Népújság, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-17 / 298. szám
( 1976. december 17„ péntek A Nap kél 7.26 — nyugszik 15.54 érakor A Hold kél 2.44 — nyugszik 13.15 órakor Szeretettel kSszöntjük névnapjukon L A Z A S nevű kedves olvasóinkat! A Lázár eredeti formája .JEleazar" volt, amelyben az óhéber „él" (isten) és a segítés fogalma található. Száz évvel ezelőtt született Ágoston Emil, kiváló építész. Az erdélyi Aranyosmaróton született, s középiskoláit is Erdélyben, főiskolai tanulmányait pedig a budapesti Műegyetemen végezte el. A fővárosban, a Vád úton épült Krayer-házzal tűnt fel, amelynél modem törekvéseket vegyített erdélyi motívumokkal. Bérházak után őt bízták meg a Hungária fürdő úszócsarnokának és gőzfürdőjének, valamint a Bajcsy- Zsillnszky úti volt nagy banképületnek a megtervezésével. Legnevezetesebb munkája az Astoria Szálló Múzeum körúti sarokrésze, mértéktartó, előkelő, klasszi- tízáló architektúrájával. A neves tervezőmérnök Berlinben halt meg 1921 nyarán. Időjárás: Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult idő, többfelé havazással, az időszak végén délnyugaton esetleg havas esővel. Erősen páíás levegő, főleg az éjszakai órákban, elsősorban keleten, köd. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő délies szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között. JíreL.eseméwLíiireLmméiiyeL.liIrBL. Tanácsi vb-ülésekről Elhunyt jelentjük ifj. Cseh István Ünnepi ügyeletben a GELKA Bekapcsolják az üzenetrögzítő automatát Felkészülten várja a karácsonyi és az újévi ünnepeket a GELKA Heves megyei szervizhálózata. Az előző évek tapasztalatai ugyanis azt bizonyítják, hogy az év végi ünnepek előtt jelentősen megnövekNyugdíjasokat köszöntöttek a VILATI-ban A VILATI egri gyárában — a korábbi évek hagyományainak megfelelően — találkozón látták vendégül a gyárból nyugdíjba vonult dolgozókat. A volt munkahelyükre immár vendégként visszalátogató nyugdíjasok kellemes napot tölthettek el volt munkatársaikkal; meghallgatták Debreczeni Tibor igazgató tájékoztatóját az üzemek gazdasági eredményeiről, közösen megnézték a. mind korszerűbb gépekkel dolgozó üzemcsarnokokat. Ebből az alkalomból ünnepélyesen búcsúztatták el az idén nyugdíjba vonulókat is, közülük ketten jó munkájuk elismeréseként megkapták a Kiváló dolgozó-kitüntetést. A találkozó hangulata beszélgetéssel zárult, s a vendégeknek karácsonyi ajándékcsomagokat adtak át. I színház EGERBEN ESTE 1 ORAKOB STRUCCOK ESTELYE DÉRYNÉ BÉRLÉT + ORVOSI | ÜGYELET | EGERBEN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Rendelés gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. HATVANBAN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. Bzik a javító szolgáltatások iránti igény. A GELKA vezetői és dolgozói figyelembe vették ezt, s az idén kibővítették a már hagyományos ügyeleti szolgáltatásaik körét: a fekete-fehér tv-készülékek gyors javításán kívül az ügyeletes szerelők karácsonykor és újévkor is megjavítják a színes televíziókat, a háztartási hűtőgépeket, az elektromos tűzhelyeket, illetve a fűtőkészülékeket. A GELKA szakemberei ezekben a napokban már meghosszabbított műszakban dolgoznak, hogy a még bent levő készülékeket December 15-én a városi tanács épületében ünnepélyes keretek között sorsolták ki a Lobogó Heves