Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-10 / 266. szám

\ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXMI. évfolyam, 266. szám ARA: SO FILLER 1976. november 10., szerda Magyarországra látogat a Finn Köztársaság elnöke Vrho Kekkemen, a Finn Köztársaság elnöke Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága első titkárának és Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására a közeljövőben hivatalos látogatásra hazánk­ba érkezik. (MTI) Parlamenti küldöttség utazott Iránba Apró Antalnak, az ország- gyűlés elnökének vezetésé­vel kedden parlamenti kül­döttség utazott Iránba A. Riázinak, az iráni képvise­lőház elnökének meghívásá­ra. A delegáció tagjai: Hor­váth Lajos, Kovács Károly, dr. Schnitzler József, Szurgyi Istvánná és dr. Kovács Gá­bor országgyűlési képvise­lők. A delegáció búcsúztatásá­ra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ínokai János, az országgyűlés alelnöke, Garai Róbert külügyminiszter-he­lyettes, valamint az ország- gyűlés több tisztségviselője. Jelen volt A. Moghtaderpur, az Iráni Császárság budapes­ti nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője. (MTI) Óvári Miklós és Győri Imre Moszkvába utazott A Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bizottsá­gának meghívására kedden Moszkvába utazott Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Győri Imre, a Központi Bizottság titkára. Kíséretükben van Lakos Sán­dor, a Központi Bizottság tag­ja, az MSZMP KB Társa­dalomtudományi Intézetének igazgatója, valamint Grósz Károly és Kornidesz Mi­hály, a Központi Bizottság osztályvezetői. Övári Miklóst és Győri Imrét a Ferihegyi repülőié­ren Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára búcsúztatta. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. (MTI) Napirenden a szakmunkásképzés helyzete Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap, kedden délelőtt a megyei tanács kistanácster­mében ülést tartott a Heves megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A testület, Feke­te Gyár Endrének, a tanács elnökének elnökletével meg­vitatta a megye szakmunkás- képző intézményeiben folyó oktató-nevelő munka helyze­tét és a továbbfejlesztés fel­adatait. A napirendet Ka- meniczky Antal osztályvezető terjesztette be, a vitában részt vett és felszólalt dr. Komoróczy Sándorné, az Ok­tatásügyi Minisztérium osz­tályvezetője is. Dr. Pápay Gyulának, a tanács végre­hajtó bizottsága titkárának beterjesztése nyomán a vég­rehajtó bizottság megvitatta és jóváhagyta a tanács, va­lamint saját 1977. évi mun­katervére tett javaslatot, s azt rövid vita után jóvá­hagyta. A végrehajtó bizottság ez­után egyéb ügyeket tárgyalt. (A végrehajtó bizottság ülésének napirendjére lapunk 3. oldalán térünk vissza.) A Guatemalái Munkapárt küldöttségének látogatása hazánkban Ä Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának meghívására a közel­múltban látogatást tett ha­zánkban a Guatemala! Mun­kapárt küldöttsége. A kül­döttséget fogadta Biszku Bé­la, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. A testvérpárt képviselőivel megbeszélést folytatott Győ­ri Imre. a Központi Bizott­ság titkára. A megbeszélé­sen részt vett dr. Berecz János a KB külügyi osztá­lyának vezetője. Itt-tartózkodása során ä guatemalai kommunisták küldöttsége Molnár Endré­nek, a budapesti pártbizott­ság titkárának kíséretében látogatást tett az Egyesült Izzó lámpagyárában. A meleg, elvtársi légkör­ben lezajlott megbeszélése­ken a küldöttség tájékozta­tást adott a guatemalai hely­zetről, a fasiszta diktatúra elleni harcról és a párt te­vékenységéről, amelyet a demokratikus és hazafias erők összefogásáért folytat. Az MSZMP képviselői megerősítették, hogy pár­tunk. egész dolgozó népünk továbbra is szolidáris a Guatemalai Munkapárttal, valamennyi haladó, demok­ratikus erővel és támogatja a fasiszta diktatúra elleni küzdelmüket. A két párt nagy fontossá­got tulajdonít a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom egysége erősítésének, a proletár internacionaliz­mus elvein alapuló összefo­gásnak, a közös cselekvés­nek. . .,, , , j i 11 1 "■ " Javaslatok a XI. VIT-re Ülést tartott a KISZ Kedden ülést tartott a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­ga. Részt vett a tanácskozá­son Baranyai Tibor, az MSZMP KB helyettes osz­tályvezetője. Először dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a KISZ KB első titkára tájékoztatta a központi bizottságot a szo­cialista országok ifjúsági szö­vetségeinek ez év november 3. és 5. között Moszkvában megtartott konzultációjáról, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójá­nak ünnepségeiről, a Leány id Brezsnyewel, az SZKP fő­titkárával való találkozásróL Ezután a központi bizott­ság Barabás Jánosnak, a