Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-11 / 35. szám
A Bükki Nemzeti Park értékei (2.) A Bükk-hegység hazánknak több szempontból egyedülálló természetvédelmi értéke. Kiemelkedő szereppel rendelkeznek földtani, víztani növénytani, állattani, táj* képi értékei és kultúrtörténeti emlékei. Geológiai formakincse Ma. gyarországon páratlan. Olyan különböző földtörténeti korú képződményekből áll. amelyekhez hasonlóak a Kápát- medencében sehol másutt nincsenek felszínen. Tengeri eredetű üledékes kőzeteiben változatos ősmaradványokat (mészalgák, , foraminiferák, korallok. puhatestűek) találnak. A meredekre állított, változatos színű és anyagú agyagpala-, homokkő, illetve mészkőképződményei környezetükhöz képest viszonylag magasra emelkedtek. Ennek eredményeként a Bükk fennsíkjait szakadékszerű mély völgyek választják el egymástól, amelyek betekintést is nyújtanak a hegység felépítésébe, és magashegyi formákat adnak a hegységnek. A hegység mészkőből álló területén a karsztjelenségek valamennyi formája (töb- rök víznyelők, zsombolyok, barlangok, időszakos források) megtalálható. Sok barlangja közül több tekintélyes méretű és cseppkövekkel dúsan ékesített. Megragadó szépségűek a szalajka-völgyi fátyolvízesés és a Sebesvíz- völgy mésztufapadjai. A Bükk-hegység bővelkedik ritka növényekben, bennszülött, maradvány és magashegyi fajokban. Változatos növénytakarójának kialakulását a tengerszint feletti magasság és az éghajlati viszonyok szabják meg. Ennek megfelelően vegetációs övék alakultak ki. A Déli-Bükkben vulkáni és pala alapkőzeten 600—700 méter magasságig felhatoló széles vegetációövet alkotnak a cseres tölgyesek. Jellegze- i tes fajai a hegyi sás és a . pimpó. Hazánkban csak itt I őshonos és Kács-fürdőtől északra található a magyar tölgy. Mészkőalapkőzeten fajokban gazdag mészkedvelő tölgyesek alakulnak ki. Cserjeszintjükben gyakori a húsos som. gyepszintjük jelleg-* zetes növénye az erdei gyöngyköles. A száraz, meleg lejtőkön a Déli-Bükkben és a fennsík déli peremén változatos sztyepprét és bokorerdő társulások alakultak ki. A karsztbokorerdőkben töme_ ges az ősszel vöröses színben pompázó cserszömörce. A sztyeppréteket barázdált csenkesz alkotja árvalány- haj fajokkal. Tavasszal tömegesen virít a tavaszi hérics. leány- és a hegyi kökörcsin. A völgyek alján gyertyános tölgyeseket találunk. Itt nyílik kora tavasszal a pirosló hunyor. A gyertyános tölgyesek fokozatosan átadják helyüket az alacsonyhegyvidéki bükkösöknek. A bükkös szálerdők jellemző növénye például a szagos müge. A 600—800 méter magasságban északi kitettségben bükkösök és tölgyesek tenyésznek. Gyepszintjükben fekete áfonyát, rekettyefajokat és ritka mohákat is találunk. A mészkőgörgeteges sziklás lejtőkön változatos sziklaerdő társulások alakultak ki. Bennszülött növénye a szép virágú bükki estike. A sziklaéleken jellegzetes cserjést alkot a madárbirs fajokkal társuló gyöngyvessző. A Bükk-fennsíkot és az északi völgyeket bükkösök borítják. Több ritka növény él itt: a bércirózsa, fürtös bodza, örvös salamonpecsét. A csaknem száz éve érintetlen állapotban megtartott „Őserdő” magashegységi , bükkös. A Bükk állatvilága növényvilágához hasonlóan