Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-23 / 277. szám
Képernyő előtt A Kántor, az öszvér és a többiek Félek, hogy megsértek valakit, vagy valakiket. Pedig mi sem áll távolabb tőlem az elmúlt hét televíziós műsorait szemezgetve és ízlelgetve, mint hogy megsértsek valakit. Sőt. Tenni éppen az ellenkezőjét akarom: dicsérni a jeles színészi alkotásokat és alakításokat és egyben írásomban azon is tűnődni, mit jelent a színész egyénisége, a színészi munka hitele. Nem véletlen a cím: Kántor, az öszvér és a többiek. Mert mi sem lehet népszerűbb, mint kutyának lenni egy képernyőn. És most anélkül, hogy a Kántor-sorozat legszerényebb értékelésébe is belemennék, mégis annyit itt el kell mondanom: könnyű egy farkas-; kutyának. Vedd ki a farkaskutyát a filmből és nem marad semmi 1 Hogy ez ostobaság, hiszen éppen a farkaskutyáról és miatta szól a film? Helyben vagyunk. A kutyáról és a kutyának, meg persze a nézőnek írt tévésorozat kétségtelen sikere. a „szereplő” egyéniségében, hogy ne mondjam, testre szabott szerepében és e szerepet egyéniségével megtölteni tudó képességében rejlik- A kutya elhiteti velünk, a nézővel, hogy voltaképpen önmagától, saját értelme alapján, szinte emberi megfontolásokkal és azok alapján cselekszik. Elhitet velünk egy voltaképpen hihetetlen és így, ebben a formában soha meg nem is tértént történetet... Mint ahogyan teszi ezt ama két emberből összeállt öszvére is Naszredin Hodzsának: hogy ő valóban öszvér. Igazi. Mindenki tudja, látja. az „öszvér” nem is tagadja, hogy cirkuszi tréfajószág ő csupán, de mert körülötte és vele olyan mesék történtek és olyan mesehősök lettek és váltak hitelessé, mint a legendás Hodzsa, vagy Dzsa- fár, az uzsorás, Güldzsán, a fazekas tündérszép leánya, avagy Húszéin Guszlia. a csodatudós és. a bokharai emír, — hát az öszvér igenis öszvér. Mindezek után és mindezek miatt. Elhisszük, sőt már tudjuk is, esküdni is mernénk rá, hogy igenis a legöszvérebb öszvér mozog a képernyőn. A környezete, a körötte habzó kitűnő színészi játék, valósággal animáltatja a nagy fülű szamárfejet, a mögéje, a beléje bújt két emberrel, A csendháborító 6ikere nem egyszerűen csak — és ezért kértem már elöljáróban elnézést — Harsányi Gábor, Csákányi László, Oswald Mária, vagy Garas Dezső, Békés Itala, Márkus László játéka nyomán lett bűbájos és kedves zenés víg játéka a televíziónak, hanem mert játékuk miatt még az öszvérről is elhittük, hogy valódi öszvér. így hát a meséről is, hogy igaz történet- És egy igaz történettel valóban együtt lehet izgulni, derülni, hőseivel lehet azonosulni, a bennük levő csúf ármánykodókat gyűlölni. Bevallom őszintén, nem sok és nem is különösebb gondolati, még kevesebb drámai tartalmat hordozott Palotai Boris tévé játéka, A szürkezakós és a mama. Ha jól meggondoljuk, Kállai Ferenc is alig tudott mit kezdeni az inkább egy groteszkbe való, a négyszeresen nősült öregedő férfi alakjával. És ha kiemeljük Dayka 1976. november 23., kedd Margitot a tévéjátékból, szerényebb képességű színészre osztva a mama szerepét, — alighanem fiaskó lett volna a bemutatóból. Ám Dayka Margit eljátszotta azt, amit talán nem is írt meg az író. Figurát, jellemet teremtett a jellegtelenségből, és így a történet, ha nem is lett belőle igaz