KB titkárának előterjesztésében megtárgyalta és elfogadta a KISZ 1977—78-as mozgalmi évre szóló akcióprogramjára tett javaslatot, amely ebben Központi Bizottsága az évben az Edzett ifjúsá­gért! címet viseli. A KISZ Központi Bizott­sága úgy döntött, hogy az alapvető rétegek szerinti jobb differenciálás érdeké­ben külön akcióprogramot ad közre a dolgozó és a tanuló fiatalok KISZ-szervezetei ré­szére. Az akcióprogramok hangsúlyozzák: a KISZ tag­sága az 1977—78. mozgalmi évben az MSZMP XI. kong­resszusa céljainak valóra váltásán, a KISZ IX. kong­resszusán elfogadott határo­zatok következetes végrehaj­tásán munkálkodik. Vala­mennyi KISZ-tag legfonto­sabb tennivalója, hogy be­csülettel helyt álljon a mun­kában, a tanulásban és a ha­za védelmében. A KISZ KB a továbbiak­ban Borbély Gábornak, a KB titkárának előterjesztésében megvitatta a XI. világifjúsá­gi és diáktalálkozó előkészü­leteire vonatkozó javaslatot. Mostohagyerekből - édesgyermek } Ez left — mostohagyerekből édesgyermek — az elmúlt, viszonylag rövid néhány esztendő alatt az iparilanuló-kéi.zésből: magas szintű szakmunkásképző. Ennek egyik fellegvára az egri 212-cs szakközépiskola, amely a megye szakmunkástanulóinak kereken egyharmadát képezi. Képűnkön: Tóth Antal oktató, a forgácsolás titkaiba avatja be Csont Jánost és Seres Tibort. «*—* .•* (Fotó: Feri Márton). Gondolatok a képtárban A múzeumi hónap most ért véget. Alighanem sokan meglepődnek: persze, persze, október a múzeumi hónap. Néhány napig talán figyeltek is rá. a hírekre, hogy itt vagy ott kiállítás nyílt ünnepélyesen a múzeu­mi hónap alkalmából. Az al­kalom szülte-e vajon a ki­állítást, vagy a munkaév kezdetén amúgy is megkez­dődő tárlatra ragasztották rá az alkalom címkéjét? S mi haszna volt a múzeumi hónapnak? Majd megjelen­nek a . statisztikák, hol, mi­lyen sok kiállításon mennyi múzeumlátogató járt az ün­nepi hónap folyamán. Kevés-e a múzeum, ke- vés-c a kiállítás, vagy ele­gendő, netán sok is? — a kérdésre az adna választ, ha tudni lehetne, milyen szel­lemi hatásuk van a múzeu­moknak. kiállításoknak, aa állandó, vagy a vándortár­latoknak. Biztosra vehető, hogy iskolák, diákok gyak­rabban látogathatnák- a ki­állításokat. Biztos, hogy ke­vesebb család jár rendszer résén kiállításokra, mint amennyi a közművelődés ér-; dekében állna. S alá jár is múzeumba, kiállításra, mi hasznát lát­ja? Javára van-e, gazdagít­ja-e ismereteit, erősíti-e emberségét? Születnek-e ér­tékes gondolatok a képtár­ban? Persze. A művészet erejében kételkednék. aki borúlátó volna. A történel­mi emlékek, a tudományos bemutatók, a művészeti tár­latok nem maradnak, mert nem maradhatnak hatásta­lanok a látogatókra. Más kérdés, hogy többekre s mélyebb hatással is lehetné­nek. Tudja-e vajon mindenki, hol találja meg a legköze­lebbi múzeumot? A képtá­rat? Utakon, országutakon mindenütt ott van-e az irá­nyító tábla, s talán nemcsak irányító, útbaigazító, hanem egy kicsit kedvébresztő is? Járják-e az országot, jár­ják-e az iskolákat a múzeu­mok és képtárak közönség- szervezői, közlekedik-e mú- zeurrji autóbuszjárat? Van-e iskola, amelynek minden di­ákja volt már múzeumban? Amelyben a diákoknak leg­alább a fele évente több­ször is elmegy múzeumba, tárlatra? Amelynek minden pedagógusa rendszeres láto­gatója a kiállításoknak? A pályaudvarokon hívogat-e plakát a legközelebbi tár­latra? A közművelődés alapvető kérdései ezek. S ha valaki csakugyan el­megy. esetleg jár is múze­umba, kiállításra, mindent megteszünk-e azért, hogy valóban épülésére legyen, amit lát? Tárlatvezetések is vannak, s itt-ott magnó-tárlalveze tő is akad már. Költséges, per­sze az efféle. De olcsóbban és egyszerűbben is megold­ható ez. A frankfurti Sta­del múzeum gazdag képtá­rában minden szoba bejá­ratánál kis polcon, tasak- ba rejtett gépelt papírlapok találhatók. Útmutató, ma­gyarázat a terem képeihez. „Elolvasás után kérjük a polcra visszatenni” — ez áll az ív alján. Nincs az a sze­gény múzeum, amelynek leg­alább erre ne telne! Jó katalógusokból a mű- zeumbarát házikönyvtárat állíthatna össze. S ha a ka­talógus nemcsak a minimá­lis listákat közölné, hanem tartalmas is volna, nagyobb példányszámban jelenhetné­nek meg ezek a kis füze­tek, hiszen a kiállítástól függetlenül — bármelyik könyvesboltban — árusíthat­nák őket. K éptárban, múzeumbari ritkán van tolongás. Lehet elmélyedni, lehet gon­dolkodni. Csönd van a ter­mekben, s a csönd szívesen szül gondolatokat. Csöndes ünnep a múzeumi hónap is. Pedig arra való, hogy mú­zeum és képtár a közműve­lődésnek eleven eszköze, ha­tásos szolgálója legyen. Most véget ért az idei múzeum: hónap: ne érjen véget a tárlatok iránti érdeklődés, a gondoskodás a gondolkodás! , V * Z. L. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom