Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-14 / 270. szám
WWAAAAA/VAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAA/NAAAAAAAAAAAAAAA^^I FARKAS ANDRÁS: Őszi vonulás Hallod az esti Bánatot? Ott száll, Kis suhogása Annyira súrol, Mint a levél, mely Nyíltan, egésszé Nyílva, a földig Tart, hogy a végén Összeomoljon — Mert az idő a beteljesedésben Elviszi minden erőnket, a lélek Csak kiabálhat utána, minek már? Dér üti, dér veri, dér települ rá. Mint a kisértet az álom egére. Somlay emlékezete Negyedszázada. 1951. november 10-én halt meg Somlay Artúr, Kossuth-díjas színész, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, akinek számos alakítására emlékeznek Thalia idősebb kedvelői. Első képünkön a Valahol Európában című nagy sikerű film főszerepében láthatjuk, a másikon pedig Bánk bán megjelenítőiéként. (MTI fotó) Megadjunk-e mindent a gyereknek? Semmiképpen! Még akkor sem, ha módunkban áll csemeténk egyre növekvő vágyait kielégíteni. Hát még ha magunktól kell elvonni rá a pénzt! Dicséretre méltó, ha azt szeretnénk, hogy boldogabb gyermekkora legyen fiúnknak, lányunknak, mint magunknak volt. Felötlik bennünk, mennyire vágyódtunk egy kerékpárra, menynyire kívántuk sokszor a csokoládét, s anyánk elhessentett: most másra kell a pénz. Ne érezze a hasztalan megkívánás kínjait, gondoljuk magunkban. Hisz szerencsére nekünk már módunkban áll mindent megadni neki. Valóban, hadd száguldjon a kerékpáron, járjon szép ruhába, csörögjön elegendő pénz a zsebében. Legyen külön szobája, magnója, vigyük külföldi utazásra. Csak egyet ne várjunk el mindezért, valamiféle viszonzást cserébe. A gyerek bármit kap, az természetes számára. Eszébe sem jut, hogy hálás legyen érte. Gyakori szülői tévedés, hogy az ajándékoktól várják a tanulmányi eredmény javulását, vagy a magatartási problémák megszűnését. Pedig nem valószínű, hogy a mindenfélével való el halmozás jobb belátásra bírná a gyereket. S most jön, ami végképp megvadítja csemeténket: a szemrehányás. Ha én külön szobában, saját íróasztalomnál tanulhattam volna, ha nekem ezt meg azt vettek volna a szüleim, én bizony kezem-lábam törtem volna az igyekezettől. Apa és anya mondja a magáét, és csodálkozva tapasztalják, hogy ez egyáltalán nem hatja meg a gyereket. Ö nem is tudhat különbséget tenni, hisz ebbe, a mostani helyzetbe született bele, neki ez a természetes, hogyan hasonlíthatná mindezt egy sosem látott állapothoz. A szülő különmunkát vállal, lót-fut reggeltől estig, mert csak így tusija kielégíteni az egyre nagyobb igényeket. S mikor felnő a gyerek, a maga lábára áll, szomorúan tapasztalja a szülő, hogy alig jelent valamit is agyonajnározott csemetéjének. Az nem törődik szüleivel, majdnem közömbös irántuk. Az újabb szemrehányásokra kibukik a dacos ellenérv: ki kérte, hogy reggeltől estig dolgozzatok rám? Más gyerekkel mindig együtt voltak a szülei, én meg magamra maradtam egész nap. Inkább ne vettetek volna drága cuccokat, csak lettetek volna velem. Az elhidegülés- nek valójában ez az oka. A nagy hajszában nem maradt idő a gyerekre, úgy nőtt fel, hogy nem is ismerték igazán, problémáival magára maradt, nem alakult ki közöttük kötődés, sokszálú emberi kapcsolat. Mivel lehet ezt felnőttkorban orvosolni? Újabb ajándékkal még végső erőfeszítésként ? Mondjuk, venj^i a gyereknek egy kocsit, hátha így gyakrabban meglátogatja a szüleit? Ne adjunk meg mindent! De mi a helyes mérték? Általában, amit a többi gyereknek is megadnak. Legfeljebb egy kicsivel több, ha nagyon rászolgált, ha nagyon elégedettek vagyunk csemeténkkel, s ha úgy találjuk, nem okoztunk még benne csömört, tudja értékelni ajándékainkat. Az sem árt, ha egy-egy vágyott dolog megszerzésébe ő maga is belesegít. Például a nyári keresetével vagy a zsebpénzéből megtakarított összeggel. Ki is köthetjük: megkapod a kerékpárt, az ára 1 200 forint, de gyújts hozzá háromszáz forintot — mondjuk a 12—14 évesnek, aki még nem tud nyáron keresethez jutni. Ha nem hull minden az ölébe, ahogy kívánságát elrebegte, ha hagyjuk vágyakozni kicsit, sőt ő maga is besegít, jobban