és elgondolkodtató mese felnőtteknek, mégis az igazságnak legalább a mázát nyerte el a művészi alkotás égető kemencéjében. Mivel hittünk Dayka Margitnak, végül is elhittük a történetet, sőt még tanulságot is véltünk kiérezni belőle. A Columbo legutóbbi története. pontosabban e sorozat péntek esti részlete mélyen alatta maradt önmaga eddigi gyengébb darabjainak is. Mondjuk ki kereken: unalmas volt. Vagy majdnem az. Addig legalábbis, amíg Peter Falk a színre, azazhogy a képernyőre nem lépett. A történet vele is és a képernyőre való lépése után is soványka, laposan unalmas maradt, de úgy kapaszkodtunk Columbo hadnagyba, mint fuldokló a szalmaszálba: hátha megmenti esténket a képernyő előtt. És voltaképpen nem csalódtunk. Hogy Peter Falk jó színész — majd csak látjuk „igazi” szerepben is —, hogy egyéniség, hogy körülötte és miatta az unalomból is ki- csiholódik valami érdekes, hogy vele és általa mindig történik valami — azt, legalábbis nekem, most árulta el igazán és először. „A türelmetlen hölgy” csak miatta és érette nem tette véges próbára a türelmemet De folytássuk a sort, mert ez a hét a színészegyéniségek fontosságára — a még gyengécske filmek keretében is — joggal és okkal irányította rá a figyelmet. Aki ismeri, látta, tudja is, hogji Ilf—Petrov „A 12 szék”-e századunk — maradjunk a kifejezésnél — irodalmi groteszkjei között Dokumenttel a szovjetek látták el, útravalő császár- szalonnát, barna kenyeret egy festett bajs'zú román tiszt rakott a hátizsákjába, így kapaszkodott fel a katonai teherautóra, amely Szegedet célozta meg. Ha délre leérnek Ceglédről, estig biztosan otthon lesz. Szeged és Sárhely mindössze huszonkét kilométer. A november végi fagyban együtt dideregték végig az utat iskolatársával, aki szintén lelépett a leventeszázadtól. De azért sem voltköny- nyű ez a délelőtt, mert a szovjet sofőr ímmel-ámmal vezetett, s jóformán minden nagyobb településnél megállt a kommandatúra előtt. Ezt- azt pakoltak ilyenkor a ponyva alá. Ami mind Szegedre utazott. Félegyházán, az útkereszteződésben, legalább fél órát beszélgetett a géppisztolyos kocsikísérő egy piros zászlót lengető bárisnyával. Ennek az lett volna a dolga, hogy a forgalmat irányítsa, d'ehát Misa ugyanabban a tulai bányában dolgozott hajdan, ahol a katonalány, így zokszó nélkül szívta ménkű legalábbis az élen van, hogy figurái, kor- és jellemrajza, a történet remeklése és a derű, — amely a fő jellemzője —. nyomán joggal kért magának és kapott is helyet a klasszikusok között immár. És, aki látta az ebből az alapötletből készült bizony ostoba, nem is túl ízr léses „12 x l”-et, az nyugodtan elmondhatja, ez a francia—olasz film még a kommerszfilmek átlagát sem nagyon érte el. Mi az, amiért mégis ki lehetett bírni és végig is nézni? Kétségkívül, az időközben tragikusan elhunyt Sharon Tate szekszepiljén túl Vittorio Gassman játéka miatt. Pedig Gassman itt igazán nem is volt jó. Pedig ebben a filmben jószerint nem találta el önmaga, de még a film stílusát sem. MégisAz egyéniség, a művészi elhitető erő, ha nem is remeklése, de jó mestermunkája a szürke átlag fölé rángatott, ha csak centikkel is egy filmet. Az persze külön töprengést érdemelne: vajon jó, vagy hogy éppen rossz dolog-e egy jó színész ilyen