fajokban gazdag. Vannak itt olyan ritka állatfajok is, amelyeket nemcsak a hazai, de a nemzetközi természet- védelem is számon tart. Gerinctelen állatvilága még kevéssé feltárt, tehát a tudomány számára innen ismeretlen fajok kerülhetnek elő. A rovarok közül a jégkorszak utáni veszélyeztetett maradvány faj a fűrészlábú szöcske. Zöld vagy barna színezetű. Leghosszabb rovarfajunk elérheti a 61—67 milliméter nagyságot. Több különleges lepkefaj, és csak magashegyvidéken előforduló rovarfaj is él itt. Megtalálható itt a hegyi, vagy sávos csiga is. Aránylag kevés helyen, de helyenként nagyobb számban él az erdőben. Fénylő sárgás, vagy sárgásbarna házán egy élénk pirosbama sáv található. Bükk-hegység forrásaiban és tiszta vizű mészkőterületein folyó patakjaink felső részein. néhol tömegesen található a kis méretű patakcsiga. Csak a Bükk területéről ismert az Unger pisztrángja, de ritka hal a petényi, vagy magyar márna is. A hazai gyikfajok közül ritka és csak szórványosan fordul elő a kis testű magyar, vagy pannongyik. Megtalálható egyik ritka kígyófajunk, a haragos sikló is. Sok madárfaj is megtalálja létfeltételét a hegységben. Az énekes madarak nagy faj. és egyedszámban fészkelnek. Köztük ritkán előforduló fajok például a bajszos sármány, a vízirigó és a holló. Több más ritka madárfaj is fészkel itt. mint a fehérhátú fakopáncs, fekete gólya, (fán fészkelő), parlagi sas, kerecsensólyom kígyász ölyv és legnagyobb testű baglyunk, az uhu. Az erdei szalonka fészkel A Mecsek hegyei között fekvő Bakócán él és dolgozik Sáfrány Géza 72 éves fazekas, népi iparművész. A mecseki fazekast, hat évtizedes alkotói munkássága megbecsüléséül az a megtiszteltetés érte, hogy már QNwüsm 1977. február 1L, péntek életében múzeumot kapott szülőfalujában, Bakócán. A múzeumot egy népi műemléknek számító — védetté nyilvánitott — tornácos parasztházban rendezték be, és csaknem kétszáz tárgyat állítottak ki a jellegzetes vöröses-barna népi kerámiákból. Képünkön: Sáfrány Géza és felesége — aki hat évtizede segítsége a népi iparművésznek — otthonukban. (MTI fotó — Bajkor József) is, nemcsak vonuláskor fordul. elő. A császármadár elég gyakori. Védett emlősök közül számos faj él a Bükkben. Közülük néhányat megemlítünk: a keleti sün, borz, vadmacska, nyest. nyuszt, hermelin, menyét és több ritka denevérfaj. A Bükkben nagyon sok kultúrtörténeti értéket is megtalálunk. Barlangjaiból őslénytani és ősrégészeti szempontból nemzetközi jelentőségű leletek kerültek elő bizonyítva, hogy a pleisztocén földtörténeti korban már ember élt itt. Különböző kőszerszámok, csiszolt állatcsontok tömegesen kerültek elő az ásatások során a Szeleta-. a Herman Ottó. a Bállá Subalyuk, a Büdöspest. a Kőlyuk-, a Peskő, az Istáílóskő stb. barlangból. A bronzkorból is számos lelet: edénytöredékek, bronzgombok stb. kerültek elő. Az időszámításunk előtti évezredek tanúja több földvár és sánc. Az ókori és középkori magyar várépítészet emlékeihez tartoznak: Odorvár romjai, a felsőtárkányi várrom. Éleskő vára, a Ge- renna vár és Dédesvár romjai. A szentléleki kolostor romjai középkori építészetünk szép alkotásának emlékét őrzik. A Garadna völgyében ipartörténeti emlék az őskohó. A felső-hámori