Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-25 / 47. szám
„Dixieland Band story...!" A taps ötödik perce, a taps tizedik perce, a tizenötödik... Aztán a klarinétos egy halk, feszített dallamba kezd. Es bekapcsolódik a dob, a bendzsó, a zongora... „Amikor a szentek bevonultak...” Az egri főiskola dísztermében a Benkó együttes játssza a ráadást, a búcsúszámot. Dzsessz, dixieland... A külföldön oly népszerű zenei irányzatot nálunk kevesen ismerik igazán, még kevesebben művelik. Benkó Sándor azonban együttesét éppen húsz esztendeje alakította meg. Ennyi idő után talán már nem illetlen megkérdezni, hogyan kezdődött ez a szerelem? — Egészen prózaian — mondja mosolyogva. Klarinéton tanultam játszani kisiskolás koromban, ám ez a hangszer nem nagyon illik bele a hagyományos tánczenekarokba. „Kénytelen voltam” valami olyat keresni, ahol ezen játszhatok. így alakultunk meg 1957-ben. Akkoriban Európában már újra felvirágzott a dzsessz. A külföldi együttesek muzsikáját megismerve nem volt nehéz beleszeretni, hiszen ez a játékstílus soha meg nem unható, csodálatos dolog. Adott egy alap; bármilyen népi dallam, táncmelódia, operettrészlet, s a dzsessz-zenész improvizálva ezt variálja, így a muzsika mindig más, mindig egyszeri. Voltaképpen ezért is olyan nehéz lemezre venni. — A „nehézségek” ellenére mégis két remek lemezt hoztak össze, s az utóbbi meghaladta az ötven- ezres példányszámot is... De visszatérve a hatvanas épek elejére, a közönség nehezen fogadta be ezt a fajta zenei irányzatot. — Valahogy úgy van ez, ahogy mondám szokták, hogy senki sem lehet próféta a maga hazájában. Nekünk is, mint annyi más együttesnek, először idegenben kellett bizonyítanunk. Jó öt esztendeig tartott, míg itthon nemcsak Klarinétszóló... (Fotó: Szántó György) elfogadtak, de kezdtek el is ismerni, és még több idő kellett ahhoz, hogy a közönségnek valóban megtet- szen ez az eléggé ismeretlen dixie. — Tényleg, mi is az a dixie? — Voltaképpen a hagyományos New Orleans-i dzsessz fölelevenítése. Az eredeti stílust mi még fűszerezzük egy kis blues-zal és hozzáteszünk egyfajta saját ritmust. — E különleges fűszerezést külföldön jelentős díjak sorával értékelték. S vajon mekkora a rangja a dixielandnek a hazai zenei életben? — Nem panaszkodhatunk, hiszen nemrégiben kaptunk miniszteri kitüntetést... De mást is mondok, megalakult a Zeneművészek Szövetségének dzsessz-szakosztálya. Azt hiszem, ezzel végleg polgárjogot kapott a műfaj. De különben sem lehet a küKét tábor között -szülői értekezlet Minden más volt, mint a megszokott. Mert ennek a szülői értekezletnek a színhelye nem az iskola volt, nem is pedagógusok vezették és nem is az iskolai eredmények álltak a középpontjában. A gyöngyösi járási könyvtár hívta meg azoknak a gyerekeknek a szüleit, akik a nyáron részt vettek a művelődési tábor munkájában Mátrafüreden. A tábor szervezői, vezetői arra voltak kíváncsiak, mit sikerült a gyerekeknél elérniük, mennyire élő, tartós ez a hatás még napjainkban is? Azt most is hangoztatták a tábor irányítói, hogy nem rendkívüli tehetségeket válogattak össze, hanem nagyon is azokat a gyerekeket, akik éppen olyanok, mint a többiek. Mert így tudják mérni valóban, mennyire hatásos a tábor módszere, mennyire képesek formálni a serdülőket a sajátos körülmények, a megszokottól eltérő foglalkozások. Abban valamennyi szülő megegyezett a véleménye ki- nyilvánítása során, hogy a gyerekük változott, soka változott, amióta a nyár egy részét Mátrafüreden