zsonglőrködése. Shirley MacLaine nélkül is nehezen lehetett volna elképzelni — nem a revüjelene- teket, amelyek önmagukban vitathatatlan művészi értéket képviselnek — a „Charity édes”-1, — ezt az amerikaiba oltott, dehogyis modern, nagyon is konzervatí- van érzelgős kaméliás hölgyet., Mit akartam én mindezzel elmondani? Azt a közhelyet ismételni, hogy egy sikerhez három tényező kelletik: egy jó forgatókönyv, egy jó rendező és egy jó színész? Valószínűleg C6ak ezt, és csak ennyit. Esetleg talán még annyit: adott esetben csupán egyetlen ilyen tényező is elegendő a sikerhez, de a bukás kikerüléséhez feltétlenül: a jó színész. hosszú cigarettáját a sofőr is, eltűrve a véletlen találkozás különböző érzelmi kitöréseit. ; | Alaposan délutánba hajlott tehát az idő, amikor a szétbombázott szegedi teherpályaudvar közelében ismét földet ért a két nyúzott fiatalember lába. Első dolguk volt, hogy megtornáztassák gémberedett tagjaikat. Aztán rögtön a továbbvezető utat keresgélték. A ponyva alatt bicskáztak a császárszalonnából, brugóból, s az evés gondját így elvetvén, szívüket a közeli otthon töltötte be. Élnek-e mind a családbéliek? Áll-e a vedlett falú Rónai utcai ház? Húzzák-e c'elente a levesnótát a városháza tornyában? Katonák itt, civilek ott. Tankok, sebesültszállító vöröskeresztes autók, az utcák kemény kockakövein emberi erő vontatta laposkocsik, targoncák, púposra rakva mindenféle kacattal. Nehezen bár, de csak ráleltek a Tisza irányába futó ma- kadámra. Hallották már, hogy a visszavonuló németek fölrobbantották az alGyurkó Géza Az „Igruska* játékgyárban készültek Tizenöt országba exportálja a leningrádi „Igruska" játékgyár igen keresett és népszerű játékait. A nürnbergi nemzetközi játékkiállitáson is bemutatják az üzem legújabb termékeit. Képünkön: Irina Karfopo- litszkaja tervező egyik vidám játékfigurájával (Fotó: TASZSZ—MTI—KS) Népdalkórnsok találkozója Poroszlón Néhány héttel ezelőtt Makiáron volt a népdalkórusok járási minősítése, vasárnap Poroszlón folytatódott. A megye 21 népdalkórusa 481 népdalossal, számos hozzátartozóval és kísérővel gyűlt össze a poroszlói művelődési házban. A szervezők és rendezők dicséretére legyen mondva, hogy e nagy tömeg elhelyezése, étkeztetése és nem utolsósorban a műsor- számok pergő lebonyolítása kitűnően sikerült. Tóth Bélának, a Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettesének megnyitó szavai után sorra léptek színre a kórusok: Nagyfü- gedi Népdalkórus, Aldebrői Népdalkórus, Átányi Népdalkórus, Besenyőtelki Népdalkórus, a Buttler-ház és az Unicornis Szálloda asszonykórusa, Bükkszéki Asszonykórus, az Ecsédi Népdalkórus, az Egerszóláti Népdalkórus, az Egri Csillagok Mg. Tsz. Népdalkórusa, a Gagarin Hőerőmű Népdalkórusa, a Gyöngyöspatai Népdalkor, a Kápolnai Népdalkórus, a Kisnánai Népdalkórus, a Komlói Férfikar, a Mátrade- recskei Népdalkórus, a Me- zőszemerei Népdalkórus, a Mikófalvi Népdalkórus, a Poroszlói Népdalkórus, a Szederkénypusztai Népdalkórus, a Terpesi Népdalkórus és a Váraszói Népdalkórus. Az eredményhirdetés során, amelyen az együttesek vezetői okleveleket vehettek át, a zsűri mind a 21 kórusnak megadta azt a lehetőséget, hogy a jövőre megrendezendő megyei minősítő versenyeken is részt vehessen. Ezt követően az együttesek