megyei rejtvénypályázatának díjait. A Heves megyei Tanács fő diját, Király Róbert Vi- sonta című plakettjét Váczi Zsuzsa, 4200 Hajdúszoboszr ló. Szabó L. út 8., az első díjat, Kishonthy Jenő Alvó Az üdülőterületek ellátásáról tanácskoztak Egerben Dr. Varga Jánosnak, a városi tanács elnökének vezetésével csütörtökön ülést tartott Egerben a városi tanács végrehajtó bizottsága. A napirenden egyebek között a Mátra—Eger—Nyugatbükki Intéző Bizottság tájékoztatója szerepelt. Domán Imre, a MEBIB titkára a tájékoztatóban többek között az Eger környéki települések idegenforgalmi fontosságával, s e területek ellátásának fejlesztésével foglalkozott Kitért többek között arra, hogy a jövőben jelentősen javul az érintett üdülőterületek kereskedelmi hálózata, s nem lesznek annyira égé4 tőek a szállásgondok sem. Már ebben az évben elkészült — a jövő évi szezonban érezhető majd a legjobban a tehermentesítő hatása — az egri Szarvas téri, illetve a kempingbeli motel. Lehetőság nyílik a kemping további fejlesztésére: 1978-ig megjavítva adhassák vissza a tulajdonosoknak. Az ünnepi ügyelet egyébként már december 19-én megkezdődik, az aranyvasárnapon a szerelők is talpon lesznek. Karácsony mindkét napján a készülék- és háztartási- gép-tulajdonosok rendelkezésére állnak a GELKÁ- sok, akik az új év első két napján is a műhelyekben lesznek. Az ünnepi ügyelet idején ismét bekapcsolják az automata üzenetrögzítő berendezést, amely a telefonon érkezett bejelentéseket továbbítja majd az ügye. letes szerelőknek. című akvarelljét az egri III-as számú Általános Iskola 5/b osztályának tanulói nyerték. A Heves megyei rejtvény helyes megfejtése: Gárdonyi Géza, Dobó István, Kiskörei vízi erőmű,, minaret, Tinódi Lantos Sebestyén, Csebokszári, altemplom, galéria, Ho Si Minh, Szépasz- szony-völgy. ezer szálláshellyel több várja majd az ide érkező turistákat, kirándulókat. Ami a kereskedelmi hálózat fejlesztését illeti — mondta a MEBIB titkára — a sikfőkú- ti pavilon megépítését, valamint az egri várban létesítendő vendéglátóipari egységet kell elsősorban megemlítenünk. A tervek szerint a MEBIB az egri városi tanáccsal együtt növeli majd a Felsőtárkányban levő szálláshelyek számát, támogatást nyújt a szépasszony- völgyi rendezési terv megvalósításához, a síkfőkúti üdülőterület rendezéséhez, a szarvaskői vízellátás gondjainak a megoldásához, valamint a város környéki autóspihenők, tornapályák, tűzrakóhelyek kialakításához. A végrehajtó bizottság a tájékoztató után a soron következő tanácsülésre kerülő beszámolókat, tájékoztatókat vitatták meg. 770 lakás épül a Mátrai úton, Gyöngyösön A városi tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta a jövő évi költségvetési és fejlesztési alap tervezetét tegnap megtartott ülésén, ameA lakosság áruellátásának Javítására az idén 42 milliárd forint értékű importárut, az előző évinél 9 százalékkal többet szerzett be a kereskedelem — jelentette be a Belkereskedelmi Minisztérium csütörtöki sajtótájékoztatóján Kállai Oszkár főosztályvezető. Elmondotta, hogy jövőre a kiskereskedelmi forgalom tervezett növekedésénél gyor sabb ütemben bővítik a be" hozatalt, mintegy 47 milliárd forint értékű árut importálnak. A behozatal változatla" nul a tömegellátást szolgálja, többségében itthon nem termelt, nem gyártott termékeket, vagy