töltötte. Többen-arra figyelmeztettek, hogy ennek a változásnak a serdülőkor önmagában is oka. Például az, hogy' a gyerek nem fogad el mindig mindent azonnal. hajlandó vitázni, kiállni vélt igaza mellett és erős kritikai szemlélet fogalmaztatja meg a véleményét. Nmiisiv február 25., péntek Általános tapasztalatunk a szülőknek, hogy a gyerekük azóta is szívesen foglalkozik azokkal a tárgyakkal, tudományokkal és művészeti ágakkal, amikkel közvetlenebbül a táborban ismerkedett meg. — Ránk is hatással van a tábor — mondta az e'gyik szülő. — Mivel minket is formál, hiszen a gyerek az első nézeteltérésünk alkalmával mindjárt azzal állt elém: Anyu, beszéljük meg. Így csináltuk ezt a táborban is. Mit tehettem? Megbeszéltük. De én is használom ezt a módszert, ha a gyerek valamit nem akar megcsinálni, makacskodik, vagy szembeszegül. Akkor én mondom, beszéljük meg. És ez nagyon hatásos megoldásnak bizonyul. Kár, hogy erre a szülői értekezletre a meghívott pedagógusok közül csak a IV. sz. iskolából jöttek el. Pedig szükség lenne arra, hogy a művelődési tábor irányítóival kicseréljék véleményüket, elmondják a tapasztalataikat azoknak, akik valami újjal, az eddigitől eltérővel akarnak a gyerekek értelmi, szellemi, szemléleti fejlődéséért tenni. A szülők nagy érdelődés- sel hallgatták, milyen programot állítottak össze a most következő nyári táborra, és valamennyien közölték, a gyereküket továbbra is szívesen elengedik arra a két hétre, valamint a folyamatosságot biztosító, év közi klub- foglalkozásokra. Ez a rendhagyó, kísérletező foglalkozás mindenképpen hasznot ígér serdülőknek, szülőknek egyaránt. (gmf) lönböző zenei stílusok ellentétéről beszélni. Erre legjobb bizonyíték, hogy mostanában egyre több alkalommal játszunk betétműsort beat-koncerteken. — Ha már itt tartunk könnyű vagy komolyzene a dzsessz? — Is-is. Mi mindenesetre megpróbáljuk nagyon komolyan, profimódra csinálni. Bár igaz, mindannyiunknak van a zenélés mellett „polgári” foglalkozása is. Én például „civilben” elektromérnök vagyok, a műszaki egyetem adjunktusa. — S egyben az ŐRI egyik legfoglalkoztatottabb együttesének vezetője. Évente legalább száz hazai és háromnégy külföldi koncerttel... Hogy fér meg a kettő? — Remekül. Szükségem van a tudományos munkára éppúgy, mint a muzsikálásra. Nemsokára megjelenik egy könyvem az erősáramú technikáról. Ez legalább olyan sikerélményt jelent, mint az, hogy tavalya világ legjobb ötvenkét dixieland-együttesének találkozóján mi adhattuk a gálaműsort. — És az együttes tervei? — Most készülünk az NSZK-ba, Hollandiába és Svájcba... S már tervezzük a 25. jubileumi koncertünk programját. Németi Zsuzsa Megjelent az egészségügyi miniszter rendelete a pályakezdő szakemberek munkába lépéséről Megjelent az egészségügyi miniszter rendelete az orvostudományi egyetemeken végző pályakezdő szakemberek munkába lépéséről, amely a kezdő általános orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek szakmai fejlődése, továbbá a társadalom szükségleteinek legjobban megfe lelő munkahelyen történő elhelyezkedése és magatartása érdekében részletesen szabályozza az elhelyezkedés módját. A pályakezdők csak a rendeletben szabályozott pályázati rendszer keretében létesíthenek munkaviszonyt. A rendelkezés nem vonatkozik a tanulmányi szerződés alapján tanulókra, ők a szerződésnek megfelelően helyezkednek eL A végzőknek a munkáltatók, a minisztérium által megadott keretszám alapján hirdetik meg az állásokat, amelyeket az egyetemen tesznek közzé. Az idén az állások száma mintegy 15 százalékkal haladja meg a végzők számát. A határidők igazodnak a tanulmányok befejezésének, az államvizsgák letételének időpontjához. A pályázati felhívásokat a végző fogorvosok számára már a múlt hónapban közzé tették, az általános orvosok április 1-én nyilvánosságra kerülő állások közül választhatnak. A gyógyszerészhallgatókra a rendelkezés az 1977—78-as tanévtől érvényes, számukra első ízben a végzést megelőző év szeptember 1-én hirdetik meg az állásokat. A végzős orvostanhallgatóknak május 15-ig, a gyógyszerészhallgatóknak október 15-ig kell az egyetem rektorához benyújtaniuk pályázatukat. (MTI) A tavasz hírnökei Az éjjel verte az eső az ablakot és a szél, mint nyüszítő kutya fütyült a házak fölött. Reggelre elcsendesedett és ronggyá tépett felhőfoszlányok futkároztak a levegőben. A barométer rövid órák alatt centimétereket süllyedt, és az emberek panaszkodtak, hogy fáj a fejük. A rádió arról beszélt, hogy több mint száz esztendeje nem volt ilyen februárunk, és hogy Amerikában a zord tél miatt tovább korlátozták az energia felhasználását a hivatalokban és a lakásokban. — Mi ez? Tavasz? — Még nem! — Tél? — Már az sem! Talán a tél birkózik a tavasszal, és az enyhe, messze délen fecskéket libbentgető langyos szél vívja csatáját a zord hideg, a rénszarvasokat is megdidergető északi viharral? Vasárnap a mezőt jártuk, zörgettük a kökény-bokrokat és egy fácánkakast sem találtunk ott, ahol egy hónappal' ezelőtt még esőstől volt madár. — Mi van? — Megbolondította őket az idő! — Milyen idő? — A tavasz, kérem. A tavasz! — Még nincs tavasz! — De lesz! Hamarosan lesz.« Ilyeneket beszélt a tapasztalt határjárő ember, és láttam, nem tetszett neki, hogy kételkedtem. — Megmutassam magának a tavaszt? — szólalt meg néhány perc múlva, és elindultunk a kazlak felé. Egy fácánkakas röppent fel a lábunk elől és Salamon király minden pompájában csillant meg a napfény tollain. Később lankás, vizenyős, nádas rétre értünk, ahol a szél cimbalmozott a száraz nádleveleken. Az ember a csizmájával megkaparta á földet és talpa alól egyszerre elővillant a sarjadó, zöld fű. Lehajolt és a fű közül leszakított egy finom szirmocskáit most bontogató sárga virágot — A hírnök! — mutatta és biztatott, hogy tűzzem » kalap mellé. Egyszer csak felkapta a fejét és az eget bámulta: — Nézze, hallgassa csak! Pacsirta. — Halkan mondta, nem hencegve, inkább óvatosan, nehogy elrepüljön a madár. — Megjöttek a pacsirták! — bukott ki számon a szó. — Meg aztán az örvös galambok is... Ahogy tovább ballagtunk — bizonyára a közeli tanyából— egy méhecske röppent a kabátom ujjára. — A tavaszt érzi ő is! — Szóval, azt mondja, hogy itt a tavasz? Az ember elmosolyodott: — Még nincs! De a hírnökei már itt vannak. — Lehet még fagy, hóvihar is. de a tavasz jöttét már nem akadályozhatja meg semmi! Nézze csak a foglyokat! Már párban vannak. A jobb őzbakok dörzsölik a barkás agancsot. Délutánra hajlott a nap. Amikor elbúcsúztunk, az ember azt mondta: — Mert tudja! Nyitott könyv a természet, csak olvasni kellene tudni belőle... Szalay István 20. Teljesen nyilvánvalóvá vált pár nap alatt, hogy itt egy fontos társadalmi méretű és jelentőségű kérdés, az írásos bürokrácia, a gra- fomán-nyavalya vár megfékezésre, illetve orvoslásra. Horpádszky legádázabb tévés ellenfeleinek is be kellett látniuk, hogy kollégájuk új. nagy sikere nem abból fakad, hogy a hagyományosan bombabiztos publicisztikai eljárással élt, tudniillik, hogy végy egy csinos