temetőben nyugszik Herman Ottó és ta_ nítványa: Vásárhelyi István. A Bükki Nemzeti Park területén több múzeumot is találunk. Ilyenek: a Herman Ottó emlékház, a felső-hámori Kohászati Múzeum, a Garadna-völgyben a Mássá Múzeum, a Szalajka—Horot- na völgyben pedig a szabadtéri Erdei Múzeum. A környező településeken élő, továbbá a felüdülés pihenés, élményszerzés, tanulás. turizmus céljából e tájat felkereső hazai és külföldi több százezer ember javára meg kell őrizni a Bükk vonzóerejét. szép tájképi megjelenését, tiszta levegőjét, vizei tisztaságát, nyugalmat adó csendjét, valamint kultúrtörténeti értékeit. Dr. Vajon Imre Megyei vetélkedő Tizenheten — egészségvédelemről Miután az elmúlt hetekben kilenc szakmunkásképző intézetben lebonyolították a megyei tanács művelődési osztálya által szervezett munkavédelmi szaktárgyi vetélkedőket, Egerben 17 tanuló részvételével sor került — az egészségügyi szakközépiskolában — a megyei döntőre. A diákok négy tagú zsűri előtt, melynek elnöke Göcző Géza, megyei munkavédelmi főfelügyelő volt, először írásbeli dolgozatot készítettek „A munkahelyemen előforduló balesetek, foglalkozási ártalmak és azok megelőzése” címmel. A következő fordulóban 34 tesztkérdésre adtak választ a fiatalok. A munkavédelmi szaktárgyi vetélkedőt szoros küzdelemben Kiss János, a selypi 21.5. sz. szakmunkásképző intézet tanulója nyerte meg, 27 ponttal. Második az egri egészségügyi szakközépiskola tanulója, Kostyák Judit, harmadik Szaka Pál gyöngyösi szakmunkástanuló lett, 26, illetve 25 ponttal. Az országos versenyen tehát Kiss János képviseli majd Heves megyét. Ember és Tárosközpont a Savaria egyetemen Megérkeztek az első jelentkezések az idei jubileumi, tizedik Savaria nyári egyetemre. NDK-beli és lengyel érdeklődőktől hozta a posta az első jelentkezést. Az urbanisztika különböző ' kérdéseit tárgyaló kurzus az idén az „Ember és város- központ” témát tűzi napirendre augusztus 11—20 közöttKár a kutyát kiverni! A kutya ősidők óta az emberhez tartozik, az ember leg* főbb segítőtársaként. Voltak és vannak foglalkozások, ame* lyek úgyszólván nem tudják nélkülözni a kutyát. Ugyan, mit kezdene a juhász puli nélkül, a vadász vizsla nélkül, vagy gondoljunk csak Kántorra, a nyomozókutyára, az eszkimók szánkóit vontató ebekre, a zord viszonyok között élő emberek nélkülözhetetlen társaira. Maurikosz történetíró feljegyezte, hogy a hunok, azava* rok, a magyarok mintájára, a IX. században, már a bizánci császárok is tartottak ebeket, és velük nagy hajtóvidászato* kát rendeztek. Az agarászat már honfoglaló őseink kedvenc passziója és élelemszerző lehetősége volt. Az „agár” szót először egy 1193-ból való oklevél említi és az Agárd, Agárd- puszta, Agarastó helységnevek mind arról tanúskodnak, hogy a kutya őseinknek is egyik legfőbb segítőtársa volt. Az idők folyamán a civilizáció és az életszínvonal fejlődésével a kutyák szerepe is megváltozott. Természetesen ma is vannak még foglalkozásokat, a munkát segítő kutyák, de mind több azoknak a száma amelyeket csak passzióból, kedvtelésből tart az ember. A kutyakiállítások „szépségeit” ma már mindenki ismeri, a kutyaszeretet végleteit sem tart* juk helyénvalónak és talán