megbecsüli, sokkal többre értékeli ajándékunkat. Atányi László aforizmák A borbély a vendégére pillantott és ezt gondolta: „Fejletlen ember az, aki ekkora sörényt növeszt!” ★ •Még meg sem száradt a tej a szája szélén —, de már az élet lefölözésén mesterkedik! ★ Az iskolapadban fecsegett, a tábla előtt hebegett. ★ Manuil Szemjonov gyűjtése: Sok zseni fiatal korában naplopó volt. De hány nap- lopóból nem lesz zseni 1 ★ Ifjúkora óta ragaszkodott elveihez: szüleinek sohasem bocsátotta megí hibáikat és tévedéseiket. Részlet egy iskolai dolgozatból: „A cár idején az emberek nagyon szegények voltak, még tranzisztoros rádióra sem telt nekik.” ★ Van olyan ember, aki a Stradivari-hegedű említésekor ezt kérdi: „Miféle cég ez? Japán?” ★ Gyermekkora óta ideges fiú volt: valahányszor a „munka” szót hallotta — mindig összerezzent Dér üti, dér lepi, dér települ rá, Es aki ismeri ezt az időt jól, Tudja a halni levésnek a módját, Ismeri, mennyi virágtalan élet Tudja a veszni ítéltek igéit; Hajnal is, este is — unt szomorúság, És a homály a megült levegőben Nem dalokat dudorásztat, a méla Csend csupasz arca mutatja a térkép Rajzolatát ezer érdekes, olcsó Ránccal, a tarka vidékre gubancolt Nagy keresést, ahogyan csak a lélek Átigazítja hitét a leendő Részeg utakra, ahonnan a mámor Nem vezet el sehová, sehová sem, Bújna a szél is Északi térből Déli vidékre, Ősi Keletről Nap nyugatáig És sehol egy perc, Hely nyugalomra, És sehol egy kis Béke, ahonnan Már ki ne mosna Hajnali, esti, Szürke ködökkel Vágy, a november, És ez a burkolt Kín, idegesség Újra teremti Ezt a vonulást, Újra meg újra — CSINOS ÉS ELEGÁNS Az a mai fiatalság lomnál állva, mégiscsak elöntve arcát a szűzi szemérem pírja de az asszonnyá levés akaratának elszántsága is.-. — ö, semmi, csak tessék, kedvesem — intek oly unottan magam mellé a székre, ahogyan a minap láttam egy cowboy- filmben... — Bocsánat, tessék mondani, bácsi kérem. nem a Zabolt/ Pityu apukája tetszik lenni véletlenül? Mert volna egy üzenetem a számára, hogy... — Nem ismerek, kislány, semmiféle Zubolyt, se Pistát, se Pityut! Véletlenül! — hörrenek rá mérgesen és nézem, hogyan koslat a helyére ez a csámpás kis szögletes tyúk, aki nem átallott csak úgy, tiszteletlenül megzavarni egy férfit alkotó gondolataiban. Hogy milyen is ez a mai fiatalság. Szörnyű! Én mondom, hogy szörnyű ... Hol is tartottam? Ja, igen! Már Darwin feljegyezte, hogy (egri) Ijíjiiinűrszolijáiai A zenés étteremben a zenekar vezetője odalép az egyik sarokasztalnál ülő vendéghez és megkérdezi: — ön rendelte az Arabeszkeket? — Nem válaszolja mogorván a vendég. — Én töltött borjúszegyet rendeltem, de már egy órája! A meteorológiai intézet osztályvezetője a meteorológiai prognózist diktálja a titkárnőnek: — Szombaton felhőátvonulások, erős szél és eső.. 1 — Pedig éppen randevúm van.. — sóhajt a titkárnő. — Akkor húzza csak ki nyugodtan a szelet és az esőt — Idén nagyon jó osztályt kaptam — dicsekszik a tanító egyik kollégájának. — Csakugyan? — Hallgasd csak meg. Két diák szülei autójavítóműhelyben dolgoznak, hárman kőművesek, egy pedig utazási iroda vezetője. Dobroslav moziba megy. A mellette levő széken gyönyörű kislány ül. Közelebb húzódik hozzá és megcsókolja. Amikor a lány egy szót sem szól, ismét megcsókolja. Majd csodálkozva megkérdezi: — Hogyhogy nem szól semmit? — A mama megtiltotta, hogy szóba álljak idegen férfiakkal — hangzott a válasz. _ Janicsár fejű...(?!) A sajátosan egri szólások és közmondások gyűjtése közben gyakran hallottam, hogy egy-egy szólással kapcsolatban ezt a minősítést használták adatszolgáltatóim: „A török együttélés korából maradt ránk, török hagyománynak tekinthetjük.” Valóban, az alábbi szólások mondanivalója, használati értéke szinte önmagában véve is felidézi számunkra a török hódoltság korát, a törökök egri tartózkodásának emlékét: Bekapta a deftert (kellemetlenség érte. sok adót kell fizetnie). — Török vére van (erőszakos, durva ember). — Kivívta az egri nevet (bátor, mint az egri várvédők). — Sugár, mint az egri minaret (karcsú, sudár termetű). — Kileng, mint az egri