Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-03 / 28. szám
Szakmunkástanulók tükörben Libahús dollárért Szóláti kezdeményezések A Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata A jövő munkásgenerációjáról — a szakmát tanuló fiatalokról — végeztek széles körű felmérést a megyei népi ellenőrök az elmúlt hónapokban. Nos, mint az ellenőrzések során — többek között — megállapították: a jelenleg tanuló 5700 fiatal általában javuló feltételek mellett ismerkedik választott szakmájával. A kereskedelem és vendéglátás kivételével önálló intézetekben nyílik mód a szükséges ismeretek elsajátítására, s egy híján minden ipari iskolának kollégiuma is van. Amióta az intézmények a megyei tanács irányítása alá kerültek, mindinkább csökkentek a közöttük levő különbségek. Jellemző a nagyobb törődésre, hogy a szakmunkásképzők együttes költségvetése tavaly már csaknem elérte az 50 millió forintot is, ami az 1973'as átvétel idejének ráfordításait több mint háromszorosan felülmúlja. A pozitív törekvések eredményeiként új létesítmények születtek. Fejlődött a szertárak felszerelése, mind általánosabbá vált a kabinetrendszerű oktatás, a tanítást a legmodernebb audiovizuális eszközök segítik. A főhivatású nevelők 92 százalékának van felsőfokú végzettsége, a tanárok jelentős része egyetemi diplomával is rendelkezik, míg a szakoktatóknál a magasabb képzettségűek száma a duplájára emelkedett az elmúlt néhány esztendőben. Gond viszont ma is, hogy nemcsak a régebbi, korszerűtlenebb, hanem még az újabb, modernebb iskolák is zsúfoltak, olykor túlzsúfoltak. A megye legnagyobb intézetében is kétműszakos az oktatás, 170 százalékos a rendes tantermek kihasználtsága, s még a város különböző pontjain igénybevett négy szükségterem — közöttük a kollégiumi tanulószobák — sem sokat enyhítenek a helyzeten. Igen kellemetlen, hogy a pélervásári Mezőgazdasági Gépészképző Intézet hallgatóinak igen gyakran változnak a tankönyvei, s néha csak szerényebb jegyzetek jutnak helyettük. Bár az iskolai tanműhelyek általában megfelelnek a tantervi követelményeknek, a kor valós igényeitől bizony már eléggé elmaradnak. Sajnos, még az — egyébként kitűnőnek tartott — egri ipari szakmunkásképző nem túlságosan régen avatott „kis üzemében” is túlhaladott technikai színvonalon folyik az oktatás. A szakmunkásképző intézeteknek csak a fele rendelkezik megfelelő kollégiummal is, de csak az egri mezőgazdasági iskola diákotthonában tudnak elhelyezni minden jelentkezőt. A gyöngyösi Kereskedelmi és Ven- déglátóipari Szakmunkás- képző Iskola korszerű kollégiumának megvalósítása — sajnos — a jelenlegi középtávú tervidőszakról áthúzódik a következőre, így — jobb híján — a fiatalok most a helyi mezőgazdasági szakközépiskolánál „vendégeskednek’’, a vendéglátók gesztusából — szerencsére — mindenféle hátrány nélkül. Ez azonban — mondani sem kell — még így sem ideális megoldás. S az sem megnyugtató, hogy például mindössze az egyik egri intézetnek van külön leánykollégiuma is. Csupán az a megnyugtató, hogy a nevelők — — nehézségeik ellenére is — iparkodnak a leghatékonyabban foglalkozni a diákotthonokban gondjaikra bízott gyermekekkel. Sgeíte- nek nekik a felkészülésben, üeudeszeresen ellenőrzik az írásbeli feladatokat számon kérik a szóbeli leckét. A már említett gondok ismeretében örvendetes az is, ahogyan általában törődnek a szakmunkástanulókkal. Gyöngyös és Hatvan kivételével — az előbbi helyen a sok bejáró tanulóra való hivatkozással, az utóbbin pedig kellő lehetőségek hiányában — mindenütt biztosítják a diákok rendkívül olcsó étkezését, panaszra legfeljebb a választék egyhangúságával és olykor az adagok mennyiségével adnak okot a konyhákon. A tanulók pénz- bent juttatásokat, eredményeiktől függően pedig ösztöndíj-kiegészítést is kapnak. Szükség esetén segélyekben részesülnek a diákszociális alapból — bár ez, sajnos, még nem egészen általános gyakorlat. Figyelmet fordítanak a fiatalok kultúrált szórakozására. A 212. számú intézetben függetlenített kultúrtanár iparkodik a diákok kedvében járni, >s a Megyei Könyv tárral. illetve a Megyei Művelődési Központtal folytatott együttműködéssel bővítik a hasznos időtöltés lehetőségeit. Az egri Mezőgazdasági Szakiskolában minden tanulónak színházi és mozibérlete van. Emellett — ugyancsak két intézetnek van tornaterme (?!) — mindenütt próbálnak módot teremteni a sportra, hiányzó létesítményeiket kölcsön kért, vagy bérelt helyiségekkel, pályákkal pótolván. Vakációban hagyományos az üdültetés, csupán a juta- iomjelleg nem mindenütt, vagy éppenséggel nem minden esetben érvényesül. Olykor azok kapják a kedvezményt, akik éppen — ráér nek utazni. Az iskolákkal egyidejűleg a vállalatoknál, üzemeknél is többnyire javul a helyzet. A fiatalokkal mind többen már az általános iskolában kapcsolatot teremtenek a.. intézetek pályaválasztási felelőseinek segítségével különféle módszerekkel — gyárban tartott szakköri foglalkozásokkal, kiállításokkal, üzemlátogatások szervezésével az igényekhez igazítani. Sajnos, a törekvések nem minden esetben járnak a vánt ereménnyel több, úgynevezett hiányszakma továbbra is hiányszakma marad. Legutóbb például hegesztőnek gépi forgácsolónak, vagy éppen kőművesnek is sokkal kevesebben jelentkeztek, mintsem szükség lett volna. Ráadásul a szükségesnél kevesebb jelentkezőből Is sok „lemorzsolódik”. Az egri vállalatoknál a legnagyobb a törekvés arra, hogy szakmunkás-utánpótlásukat saját képzéssel biztosítsák. A ruhaipari szövetkezet 150 ezer forintos költséggel bővítette tanműhelyét, s a Volán 4. számú Vállalat olyan feltételeket, teremtett a gyakorlati oktatásra, hogy speciális szakmáiban még kívülállóknak is nevelhet munkásokat. A Csepel Autó gyáregységénél akkora tanműhelyt létesítettek, hogy vele akár a szakmunkásképző intézet új tanműhelyének felépítését is el lehetett volna kerülni. Mások közül pedig különösen a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, a Mátraalji Szénbányák és a Hatvani Konzervgyár áldozott számottevő összegeket a fiatalokra. Ez utóbbi új tmk- és tanműhely építését is tervezi, a Hatvani Cukorgyár korszerű gépműhely létesítésével kíván megfelelőbb körülményeket teremteni a fiatalok gyakorlati oktatásához. Tanműhely megvalósítását szeretné a Hatvani Építőipari Szövetkezet, sőt hasonló szándéka van a Hatvani Cipész Ipari Szövetkezetnek is. míg a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat az iskolák és az áfész-ek közreműködésével modern oktató- kabinet kialakítására gondol. A vállalati oktatók felkészítése, ismeretanyagának bővítése folyamatosan történik, de pedagógiai továbbképzésük központilag máig sem megoldott. S hiányosságok tapasztalhatók az üzemi oktatás más területein is. A szociális ellátásnak például joggal kifogásolták a népi ellenőrök, hogy a VILATI egri gyárában a tanulók drágábban kapják az ebédjegyet, mint általában; az UNI- SZERV Ktsz fiataljai pedig ha történetesen kiküldetésen vannak s idegenbeli tartózkodásuk nem haladja meg a nyolc órát, mindössze hat forintot kapnak étkezésre. Amiről nem nehéz megállapítani, hogy mire futja egy jó étvágyú ifjú számára... Meglepő az is, hogy a vállalatoknál nevelkedő tanulóknak mindössze tíz százaléka részesül társadalmi ösztöndíjban s ez az arány is csak azért ilyen, mert a létszám hat százalékát — a Mátraalji Szénbányák adja. Ilyenféle és hasonló tapasztalatokat szereztek a megyei népi ellenőrök, amikor Hevesben a szakmunkásképző intézetekről s 17 vállalat, ipari és mezőgazdasági szövetkezet „házon belül” nevelt fiataljairól tájékozódtak, mindezek során pedig 110 diáktól külön is véleményt kértek. Mint terjedelmes jelentésükből kitűnik: határozott a javulás az utóbbi években, ám a helyzettel egyelőre még korántsem lehetünk elégedetek. A különböző területeken — mint látható — jócskán akad tennivaló. S a kedvezőbb változásokért — újra tenni is kell! A falut összekötő műút mentén a földeket mindenütt vastag hólepel borítja. Téli csend honol a tájon, lenn a völgyben, a dombokat elhagyva csendes a falu is. Az utcákon csak elvétve tűnik fel egy-egy ember, azok a boltba, vagy pedig az autóbusz-megálló, hoz sietnek. Ez a kép fogadja az érkezőt Egerszóláton. Kevésbé ilyen csendes a termelőszövetkezet központja, ahol reggeltől napestig bőven akad most munka. A közelgő zárszámadásra készülődnek meg aztán az idei tervkészítés is vége felé közeledik. A környéken sok a domb és nehezen művelhető a föld. Emiatt sok a ráfordítás, a szólátiak mégis igyekeztek, és a nehézségeket leküzdve megtalálták az előbbre lépés kulcsát. Lassan másfél évtizede annak, hogy meghonosították a libát ezen a vidéken. Kezdetben idegenkedtek tőle, hiszen nem volt tapasztalat, sokáig hajtogatták, hogy nem ide való ez, majd ráfizetnek. Ám a fordítottja történt mert négymilliós árbevétellel kezdtek és ma a legfrissebb zárszámadási adatok szerint árbevételűk eléri a 40 milliót. — Nincs ebben semmi különös — mondja Dér József, a szövetkezet elnöke — csupán éltünk a lehetőségekkel. Alig több mint, 1200 hektár itt a művelhető terület. Ezen búzát, árpát, valamint szőlőt termelünk. Ez mégsem hozott volna 40 milliót, ha nem lenne libafarmunk. Mi ezzel próbálkoztunk, ami sikerrel is járt. Egy völgyzáró gáttal mesterséges tavat csináltunk, így lett víz az állatoknak, köré pedig libanevelő házakat építettünk Aztán a végén keltetőt is létesítettünk. így egyűtt az egész, árbevételünk legfőbb forrása. A libatenyésztés eredményeiről Tóth Gábor főkönyvelő beszél: — Korlátlan piaca van a pecsenyelibának és a pe- helytolinak. A múlt évben például 40 vagon baromfit értékesítettünk, melyből 30 vagon pecsenyeliba volt A Baromfiipari Országos Vállalat irányításával árunk főleg Nyugat-Németországba és Svájcba került. A liba- tollat ugyancsak a tőkés országokba vitték. Ennek eredményeként a pecsenye- liba és a tollexportunk elérte a 700 ezer dollárt. Gazdaságunk tavaly egy dollár értékű árut 30 ezer forintból állított elő, amely igen jó eredmény a mezőgazda- sági üzemek sorában. Ennek köszönhetjük, hogy szövetkezetünk négymilliós nyereséggel zárja az 1976- os esztendőt. Híre lett tehát a szóláti libáknak, melyek tenyésztése ma már a leggazdaságosabb a faluban. — 1975-ben 50 ezer pecsenyelibát neveltünk — sorolja Bata József elnökhelyettes, ágazatvezető — melyből 30 ezret értékesítettünk. Ez a szám tavaly elérte a nyolcvanezret, az idén pedig már 100 ezer pecsenye- libát nevelünk. Megéri vele foglalkozni, mert tartásuk nem igényel különleges tech nológiát. igénytelen állatok, mégis jól jövedelmeznek. Előkerül a közös gazdaság ' középtávú fejlesztési terve is. Tóth Gábor főkönyvelő ebből idéz; — Szövetkezetünk V. ötéves fejlesztési terve főleg a libatenyésztés fokozására épül. Az a törekvésünk, hogy már 1978 végéig a mostani 13 ezres törzsállományt, melyet