Népújság, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-28 / 306. szám
Töprengés erröl-arról A napok dramaturgiája Adhattam volna ezt a címet is annak, hogy mikor: mit? Ünnepkor, szombat esténként mit, és mit a hét elején, mit délután és mit a kora esti órákban. Egyszóval, mikor mit sugározzon a televízió és immáron negyed tízmilliónyi előfizetőjének? A kérdés nem egyszerűen műsorszerkesztési, hanem műsorpolitikai, pontosabban nem a műsor szerkesztésének technikai, összeállítási gondja hanem a műsorpolitikai hatásának gondja. Az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az Iskolatelevíziót este a fő műsorban közvetíteni botorság, hogy a tévétornát éjfélre tenni még nagyobb lenne. De már az a probléma, hogy melyik film menjen az éjszakai adásban, melyik szombat este a' fő műsorban vagy egy közgazda- sági riport közvetlenül a műsorsugárzás megkezdése után kerüljön-e adásra, vagy jóval délután hat óra után, már sokakat érdeklő, érintő és az adott műsor hatásfokát befolyásoló kérdés. Hogy hol jöjjön be a színész a színpadra, a szceni- kusnak a díszlettervezőnek technikai probléma — no persze, az ő szemszögükből tekintve nincs egészen ez így —, de a színész, a rendező, vagy az író számára a jelenet vagy az egész mű értelmezésének fontos dramaturgiai pontja lehet. Mikor, hol „jöjjön be” a műsor, mikor milyen réteg nézi és nézze és nézhesse — talán a legdöntőbb szempont. De legalábbis az egyik lényeges szempont. S ha még ehhez hozzávesszük, hogy az úgynevezett szórakoztató műsorfajták széles skálájából melyik réteg társadalmi és melyik korosztály, még iskolai is, mit szeret és mit vetne el? — csak tovább bonyolódik az ügy. Szerencsére. A televízió nálunk is a mindennapok testvére és szellemi testőre lett, hamég gyakran meg nem unt, vagy kellő szakértelemmel, hozzáértéssel még kezelni nem is tudó játékszere a magyar nézők többségének. Ennek minden jó és hasznos de minden idegesítő ódiumával együtt. Bőséges-e a kosár? Mármint a bőség kosara. Ha ránézünk a televízió műsorajánlatára, akkor igent kell mondanunk. Talán még túlságosan is —, egyben- másban. Most karácsonykor például azt hiszem, kár volt „ellőni” Tersánszky Jenő legendáját a nyúlpaprikás- ról és Gazsiról — két részben. Nemcsak azért mert viszonylag nemrégen pergett ez a film a mozikban — egyszerre készült Vászonra és képernyőre —, hanem mert ínségesebb januári főműsorban is megnézte volna, szívesen látta volna és jobban is értékelte, érzékelte volna a néző, mint így, a délutáni adás karácsonyi sziesztájába rejtve. Valamikor a Cafe Hungária fő műsorban ment most ez is délutáni adássá „devalválódott”, pedig értéke és mértéke szerint bízvást megállná a helyét nem egy „csendes” este megízesíté- sében. Ugyanakkor — és ezért kérdéses a bőség fogalma — idegesítően gyengécske vagy egyszerűen gyermekdeden naív nyári moziba, vagy oda se való filmek futnak a főműsorban. Ez is napjaink és a képernyő dramaturgiájához tartozna ? Tegyük most fel a kérdést más szempontból? Bő- séges-e a kosár n derű, a humor, a nevetés terhétől ? E lap karácsonyi számában Márkusz László kollégám Ojmwj J976. december 2%, kedd Képernyő ELŐTT figyelemre méltó cikkben rántott kardot a könnyű műfajt lebecsülő hétfejű sárkány ellen. Ha csak az egyik fejét sikerült is megsebesítenie, már nem vonta ki hiába pennáját, azazhogy a szablyáját. Nem akarok fegyverhordozója lenni. te elvesztette a történetnek azt a mikszáthi derűjét, amitől a történet valahol a mese és valóság határmezsgyéjén haladhatott volna előre, a nem derűs, de nem is e teátrálisan, szinte görög sorstragédiaszerűen megrendezett befejezésig. ...