Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-05 / 262. szám
Litván fotomu XCVf. kiállítása Egerben Tudományos tanácskozás a családos nővédelemről A család- és nővédelem kérdésével foglalkozó tudományos ismeretterjesztő tevékenységet vallja céljának a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság, amely november 4-én és 5-én Debrecenben tartja első tudományos ülését. Az eszmecserén — amelynek elnöke dr. Lumpé László, a Debreceni Orvostudományi Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikájának igazgatója lesz — különböző témakörökben csaknem száz előadás hangzik el. Az orvosoknak — elsősorban szülészek, gyermekgyógyászok, higiénikusok — továbbá szociológusoknak, demográfusoknak, és pszichológusoknak a harmonikus családi élet megteremtését, a nők és a gyermekek védelmét célzó nagy jelentőségű tanácskozásáról dr. Szabady Egon, a társaság elnöke tájékoztatta az MTI munkatársát. Egyebek között elmondotta, hogy a tudományos ülés demonstrálja: a család, és nővédelem nem lehet egy tudomány feladata, eredményes gyakorlása a különböző tudományok együttműködésit feltételezi. A társaság célja a tudományos ismeretek terjesztésének segítése, a család- és nővédelemmel kapcsolatos, eddig is rendelkezésre álló hazai és nemzetközi tudományos eredmények összegyűjtése. A szakemberek főként a társadalom figyelmének felhívását tartják fontosnak a népesség egészséges reprodukciójának, a harmonikus szocialista családi élet kialakulásának érdekében. A kétnapos tanácskozás egyrészt szemlére teszi majd a már rendelkezésre álló kutatási eredményeket, erősíti, fejleszti, bátorítja az e témára vonatkozó hazai kutatásokat. A népesedéspolitikai kormányhatározat végrehajtásában a szakemberek biztató jelenségeket tapasztaltak: folyamatosan csökken a művi abortuszok száma, hosszú évek óta csökkenni kezdett a csecsemőhalálozás, s megállt a koraszülések arányának növekedése is. A magyar—szovjet barátsági napok alkalmából — mint arról lapunkban már beszámoltunk — az egri Gárdonyi Géza Színházban megnyílt Ruikasz Ljudovikasz világhírű, litván fotóművész kiállítása. Az egri közönség egy héten át tekintheti meg az emberek, az élet ihlette alkotásokat. Felvételeinken: A dal ünnepén és a Szomszédok című képek, amelyekkel Ruikasz Ljudovikasz a moszkvai nemzetközi fotókiállításon első díjat nyeri. Gazdag a rádió irodalmi kínálata Az esztendő vége felé különösen gazdag a rádió irodalmi kínálata: az új bemutatók mellett sorra ismétlik meg az esztendő legkiemelkedőbb produkcióit. A rádió a következő hetekben a (Mindenki iskolája hallgatói számára, a tanulás megkönnyítésére sorra szólaltat meg néhány „kötelező olvasmányt”. így elhangzik Bertha Bulcsu „Az öthey lány” című novellája, majd Sánta Ferenc és Moldova György néhány írása. A szocialista brigádok akadémiája címmel illesztették a hétfői programokba azt a sorozatot, amely a nagy irodalmi alkotások megközelítésének titkaira, felfedezésére, nem utolsósorban pedig megszerettetésére vállalkozik. Így többek között Cervantes „Don Quijote” Victor Hugo „Nyomorultak” című regényéből kapnak tájékoztatást és bő szemléltető anyagot az érdeklődők. Egy-egy író életművét állítja középpontjába a Könyvklub, a műsorban legközelebb december 11-én Kolozsvári Grandpierre Emil művei hangzanak el írók, színészek közreműködésével. Az adás vezető riportere Sediánszky János. Folytatódik a tudósainkat bemutató sorozat. Legközelebb Köpeczi Béla profesz- szort kérik a mikrofon elé. A Magyar irodalmi arckép- csarnok sorozatban — Ily- lyés Gyula szerkesztésében — 12 részes előadás indul Németh Lászlóról. Írók, történészek, köztük Déry Tibor, Illés Endre, Juhász Ferenc, Béládi Miklós, Domokos Mátyás, Tóth Endre vallanak személyes élményeikről, a Németh Lászlói-oeuv- reről. ' Az egyik legjelentősebb év végi produkció Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének új, ötrészes rádióváltozata lesz Bottlik Sándor adaptálásában, Cserés Miklós dr. rendezésében. A főszereplők között van Darvas Iván és Sinkó László. Moravecz Imre készítette el Hamingway Búcsú a fegyverektől című regényének adaptációját, s feldolgozás készült Lev Tolsztoj Iván Iljies halála című novellájából is. Természetesen a klasszikusok mellett nem