volt! — mondja valaki, és látom, hogy egy kakas megbicsaklik a levegőben és hallom, hogy nagyot huppan a szántáson.

A hajtőm visszafordul és többször a patakba, a nád közé mutat. 'Megint Intek neki, bár már jó ideje hallom én is a szöszmötölést, és lelkem mélyén abban reménykedem hogy esetleg egy rókát is elém hoz majd a szerencse. Ám ebben a pillanatban kipenderül egy nyúl a nádból, nekiiramodik a havas szántásnak, majd véres bukfencet vet. Fut, szalad érte a hajtó, hozza is már és közösen simogatjuk hétköznapién szürke, de számomra mégis oly előkelő bundáját.

— Megvan az első! Az első az idén —. mondja az ember és szalad a nyúllal együtt a csatornapartra, mert fácánokat látott a jégen. Nagyokat lépeget, látom a szájából kiáramló párát és büszkén lóbálja kezében a nyulat, az apróvadak szürke eminenciását.

Mind gyakrabban szólnak a puskák, időnként hangos beszéd jut el felénk, majd megérkezik a vadásztávírón a szóval azonnal kézbesített üzenet:

— Róka! Vigyázz, megy a róka...

A szomszéd hajtó már három nyulat cipel, káromkodik kegyetlenül, amikor a vadászcimborám kis húszasa véget vet a negyedik életének is.

— Ezt jól kifogtam! — kapóméi a szót és megmosolygom a fiút, aki az egyik nyulat mérgesen a nyakába penderíti.

Kakasok röppennek, egyik a farkával int búcsút, a másik a hajtőm aggatékára kerül.

— Ez igen! Hanem a másikat jól eltolta — dicsér és bírál egyszerre a hajtóm, majd felszedi az: öreg kakast, amelyik a sarkantyújáról ítélve már több telet megért.

— Nézze csak, de szép, díszes a tolla — simogatja végig a kakas nyakát, miközben még egy nyulat sikerül a hátam mögött örökre megállítanom.

Az első U-alakú hajtás a nádasnál zár és a távolban már látom, hogy — mint apró törpék a végtelen hómezőn — puskások mozognak.

— Itt aztán meleg lesz a puskacső — kiabál valaki, aki ismeri a területet és tudja, hogy a nádas búvóhelyet nyújtó otthona a vadnak.

— Megint kevesebb a nyúl, mint tavaly — vélekedik egy hang, és méltatlankodik, hogy egy fia nyulat nem látott.

— Akkor nézzen meg engem —

kiabál a szomszédom hajtója, akit a sírás késztet a cipelés miatt, és véres csíkot húz maga után a kukoricaföl dön.

Egy fogolycsapatból közösen ki* emelünk néhányat és máris itt a nád.

— Csak lassan, ne kapkodjunk! — hallom a vadászmester eligazítását

— Puskások megállnak, a hajtők befelé indulnak!

Két talpalatnyi területen elkaparom a havat és kezem ügyébe igazítom a töltényeket is.

— A kutyákkal is be kell men* ni, — jön az újabb utasítás.

Szépen, lassan indul a hajtás. Úgyszólván lépésről lépésre. Fácá* nők röppennek, de inkább tyúkok, ezért csak egy-egy puska jut szóhoz.

— Kakaaaas! — kiabál egy gyerekhang, valaki a kutyáját parancsolja magához.

Néhány perc múlva tíz, húsz, talán öt ven kakas is egyszerre a levegőben, és most már veszettül szólnak a puskák. Egy „toronykakast” sikerül a földre hívnom és ez elfeledteti velem a másik kettőt, amit elhibáztam.

— Ez az! Szépen csináltad, Jancsikám! — hallatszik a túloldalról.

— Ez szárnyazott, ennek majd kutya kell! — vélekednek mások, és tovább szólnak a fegyverek.

Negyedóra múlva azután csendesedik a tájék. Egyre ritkábban hangzanak lövések, és a havas nádban már csak a szél zizzen, meg a sűrűn hulló hópelyhek.

Kiszedni készülök a töltényeket, amikor előkelőén, hátsó felét felém dobálva egy nyúl ugrik elő a nádasból. Korcsolyázik két métert a lövés után, mintha ő is kárpótolni akarna az eltolt kakasok miatt.

Vége az első hajtásnak, aztán következik a többi.

Délután amikor hazafelé készülődünk, még mindig havazik. A, fenyőgallyakkal körülrakott terítéJ két is nagy, lepkényi hópelyhek takarják. Ám nemsokára fellobban a rozsé, magasra csap a láng, és az esztendő első, havas nyúl vadászata úgy ér véget, hogy elfelejteni sohasem lehet...

jVNAAAAA/V\AAAAAAAAAAA/SAAAAAAAAAÁAAAAAAAAANAAA/yAAAAAAAÁAAA/V\AÁ\NAAAAA/VNAAA\NVWsAAAA»\AAAAAAA/SA. VVVVVVNAAA/VNAAAAA#