leghelyesebb kategórikusan így fogalmazni: A kutya, az kutya, az ember pedig ember! A napokban egy hízelgő magyar vizsla szegődött a nyo* momba. Követett az utcán, jött utánam még az áruházba is* — Kié ez a kutya? Senki sem tudta. ^ t Máskor egyik ismerősöm említette: — Tenni kellene valahait a kóbor kutyák énen? Szó, ami szó, tele van a város, a határ, a hobbyházalá környéke kóbor ebekkel. — Hol vannak a kutyapecérek? — kérdezte ingerülten egy hölgy. — Miért? Nem szereti a kutyákat? — Sőt! Ellenkezőleg. Sajnálom őket! Az éhesen, kiver* ten, gazda nélkül ólálkodó szerencsétlen párákat. Talán három hete egy olyan vidéki háznál jártam, ahol azelőtt két-három kutyát is láttam. Méghozzá szép — ahogyan mondják —, fajtiszta kutyákat. — Hol vannak a kutyák? ^ — Egyet eladtunk, kettőt szélnek engedtünk. — Mi az, hogy szélnek engedtétek őket? — Jancsi betette a Wartburgba és elvitte őket vagy negyven kilométerre, aztán le is út. fel is út... — Miért? — Bolondok leszünk ennyit fizetni értük! Meg aztán három kutya tartásdíján már megél egy fiasdisznóTermészetesen mindenkinek saját elhatározásától függ, hogy tart-e kutyát, vagy sem. Soha nem mondta senki, hogy a kutyatartás nem kerül költségbe. Ám ha egyszer valaki kutyát tart bármilyen célból, annak nyilváfi vállalnia kel* lene a vele járó terheket, költségeket is. A magyar ember mindig szerette a kutyát. Még közmondást is őriz a nép: — Olyan cudar idő van, hogy a kutyát is kár kiverni.:: Tényleg kár! Nem is beszélve arról, hogy „kutya” rossz közvélemény van azokról, akik a derék háziállataiktól így akarnak megszabadulni... Szalay István 8. „Halusz, vadász, madarász, mind éhenkórász.” (Szólásmondás) Magasában van a két térde, mint az álla! És ebben a pozitúrában, talán végérvényesen és ki- húzhatatlanul bepréselődve a kis Fiatba, Guszt Róbert- nek még arra is van lelkiereje, hogy bevezető előadást tartson a volánt rán- cigáló Kosaras Katinak a zümbikről. — Bár kongói zümbi a neve ennek a madárnak, inkább Ugandáinak kellene hívni, mert Észak-Ugandá- ban, a Fehér Nílus partvidékén. főleg a Kyoga-tó erősen elmocsarasodott, pa- papíruszsással benőtt körzetében, náderdőiben honos, ősrégi faj... Jártál már Egyiptomban? — Nem — rázta meg a fejét a lány, és utat adott egy ámokfutó Tranbantnak —. én még csak Romániában jártam. — Hát ha egyszer eljutsz Kairóba, az Egyiptomi Múzeumban láthatsz egy faliképet. az időszámításunk előtti harmadik évezredből való, a Menesz dinasztia korából. Címe: „A Nagy Ti utazása a papíruszrengete- gen át” Hatalmas férfi áll egy evezős gályán, és a folyó vagy a tó mindkét oldalán, tehát alul és felül rengeteg állat a papirusz nádszálak között főleg madarak. És ezek többsége kétségtelenül a zümbikhez tar tozik vagy azok közeli rokona. — Óriási — mondta Kati —, de még mielőtt át- ugomék Kairóba, hogy megtekintsem az ősöket, legalább egyetlen utódot szeretnék látni Pesten... Forduljak itt a Nyugati felé? — Igen. Aztán át a Marx téren... Ja. és még visszatérve a névre. Bár csak hipotézis, de szerintem azért hívják zümbinek mert hi' heteden gyorsan repül, a mi fecskénk kismiska hozzá képest, és talán- a nevük első szótagja hangutánzó eredetű. Minthogy szabad szemmel