vezetői- részére szakmai megbeszélést tartottak, melyen a zsűri tagjai elmondták észrevételeiket és szakmai tanácsokat adtak a további munkához. Különösen a gondos műsorválasztásra hívták fel a figyelmet. Az országosan elterjedt, ismert népdalok helyett inkább helyi gyűjtésű népdalokból állítsák össze műsorszámaikat, ezzel is ápolják és őrzik környezetük népdalkincsét. Szó volt a kórustagok felállásáról, a hangadás technikájáról, a karvezető szerepéről stb., majd minden kórust egyenként értékelték. Bumm ázásként elmondhatjuk, hogy példamutató rendezésben, jó felkészültségű együtteseket hallhattunk, még akkor is, ha általános népzenei anyagát tekintve e . némileg elmaradt a Makié- ron tapasztalt színvonaltó Komoly értéke, hogy enn; népdalkórust hozott felszír re, amely megyénkben bi tosítja a mozgalom tömeg bázisát, de ugyanakkor ke— lemes gondot ró a megy művelődési szerveire megfe - lelő támogatásuk, irányításuk. ! Nagy Miklós fldy Endre vers- és prózamondó verseny A költő születésének 100. évfordulója alkalmából országos Ady Endre vers- és prózamondó versenyt hirdet a Kulturális Minisztérium, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Honvédelmi Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a Népművelési Intézet, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa és az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa. A versenyben részt vehet minden — 14. életévét betöltött — amatőr versmondó. Nevezni egyénileg lehet 1977. február 1-ig, a megyei művelődési központokban (népművelési tanácsadóknál), Budapesten a kerületi tanácsok népművelési csoportjainál, az ott kapható nevezési lap kitöltésévelA jelentkezés feltételei: tíz Ady-vers vagy rövid próza és tíz egyéb vers ismerete, amelyeket a versenyzők hét évszázad magyar költészetéből. illetve a századforduló és a XX. század európai költészetéből válogathatnak. A verseny helyi selejtezőkkel kezdődik, amelyeket a megyei — Budapesten pedig az összevont kerületi — versenyek követnek. Minden megyei, illetve összevont kerületi elődöntőből legfeljebb tíz-tíz versmondó jut tovább a középdöntőbe. A középdöntők hat-hat legjobbja kerül a rádiós, illetve a televíziós adásokba. Az elődöntők 1977. májusától szeptemberig tartanak. A rádió és a televízió az ország hat különböző városából, 1977. október 8-tól egyenes adásban közvetíti a középdöntőket. illetve november végén Debrecenből a döntőt. győi hidat, ám ha odáig elgyalogolnak, majd akad valamiféle vízi jármű, ami átteszi őket a sárhelyi partra. Ilyen gondolatokat forgatván fejükben, lassan maguk mögött hagyták az utolsó szegedi házat, amikor visz- sza-vissza tekintgetve, furcsa menetre figyeltek föL Lovasszekerek teméntelen sora. Csakhogy a jószágok faránál nem akármilyen rakomány! Éppenhogy a legveszélyesebb. Grafitszínű, ne- hézcsillogású repülőbomba. Ügy tengelyen. Három alul, kettő felül, azon pedig a gyűrött köpenyű, egykedvű hajtó. S ameddig a szem ellát, tűnnek fej az alkonyaiban ezek a halálszekerek. Darab ideig az első szállítmány lovaival tartották a lépést, hanem ahogyan fáradtak, úgy maradoztak le mindinkább. Már a kocsisor derekánál lehettek, amikor fölvillant benne az álom:mi lenne, ha fölkérezkednének a félelmetes szállítmányokra! Ha ezek az