és egymáséi lettek... X rifflé fuífomlnyős-ismeretterjesztő műsorai — A szocialista brigádok akadémiája, a Mindenki iskolája, a Változó világkép — felérnek egy-egy továbbképzési fél nappal, mert az adásokban egyformán érvényesülnek a humán- és természettudományok. A novella szerkezetétől és műfaji sajátosságaitól kezdve a tpdat és világkép változásáig érintenek filozófiai, társadalomtudományi biológiai, esztétikai, etikai kérdéseket. A beszélgetések nem adnak fejlődésrajzot, nem zárnak le korokat, inkább lehetőségeket, utakat tárnak fel. Izgalmasak azért is, mert a hallgató ráismer a már korábban tanultakra, megalapozottakra. ugyanakkor új perspektívák megismerését teszik lehetővé. Eltekintve most a homlokráncoló pillanatoktól — ami tudásunk és tájékozottságunk hiányosságaira mutat — fontosak ezek a párbeszédek, mert élő láncszemei a munkásművelődésnek, mert nyitva tartják a tudatot és mert rátekintenek ismeretlen tudományterületekre. WeVVFTT de mégis kölcsön kell legalább kérnem tőle e töprengés során e „szablyát”: nem sok mosoly jutott osztályrészéül a karácsony estéin a televíziót nézőknek. A film kitűnő, mármint Zorbának, a görögnek a története filmen, de szívkacagtatóan derűsnek aligha nevezhető: a legenda ama Gazsi nem ehette nyúlpaprikásról szív- szorongatóan 6zép, néhol kedves, néhol kicsit hamis — mindezt megírták már a film idején Kabay Barna és a színészek munkájáról —, de nem mosolyogva kelünk fel a karosszékből. És a Zsurzs Éva rendezte háromrészes Beszterce ostroma is lehetett nagy vállalkozás, mint ahogyan az is volt, lehetett benne találni derűs pillanatokat, néhány színészi remeklést, de a harmadik, a befejező rész ismét nem felfelé kanya- rintotta a vonalat a karikatúrafejen ott az orr alatt, hanem erősen lefelé. A mosolynak is szerepe van a napok és televízió dramaturgiájában: a helyes műsorpolitikában ? Beszterce ostroma Befejeződött. Nem az ostrom, hiszen azt Estella— Apolka csere alapján megoldotta a történet, megoldotta Mikszáth és megoldotta az e témavilágban igen magabiztosan mozgó Zsurzs Éva. Aki most is és újíent is csak csodálni való fölénnyel mozgatott tömegeket hogy azonnal enteriőrre váltson, festett kort, teremtett stílust, amoszfé- rát és fedezte fel (!) újra a televízió számára Ungvári Lászlót. Már ez az egy tette is igazolta a Beszterce ostroma tévére rendezését. Am, ha Zsurzs Éva eddigi rendezéséhez, saját mércéjéhez mérem Pongrácz gróf történetének képi megvalósítását — úgy érzem, nem a Beszterce ostroma a legsikerültebb alkotása a rendezőnőnek. Pompás részletek és. egészében mégis vontatottság, az egyik jelenetről a másikra bészürkült epizódfigurák, és igen gyakran — gondolom, ez vágási hiba is lehetett — állóképből indított cselekmény, beállított ’ színésztől indított öikció. És ami talán a legdöntőbb, a végére tragikus hőssé magasztosult Pongrácz gróf és környeze, MégiSs ha azt kérdeznék, mindezek után válaszoljak egyetlen szóval milyen i6a Mikszáth Kálmán regényének televíziós változata? — azt kellene felelnem, hogy: jó! Még szerencse, hogy nem kérdeznek ilyet, illetőleg, ha kérdeznek, nem kell egyetlen szóval válaszolnom erre. Mert a kritikus szavainak is megvan a maga dramaturgiája. Gyurkó Géza A jel, hír, információ —- Egyed László műsora — olyan kérdéscsoport eredményeibe és titkaiba világított, ami mindennapjaink kísérője ugyan, de amelynek élő és élettelen világra tett hatásairól soha nem lehet eleget megismernünk. A hír kapcsolja az embert az élő világ áramkörébe s az az ember, aki elzárkózik a sokszor infor- mációártalómként emlegetett hírtömeg elől, magányosabbá, szegényebbé válik, mint az, akit érdekel, mi történik Angolában vagy Közel-Keleten, a házunk táján, Visontán, a szegedi olajmezőkön vagy hol tart a csillagarcheoló- giai kutatás. De mi a hír? Hír