nemrég a verpeléti termelőszövetkezet Gyóni Gyula Előrelátás a pártmunkában MINDEN PÄRTTITKÄR, vezetőségi tag, bizalmi tanú- síthatja: tennivaló mindig akad elegendő. A történések, a feladatok egymást követik; állandóan szükséges valamiben állást foglalni, intézkedni, egyetérteni, kezdeményez, ni. A pártmunka hétköznap, jait ezek az — egymagukban általában nem „világrengető” jelentőségű — események, cselekedetek töltik ki, s töltik meg tartalommal. így természetes, s így is van rendjén. Csak az ilyen konkrét, gyakorlati, operatív tettek révén érheti el a párt- szervezet, hogy valóságos befolyásoló ja, s ne csupán utólagos regisztrálója legyen a mindennapi munkának. Az ilyen tettekre való tö. rekvés ma általános a pártmunkában. Igaz, még a minap is hallottam olyan alap- szervezeti titkárról, aki keserűen panaszolta, hogy hónapok óta képtelen egy érdemi megbeszélést összehozni a három műszakban dolgozó KISZ-titkárral, s a megoldást abban látta, hogy ezentúl csak egy műszakban dolgozókat válasszanak mozgalmi funkciókba. A tehetetlenség effajta siralmas példája azonban ma már — nyugodtan mondhatjuk — inkább megcsodálni való kuriózumnak számítja jellemző a tettrekészség, az operativitás. Fenyeget azonban egy másfajta — s kuriózumnak, ritkaságnak még távolról sem nevezhető — veszély. S ez a szükséges gyakorlatiasságnak prakticizmussá torzulása, a beleveszés a mindennapok részleteibe. Az ügyek áradása ugyanis könnyen elsodorhat. S ez azzal a következménnyel jár, hogy az események kezdik irányítani a pártszervezetet, ahelyett, hogy az irányítaná a történések menetét. A pártszervezet azzal foglalkozik, „ami jön”, ahelyett, hogy az történne, amit a pártszervezet célul tűzött. EZ UTÓBBIHOZ mindenekelőtt arra van szükség, hogy a pártszervezet törekedjék távlatokban gondolkodni. Elismerem, erre nem mindig könnyű időt találni, erőt fordítani. Hányszor lehet hallani pártmunkásoktól: „Bizony, jó lenne olykor csak azzal foglalkozni, hogy elgondolkodunk a teendőkön, latolgatjuk a lehetőségeket, megpróbáljuk kikövetkeztetni a távlati követelményeket, de erre marad a legkevesebb idő”. Ám, ha nehéz is rá időt és erőt találni, elengedhetetlen, megkerülhetetlen szükségességé válik a pártmunka hatékonyságának, színvonalának távlataikkal való egybevetése. A pártszervezetek munkastílusának, munkarendjének van jó néhány eleme, amely önmagában is tervszerűségre kényszerít, a prakticizmus ellen hat. Ilyen nem utolsósorban a munkatervek készítésének rendje, vagy az éves beszámoló taggyűlések rendszere. Ám nem kevés tapasztalat tanúsítja, hogy a különféle üléstervek, intézkedési tervek, cselekvési programok önmagukban még nem mentenek meg a prakticizmustól. Léteznek rutinra épülő, minden érdemi átgondolást nélkülöző munkaterveket éppúgy, mint csupán a múltat regisztráló, a jövővel nem számoló beszámoló taggyűlések. S éppenséggel az sem ritka jelenség, hogy a gazdasági vezetés cselekvési programja konkrétan és a perspektivikus kihatásokat érdemben számításba véve jelöli meg a feladatokat, a pártpolitikai munka ehhez kapcsolódó terve viszont mindössze néhány üres általánosságra szorítkozik. Pedig a gazdasági folyamatok politikai előmozdítása, alátámasztása a legkevésbé sem nélkülözheti az átgondoltságot, a perspektivikus látásmódot. Figyelemre méltó tapasztalat például, hogy a mai körülmények között egy-egy intézkedés ésszerűsége gyakorta nem értékelhető önmagában illetve hatékonysága. csak a későbbiekben érzékelhető. Emiatt az ilyen lépéseket kezdetben jó néhányan ésszerűtlennek tüntetik fel. A pártszervezetnek nagy