hiányzik a választékból a modern irodalom sem. Ilyen lesz a Hószobor című verses, zenés összeállítás, amely karácsony táján kerül a közönség elé, az olasz irodalom kortárs-mű- veit felsorakoztatva. A Kilátó decemberi száma világ- irodalmi paródiákat szólaltat meg. A Magyar utazók a nagyvilágban című sorozatban Remenyik Zsigmond műveiből tallóznak. Qjlmmi 1916. november 5., péntek Bűvölt a trombitaszó, a tiszti uniformis csillogása. Leszek hát katona. Kimondatott, s evégből anyám kérvényt menesztett a kormányzó úr kabinetfőnökéhez. Mondanom sem kell, a katonaiskolából semmi sem lett, de volt harangozó, nagyatyámnak egyházi főnöke, aranyszájú tiszteletes, aki elsimította az utat előttem a híres debreceni kollégiumig, hogy aztán papnövendékként folytassam. Tíz évesen és egy hajóládával szerénykedtem a nagy múltú intézetbe, ahol földi, a teológus Győrfi Sándor lett nemes lelkű mentorom. — Ha tisztnek nem kellettél, pap leszel. Hirdeted isten igéjét — mondotta. S miközben zsebkendővel tö- rölgette szemüvegét, lakó- • szobámig kísért az ódon folyosón, melynek kövét Csokonai, Arany, Móricz koptatta egykoron. Lehettünk tízen a vaságyakkal fölszabdalt teremben, de elsős fika egyedül én, minek következtében legfőbb tisztem a Hartyányi úr körüli teendők ellátása volt. Ő szobafőnökként uralkodott felettünk, fekete sim- lideres, zöld bársony sapkában, amire nékem nem futotta. Már ez nagy szívfájdalmat okozott. Hát még a Szökevény fikáknak kijáró megkülönböztetés, valamint a kollégiumi rend, aminek szigorára a career ásító öble, vasrácsa figyelmeztetett. Mindezt nehezen tűrtem, de lázadásaimat lehűtötte földim, meglobogtatva olykor a pálya szép kilátásait, fennköltségét. Három hét után mégis kenyértörésre került a sor, s ebben Hartyányi úré a kétes érdem. — Mire végzünk a vacsorával, kitalcarítod a szobát. Minden ragyogjon. Különben vasárnap ki nem húzod a lábadat... öreg seprő, feltörlő rongy voltak szolgáim. Segítségükkel birkóztam a tágas hálóban. Majd' rohantam elkölteni a szerény vacsoraporciót, hogy vizitre visszaérjek. Ezt zord homlokránco- lás, ‘ fülcibálás kíséretében végezte Hartyányi úr, miközben támasztottuk valamennyien az ágyak végét, s villogtunk, kilátszik-e alóluk bárminő holmi? Előbb a bordás hajóládába botlott, ami apámat kiszolgálta volt az első világégés alatt. Aztán pokrócomon rántott kettőt-hármat. A szétfarigcsált tanulóasztal alá pillantva pedig elbődült. — Ez takarítás, fika? — Majd zúgott a félmázsás pofon, hogy az olajjal karbantartott padozatra döntsön. Feltápászkodtam persze. S keserűen összecsipegettem néhány padlórésbe hullott morzsát, pár seprűből kiszakadt cirokszálat, hogy nem sokkal később nyirkos kollégiumi párnával itassam könnyemet. A hüppö- gésre senki sem figyelme- zett. Legkevésbé Hartyányi úr, akit a hajnal vetett haza a Péterfia utca valamelyik csehójából. Órára nem mentem többé. Ebédemet fölélték a szobatársak. A szemközti Nagytemplom harangjának mélyzengésű szava pedig csak kihűlt lábnyomomba szitált másnap este. Zsebkendősarókba kötött pengőm és filléreim éppen- csak futották a vasutat, de magam szemében ' óriásivá nőttem, hogy tízévesen egyedül utazom keresztül az országot, habár otthon kevés lesz a megértés. Papságomat Nevelhetők-e a felnőttek? Itt a nagy pedagógiai kérdés! És itt a klasszikus válasz: mindenki nevelhető, születésétől a haláláig. Igaz, nem egyforma sikerrel és nem minden korban hasonló eredménnyel. Közismert, hogy a gyermeki elme a legfogékonyabb, és hogy személyiségének kialakulása nagymértékben függ a szoktatástól, a neveléstől. Nem folytatva a pedagógiai stúdiumot, az az igazság, hogy az idősebb fát bizony már bajosabb átültetni. De azért lehet. Nyesegetni, alakítgatni még inkább! Emberekkel foglalkozó személyzetisekkel beszélgetünk a nevelhetőség, a formálhatóság kérdéséről. A legtöbben helyesen, tárgyilagosan ítélik meg a kérdést. Akadnak természetesen türelmetlen felettesek is, akik meg sem kísérlik « nevelést, hanem — átesve a ló másik oldalára — mindjárt a szélsőséges elhatározáshoz jutnak. Keresnek egy vezetőt az egyik vállalathoz. Üjságban is meghirdették az állást, pályázó is akad kettő-három. Következik a kiválasztás. — Milyen követelményt támasztottak? A főnök nagyot