csonkamecset (csapodár nő, hűtlen feleség). — Azt hiszi, hogy törököt fogott (dicsekvő, nagyképű). — Csak hodzsál (feleslegesen sokat beszél), hodzsálkodó ember (szószátyár, hiábavaló beszédű, lár- máskodó, nagy hangú), ne hodzsálj annyit (ne beszél sokat). Az oszmán-török eredetű hodzsa (mohamedán pap, hitoktató, egyházfi) szó adott alapot a hodzsál igealak képzéséhez. Az egri tájszavak között tartjuk számon mind a hodzsa, mind a hodzsál szóalakot. Ugyancsak egy, a seerb- horvát nyelv közvetítésével hozzánk került oszmán-török szó, a janicsár vállalt nyelvi szerepet ezekben, az Egerben jól ismert szólásformákban: Janicsár fejű ember (tar, kopasz, borotvált fejű), amolyan janicsár ember (mindenre kész, a becstelen szolgálatot is elvtelenül vállaló); janicsár- kodó természet, janicsár szellemű (mindenre képes, minden alávalóságra kész). Még világosabbá válik ezeknek a szólásoknak értelme és a mai beszédben való nyelvhasználati értéke, ha azt is tudjuk, hogy a janicsár szóval azokat a török gyalogos katonákat nevezték meg, akiket a keresztény szülőktől raboltak el, s tar fejükkel, meg különös kegyetlenségükkel tűntek ki. A janicsár-fej nyelvi forma különben egyre szélesebb körben ismert kifejezés. s már a versekben is kulcsszerephez jut. Csak egy példát ennek bizonyítására: „Incseleg velem a való. / s olykor ezért hiszem talán: fákról almák helyett / felém mosolyognak borotvált janicsár-fejek” (Arató Károly: Egylábú szék). Dr. Bakos József magának helyes választása tárgyát. A legbozontosabb sörényű, a leghatalmasabb hím oroszlán kell neki és az oroszlánok istenére mondom, mindig meg is szerzi önmagának Leóné az 5 Leóját. Dgyhogy semmi csodálatos sincsen abban, hogy ez a szerelemre érett nő, ím, asszonnyá levésének meg sem fogalmazott csodálatos érzésétől vezetve, éppen engem szúrt ki. Kívánt meg. Feledkezett belém. És a többi. Uram ég, a kis csaj most feláll. És indul nekem. Felém. Hozzám. Hát ezeknél és manapság ez így szokás? Minden gátlást ledobva, mint a szűzi ruhájukat? ök hozzám? Igazuk van. Egy új matriarchatus hajnalán, félre minden szemérmet a nő részéről, minden hazug álszemérmet. Meg amúgy is énhozzám jön, értem jön, miattam jön. — Bocsánat — hebegi már az asztanem azt már a történelem. ..izé... a történetem igazolja. Rám mindig buktak a nők. Nem mondom, volt eset, amikor kidobtak, volt eset, amikor kinevettek, de mindezt mindig úgy tették, hogy közben a szívük majd meghasadt belé. Én a nőknél elszenvedett vereségeimet is joggal könyvelhetem el a győzelmeim közé. Pedig igazán nem is lenne semmi szükségem rá. Mint most ez a példa is igazolja. A leány, érett asszonyisággal a tekintetében néz, figyel ... Felmér, hogy mit érek. Az ősi női ösztön munkálkodik benne. Az az ösztön, amely mindig a legkiválóbb hímet kívánta meg és választotta ki és engedte magához a hímek vad és népes hordájából. Ez a nemek kiválasztódásának, az evolúciónak az alapja. Darwin is írt valami ilyesfélét... Ismeri-e Darwint vajon? És ha nem ismeri? Az oroszlán nősténye sem ismeri Darwint, mégis a legpompásabb hímhez húzódik dorombolva miután előzőleg jól kifigyelgette A csaj néz. A csaj engem néz. A csaj olyan jó csaj, hogy jó nőnek is beillik, s egy jó nőhöz mi sem illik jobban, mintha engem néz. Állapítom meg a tő. lem telhető szerény és természetes szemérmességgel a tényt magamban. Mármint hogy a jó nőnek is beillő csaj kitartóan néz engem. Szemez velem. Atyáim idejében ezt úgy nevezték, kokettál, az én időmben úgy nevezik (nevezték?), hogy kikezd velem, most nem tudom, hogyan nevezik azt, a csajok korában, ha egy jó kis nő kitartóan fidiz velem. Szemez? Amin persze még véletlenül sem tudok csodálkozni, mert egy huszonin- neni leányzó, ha szellemileg csak feleannyira is érett, mint testileg, márpedigien ez a velem szemező, igen régen hadat üzent a szögletes vonalaknak, nos szóval, az csak természetes, hogy az ilyen engem néz. Figyel. Les. Úgynevezett javakorabeli vagyok. Férfi, s nem az azt megjátszó tinédzser. Hogy mit érek, mint ember és mit, mint férfi azt nem megjósolni kell még, ha-