nem is igen látni őket, amint a levegőt szelik. csak a zümmögést hallani. — Könnyen akklimatizá- lódtak nálunk? — Nem. Pontosabban nem is az akklimatizációval volt a baj, hanem föl kellett ismerni két tulajdonságukat ahhoz hogy életben lehessen tartani őket. — Éspedig? — Először is azt, hogy nagy a mozgásigényük. Csak úgy maradnak meg, ha — természetesen a mi éghajlati viszonyaink között, nyáron, tavasszal, a melegebb kora őszi napokon — pár órát szabadon,, hosszú távon röpülhetnek. Ezenkívül föl kellett figyelni ar ra is, hogy párosával kell őket nevelni, fölöttébb szerelmes és rendkívül hűséges természetű állatok, társtalanul búskomorrá válnak, non esznek, nem isznak nem repülnek, elpusztulnak. — Ritka madár manapr ság az ilyen. Kissé konzervatív, nem? Az ifjú ornitológus füle mellett elszállt a kérdés. — Sajnos — folytatta —, az állatkerti tartás nem teszi lehetővé a rendszeres nagy repüléseket, egy züm- bikakas nemsoká össze is zúzta magát a ketrec rácsán, a tojó utána halt bánatában, maradt még egy pár. Félő volt. hogy annak sem lesz szebb a sorsa. Aztán egyszer csak eltűnt ketrecéből ez a maradék két madár. Éppen azon a napon, amikor az apám nyugdíjba ment innen. — Elcsórta? — Igen. Hogy megmentse őket. — Ezt nevezem... Szóval ő is az Állatkertben űzte az ipart? Mint micsoda? Tudós? Kutató? Nacsalnyik? — Lejjebb. Mint állatgondozó, Illetve az utolsó években fölvitték az igazgatóságra hivatalsegédnek. Részint mert az könnyebb munka, főképp pedig mert úgy emelhették valamelyest a pénzét. De annyit a családi kapcsolattól függetlenül leszögezhetek, hogy a madarakat jobban ismeri néhány sokplecsnis profesz- szornál, szakírónál. Nem csoda, jóformán egész életét a tollas nép közt töltötte néha az a gyanúm, hogy beszél is a nyelvükön. Velem is ő szerettette meg ezt » pályát Piros lámpát kaptak * Rudas László utcánál, Kati odafordult Róberthez. — Szóval, nálatok azóta is egész jól megvannak a zümbik? — Prímán. És nemcsak Balambér és Bella, hanem az utódaik is... Tudod, az apám erősen iszik, de mielőtt berúgna vagy még ittasan is lelkiismeretesen és szeretettél ellátja a zümbi- ket. Friss víz, koszt. Rendet rak a kalitkákban. Az előfordulhat. hogy mi vacsora nélkül fekszünk le, nincs kedve lemenni a közértbe, de a zümbik eleségéért elgyalogolna a hetedik faluba. Például ősszel, télen amikor ezek a forró égövi madarak nem cikázhatnak, mert megfáznának. megfagynának odakint, az öreg egy kibélelt ládikóban vitte át őket a szomszédos iskolába. Órarend szerint. Komája ott az altiszt, elnézi hogy amikor szabad a tornaterem, ott röpteti a kedvenceit. Zöldet kaptak, továbbrobogtak. rövidesen célhoz is értek. Kopott, vénséges vén ház a lift is úgy rángatózott föl velük a hatodikra, mint aki stikkes. Róbert csöngetett, határi semmi, mentegetőzve húzta elő a kulcsát. — Pedig ilyentájt itthon szokott lenni. Biztos kicsit utánatölt a sarki kocsmában. De pár percen belül be kell futnia, hangya- tojást és magot hoz a züm- biknek, ne félj. — Nem félek — nyugtatta meg a lány. Bementek a fiú fölkáp- csolta a villanyt az előszobában. előresietett, kinyitotta a szoba ajtaját — Ne nézz nagyon körül nem számítottam vendégre. (Folytatjuk.)