olyan árukat importálnak, amelyből a hazai ipar nem tudja kielégíteni az igényeket. A legfontosabb importcikkünk egyebek között a kávé, a déligyümölcs, a személygépkocsi, de a jobb ellátáshoz vásárolnak, szőVasámapi történet A csikorgó téli reggelen helybéliek kis csoportja gyűlt össze a Szalajka- völgy bejáratánál levő büfénél. A rumos-, kevertes-, pálinkáspoharak sűrű egymásutánban ürültek, amitől már nemcsak a lélek melegedett meg, hanem fokozatosan a hangulat is. Élénk „közgazdasági, politikai” viták kerekedtek né- hányan „a labdarúgás időszerű kérdéseit” tárgyalták — egyre emelkedő hangerővel. Benn a pavilon melegében a kiváltságosok egy jó kedélyű csapata töltötte magába a szíverősítőt. A meglett férfiak között 14 év körüli kis srác is büszkén szorongatta a féldecis poharat, amin a többiek szemmel láthatóan jót mulattak. A gyerek élvezte a hirtelen jött népszerűséget, nyilvánvaló nem akart szégyent vallani. Biztatás nélkül, de nagy elhatározással Iyen Berényi József elnökölt A háztáji és kisegítő gazdaságok helyzetéről Csernyák László terjesztett elő jelentést Az ipari üzemek kitelepítésének folyamatát és a további tennivalókat az a jelentés összegezte, amelyet Szabó Béla terjesztett a végrehajtó bizottság elé. Hangsúlyozták, hogy a felügyeleti szervekkel is fokozni kell az együttműködést a kitelepítés végrehajtásában. Az év elején életbe léptetett új közlekedésrendészeti szabályok megtartásának tapasztalatait Hadobás Zoltán, a városi rendőrkapitányság vezetője ismertette a testülettel. A felszerelt közlekedésbiztonsági technikai berendezések fokozták a város közlekedési rendjét és fegyelmét. Jóváhagyta a végrehajtó bizottság a Mátrai út keleti oldala részletes rendezési tervét, amely szerint ezen a területen 770 összkomfortos lakás épül meg, és kiszolgáló központ gazdagítja a városrészt. A terület szanálásának, előközművesíté- sének munkálatai rövidesen megkezdődnek. Elfogadta a vb az újonnan létrehozott városi sportiskola ideiglenes szervezeti és működési szabályzatát. nyegeí, kötöttárut, bőr'ábbe- lit, kerékpárt stb. Az előző évekhez képest változás, hogy 30—40 százalékkal bő" vül a déligyümölcs-behozatal. A mezőgazdasági kisgépek importját háromszorosá" ra növelik és új cikként 60— 70 ezer zsebszámológépet is vásárolnak. Két feles koccintotta poharát a többiekéhez, fejét mereven hátra hajtotta, szemei a pálinkát tartó kézre meredtek és — ahogy a férfiaktól látta — egyszerre leöntötte torkán a színtelen, méregerős italt. Vörösödő arccal fojtotta el a feltörni készülő köhögést, a nyaka megfeszült, a fogait keményen összeszorította, majd óvatosan mély lélegzetet vett. Az első sikerült. A gyerek örömmel tekintett végig a félrészeg közönségen, a férfiak pedig biztató vállveregetéssel, harsány röhögéssel ismerték el a produkciót. — Még egy vegyesei! — szóit az egyik akinek a jó mulatság mellett, némi büszkeség is volt az arcán. A feltűnő hasonlóság elárulta: a gyerek apja lehetett. A büfésnő nevetve Tragikus hirtelenséggel, 37 éves korában váratlanul elhunyt ifj. Cseh István, az egri 212, számú Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója. Cseh István fiatal kora ellenére tapasztalt pártmunkás, kiváló pedagógus volt. Vele a párt egyik odaadó munkását, nagy tudású nevelőt vesztettünk eL Családjának