Népújság, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-30 / 308. szám
Vásárhelyi Győző — Victor Vasarelyről és a színesvárosról Ez évben sokat hallottunk Victor Vasarelyről, mégis jóformán alig tudunk róla valamit. A világhírű francia művész univerzális polgárnak mondja magát, egyvalamiről azonban nem tud és nem is akar megfeledkezni — nevezetesen arról hogy magyarnak született. Nyári itt-tartózkodása idején — ez idő tájt látogatott Pécs szülővárosába — sűrűn üdvözölték, szólítgat- ták ekképp az utcán, a szülőházában és állandó kiállításának színhelyén, a Káptalan út 3-ban barátai tisztelői és régi iskolatársai: Szervusz, Győzőkém. Hogy vagy, öreg cimbora? Jól érzed magad újra idehaza? Olyan rég láttalak ... Mesélj. mi van veled? És Vásárhelyi Győző a maga varázslatos egyéniségével különös hanghordozásával megnyugtató bőséggel egészítetop-art néven ismer. S ezzel a nevem is ismertté vált. Mostanában már csak a színesvárosokról álmodozom ... — Mondjon néhány szót elképzeléséről. — Évszázadok óta a festő mást se csinál csak ül, vagy áll a vászon előtt és fest. Amikor kész a kép, kiállítja majd eladja. Ahelyett, hogy az ember egész életében mázoljon a gyűjtők és a spekulánsok számára, megcsinál egy hatalmas eszközt, amit alapítványnak neveznek és belekezd egy óriási akcióba — például igyekszik megvalósítani a színesváros ötletét. A mai képzőművész nem elégedhet meg kis képek festésével a modern, grandiózus környezetet kell megszépítenie, hogy ezzel a művészet közkinccsé válását is elősegítse. Nem beszélve Zebres (szőnyeg) te ki a kiállítási prospektusokból ismert szűkszavú szöveget Kérdéseimre is szívesen válaszolt: — Hogyan alakult a sorsa azután, hogy szüleivel elhagyta a várost? — Szerencsésen — felelte. — De ezt ne értse félre, itt arra gondolok hogy a nehéz, küzdelmes lépcsőfokokon haladva végül is sikerült elérnem azt, amiért egész életemben fáradoztam — kialakítani egy új stílust és lerakni a színesváros alapgondolatát. Kezdettől foglalkoztattak a sík- ábrázolás térproblémái is. Ötéves koromban 1913-ban egy évre Trencsénbe, majd Pöstyénbe költöztünk szüleimmel. Tizennégy éves voltam, amikor Budapestre kerültem. Apám beíratott a kereskedelmi iskolába aztán német és francia nyelven levelezést vállaltam egy golyóscsapágy-gyár fióküzemében. Közben Bortnvik Sándor „Műhely”-ébe jártam és itt sajátítottam el az újszerű plakáttervezés műfaját. — Ön 3 évig orvosi tanulmányokat is folytatott... — Igen. Nem volt haszontalan ez az időszak a későbbiekben, Párizsban, jól beépültek grafikáimba az egyetemen elsajátított anyagok. Sokáig grafikákból éltem aztán a háború alatt beléptem egy dekorációs műhelybe, ahol apró iparművészeti tárgyakat készítettünk. A felszabadulásig „kitartott” ez a munka. Az ötvenes évek közepéig különböző kísérleti korszakokat „éltek” át műveim de mindig ott vibrált a kinetikus absztrakció lehetősége. Az évtized utolsó felére végre sikerült egy új irányzatot elindítani amelyet a világ CíAmma 1976. december 30., csütörtök arról, hogy az emberek igénylik a színeket és bizony az egyhangú lakótelepeken élők alig kapnak valamit a káprázatokból. Ezektől egyszerűen meg van fosztva és a tervezők sem sokat tettek érte. — ön szerint egész városok városrészek „színesítése” nem haladja meg az anyagi lehetőségeket? Ha a mi esetünkre gondolok, nálunk amúgy sem olcsó alakás ... — Jól ismerem néhány ország anyagi erőit, lehetőségeit — mondta Victor Vasarely — ezért nyugodtan állíthatom nem okozna különösebb nehézséget a „színesálom” megvalósítása. Egyre több