nőt. mutass be egy kedves gyereket, netán egy jópofa kis állatot, esetleg mindezt együtt... Nem, a tízperces kisfilm- ben szerepelt ugyan egy vonzó megjelenésű okos lány, Kosaras Kati személyében. ott volt Klammer Józsika is mint gyerek, egy mutatós madár is föllépett, de nem ez fűtötte föl a nézők kedélyét, nem ez adott tollat a kezükbe, hanem — maga a téma! Ráérzett erre a tömeghangulatra azonnal a rádió is, a Déli Hírek is, minden más pesti és vidéki újság is. „Eri a vidámság hangját keresem, És akaratlan ilyen fekete Lett gondolatjaimnak menete.” Petőfi — Szia — mondta a lány, aki az ajtó előtt állt. — Szia — mondta a fiú, aki ajtót nyitott. Félreállt. — Gyere be, Kati. Bementek a szobába, elöl a lány, mögötte a fiú. — Nem nagyon örülsz, hogy látsz — jegyezte meg a lány. — Dehogynem — felelte a fiú. Kosaras Kati fölnézett az ómódi szekrényre, a szegélylécen ott álltak díszőrséget a zümbik. A lány ösz- szefogta a szája elé emelte öt ujját csókot lehelt rájuk, aztán földobta a puszit a madaraknak. Az asztal felé fordult, megkerülte. rátétje degesz táskáját a linóleum abroszra széthúzta a villámzárat, krőzusi mozdulattal egyszerre zúdított ki belőle mindent. Napilapok hetilapok, levelek, levelezőlapok, apróbb- nagyobb csomagok dobozok. — Kukkants beléjük — nógatta boldog mosollyal Guszt Róbertét az újságíró- lány —, el fogsz ájulni. Több mint egy hete már, hogy tündököltünk a képernyőn. és még mindig írnak a zümbikről a lapok, még mindig érkeznek levelek, ajándékok. Fönt vagyunk a tetőn. A zümbiket egyszerűen nem lehet levenni a napirendről. — Gondolod? — kérdezte igencsak mérsékelt lelkesedéssel a házigazda. — De még mennyire!... Az öreged hol van? — Alig látom. Ma is már reggel elment... Mostaná* ban mindenki fizet neki, ki sem tud józanodni. — Na, majd én kézbe veszem, csak legyen egy kis időm — jelentette ki magabiztosan a lány és gyorsan fölkapott egy Déli Híreket, kinyitotta. — Tessék. itt kezdődik a halhatatlanság. Amikor Miklósi is méltónak találja a témát ahhoz, hogy bevegye egyhasábos lexikonjába. Fettel szedve végig négy alcímmel. Figyelj, főcím — Zümbik kontra grafománok. Első alcím — Mi is az a grafománia? — Érted? A zümbikről már nem is kell külön tájékoztatás, az csak természetes, hogy róluk már minden lényegest tud az olvasó. És ■ grafomániáról is nagyon okosan, szellemesen ír Miklósi. Azzal kezdi, olvasom! „A hatkötetes Üj magyar lexikonban hiába keressük a grafománia címszót. És hasonlóképp kihagyja ezt a magyar nyelvben meghonosodott. a beteges írásszenvedély megjelölésére használatos kifejezést a hétkötetes A magyar nyelv értelmező szótára is. Viszont a kleptománia, a lopásra való beteges hajlam mindkettőben részletesen ki van fejtve. Pedig egészen biztos, hogy nálunk azért mégiscsak sokkal többen vétkezr nek a papír, mint- a magántulajdon ellen. Vagy. talán ott keresendő a magyarázat hogy szótárszerkesz- tőktői, lexikonszerkesztőktől voltaképp nem is várható el. hogy éppen ők még külön is kifejtsék, példákkal is illusztrálják, hogy mi is az a grafománia...” Ad nekik rendesen, ugye? — Igen. — De még érdekesebb, amit a dupla-grafománokról ír. A bürokrata grafomá- nokról. Tudniillik, hogy ezeknek a betegsége nemcsak abból áll. hogy maguk furtonfurt írnak, átírnak, fölímak, beírnak, kiírnak, hanem hogy másokat is rengeteg fölösleges írásmunkára kényszerítenek, ebben talán nagyobb örömüket is lelik. Sőt. utódokat is így nevelnek, egy idő után a grafománia — fertőz. Óriási, nem? (FolytatjukJ