tagjai, bará' tai, kollégái és tanítványai 1976. december 20_án, hétfőn vesznek tőle végsó búcsút az egri Hatvani-temetőben, • • Ünnepi meglepetés: 180 ezer forint Váratlan karácsonyi ajándékot „kapott” a szihalmi Póczos István. A szerencsés ember a 49. héten négyes találatot ért el a lottón, s csaknem 180 ezer forintot nyert. A nem mindennapi ajándékot — amely bizonyára jól jött az ünnepek előtt — a füzesabonyi OTP-fiókban fizették ki. Állatorvosok tanácskoztak Az Agrártudományi Egyesület Heves megyei Szervezete és a Heves megyei Állategészségügyi Állomás csütörtökön délelőtt Egerben. a Technika Házában tanácskozást rendezett állatorvosok és állattenyésztő szakemberek részvételével Dr. Csépány Nétusz igazgató megnyitója után dr. Horváth György, az Állatorvostudományi Egyetem docense tartott érdeklődéssel kísért előadást, a nagy üzemi szarvasmarha-tenyésztés aktuális szaporodás biológiai kérdéseiről. töltötte újra a feléje nyújtott poharat. Épp hogy nem noszogatta a gyereket, aki már maga is igen élvezte a dolgot. — Nem korai egy kicsit? A nő bosszúsan fordult felém. — Nem gyerek már az. Az apa is felkapta a fejét, majd mély bölcsességgel megjegyezte: — Drága uram! Az én gyerekem, azt italok vele, amit akarok. Különben is, törődjön a maga dolgával. A hirtelen ellenségessé vált hangulat gyors elvonulásra késztet. Fizetek. Néhány perc múlva az úton egy kopott Zaporozsec húz el mellettem. A hátsó ülésről a gyerek vigyorog ki rám. Arcán a megvédettek diadala, s a felnőttekhez tartozó kölyök fölénye, de a jellegzetesen csillógó szemekben már ott a „férfivá avatás” pálinkagőzös fénye is. —czl— Manökenek lesznek L-L Az Állami Artlstaképzö Iskolában vizsgáikra készülnek a lányok. A hallgatók akrobatikát, színpadi mozgást, táncot, színészi mesterséget és divattörténetet tanulnak. A vizsgák sikeres letétele után szakképesítést kapnak, amellyel a reklámszakmában tevékenykedhetnek majd. (MTI fotó — Danis Barna — KS) Á Lobogd Heves megyei rejtvénypályázatának sorsolása Sajtótájékoztató a Belkereskedelmi Minisztériumban 20 éves a munkásőrség A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala és a Munkás" őrség Országos Parancsnoksága a munkásőrség megalakulásának közelgő 20. évfordulója a’katmából sajtótájékoztatót tartott a munkásőrség parancsnoki iskoláján. Gáti József, a munkásőrség országos parancsnokának helyettese ismertette a sajtó képviselőivel a testület mai tevékenységét, a munkásőrök munkáját. Elmondta egyebek között, hogy minden tize" dik munkásőr a megalakulás óta szolgál. Az állomány 59 százaléka öt évnél hosszabb ideje tagja a testületnek. A termelőmunkában való helytállásukat jelzi, hogy a munkásőrök nyolctizede szocialista brigádtag, vagy brigádvezető. Az újságírók megismerkedhettek a munkásőrparancsnoki iskola életével, a korszerű képzés eszközeivel, a modern audiovizuális berendezésekkel, a parancsnoki képzés rendszerével. . a,, •NMM9H6N9MNM9HH99MM9919 ÄÄSÄÄr.TÄ ras stä« Tsfsasrttss? ásrs.s'w «t U-S97 3000 Hatvan. Kossuth térR. (Városi Tanács épülete) 10-51 Kiadóhivatal Eper. 3301 Beloiannisz u. 3 (Pí *3 3301) Telefon • 12 ß« - Rd . u- ,L Eí^:h„e‘ö bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. - index; 20 »62 - Heves meLéf Nyomda vállaM utca 3 szám. Igazgató: SÓLYMOS JÓZSEF. Eger. ■ Vincellériskola 4