példa is ezt bizonyítja. Az ember szép környezetben akar élni s erre hajlandó áldozni. De a lelkesedés, úgy vélem, köny- nyen helyettesítheti a pénzt. Külföldön már kezd tért hódítani az elképzelésem, de itt sem panaszkodhatnak, hiszen az akcióba bekapcsolódott, igaz nem olyan régen Pécs, Salgótarján, Budapest és most Győr is. Amikor a nagyvárosok meghallják hogy az említett helyeken épülnek modem centrumok, amelyek a művészetet beillesztik korunkba, látásigényekbe és „elhiszik”, hogy egy hasznos kultúrak- cióról van szó akkor, hiszem, maguktól kezdenek a munkához. Bízom a magyar építészekben, akik az újtól soha sem idegenkedtek és ettől még úgy sem fognak bízom benne, hogy a jövőben szép lakásokba költözhetnek a magyar munkásfiatalok. — Hogyan képzeli el a lakóépületek külső színesítését? — ízlésesen variálva, a falfelületre film formájában kerülnének felragasztásra a színek. Közeli terveim között szerepel a világ valamennyi jelentő« elektronikai és festékevárá- val felvenni a kapcsolatot, amelyek aztán kikísérletezIskola, a termelőszövetkezetben Vasarely nék az erre a célra legalkalmasabb, legtartósabb anyagot és festéket. Döntő a filmek élettartama és kezelhetősége. Ha sikerül megtalálni ezt az anyagot, hamar eljön annak az ideje, hogy minden lakóház színes filmruhát öltsön. Vasarelyt végezetül még két kérdéssel tartottam fel: — Arra még nem gondolt, hogy letelepedjen Magyarországon? — Nem. Szeretem Magyarországot, mert itt születtem, de szeretem Franciaországot is, mert családi 6zálak — két fiam és feleségem — fűznek hozzá és lassan már fél évszázada ott élek alkotok. A gondolat, a művészet, bármi legyen, ha az emberiséget szolgálja, nem lehet csak magyar csak francia — egyetemes, az egész világé. Ma már Bach zenéjét a világon mindenhol kedvelik, Racine és Descartes műveit mindenütt olvassák. — Sok külföldi város és Pécs díszpolgára, ezenkívül a Francia Becsületrend lovagja. Melyiket tartja élete legnagyobb kitüntetésének? — Mindegyik kitüntetés egyforma, azok mástól jönnek igazán egyik sem az enyém. A műnek vannak melléktermékei: a hírnév — sajnos —, és a pénz, ez nem sajnos. Persze azért nem, mert a pénzzel kezdő művészeket lehet támogatni, épületeket kastélyokat restaurálni, múzeumnak berendezni és lehet alapítványt tenni. Mű nélkül nem volna hírnév, tehát akár akarja az ember, akár nem, a legfontosabb mégis a mű. És nem a művész aki csinálja, nem a neve és nem az aláírása... Temesi László Közös gazdaságainkban egyre több a korszerű, a nagy teljesítményű gép. Kezelésük, karbantartásuk, javításuk nagy szakértelmet igénylő munka. Olyan feladat amelyre elsősorban a fiatalok vállalkoznak. őket várják, hívják mindenhová, annál is inkább, mert kevesen vannak. A szakmunkásképzők általában gondoskodnak az utánpótlás neveléséről, persze csak akkor, ha nem hiányoznak az oktatáshoz szükséges tárgyi feltételek. Hatvanban például nem volt tanműhely. A mező- gazdasági gépszerelő szakmát választó diákok gyakorlati képzését a MEZŐGÉP horti üzemegysége oldotta meg. A színvonallal elégedettek lehettek de a nélkülözhetetlen mosdó és fürdő csak nem épült fel. Ekkor jelentkeztek a Lenin Termelőszövetkezet vezetői és felajánlották, hogy ideális körülményeket biztosítanak. Próbálkozásuk még egyedülálló megyénkben. A szühmarkúság ismeretlen A részleteket Tóth János mérnök, a gépüzem vezetője eleveníti fel. — A jövőre gondoltunk, s ezért nem szűkmarkuskod- tunk. Az épület már állt, csak rendbe hoztuk és berendeztük. Mintegy négy- százezer forintot költöttünk erre. Nem kis összeg, de