mindaz, ami módosítja a világról eddig alkotott képünket, a szokatlan, a váratlan megjelenése. Ezért is mondta a beszélgetés egyik résztvevője: „Ha egy kutya megharap egy embert, az nem hír, de ha egy ember megharap egy kutyát, az már hír.” A föld, az élettelen világ, de az állatok is adnak információkat. A denevérek lokációs rendszere annyira fejlett, hogy saját hangjuk visszaverődéseiből képesek agyukban felfogni környezetük képét A méhek a külső világ paramétereit alakítják ki magukban, és közük dolgozó társaikkal a mézlelőhelyek irányát, távolságát, sőt a virágporválasztékot is. Információk a barlangrajzok, de információkutatás az a kísérlet is, amikor a Föld magányossá vált embere valamelyik csillagrendszer értelmes lakójával keres kap. csolatot Az más kérdés, hogy ez a lakó kíván-e kapcsolatot teremteni a földi emberrel? Nagyon kell hinnünk abban hogy ők is meg akarnak ismerni bennünket. A beszéd lényegére, fontosságára, közösségalakító erejére utalt az a kérdés- csoport, amely feltételezte, hogy eljön az idő, amikora világ népei egy nyelvet beszélnek (nem átvitt értelemben) vagy amikor gondolatátvitel helyettesíti a beszédet. A Hevesi Szemle, a megye közművelődési folyóirata volt a kerete annak a megye járásnak, . amelynek tapasztalatairól a Szolnoki rádió riporterei számoltak be. Az egyórás műsorban — 6ok zenével — megszólalt a folyóirat főszerkesztője, az állomásfőnök, az idegenforgalmi szakember, a diáklány a pincemester és a muzeológus. Eger, Füzesabony, Andornaktálya, Gyöngyös voltak az állomásai (Hatvan kimaradt) ennek a látogatásnak és a riportokból egy anyagiakban, szellemiekben gyarapodó, a szocializmus útján járó azt építő megye képe bontakozott ki a hallgató előtt. Lakóinak száma 350 ezer. Ennyi volt 10 évvel ezelőtt, ennyi ma is, és nem valószínű, hogy több lesz az ezredfordulón. Ez az ország lakosságának 3,3 százaléka. Nem sok de Heves megye varázsa nem a számokban van. Más a kép ha a Mátra, Bükk, a Tisza és Eger megyéjét nézzük. A törtéi nelmi múlt, az iparosodás üteme, a megye társadalmának átalakulása előkelő helyet biztosít számára az ország életében. Aki nem járt itt, az keveset ismert meg az ország életéből — mondta a műsor szerkesz-. tője Forró Tamás. Én csak az Egerben tanuló bükkszéki diáklány nézeteivel nem érthettem egyet; hogy itt hidegebbek az emberek egymáshoz, mint Pécsett, hogy elkülönülnek és mindent tudnak egymásróL A nagyváros is kis közösségek társadalma. Ezt a mikrovilágot — Tokióban, Egerben is — a munka, érdeklődési körök, hobbyk, közösen átélt megpróbáltatások, a szülőföld, a feudális múlt hagyományai tartja össze. És ahogyan a Cse- bokszári-lakótelepen élők igen keveset tudnak a la_ josvárosiakról — nem az érdektelenség, hanem az ott kialakult lakóközösségek miatt — a New York-i 97. és 98. utca lakói sem ismerik egymást. (Pedig a két utca ott valóban egymás mellett van. Örömök, gondok öregek és gyerekek sorsa, apró kis pletykák, könny és derű tart össze embercsoportokat így van ez a falvakban és így a világvárosokban.) És a Hevesi Szemle céljairól? „Az ötödik évfolyamba lépő Szemle a megye társadalmához a tájhoz kötődve az itt élő dolgozó, alkotni akaró és tudó ' emberek fóruma kívánt és kíván lenni..., pódium akart és akar lenni, ahová gondjaival és gondolataival felállhat bárki, akinek mondanivalója van közös dolgaink jobbítása, sorsunk gyarapítása ügyében. Nerr^ akarja irányítani a megye*’ szellemi életét de befolyásolni mindenképpen kötelessége ...” A vidéki stúdiók szép szokásává válhat ez a szomszédolás, mert riportjai gazdagítják a magyar spektrumot. Ebergényi Tibor Erre ki g Nem kellett biztatni, ömlött a szó Zamárdiból. — Van két éve, hogy utoljára találkoztunk — kezdte. — Azóta