oroszok ilyen békességgel pipáznak a bakon, a bombák orrára dobott durva pokrócon, talán nem is olyan veszélyes a dolog. Két szekeret sem vártak el, odaszóltak egy-egy hajtónak. Magyarul persze. Inkább lábuk paskolásával, s különböző mozdulattal jelezve szándékukat. , Nohát, várakozáson felüli volt a fogadtatás. A borostás képű, feltűrt galléros közvitézek szívesen szorítottak helyet maguk mellett, mahorkával kínálták őket, majd kézzel-lábbal, kerékbetört magyar szavakkal elmagyarázták, miféle úton járnak. Itt az algyői repülőtér, minden bomba oda megy. A Dunánál tartják még magukat a nácik, szórni kell őket szorgalmasan. Fél órát döcögvén, föl is tünedezett az útmenti kopár mezőség, tömzsi gépmadarakkal. Hanem az a fél óra megizzasztotta a két diákot. A beton feltöredezett, teli bak- kanóval. Kocódnak ezek a bombák, s addig csókdossák egymást, amíg — sutty! — száll mindenki repülő nélkül a magasságba. Aztán nem kímélik a vörös csillagosok az öngyújtót sem. Hol itt, hol olt vet lángot egy, hogy tápot adjon az újságpapírba csavart, vastagra vágott szűzdohánynak. Mi lesz, ha ezek a szikrák egy bomba érzékeny pontjára hullanak? Bandi meg is szólalt a következő rakomány tetejéből, hogy alá kellene szálla- ni, mert keservesen fizetnek a kényelemért. De az ostoros, mintha csak elébe akarna menni a dolognak, suhintott kettőt-hármat a hosszú szőrű, apró lovacskák füle közé, s azok egyszeriben kocogóra vették az utat. Ki meri ilyenkor megkísérelni a lekászálódást? Maradtak hát, s vacogtak. Esetleg idétlen szavakat formáltak ajkukon, amikor valamelyik vörös csillagos hozzájuk címzett valamit. Mama. Papuska. Doma. Szpaty. Puskin. A piros orrú, deres hajú, orgonahangú katona ennél az utolsó szónál fölkapta a fejét, Gyurkára függesztette tekintetét, s húzott a gyeplőn. Puskin poet, ruszki poet, Puskin kharós, mondta. Majd teleszíva mellét friss levegővel, a diákra nézett. Vengerszki poet? A katona kérdő hangsúllyal ejtette ki a két szót. Erre válaszolni kellett, hiszen értette, mire kíváncsi a távolról érkezett vitéz. S ugyan mi tolulhatott más a szájára? Petőfi. Ezt aztán többször elismételte, mindannyiszor ragasztva a magyar költő nevéhez valami szót szűkös kelléktárából. Kharós, öcsin kharós, vojna. Utóbbinál ujjával rá is rajzolt négy számjegyet egy grafitszürke szörnyre: '1849. Az orosz harcos bólogatott, mint aki mindennel tisztában van, legyezte szorgalmasan a pacikat, s villogtatta a gyújtóját. Sötéttel értek Algyő alá. Itt a szekerek útja jobbra kanyarodott, a két diáknak pedig egyenest kellett haladnia, egészen a kompig. Kézfogással búcsúztak a hajlóktól. Dimiter, az első, meg is veregette bátorítóan Gyurka vállát. S vigasztalta. Otthon mindenki él, örömmel fogadják majd, csájávai itatják, rövidesen pedig minden ember boldog lesz, a világ minden embere. Vojna kaputt, Hitler kaputt! S fölemelt jobbjával, öt ujjával mutatta, hány hónap van még hátra a szenvedésből. Annyi esztendő után, he most Gyurka visszagondol különös utazásra, kalap o kell emelnie. Azt bizony: Mert Dimiter, a ruszki szóidét, mindössze húsz nap eltéréssel jósolta meg a harcok végét, amikor 1944. no vember 19-én, Algyő alat! közel a szőke Tiszához, fölemelte göcsörtös ujjait: vojna kaputt... Moldvay Győző