megéri az áldozat, mert a végzett tanulók zöme nálunk dolgozik majd. Ha megszokják a légkört, a kollektívát, akkor szívesen gyökeret vernek. Hozzáértésük révén milliós értékeket mentünk meg. Jelenleg tizenegy első- és tizennégy másodévessel foglalkozik az a szakoktató, aki valaha nálunk dolgozott. Szeretnénk, ha megszerezhetnék a traktorvezetői jógosítványt is. Reméljük a TESZÖV segít abban, hogy megkapjuk a tanfolyam indításához szükséges engedélyt. — Mi lesz azokkal, akik a környező községekből járnak be? — Mindannyiuknak társadalmi ösztöndíjat kínálunk, rajtuk áll, hogy élnek-e ezzel a kedvező lehetőséggel. Egyébként furcsa módon a szomszédos gazdaságok nem igyekeznek magukhoz kötni a gyerekeket, holott nem dúskálnak hozzáértő szerelőkben. Elmúlt a csalódás Érdekes majd mindany- nyian autószerelők akartak lenni, így aztán pályaválasztásuk csalódással végződött, hiszen kérelmüket — hely hiányában — elutasították. Bajzáth Jancsi szülei szavára hallgatott. — Mindketten ebben a tsz-ben tevékenykednek, ők tanácsolták: én se menjek messzire. Rájöttem: a kombájnok javítása legalább olyan szép munka, mint a meghibásodott személygépkocsik rendbe hozása. A zagyvaszántói Soós Laci döntés előtt tájékozódott. — Beszéltünk az idősebbekkel, ők mondták el hogy már a kezdő fizetés se rossz, így hát megkötöm a társadalmi szerződést: az ösztöndíjhoz jól jön a havi kétszázötven forintos támogatás. Az első félév tapasztalatait összegzi Rátkai Kálmán. — Az alapműveletekkel már megismerkedtünk. Kevesen vagyunk, megértjük egymást. Oktatónknak is több ideje jut mindannyiunkra . Szóval a csalódottság érzése hamar eloszlott, s a fiúk megtalálták helyüket. Ezt bizonyítja közös megjegyzésük is. — Az elméleti anyag nehéz és száraz, itt viszont mindig újat mást csinálunk, s mindjárt látjuk: mire mentünk, mit hibáztunk el. Lesz esztergapad Tóth Sándor a kezdemé" nyezés előnyeit sorolja, valamennyi figyelemre méltó mozzanat. — A horti lehetőségekkel nem voltunk megelégedve. Nemcsak a szociális létesít-* ményeket hiányoltuk, hanem a képzés egyoldalúságával sem értettünk egyet. Itt. a szövetkezetben viszont minden korszerű gép mégtalálható, s a diákok elsajátítják kezelésük összes fortélyát. Ezt a sokoldalú tájékozottságot bárhol hasznosíthatják. Ilyen magas szintet szétszórva — egy-egy szakmunkáshoz beosztva — sosem érnének el. Annál is inkább, mert általában nem tartják be a tantervi követelményeket. Az úttörő jellegű vállalkozást mindenütt dicsérik, a az első másfél év beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A második forduló jóval nehezebb lesz, hiszen számos feladatot kell megoldani. — Nincs esztergapadunk,' jó néhány szemléltető eszközre van szükségünk. Ha megkapjuk, akkor boldogulunk, — bizakodik a szakoktató. Tóth Sándor nem alaptalan nul ígér. — Mindent időben biztoJ sítunk. Átadunk két MTZ—- 50-est, az egyiket szét is szedhetik, hogy könnyebben megtanulják szerelésének műhelytitkait Akárcsak korábban, a jövőben is adunk anyagot, szerszámokat. Nem gond ez. mert egy nagy gazdaságban mindenből akad bőven. Egyébként is, ha áldozatot vállalunk azt leendő munkatársaink érdekében tesszük. Valami azért most is megtérül. Diákonként 3000 fcx* rintot kap vissza a tsz abból az összegből, amit a szakmunkásképzési alapra kell fizetnie évente. Nem sok, de több a semminél. A gépüzem vezetője a tér-' veket is felvillantja. — Idővel osztályonként harminc tanulóval szeretnénk foglalkozni. Ideális körülményeket kínálunk, a többi már a jelentkezőkön múlik. Ha a környező gazdaságok is élnek ezzel