néz és sértődötten mondja: — No de, kérem? A hármas követelményről még nem hallott ? — Helyes! És hogyan győződött meg, hogy a hármas követelmény... — A minősítés! A minősítés, az mindennek az alapja, kérem. Átkérettem a minősítést, megnézettem a személyzetissei a fiút és... — Ön nem is beszélt vele? — Minek beszéltem volna? Én, kérem, bízom az emberekben. — És most, két és fél év múlva miért mondtak fel a „fiúnak”. — Alkalmatlan. — Ezt ki mondja? Újra sértődött tekintet. — Én mondom, kérem. Én! — Figyelmeztetés, megrovás, prémiumelvonás és miegyebek voltak-e? — Valami volt, de szerintem itt nincs helye a „játéknak”. Alkalmatlan és kész! Próbáljon másütt szerencsét... A példázatnak ezzel tulajdonképpen vége is lenne, de az élet nem ilyen egyszerű. Nem, mert ezután következnek majd a tulajdonképpeni bajok: fellebbezés, panaszok, kivizsgálások, újabb kivizsgálások, idegkimerülések, infarktusok, és rosszabb esetben az egész kollektíva széthullása. — Hol tehát a hiba? Emlegették a hármas követelményt, belenéztek a minősítésekbe, talán még a kötelező információkérés sem maradt el, és a szép fiú egyszerre csúnya lett. A vélt jó, rosszra fordult, kiderült, hogy az alkalmas személy alkalmatlan. Ügy vélem — akikre tartozik — még mindig keveset foglalkozunk az emberekkel. És ha foglalkozunk is, akkor is sok esetben felületesen. Pedig nálunk, a mi társadalmunkban az ember a legfőbb érték. És ha a legfőbb érték forog kockán, akkor embertelenség „más egyéb fontos” munkára hivatkozva a nevelésről lemondani... Szalay István „Expozíció” A hatvani múzeum új kiállítása Negyvennél több jeles alkotó — közöttük Korniss, Deim, Pál, Kassák, Maurer — mutatkozott be nemrégiben a Hatvány Lajos Múzeum új tárlatán. A nevek ne tévesszenek meg senkit. Vérbeli, kitűnő piktorok, grafikusok valamennyien, ilyennémű művek helyett azonban fotók tükrözik ezúttal ama törekvéseket, amelyeket a kiállítók a műreménylő anyám azonban lenyelte a békát, Ilus néném megsimogatott, míg apám szálkás ; betűkkel levelet menesztett teológus földinknek, a kollégiumban hagyott hajóláda sorsáról rendelkezvén. Évtizedek múltán most megint a nevezetes téren, a híres oskola tájékán jártam. Sok minden megváltozott. A villamossíneket bontják, az emeletes kockaházakat építgetik. Maradt azonban farral a kéttornyú Nagytemplom, trónfosztást, Kossuth szavát, új honteremtést idézve. S maradt az öreg kollégium, amelynek szűk portásszobájába ismerőst kutatva léptem. Bevallom, nehéz viszontlátás volt. A késő délután kiszűrte a képből a bejárat, az aula és a folyosó tárgyait, a fiatal portás bodor fürtjei pedig Hartyányi urat költögették. Szobafőnökünket, akinek pofonját máig sem tudtam törleszteni. S a régi magamhoz hasonló emberkék örök kiszolgáltatottságát, mely idők szárnyán társadalmi szintűvé lénye- gült bennem. Uralkodnom az effélén immár szent ügy. Sőt, szívesen vállalt hivatás! Moldvay Győző veszeti életben, képzőművészetünk közelmúltjában, jelenében képviselnek. Hogy a felsoroltak, s akiket név szerint nem említettünk, az igazi művészfotósokkal vennék fel a versenyt? Efféle babérokért munkálkodnak? Pillanatig sem beszélhetünk erről. A kiállítási tárgyak inkább arról vallanak, hogy a hagyományos értelemben vett fényképezéshez különböző segédelemeket adva próbálnak gondolatot ébreszteni, hangulatot teremteni a törekvés képviselői, az amatőrfotózás szintjén mozgó festők, grafikusok, esetleg az új „műfaj” egyedüli alkalmazói. A montázs, kollázs, a fotóra ragasztott lécszelet, a műtárgyhoz „illesztett” hangforrás, s megannyi technikai beavatkozás fokozza az eredendően másolásból született képkivágás hatásfokát, illetve egészen különös atmoszférát teremt maga körül. Lehet, ez a múzeumi kiállítás nem fog egyértelműen közönségsikert aratni a látogatók körében, sokakban talán viszolygást szül. Elképzelhető, hiszen valamennyiünk ízlése, kultúrája különböző. Befogadóképessége is! De az újszerű kezdeményezés mindenképpen jó arra, hogy a magyar művészeti életben, illetve annak felszíne alatt zajló kísérletezés egyféle változatáról hírt adjon, s felkeltse iránta a szélesebb körű érdeklődést. Erre annál inkább mód nyílik, mert a kiállítás egészen januárig megtekinthető a Hatvány Lajos Múzeumban.