történt velem egy és más. A leglényegesebb, hogy nyugdíjba mentem. Kétezer-hatszáz a nyugdijam, ami nem éppen sok de talán nem is kevés. A Zabpehelypaplan Gyár dolgozói csak addig nyújtózkodhatnak, ameddig a zab- pehelypaplanuk ér. Mert ez a takaró még nem szorította ki teljesen a hagyományos pehelypaplant, a gyár tehát nem dolgozik akkora nyereséggel, hogy magasabb fizetést adhatna a dolgozóinak. Ehhez képest persze a nyugdíjak sem magasak. De mondom, én elégedett volnék. Más baj van itt most— — Micsoda? — kérdeztem alig palástolt érdektelenséggel. — Mint ismeretes — folytatta Zamárdi Béla —, júniusban felemelték a nyugdijakat. Ez az intézkedés a júliusi hu sáremeléssel kapcsolatos. Namármost, minden ismerősöm tudja, hogy meggyőződései vegetáriánus vagyok. Annak jellemzéséül, hogy mennyire ellenszenves előttem mindennemű húsétel, csak két példát említek. Amatőr botanikus lévén, tele van a lakásom növényritkaságokkal. De húsevő növény nem teheti be hozzám a lábát, akarom mondani a gyökerét!... Volt a házunkban egy rossz hírű talponálló, amelyben és előtte, az utcán is napirenden voltak a botrányok. Főleg garázda elemek látogatták a kocsmát. A környék józan életű lakóinak kérelmére, hosszú évek harca után végre elhelyezték az italboltot egy másik utcába. Én nem csatlakoztam az akcióhoz, tudván, hogy a rossz után ritkán jön jobb. És a történtek engem igazoltak. Képzelje, húsbolt nyílt a kocsma helyén!... Marhafelsál tarja, fartő — micsoda fertő! — kapható egyebek közt a boltban, a téliszalámiról már nem, is beszélve. Most absztinens létemre én indítottam akciót, kérve az illetékesektől: tegyék vissza a talponállót ennek a bűnbarlangnak a helyébe.,. — Értem — szóltam. — De mi köze mindennek a nyugdíjához? Zamárdi mutatóujja a magasba lendült. — Most fogok rátérni! — mondta. — Mivel húsfélét, felvágottat sohasem fogyasztok, a húsárrendezéssel kapcsolatos nyugdíjemelés engem nem illet meg. Hiszen az én háztartási kiadásaim júliustól sem nö- vekednek. Ugyanez áll a többi vegetáriánus embertársamra is. Mi tehát a nyugdíjemelés elfogadásával — ha szándéktalanul is — megkárosítjuk a népgazdaságot. Jól tudom persze, hogy egy általános érvényű nyugdíjrendezés alól kivételt tenni nehéz. A vonatkozó rendelet mégis utólagos módosításra szorul. Világéletemben tisztességes ember voltam. Megtörtént velem, egyszer hogy a tisztító vállalathoz beadott pi- zsamám zsebében benn felejtettem egy zsebkendőt. Természetesen ezt is kimosva kaptam vissza. De csak a pizsamáért járó 6 forintot számították fel, hiszen <t zsebkendőről a mosodában sem tudtak. Egy zsebkendő mosása 65 fillér. Ki akar- tam fizetni, de nem fogadták el a felvevőhelyen, mert a zsebkendő nem szerepelt az átvételi cédulán. Nem akarván egy tanácsi vállalat terhére jogtalan haszonhoz jutni, a 65 fillért posta- utalványon küldtem el a központnak. Udvarias hangú köszönőlevelet kaptam utána, némi szemrehányással azonban, minthogy a jelentéktelen összegecske bevételezésével, elkönyvelésével több munkát adtam az adminisztrációnak, mint amennyi hasznot a pénz jelentett számukra. De mondja, mi mást tehettem volna? — Nem tudom — feleltem, és magára akartam hagyni a nyugdíjemelés szánnivaló áldozatai, de neki még volt valami mondanivalója: — Növeli a zűrzavart körünkben hogy a XXIII. kerületi Vegetáriánus Klubban, amelyhez én is tartozom, a sürgető ügyben rendkívüli közgyűlést akartunk összehívni. Ez most elmaradt, mert a. főtitkárunkat, Czékla íxijost, akit eddig valósággal a vegetarianizmus apostolaként tiszteltünk, heveny húsmérgezés tüneteivel váratlanul kórházba vitték. A magiról megfeledkezett emberről kiderült, hogy kettős életet él: parajt prédikál és karajt eszik.., Neves Ferena