a kedvező lehetőséggel, akkor nemhiába kardoskodtunk ezért a tanműhelyért... Pécsi István Hogyan szeleteljük fel az ünnepi pulykát? Először is készítsük ösz- sze a következő szerszámokat: szeletelőkés köszörűkő, meleg víz, szappan, mosdóruha két frottír lepedő, súlyzók és húsbárd. Ha nincs a házban húsbárd, akkor helyette fejszét kell alkalmazni. Ám ebben az esetben a fenti listához még írjuk hozzá a kötszert és a fertőtlenítő jódtinktúrát is. A műveletet azzal kezdjük, hogy a pulykát a tepsiből egy a szeleteléshez megfelelő helyre tesszük. Mégpedig úgy, hogy a kifent kést a töltelék mellett a hátsó részbe, az éles köszörűkövet pedig a nyak alá szúrjuk. Az így felnyársalt pulykát aránylagos biztonsággal kiemelhetjük a forró zsírból. Ha azonban a pulyka mégis leesne a földre, akkor gondosan göngyöljük bele a két frottír törülközőbe és így emeljük fel a szeletelődeszkára. Eiek után hozzákezdhetünk a munkához. Fenjük meg a kést a köszörűkövön, és vágjuk el az ízületet, mely a combot a törzshöz köti. Ha ezt a, helyes módon tettük, ami teljesen valószínűtlen akkor a kés tüstént beleszalad a csontok és porcok átvág- hatatlan szövedékébe. Lehet, hogy ez utóbbiak a pulykához tartoznak, de az is lehet, hogy a saját hüvelykujjunkat találtuk el. Ha azt szerencsésen elkerültük, akkor energikusan mozgassuk a kést előre- ' hátra, míg csak be nem láttuk, hogy tehetetlenek vagyunk. Ekkor húzzuk ki a kést és kérdezzük meg a körülállók valamelyikétől a lehető legingerültebb hangon, hogy miért nincsen egyetlen tisztességes kés sem a háznál. Ilyenkor kell elővenni a tornatermi súlyzókat és karizmainkat addig erősíteni, mígnem alkalmassá válnak a feladat puszta kézzel való ellátására. Egyik kezünkkel határozottan ragadjuk meg a pulykacombot, a másikkal pedig a törzset, s utána . visítsunk. Az égési sebre hideg vizet is lehet önteni. Most próbáljuk meg a fenti manővert a frottír törülköző közbeiktatásával. Ekkor a pulykalábnak le kell válnia a testről amely viszont Newton hatás-ellenhatás törvényének értelmében ki fog penderülni az ellenkező irányba, vagyis feltehetőleg az egyik családtag ölében fog kikötni. Emeljük ki a pulykát a szerencsétlenül járt családtag öléből, és koncentráljunk ismét a lábra. A hús- bárddal vágjuk el a felső és alsó combot összekötő inakat. Az egész fent leírt műveletsort ismételjük meg a pulyka másik oldalán. Mindezek után két felső és két alsó comb áll majd rendelkezésünkre. Ennek örömére a forró víz, szappan és mosdóruha segítségével mosakodjunk meg tetőtől talpig s ha lehet, menjünk a moziba. Ha nem, akkor viszont nézzünk mélyen az asztal körül ülők szemébe, és jelentsük ki metsző hangon, „ugyebár senki sem óhajtja a mellehúsát?” Ha a családtagok makacskodnak, és mégis csak fel kell vágnunk a mellet, akkor tegyük ezt olyan szándékolt ügyetlenséggel hogy a szószos tál felboruljon, méghozzá annak a ruhájára, aki a mellhúsért való kö- vetelődzést elkezdte. A hússzeletelés alternatív módszere az, hogy körüljárjuk a szomszédságot és kinyomozzuk, kinek van jó szeletelőkése, amit kölcsön lehet kérni. Ily módon az embernek alkalma nyílik, hogy megnézze a futballmeccset a szomszéd tévékészülékén továbbá az is lehet, hogy az otthon várakozó családtagok elunják a dolgot, és maguk látnak a szeleteléshez. Ez esetben hazatérésünk után vessünk fájdalmas tekintetet az avatatlan kézzel feldarabolt húshalomra, és aznapra tagadjuk meg a további munkát. Elvégre senki sem várhatja a szeletelés ihletett művészétől, hogy amatőrök kontárkodását folytassa. Zilahi Judit fordítása