feladatai vannak az ilyen problémák tisztázásában, az ésszerű gazdálkodás követelményeinek megértetésében. Erre azonban csak akkor képes, ha a mánál előbbre tud látni. AZT IS TUDJUK, hogy a fejlődés bonyolultabbá, ösz- szetettebbé vált, s egyes részelemei olykor ellentmondásba is kerülhetnek egymással. Ezért valamely kérdés megoldásánál a más területre vonatkozó hatásokat is ajánlatos számításba venni, különben mai döntésünk könnyen keresztezheti azt, amit egy másik problémával kapcsolatban holnap kell elhatároznunk. S ha a párt- szervezet ezzel nem számol, ha nem gondolkodik élőre, furcsa helyzetekbe bonyolódhat. Az egyik nap a közművelődési teendők tárgyalásakor például a munka melletti tanulás minél nagyobb mértékű kiterjesztése mellet' tör lándzsát, a következő al kálómmal a munkaidő jobb kihasználásának lehetőségeit közreműködésével felújítottunk, 20 ezerre növeljük. Ehhez bővítjük az épületeket Egyszerű, könnyen elkészíthető faszerkezetes nevelőházakat alakítunk ki, saját építőbrigádunk segítségével. Terveit az AGROBER Heves megyei kirendeltségén készítik el. A meglevő keltetőállomásunkat is bővítjük. Tizenkét, egyenként tízezer tojás keltetésére alkalmas magyar gyártmányú gépet vásárlunk. Ezzel évente 450 ezer tojás keltetésére nyílik majd lehetőség. Mindezekre tízmillió forintot költünk, amely évente ugyanennyi növekedést jelent majd a termelésben. Beruházásaink 5—6 év alatt megtérülnek. Egerszóláton _tehát __nagy jö vője van a libatenyésztésnek. A közös gazdaság vezetői nem is titkolják, elsősorban a tőkés export növelésére törekednek. Mint ahogy Dér József elnök beszéli : — A fejlesztéseiket államunk is támogatja, hiszen 40 százalék pénzügyi kedvezményt kapunk a libatenyésztés fokozására. Az új létesítményekkel elérjük, hogy a tervidőszak végére már évente 150 ezer pecsenyelibát nevelhetünk, ami 60 vagon húst jelent. Ezzel árbevételünk megközelíti majd a 60 millió forintot. A kedvezőtlen adottságok -között tehát a leggazdaságosabbra törekszünk. Ez persze a jó összefogáson is múlik. Bízunk a tagság további szorgalmas munkájában, hozzáértésében és mi is igyekszünk kapcsolatainkat még jobban elmélyíteni az árunkat értékesítő Baromfiipari Országos Vállalattal. Mentusz Károly kutatva viszont ezzel ellenkező módon, a tanulmányi szabadságot igénylők számának korlátozása mellett foglal állást. Az ilyenfajta és hasonló szélsőségeket csak úgy lehet elkerülni, ha a pártszervezet nem csupán azt tartja szem előtt, amivel az adott pillanatban éppen foglalatoskodik, hanem komplex módon igyekszik áttekin. teni az összefüggéseket, az okok és következmények láncolatát. Sok jó, követendő példája akad már ennek. Szólhatnék arról a gépipari üzemről, ahol a pártszervezet nem általános igazságok hangoztatásával támogatta bizonyos elavult gépek kiselejtezését és az új, korszerű berendezések jó kihasználását. Ellenkezőleg: átfogó tervet készített, amelyben konkrétan és pontosan számba vette, milyen teendői lesznek az intézkedések értelmének megmagyarázásában, a szakmai továbbképzés előmozdításában, az összeszokott kollektívák szükségessé vált megbontásából következő feszültségek eloszlatásában. A szerkezeti változtatások, a műszaki fejlődés ezen a helyen éppen azért nem okozott nagyobb zökkenőket az emberi viszonyokban, mert a pártszervezet nem prakticista módon, hanem átfogó koncepció alapján foglalkozott az ilyenkor felmerülő problémák százaival. AZ ÉLET IMMÁR minden területén ilyen szemléletet, ilyen munkastüust igényel. Tartós sikerre ma már csak ez vezethet. Gyenes László Mmwsw 0 1977. február 3., csütörtök j
